Üzenetek:81
Dragomir Mirkovic
Név: Dragomir Mirkovic
Született: 1994.04.14.
Születési hely: Belgrád
Anyja neve: Andja Sokolov
Apja neve: Ismeretlen
Született: 1994.04.14.
Születési hely: Belgrád
Anyja neve: Andja Sokolov
Apja neve: Ismeretlen
Minden itt kezdődött.
Hol is kezdjem a történetemet? Nem volt könnyű a gyerekkorom, hisz születésemtől kezdve otthonról otthonra, nevelőszülőktől nevelőszülőkig tengődtem. De miért? Anyám szajhaként kereste a kenyerét, apámnak már volt családja. Képzelhetitek ki itta meg a levét apám hűtlenségének. Segítek, én voltam az! ’94-ben születtem egy Szerbiai kórházban, de anyám már a születésem elött lemondott rólam, így állami gondozott lettem. 2 hónap alatt már az első nevelő szülők örökbe is fogadtak. Egy fiatal pár, vagy inkább csak fiatal és kapzsi szarháziak. Amint megtudták, hogy örökbe fogadott gyerek után mégsem akkora összeg üti a markukat, mint amekkorát az állam akkoriban ígért, már vissza is adtak az otthonba. Nem voltam 2 esztendős, amikor a frissen az otthonba érkező nevelőnő, Tatjana Mirkovic elmondása szerint a gyönyörű babakék szemeimbe szerelmesedve kérte az örökbefogadásomat. Tatjana-nál egészen 10 vagy talán 11 éves koromig voltam, olyan rég volt nem is emlékszem már pontosan. Tatjana világ életében úgy nevelt engem, mintha a sajátja lennék, de sohasem hazudott nekem így már akkor elmondta, hogy nem ő a vérszerinti anyám amikor én azt felfogtam. Mégis úgy szerettem, mintha ő lett volna az. Tíz éves koromig egy panaszom sem lehetett szerető anya mellett, aki a világ összes kincsét megadta nekem önerején felül is. Soha nem hazudott nekem, kivéve egy dologban, hogy nagyon beteg volt. A rák teljesen felemésztette belülről. Roppant erős nő volt, semmit nem mutatott vagy talán csak nem vettem észre... Kitudja, hiszen nagyon fiatal voltam. Csak a legvégén mondta el nekem miért ad intézetbe. A dolog roppant egyszerű volt. Nem akarta, hogy lássam meghalni. Utólag bele gondolva, ez lehetett a legjobb döntés, ha tudta volna mi vár rám, biztosan nem tette volna ezt, mert ekkor baszódott el minden. Döntését elfogadtam, mit tehettem volna? Nem haragudtam rá, hisz én jelentettem neki a világot és ő is nekem. Tizenegy éves koromra vissza kerültem az állam gondozása alá, hát ki is akar örökbe fogadni egy tizenegy éves fiút? Be kell mutatni mi megy egy állami intézetbe? Nem hiszem. Nem is akarok róla beszélni. Tizennégy éves koromban mégis jött a hír, hogy örökbe akarnak fogadni. - Ki nem szarja le? Feleltem én. Ekkorra már minden emberekbe vetett hitem köddé vált, haragudtam a vérszerinti anyámra, haragudtam a világra, haragudtam a nevelőkre és államra is. Kire nem haragudtam volna tinédzserként? Tizenkét éves korom óta nem jártam be az iskolába, 14 évesen az akkori nevelő szüleim mégis vissza írattak. A hátam közepére nem kívántam azt a helyet, két osztállyal lejjebb kerültem, mert be kellett pótolni a kimaradt éveket. 3 évvel fiatalabb volt az utánam következő legidősebb az osztályba. A nagyobbak lenéztek, kötözködtek, gúnyolódtak. Én csak megvédtem magamat, vagy mit kellet volna tennem? Barátaim sohasem voltak, bármennyire is akartam, hogy legyenek, de valamiért sosem jártam szerencsével. Valószínűleg az a rengeteg düh és harag, ami bennem dúlt, meg hát a folytonos verekedések miatt nem igazán tűnhettem egy barátkozó típusnak, így inkább kerültek. Tizenhat éves koromra már a 3. iskolából is éppen kirúgtak, minek hatására a nevelő szüleim besokaltak, így hát ott sem maradhattam tovább. Visszavittek egy másik intézetbe. Itt már nem volt annyira rossz a helyzetem, már az elején ki vívtam magamnak a tisztelet csak össze kellett ütnöm a legnagyobbal Ivica Hristov-al. Megvert, mint annak a rendje, de a tiszteletet kivívtam magamnak, addig még senki nem mert felállni neki.
Hol is kezdjem a történetemet? Nem volt könnyű a gyerekkorom, hisz születésemtől kezdve otthonról otthonra, nevelőszülőktől nevelőszülőkig tengődtem. De miért? Anyám szajhaként kereste a kenyerét, apámnak már volt családja. Képzelhetitek ki itta meg a levét apám hűtlenségének. Segítek, én voltam az! ’94-ben születtem egy Szerbiai kórházban, de anyám már a születésem elött lemondott rólam, így állami gondozott lettem. 2 hónap alatt már az első nevelő szülők örökbe is fogadtak. Egy fiatal pár, vagy inkább csak fiatal és kapzsi szarháziak. Amint megtudták, hogy örökbe fogadott gyerek után mégsem akkora összeg üti a markukat, mint amekkorát az állam akkoriban ígért, már vissza is adtak az otthonba. Nem voltam 2 esztendős, amikor a frissen az otthonba érkező nevelőnő, Tatjana Mirkovic elmondása szerint a gyönyörű babakék szemeimbe szerelmesedve kérte az örökbefogadásomat. Tatjana-nál egészen 10 vagy talán 11 éves koromig voltam, olyan rég volt nem is emlékszem már pontosan. Tatjana világ életében úgy nevelt engem, mintha a sajátja lennék, de sohasem hazudott nekem így már akkor elmondta, hogy nem ő a vérszerinti anyám amikor én azt felfogtam. Mégis úgy szerettem, mintha ő lett volna az. Tíz éves koromig egy panaszom sem lehetett szerető anya mellett, aki a világ összes kincsét megadta nekem önerején felül is. Soha nem hazudott nekem, kivéve egy dologban, hogy nagyon beteg volt. A rák teljesen felemésztette belülről. Roppant erős nő volt, semmit nem mutatott vagy talán csak nem vettem észre... Kitudja, hiszen nagyon fiatal voltam. Csak a legvégén mondta el nekem miért ad intézetbe. A dolog roppant egyszerű volt. Nem akarta, hogy lássam meghalni. Utólag bele gondolva, ez lehetett a legjobb döntés, ha tudta volna mi vár rám, biztosan nem tette volna ezt, mert ekkor baszódott el minden. Döntését elfogadtam, mit tehettem volna? Nem haragudtam rá, hisz én jelentettem neki a világot és ő is nekem. Tizenegy éves koromra vissza kerültem az állam gondozása alá, hát ki is akar örökbe fogadni egy tizenegy éves fiút? Be kell mutatni mi megy egy állami intézetbe? Nem hiszem. Nem is akarok róla beszélni. Tizennégy éves koromban mégis jött a hír, hogy örökbe akarnak fogadni. - Ki nem szarja le? Feleltem én. Ekkorra már minden emberekbe vetett hitem köddé vált, haragudtam a vérszerinti anyámra, haragudtam a világra, haragudtam a nevelőkre és államra is. Kire nem haragudtam volna tinédzserként? Tizenkét éves korom óta nem jártam be az iskolába, 14 évesen az akkori nevelő szüleim mégis vissza írattak. A hátam közepére nem kívántam azt a helyet, két osztállyal lejjebb kerültem, mert be kellett pótolni a kimaradt éveket. 3 évvel fiatalabb volt az utánam következő legidősebb az osztályba. A nagyobbak lenéztek, kötözködtek, gúnyolódtak. Én csak megvédtem magamat, vagy mit kellet volna tennem? Barátaim sohasem voltak, bármennyire is akartam, hogy legyenek, de valamiért sosem jártam szerencsével. Valószínűleg az a rengeteg düh és harag, ami bennem dúlt, meg hát a folytonos verekedések miatt nem igazán tűnhettem egy barátkozó típusnak, így inkább kerültek. Tizenhat éves koromra már a 3. iskolából is éppen kirúgtak, minek hatására a nevelő szüleim besokaltak, így hát ott sem maradhattam tovább. Visszavittek egy másik intézetbe. Itt már nem volt annyira rossz a helyzetem, már az elején ki vívtam magamnak a tisztelet csak össze kellett ütnöm a legnagyobbal Ivica Hristov-al. Megvert, mint annak a rendje, de a tiszteletet kivívtam magamnak, addig még senki nem mert felállni neki.
Az első barátság?
Ivica már majdnem 18 éves volt, amikor megismerkedtünk. Neki már volt egy élete kint a világba, így nem csodálom, hogy senki nem mert vele kötekedni, mert mindenki tudta kikkel mozog és miket csinál. Hát én nem tudtam. Nem sok kellett hozzá, hogy cimborák legyünk és bevezessen ugyanabba a világba melyben ő is tevékenykedett. Nem tagadom, tetszett. Tetszett az, ami velem történt, hogy valaki keres, hogy valaki azt mondja nekem, gyere megyünk. Eleinte semmi komolyabb dolgot nem csináltunk. Verekedések, lopások, pitiáner rablások, behajtások. Ezekből legalább egy kis pénzhez is jutottam. Ivica amilyen gyorsan betöltötte a 18. életévét, olyan gyorsan szívódott fel. Egyik nap még a születésnapját ünnepeltük, alkohol, drog, amit csak el tud képzelni az ember, másnap, mint aki köddé vált. Nem tudtam mi tévő legyek, nem értem el sehogy, talán történt valami a buli után? Reménykedtem benne, hogy előbb utóbb elő kerül. A rendőrségre nem mehettem, amúgy is mit tudtam volna nekik mondani? Így csak vártam. Teltek a napok, hetek, hónapok. Ivica-ról semmi hír, addigra pénzem is alig volt. Mit tegyek? - Tettem fel magamnak a kérdést. Arra az elhatározásra jutottam, hogy folytatom egyedül. Nem vagyok büszke a tetteimre, hogy csak az idősebbek voltak, akiket kiraboltam. De viszont soha nem bántottam őket, nem is volt rá szükség igazából. Idő közben betöltöttem a 18. életévemet, így nem volt választásom, mennem kellett az otthonból. A nagy betűs élet. Most komolyan? Ezt nevezik úgy, hogy nagybetűs élet? Vicc az egész. Na mindegy is. Neki vágtam egymagam azzal a hülye ötlettel, hogy majd boldogulok ahogyan eddig is, vagy nem. Lesz, ami lesz. Viszonylag hamar találtam egy kiadó szobát, hogy legyen hol aludnom. Viszonylag olcsó is volt, így egy-két nap alatt össze loptam és raboltam annak az árát. Fél évig tudtam tartani ezt a felállást, aztán jött a következő pofon. Hát igen, azt hittem nagyobb halakra is rámehetek, és nem csak az idősebb korosztályra. Rosszul hittem. Természetesen pont kifogtam egy civil ruhás rendőrt. Próbáltam elmenekülni, de nem sikerült. Bevittek, kihallgatás meg minden, amit ilyenkor tenni szoktak. 48óra múlva amikor éppen vártam a sorsomra, jött a meglepetés! Egy ismeretlen letette értem az óvadékot. Mire kiengedtek az illető eltűnt. Nem tudtam hova tenni a dolgot, nem értettem ki tehette és hogy miért. Őszintén nem is érdekelt. Örültem annak, hogy kint vagyok. Már este volt, így elindultam hazafelé, vagyis a szobámba. Éppen egy pislákoló utcai lámpát figyeltem, amikor hirtelen minden elsötétedett.
Ivica már majdnem 18 éves volt, amikor megismerkedtünk. Neki már volt egy élete kint a világba, így nem csodálom, hogy senki nem mert vele kötekedni, mert mindenki tudta kikkel mozog és miket csinál. Hát én nem tudtam. Nem sok kellett hozzá, hogy cimborák legyünk és bevezessen ugyanabba a világba melyben ő is tevékenykedett. Nem tagadom, tetszett. Tetszett az, ami velem történt, hogy valaki keres, hogy valaki azt mondja nekem, gyere megyünk. Eleinte semmi komolyabb dolgot nem csináltunk. Verekedések, lopások, pitiáner rablások, behajtások. Ezekből legalább egy kis pénzhez is jutottam. Ivica amilyen gyorsan betöltötte a 18. életévét, olyan gyorsan szívódott fel. Egyik nap még a születésnapját ünnepeltük, alkohol, drog, amit csak el tud képzelni az ember, másnap, mint aki köddé vált. Nem tudtam mi tévő legyek, nem értem el sehogy, talán történt valami a buli után? Reménykedtem benne, hogy előbb utóbb elő kerül. A rendőrségre nem mehettem, amúgy is mit tudtam volna nekik mondani? Így csak vártam. Teltek a napok, hetek, hónapok. Ivica-ról semmi hír, addigra pénzem is alig volt. Mit tegyek? - Tettem fel magamnak a kérdést. Arra az elhatározásra jutottam, hogy folytatom egyedül. Nem vagyok büszke a tetteimre, hogy csak az idősebbek voltak, akiket kiraboltam. De viszont soha nem bántottam őket, nem is volt rá szükség igazából. Idő közben betöltöttem a 18. életévemet, így nem volt választásom, mennem kellett az otthonból. A nagy betűs élet. Most komolyan? Ezt nevezik úgy, hogy nagybetűs élet? Vicc az egész. Na mindegy is. Neki vágtam egymagam azzal a hülye ötlettel, hogy majd boldogulok ahogyan eddig is, vagy nem. Lesz, ami lesz. Viszonylag hamar találtam egy kiadó szobát, hogy legyen hol aludnom. Viszonylag olcsó is volt, így egy-két nap alatt össze loptam és raboltam annak az árát. Fél évig tudtam tartani ezt a felállást, aztán jött a következő pofon. Hát igen, azt hittem nagyobb halakra is rámehetek, és nem csak az idősebb korosztályra. Rosszul hittem. Természetesen pont kifogtam egy civil ruhás rendőrt. Próbáltam elmenekülni, de nem sikerült. Bevittek, kihallgatás meg minden, amit ilyenkor tenni szoktak. 48óra múlva amikor éppen vártam a sorsomra, jött a meglepetés! Egy ismeretlen letette értem az óvadékot. Mire kiengedtek az illető eltűnt. Nem tudtam hova tenni a dolgot, nem értettem ki tehette és hogy miért. Őszintén nem is érdekelt. Örültem annak, hogy kint vagyok. Már este volt, így elindultam hazafelé, vagyis a szobámba. Éppen egy pislákoló utcai lámpát figyeltem, amikor hirtelen minden elsötétedett.
Innen már nincs vissza.
Mi a fasz? Valaki leütött, de még most sem látok semmit, a kezeim megvannak kötözve, fejemen zsák volt. Ki tette ezt és mi a faszt akar tőlem? Ezek a gondolatok futottak át az agyamon. Hirtelen lerántotta valaki a zsákot a fejemről. Egy kopasz rosszarcú, kb 40 éves kigyúrt férfi volt. Nem volt ismerős, így tippelni sem tudtam mit akarhat tőlem. Kezébe egy fegyver volt, nem kérdezett semmit csak homlokon ütött a markolattal. Kurvára fájt, és dőlt belőlem a vér. Felordítottam, hogy mit akarsz tőlem te kopasz geci?! Egy félmosoly elhagyta az arcát, és ismét megütött. A jó hír, hogy legalább gyomorba és nem a fejemet. Csak ennyit mondott: - Ivica Hristov, beszélj! - Életemben nem hallottam ezt a nevet, ki a faszom az? Ivica mibe kevertél bele? Mi az, amit ez a fasz meg akar tőlem tudni? Soha életemben nem köptem be senkit, nem most fogom elkezdeni. Úgyis szar az életem, ha meg kell halnom emiatt, legalább büszkén halok meg. Belül természetesen rettegtem, ez kívül is látszódott mert úgy remegtem, mint aki meztelenül van az északi sarkon. - Vicces, nem hallottad még az egyetlen ember nevét, akivel együtt raboltatok? - Nekem ilyen nem rémlik. - Hol van most? Beszélj! Hallgattam, egy szót sem mondtam csak próbáltam látni a vértől, ami a fejemen csurgott végig. Kaptam még egy pofont, amitől besípolt a fülem, és az összes létező nyál és vér a számba szökött. Ahogy közelebb hajolt, hogy megint megkérdezze, én leköptem. Ha úgyis rommá ver, had adjak neki én is valamit. - Ott folyik az arcodon! Feleltem neki, és amennyire tudtam az arcába röhögtem. Azt gondoltam itt a vége, ezért tuti megöl, de legalább mosollyal az arcomon lépjek át a túlvilágra. Pár pillanattal később a halántékomnál éreztem a fegyverét. - Utolsó esély, hol van Ivica? Miközben ez a mondat hagyta el a száját, hallottam ahogy kibiztosítja a fegyverét. - Dögölj meg, ha tudnám sem mondanám meg! Éreztem, hogy megfogja húzni a ravaszt így becsuktam a szemem. Mondják, hogy a halál árnyékában lepörög életünk filmje. Nos szerintem ez nem így van. Semmilyen film nem pörgött le előttem, csak is Tatjana angyali mosolyát láttam. Meghúzta a ravaszt, csak egy kattanás történt. - Nem volt golyó a tárba. Mire kinyitottam a szememet csak lassú tapsolást hallottam a hátam mögül, és hogy valaki azt mondja: Látjátok srácok? Mondtam én, hogy nem fogunk vele félre! Pár másodperccel később a kezeim újra szabadok voltak. Újra tudtam mozogni már amennyi erőm maradt a mozgásra, egyből letöröltem a fejemről és a szememből a vért. Hátra fordultam, ahol Ivica állt két másik emberrel. Minden maradék erőmet összeszedve felálltam és elindultam Ivica irányába! - Megöllek a kurva anyádat! Kettőt alig léptem és össze is estem, közben természetesen elájultam és a földre rogytam. 26óra múlva keltem fel egy ágyban. A sérüléseim bekötözve, a fejem majd szét robbant. Alig éltem. Ivica az ágyam mellett ült és várta, hogy felébredjek. Nagyon dühös voltam rá, de nem bírtam mozogni, beszélni is alig. Elmondtam neki, hogy megfogom ölni, erre csak mosolyogva bólintott egyet és azt felelte: Ebben semmi kétségem testvérem. Adott egy pirulát, azt mondta gyógyszer és hogy ez segíteni fog helyre jönni. A kezembe adott egy pohár vizet is, hogy vegyem be a gyógyszert, a vizet igyam meg és pihenjek, ő majd később visszajön. Így is tettem. A gyógyszer rendkívül gyorsan hatott. Elmúlt a fejfájásom, de szinte abban a pillanatban ki is ütött. Nem tudom pontosan talán 10 óra múlva Ivica felkeltett és elmagyarázta mi is a helyzet. Azért tűnt el, mert lehetősége volt egy maffia berkein belül tevékenykedni, ő pedig kapott az alkalmon és meg is tette ezt. Elmondta, hogy már az elején szeretett volna magával hozni, de nem tehette meg, előbb ki kellett vívnia magának a tiszteletet és azt, hogy adjanak a szavára. Megkérdeztem, hogy miért nem adott magáról semmi életjelet, a válasza egyszerű volt: Minél több emberrel álunk kapcsolatba annál nagyobb veszélynek vagyunk kitéve mind mi mind pedig akivel a kapcsolatot tartjuk, a cél az érinthetetlenség. Megértettem a mondani valóját, jobban belegondolva igaza is volt, bár hallani lehetett, hogy ezek a szavak a szájába lettek adva. Tudtam, hogy Ivica nem ilyen okos. Rövid beszélgetésünk végére érve azt mondta reméli, hogy nem szeretnék kihátrálni mert az nem lenne jó se neki se pedig nekem. Kicsit úgy éreztem, hogy mintha megfenyegetett volna, de eszem ágába sem volt meghátrálni. Hiszen a mostani életemnél csak jobb következhet be. 2hét alatt már majdnem teljesen felépültem a sérüléseimből így Ivica bemutatott azoknak az embereknek, akik az alvilágban a testvériség néven voltak ismertek. Neveket itt nem említenék csak egyet őt is inkább csak úgy említem, mint ahogyan mi hívtuk. Apánk. A testvériségben mindenki egyen jogú volt, aki már átesett az avatáson kivéve apánk, ő volt a mi, hogy is fogalmaznak erre felé? A főnökünk, bár sokkal több volt, mint főnök nem véletlenül viselte ezt a becenevet. Az ő tiszteletét könnyű volt elnyerni viszont a bizalmát sokkal nehezebb volt kiérdemelni. Az első találkozásunknál elmondta, hogy az az ember, aki az életét adná egy testvériség tagjáért az már kiérdemli az ő tiszteletét, de nem bízik bennem mert az is lehet, hogy csak éppen Ivica miatt vagyok hajlandó feláldozni az életemet. Elmondta mik is lennének a feladataim, ha szeretnék hozzájuk csatlakozni. Félelmetesen nyugodt és megfontolt ember volt, amikor beszélt hozzám úgy éreztem, hogy végre én is nyugodt lehetek egy kicsit végre. Miután letisztázta velem, hogy drogot kell eladnom, illetve szállítanom csak bólogatni tudtam. Egy apró kérdés hagyta csak el a szám: Gyalog? Felnevetett és annyit mondott a többieknek: Látjátok ő meg mer szólalni, ti meg mind bevoltatok szarva amikor először találkoztunk! Kidobott egy kulcsot az asztalra, illetve asztala fiókjából kivett egy colt45-ös pisztolyt és azt is az asztalra rakta. Nesze fiam ezeket rakd el, egy motor áll a PUB előtt mivel te nem vagy egy félős gyerek azt használhatod erre a célra. Mi? Nem vagyok félős? Hát őszintén úgy bevoltam szarva, mint annak a rendje, de talán nem látja, ez lehet a szerencsém. Amikor felálltam a székből elvettem a kulcsot, és a fegyvert is. Kezével magához hívott valamit súgni akart. Ne hidd, hogy nem látom mennyire bevagy szarva mondta. Majd elköszönt, én is így tettem és kimentem a PUB-ból. Ivica megveregette a vállamat és elmondta vele fogok lakni. Döbbentem kérdeztem honnan van lakása. Mosolyogva mondta, hogy apának elég sok befektetése van és az egyik fedőcég ingatlanokkal foglalkozik, így nem egy lakás van a tulajdonában. Hozzá tette, ha bármi kifogásom van a vele lakással kapcsolatba akkor szóljak apának és biztos kitalál valamit. Megráztam a fejemet, nekem semmi bajom nincs vele, sőt örülök is neki. Rámutatott a motorra merre találom és elmondta a címet. Megkérdezte, hogy egyáltalán tudom e hogyan is kell motort vezetni, megráztam a fejemet. Nevetve csak annyit mondott: a legjobb kezekbe került ez a motor. Tartott egy gyorstalpalót, és elmondta vigyázzak mert kurva nagyokat lehet esni. Hát mit ne mondjak nem volt éppen zökkenő mentes az első utam, de nem volt tragikus. Másnap már kézhez is kaptam az első csomagot, amit tovább kellett adjak, hál istennek elég könnyen ment nem volt semmi probléma. Telt múlt az idő, de még semmi komoly dologban nem vettem részt, még nem bíztak bennem mindannyian, én voltam a zöldfülű így bárki bármit mondott nekem azt szó nélkül meg kellett csinálnom, így is tettem, amolyan mindenki szolgája szerepkör volt ez.
Mi a fasz? Valaki leütött, de még most sem látok semmit, a kezeim megvannak kötözve, fejemen zsák volt. Ki tette ezt és mi a faszt akar tőlem? Ezek a gondolatok futottak át az agyamon. Hirtelen lerántotta valaki a zsákot a fejemről. Egy kopasz rosszarcú, kb 40 éves kigyúrt férfi volt. Nem volt ismerős, így tippelni sem tudtam mit akarhat tőlem. Kezébe egy fegyver volt, nem kérdezett semmit csak homlokon ütött a markolattal. Kurvára fájt, és dőlt belőlem a vér. Felordítottam, hogy mit akarsz tőlem te kopasz geci?! Egy félmosoly elhagyta az arcát, és ismét megütött. A jó hír, hogy legalább gyomorba és nem a fejemet. Csak ennyit mondott: - Ivica Hristov, beszélj! - Életemben nem hallottam ezt a nevet, ki a faszom az? Ivica mibe kevertél bele? Mi az, amit ez a fasz meg akar tőlem tudni? Soha életemben nem köptem be senkit, nem most fogom elkezdeni. Úgyis szar az életem, ha meg kell halnom emiatt, legalább büszkén halok meg. Belül természetesen rettegtem, ez kívül is látszódott mert úgy remegtem, mint aki meztelenül van az északi sarkon. - Vicces, nem hallottad még az egyetlen ember nevét, akivel együtt raboltatok? - Nekem ilyen nem rémlik. - Hol van most? Beszélj! Hallgattam, egy szót sem mondtam csak próbáltam látni a vértől, ami a fejemen csurgott végig. Kaptam még egy pofont, amitől besípolt a fülem, és az összes létező nyál és vér a számba szökött. Ahogy közelebb hajolt, hogy megint megkérdezze, én leköptem. Ha úgyis rommá ver, had adjak neki én is valamit. - Ott folyik az arcodon! Feleltem neki, és amennyire tudtam az arcába röhögtem. Azt gondoltam itt a vége, ezért tuti megöl, de legalább mosollyal az arcomon lépjek át a túlvilágra. Pár pillanattal később a halántékomnál éreztem a fegyverét. - Utolsó esély, hol van Ivica? Miközben ez a mondat hagyta el a száját, hallottam ahogy kibiztosítja a fegyverét. - Dögölj meg, ha tudnám sem mondanám meg! Éreztem, hogy megfogja húzni a ravaszt így becsuktam a szemem. Mondják, hogy a halál árnyékában lepörög életünk filmje. Nos szerintem ez nem így van. Semmilyen film nem pörgött le előttem, csak is Tatjana angyali mosolyát láttam. Meghúzta a ravaszt, csak egy kattanás történt. - Nem volt golyó a tárba. Mire kinyitottam a szememet csak lassú tapsolást hallottam a hátam mögül, és hogy valaki azt mondja: Látjátok srácok? Mondtam én, hogy nem fogunk vele félre! Pár másodperccel később a kezeim újra szabadok voltak. Újra tudtam mozogni már amennyi erőm maradt a mozgásra, egyből letöröltem a fejemről és a szememből a vért. Hátra fordultam, ahol Ivica állt két másik emberrel. Minden maradék erőmet összeszedve felálltam és elindultam Ivica irányába! - Megöllek a kurva anyádat! Kettőt alig léptem és össze is estem, közben természetesen elájultam és a földre rogytam. 26óra múlva keltem fel egy ágyban. A sérüléseim bekötözve, a fejem majd szét robbant. Alig éltem. Ivica az ágyam mellett ült és várta, hogy felébredjek. Nagyon dühös voltam rá, de nem bírtam mozogni, beszélni is alig. Elmondtam neki, hogy megfogom ölni, erre csak mosolyogva bólintott egyet és azt felelte: Ebben semmi kétségem testvérem. Adott egy pirulát, azt mondta gyógyszer és hogy ez segíteni fog helyre jönni. A kezembe adott egy pohár vizet is, hogy vegyem be a gyógyszert, a vizet igyam meg és pihenjek, ő majd később visszajön. Így is tettem. A gyógyszer rendkívül gyorsan hatott. Elmúlt a fejfájásom, de szinte abban a pillanatban ki is ütött. Nem tudom pontosan talán 10 óra múlva Ivica felkeltett és elmagyarázta mi is a helyzet. Azért tűnt el, mert lehetősége volt egy maffia berkein belül tevékenykedni, ő pedig kapott az alkalmon és meg is tette ezt. Elmondta, hogy már az elején szeretett volna magával hozni, de nem tehette meg, előbb ki kellett vívnia magának a tiszteletet és azt, hogy adjanak a szavára. Megkérdeztem, hogy miért nem adott magáról semmi életjelet, a válasza egyszerű volt: Minél több emberrel álunk kapcsolatba annál nagyobb veszélynek vagyunk kitéve mind mi mind pedig akivel a kapcsolatot tartjuk, a cél az érinthetetlenség. Megértettem a mondani valóját, jobban belegondolva igaza is volt, bár hallani lehetett, hogy ezek a szavak a szájába lettek adva. Tudtam, hogy Ivica nem ilyen okos. Rövid beszélgetésünk végére érve azt mondta reméli, hogy nem szeretnék kihátrálni mert az nem lenne jó se neki se pedig nekem. Kicsit úgy éreztem, hogy mintha megfenyegetett volna, de eszem ágába sem volt meghátrálni. Hiszen a mostani életemnél csak jobb következhet be. 2hét alatt már majdnem teljesen felépültem a sérüléseimből így Ivica bemutatott azoknak az embereknek, akik az alvilágban a testvériség néven voltak ismertek. Neveket itt nem említenék csak egyet őt is inkább csak úgy említem, mint ahogyan mi hívtuk. Apánk. A testvériségben mindenki egyen jogú volt, aki már átesett az avatáson kivéve apánk, ő volt a mi, hogy is fogalmaznak erre felé? A főnökünk, bár sokkal több volt, mint főnök nem véletlenül viselte ezt a becenevet. Az ő tiszteletét könnyű volt elnyerni viszont a bizalmát sokkal nehezebb volt kiérdemelni. Az első találkozásunknál elmondta, hogy az az ember, aki az életét adná egy testvériség tagjáért az már kiérdemli az ő tiszteletét, de nem bízik bennem mert az is lehet, hogy csak éppen Ivica miatt vagyok hajlandó feláldozni az életemet. Elmondta mik is lennének a feladataim, ha szeretnék hozzájuk csatlakozni. Félelmetesen nyugodt és megfontolt ember volt, amikor beszélt hozzám úgy éreztem, hogy végre én is nyugodt lehetek egy kicsit végre. Miután letisztázta velem, hogy drogot kell eladnom, illetve szállítanom csak