Trevon Lynwood - Dave

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

BenG

Lelkes Forumozó
Játékos
Üzenetek:36
panaszkonyv.png

Neved: Trevon Lynwood
Adminisztrátor(ok) neve: Dave
Panasz oka: Jogtalan AJ
Panasz kifejtése: Hajnalban volt egy konfliktus Vanessa-val és társaságával. Rendőri intézkedés lett belőle, megmotoztak minket, stb. Amíg zajlott az intézkedés, ők beálltak mögénk kb 5-en ( Amaya, Vanessa, Matteo, Zorina, Tommy ), folyamatosan megaláztak, inzultáltak, hergeltek, kinevettek, rasszista megjegyzéseket tettek felénk. Folyamatosan alánk akartak tenni, feljelentéssel fenyegetőztek. Itt azért megjegyezném, hogy számomra szürrealis, hogy illegális bandásokat, akiken látszik, hogy nem jó velük cseszekedni, elkezdik az emberek hergelni, meg provokálni. Ezután mi fogtuk magunkat, elmentünk(mert az intézkedés után elengedtek minket), előkészültünk és visszamentünk megkeresni őket. Ekkor már csak a Vanessa állt ott, mentünk egy kört bent, hogy biztosak legyünk benne IC, hogy ő az akivel előtte problémánk volt. Miután ismét oda mentünk ő már /lay-el feküdt a kút közepén, és éppen ezért az egész hitboxa buggos volt, de mi bele lőttünk 22-őt. (kb 8-at a fejébe, de csak animba esett, viszont meghalt). Az én karakterem ki nem állhatja a snitch-eket, még a saját társaságában sem tűri el ezt. Illetve nem tolerálja az ellene irányuló megalázást, főleg a nyilvános megalázást. Ez kb hajnal 2:00-kor történt, erre ma kaptam egy AJ-t Dave-től, 16:00-kor DM indokkal.
Bizonyíték (kép, log, videó): https://imgur.com/a/7fEBDxu
Megjegyzés: Az lenne a kérdésem, hogy ha ez nem elég nyomós indok az ölésre, akkor most szeretném megtudni, hogy itt a szerveren mik azok a konkrétumok, amik már elegendőek egy gyilkossághoz. Csak mert szerintem bandásként szerintem bőven elég indokot adtak ezzel, hogy megaláztak, feljelentéssel fenyegetőztek, rasszista megjegyzéseket tettek, illetve hergeltek folyamatosan.
 

tamas_

Moderne Verne
Játékos
Üzenetek:178
-
Engedd már el ezt a "néger vagyok, szóval ne cseszekedj velünk, b@zdmeg!" dumát, kérlek...

