Nem: Nő
Születési idő: 1999.06.02
Születési hely: USA, Las Venturas
Édesanyja neve: Kiera Collins
Édesapja neve: Donald Collins
Testvérek: N/A
Állampolgárság: Amerikai
Külső tulajdonságok:
Haj: Hosszú, szőke
Szem: Zöld
Alak: Vékony, karcsú, sportos
Magasság: 166 cm
Sziasztok! Az én nevem Brielle Collins egy nem átlagos lány, gazdag és szép, próbálok nem nagyképű lenni, de minek is tagadom, hogy élvezem a rám vetülő reflektorfényt. De ez természetesen nem mindig így volt. Nézzük, hol kezdődik az én történetem. Xoxo.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ 1999. június 2.-án születtem Las Venturas-ban, gazdag szülők gyermeke vagyok, édesapám neve sokaknak ismerős lehet, akik TV-t néznek. Donald Collins igen, ő az LV News csatorna főigazgatója, nem csak a médiában híres, több sikeres projektje is volt az évek során, így mondhatom, hogy befolyásos ember az édesapám. Édesanyám Kiera Collins, aki belsőépítészként dolgozik, így elég sokat volt tőlünk távol, és sokszor zárkózott be az irodájába, tervezni. Gyerekkoromban inkább apás voltam és sokszor játszottam a kulisszák mögött, nagyon szerettem játszani a reflektorfényekkel, többet sajnos sikerült eltörnöm. A kedvencem mégis, amikor megláttam egy csodaszép hölgyet, gyönyörű testhezálló ruhában a zöld háttér előtt. Nem csak gyönyörű volt a hölgy, hanem okos is, olyan részletesen magyarázta a légköri folyamatokat miközben a kamerák és a világítás pontos összehangolása zajlott a tökéletes kép érdekében, hogy teljesen elbűvölt. Itt döntöttem el, hogy én is meteorológus akarok lenni. Nos, itt kezdődnek a gondok. Hamar, ugye? Befolyásos szülők gyerekének nem könnyű lenni, főleg, ha már akkor tudják mi lesz a sorsod mielőtt megszülettél volna. Többszöri könyörgés után sem járhattam arra a gimnáziumba vagy egyetemre, ahová a szívem vágyott. Édesapám rögeszmésen hajszolja a mai napig, hogy én legyek az utódja, hogy vegyem át a „bizniszt”. Legjobb magániskolába kellett járnom, (ki gondolta volna) de így is túljutottam az eszén. Jelentkeztem egy médiaszakköre, ahol kiélhettem minden kreativitásom és megtanultam kiválóan kommunikálni, sok időt töltöttem a könyvtárban, ahol rengeteg légtüneménytan könyvet olvastam. Így lettem jóban az egyik osztálytársammal Zev Dreyfuss-al, kicsit önbizalomhiányos, csendes fiú, ekkor én sem voltam oda magamért, inkább a tanulásra koncentráltam és nem azzal, hogy minél többet bulizzak és ismerkedjek. Tagadhatatlan, hogy örültem a társaságának, nem nagyon voltak barátaim, mert kilógtam a tömegből, csúfoltak az időjárás iránti szeretetem miatt. Apa hatására, egyetemen se arra a szakra kerültem, ahová igazán szerettem volna, így menedzsmentet tanultam. Továbbra sem tudja elfojtani bennem az időjárás iránti szenvedélyem, alapítottam egy saját média klubbot, ahol kisebb időjárás-jelentéseket mondtam be a rádióban, ami nagy sikert aratott és így nagyobb hírnévre tettem szert. Folyton kaptam a meghívásokat különböző bulikba, magamra is több időt szenteltem, figyeltem a trendeket, amik segítségével kialakítottam számomra a megfelelő stílust. Sok barátra tettem szert, fel is sorolnék párat, mert ki tudja még lehet, hogy lesz róluk szó. Említettem már Zev Dreyfuss-t, van egy öccse Asher Dreyfuss, tipikus csábító, egymás után hajszolta a nőket, nem is nagyon beszéltünk csak „titokban” figyelgettem mit tesz magával. Ő vezette be Zev-et a közösségi életbe, ezáltal elég sok időt töltöttem a testvérpárral. Akkor ott van Thomas Burns, szintén egy nőhajszoló, de legbelül szerintem nagy szíve van és nagyon védelmező típus. Sean Malto, az egyik legjobb barátom, bátyámként szeretem, tudja minden titkom, vele töltöttem a legtöbb időt az egyetemen, rengeteget túráztunk, bicikliztünk és természetesen, ahogy meglett a jogosítványa száguldoztunk az éjszakában. Volt egy különcünk is, ő a gépészet tudománya foglalkoztatta csak, furcsa egy srác, de szeretjük, ő Dimitri Orlov. Belegondolva, mindenki különc a csapatunkban, kivéve Asher, ő volt az egyetlen talán, aki a mának élt és nem érdekelte, mi történik holnap, neki nem volt célja. Nos, egyelőre ennyi elég is volt belőlük, mégis ez rólam szól és nem róluk.
Az egyetemnek vége, de én továbbra sem azt akarom csinálni, amit a drága édesapám kitalált nekem, úgy gondolja, hogy a médiában kell maradjak és előbb vagy utóbb vegyem át a csatorna irányítását. Szerinte, ez csak egy hobbi és nem egy komoly karrier egy gazdag és befolyásos család örököseként. Minden kitartásomat beletettem, hogy meggyőzzem édesapámat. Végül sikerült, de szigorú feltételeket szabott nekem, egy bukás és repülhetek vissza Las Venturasba. Jelentkeztem Los Santos-i egyetemre az ULSA-hoz, ahol sikeresen felvételiztem, végre hivatalosan is meteorológiát tanulhatok. Az utolsó évemet töltöm az egyetemen, hamarosan jönnek a vizsgák. Egyik reggel kaptam egy telefonhívást, Zev volt az.
Egy előadáson ültem, amikor az asztalon megrezzent a telefonom, látom, hogy Zev az, már évek óta nem hallottam felőle, csak a képeit néztem facenetworkon, így tudtam, hogy nincs semmi gond, alakítja a karrierét, úgy ahogy az élet kívánja. Megfogtam a telefonomat és otthagytam az előadást, beleszólt üdvözölt, megmondta, hogy ideköltözött Los Santos-ba, és egy Hotelt vezet, ami az apjának köszönhet. Természetesen gratuláltam neki és ő megadta a címet, hol találkozzunk. Jelenleg átalakítás alatt van a Hotel, így nem tudunk még bemenni a bent folyó átépítés miatt. Kint leültünk egy füves placcra és átbeszéltük az évek alatt felgyülemlett élményeket, tapasztalatokat. Később megjelent a testvére Asher Dreyfuss, hát igen ő nem sokat változott, szemtelen, életvidám, túlbuzgó. Zev meglepett a régi megszokott társasággal, akikkel az egyetem alatt szoros barátságot kötöttünk, hát mindenkit összeszedett? Mi ez a nagy egyesülés? Nem mondom, hogy nem tetszik, csak meglep. Annyit beszélgettünk a srácokkal, hogy beesteledett, elmentünk együtt egy éjszakai kondizásra aztán bejártuk a várost, mikor villódzó fényeket láttunk a kocka park előtt. Rendőrök, az ügy végére értünk oda, nem is emlékszem, hogy mi történt, mert megütötte a szemem egy Officer. Soha nem láttam még ilyen jóképű férfit, a viselkedésem is 180 fokot fordult, a srácok úgy rángattak el engem a helyszínről, mert nem tudtam, hogy mi történik velem. Később magamhoz tértem, egy nagy adag kaja társaságában a Chihuahua-nál. Elég későre járt már ekkor, így elköszöntem a társaságtól, mert baromi fáradt lettem hirtelen.
Másnap reggel csörrent a telefonom, apa az. Mi történt kérdeztem álmosan. Mérgesen mantrázott nekem, hogy elhagytam egy előadást és a mai előadásra sem mentem el, ezért engedett el ide, hogy bulizzak és elhanyagoljam magam? Nincs kedvem vele veszekedni, elnézést kértem és rányomtam a telefont. Ez nem volt túl jó ötlet, mert amint elmentem a közeli hipermarketbe a fizetés közepette nem akarta elfogadni a kártyám, rohadt kellemetlen érzése volt, így ott kellett hagynom mindent, mert nem vittem magammal készpénzt. Szerencsémre, otthon még van egy nagyobb félretett összeg, az egy darabig elég, de a mostani életemet nehézkesen tudom fenntartani, hogy fókuszáljak a tanulásra, ha el kell mennem mellette dolgozni. Miért kell folyamatosan a nyakamon lógnia és miért tud mindig mindenről. Állandóan megnehezíti az életem.
Végül megjelentem késve az előadáson, végig ültem azt a maradék fél órát, majd hazafelé menet, észrevettem egy ismerős arcot, csak nem ő az. De ő az Officer Eddard Lane, akit láttam, kaptam az alkalmon és kicsit összeszedtem magam, elkértem tőle a telefonszámát, aranyos volt, mert azt felelte, hogy inkább ő kéri el az enyémet. Win-win szitu. Rengeteget chateltünk egymás közt, nagyon megnyerő férfi és érettnek tűnik, ez túl szép, hogy igaz legyen. Mivel sokat dolgozik így, elég nehezen tudunk találkozni, ami nagyon zavaró tud lenni egy idő után. Ráadásul van egy női munkatársa, aki nem nagyon nyerte el a tetszésem, nem mintha felérne hozzám, de mesélte, hogy próbálkozott a csajszi nála. Sikerült egy találkozót összebeszélnünk, leültünk egy kávézóba és kicsit jobban megismertük egymást, mesélt magáról, honnan származik, miért lett rendőr, szüleiről mesélt. Ámulva hallgattam, ahogy meséli a karrierét, ebben hasonlítunk céltudatos és tudja, hogy mit akar, ez tetszik. Éjszaka lett mire sikerült magunkat kibeszélni, csináltunk egy selfiet és elköszöntünk egymástól, megbizonyosodtunk, hogy nem ez lesz az utolsó találkozónk.
Hétvégén találkoztam a srácokkal és elmeséltem nekik, hogy randin voltam és milyen jó is volt örültek a „boldogságomnak”, kivéve Thomas, ő valamiért azt vallja, hogy jobb lenne nekem rendőrök nélkül az életem. Még jó, hogy nem az én helyemben van és azt csinálok, amit akarok. Aztán puffoghat magának az idegbeteg állat. De nem is ez a lényeg, éjszaka elmentünk egy autóstalálkozóra a társasággal és megismertünk pár új arcot. Ezek az arcok kitalálták, hogy „vegyük be a várost”, a többiek kaptak az alkalmon és már a kocsiba ültek, neon felkapcsolták, durrogtak a kipufogók. Egy kicsit óckodtam az ötlettől, mert sose csináltam ekkora „csínytevést”, sőt ez már több mint csínytevés. Végül én magam is autóba ültem Zev-el, Asher-el és Thomas-al. Zev eszeveszettül driftelni kezdett a többi autóval a négysávos közepén, hihetetlen látvány volt, ahogy akkor este fénylett a város. Természetesen a baj is megtörtént, mert az LSPD és az LSSD kijöttek a helyszínre lekapcsolni a „bulit”. Zev nagyobb adrenalin löketet szeretett volna magának adni, ami sikerült is és a felszólítás ellenére sem állt meg a rendőröknek. Na, ekkor éreztem, hogy ez nagyon rossz ötlet, ültem a kocsiban, kapaszkodtam és legalább ezer imát elmondtam, hogy ezt meg ne tudja apám vagy utól ne érjen a rendvédelem. Valami csoda folytán lerázta őket és otthagytuk a kocsit egy elhagyatott építkezésen. Kiszálltam a kocsiból és a földre rogytam, ahogy lassult a szívverésem éreztem, hogy kezdek nagyon rosszul lenni, sikerült az ebédem tartalmát a felszínre hozni. Elsétáltunk a Chihuahua-ig, ott a mosdóban kicsit összeszedtük magunkat, majd később elindultunk taxival a Hotel felé. Asher kiment kicsit kiszellőztetni a fejét, biciklizett egyet, de amilyen szerencsétlen sikerült elesnie és majdnem elcsapták őt. Beszólt a kocsiban ülő csávóknak, hogy oda kéne figyelni, természetesen más szavakkal. Később visszajöttek ezek az ismeretlen emberek és megfenyegették Asher-t, hogy vegyen vissza az arcából és az egyik fegyvert is villantott, ekkor pergett le előttem az életem. Zev kihívta a rendőröket, de az egyik ismeretlen odalépett hozzá és kicsapta a kezéből a telefont és még be is törte az orrát. Szerencsére a hívást megkapták a szervek és kijöttek a helyszínre, természetesen addigra már eltűntek a piros bandanás tagok. Az éjszaka kint ültünk a Hotel zöld részén és furcsa zajokat hallottunk, visszajöttek. Fegyvert fogtak ránk, több fegyver is elsült, de nem esett senkinek baja, én el tudtam futni, de láttam a távolból, hogy Asher-re fegyvert fognak, hirtelen nem tudtam mit csináljak, ekkor értesítettem ismét a rendvédelmet, hogy azonnal jöjjenek vissza, mert megtámadtak minket. Tehetetlennek éreztem magam, minden porcikám remegett a félelemtől, és semmit sem tudok tenni ez ellen, egy védtelen fegyvertelen nő vagyok, aki csak a szemét tudja kihúzni stabil kézzel. Végre kiértek ismét a rendőrök és kézbe vették az ügyet, mindenki sérülés nélkül megúszta. Zev másnap megkeresett, hogy ideje lenne megtanulni, magunkat megvédeni, főleg, hogy most nem a legbiztonságosabb a környék. Így egy ismerőse által elvitt minket megismerkedni a fegyverrel. Nem tudom, hogy ezt most jó vagy rossz ötletnek tartsam, de a tegnapiak után inkább a jobbik megoldás. Bár érdekesnek találom, hogy Zev-nek ilyen kapcsolatai vannak.
