2025.01.16 - Az elkerülhetetlen spirál
Leo Nash már a gyomrában érezte a feszültséget, miközben hazafelé tartott a farmról. Az apjával való találkozás mindig felkavarta, de ez a legutóbbi alkalom túlszárnyalt mindent. Az emlék, ahogy apja kezet emel rá, és ő maga megállítja azt, még mindig ott vibrált az elméjében. Ezúttal azonban nem érzett bűntudatot vagy félelmet. Csak haragot – és egy olyan ürességet, amit nem tudott máshogy betölteni, mint ahogy mindig is tette.
Ahogy belépett az albérletébe, a csend szinte fojtogató volt. A gondolatai őrült köröket jártak, míg végül megszületett benne az elhatározás: „
Ki kell szellőztetnem a fejem.” Ez Leo nyelvén azt jelentette, hogy elindul kocsmatúrára.
Felkapta az új biciklijét – azt az öreg, narancssárga csodát, amit csak azért vett, hogy részeg éjszakák után ne kelljen gyalogolnia –, és elindult a város felé. Az első kocsmában már várta egy ismerős arc, egy másik rendszeres vendég, aki mindig szívesen hallgatta Leo történeteit. Gyorsan rendelt egy kör whiskyt, majd egy másikat, és hamarosan a haragja elkezdett oldódni.
A második bárba érve Leo már sokkal felszabadultabb volt. Az asztalnál ülő idegenekkel beszélgetett, nevetett, és úgy tett, mintha semmi problémája nem lenne az életben. A poharak egyre gyorsabban ürültek, és Leo egyre jobban elvesztette az időérzékét.
Mire az ötödik helyre érkezett, a világ már kezdett elmosódni. Egy pillanatra megállt, miközben a bár pultjánál támaszkodott, és érezte, hogy a teste egyre kevésbé képes követni a tempót. A gyomrában szorító érzés keletkezett, a homlokán hideg verejték csorgott.
„
Talán ideje lenne hazamenni” – gondolta végül, mikor már alig állt a lábán. Felpattant a biciklijére, és a hajnali szélben elindult az albérlete felé. Az utcák üresek voltak, csak a bicikli nyikorgása törte meg a csendet. De valami nem stimmelt. A szédülés egyre rosszabb lett, a gyomrában lüktető fájdalom pedig szinte elviselhetetlenné vált.
Mire hazaért, már alig tudott megállni a lábán. Az ajtót nehézkesen nyitotta ki, és szinte beesett az ágyába. Nem is tudta, mikor csukódott le a szeme, csak azt, hogy a fájdalom ott tombolt benne, mint valami vészjósló árny.
Másnap reggel a napfény kegyetlenül hasított át a redőny résein. Leo azonnal érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Az erős hasi fájdalom ébresztette fel, olyan szorító, éles érzés, mintha valami belülről mardosná. Összegörnyedt az ágyban, és percekig nem tudott mozdulni.
„
Biztos csak a tegnap este az oka” – győzködte magát, miközben lassan felkelt. Elvonszolta magát a konyhába, kinyitotta a hűtőt, és kivett egy hideg sört. Az első korty után egy pillanatra megkönnyebbült, de a fájdalom nem múlt el, csak tompábbá vált.
Leült a kanapéra, és bekapcsolta a tévét. A képernyőn valami reggeli műsor ment, de Leo nem figyelt. A gondolatai valahol máshol jártak: az apjánál, a pajtánál, a tegnap esti túrán. Érezte, hogy valami változásnak kellene történnie, de a teste és az elméje mintha ellenállt volna ennek a gondolatnak.
Aznap délután a fájdalom ismét fellángolt, de Leo csak újabb sört nyitott. Még mindig azt hitte, hogy az alkohol elég lesz, hogy elnyomja a testében és a lelkében tomboló harcot. A spirál, amibe belekerült, egyre mélyebbre húzta, de Leo nem volt kész arra, hogy megálljon és szembenézzen azzal, ami igazán fájt.