Akárhányszor ügy volt veled, mindig ezt hoztad fel a saját védelmed érdekében. Van egy olyan érzésem, hogy te csak azért alakítasz egy néger karaktert, mert azt hiszed, hogy Ők terminátorok, bármit megtehetnek, nem szabad baszakodni velük, csak mert négerek. Az összes tag akit felsoroltál, egy illegális szervezet tagja ( Matteo-n kívül ), nyugodtan baszakodhatnak veled, ahogy azt te is teszed mindenkivel. Igaz, nem négerek, ezért a Te szemedben nekik meghunyászkodó, beszari embereknek kell lennie, ha pedig nem így van, akkor az FearRP szabálypont megszegése. Nagyon nagy néger RP-re utal, hogy állandóan csicskítani próbálsz mindenkit. Egyáltalán nem érzem a tipikus amcsi utcanéger feelinget a karakteredben, bármennyire is próbálsz mögé elbújni, és a FearRP szabályzattal dobálózva bevédeni magadat minden helyzetben. Viszont, amíg mi megpróbáljuk ezt kizárólag IC kereteken belül lerendezni, te a nemtetszésedet minden RP után kifejezed nagyképű OOC megjegyzések formájában, Discordon irogatsz a tagokra, hogy milyen szarul RP-znek és hogy mernek neked visszaszólni IC, hisz te egy fegyverkereskedő néger Rambó vagy, aki szétver meg szétlő mindenkit, aki egy rossz szót és kienged a száján. Emellett szankciókkal fenyegetsz, belekötsz minden apróságba, ami neked szemet szúr. Egy autós mobszerű szervezetből szerintem simán kitelik, hogy odaszóljanak, kinevessenek. Főleg úgy, hogy több alkalommal is Te húztad a rövidebbet, ahogy most is. Az már csak nézőpont kérdése, hogy mennyire jogos azután visszatérni és G.I. Joe-t megszégyenítő mozdulatokkal és felszereléssel jobb belátásra bírni a számodra kicsit is unszimpatikus embereket, kevlárban, nagykaliberrel. Miközben egy afro karaktert alakítasz, aki nem maffiózó, nem kommandós. Ráadásul a helyzet is nekik kedvezett, te éppen egy rendőri intézkedés alatt voltál, az csak a te helyzeteden súlyosbít, ha bármi olyat is teszel. Nem kizárt, hogy ezt is akarták elérni. Azt is logikátlannak tartom, hogy már többszöri alkalommal egy rendőri intézkedés után jössz vissza, és próbálod kidarálni a társaságot. Semmilyen félelmet nem mutatsz semmilyen helyzetben, ha pedig ezt valaki számonkéri, egyből jön a "nagydarab tetovált néger vagyok" szöveg. Többször is őrizetbe vettek téged miattunk, de te ugyan úgy visszajössz, darálsz. Megint visszajössz, darálsz. Ha veletek nem szabad baszakodni, akkor velünk sem, a te gondolkodásmódodat követve. Ez be is bizonyosodott, mert nem egyszer kerültél sittre a társaságnak köszönhetően.

Adminsegéd, frakciótag, és a veled folytatott RP árnyoldalának többszörös áldozata vagyok, ezért úgy érzem, hozzá kell szólnom ehhez a témához, mert már elegünk van. Szerintem a frakció összes tagja, és pár Admin is tanúsítani tudja, hogy az OOC stílusod nem erre a szerverre való. Szankciót is kaptál miatta, nem értem, miért nem lehet kicsit visszább venni az agarakkal, és beismerni, hogy te sem vagy egy ártatlan bárány ebben a helyzetben.

Várom a Dave ellen tett panasz bírálatát.
 

BenG

Lelkes Forumozó
Játékos
Üzenetek:36
Tudnék erre sok mindent írni, köszönöm a minősíthetetlen stílusod, az offolást, és az OOC hazudást a hozzászólásodban. Várom, hogy egy moderátor kiossza a megfelelő szankciót neked az offolásért.
 

dgr

Aktív Forumozó
Játékos
Üzenetek:34
Mielőtt valaki kioszt figyelmeztetést, végig ottvoltam Benjivel.

Mondja ezt az aki megszegett egy OOC megállapodást is. :D
Aztán te mi jogon írsz ilyeneket Benjiről? Azt hiszed hogy csak ezt rpzzük? Ha nem muszáj sose használunk fegyvereket, és miért ne kötekedhetnénk? Nehogy azt  hidd, hogy ebből áll az egész napunk. Érdekes sok emberrel tudunk jót rpzni, eddig csak veletek kínlódás az egész.
Attól mert adminsegéd vagy még nehogy azt hidd már, hogy te mindent tudsz. Van 1-2 BCSO-s, és admin is aki szerint jogosan mentünk vissza megölni a másik félt.(Nevüket nem írom ide, nem szeretném belekeverni őket)
Mennyire reális, hogy egy nők beszólogatnak egy férfinek, akiről tudhatják, hogy nem éppen egyszerű átlagos életet él, és előttük mondogatják a rendőrnek, hogy fel akarjuk jelenteni mert halálosan megfenyegetett. Igen ezek után valószínűleg IRL egy "gengszter" majd szerinted meghúzza magát, és nem próbálja elvarrni a szálakat?
Kevlárban igazából miért ne mehetne oda? Nem CGG Frakciótag, csak velünk rpzik. Nagykaliber :D :D :D :D :D :D :D igen a taurus nagykaliber öreg. G.I Joe-t megyszégyenitő mozdulatokkal? Mi volt az? Megálltunk a kút mögött miután kilestük a Vanessát, odafutottunk és lelőttük. Mit kellett volna csinálni? Hihetetlen, hogy még ebbe is belekötsz, hogy hogy lőttük le  :eek:  ;D

Többször is őrizetbe vettek téged miattunk Igen, és engem is. Csak mindig kitudtam magam magyarázni. Szerinted egy idő után nem unalmas, hogy állandóan megy a feljelentés? Azt gondolod majd örökké eltűrjük?

Megint visszajössz, darálsz. Az a vicces, hogy nem arról vagyunk híresek, hogy akárkit ledarálunk :D Ez volt a 2. lövöldözése Benjinek a szerveren. És ez is okkal történt, mint az előző is(Láthattad akkor a ránk rakott pk jogtalan lett)
 

Pjotr

Haladó
Játékos
Üzenetek:21
Idézet tőle: Geri:
Érdekes sok emberrel tudunk jót rpzni, eddig csak veletek kínlódás az egész.
Akkor nem kell velünk RP-znetek, mindkettő félnek jobb.

Idézet tőle: Geri:
Mennyire reális, hogy egy nők beszólogatnak egy férfinek, akiről tudhatják, hogy nem éppen egyszerű átlagos életet él, és előttük mondogatják a rendőrnek, hogy fel akarjuk jelenteni mert halálosan megfenyegetett.
A karakteremnek ( AMAYA FIGUEROA ) persze, hogy nagy volt a szája miközben veletek zajlott egy INTÉZKEDÉS így tudhatta, hogy semmi baja nem lehet. A második részére, azért mert néger a karaktered nem tudhatja akárki, hogy pont valamilyen ganghez tartozik, semmmilyen jelet nem RP-zetek, ami azt üzenheti felénk, hogy banda affiliált a karaktered. A legutolsó részre pedig, reálisabb, hogy oda szól az ott lévő Commanderhez avagy Deputy-hoz ( Ezzel el is dobhatjuk, hogyha későbbiekben feljönne az, hogy Fear RP ), minthogy terminátort játszak és egyből a lövöldözés. Mint látható a karakterem előbb szól a rendvédelemnek, minthogy fegyverhez nyúljon, ha fegyverhez is nyúl eddig nem lehetett látni, hogy elsütné azt.
 

tamas_

Moderne Verne
Játékos
Üzenetek:178
-
Arra az OOC megállapodásra gondolsz, amikor konkrétan több embert is CK-zni szerettetek volna egy beköpés miatt, de nem kaptatok rá engedélyt, ezért velem akartatok egyoldalú RP-t lebonyolítani?
Legjobb tudomásom szerint nem arra kaptatok engedélyt, amit le akartatok velem RP-zni, mégis rám erőltettétek.
Nem tartottam be, mert tudtam, hogy bullshit az egész. Szankcióval fenyegettetek, már akkor is, később viszont csalódnotok kellett.
Ez a Lázárral lefolytatott, két mondatig tartó Discord beszélgetésemből is kiderült, ergó ti értettétek félre az egész megállapodást.
Nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő érv ellenem.

Érdekes fordulat veszi kezdetét, ugyanis a FearPR szabálypontról áttérünk arra, hogy egy átlagos amerikai néger egy beköpés miatt képes megölni mindenkit. Nem értem milyen szál elvarrására gondolsz, bevisznek, kész. Lezárva. Nem értem, milyen következményekre számítasz még ezután.
Pontosan azt gondolom, hogy egy IRL gengszter meghúzza magát, és nem gyilkol le mindenkit feleslegesen, amikor tudja, hogy a szabadulása után semmilyen további következménye nem lesz a tettének, és vigyáz arra, hogy nehogy visszakerüljön a rács mögé. Nem maffiózók vagytok.
Egyértelműen nem követed el ugyan azt később, amiért először bevittek.

Amikor lehet, nem használtok lőfegyvert... Aha, de a benzinkút közepén kereskedtek vele, és ha beszívjátok, visszajöttök darálni, meg kéritek három emberre a CK engedélyt. Nem szerettek veszteni, ez egyértelmű. Amint van egy minimális indok, már megy a dara meg a CK.
Nem mondtam, hogy mindent tudok, a véleményemet írtam le. Ezt egyelőre megtehetem, és minden jogom megvan hozzá, különben én is számon kérhetném, hogy Ő milyen jogon oktat ki mindenkit a szerveren. Nekünk sem feljelentésekből áll a napunk, mindenkivel jókat tudunk RP-zni, csak veletek kínlódás az egész, rendkívül érdekes és felettébb ironikus módon.