Egyre nehezebben tudom fenntartani a mostani életem, kezdek kifogyni a pénzből, nagyon sokszor a Hotel-ben alszok, mert ingyen van, így többet tudok spórolni a házammal járó költségekkel. Szintén éjszaka összegyűlt a csapat és megemlítettem nekik, hogy pénz szűkében vagyok, mert apa elintézte nekem, hogy ne legyen. Thomas és Asher egymásra néztek, szinte azonnal mondták, hogy bármiben segítenek nekem, csak szóljak, ha pénz kell, de Zev-nek más ötlete támadt. Én visszautasítottam a segítségüket, mert szeretnék végre kilépni a szüleim árnyékából. Egyre gyanúsabb nekem Zev, hogy ő nem csak a Hotelt akarja vezetni, hanem minket is. Erre, majd később rátérünk. Zev említette, hogy van egy ékszerbolt a környéken kinézhetnénk oda, mondtam, hogy persze miért is ne. Mi baj lehet. Nem hiszem, hogy komolyan gondolja, hogy kirabolna egy ékszerboltot. Butaság, nem? Annyira volt butaság, hogy másnap az ékszerboltban találtam magam vele és nézegettük a csilli-vili méreg drága ékszereket és persze a kamerákat és a biztonságiakat. Mibe keveredtem… Így biztosítok magamnak jövőt?
Válaszolatlan SMS-ek, több száz, nem vagyok megszállott, de gyűlölöm, ha kihasználják az érzéseim, mintha újra az egyetemen lennék, szédítik az eszem, aztán eltűnnek, amikor nem kapják meg azt, amit akarnak. Hetek óta nem hallok a cuki, helyes Officer-ről, kerestem a munkahelyén, hívtam, a lakásán is voltam, de hűlt helye. Ezt beszívtam, megint, talán jobb is így. Miért? Zev az egyik este mindenkit elhívott a Hotel-be, egy izgalmas feladatot talált ki nekünk. Feladatot, tessék? Van egy szállítmány, amiért el kellene menni a nyílt tengerre. Meglepődtem, nem értettem, hogy ez mégis miért történik, amúgy sem vagyok a beosztottja. Mikor lementünk a raktárba, akkor tudatosult bennem, hogy Zev valójában más, mint, akit az iskolában megismertem, sokkal sötétebb egyén. A raktárt tele volt fegyverekkel és alkatrészekkel. Rápillantottam Asher-re, ő ezt már tudta, ahogy a többiek is, ahogy láttam az arcukon. Próbáltam végig Thomas mellett maradni, hogyha bármi történik ő az egyetlen, aki meg tudna védeni, sajnos nem sikerült neki, mert a hajóra érve, hallottam a fegyverropogást és eltalálták az egyik lábam. Basszus, ebben én most tényleg benne vagyok? Benne, igen, mi ez az adrenalin löket, amit érzek, miért fogok a kezembe fegyvert és miért küzdök olyan emberekért, akiket nem is így ismertem meg. Mi lesz, ha szembe találom magam Eddard-al. Ő lő le engem vagy én lövöm le őt? Mindenesetre, próbáltam magam összeszedni, a srácok gladiátorként védtek engem. Hát, ez lenne a család? Nem éreztem még ekkora félelmet és ekkora biztonságot egyszerre. A sérülésem, nem volt olyan vészes, mint azt gondoltam, szinte csak egy karcolás, csak súrolt a golyó, Sean lefertőtlenítette és bekötözte a lábam. Nem én voltam az egyetlen, aki megsérült, Asher is kapott egy golyót a vállába, viszont az csúnyább látvány volt, mint az enyém, annyi érzelem kavarog most bennem, hogy ezeket látom… Nem tudtam érte aggódni.
Hetekkel később egy nagyobb pihenés után a srácokkal elmentünk bulizni a Palace-ba, végig táncoltuk az éjszakát, jól éreztük magunkat. Később egyedül maradtam Sean Malto-val, elmentünk egy éjszakai kocsikázásra, felmentünk a Vinewood kilátóhoz, ahol egy kisebb mélyebb beszélgetésbe kezdtünk bele. Elsőkörben a kíváncsiságát akarta, enyhíteni, mert a buliban kibukott belőlem, hogy valaki gimi óta tetszik, csak neki igen máshol járt és jár az esze, mind a mai napig. Elmondtam neki ki a személy, egyelőre nektek nem árulom el. Nem örült a válasznak, mert neki volt egy cinkos társa, elmondása szerint élete szerelme, aki sajnos elhagyta az élőket, egy hatalmas baklövés miatt. Óva intett attól, az érzéstől, ami jelenleg is benne van a lány elvesztése óta. Megnyugtattam, hogy nem tűnik úgy, hogy bármi közünk is lenne egymáshoz, azon kívül, hogy barátok vagyunk. Ha eddig magamba tudtam tartani éveken keresztül ezt a kis titkot, akkor most is menni fog. Mondtam Sean-nak, hogy menjünk el a temetőbe és látogassuk meg a lányt. Így is tettünk, leróttuk tiszteletünket és megbeszéltük egymás közt, hogy mindent elmondunk egymásnak ezen túl, hogy megvédhesse a kicsi húgát.
Sokat gondolkodtam a napokban és arra jutottam, hogy nekem minél előbb el kell hagyjam ezt a várost, mielőtt még rosszabbra fordulnának a dolgok. Hogyan birkóznék meg a bűntudattal, ha később a múltamra gondolnék. Brielle Collins híres meteorológus és bűnöző. Ezt már nehezen törlöm ki az önéletrajzomból. Jobban belegondolva már lehetetlen, rendőrökre lőttem és loptam, mindezt Zev Dreyfuss miatt. Napokban leültünk a tengerpartra a tűz köré Ash-el és Zev-el, nagyobb érzelmesebb beszélgetésbe kezdtünk. Ash elmondta, hogy fél a következményektől, nem akar börtönbe kerülni és meghalni sem szeretne, a legrosszabb hogy el kell számolnia azzal, hogy megölt egy embert. Zev másról kezdett el kérdezősködni, bántottunk e már valakit bűntudat nélkül vagy csak élvezetből. Kicsit furcsán néztem rá, természetesen az én válaszom az volt, hogy nem. Úgy érzem, hogy Zev valahol elvesztette önmagát, egyre távolság tartóbb, nem az a barát, akit az egyetem alatt megismertem, vajon ki lehet a háttérben, ki irányítja őt? Valaki sakkban tartja? De, lehet, hogy én ismertem félre, nem is az a szerény, gyámoltalan férfi. Később a Hotel-ben beszélni szerettem volna Asher-el, hogy Zev-el valami probléma van, eddig sem volt túl beszédes, mindig is visszahúzódó volt, de ez a többszörösére növekedett. Már aligha beszél velem egy ölelést sem ad, elhidegült tőlem, hiányzik a régi barátom, akivel a könyvtárban órákig beszélgettem, legyen az lelki dolog vagy szimplán hogy mennyire gáz, amit Asher művel a nőkkel. Természetesen Asher ebből semmit sem vett észre, letudta azzal, hogy Zev mindig is ilyen volt. Na, de jó látom rád is számíthat az ember Ash. Akkor egyedül maradok ezzel a problémával és majd én kiderítem miért változott meg ennyire Zev Dreyfuss.
Tartottunk egy kisebb-nagyobb összejövetelt az egyetemi barátokkal, szintén a partra mentünk és a tűz köré ültünk le, eleinte néma csend fogott minket körbe, csak az izzó fa ropogását hallgattuk, azt hiszem mindenkit megrázott a pár héttel ezelőtti esemény. Végül elkezdtünk sztorizgatni, én leginkább az egyetemi évekről beszéltem, hogyan működött az iskolai rádió és hogy mennyire élveztem azt az időszakot, főleg, hogy igaz bajtársokra leltem a személyükben. Mesélés közben a homokban rajzolgattam mindenféle motívumot, ami az eszembe jutott és Asher csatlakozott mellém, mindig valami olyasmit rajzolt, ami hozzám és hozzá köthető. Csak mosolyogtam rajta és elhessegettem a buta gondolataim, ebből sejthetitek ki volt az a srác, aki már évek óta hatással van rám. Nem tagadhatom, többször eljátszottam már a gondolattal, mi lenne ha. De ennek nulla az esélye, már csak azért is, mert olyan sztori bukott ki, amit nehezen tudok és nem csak én Thomas is feldolgozni. Thomas elmesélte, hogy volt egy lány a suliban egy vagy két évvel járt alattunk és nagyon beleesett. Elmesélte, hogy elhívta randevúzni, de hamar le kellett lépnie a csajnak. Később ellátogatott a lányhoz a házához. Végig kellett nézni, ahogy egy ismeretlen alak mászik ki a lány ablakán keresztül. Megszólalt Asher… Ő volt az az alak. Ekkor maszatoltam szét az együtt rajzolt motívumokat a homokból, átcsúsztam Thomas-hoz és megöleltem. A fülébe súgtam, hogy tudom, mit érez. Nekem is végig kellett néznem ezt nagyon sokszor, mindennappal egyre fájdalmasabb volt, majd az idő teltével sikerült beletörődnöm és együtt élnem ezzel a fájdalommal, de így hogy ismét egyre többet találkozunk, a felszínre törnek olyan elfeledett érzések, amikkel már régen leszámoltam. Most mégis miért zavar ez? Remek… Alig várom, hogy levizsgázhassak és elhúzzak innen. Este folyamán beszéltem Thomas-al, hogy érez e bármi ellenszenvet Ash iránt, mondta, hogyha nem lettünk volna ott, biztos a homokba tapossa a fejét. Mondtam neki, hogy a helyébe a másik kezét is eltörtem volna (igen volt egy autóbalesete a napokban). De nem érez haragot Ash iránt, inkább csalódott, hogy ez nem derült ki hamarabb.
Bárcsak ne Asher Dreyfuss-al kellene kezdenem a következő bejegyzésem. Egyelőre róla tudok mesélni, mert jelenleg kavarognak bennem az érzelmek, kevésbé tudok miatta összpontosítani a tanulmányaimra, mert állandóan ő jár az eszembe. Egyik nap megkért engem, hogy nyírjam meg a haját, mert ő nem tudja magának. Nem tudom honnan gondolta, hogy én tudok ilyeneket csinálni, nem vagyok én fodrász, én sem magamnak vágom, elmegyek a fodrászhoz és, majd ő varázsol valami meséset a hajamból. Miért nem Dimitri-t vagy Thomas-t kéri meg erre, ők mégis jobban értenének hozzá, mint én. Na, mindegy valamiért belementem, hogy segítek neki, csak nem rontom el annyira, hogy teljesen kopaszra kell nyírni. Bementünk a Hotel-be és a konferencia teremben, kezdtem el műteni Asher haját. Eleinte remegtek a kezeim, de ahogy telt az idő és beszélgettünk egymással megnyugodtam és higgadtan szépítettem Asher-t. Érzem, hogy engem bámul, mikor a szemébe lógó tincseket vagdosom. Egyre jobban izzad a tenyerem, ne bámulj már, kérlek. Egy-egy pillanatra a szemébe néztem, de nem engedek a kísértésnek. Miért csinálja ezt velem? Biztos bevett valamit. Csak NE nézz már, az Isten szerelmére. Próbáltam a lehető leggyorsabban túltenni magam a feladaton és megmutatni neki a végeredményt. Hát, lehet, hogy pályát tévesztettem, mert nagyon jól sikerült a haja és végre a szemébe se lóg hatezer tincs. Odavittem hozzá a tükröt, beálltam mögé, együtt néztük a végeredményt vagyis hazudtam, ő inkább engem nézett, mint a haját, ekkor már én is csak bámulni tudtam őt, a kezét az államhoz tette és elfordította a fejét, egy hajszál választott el minket és belépett a terembe Sean. Ahogy meghallottam az ajtót, kirázott a hideg és szinte hiperszonikus sebességgel, hajoltam vissza és Sean-ra tekintettem. Kínomban csak nevetni tudtam felé, még köszönni is elfelejtettem. Persze, Sean-nak minden leesett és inkább kiment a teremből. Én is összeszedtem a cuccaimat inkább és kiviharoztam a teremből. Sean figyelmezetetett, hogy nagyon rossz úton járok, és nem támogatja ezt az egészet, nem akarja, hogy átéljem azt, amit ő. Legyintettem felé és megnyugtattam, hogy semmi sem történt, nem is fog. Nem igazán hitt nekem, lehet, hogy naiv vagyok.
Éjszaka csörrent a telefonom, Ash az, beszélni akar velem a vidámparkban. Hmm. Miről akar velem beszélni? Mit vegyek fel? Persze, felvettem a legidétlenebb ruhám, egy fánk mintás ruhácskát. Izgulok, most elhívott randizni? Nem a legmegfelelőbb az időzítés, jobb lenne, ha csak békén hagyna. Odaértem a megbeszélt helyre és velem ellentétben ő egy full fekete szettet választott magának, na ez már valamit gyászol. Megkérdeztem, hogy miről akar velem beszélni. Hát, nem arról kezdett el beszélni, amire én számítottam, nagyon nem. Zev-ről kezdett beszélni, hogy valami rosszban sántikál. Értetlenül néztem rá, mindenkinek megvan a maga titka, nem? Említette, hogy igazam volt Zev-et illetően, hogy nem úgy viselkedik az elmúlt időszakban, mint amit megszoktunk tőle. Többet van egyedül, sokat titkolózik és annyira óvatos, megfontolt. Elmondta, hogy követte őt a folyó menti erdőbe és látott ott egy lakókocsit. Ebben még nincs semmi furcsa, nem? Mindenkinek van lakókocsija az erdő közepén, lehet csak kempingezni ment. Csak viccelek, szerintem se normális ez, de nem is ez a legérdekesebb a sztoriban. Napokkal ezelőtt meséltem Zev-nek, hogy Burhan elég nyíltan aláz meg mások előtt, beállít mindenféle… Riherongynak. Illetve Zev-től tudom, hogy volt egy összetűzése a piros kendős afroamerikai tagokkal. De, nem is ez a lényeg, a lényeg az, hogy Ghurab és Zev, együtt mentek be a lakókocsiba. Felhúztam a szemöldököm, nem értettem mit akar ezzel mondani. Zev, meleg gondoltam magamban. Ash folytatta a meseestét és kiderült, hogy Zev egyedül jött ki egy nagy fekete zsákkal a vállán. A zsákot bedobta egy csónakba és elhajtott vele. Mi?! Megölte? Zev egy pszichopata gyilkos?! Kinyírta a barátunkat?! Mi ütött belé? Ahogy ezek a kérdések merültek fel bennem, a szívem szakadt ki a helyéről, Zev nem ilyen nem tehette, biztos van rá értelmes magyarázat. Bárcsak az a kérdés maradt volna meg bennem, hogy Zev meleg. Hirtelen az adrenalin elborította az agyam és nem tudtam ésszerűen gondolkodni, mondtam Ash-nek, hogy mutassa meg a helyet, nézzük meg együtt azt a lakókocsit. Így is tettünk, beültünk a Sunrise-ba és az erdő felé vettük az irányt, egy magasabb pontra értünk, ahol pont beláttuk a lakókocsit, ott volt Zev. Épp vontatta el a csónakot. Amint láttuk, hogy elhajt, összeszedtük minden bátorságunk és óvatosan lefelé vettük az irányt a kocsihoz. Útközben szanaszét vágtak a bokrok és a nyakig érő fű sem segített a helyzetemen, a ruhám szoknyája is megszakadt, pedig tényleg aranyos fánkos ruha volt... Zev jössz nekem egy ruhával. (Természetesen akkor ez nem foglalkoztatott engem, hogy kisebb vágások, karcolások borítják be a testem és a ruhámnak is vége). Beléptünk a lakókocsiba és, mintha új lett volna, egyedül a TV volt betörve, de semmi különöset nem láttunk. Odakint is, csak néhány keréknyomot találtunk. Egymásra néztünk értetlenkedve, próbáljuk összerakni a puzzle-t. Asher-nek támadt egy ötlete, hogy hol lehet Burhan kocsija. Elkocsikáztunk Sandy Shores-ba és ott állt a kocsi, közelebb lépkedtünk és Ash levett valamit az autó tetejéről. Egy-egy ujj volt Asher kezében, mikor megláttam, azt hittem elájulok. Istenem, hánynom kell, némán beültem a kocsiba és megfogta a fejem. Ez nem történhet meg, ki lesz a következő? Én? Mert nemsokára itt hagyom ezt a pöcegödröt? Asher azonnal beszélni akart Zev-el, én mondtam neki, hogy ne vigyen vissza a Hotelbe, mert egyszerűen nem merek visszamenni. Félek, kibaszottul rettegek, mi lesz, ha álmomban vágja el a torkom? Egy gyilkos az egyik legjobb barátom? Milyen rémálomba csöppentem. Ash haza vitt és megígérte, hogy még visszajön, mert ő sem tud a Hotel-ben aludni. Órák teltek el, kínomban nem tudtam mit csinálni, csak a kisebb sérüléseim lefertőtleníteni. Megérkezett Ash, leültünk a nappaliban és egész hihető magyarázattal rukkolt elő. Annyit mondott, hogy állítólag Burhan később jött ki a kocsiból, mert még takarított. Ash nem figyelte végig a lakókocsit, csak annyit látott, hogy Zev megy ki és ekkor elhagyta a helyszínt. Zev, elmondása alapján a fekete zsákban egy afroamerikai volt, aki megfenyegette Burhan-t. Végül is van benne valami… Tényleg bántani akarták Burhan-t, de akkor miért nem avatott be, minket és a legnagyobb kérdés, hova a francba tűnt Burhan. Asher nálam aludt a kanapén, én bementem a szobámba és bámultam a plafont. Még mindig olyan sok kérdésem van, higgyem el a történetet? Nem tudom, mit higgyek, viszont egy dologban biztos vagyok, hogy nem vagyok biztonságban és soha többé nem fogom magam biztonságban érezni, elvesztettem a fonalat.
Szinte alig aludtam aznap este, annyira hihetetlennek tűnik ez a story, ha ekkora bajban lett volna Burhan akkor biztos vagyok benne, hogy Zev mindenkinek szólt volna, valamit titkol, látom rajta egyszerűen az ösztöneim ezt sugallják. A nappalimban van Asher is még. Kíváncsi vagyok ő tudott e aludni, biztos nem. Nem túl kényelmes az a kanapé. Nem törődve a külsőmmel kimentem a pizsamámba, kócos hajjal, szürke szemekkel. Amúgy is Zev jobban aggaszt most, mint a kinézetem Ash-t meg úgysem érdekli, hogyan nézek ki sose jöttem be neki, szerintem nem is voltam soha az esete. Főztünk magunknak együtt kávét, leültünk a kanapéra és átbeszéltük a tegnapi eseményeket. Bár egy kérdésem személyesen lenne hozzá, de nem mertem rákérdezni, félek a csalódástól és a visszautasítástól. Nos, összeszedtem kicsit magam miután megittuk a kávét és elindultunk a Hotel-hez ekkor már Sean és Zev épp diskurált valamiről. Annyira nehezen tudok Zev szemébe nézni, úgy érzem, hogy elveszett benne a fény, sose láttam embert így elveszni a saját gondolataiban. Mi jár a fejedben… Elmentünk végül bowlingozni, jó volt kicsit kikapcsolódni, de valahogy nem volt az igazi. Sokan hiányzunk, még mindig a tegnapi kirándulásunkon jár az eszem, pedig a vizsgáimra kéne fókuszálnom.
Bowling után mindenkitől elköszöntem és haza mentem, szépen lezuhanyoztam felfrissítettem magam és neki láttam a tanulásnak, közben kaptam egy SMS-t az iskolától, hogy megvan a vizsga időpontom, egy hétfői napra fog esni és két hetem, hogy felkészüljek. Látom a fényt az alagút végén, végre itt hagyhatok mindent és azt csinálhatom, amit szeretnék, bárcsak apa is megértené, mennyit jelent ez nekem, egész nap a könyveket és azinternetet bújtam, sajnos sikerült elaludnom és éjszaka keltem fel. Az első gondolatom Asher volt, el kell mondanom neki, nem mehetek el úgy, hogy nem mondom el neki az érzéseim, amik aggasztanak vele kapcsolatban. Évek óta titkolózom előtte, nem várhatok többet, összeszedem a bátorságom és elé állok. Így is tettem, kocsiba szálltam és egyenest a Hotel-hez vezettem. Szerencsémre ott volt mindenki, így nem kellett összevissza telefonálgatnom, hogy ki merre van. Megkértem Ash-t, hogy jöjjön velem, mert van, amit meg akarok vele beszélni kettesben. Izgulok, érzem, hogy a szívem kiugrik a helyéről, mindjárt elájulok. Teljesen el tudok veszni a szemében, mintha hipnotizálna. Megkérdezem hát… Elég gyenge kérdést sikerült feltennem, mert zavarban vagyok. A kérdésem úgy szólt, hogy mi történt velünk, még mielőtt Sean belépett volna az ajtón tegnap. A kérdésemtől zavarba jött, mintha elpirult volna, megvakarta a tarkóját kínjában és nevetett egyet. Oh, baszki, tényleg nem kellett volna felbolygatni az állóvizet. Kicsit kétségbeesetten néztem rá, látható is volt az arcomon illetve, valószínűleg a szomorúságot is látta. Így, kicsit komolyabb lett a hangvétele, odajött hozzám és megfogta mindkét kezem, a szemembe nézett, és ami ezután következett el sem hittem. Van egy titka, amit már évek óta tartogat magában és nem tudta elmondani nekem, mert mindvégig azt hitte, hogy nem kedvelem őt és kifejezetten utálom (ami akkor igaz is volt, gyűlöltem másokkal látni, ha ölni lehetne a pillantással… nem élne) és azokkal a nőkkel akarta felhívni a figyelmem, akikkel az egyetem alatt járt. Most már nem félek, most csak értetlenséggel az arcomon hallgatom a mondandóját. Ez amúgy, hülye? Évekig húztuk a saját boldogságunk? Nem, helyesbítek, mi vagyunk hülyék? Egy szó sem jött ki a számon, némán álltunk egymás előtt és néztük egymást, majd valahogy összeért az ajkunk. Milyen édes a méreg, szokták mondani, valami ilyesmit érzek én is. Biztonságot, félelmet és fájdalmat. Egy gyönyörű pillanatot élünk meg, aminek tökéletesnek kéne lennie, mégsem örülök. A szívemet, mintha kifacsarná egy ismeretlen lény és még rá is tapos, hogy biztos legyen a dolgában. Elhúztam Asher-től magam és a könnyeimmel küszködve mondtam neki, hogy ez lehetett volna a legcsodálatosabb pillanatunk, viszont most úgy gondolom, hogy ez volt az első és utolsó csókunk egyben. Sajnálom, én az álmomat választom és nem azt az életet, amiben te részt veszel. Kétségek közepette ott kellett hagynom Ash-t egyedül a szobában.
Végre elérkezett a vizsga napja, annyi éven át küzdöttem, hogy elérjem a célom, végre látom a fényt az alagút végén. Naphosszat csak tanultam, bújtam a könyveket, még magán tanárhoz is elmentem. Végre azt hiszem, hogy megvan a megfelelő tudásom ahhoz, hogy hivatalosan is meteorológus legyek! Reggel ötkor keltem, hogy még egyszer utoljára átnézzem az előadásom témáját. Ideje készülődni. A hajamat szép egyenesre kivasaltam, felfestettem egy natúr sminket és felvettem az előre kikészített vászonnadrágomat és egy nem kirívó fehér ingemet. Bent vagyok a teremben, látom magam előtt a vizsgabiztosokat, itt kezdtem el egy kicsit izgulni, de nem is a bukás lehetősége miatt, hanem azért, hogy mikor kerül végre sorra. Elérkezett az idő, sikerült elbűvölnöm a vizsgáztatókat, több kérdést is feltettek vizsga közben és úgy gondolom, hogy kiváló válaszokat adtam nekik, mert végig éreztem rajtuk az érdeklődést. Végeztem, már csak várni kell, hogy sikerült e ténylegesen a vizsga és magam mögött hagyhatom e, ezt az életet, amiben jelenleg vagyok.
Délután találkoztam a srácokkal, hogy megünnepeljük a vizsgám napját, igaz erről még nem tudnak és Zev is tartott magánál egy házavató bulit. Az elején minden rendben is ment, sokat nevettünk, kicsit storyzgattunk, végül kiböktem nekik, hogy ma vizsgáztam és úgy érzem, hogy sikerrel fogok járni. Ezzel lőttem le egy kicsit a bulit. Nem nagyon voltak elragadtatva, főleg Asher-en láttam, hogy nem tetszik neki. Később ennek hangot is adott, mintha olyan sok köze lenne egyébként az egészhez, még mindig nem az ő életét élem, hanem a sajátomét. Már napok óta hangoztatom felé és a többiek felé, hogy én nem akarok itt maradni Los Santos-ban, minél előbb el akarok innen menni és hátra hagyni ezt az egész kócerájt, nem annak szentelem az életem, hogy bűnözzek. Kicsit mérgelődve kimentem Zev lakásából és rágyújtottam, én… Én, aki ellenzi a dohányzást, mert nem akarja tönkre tenni a szervezetét. Később Asher is csatlakozott hozzám elnézését kért tőlem, amiért kibukott, hogy hamarosan távozom, nem nagyon szóltam hozzá, hagytam hadd mondja a magáét. A történet végén úgyis én leszek a szemét, aki itt hagyja a „családot”. Megcsörrent a telefonom, előkaptam a zsebemből és lefagyott a tekintetem, mikor megláttam a kijelzőn a nevet, hogy „apa”. Jaj, ne… Ne most. Nincs kedvem veszekedni még vele is. Erőt vettem magamon és felvettem a telefont, közben Asher szemébe néztem és mosolyogtam felé, nem azért mosolyogtam, mert jó kedvem volt, hanem azért mert végre befogta a száját és a pillantásaira összpontosíthattam. Elvesztem a zöld szemeiben, mint egy falevél, amit magával ragad az őszi szél, és már nem tudja, merre a föld és merre az ég. Igaz, ez csak pár pillanatig élvezhettem, mert ledöbbentem, amit apa mondott a telefonba. Először is gratulált nekem a sikeres vizsga miatt, erről én még nem is tudtam, hogy sikeres, de apáról beszélünk, tudom, hogy megvannak a forrásai. Amit ezek után mondott, az volt igazán meglepő, rá sem ismertem. Állást ajánlott nekem! NEKEM! Az egy szem lányának, az „örökösnek”. Normális? Biztos vagyok benne, hogy anya beszélte tele a fejét vagy egyszerűen megunta a velem való állandó harcot és vitát. Természetesen, igent mondtam. Nem fogok elhalasztani egy ilyen nagy lehetőséget. Örömömben körbe ugráltam Asher-t, el sem hiszem, hogy hamarosan azt csinálhatom, ami miatt megszülettem erre a világra. Elfelejtettem minden szívfájdalmam, most a felhők között táncolok, baromi izgatott vagyok. Nehéz lesz elmondani a többieknek, hogy hamarosan elhagyom a várost, de csak arra tudok gondolni, hogy beindul a karrierem. Új környezet, újabb kalandokban lesz részem, kiépíthetem a saját kis birodalmam, közel a családomhoz, ki tudja talán még magam mellé is találok valakit. Milyen szép befejezése lenne a történetemnek.
Nem sokáig tartott az öröm, mert Asher igazából pár pillanat alatt lehozott az életről, mert nem tetszett neki, az ötlet, hogy távozzak a városból. De mégsem örökre megyek el, majd úgyis jövök látogatni, gondolom. Bár nem miatta jönnék, hanem Zev, Sean, Thomas és Dimitri miatt. A beszélgetés átment veszekedésbe egy hajszál választ el attól, hogy felpofozzam, mit képzel ez magáról. Ki ő, hogy megmondja nekem, hogy mit kéne tennem, igazából támogatnia kéne, nem marasztalni, tudja nagyon jól, hogy egész életemben ezért küzdöttem. Bár van egy sejtésem, hogy miért marasztalna, hát megkérdeztem. Velem jössz? Szinte egyből elutasított, Zev-re fogta az egészet. Pont ekkor lépett ki Zev a lakásból, ránéztem dühösen és elsétáltam. Bassza meg mindenki, hozzászoktam, hogy egyedül kell megbirkózni minden akadállyal. Másnap este, Zev összehívta a csapatot, mert valami kétes alakkal akar találkozni, azt hiszem Ice-nak hívják. A város szélén találkozott Zev és Ice. Én, Dimitri (Stuka) és Asher a távolból figyeltük, ahogy Zev, Alfred és néhány ismeretlen beszélgetnek. Minek vagyunk amúgy itt, csak beszélgetnek, mi meg itt vagyunk a hegy tetején Asher egy sniperrel én meg egy pisztollyal fedezem őt. Szerencsénkre ott volt velünk Stuka, mert Asher nem igazán tudta a feladatát végezni, nem is csodálom, soha semmit nem tud rendesen csinálni, hiába mondják meg neki. Csak nem bírtam én sem megállni, hogy csendben maradjak, piszkálni kezdtem, mert nem lehet neki igaza, az én szavam lesz az utolsó és mit ad Isten. Ordítozásba kezdtünk, ő a saját igazát védte én meg a sajátomat. Kár, hogy neki nincs igaza, mert ő csak Zev utasításait végzi, mint egy kis kutya. Nem képes önálló döntést hozni Zev beleegyezése nélkül. Szánalmas.
Egyik nap elmentünk hárman vadászni Thomas, Zev és Alfred. Végre nyugodtan tudjuk elütni az időt és nem kell attól félni, hogy lecsap ránk a PD. Természetesen, ez sem mehetett simán, mert Thomas egy olyan maskarát vett föl, ami teljes mértékben egy őz színére hasonlít. A bamba Alfred pedig rálőtt. Vihettük Paleto Bay-be a kórházba, Thomas lefizette az orvost, hogy sokat ne kérdezősködjön az orvos mi is történt. Szerencsénkre nem hívta ki ránk a hatóságokat. Végre valami kis mázlink is van. Nagy nehezen haza mentünk a Hotel-be és mindenki elment pihenni. Én megéheztem, így lementem a konyhára és felpakoltam egy kis nasival, felvittem a szobámba és Asher megállított, Thomas-ról kérdezett, hogy van, mondtam neki, hogy jól lesz és ezzel le is tudtam a beszélgetést vele. Láttam a szemében, hogy egy kicsit meg van törve, besétált a szobájába és fél szemmel annyit láttam, hogy Zev is utána megy. Na, biztos pizsi partit tartanak, én is bementem végre a szobámba és egy jó kis krimi után elaludtam.
Ma lesz a Hotel megnyitója, előtte Zev és Asher hívott egy pár perces beszélgetésre, semmi kedvem sincs a Dreyfuss testérvekhez, már kezdenek a fejemre nőni. Mind a kettő ott áll előttem, nagy a csend és egyik se akarja megtörni. Cikázik a tekintetem mindkettejük között, Asher megtörte a csendet. Bocsánatot kért tőlem, amiért nem támogatta, a költözést, nem akar velem rosszban elválni, sőt elválni sem akar. Rákérdezett, hogy áll e még a felkérésem, hogy jöjjön velem. Kikerekedtek a szemeim és nem hittem a fülemnek, elnéztem Zev-re. Bólintott párat. Szóval, ő engedte meg neki. El kell, hessegessem a bűnös gondolataimat, önző leszek magammal szemben és az eszem helyett a szívemre fogok hallgatni, így Asher karjaiba borultam és szorosan átöleltem őt. Azt mondtam neki, hogy persze, továbbra is szeretném, hogy költözzön velem vissza Las Venturas-ba. Már csak a többieknek kell elmondanunk a költözést, hisz még olyan soka nem tudják, Sean-t fogom utoljára hagyni, neki lesz a legnehezebb elmondanom. Nem akarom, hogy azt érezze még egy embert elveszített. Mindenki érdemel egy happy end-et.
Elkezdődött a Hotel nyitóbulija, kicsit későn sikerült csatlakoznom, mert elhúzódott a készülődésem, bevasaltam a hajam, felvettem egy kicsit vagányabb, kirívóbb szettet, kisminkeltem magam, réz, bronz és arany színeket használtam, amelyek fokozzák a szemem ragyogását. Megérkeztem a Hotel-hez és láttam a nagy tömeget táncolni, a város legjobb DJ-ét sikerült megszereznie Zev-nek, így nem csodálkoztam, hogy mindenki táncra perdült. Mintha nem is egy Hotel-ben lennék, hanem egy disco-ban, villódzó fények, volt egy kisebb füst gép. Jól éreztük magunkat. Megláttam, Sean-t és félrehívtam beszélgetni, lehet, hogy nem a legalkalmasabb pillanat, de most talán jobb kedvében találom. Nehezen kinyögtem neki, hogy hamarosan nem napiszinten fogunk találkozni, mert el fogok költözni. Vagyis… El fogunk költözni Asher-el. Nem úgy reagált, mint amire számítottam, teljesen kifordult magából. Cinikusan kezdett el viselkedni, teljesen ellökött magától, mintha soha nem is ismertük egymást, pedig azt hittem, hogy ő lesz az egyetlen, aki támogatja, hogy az álmaim után menjek és küzdjek érte. Nem folytathatom tovább ezt a züllött életmódot. Nem visz sehova, mert veszélyes, nem lehet belőle jövőt építeni. Hisz ő az egyetlen közülünk, aki testközeléből megtapasztalta, hogy mikkel járhat ez az út. Mondanom sem kell, hogy ez a veszekedés rátett a hangulatomra, nem is volt kedvem nagyon visszamenni, bulizni, főleg, hogy a szemem sarkából láttam, hogy a szálloda szobájából elkezdett kirámolni, minden cuccát magával vitte. Este még rengeteget chateltünk ment az oda-vissza ugatás. Semmi nem mehet könnyen, ahogy ez a nagykönyvekben is meg van írva, mindennek ára van. El kell engedjem a Sean-al való barátságom, hogy a már kitaposott álmaim felé sétálhassak, most már tényleg semmi sem állíthat meg, ha mindenki utálni fog, nem érdekel, nem is igazi barátok, ha nem támogatnak, hisz tudják, hogy milyen borzalmakat kellett átéljek, hogy végre elismerjen a saját apám. Asher látta rajtam, hogy valami nagyon nincs rendben, így hát elmondtam neki, hogyan viselkedett velem Sean, egyből felkapta a vizet és át akarta venni az irányítást, nehezen rávettem, hogy ne csináljon semmit, talán majd megnyugszik, nem akarok még vele is veszekedni. Lassan vége a bulinak, de Asher és Zev folyamatosan sutyorognak, valamire készülnek, remélem nem Sean-al kapcsolatos, mert esküszöm, még ma elutazok. Nem, nem róla volt szó, hanem pár tagot méregettek folyamatosan, vajon miben sántikálnak. El is engedtem, inkább haza kocsikáztam és lefeküdtem aludni. Elég volt a mai napból is.
Másnap egy kicsit jobb kedvvel ébredtem, mert csodák csodájára Sean Network-ön bocsánatot kért és leírta, hogy támogat mindenben, és ha bármikor jövök Los Santos-ba találkozunk és megbeszélünk mindent, mint régen. Végre egy jó hír, megkönnyebbültem, túl kell élnem még egy hetet Los Santos-ban. Egy utolsó hajrá, mivel Zev elutazik egy hétre Las Venturas-ba, beszél az apjával a szálloda jövőjéről. Zev utazása előtt kifejezetten megkért, hogy figyeljek oda a srácokra, mert könnyen káosz keletkezhet, igazából, a semmiből is. Egy hét Zev nélkül nem lesz könnyű feladat, főleg, hogy rengeteg apróságra oda kell figyelni, szálloda vezetése, fenntartani a kapcsolatot az üzlettársakkal és egyéb kontaktokkal kell egyeztetni, szállítmányozni, autókat, kamionokat elvinni A-ból B-be. Már alig várom.
Eljött az utolsó hetünk, meglepő módon Asher-el egyre jobb és jobb a kapcsolatunk, ahhoz képest, ahogyan indult ég és föld. Kezdem magam beleélni, hogy végre én is megkapom a nekem járó boldogságot, látom magam előtt a jövőmet, sikeres, híres nő egy stabil kapcsolatban. Első feladat, szállodában dolgozó emberek kifizetése, takarítók, recepciósok, karbantartók, pipa. Meg kellene nézni a „kémia” laborunkat is, hogy ott is szépen dolgoznak e megbízottak. Hát, rohadtul nem. Beléptem a terembeés üres volt a hely, felhívtam a „műszakvezetőt”, hogy mégis mi történt. Elmondása alapján elmaradt a fizetés, fizetés után visszajönnek. Remek. Akkor elugrok még egyszer Bankba és leadom a vezetőnek a pénzt, meg is történt a munkásai másnap már folytatták a termelést. Pipa. Eljött az éjszaka és felhívtam a szállítmányozós kontaktot, sajnos ez már nem ment olyan gördülékenyen, mint gondoltam. Az egyik tag felnyomott minket és üldözőbe vettek a rendőrök, miközben a szállítmányt próbáltuk volna A-ból B-be eljuttatni. Velem volt ekkor Asher, Stuka és Thomas. Stuka vezette a kamiont, amiben a kétes tárgyakat szállította, mi pedig a Sunrise-al próbáltuk fedezni Stuka-t. Ez így nem lesz jó, egyre több egység jelenik meg mögöttünk. Remegő kézzel fogom az ölembe a pisztolyt és várom, (nem örömmel) hogy mikor kell elsütnöm, egyre jobban szorul a hurok, kezdek egyre jobban bepánikolni, nem akarom, hogy a többieknek bajuk essen. Valaki megkérdezte, lőjjünk? Lőjjünk. Nem akarok… kinyújtottam a karom az ablakon keresztül és többször elsütöttem a fegyver, egy autó letért a pályáról. Végig az járt a fejemben vagy ők vagy mi. Miért csinálom ezt? Nem magamért a bajtársaimért, a családomért, ők, akik mindig a szárnyuk alá vettek és megvédtek ha kellett. Gyilkos vagyok, egy mocskos gyilkos, hogy lehet élni ezzel a tudattal? Sehogy. Stuka elérte a célt és leadta a szállítmányt, minket továbbra is az egységek üldöztek, végig szeltük az egész várost, kiautóztunk vidékre, ahol sikerült néhány egységet lerázni. Egy egység maradt rajtunk, de ők folyamatosan mögöttünk voltak. Thomas-nak támadt egy ötlete. Bár ne jutott volna az eszébe, de úgy tűnik, hogy úgy gondolkodik, ahogyan én. Vagy ők vagy mi. Megállította az autót és kiszálltunk a kocsiból, fegyverropogás és két rendőr az aszfaltnak csapódik. Nem mozognak, csak fekszenek. Abban a percben, mintha megállt volna körülöttem a világ, csak a villogó rendőrautót láttam magam előtt, mikor valaki hirtelen megragadta a kezem és bevonszolt a kocsiba. Elhajtottunk onnan, mögöttünk nem jött senki, egy elhagyatott épületnél megálltunk. Thomas alig bírt járni, megsérült, szívszorító látvány, ahogy leült és szorította a sebét, láttam, ahogy a vér az ujjai között csörgedezik. Ott álltam és nem tettem semmit, az egyetlen biztos pontom Asher volt, aki nagyon jól tudta, hogy ilyen helyzetben mit kell tenni. Levette magáról a felsőjét és próbálta elszorítani a vérző sebet. Besegítettük Thomas-t az autóba és elmentünk a kórházba, mást nem tehettünk, mert nem hagyhatjuk ott elvérezni, lefizettük az orvost, hátha nem szól a rendvédelemnek. Elfogadta a pénzt és ellátta Thomas sebét vagy sebeit. Végre indulhatunk haza. Fel kell dolgoznom ezt a napot, de végre nem egyedül kell megbirkóznom a teherrel, mert itt van mellettem Asher, az én támaszom.
Végre kimondtuk Asher-el, hogy együtt vagyunk, bár szerintem ez már egyértelmű volt, elég idegen ez az érzés, amit iránta érzek, voltam már szerelmes, de vele mégis más, el tudom vele képzelni a jövőm, szinte látom magam és őt az oltárnál, mellettem Sean, mint tanú mellette pedig Zev. Látom a gyerekeket és egy csodálatos családi képet látok magam előtt és az álmaimban. Asher ölelése olyan biztonságot ad, amely egy pillanatra elfeledteti velem a világot, az illata pedig kábítóan vonz, mint egy titokzatos méreg. A csókjai édesek, mégis minden érintésük egyre mélyebbre húz a fájdalmas, de elkerülhetetlen függőségbe, amely már nem enged el. Szeretem az időmet vele tölteni, valahogy, mindig váratlan fordulatot vesz, egyik reggel elmentünk vadászni, minden rendben is ment, addig, amíg véletlenül ki nem lőtte az egyik kerekét az autónak. Szerencséjére egy elhagyatott háznál sikerült ezt a mutatványát megjátszani, így kapva az alkalmon beültünk a teraszon lévő jakuzziba és reménykedtünk, hogy a tulaj nem épp most akar ellátogatni ide. Hívtuk Stukát, hogy mentsen ki minket, mert nem szeretnénk órákat gyalogolni az erdőben, körbe véve minden vadállattal. Elmentünk biciklizni, és sikeresen kiment a bokám, mert beakadt a lábam a pedálba, mikor a lejtőn lefelé nagyobb sebességgel suhantam. Elmegyünk kocsikázni és belénk jönnek, de nem esett nagyobb bajunk, azon kívül, hogy Asher-nek kiment a válla. Elmentünk bowlingozni, amiben én nem igazán éltem meg sikerként, mert folyamatosan félre ment a golyó, Asher meg folyamatosan tarolt, de legalább itt nem sérültünk meg. A motorozásokat el sem merem mesélni, mert ott mind a ketten horzsolásokkal gazdagodtunk. Összegezve minden közös pillanatunk tele van meglepetésekkel, akár vadászni megyünk, akár valami új kalandba vágunk, mint az a nap is, amikor sikerült tönkretenni az autót. Mégis, ezek a pillanatok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a kapcsolatunk erősebb legyen. Az, hogy együtt nevetünk a baleseteken, hogy ott vagyunk egymás mellett, amikor minden nem úgy alakul, ahogy terveztük, csak még közelebb hoz minket egymáshoz. Tudom, hogy Asher mellett biztonságban vagyok, és minden nap egy újabb bizonyíték arra, hogy ez az, amit keresek.
Vasárnap megérkezett Zev az üzleti útjáról, megkönnyebbültem, hogy látom és végre a költözéssel foglalkozhatunk Asher-el. A Hotel-ben találkoztunk Zev-el és mesélt pár mondatot a sikeres üzletkötésről az apjával, viszont mi egy rossz hírrel érkeztünk, mert a mai nap az, mikor mi útra kelünk és itt hagyjuk ezt az egész zűrzavart. Zev szomorúan fogadta, hogy az érkezése napján már mennünk is kell, de hétfőn találkoznom kell apával a stúdióban. Elköszöntünk Zev-től és Asher-el elindultunk a házamhoz, ahol pakolászni kezdtük a holminkat, de inkább az én holmijaim. Rengeteg könyv, jegyzet, smink, ruha, az elektronikai tárgyak. Nem mondom, rendesen kezdünk fáradni, leginkább Asher-en, látom, mikor már a nyolcadik dobozt próbálja belegozni a kocsiba. Zev-től kaptam egy üzenetet, hogy szeretne velem beszélgetni, mint régen a könyvtárban, szegényem, biztos megviseli Asher távozása. Következő üzenetben már azt írta, hogy Burhann-ról lenne szó, mert Ice-tól megtudott róla valamit és Asher-t ne hívjam magammal, mert róla is szeretne beszélni. Nem értettem, hogy ezt miért akarja rámzúdítani az utolsó napunkon itt, de mivel az egyik legjobb barátomnak mondhatom Zev-et, így beültem a kocsiba és útnak indultam Sandy-be. Leültünk a tó közelében egy padra és elmondta mennyire büszke rám, hogy sikerült elérnem a céljaim és Asher-el tökéletes párt alkotunk. Szavait hallva, majdnem elsírtam magam, mert akkor tudatosult bennem, hogy igaza van. Zev hozni akart egy mágnes magának a kocsiból és elsétált a kocsijához. Több idő is eltelt, mire Zev kocsijához fordultam volna, hirtelen szúrást éreztem a vállamban és elsötétült minden. Hangos ricsajra keltem, kikötözve egy székhez, Zev ordítását hallom. Nem tudom magam összeszedni, homályosan látok dőlöngélek a széken. Spanyolul beszélnek körülöttem, ismét egy nagy csattanás és nem hallom többet Zev-et. Kezdek magamhoz térni és Zev nevét ordítom egyfolytában, a másik szobából rám ordított valaki, hogy kussoljak. A fájdalom, a szorongás és a harag összeolvad bennem, és akkor meglátom őt, egy maszkos alak. Az arcát sem látom, de az öltözete, a sötétség, amit áraszt, mindent elmond. Ki ez? Miért van itt? Miért van itt velem? Miért nem válaszol, miért nem mond semmit, miért? A félelem és a harag keveredése mindent áthat. Egy pillanatra mindent elveszítek. De a válaszok... szükségem van rájuk. Most! Semmit sem mondott az alak, akcentussal beszélt, hogy belőlem nem lesz senki, és elfelejthetem a karrierem. Melyiket választom a gyors kevésbé fájdalmas vagy a lassú nagyon fájdalmas utat. Nem válaszoltam neki, továbbra is a válaszokat akarom megtudni. Egy késsel közelít felém a fejemet tolom el a késtől, amennyire csak tudom, de a kötél nem enged. Az arcomra tette a kést, érzem, a kés hidegét a hideg futkos a hátamon, mellkasom a félelemtől szinte lüktet, rettegek. Mi tévő legyek? A tag másik kezében egy injekciós tű, beledöfte a vállamba és elsötétült minden ismét.
Egy patak csörgedezését hallom, nehezen kinyitom a szemem, szédülök megint, csak a homályt látom. Próbálok felkelni, de nem megy, túl gyenge vagyok, vércseppeket látok a kézfejemen, mi történt? Végigsimítottam az arcomon és éreztem a saját vérem melegét, hirtelen erős fájdalmat kezdtem érezni és elordítottam magam, az egész arcom tiszta vér, a véres kezemet elkezdtem a földbe dörzsöli annyira, amennyire az erőm bírja. Hol vagyok? Zev? Úristen, Zev! Ordítoztam Zev után, kezdem magam összeszedni, felkelek a földről és megláttam Zev-et egyszál alsóban és a karját fogja. Leültünk a földre, láttam, hogy megsérült, alig bírt megszólalni nézett rám kikerekedett szemekkel, mi van rajtam? A vérem, igen. Miért néz sajnálkozva rám? Össze kell szedjük magunkat, el kell innen tűnnünk minél előbb. Elkezdtem a zsebembe kutatni és megtaláltam a telefonom, azonnal tárcsáztam Asher-t, figyelmen kívül hagyva a 20 nem fogadott hívást tőle. Felvette, idegesen megszólalt, hogy hol vagyok, csak annyit tudok kinyögni, hogy nem tudom és teljesen elfogott a kétségbeesés a tehetetlenség ereje. Kiesett a kezemből a telefon, Zev volt, aki folytatta Asher-el a beszélgetést nehezen betudta koordinálni a helyet hol is lehetünk. Megérkezett Asher és azonnal térdre borult előttem és átölelt, folyamatosan azt kérdezgette mi történt, de kénytelen voltam továbbra is azt mondani, hogy nem tudom. Besegített a kocsiba és Zev-et próbálta kérdezgetni, aki szintén sokkos állapotban ekkor már feküdt a földön és elsírta magát, hogy ez mind az ő hibája, nem tudott megvédeni, gyenge volt, ő nem akarta ezt. Ennyit tudtam kivenni a beszélgetésükből, mindannyian beültek a kocsiba és elindultunk a kórház felé. A fejemet nekidöntöttem az autó ablakához, szinte elaludtam, nem tudom, hogy a kimerültségtől vagy attól a szertől, amit beadott nekem az a spanyol tag. Egy napot töltöttem a kórházban, nem láttam az arcom, kötések vannak a fejemen, próbálok visszaemlékezni a részletekre, de annyira kiütöttek a gyógyszerek, hogy alig bírok visszaemlékezni.
Taxival haza mentem, és befeküdtem az ágyamba, ahogy a kezemet végighúzom az arcomon, egy éles fájdalom hasít belém. A bőröm érdes és kemény, ahogy megérzem a csúnya sebem. Az érzés olyan, mintha minden reményem, ami a külvilágra vonatkozott, egy pillanat alatt elúszott volna. Az arcomon most ott van valami, ami nemcsak fizikailag fáj, hanem belül is szétroppantja a maradék önbizalmamat. Kikelek az ágyból és egyenest a fürdőszoba felé veszem az irányt. Nézem magam a tükörben, de nem ismerem magam. Mi történt velem? Hogyan lettem ilyen? Az érzés, hogy sosem fogok már úgy kinézni, mint korábban, hogy soha többé nem állhatok képernyő elé, hogy a karrieremnek vége. Meteorológus akartam lenni. Csak egy elérhetetlen álom maradt, amit most végleg elvesztettem. Hogyan válhatok bárkivé, ha már az arcom sem az, ami volt? A fájdalom a hegekben, az önmagam elvesztése, és az az érzés, hogy a világ, amit ismertem, már nem az enyém, mind belülről emészt. A legrosszabb az, hogy még mindig nem tudom, mi lesz a következő lépés. Hogyan küzdhetek a külvilág ellen, amikor az életem legfontosabb része darabokra hullott? Hogy nézzek így mások szemébe? Hogy nézzek szembe a barátaimmal? Mit tartogat nekem a jövő? Reménytelen.
Az ágyamban pörgetem a telefonomat, régi képeket nézegettem magamról, mikor eszembe jutott, hogy Zev írt valamit, amiről teljesen megfeledkeztem. Burhann-ról írt, hogy Ice megtudott valamit róla, mivel nem akarok a „barátaimmal” találkozni, ezért magán akcióba kezdtem. De nincs meg Ice telefonszáma, azt sem tudom, hogy hogyan kezdjek el nyomozni. Megvan, eszembe jutott, az ECG egyik embere vagy ő vezeti? Nem is tudom, de ott biztos tudnak róla valamit, hát összeszedtem magam és elkocsikáztam az ECG-hez. Természetesen nem volt ott senki, de az egyik plakáton, ami állást hirdetett, találtam egy telefonszámot. Vettem a bátorságot, felhívtam a rajta lévő számot, és szerencsémre Ice vette fel. Végre ennyi szerencse nekem is kijár. Hosszas várakozás után végre megjelent Ice, bemutatkoztam neki, hátha nem ismer meg, bár párszor találkoztunk, de nem is beszéltünk igazán. Annyit tudok róla, hogy Zev sokat üzletel vele. Megkértem, hogy menjünk egy olyan helyre, ahol bizalmas információkat oszthatok meg. Mit sem sejtve bólogatott felém és a telephely közelében egy kisebb raktár épülethez vezetett. Leültünk egy kanapéra és igazából bele is vágtam a mondókámba.
„Zev azt írta nekem SMS-ben, hogy tudsz valamit Burhan barátunkról, aki rejtélyes módon eltűnt, mert volt egy nagyobb balhéja a pirosakkal” – mondtam
Ice, bólintott egyet és tájékoztatott, hogy körbe kérdezett, amikor Zev megkérte, hogy kicsit szaglásszon a pirosak után, de ők is nyomtalanul eltűntek. Megkérdeztem tőle, hogy ez mikor történt pontosan vagy mikor találkozott utoljára Zev-el. Ekkor sokkolt Ice a hírrel, hogy akkor találkozott vele, mikor a parton üzletelt Zev-el. Kikerekedett a szemem, nem tudtam meglepettségemet leplezni, pontosan tudom mikor történt ez, mert akkor én, Asher és Stuka a hegyen voltunk „biztosítani” a helyszínt, kisebb nagyobb sikerrel. Ekkor tudatosult bennem, hogy Zev hazudott nekem, de miért? Eddig is láttam rajta, hogy valami nyomja a szívét, de miért hazudna. Burhann eltűnése óta Zev egy ismeretlen személlyé vált számomra, még jobban zárkózott és mikor közösen kimentünk Sandy-be megvizsgálni, Burhann kocsiját, láttam, hogy folyamatosan a Napot figyelné, mintha ki akarna magából csikarni egy-két könnycseppet. Végig pörgött a gondolataimban, minden részlet az eltűnéssel kapcsolatban. Zev lakókocsija, ami túl tiszta volt a körülményekhez képest, az a bizonyos „afro amerikai személy” a kukás zsákban, a sok kis apró hiba, amit Zev nem vett észre. Az a fránya törött szemüvege… Ami valószínűleg a dulakodásban törött el. Zev képe van előttem folyamatosan, egyre dühösebb vagyok, ezt nem tudom eltitkolni Ice előtt. Kisebb személyes beszélgetés után elköszöntem Ice-tól és megköszöntem neki a segítséget, nem is tudja mekkora segítséget kaptam tőle. Haza mentem és leültem a kanapéra, magam elé nézek és próbálom feldolgozni az információkat. A düh lassan áramlik végig a testemen. Nem robban, nem tör ki azonnal, először csak egy apró szorítás a mellkasomban, aztán az ujjaim ökölbe szorulnak, végül a gondolataim egyetlen sötét folyamattá állnak össze. Zev az egyik legközelebbi ember volt számomra. Mindig is éreztem, hogy valami nincs rendben vele Burhann eltűnése óta, de nem gondoltam volna, hogy képes lenne így hazudni nekem. Miért? Miért kellett eltitkolnia ezt előlem? Mit próbál elrejteni? Látom magam előtt Zev arcát, azt az üres tekintetet, amit azóta hordoz, hogy Burhann eltűnt. De ha ennyire fáj neki, akkor miért nem osztja meg velem? Miért nem bízik bennem? Tudom, hogy valami történt. Valami, amit Zev nem akar, hogy tudjak. És ettől csak még jobban dühít az egész. Érzem, hogy a harag nem múlik. Zev hazudott nekem. És most már tudni akarom, hogy miért.
Odasétáltam a széfemhez és kivettem egy sokkolót, szépen a pulcsim alá rejtettem, elhívtam magamhoz Zev-et, hogy megtudjuk beszélni amit még ott Sandy-ben akart. Eltelt pár óra és megérkezett Zev, leült a kanapéra, kicsit lelkiztünk elhitettem magammal, hogy minden rendben, enyhe megnyugvást éreztem. De meg kellett szólalnia, hogy hazudott nekem Ice-al kapcsolatban, mert nem is találkozott vele, ezzel rontott el mindent, mert éreztem a magamban az elfojtott dühöt és lassan kitör belőlem. Megráztam a fejem és mondtam neki várjon kicsit, mert ide kell hívjam Asher-t. Pár perc után meg is érkezett, biztos vagyok benne, hogy a házam környékén volt, mert lehetetlen ilyen gyorsan ideérni. Már majdnem leült a kanapéra Asher, mikor megláttam Zev arcát és a legidiótább ötlet pattant ki a fejemből. Megkértem Asher-t, hogy hozzon nekem egy pohár vizet, de utána mentem a konyhába, itt már remegő hangon súgtam oda neki, hogy sajnálom és csak játsszon tovább. Meghúztam a sokkoló ravaszát, Asher azonnal a földre esett és rázkódni kezdett, magam mögé dobtam a sokkolót és a pultról elvettem egy kést, letérdeltem Asher mellé, megragadtam a haját magam felé húztam és a kést a torkához szorítottam, annyira hogy észre sem vettem, hogy túl erősen szorítom, így enyhén megvágtam a nyakát, vérezni kezdett, de nem foglalkoztam vele. Zev felpattant a kanapéról és odarohant hozzánk. Üvöltözni kezdtem vele, hogy mégis hogy merészel a képembe hazudni. Azonnal mondja el, hogy mi történt Burhann és közte. Csak hebegett-habogott, próbált terelni többször is, de az igazságot csak nem nyögte ki. Megkértem utoljára már negyedjére, hogy mondja el mit tett Bruhannal vagy itt helyben fogom kivégezni a szeme előtt az egyetlen támaszát a testvérét, nem érdekelve a következményeit. Végre megtört, és elmondott mindent, elmondta, hogy igen megölte őt, ő volt az, aki eltüntette a szemünk elől Burhan-t. Undorodom tőled Zev, egy mocskos szörnyeteg vagy, aki csak a saját feje után megy. Belehazudtál mindenki szemébe és amikor a testvéred élete a tét akkor is HAZUDSZ. Te beteg elme, hányingerem van tőled. Eldobtam a kést és elengedtem Asher-t, aki szintén sokkos állapotban van, nem hiszi el a történteket. Nem hiszi el, amit műveltem vele és nem hiszi el, hogyha Zev-en múlt volna már rég halott lenne, mert nem bírta kinyögni az igazságot. Miért fajult ez idáig? Túl sok minden történt egyszerre, én ezt nem tudom egyedül feldolgozni. Már csak annyi kérdésem volt Zev felé, hogy miért hazudott mindvégig, de csak annyit mondott, hogy nem voltunk felkészülve az igazságra. Ha nem lennék ilyen állapotban, nevetni tudnék ezen a kifogáson. Mint ahogy ismerjük Zev-et az övé az utolsó szó és tudjuk, hogy egy kegyetlen őrült személy. Miután lenyugodtak a kedélyek, ő döfte belém a kést, de nem fizikailag. A Las Venturas-i útja során megtudta az apjától, hogy az én apám volt az, aki a „spanyol” tagot lefizette, hogy rendezze át az arcomat és tegyen tönkre. A világ megszűnik létezni körülöttem. Csak ez az egy mondat visszhangzik a fejemben, újra és újra, mintha a saját elmém akarná darabokra tépni vele a valóságomat. Az apám volt az. Nem tudok megmozdulni. Nem tudok levegőt venni. Olyan érzés, mintha a mellkasomra nehezedne valami, egy láthatatlan súly, ami lassan, kegyetlenül préseli ki belőlem az összes érzést. Miért? Miért tette ezt? Mit követtem el, hogy így akart eltüntetni az életéből? Hogy pénzt adott valakinek, hogy megsemmisítsen engem? Az apám elárult. Nem csak úgy, hogy cserbenhagyott vagy hazudott nekem. Nem. Ő megbízást adott arra, hogy összetörjenek. Szó szerint.
Napokig az üres lakásomban feküdtem, letakartam az összes tükröt a házban, nem bírok tükörbe nézni, hányingerem van magamtól, nincs semmi motivációm, napok óta nem beszéltem senkivel. Nehezen rávettem, magam, hogy elmenjek a helyi kisboltba és összeszedjek magamnak néhány dolgot a túléléshez, ekkor az egyik polcon megláttam egy fekete hajfestéket. Miért is ne? Levettem a hajfestéket a polcról és beleraktam a kosaramba. Szépen haza csoszogtam, kanapéra ledobáltam a nasikat, amiket vettem még magamnak. Elkezdődhet az átalakulásom, szépen kicsomagoltam a festéket és befestettem vele a természetes szőke hajam, miért? Nem tudom, talán illik a hangulatomhoz és nem akarom, hogy megnézzenek az utcán a szőke hajam miatt, a fekete olyan átlagos, nem sok embernek tűnik fel, így reményeim szerint beolvadhatok a nagyvilágba, úgy, hogy senki nem vesz észre.
A lakásomban letakartam az összes tükröt, hogy még véletlenül se lássam az új arcomat. Ez idő alatt sikerült összeszednem a gondolataimat és nem látom fényesnek a jövőmet, beszélnem kell Asher-rel. Rengeteg kétség és félelem kavarog a lelkemben. Nem bízok meg Zev-ben, ki tudja, hogy ki lesz a következő áldozata, már nem az az ember, akit a könyvtárban megismertem. Lehet, hogy az egyetlen boldogságom, ami maradt azt elszakítja tőlem, nem adhatom meg neki azt az örömet. Elhívtam Asher-t egy utolsó randevúra, kimentünk a városból és kerestünk magunknak egy meghitt helyet a part közelében. Bár út közben többször láttam Asher-en, hogy aggasztja valami, mintha félne, többször is aggódó tekintettel figyelt az útra. Hát, nem is bízik bennem. Bár, lehet, hogy én sem érezném magam biztonságban, ha kést nyomott volna a torkomhoz. Ebbe nem is gondolok bele jobban, mert kifutok a világból. Szóval leültünk a part közelében, néztük a vizet, ő mitsem sejtve hozzám bújt és többször megcsókolt. El kell mondanom neki, hogy vége. Még akkor is, ha a szívem ezer darabokra törik szét. Átbeszéltük a történteket, hogy Zev nagyot hibázott, hibázott, hogy nem mondott igazat, Asher életébe kerülhetett volna, ha nem én fogom a kést a torkához. Vajon ebbe belegondolt Ash? Most kimondom, hogy vége. Asher rám nézett elkeseredett pillantásokkal, nem értette, hogy mire fel ez az elhatározás és beavattam jobban a részletekbe. Megmondtam neki, hogy félek Zev-től és félek, hogy kihasználja a gyengeségem és ő az egyetlen gyenge pontom. Minden másodpercben látom Asher arcán, hogy minden egyes szóval, amit kiejtek, egy darabka belőle is eltörik. A szemében ott volt a kétségbeesés, mintha nem akarta volna elhinni, hogy valóban így érzek. Megpróbált közelebb lépni, megérinteni a karom, mintha ezzel valahogy meg tudná oldani ezt az egész kavarodást, de én hátrébb léptem. Miért nem harcolunk együtt? - kérdezte tőlem. A szavai kést döftek a szívembe. Az én félelmem, az én gyengeségem, az én harcom miatt ő is szenved, nem tudom ezt elviselni, nem akarok vele így bánni. A fájdalmam határtalan, és bár próbálok elfordulni, valahol mélyen tudom, hogy ez a döntés mindkettőnket összetör.
Telnek az üres szürke hétköznapok, felkelek, összekészülök és irány a szálloda. Milyen érdekfeszítő, nem? Próbálunk új embereket találni, a csapatunkba, mert megfogyatkoztunk. Nem lehet egy hálózatot kiépíteni néhány emberrel. Nem olyan könnyű igazán lojális embereket találni, főleg, hogy nem az a tervünk velük, amit ők hisz elsőre. Zev és Thomas is ott vannak velem az interjúkon, Thomas szervezett három „leányzót”, hogy jönnének ténykedni a szálloda körül első sorban. Nos, amikor beléptek az irodába, már akkor láttam, hogy ők nem fogják elnyerni a tetszésem. Miért? Egyszerű, interjúra nem hétköznapi, szakadt és hiányos ruhákban jelenünk meg. Bárcsak, ez lett volna a gond… De volt ennél nagyobb gond is, az eszük, vagyis… ami kitöltené a koponyájukat, az hiányzik. Az első lány, az egyetlen, aki még értelmes is lehet, kezdett el magáról mesélni kérésünkre. Mindeközben a két másik „hölgy” sugdolózni kezdtek, mikor Zev odaszólt, hogy társaságban nem illendő sutyorogni. Az egyik teljesen kikelt magából, mint egy alpári kocsis, hogy nem érti, miért kell bemutatkozniuk, mikor csak fuvarozgatni akarják az embereinket. Tényleg, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az ember egy vadidegen mellett üljön egy bezárt autóban, mindent félretéve, csak úgy, mert "miért ne". Azt hiszik, hogy elég, ha "csak fuvarozgatják" az embereket, de nem értik meg, hogy nem a fuvar a lényeg, hanem az, hogy hogyan kezeljük egymást közben. Hogy milyen az, amikor nem egy idegen mellé pattanunk be, hanem egy olyan helyzetet alakítunk ki, ahol mindenki kényelmesen és tiszteletteljesen érzi magát. De ők nem látják ezt, mert az ő világukban csak az számít, hogy "elérjük a célunkat", mindegy, hogy mi történik közben. Mintha minden más részlet teljesen lényegtelen lenne. Az etikett teljesen idegen fogalom számukra. Soha nem találkoztam még ilyen tiszteleten parazitákkal, úgy tűnik, hogy vannak, akik nem akarnak feljebb kerülni a ranglétrán, ők azok az emberek, akik életük végig a fekáliát fogják a tehenek után takarítani. Ők azok, akiket genetikai zsákutcának neveznek.
Nem lehet több titok a csapatban, egyszerűen nem bírok Stuka szemébe nézni, mióta tudom az igazságot, hogy ki ölte meg az egyik legjobb barátját Burhan-t. Azóta minden nap egy újabb terhet jelent, amit el kell rejtenem előle. A barátságuk, amit mindketten oly sokáig építettek, már soha nem lesz ugyanaz. Ha megtudná, hogy Zev ölte meg Burhant, minden, ami közöttük volt, véget érne. A fájdalom, amit okoztam volna neki, elviselhetetlen. És mégis, itt élek ezzel a titokkal, minden egyes lélegzetvételem, minden egyes nap egyre súlyosabbá válik. Zev, aki mindent elrontott, most ott áll, mintha semmi sem történt volna, miközben én a bűntudat árnyékában élek. Beszélnem kell Asher-el, hogy ez nem mehet így tovább. Áthívtam magamhoz, egy kisebb beszélgetésre, bár nem tartom jó ötletnek, hogy kettesben legyek vele, a pillantásai magával ragadnak és elgyengülök mellette, nehéz visszafognom magam, annyira csábít és megigéz. A szemei elárulták, hogy nem csak engem veszített el, hanem valamit, ami számára is fontos volt. Ahogy ott állt, a szokásos magabiztossága eltűnt, mintha valami súlyos teher nehezedett volna rá. A szavaiban, a mozdulataiban, mindenben ott volt a csendes szenvedés, amit próbált elrejteni, de nem sikerült. Ahogy ránéztem, nem tudtam, hogy mi a helyes: hogy megpróbáljam elmondani neki, hogy minden rendben lesz, vagy hogy hagyjam őt a saját fájdalmával szembenézni. Minden egyes pillanatomat betöltötte a kérdés vajon tényleg jól döntöttünk-e? És mi van, ha mindketten azt a részt veszítettük el, amit sosem akartunk? De, most nem azért jött, hogy ezt megvitassuk. Nem tudom tovább titokban tartani, vagy Zev mondja el az egész csapatnak amit, művelt vagy én fogom és vállalom érte a következményeket. Nem akartam ezidáig, elmondani senkinek a gyilkosságot, mert nem akartam, hogy a csapatunk Zev ellen forduljon. Asher támogatott abban, hogy összehívjuk a többieket, de ő előtte mindenképpen akart Zev-el beszélni. Mindenki a Hotel konferencia termébe gyűlt, lesütött fejjel ültem és hallgattam a többieket, ahogy beszélgetnek, egyre jobban kezdett szétfeszíteni a bűntudat, egyre dühösebb és dühösebb lettem, mikor úgy tesz mindenki, mintha mi sem történt volna. Felálltam a kanapéról egyenesen Zev szemébe néztem és szinte ráparancsoltam, hogy most azonnal mondja el az igazságot Burhan eltűnéséről. Nem tudom ekkor milyen ember feletti erő ragadott magával, mert soha nem parancsoltam még rá senkire, egyszerre rémisztő és felemelő érzés. Természetesen Zev, nem adta magát olyan könnyen, elkezdett cinikusan beszélni felém és mindenféle becenévvel kezdett el illetni, mint például „főnökasszony”. Bárcsak… A fejemhez vágta, hogy én mindenkit ellene akarok fordítani, látja, hogy Asher-t már sikerült megvezetnem, pedig még nem is tud a szakításunkról, ami szintén miatta történt. Ash is csak annyit mondott, hogy nyugodjunk le és nem fogta az én pártomat, de még Zev-ét sem. Szép mondhatom. Zev feladta a velem való harcot, de olyan módon, amit szintén nem hagyhattam szó nélkül, elkezdett Stukával sugdolózni, mindenki előtt. Ráordítottam, hogy mondja el itt mindenki előtt ne sugdolózzon, ki tudja, hogy éppen mivel próbálja megvezetni szerencsétlent. Végül elmondta, végre kiderült az igazság, Stuka teljesen összetört, szinte azonnal elhagyta a termet és a lenti bárba vezette útja. Zev rám förmedt, hogy ezt akartam e, teljes határozottsággal mondtam neki, hogy igen. Mindenki megérdemli az igazságot, bármennyire is kockázatos és fájdalmas. Zev dühében megfogta az asztalról a poharat és nekivágta az ablaknak, ami hatalmas zörejjel kísérve betört. Zev most valami egészen más személynek tűnik számomra. Az a férfi, akit eddig barátként tiszteltem, most egy olyan idegenné vált, akit nem ismerek. Egyszerűen nem tudom, hogyan reagáljak erre. Az, hogy ilyen szélsőséges módon tört ki belőle a harag, teljesen elriasztott. Eddig azt gondoltam, hogy ő az a férfi, akiben megbízhatok. Most viszont egy másik arcát látom. Egy olyan embert, aki nem fél bármit elpusztítani, ha az útjába áll. És ami még szörnyűbb, hogy úgy érzem, nem is értem őt már igazán. Minden, amit eddig hittem róla, most darabokra hullik, és én csak ott állok, elveszve, egy olyan ember mellett, aki már nem ugyanaz.
Másnap Asher-el nagy vitába kezdtünk, a tegnapi nap miatt. Felkérdeztem, hogy mégis miért nem védett meg Zev-el szemben, miért nem szállt szembe vele, mikor ő is egyetértett velem, hogy el kell mondani a többieknek, egyedül abban van igaza, hogy nem tudott előtte beszélni Zev-el, de nem hiszem, hogy ez akkora bűn lenne, hogy ezt nem hagytam neki. Asher csak állt előttem, és próbált megmagyarázni valamit, amit én már nem akartam hallani. Az arca kemény volt, a tekintete üresnek tűnt. Tudtam, hogy fáj neki, hogy elveszített engem, de most nem érdekeltek azok a dolgok, amiket ő érez. Az a pillanat, amikor Zev ott állt előttem, és én „egyedül” voltam, ott éreztem magam legsebezhetőbbnek, ezért falakat építettem magam köré, mert ő csendben végignézte a műsort. És Asher, akit mindig is a támaszomnak tekintettem, most nem védett meg. Nem szólt, nem tett semmit, hogy megakadályozza azt, ami történt. Az, hogy ő nem állt ki értem, olyan csalódás volt, amit nehezen tudok elfelejteni. A düh bennem tombolt, és nem tudtam, hogyan vegyem le a terhet, ami a szívemet nyomta. Ahogy Asher előtt álltam, minden egyes szó, amit kiejtettem, egyre hevesebbé tette a veszekedést. A szavak úgy törtek ki belőlem, mint egy dühös áradat, ami nem tudott megállni. Minden egyes pillanatban, amit elmondtam, egyre inkább úgy éreztem, hogy a világ összes fájdalma rajtam van, és Asher volt az, akin ezt levezethetem. Asher csak állt előttem, a tekintete zavarodott volt, próbált válaszolni, de valahogy nem tudott. A következő pillanatban Asher közelebb lépett, és mielőtt bármit is mondhattam volna, hirtelen megcsókolt. Az érzés olyan hirtelen és váratlan volt, hogy egy pillanatra elakadt a lélegzetem. A düh, a fájdalom, a harag mind egyszerre hullott le rólam, és csak az érzés maradt, ahogy az ajkai az enyéimen voltak. A csók hirtelen történt, és annyira váratlanul ért, hogy a haragom egyszerre elcsendesedett. Az agyam zúgott, de a szívem, mintha egy másik irányba indult volna el, hirtelen nyugalomra lelt. A világ körülöttem elhalványult, és csak ő létezett ott, abban a pillanatban. Ahogy Asherre néztem, már nem csak a haragot láttam benne, hanem azt az embert is, aki most próbálkozik, próbálja helyrehozni a dolgokat, ahogy én is próbálom. A fájdalom nem tűnt el teljesen, de a csók által hozott nyugalom és a köztünk lévő kapcsolat erősödött. Valahogy úgy éreztem, hogy talán nincs minden veszve, lehet, hogy Asher iránti érzéseim újra megtalálják a helyüket a szívemben.
Volt időm gondolkodni, a Zev-el való kapcsolatomon, szeretnék vele kibékülni vagyis úgy tenni, mintha minden rendben lenne, én leszek az, aki fejet hajt előtte. Felkerestem őt a szállodában és, szerencsémre egyedül volt, épp a telefonját nyomkodta csendben, a kanapén. Látom rajta a változást, mint külsőleg és belsőleg, tönkre tesz minket ez a világ. Érzem, hogy hamarosan egymás ellen fogunk fordulni, de nekem kell okosabbnak lennem és engednem. Az eszemre kell hallgatnom, nem pedig a szívemre. Leültem mellé és próbáltam a legőszintébben bocsánatot kérni tőle, hogy elhiggye, hogy tényleg sajnálom a történteket és sajnálom, hogy ilyen kellemetlen szituációba sodortam mindenki előtt. Ahogy kimondtam a sajnálkozós szavaim, rájöttem, hogy Zev hatalma megdőlni látszik, ezt akár ki is használhatnám. Egymás karjaiba borultunk, elmondtam, hogy már nem azok vagyunk, akik a könyvtárban ücsörögtek és órákat tudtak beszélgetni. Egyetértett velem, lehet, hogy érezte rajtam, hogy hamarosan nagyobb vihar közeleg. Nem sokáig voltunk kettesben, mert megérkezett Thomas, később Asher is, akivel út közben átbeszéltük az egymás iránti szeretetünket és képtelenség, hogy egymás nélkül éljünk, így titkos viszonyba kezdtünk, a többiek tudta nélkül. Milyen ironikus, hogy pont a titkolózás miatt tört ki a háború, mi pedig épp a közepébe sétálunk ketten kézen fogva. A társaság egy interjú miatt gyűlt össze, ahol meglepetésemre egy ismerős arc állt előttem Thaddeus Stryker azaz Taz. Egy egyetemre jártunk, ő csatlakozott a média szakkörömbe, ahol ő leginkább operatőrként tevékenykedett, már akkor is egy nagy csibész volt, sosem környékezett meg, de azért, néha-néha vetettem rá egy-egy csábos pillantást akkoriban, ha már valaki nem figyelt fel rám. Biztonsági őrnek jelentkezett hozzánk, a többiek vicces kedvükben voltak, mivel mindenképpen meg akarták leckéztetni Taz-t, hogy mutasson valami trükköt. Nem tartottam jó ötletnek, mert féltettem a többieket Taz-tól, mert a külseje alapján, bármelyikünk kezét eltöri. Végül Thomas volt az a bátor, aki „eljátszotta”, hogy egy részeg vendég, akit ki kell tessékelni a szállodából. Szinte pillanatok alatt hátra fogta Thomas kezét és előttünk kísérte ki, megtartva a hideg vérét. Nem mondom, de szinte tátott szájjal néztem végig a jelenetet, biztos, hogy a későbbiekben hasznos tagja lesz a hálózatunknak és az is mellettem szól, hogy én ismerem, így egy esetleges balhé következtében mellém áll. Ha már szövetségesekről beszélünk… Stukával beszélnem kell, hogy érzi magát, találkoztam is vele az interjú után és elmondtam neki, hogy én tudtam mindenről, de nem én akartam neki elmondani az igazat, hogy ne tűnjön úgy, hogy Zev ellen akarok fordítani „mindenkit”. Megrázta a fejét és csak annyit mondott, hogy innentől nem bízik senkiben, ha ügyekről is beszélünk, inkább hozzám vagy Asher-el fog tárgyalni. Ahogy egyre inkább belemerültem a helyzetek irányításába, egy új érzés kezdett el foglalni, a hatalom! A félelem, amit eddig éreztem, elkezdett eltűnni, és helyét átadta a biztos tudat, hogy én vagyok az, aki ezt az egész „játékot” irányítja. Most már nemcsak a dolgokat néztem, hanem a lehetőségeket, hogy miként tudnám még erősebben növelni azt, ami már elindult.
A srácok kitalálták, hogy szervezzünk egy grill partit a szálloda előtti füves területen, hívjunk meg mindenkit, kicsit oldjuk a keletkezett feszültséget a felek között, illetve az új tagokat sem ártana kissé megismerni. Az előkészületek elég nehézkesen indult, mert szinte mindenki késett, senki sem pakolta ki a húsokat, zöldségeket és a piákat sem. Egyesével érkeztek az emberek, először Taz érkezett meg és beszélgettünk, kicsit nosztalgiáztunk, elmeséltük egymásnak az egyetem után történteket. Később Asher is csatlakozott, majd egy új srác is Shao. A fiúk leültek a fűbe és nézték egymást, nem tudták hirtelen mibe kezdjenek, így segítettem egy kicsit nekik a gondolkodásba, hogy hozzák már ki a grillezéshez való hozzávalókat. Így is tettek, szépen lepakoltak, Asher és a később érkező Stuka elkezdtek sütögetni, mi a többiekkel iszogatni kezdtünk, beszélgettünk jól éreztük magunkat. Ahogy ott ültem a fűben, a napfény még épp csak elkezdte lejjebb húzni a horizontot, egy furcsa nosztalgia tört rám. A hangulat, a grillezés illata, az emberek, akik egy-egy pohárral a kezükben próbálták oldani a feszültséget, mind olyanok voltak, mintha visszautaztam volna az időben, az egyetemi évekhez. A hangulat mindent elmondott. Mindenki jól érezte magát, és ez az egész egy kicsit visszarepített az időben, egy olyan világba, ahol a legfontosabb dolog, amit csinálhattunk, hogy élveztük egymás társaságát. Az idő mintha megállt volna, és én egyszerre éreztem azt a régi egyetemi szabadságot, ami azóta mintha eltűnt volna. Most, itt, a fűben, a grillezés körül, mintha ismét egy kicsit újra azt a könnyedséget találtam volna. Utoljára Zev és Thomas érkeztek, teljesen be voltak állva, ki tudja mit vehettek be, de egyik sem volt tisztában a környezetével ez visszább is vett a hangulatból, mert eléggé hangosak és nem voltak túl körültekintőek. Zev egy idő után fogta magát és eltűnt, hiába próbáltuk marasztalni, csak elhúzta a csíkot, lehet rosszul lett, ki tudja. Thomas legalább kezd megnyugodni, kör alakban leültünk egymás mellé felelsz vagy merszet játszani. Thomas rendesen betalálta Asher-t, mert a régi kis csaját kellett felhívnia, próbáltam nem odafigyelni, de mikor meghallottam a nő hangját és, ahogy sipákol Asher után, nem túl nőiesen kezdtem lenézni az üvegek aljára. A további történésekre nem igazán emlékszem, talán volt valami csetepaté Thomas és Asher közt miattam, de annyit ittam az este folyamán, hogy teljesen kidőltem és nem tudtam a saját világomról.
Napokkal később Asher felhozta Zev-nek és Thomas-nak, hogy Taz-t ideje beavatni kicsit jobban a simlis üzleteinkbe, de hogyan is kellene neki tálalni ezt az egészet. Nem egyszerű a történet, első terv az volt, hogy engem „elrabolnak”, és megfenyegetik Taz-t, hogy megölnek engem, ha nem mond információt. Mivel Zev nem igazán volt hajlandó Asher-el erről tárgyalni, ez a terv teljesen elbukott, a szituáció azt mutatja, hogy Zev hatalma szépen lassan halványul, teljesen kicsúszik az ujjai közt az irányítás. Zev-től kaptam egy koordinátát, hogy hova vezessek Taz-al, de jött velünk Asher is, ezért a két jó madár Thomas és Zev teljesen összezavarodott, alig bírták a helyzetet a helyén kezelni. Folyamatosan üvöltöztek felénk és Taz-t faggatták, hogy meséljen a munkahelyéről, kiket ismer, mit tud a Hotel-ről. Ő meglepetésemre szinte semmilyen felhasználható adatot, információt nem adott ki rólunk, mindeközben észrevettem, hogy Zev figyelme lankad és elég közel is áll hozzám. Miért is ne, miért ne vigyek bele még egy kis játékot az akcióba. Hirtelen megfogtam Zev pisztolyának csövét, ahogy a kezemet a pisztoly csövére tettem, éreztem, hogy valami hatalmas változás történik bennem. Az a régi félelem, ami mindig is ott lappangott, valahogy most mintha eltűnt volna. Nem volt bennem már az a görcsös, kiszolgáltatott érzés, amit Zev az elmúlt időben kiváltott belőlem. Most, amikor megfogtam a pisztoly csövét, és minden erőmmel felfelé kezdtem tolni, valami határozottan megváltozott. Nemcsak a pisztolyt próbáltam eltávolítani tőle, hanem valami sokkal nagyobb dolgot, a hatalmát, ami eddig felettem volt. Ahogy felfelé toltam a pisztolyt, és Zev szemébe néztem, tudtam, hogy ez az a pillanat, amikor mindent megváltoztatok. Nemcsak a helyzetet, hanem magamat is. Az a hatalmas félelem, ami eddig mindig visszafogott, most már nem volt ott. Már nem voltam többé gyenge. Most én irányítottam. Az erőviszonyok viszont beleszóltak az akciómba, mert Zev lelökött magáról, de Taz kapcsolt és nekiment Zev-nek. Taz keményen küzdött, a kezei és a lábai minden mozdulattal próbálták elnyomni Zevet, de Zev olyan gyorsan reagált, hogy Taz alig tudott lépést tartani vele. Az egyik pillanatban Taz egy erőteljes mozdulattal próbálta elkapni Zev vállát, de Zev hirtelen oldalra ugrott, és Taz kibillent egyensúlyából. Zev kihasználta a lehetőséget, és villámgyorsan rászorított Taz hátára, amitől Taz a földre került. Mindeközben Asher és Thomas is kisebb-nagyobb verekedésbe kezdtek, ami nem sült el túl jól, szó szerint. Asher kitalálta, hogy úgy vethet véget ennek az egész cirkusznak, hogy meglöveti magát Thomas-al. Thomas parancsra meglőtte Asher jobb lábát, szinte azonnal a földre rogyott. Zev ismét fegyvert fogott Taz-ra, sikeresen legyűrte őt, odaszólt Thomas-nak, hogy figyeljen Taz-ra. Zev odasietett Asher-hez, ahogy én is, itt csak a puszta kétségbeesettség tombol bennem, több kérdés cikázik a fejembe, ezt én okoztam? Miért áldozza fel magát Asher? Asher mellett vagyok Zev szintén, aggodalmamban csak annyit tudtam tenni, hogy felsegítettem Asher-t a földről és beültettem a kocsiba, adtam az ajkaira egy apró csókot, megnyugtatva őt, hogy nem lesz semmi baj, ura vagyok a helyzetnek. Közben nem voltam az, egyáltalán nem. Ennyit arról, hogy titokban tartjuk a kapcsolatunkat… Elvezettem egészen Paleto-ig és bekísértem őt a kórházba. Hosszas várakozás után, Asher kijött a kórházból, egy pillanat választott el, hogy ne köszönjek oda neki, és már hallottam a szirénákat, elállják az utamat, nem tudok sehova menni. Most légy okos Brielle Collins.
Egy kopasz, bajszos nem túl barátságos kinézetű Officer közelített meg engem, szinte azonnal kérdésekkel kezdett el bombázni. A helyzet egyre inkább szorongatóvá vált számomra. Miért vagyok itt? Mit csináltam egyedül az éjszakában? Hogyan találtam rá Asherre? Megéreztem a gyanakvása súlyát. A kérdések özönével próbált sarokba szorítani. Valójában felé szinte minden válaszom hazugság volt. „Sétálgattam házakat nézegetve” ez csupán egy gondosan megformált alibi volt. Meg kellett őriznem a nyugalmamat és fenntartanom a történetet. A Sergeant nem tudhatja meg, miért is vittem oda Asher-t. Nem hagyhattam rést a pajzson, nem engedhettem meg, hogy a gyanú komolyabb alapot kapjon.
„Feltételes gyanúnk van arra, hogy bűncselekmény történt. Ön egy autóban ült ezzel a személlyel, a történet pedig nem hétköznapi. Ezáltal a feltételes gyanú miatt egy felületi ruházatátvizsgálást fogunk ejteni. Legyen szíves megfordulni, és a kezeit az autóra tenni.” – amikor meghallottam ezeket a szavakat egy pillanatra lefagytam, megállt körülöttem a világ, de a hidegvéremet továbbra is tartom, nem láthatják meg rajtam, hogy belül szétvet az ideg, nem sodorhatom magam és Asher-t sem veszélybe.
Ha minket most lecsuknak, akkor búcsút mondhatunk a hálózatnak. Zev nem tudja egyedül irányítani az embereket, mindig is ott volt mellette Asher és a felemelkedésem előtt NEM bukhatok el. Kifújtam a levegőt, jobbnak találtam, ha engedelmeskedek ennek a felettébb irritáló embernek. Továbbra is süketel nekem Mr. Parkes egyre több kérdést tesz fel, ami nem csak nyugtalanít, hanem már dühít is. Az egész beszélgetés során úgy kezelt, mintha bűnöző lennék, ami nem áll messze a valóságtól, de most egy ártatlan szerepet kell magamra öltenem és tovább játszani. Nem tehettem mást, mint kitartani az alibim mellett, bármennyire is hihetetlennek hangzik a fülében. Látom rajta, hogy túl akar járni az eszemen és mindenképpen bilincset akar a kezemre tenni, hiába ismételgetem el a történetem egyfolytában, egymás után többször. A helyszínen a szeretett emberünknek volt ideje a Facenetwork-öt böngészni és kikeresni az én profilomat, majd Asher-ét is. Most már azzal vádol, hogy igazából ismerem Ash-t és biztos hazudok. Annyiszor mondta már ki a hazug szót, hogy legszívesebben rátaposnék a lábára és elfutnék, de ez egyenlő lenne a lebukással. Közöltem vele, hogy hihetetlennek tartom, hogy itt a helyszínen kikeresi mindkettőnk profilját és ezzel vádaskodik, hogy én ismerem. Ezen a platformon szinte mindenki mindenkivel ismerős, még akkor is, ha életükben nem látták. Kattant a bilincs a kezemen. Hideg fém szorította körbe a csuklómat, s mintha egy láthatatlan súly is rám nehezedett volna vele együtt. Az ujjaim önkéntelenül megmozdultak, próbáltam enyhíteni a szorítást, de hiába. Nem mondták el a jogaimat, csak egyszerűen megbilincseltek. Az igazságtalanság égetett belülről, de tudtam, hogy minden ellenkezés csak rontana a helyzetemen. A szívem zakatolt, az adrenalin végigfutott a testemen, de az arcomra kifejezéstelen maszkot húztam. Mostantól minden szó, minden mozdulat számított. A játszma elkezdődött. Bevittek az őrsre, továbbra sem bánnak velem tisztességesen, bevittek a kihallgatóba. A kihallgatóban, továbbra is a „hihetetlen” mesémet ismételgettem Parkes-nak, de ő továbbra sem hisz nekem. Hihetetlen milyen macska egér játékot játszunk, a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség dühhé alakult át, ki tudja, hogy mikor vesztem el a fejem és végül elrontok mindent. Ki kell tartsak nem hagyhatom nyerni ezt a tenyérbemászó alakot. Milyen vezető válna belőlem, ha az első akadálynál elgyengülök. Az egész éjszakát szócsatával vívtuk Parkes-al az életem egyik legfájdalmasabb pontját is felhoztam, hogy édesapám soha nem támogatott. Ez sem hatotta meg. Ki ez az ember? Egy robot? Hol a kikapcsoló gomb? Többször ki-be mászkált a kihallgatóba, majd az utolsó egy órában kérdezte meg, hogy amúgy kérek e valamit, enni vagy inni. Már azért sem kértem semmit, ha sebesre szárad ki a szám, még akkor sem. Volt egy mondata, ami kivéreztette a fülem. Ő már megírta a jelentést az igazságról, nem adhatja le hamisan. Szóval ez a kis köcsög, robot lead rólam egy hamis jelentést vagy csak blöfföl? Biztos csak blöfföl, ilyet mondhatnak egyáltalán? Nem… Ezt nem hagyhatom annyiban. Még ha csak blöfföl is, az érzés, hogy valaki ilyen mocsok módon próbál becsapni, egyre jobban felbőszít. Nem, nem engedhetem meg ezt magamnak. A haragom kezd átváltozni valami erősebb érzéssé, valami, ami hajt, hogy cselekedjek. Nem fogom hagyni, hogy ez a fasz tönkre tegyen. Ha kell, keményebben lépek fel, és megmutatom neki, hogy nem játszhat velem. Mivel semmi bizonyítékot nem tudott felhozni ellenem ez a patkány, így végre elengedett. Hallani fog még rólam, ebben biztos vagyok egyenlőre próbáljuk meg legális útra terelni az ügyem. Amit átéltem akkor este az több mint, az emberi jogok megsértése. Távozásom után gyanúsan követett valaki… Szerintem nem kell sokat gondolkoznom ki volt az, de egyszer meg fogom neki köszönni, hogy hazáig kísért.
