Üzenetek:123
Shaundra Hamilton
Név: Shaundra Hamilton
Becenév: Kitty H, vagy H.
Születési idő, hely: 2007.01.22.
Családi állapot: Egyedülálló.
Becenév: Kitty H, vagy H.
Születési idő, hely: 2007.01.22.
Családi állapot: Egyedülálló.
Sziasztok! Szeretnék nektek bemutatkozni. A nevem Shaundra Hamilton, és imádok írni. Nem afféle rap szövegek írása, vagy versek, nem. Történetek. Történetek, amiket az utókornak meg tudok örökíteni. Olyan valós, megtörént dolgokról, amely közvetlenül, vagy közvetetten köze van hozzám, de mik a témák? Semmi komoly, csak a Maple. Tudjátok itt élek már nagyon kicsi korom óta. -Értsd ez a születésemtől kezdve. - És nagyon a szívemhez nőtt. Veszélyes környék? Lehet, de én nem vettem észre nagyon sokáig. Sok kedves és aranyos lakó van itt, vagyis volt, szóval nekem ez volt a normális. Rengetegen foglalkoztak afféle sötét dolgokkal, de ezekből nagy ívben kimaradtam. Mondjuk a szobából nehéz gengszternek lenni. Nem voltam sosem nagyon kimozdulós kedvemben. Barátaim sem nagyon voltak, max egy-két helyi akivel néha a suliban elbeszélgettem, de ennyi. Ha barátaim sem nagyon voltak, akkor nyilván kimaradt az életemből a szerelem is. Maximum egy emberbe voltam szerelmes. Az is a falamon lógó poszteren feszítő fegyverekkel és arannyal kicicomázott rapper volt akit akkoriban hallgattam.
Mindig is próbáltam jó kislány lenni. Sokat tanultam, mert apám mindig azt mondta, hogy a tudást sosem vehetik el tőlem. Elvehetik a telefonomat, elvehetik a bicajom, pénzem, mindenem. De a tudást amit megszerzek, soha. És még lehet is belőlem valaki. Akkoriban fogalmam sem volt, hogy mégis "mi szeretnék lenni, ha nagy leszek", szóval elkezdtem az iskolát, egy teljesen alap végzettséget adó középiskolában. Helyben volt, és még ingyenes. Teljesen mindegy mi volt, csak legyen valami. Úgy éltem az életem, mintha nem egy rothadó világban élnénk. Apa és anya megóvott mindentől. Minden rossz dologtól, ezért azok nagy ívben elkerültek engem. Én voltam a kis hercegnőjük. Mindaddig, míg sajnos a rossz az utcába nem került. Volt egy hatalmas lövöldözés, és sajnos rosszkor voltak rossz helyen. Rengeteg töltény hullott aznap este, és annál több vér. Ki lett ritkítva a szekció rendesen.
Meg is lett ennek a sokknak az eredménye. Mély depresszióba estem, de mivel észnél voltam, az iskolát nem hanyagolhattam el, mert a fülemben csengtek apám szavai. "A tudást senki nem veheti el tőled". Meg akartam mutatni mindenkinek, hogy lehet belőlem valami, és magamnak is meg szerettem volna felelni, mert szerettem volna, hogy apám odafent büszke legyen rám. A suliban az osztályfőnököm is észre vette, hogy napról napra egyre rosszabbul vagyok. Érzelmi állapotom több volt, mint labilis. Óra után oda hívott magához, hogy elbeszélgessen velem. Nem nagyon volt kedvem az egészhez, mert már elegem volt a sajnálkozó tekintetekből. De ez a beszélgetés más volt. Nem sajnálkozva tette, hanem majdnem parancsolva.
-Figyelj Shaundra! Látom, hogy nem minden okés, de már eltelt az idő jócskán. Jó lenne, ha elfogadnád a dolgokat. Figyelj. *veszi a hangvételt bizalmasabb irányba* Van egy jó pszichológusom, akihez néha én is járni szoktam. Itt a száma. *egy papírcetlire felfirkantja Dr. Howard számát, majd átnyújtja nekem* Hívd fel. Jót fog tenni.
-Ömm. Kösz. *elvettem a cetlit, majd a zsebembe gyűrtem. Olyan flegmán hagytam ott szegényemet, hogy már én is sajnáltam, pedig csak jót akart.*
Egy kis időn belül, néhány óra gondolkodás után fel is hívtam Dr. Howard-ot, hogy mi is legyen. Elmentem a pszichológushoz a megbeszélt időpontra, majd egy pár órát elbeszélgettem a férfival. Ajánlotta azt is, hogy mozduljak ki otthonról, és ismerkedjek a környékbeliekkel. Jót fog tenni.
Meg is tettem. Kimentem az utcára kicsit biciklizni, hátha meglátok valakit akivel el lehet dumálgatni. Kicsit ugratgattam a BMX-el, trükközgettem, amit otthon megtanultam, erre kijött egy srác. A helyiek csak Squarell-nek hívják.