Idézet tőle: BenG:
köszönöm a minősíthetetlen stílusod, az offolást

A hipokrata szó definícióját ajánlom figyelmedbe. Mást ehhez nem tudok hozzáfűzni.
 

BenG

Lelkes Forumozó
Játékos
Üzenetek:36
Másodjára szólok, hogy hagyd abba az offolást. Szerintem félreértetted a posztot, és azthitted ez egy beszélgetős topic :D A másik, hogy Vanessa ellen volt az első killem a szerveren, szóval ez, hogy mi mindig lövöldözünk, nem jött be. :/ Illethetsz engem minden jelzővel, jelenleg azt bizonyítod, hogy nem vagy Adminsegédnek való, mert ami stílust megengedsz magadnak, olyat még nem láttam más Admintól vagy AS-től. Többet ne offolj, nem vagy érintett a témában, és nem hívtunk. Köszönöm a megértésed. :)


UI.: [01:34:57] *** Trevon Lynwood  elővesz egy fegyvert. (Taurus PT92AF) itt a nagy kalibered. Nemtudom, hogy szándékosan hazudtál OOC, vagy csak fogalmad sincs a történésekről, és úgy okoskodsz a témában. Mindenesetre, egyik sem jobb a másiknál.
 

dgr

Aktív Forumozó
Játékos
Üzenetek:34
egy IRL gengszter meghúzza magát, és nem gyilkol le mindenkit feleslegesen, amikor tudja, hogy a szabadulása után semmilyen további következménye nem lesz a tettének, és vigyáz arra, hogy nehogy visszakerüljön a rács mögé.
Igen, egy halálos fenyegetésért meg iylenekért IRL biztos 1 hónap börtönt kapsz nem? :D

átlagos amerikai néger
Testvérem, samp óta ezekkel a karakterünkkel rpzünk, nem térünk el attól, amit akkor elkezdtünk. Nem igen vagyunk átlagos amerikai négerek IC ;)  :D Vagy szerinted azt kéne rpznünk, hogy állunk a motelnél és táncolunk különféle zenékre?

de a benzinkút közepén kereskedtek vele
Többesszámot offoljad haver. Fegyvert is csak akkor hordok magamnál, ha nagyon muszáj és tudom, hogy balhé lesz. Sosem kereskedtem még fegyverrel itt. De igen mr adminsegéd mindenkinél okosabb és mindent jobban tud.


A darálást elfelejthetnéd amúgy, nagyon a lelkedbe hatolhatott valaki. Mégegyszer leírom kétszer lőttünk rátok. Vagyis amúgy egyszer, akkor is csak 1 animot lőttünk DIREKT! Nem akartunk megölni mindenkit. Most viszont Vanessára lőttünk csak. Szóval tényleg ezt a darálást felejtsd el, összekeversz valakivel.

Egyébként ez egy jogtalan adminjail pk lett. Jobb lenne, ha befejenézd a bicskanyitogató hozzászólásaid moderátor létedre. Nem azért lett rakva, hogy itt veszekedjen a két fél egymással!
 

dgr

Aktív Forumozó
Játékos
Üzenetek:34
Cortez.

Teljesen normális pkt nyitott a benji. Nem sértett meg senkit. Zos indította el az első hozzászólásával. Gondolod majd ezek után hagyjuk magunkat? Nem neki kéne rendet tartani itt ? De úgy őszintén?
 

Dave

Klaviatúra Gyilkos
Játékos
Üzenetek:99
Idézet tőle: BenG:
Itt azért megjegyezném, hogy számomra szürrealis, hogy illegális bandásokat, akiken látszik, hogy nem jó velük cseszekedni, elkezdik az emberek hergelni, meg provokálni

Miért ne "cseszekedhetnének" veletek? Mindkét fél illegális vonalat képvisel, mindkét fél kereskedik fegyverekkel. Gondolom mivel Ti lehettek "fegyverkereskedők" így a másik félnek is van lehetősége erre és élnek is vele mert csinálják ezt a vonalat legjobb tudomásom szerint. Bár valahogy nekik jobban mehet a dolog mert ők nem a legforgalmasabb helyre (benzinkútra) járnak eladni a fegyvereket.