bólogatni tudtam. Egy apró kérdés hagyta csak el a szám: Gyalog? Felnevetett és annyit mondott a többieknek: Látjátok ő meg mer szólalni, ti meg mind bevoltatok szarva amikor először találkoztunk! Kidobott egy kulcsot az asztalra, illetve asztala fiókjából kivett egy colt45-ös pisztolyt és azt is az asztalra rakta. Nesze fiam ezeket rakd el, egy motor áll a PUB előtt mivel te nem vagy egy félős gyerek azt használhatod erre a célra. Mi? Nem vagyok félős? Hát őszintén úgy bevoltam szarva, mint annak a rendje, de talán nem látja, ez lehet a szerencsém. Amikor felálltam a székből elvettem a kulcsot, és a fegyvert is. Kezével magához hívott valamit súgni akart. Ne hidd, hogy nem látom mennyire bevagy szarva mondta. Majd elköszönt, én is így tettem és kimentem a PUB-ból. Ivica megveregette a vállamat és elmondta vele fogok lakni. Döbbentem kérdeztem honnan van lakása. Mosolyogva mondta, hogy apának elég sok befektetése van és az egyik fedőcég ingatlanokkal foglalkozik, így nem egy lakás van a tulajdonában. Hozzá tette, ha bármi kifogásom van a vele lakással kapcsolatba akkor szóljak apának és biztos kitalál valamit. Megráztam a fejemet, nekem semmi bajom nincs vele, sőt örülök is neki. Rámutatott a motorra merre találom és elmondta a címet. Megkérdezte, hogy egyáltalán tudom e hogyan is kell motort vezetni, megráztam a fejemet. Nevetve csak annyit mondott: a legjobb kezekbe került ez a motor. Tartott egy gyorstalpalót, és elmondta vigyázzak mert kurva nagyokat lehet esni. Hát mit ne mondjak nem volt éppen zökkenő mentes az első utam, de nem volt tragikus. Másnap már kézhez is kaptam az első csomagot, amit tovább kellett adjak, hál istennek elég könnyen ment nem volt semmi probléma. Telt múlt az idő, de még semmi komoly dologban nem vettem részt, még nem bíztak bennem mindannyian, én voltam a zöldfülű így bárki bármit mondott nekem azt szó nélkül meg kellett csinálnom, így is tettem, amolyan mindenki szolgája szerepkör volt ez.
Az első mindig a legemlékezetesebb!
Az első ölésem 20 évesen volt. Kimondottan egyszerű volt, ez egy úgynevezett avatás. Egy angol szarházi megütötte az egyik testvérünket. Már amúgy is félholtra volt verve, így nem volt sok dolgom. Ivica kezembe nyomott egy fegyvert. Nem mondott semmit, de nem is kellet neki, hisz tudtam mit várnak el tőlem. Még sosem öltem. A szívem a torkomba dobogott, a kezem remegett, ezt látta is az angol. Tudta mi vár rá ezért torka szakadtából üvöltötte nekem: PULL THE FUCKING TRIGGER YOU… Nem tudta befejezni a mondanivalóját, halott volt. A hullát szerencsére nem nekem kellett eltakarítanom, de végig néztem hogyan is kéne eljárnom, ha esetleg egyedül kell majd ilyet intéznem. 20 éves koromra tiszteletbeli tag lettem. Ivica elmondta, hogy mindenkinek van egy emléke az első gyilkosságáról majd előhúzott egy gravírozott töltényhüvelyt. A tölténybe egy név volt gravírozva: Igor. Igor egy régebbi tag volt, aki nem kevés pénzt és drogot lopott tőlünk és le akart lépni. Szerencsétlenségére mi előbb találtunk rá, mint ahogyan ő el tudott volna menekülni a városból. Így Ivica végzett vele, ez volt a feladata, amit ő végre is hajtott. Tanácsolta, hogy tegyek én is így. Nekem más emlékem van, egy tetoválás, amit közvetlen másnap csináltattam. A talpamra varrattam a szemétláda nevét, így minden lépésemmel egyre lejjebb taszítom őt a pokolba. 24 éves koromra nagyon sok balhéba részt vettem, bankrablás, rendőrgyilkosság, verekedések, vallatások. Akkoriban apa nagyon sok időt szentelt rám, sokat tanított és sokszor elmondta, ha hibásak a meglátásaim vagy túl elhamarkodottnak tartja a döntéseimet. Nyugalomra és átgondoltságra tanított, amik mára már a legjobb tulajdonságaim közé tartoznak. Elmondta azt is miért nincsen családja, és miért tanácsolja, hogy tegyek én is így. Igaza volt, ha minket nem is tudnak megfogni a szeretteinket igen. Nem szerette volna, hogy olyan személyt veszítsünk el, aki fontos nekünk, lehet az szerelem, gyerek vagy bárki, akinek az elvesztése miatt esetleg végzetes hibát követhetünk el. Nem tiltott minket ezektől csak féltett minket, soha nem mondta, de a többiektől megtudtam, hogy az ő feleségét és 14éves gyerekét brutálisan meggyilkolták, mert őt nem tudták. Pokoli érzés lehetett, csak is magát hibáztatta és igaza is volt, mindannyian tudtuk, ha velünk történne ilyen, azt csak is magunknak köszönhetnénk.
Az első ölésem 20 évesen volt. Kimondottan egyszerű volt, ez egy úgynevezett avatás. Egy angol szarházi megütötte az egyik testvérünket. Már amúgy is félholtra volt verve, így nem volt sok dolgom. Ivica kezembe nyomott egy fegyvert. Nem mondott semmit, de nem is kellet neki, hisz tudtam mit várnak el tőlem. Még sosem öltem. A szívem a torkomba dobogott, a kezem remegett, ezt látta is az angol. Tudta mi vár rá ezért torka szakadtából üvöltötte nekem: PULL THE FUCKING TRIGGER YOU… Nem tudta befejezni a mondanivalóját, halott volt. A hullát szerencsére nem nekem kellett eltakarítanom, de végig néztem hogyan is kéne eljárnom, ha esetleg egyedül kell majd ilyet intéznem. 20 éves koromra tiszteletbeli tag lettem. Ivica elmondta, hogy mindenkinek van egy emléke az első gyilkosságáról majd előhúzott egy gravírozott töltényhüvelyt. A tölténybe egy név volt gravírozva: Igor. Igor egy régebbi tag volt, aki nem kevés pénzt és drogot lopott tőlünk és le akart lépni. Szerencsétlenségére mi előbb találtunk rá, mint ahogyan ő el tudott volna menekülni a városból. Így Ivica végzett vele, ez volt a feladata, amit ő végre is hajtott. Tanácsolta, hogy tegyek én is így. Nekem más emlékem van, egy tetoválás, amit közvetlen másnap csináltattam. A talpamra varrattam a szemétláda nevét, így minden lépésemmel egyre lejjebb taszítom őt a pokolba. 24 éves koromra nagyon sok balhéba részt vettem, bankrablás, rendőrgyilkosság, verekedések, vallatások. Akkoriban apa nagyon sok időt szentelt rám, sokat tanított és sokszor elmondta, ha hibásak a meglátásaim vagy túl elhamarkodottnak tartja a döntéseimet. Nyugalomra és átgondoltságra tanított, amik mára már a legjobb tulajdonságaim közé tartoznak. Elmondta azt is miért nincsen családja, és miért tanácsolja, hogy tegyek én is így. Igaza volt, ha minket nem is tudnak megfogni a szeretteinket igen. Nem szerette volna, hogy olyan személyt veszítsünk el, aki fontos nekünk, lehet az szerelem, gyerek vagy bárki, akinek az elvesztése miatt esetleg végzetes hibát követhetünk el. Nem tiltott minket ezektől csak féltett minket, soha nem mondta, de a többiektől megtudtam, hogy az ő feleségét és 14éves gyerekét brutálisan meggyilkolták, mert őt nem tudták. Pokoli érzés lehetett, csak is magát hibáztatta és igaza is volt, mindannyian tudtuk, ha velünk történne ilyen, azt csak is magunknak köszönhetnénk.
A nagy feladat.
2hónappal ezelőtt apa magához hívott. Elmondta, meglátása szerint nagyon sokat értem az idő múlásával és úgy gondolja alkalmas lennék arra, hogy Los Santos-ba utazzak, ahol szabad kezet kapnék egy saját csapat vezetésére. Hozzátette, ha elvállalom akkor egy ott frissen vásárolt PUB lenne a fedő cég majd, ha minden jól alakul későbbiekben egy GYM üzemeltetésével kéne foglalkoznom. Persze ez csak a fedő story. Szeretné, ha sok befolyásunk lenne Los Santos területére mind drog, mind pedig a fegyverkereskedelem terén. Elém rakott egy zöld könyvet és egy borítékot. Azt mondta, ha elfogadom és elutazok, akkor ezek kelleni fognak a probléma mentes államokba jutásom érdekében. Nem haboztam egyből igent mondtam az ajánlatra. Elvettem a borítékot, amiben egy repülőjegy és 25.000$ volt. A repülőm 1hét múlva indult így gyorsan kellett cselekednem. Mindent megköszöntem a testvéreimnek és elbúcsúztam tőlük. Kíváló minőségű hamisított zöld könyvet kaptam, amit probléma nélkül elfogadtak a belépéskor és köszöntöttek az államokba. A repülő utat egy hosszas buszút követte, azután taxi és végre megérkeztem.
2hónappal ezelőtt apa magához hívott. Elmondta, meglátása szerint nagyon sokat értem az idő múlásával és úgy gondolja alkalmas lennék arra, hogy Los Santos-ba utazzak, ahol szabad kezet kapnék egy saját csapat vezetésére. Hozzátette, ha elvállalom akkor egy ott frissen vásárolt PUB lenne a fedő cég majd, ha minden jól alakul későbbiekben egy GYM üzemeltetésével kéne foglalkoznom. Persze ez csak a fedő story. Szeretné, ha sok befolyásunk lenne Los Santos területére mind drog, mind pedig a fegyverkereskedelem terén. Elém rakott egy zöld könyvet és egy borítékot. Azt mondta, ha elfogadom és elutazok, akkor ezek kelleni fognak a probléma mentes államokba jutásom érdekében. Nem haboztam egyből igent mondtam az ajánlatra. Elvettem a borítékot, amiben egy repülőjegy és 25.000$ volt. A repülőm 1hét múlva indult így gyorsan kellett cselekednem. Mindent megköszöntem a testvéreimnek és elbúcsúztam tőlük. Kíváló minőségű hamisított zöld könyvet kaptam, amit probléma nélkül elfogadtak a belépéskor és köszöntöttek az államokba. A repülő utat egy hosszas buszút követte, azután taxi és végre megérkeztem.
Utoljára szerkesztve:
