Üzenetek:112

Név: Katherine Jovanovic
Születési hely: Belgrád, Szerbia
Születési idő: 2000.10.04.
Személyleírás
Magasság: 170 cm
Testsúly: 65 kg
Hajszín: Hangulatához kötött, legtöbbször ősz és vörös keveréke.
Tulajdonságok
Ragaszkodó
Naiv
Anyáskodó
Kitartó
Rugalmas
Romantikus
Makacs
Konzervatív
Csodálatos gyermekkor
Igen, jól látod, visszakanyarodunk egy picit az elejére. A kisbaba akiről olvasol én vagyok, még a rendszerváltás idején 2000-ben. Milyen sok időnek tűnik nem? Hisz akik 2004-ben születtek, ők is már javában tapossák a 18. életévüket. Az én csöpp életem Belgrádban kezdődött, hajnali fél 2-kor. Nem mondom, hogy nehezen jöttem a világra, de azért megküzdött édesanyám keményen velem.
Katherine.. Ezt a nevet kaptam nagymamám után, aki születésem előtt 1 évvel távozott az élők sorából. Tudod, minden legenda azt mondja, mikor egy ember eltávozik, a leghamarabb születendő gyermekként tér vissza az élők sorába. Na de a feszes popsimmal egy 95 éves nénire hasonlítanék? Igen, szerintem sem.
Ezután azt várod, hogy elmondjam mennyire boldog családként éltünk anyával és apával. Sajnos nem minden mese tündérszép. Anya 3 éves koromban lelépett, neki fontosabb volt a drog mint a családja. Apa szörnyen rosszul viselte, sokszor hallottam őt éjjelenként sírni. Megfogadtam már akkor is, hogy pótolni fogom anyát, és nem hagyom aput összetörni, ami 3 évesen azért gondolhatod mennyire sikerült, mikor a remek főztöm is vizes homokból és levelekből állt. Szép lassan felcseperedve oviból általánosba, általánosból középsuliba ugráltam. Elvégeztem egy logisztikusi szakot igaz bukdácsolva, de meglett a bizonyítványom.
Felnőtt évek
Mivel már a suliban sem szerettem a logisztikai szakot, így a közeli kocsmában, a fekete gólyában vállaltam pultos melót. Megmondom őszintén, 18 évesen a sok pia szag és a rengeteg öreg alkoholista között, utáltam dolgozni.. Kiráz tőlük a hideg, de aput nem hagyhattam magára, hisz az albérletet valamiből fizetni kellett, egy fizu pedig édes kevés. A kocsmát egy nap felgyújtotta egy részeg pasas, így munka nélkül maradtam. Minden kilátástalannak tűnt, azt hittem apa szemében csak egy csalódás maradok, vagy a végén az utcán fogunk élni egy dobozban. Nem igazán voltak tartalék pénzeink, így muszáj voltam minél hamarabb új munkát keresni. Egy nap, mikor az interneten bogarásztam rátaláltam Belgrád legdrágább éttermére. Pincért kerestek főállásban. Ez azt jelentette, hogy valami rendes önéletrajzot össze kell raknom, persze egy pici szépítéssel. Hamar megírtam, majd a nyomtatás után el is indultam az étterembe. Bevetettem a legaranyosabb és tisztelettudóbb énem, amivel meg is kaptam az állást. Teljesen le voltak nyűgözve, mikor a pincéri tapasztalatomról olvastak, közben meg 2 tányért egyszerre nem tudok elvinni törés nélkül. Pár nap múlva, mikor az orvosi alkalmasságim is meglett, eljött az én első nagy napom. Hát mit ne mondjak..Törtem és zúztam a tányérokat az ügyetlenségemmel, vártam is az eltanácsolást, de ha az interjún bedobod magad, kirúgni nem fognak téged így továbbra is az egyik kedvenc alkalmazott maradtam. Teltek múltak a hónapok, úgy tűnt végre egyenesbe jön az életünk apuval..Vagy mégsem?
Az első pillantás

Épp a 16 órás műszakomat töltöttem egy forró nyári napon, míg a kolléganőm a második gyermekét hozta a világra. Nem tudom melyikőnk szívta meg jobban..Az étteremben hemzsegtek az emberek, mint a hangyák. Épp a 3. rendelésem vettem fel, mikor a teraszon megpillantottam Zoran-t..A teste kidolgozott volt, egy hófehér inget és egy sötét farmert viselt, amit sosem felejtek el. Túlságosan is jól nézett ki benne. Furcsa volt, mivel mihelyst leült, 2 ember állt mögé. Vártam a bunyót, de a végén rájöttem ők a testőrei. De miért kell egy embernek testőr? Talán ő a miniszterelnök, vagy valami nyomozó? Az ablaknál állva álmodoztam mire észbe kaptam, és kivonultam hozzá. Míg halk léptekkel oda léptem az asztala elé, ő még mindig az étlapot böngészte. Udvariasan köszöntem, kérdezősködtem de unott hangon csak lekoptatott hogy még csak elolvasni sem olvasta az étlapot, és csak egy pohár whiskey-t szeretne jéggel. Bólintottam egyet, majd hátrálni kezdtem. Valamiért nem akartam megfordulni, csak őt figyelni. Kivittem hozzá a rendelését, ezután szimplán csak elhesegetett. Vissza ballagtam a pulthoz a többi rendelésért, közben szomorúság töltött el legbelül. Miért kéne szomorúság eltöltsön, mikor még csak nem is ismerem? Mire kiértem a másik rendeléssel ő már sehol nem volt, sőt mi több..Fizetés nélkül távozott!
Egy újabb nap
A nyár véget ért, beköszöntött a cudar ősz, nem meglepve ismét az étteremben voltam és a munkaidőm töltöttem le. Zárás előtt fél órával ismét beállított Zoran, viszont már testőrök nélkül. Körbe nézett az étteremben, majd távozott. A munkaidőm végeztével elindultam haza. Mikor a sarokra értem, egy fekete sportkocsi követni kezdett, szinte hazáig futottam ezután. A házba érve gyorsan bezártam az ajtót, és az ablakhoz sétáltam. Mire kinéztem, a fekete sportautó elhajtott a tömb elől. Úgy éreztem kicsit megnyugodhatok, így gyors felkaptam a pizsim és elmentem letusolni. Tusolás után bekapcsoltam a TV-t, és amit láttam teljesen lesokkolt. Őt láttam teljes egészében, és azt is, hogy egy rablás miatt körözik. Talán ő volt a fekete sportkocsival is? Talán ő követett egészen hazáig? A nagy gondolkozásom közepette kikapcsoltam a TV-t, de még minimum egy óráig csak a plafont bámultam. Rengeteg a megválaszolatlan kérdés bennem, és nem értettem a célját. Talán engem is csak el akart volna rabolni?
Az első valódi találkozás
Reggel épp a munkahelyem felé tartottam, mikor ismét a fekete sportautó bukkant fel, és ismét követni kezdett. Próbáltam kifűrkészni Zoran arcát, de az ablak sötétített volt, ezáltal esélytelen hogy megtudjam ki a sofőr. Mivel túlságosan fúrdalt a kíváncsiság, és úgyis volt másfél órám a kezdésig, így a közeli parkban leültem egy padra természetesen oda, ahol biztos sok ember járkál. Egy kis idő után megpillantottam Zoran-t, éppen felém sétált majd halkan megszólalt.
Zoran mondja: Leülhetek melléd?
Köpni-nyelni nem tudtam, csak egy aprót bólintottam mire ő csendben leült, és a telefonomra pillantott.
Zoran mondja: Mit nézel ennyire?
Épp a Facenetwork-öt pörgettem, ezért csak annyit tudtam mondani, hogy: Áhh, csak ezt az új közösségi oldalt.
Zoran bólintott egyet, majd csendben ültünk tovább egymás mellett. Kis idő múlva felálltam, tájékoztattam hogy mennem kell a munkahelyemre, de ő mindenáron el szeretett volna kísérni. Kezdetben félve, de bele mentem, így egymás mellett sétáltunk szó nélkül az étteremig. Az étteremhez érve törtem meg a kínos csendet.
Katherine mondja: Asszem megérkeztünk. Köszönöm hogy elkísértél.
Zoran mosolyra húzta a száját, majd szintén megszólalt: Este is hazakísérhetlek?
Csak bólogatni tudtam fülig érő mosollyal és aprót inteni, ezt követően bementem az étterembe.
**20:00**

A műszakom véget ért, Zoran a fekete sportkocsijával várt engem az étterem előtt. Itt már biztos voltam benne hogy ő az, aki mindvégig követett. Beszálltam az autóba, elindultunk haza közben beszélgettünk. Nem igazán volt érdemleges témánk, mert mikor megkértem hogy meséljen magáról csak a kormányra szorított és csendben haladtunk tovább. Fura volt, de egyáltalán nem féltem tőle annak ellenére sem már, hogy talán ő Belgrád legkeresettebb embere. A házunkhoz érve megköszöntem illedelmesen a fuvart, mire ő csak annyit felelt: Holnap is itt vagyok érted! Én csak némán bólogattam és besétáltam a házba. Ez talán valami álom lehet? Hogy tud egy pasi ennyire elvarázsolni? Még ha bűnöző is, de jobban akarom őt, mint egy lélegzetvételt.
A randi napja
Zoran reggel nem jött értem, és a műszakom végezetével sem. Egyedül sétáltam haza kissé csalódottan, amikor egy fekete furgon elém vágott, és két maszkos férfi kiszállt belőle. Futni próbáltam, de mind hiába. - Elkaptak. A számat leragasztották egy szigetelőszalaggal és zsákot húztak a fejemre. Rettegtem. Megpróbáltam menekülni vagy önvédelemmel bénázni hátha, de minden hiába volt. Lefogtak, és egy gyorskötözővel kötözték ki egy székhez a lábamat és a karomat is. Nem tudom milyen helyen lehettünk, de mintha egy hangárban lettünk volna. Sírásom visszhangját lehetett hallani, majd jöttek a lövések. Pár lövés hang után egy ismerős hangot hallottam. Biztos voltam benne, hogy ő az. Toporzékolni kezdtem, és kiabálni próbáltam, már amennyire ragasztózott szájjal lehetséges. Zoran hozzám lépett, leszedett rólam mindent amit a két férfi rám rakott, majd magához ölelt. Az ingje tiszta vér volt, de nem érdekelt hisz a félelem túlságosan uralkodott rajtam. Idő közben megérkeztek a testőrei is, akik biztosították a területet amíg elhagyjuk azt. Zoran beültetett a kocsiba, majd tő gázzal elhajtottunk a helyszínről, és egy közeli motelhez vezetett az utunk. Az egész utat végig sírtam, nem tudtam elhinni mi történt, majd mire észbe kaptam már egy pohár vízzel a kezemben ülök az ágy szélén. Mindketten zaklatottak voltunk, és szimplán csak el akartuk a történteket felejteni. Kis idő múlva Zoran leült mellém, mire én halkan megszólaltam.
Katherine mondja: Meghaltak? *alig érthetően*
Zoran ezután csak bólogatni tudott, majd szintén résnyire nyitott ajkakkal szólalt meg.
Zoran mondja: Ne haragudj kérlek.. Nem akartalak ilyenbe bele keverni, de.. Túlságosan is tetszel nekem. Van pár rossz akaróm akik láttak velem, és ezért történt ez az egész.
Ismételten nem jött egy árva hang sem ki a számon, csak ismét sírni kezdtem. Kis idő múlva Zoran mindent elmondott nekem. Elmondta hogy egy maffia vezér fia, és azt is hogy a gazdagság csak a drogtermesztésből és fegyverkereskedelemből van. Nem ismertem magamra, hisz hol álltam volna bármikor is szóba ilyen emberekkel? Főleg én, aki világ életében megvetette a bűnöző embereket, de hát igen.. Túl naiv vagyok, és ragaszkodó.
Másnap
Mire felkeltem ő sehol sem volt már, így kicsit kiültem az erkélyre, és élveztem a napsütést közben próbáltam rendbe rakni magamban a tegnapiakat, mikor egy csengő szóra lettem figyelmes. Kinyitottam az ajtót, ahol a motel tulajdonosa állt velem szemben egy csokor rózsával. Átvettem az ajándékot, majd mikor elolvastam a kis cédulát, egy koordináta volt rajta. Gyorsan felöltöztem, visszavittem a kulcsokat és a címre siettem. Zoran meglepetést szervezett nekem. Azt gondolhatod most mennyire nyálas történetet olvasol, és már biztos unod, de ez az én tökéletesnek induló életem. A koordináta egy hajókikötőhöz vezetett, ahol az egész napot együtt töltöttük. Hajókáztunk, sőt még halat is ettünk. Azt hittem nem lehet ennél jobb ez a nap, majd leültünk a hajó orrához naplementét nézni. Igen, elcsattant az első csók. Az első tökéletes csók, miután már úgy éreztem sosem akarom őt elengedni.
2 hónappal később
Zoran az utóbbi időben eléggé máshogy viszonyult hozzám. Sokszor vitt el lőgyakorlatokra, és rengeteg fekete ruhát vett nekem, és még egy kevlárt is kaptam tőle. Nem értettem egészen addig miért kapom ezeket, amíg egy nap le nem ült velem beszélgetni. Tudtam, hogy ez a beszélgetés másképp fog kinézni, mint egy szeretlek kicsim, és akkor majd alakul valahogy. A következő rablás tervét mondta el nekem, és kérlelt hogy menjek vele. De hát mit tesz ilyenkor egy fülig szerelmes nő..A sírig követi a férfit, aki megmentette az életét gondolkozás nélkül még akkor is, ha legbelül tisztában van azzal, hogy ő 2 hónapja csak egy pincér volt és semmi keresni valója nincs ebben az életstílusban. - Egy rablásban pedig főleg. Na itt romlott el minden.
A rablás napja

Egész éjjel nem aludtam, csak őrlődtem és járt az agyam mindenen. Mi van akkor, ha elvesztem őt? Ha elkapnak? Ha megsebesülünk? Millió 1 kérdés, de egy árva válasz sincs. Reggel korán keltünk, hisz még a többi rablóval is tisztázni kellett a tervet. Pár órával később arra eszméltem fel, hogy az ékszerboltban vagyok egy AK12-vel a kezemben, és a pénztáros nőre célzok. A pénztáros nő leguggolt az asztal alá, és megnyomta a pánik gombot, ami kapásból értesítette a rendőrséget. Pár perc múlva csak a rendőrök szirénáját hallottuk, és éreztük hogy maradásunk nincs a boltban. Mindenki különböző irányba indult el, de a rendőrök lőni kezdtek. Sok társunk életét vesztette, vagy épp elkapták. Szinte már csak mi menekültünk. Zoran és én. A rendőrök utánunk lőttek és hiába futottunk, a találatok elkerülhetetlenek voltak. Hála istennek, csak a kevláromat találta el a golyó, de innentől nem a menekülés volt előtérbe helyezve hanem az életben maradás, hisz mikor a golyó eltalált elestem. Zoran fedezett és végig a rendőrökre lőtt, de még ő sem volt elég 5 rendőrrel szemben. Nagy nehezen felálltam, és szintén a rendőrök irányában kezdtem lőni mikor figyelmes lettem arra, hogy akire rálőttem összeesik. Megrémültem és tudatosult bennem, hogy ez már több mint pár gyűrű elrablása. Embert sebesítettem meg, akit lehet a gyermekei és a felesége várják haza ugyanúgy, ahogy én terveztem Zoran-nal az életem mikor jó útra tér. De mit is vártam..Ez már sosem lesz ugyanaz. Továbbra is futottunk az életünkért, majd egy erdőbe érve sikeresen lehagytuk a rendőröket. Egészen a kikötőig futottunk, ahol a megbeszélt terv szerint várt minket két hajó. Ekkor jön mindig az ami a filmekbe..A szerelmem nem jön velem.. Zoran másik hajóval menekült el, így még elköszönni sem tudtam tőle. A hajóm egy lakatlan szigetre vezetett. Zoran hajója a Maldív-szigeteken kötött ki.
Az első nap San Andreas-ban
Mikor a hajó kikötött egy lakatlan szigeten, a kapitány egy telefont nyomott a kezembe, és megkért hogy ne kapcsoljam be csak akkor, ha engedélyt kapok rá. Bíztam benne, hogy Zoran ezen a telefonon fog engem keresni, és el fog jönni értem. Miután leszálltam a hajóról, egy csónak várt engem, ami egészen Paleto Bay partjáig vitt. Tanácstalan voltam mégis hol fogok éjjelente aludni, mikor rátaláltam egy üres lakókocsira Paleto Forest-ben, ahol még az ajtó is nyitva volt. Behúzódtam, és ott töltöttem az éjszakát. Az éjszaka során egy percet sem aludtam, csak végig törtem az agyam mindenen. Most még jobban féltem mint bármikor.
1 héttel később
Zoran üzent nekem. Rövid időnk volt a beszélgetésre így csak információkat kaptam, mikor hova kell mennem. Zoran egyik barátjának házában szálltam meg Los Santos-ban, aki elutazott így minden vagyona rám maradt. Őszintén örültem neki, hogy nem kell egy idegen házban aludnom, és tovább menekülnöm. A telefonomat nyomkodva egy álláshírdetésre bukkantam, ahol pultosokat kerestek. Milyen deja vu érzés, nem? Jelentkeztem az állásra, ahol végül megismerkedtem Viktoria-val és Svetlana-val. Valami Drusilla étteremben találkoztunk, bár nem vagyok benne biztos. A pultozás mellé elvállaltam egy modell munkát is. Nem tudom mire vállalkozok, és azt sem mi lesz 1 nap múlva, de egyet biztosan tudok..Muszáj elterelnem a gondolataim.