Idézet tőle: BenG:
Miután ismét oda mentünk ő már /lay-el feküdt a kút közepén, és éppen ezért az egész hitboxa buggos volt, de mi bele lőttünk 22-őt. (kb 8-at a fejébe, de csak animba esett, viszont meghalt).

Ennél a dolognál éppen DC-n mutatott meg pár új animot egy másik játékosnak!
https://youtu.be/ljHHfCk7lzo

Idézet tőle: BenG:
Az én karakterem ki nem állhatja a snitch-eket, még a saját társaságában sem tűri el ezt. Illetve nem tolerálja az ellene irányuló megalázást, főleg a nyilvános megalázást.

Idézet tőle: Geri:
átlagos amerikai néger
Testvérem, samp óta ezekkel a karakterünkkel rpzünk, nem térünk el attól, amit akkor elkezdtünk. Nem igen vagyunk átlagos amerikai négerek IC
wink.png
 
cheesy.png

Erről láthatnánk Főadmin álltal elfogadott karaktertörténetet? Vagy bármilyen publikus karaktertörténetet?
 

dgr

Aktív Forumozó
Játékos
Üzenetek:34
Erről láthatnánk Főadmin álltal elfogadott karaktertörténetet? Vagy bármilyen publikus karaktertörténetet?
Várjál már. Aki bandást rpzik, az szerinted egy átlagos amerikai állampolgár, aki egy ártatlan bárány? Vagy mit gondolsz? Tudtommal arról kell engedély, ha valaki pszichopata vagy idegsokkos. Arról hogy valaki bandás és illegálkodik nem kell engedély meg karaktertörténet. Nehogy már külön engedélyt kelljen kérni, hogy a mi karakterünk nem szereti a snitcheket meg stb. Szerintem ez egy alap tulajdonság egy bandásnál. ;D Nagyon el vagy tévedve.


ÉS JELZEM!!! Továbbra is a jogtalan adminjail miatt lett rád rakva a PK. Volt okunk megölni Vanessát, és a többieket is lenne. Akkor minek térünk ki teljesen más dolgokra? Azért mert a zos elindította a lavinát? Miért nem lehet csendben maradni és várni az elbírálásokat?
 

BenG

Lelkes Forumozó
Játékos
Üzenetek:36
Nem RP-zünk semmi "normáltól eltérőt", amiből előnyünk lehetne. Éppen ezért nem kötelező nekünk karakterlapot írni. Ez csak nekünk ad egy plusz játék élményt, hogy elkezdtünk egy 14 éves karaktert, és azóta már 19 éves. És ahogy látom, itt sokan sírnak, hogy itt nem kell tőlünk félniük IC, rendben. Nem kell félnetek, csak akkor utána ne sírjatok, ha következménye van a cselekedeteiteknek. Megaláztatok, rasszisták voltatok, feljelentéssel fenyegettetek, hergeltetek, ki lett nyírva egy tőletek. Teljes mértékben IC ügy, éppen ezért jogtalan az AJ. Továbbiakban nem szeretnék ide írni, a sok fölösleges hsz-el csak a bíráló személy dolgát nehezítitek meg, mert több mindent kell átnéznie.
 

Dani

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:487
Nem minősül megfelelő indoknak a szóbeli bántalmazás [az anyázás sem], valamint az adott jármű eltulajdonítása sem.
A szabályzat nem tartalmaz olyan pontot, hogy "ez alól kivételek a gengszterek, vagy négerek, vagy bandások".
Legközelebb verjétek/késeljétek meg őket (ha olyankor belehalnak nyilván visszageteljük őket, sajnos az előfordul.)

Amúgy megértem, hogy miért lettek megölve, de a szabályzat elég egyértelmű ebben a helyzetben. A 60 perc, amit kaptál feleslegesen soknak tűnik, erről majd beszélek Dave-vel.

Jogtalan.
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó