Üzenetek:98
ABM
Dragan Branković 2001. november 14-én látta meg a napvilágot Belgrádban, Szerbiában. Egy átlagosnak aligha nevezhető környezetben nőtt fel, ahol már fiatalon megtanulta, hogy nem minden problémát lehet törvényes úton megoldani. Családja nem tartozott a tehetősebb réteghez, így Dule viszonylag korán elkezdte keresni a saját boldogulásának lehetőségeit. Eleinte kisebb szívességeket vállalt, később azonban egyre gyakrabban keveredett kétes ügyletekbe. Nem számított komoly bűnözőnek, inkább egy utcán nevelkedett fiatal volt, aki ismerte a környék embereit, tudta, kivel érdemes üzletelni, és hogyan kell feltalálnia magát a kellemetlen helyzetekben.
A futball és a Crvena Zvezda iránti rajongása szinte egész életét végigkísérte. Rendszeresen látogatta a csapat mérkőzéseit, ahol idővel kapcsolatba került a Delije szurkolói közegével. Nem csupán a lelátóról figyelte az eseményeket: részt vett szurkolói koreográfiák előkészítésében, idegenbeli mérkőzésekre utazott, zászlókat és pirotechnikai eszközöket kezelt, valamint többször is belekeveredett a rivális szurkolótáborok közötti összetűzésekbe. Ezek a társaságok nemcsak a futballról szóltak számára, hanem egyfajta közösséget is jelentettek, ahol kialakultak azok a kapcsolatai, amelyek később a mindennapjaiban is hasznára váltak.
Az idő múlásával azonban egyre több kellemetlenség érte. A kisebb bűncselekmények, az utcai konfliktusok és a rossz társaság végül oda vezettek, hogy a neve a hatóságok látókörébe került. Egyik este, amikor éppen otthon tartózkodott, megcsörrent a telefonja. A vonal másik végén a nagybátyja, Boško volt.
Telefonbeszélgetés – Belgrád, késő este
Dule: – Alo, striko! Mi történt, hogy ilyen későn hívsz?
Boško: – Dule, figyelj rám, és most egyszer az életben ne kérdezz vissza mindenre. Baj van.
Dule: – Milyen baj? Miről beszélsz?
Boško: – A rendőrség keres téged. Körözés van ellened, és nem hiszem, hogy ezt most egy egyszerű beszélgetéssel meg tudnád oldani.
Dule: – Kurac... Ez most komoly? Honnan tudod?
Boško: – Vannak kapcsolataim, amiket jobb, ha nem kérdőjelezel meg. Nem maradhatsz itt, érted? Összeszeded a dolgaidat, és eltűnsz Belgrádból. Minél hamarabb.
Dule: – És szerinted hova menjek? Nincs nekem se pénzem, se semmim.
Boško: – Los Santos. Van ott lehetőséged újrakezdeni. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de legalább nem itt fogsz ülni egy cellában. A többit majd megoldod, ahogy eddig is.
Dule: – És te?
Boško: – Én maradok. Neked most az a dolgod, hogy életben maradj, és ne csinálj még nagyobb hülyeséget. Vigyázz magadra, mali.
A beszélgetés ezzel véget ért. Dule még hosszú percekig a kezében tartotta a telefont, próbálva feldolgozni az elhangzottakat.
Nem telt el sok idő, mire összepakolta a legfontosabb holmijait, és elhagyta Szerbiát. Nem volt nagy búcsúzkodás, sem különösebb elköszönés. Belgrád az otthona volt, de tisztában volt vele, hogy ha marad, annak komoly következményei lehetnek. Végül Los Santosban kötött ki, ahol teljesen új környezet és ismeretlen emberek fogadták.
Jelenleg munkanélküli, és próbálja megtalálni a helyét a városban. Egyelőre nincs biztos megélhetése, sem kialakult kapcsolatrendszere, de nem esik kétségbe. A korábbi életéből megtanulta, hogyan kell kapcsolatokat építeni, felismerni a lehetőségeket, és boldogulni olyan helyzetekben is, amelyek másokat könnyen elbizonytalanítanának. Szeretne munkát találni, valamennyi pénzt félretenni, és idővel kialakítani egy olyan életet, amelyben nem kell folyamatosan a múltja miatt aggódnia.
Ennek ellenére Dule nem tagadja meg azt, ahonnan érkezett. A Belgrádban megszerzett tapasztalatait, utcai ismeretségeit és kapcsolatteremtő képességét Los Santosban is szeretné kamatoztatni. Hogy mindezt törvényes úton teszi-e, vagy idővel ismét a régi életmódja felé sodródik, az még a jövő kérdése.
Egy dolog biztos: Dragan Branković új városba érkezett, de a múltját nem hagyta maga mögött olyan könnyen, mint ahogyan azt eredetileg tervezte.
A futball és a Crvena Zvezda iránti rajongása szinte egész életét végigkísérte. Rendszeresen látogatta a csapat mérkőzéseit, ahol idővel kapcsolatba került a Delije szurkolói közegével. Nem csupán a lelátóról figyelte az eseményeket: részt vett szurkolói koreográfiák előkészítésében, idegenbeli mérkőzésekre utazott, zászlókat és pirotechnikai eszközöket kezelt, valamint többször is belekeveredett a rivális szurkolótáborok közötti összetűzésekbe. Ezek a társaságok nemcsak a futballról szóltak számára, hanem egyfajta közösséget is jelentettek, ahol kialakultak azok a kapcsolatai, amelyek később a mindennapjaiban is hasznára váltak.
Ти доле на терену,
(Ти доле на терену),
Звездин грб што носиш!
(Звездин грб што носиш!)
Од тебе тражим само,
(Од тебе тражим само),
Да као лав се бориш!
(Да као лав се бориш!)
Ott vagy lent a pályán,
Ott vagy lent a pályán,
A Zvezda címerét viseled!
A Zvezda címerét viseled!
Csak egyet kérek tőled,
Csak egyet kérek tőled,
Harcolj, mint egy oroszlán!
Harcolj, mint egy oroszlán!
Az idő múlásával azonban egyre több kellemetlenség érte. A kisebb bűncselekmények, az utcai konfliktusok és a rossz társaság végül oda vezettek, hogy a neve a hatóságok látókörébe került. Egyik este, amikor éppen otthon tartózkodott, megcsörrent a telefonja. A vonal másik végén a nagybátyja, Boško volt.
Telefonbeszélgetés – Belgrád, késő este
Dule: – Alo, striko! Mi történt, hogy ilyen későn hívsz?Boško: – Dule, figyelj rám, és most egyszer az életben ne kérdezz vissza mindenre. Baj van.
Dule: – Milyen baj? Miről beszélsz?
Boško: – A rendőrség keres téged. Körözés van ellened, és nem hiszem, hogy ezt most egy egyszerű beszélgetéssel meg tudnád oldani.
Dule: – Kurac... Ez most komoly? Honnan tudod?
Boško: – Vannak kapcsolataim, amiket jobb, ha nem kérdőjelezel meg. Nem maradhatsz itt, érted? Összeszeded a dolgaidat, és eltűnsz Belgrádból. Minél hamarabb.
Dule: – És szerinted hova menjek? Nincs nekem se pénzem, se semmim.
Boško: – Los Santos. Van ott lehetőséged újrakezdeni. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de legalább nem itt fogsz ülni egy cellában. A többit majd megoldod, ahogy eddig is.
Dule: – És te?
Boško: – Én maradok. Neked most az a dolgod, hogy életben maradj, és ne csinálj még nagyobb hülyeséget. Vigyázz magadra, mali.
A beszélgetés ezzel véget ért. Dule még hosszú percekig a kezében tartotta a telefont, próbálva feldolgozni az elhangzottakat.
Nem telt el sok idő, mire összepakolta a legfontosabb holmijait, és elhagyta Szerbiát. Nem volt nagy búcsúzkodás, sem különösebb elköszönés. Belgrád az otthona volt, de tisztában volt vele, hogy ha marad, annak komoly következményei lehetnek. Végül Los Santosban kötött ki, ahol teljesen új környezet és ismeretlen emberek fogadták.
Jelenleg munkanélküli, és próbálja megtalálni a helyét a városban. Egyelőre nincs biztos megélhetése, sem kialakult kapcsolatrendszere, de nem esik kétségbe. A korábbi életéből megtanulta, hogyan kell kapcsolatokat építeni, felismerni a lehetőségeket, és boldogulni olyan helyzetekben is, amelyek másokat könnyen elbizonytalanítanának. Szeretne munkát találni, valamennyi pénzt félretenni, és idővel kialakítani egy olyan életet, amelyben nem kell folyamatosan a múltja miatt aggódnia.
Ennek ellenére Dule nem tagadja meg azt, ahonnan érkezett. A Belgrádban megszerzett tapasztalatait, utcai ismeretségeit és kapcsolatteremtő képességét Los Santosban is szeretné kamatoztatni. Hogy mindezt törvényes úton teszi-e, vagy idővel ismét a régi életmódja felé sodródik, az még a jövő kérdése.
Egy dolog biztos: Dragan Branković új városba érkezett, de a múltját nem hagyta maga mögött olyan könnyen, mint ahogyan azt eredetileg tervezte.