-Ay shorty!
-Ey. Wassuh? *válaszoltam neki.*
-Hagyd már abba a bicajozást. Folyton csak a kattogás, csörömpölés ahogy itt ugratgatsz. Az ember nem tud aludni. *szigorú tekintettel vizslatott*
-Sorry boi.
-Nincs gond. Csak bele akartam kötni valamibe. *neveti el magát az alacsony fekete srác.*
Ezen az estén elég sok helybelivel megismerkedtem, és tök jó kapcsolatot ápolok azóta is velük. Sőt aznap még egy buliba is elmentünk, ami tök jól sikerült. Egész sokan is voltak a Cockatos-ban.
Később már pár rosszban is benne voltam, hogy elfogadjanak, de szerintem jó úton haladok ahhoz, hogy befogadjanak a köreikbe.Mindig is próbáltam jó kislány lenni. Sokat tanultam, mert apám mindig azt mondta, hogy a tudást sosem vehetik el tőlem. Elvehetik a telefonomat, elvehetik a bicajom, pénzem, mindenem. De a tudást amit megszerzek, soha. És még lehet is belőlem valaki. Akkoriban fogalmam sem volt, hogy mégis "mi szeretnék lenni, ha nagy leszek", szóval elkezdtem az iskolát, egy teljesen alap végzettséget adó középiskolában. Helyben volt, és még ingyenes. Teljesen mindegy mi volt, csak legyen valami. Úgy éltem az életem, mintha nem egy rothadó világban élnénk. Apa és anya megóvott mindentől. Minden rossz dologtól, ezért azok nagy ívben elkerültek engem. Én voltam a kis hercegnőjük. Mindaddig, míg sajnos a rossz az utcába nem került. Volt egy hatalmas lövöldözés, és sajnos rosszkor voltak rossz helyen. Rengeteg töltény hullott aznap este, és annál több vér. Ki lett ritkítva a szekció rendesen.
Meg is lett ennek a sokknak az eredménye. Mély depresszióba estem, de mivel észnél voltam, az iskolát nem hanyagolhattam el, mert a fülemben csengtek apám szavai. "A tudást senki nem veheti el tőled". Meg akartam mutatni mindenkinek, hogy lehet belőlem valami, és magamnak is meg szerettem volna felelni, mert szerettem volna, hogy apám odafent büszke legyen rám. A suliban az osztályfőnököm is észre vette, hogy napról napra egyre rosszabbul vagyok. Érzelmi állapotom több volt, mint labilis. Óra után oda hívott magához, hogy elbeszélgessen velem. Nem nagyon volt kedvem az egészhez, mert már elegem volt a sajnálkozó tekintetekből. De ez a beszélgetés más volt. Nem sajnálkozva tette, hanem majdnem parancsolva.
-Figyelj Shaundra! Látom, hogy nem minden okés, de már eltelt az idő jócskán. Jó lenne, ha elfogadnád a dolgokat. Figyelj. *veszi a hangvételt bizalmasabb irányba* Van egy jó pszichológusom, akihez néha én is járni szoktam. Itt a száma. *egy papírcetlire felfirkantja Dr. Howard számát, majd átnyújtja nekem* Hívd fel. Jót fog tenni.
-Ömm. Kösz. *elvettem a cetlit, majd a zsebembe gyűrtem. Olyan flegmán hagytam ott szegényemet, hogy már én is sajnáltam, pedig csak jót akart.*
Egy kis időn belül, néhány óra gondolkodás után fel is hívtam Dr. Howard-ot, hogy mi is legyen. Elmentem a pszichológushoz a megbeszélt időpontra, majd egy pár órát elbeszélgettem a férfival. Ajánlotta azt is, hogy mozduljak ki otthonról, és ismerkedjek a környékbeliekkel. Jót fog tenni.
Meg is tettem. Kimentem az utcára kicsit biciklizni, hátha meglátok valakit akivel el lehet dumálgatni. Kicsit ugratgattam a BMX-el, trükközgettem, amit otthon megtanultam, erre kijött egy srác. A helyiek csak Squarell-nek hívják.
-Ay shorty!
-Ey. Wassuh? *válaszoltam neki.*
-Hagyd már abba a bicajozást. Folyton csak a kattogás, csörömpölés ahogy itt ugratgatsz. Az ember nem tud aludni. *szigorú tekintettel vizslatott*
-Sorry boi.
-Nincs gond. Csak bele akartam kötni valamibe. *neveti el magát az alacsony fekete srác.*
Ezen az estén elég sok helybelivel megismerkedtem, és tök jó kapcsolatot ápolok azóta is velük. Sőt aznap még egy buliba is elmentünk, ami tök jól sikerült. Egész sokan is voltak a Cockatos-ban.
Remélem több közös eseménybe kerülök a csapattal, mert megérte kimozdulni.