Megint egyedül maradtam. Megsemmisülve, kijátszva, átverve, mintha ez a forgatókönyv előre meg lett volna írva, mennyi csapás fog még engem érni? Nem kaptam eleget az élettől? Miért én vagyok az, aki a rövidebbet húzza, miért én bűnhődök mindig a legjobban, nem érdemeltem meg, hogy ilyen életem legyen. Mindenről ők tehetnek, ezek az ördögfajzatok Dreyfuss fattyak. El kell mennem és meglátogatnom egy régi barátot, de nem egyedül. Felhívtam Thomas-t, hogy találkozzunk ő is átvert, mert nem szólt Zev érkezéséről, de talán ő az egyetlen, aki nem tehet az egészről, mert igazából semmit sem tud, vagyis bízom benne, hogy az elmúlt 1 év eseményeit nem tudja, mert az a patkány Zev nem mondott el neki semmit, hogy jobban álljon a szénája a szemében. Tárcsáztam a számát és a megszokott Mirror Park-ban találkoztunk, elfoglaltunk egy padot és beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy Zev meglátogatta őt Las Venturas-ban a konditerménél, ő sem hitt a szemének, mikor meglátta, mert ő is úgy tudta, hogy meghalt, ő már nincs többé. Elmesélte, hogy megismerkedett FaceNetwork-ön egy Camille nevű lánnyal, aki nagyon is beférkőzött a szívébe, ennek kifejezetten örülök, mert elég rossz azt látni, hogy Thomas az elfojtott érzéseit züllésbe fojtja és minden mozgó tárgyat megfektet nézzen ki bárhogy. Miután kibeszéltük az ő részét, megkértem, hogy látogassunk meg valakit, természetesen belement, de már láthatta rajtam, hogy nem lesz egy boldog találkozás. Saját kocsimmal mentünk egyenesen a temetőbe, feljebb sétáltunk és megálltunk Dimitri Orlov (Stuka) sírjánál. Az egyetlen ember az életemben, akiről elmondhatom, hogy igazán kiállt mellettem. De én mégsem szenteltem rá elég figyelmet, mert Stuka mindig is az a különc fura srác volt a suliban is, akiről azt gondolná az ember, hogy holnap ő fogja felrobbantani a sulit kémia közben. De miért is mondom azt, hogy ő volt az egyetlen, aki kiállt mellettem? A válasz az ő életébe került. Egyedül ő jött rá, hogy ki volt az, aki felvagdosta az arcom. Kicsit térjünk vissza a múltba, egyik éjszaka fenyegető SMS-t kaptam attól az addig számomra ismeretlen tagtól, aki azt a szörnyűséget tette velem. Szóltam Asher-nek és Stukának, hogy jöjjenek segítsenek nekem, mert ismét felbukkant az a szörnyeteg. Sikerült kideríteniük, hogy hol van, így egy hosszabb üldözés keretein belül megfogtuk a csávót és Stuka adott rá egy lövést, majd utána nem is mozdult. Elkönyveltük Asher-el, hogy végre vége van a rémálomnak, ezért Ash megkérte Stukát, hogy takarítsa el a nyomokat. Stuka így is tett, elvitte az ismeretlent egy számára ismert helyre és ott leleplezte a férfit. Megtudta, hogy Zev volt az, aki tönkretette az életem és ezt elég kegyetlenül meg is torolta, Zev-nek át kellett élni Stuka beteg kínzását, amit nem szeretnék részletezni, de egy percig sem sajnálom őt, megérdemelte. Ezzel pecsételte meg Stuka a sorsát, hogy neki volt még szíve életben hagyni Zev-et, annak reményében, hogy talán még van esélye Zev-nek, hogy egy másik irányba változzon.
Ahogy ott álltunk Thomas-al sírja előtt, egyre inkább az motoszkált a fejemben, hogy vajon hányszor kellett volna másképp viselkednem vele. Stuka mindig is különc volt, valaki, akit a legtöbben inkább elkerültek, vagy a háta mögött kinevettek. Én sem voltam mindig más, és talán éppen ez az, amit a legnehezebb bevallanom magamnak. Sokszor természetesnek vettem, hogy mellettem áll, hogy számíthatok rá, és soha nem gondoltam bele igazán, mit jelenthetett neki, hogy valaki végre nem csak egy furcsa szerzetet lát benne. Most pedig itt állok előtte, és hiába szeretnék szólni hozzá, hiába szeretnék bocsánatot kérni azért, amit elmulasztottam, már nincs rá lehetőségem. Mindig azt hittem, hogy az embernek van ideje jóvátenni a hibáit, de Stuka halála megtanított rá, hogy vannak dolgok, amelyekre egyszerűen nincs második esély. Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy csak akkor értettem meg igazán, mennyit jelentett nekem, amikor már elveszítettem. A szemem sarkából Thomasra pillantottam, és csak akkor vettem észre igazán, mennyire megviselte őt is, hogy itt állunk. Nem kellett megszólalnia ahhoz, hogy lássam rajta a fájdalmat. A tekintete a sírkőre szegeződött, az arca megfeszült, mintha még mindig nehezen tudná elfogadni, hogy Stuka tényleg nincs többé. Talán egyikünk sem tudta igazán feldolgozni a hiányát, csak mindketten másképp próbáltunk együtt élni vele. Thomas azonban nem tudta az igazságot. Nem tudta, mi történt azon az éjszakán, milyen események vezettek Stuka halálához, és azt sem, hogy az egész mögött valójában Asher állt, a másik vészmadár, aki megígérte nekem, hogy nem bántja őt, miután kiderült, hogy mit tett Zev-el. Bár nem tudtuk akkor, hogy miért tette, el lett könyvelve, hogy elment az esze. Ahogy néztem őt, egy pillanatra elbizonytalanodtam, vajon jogom van-e egyáltalán elmondani neki mindezt.
Nyílt a városközpontban egy bár féleség, ahol leginkább dohánytermékeket árulnak és pár apró finomságot ez a Pipe Down Cigars Vespucci Boulevard-on lehet őket megtalálni, gondoltam nem árt a sok rémségek után egy kis kikapcsolódás pihenés számomra. Éjszaka volt már, egyedül ücsörögtem valamelyik kanapén a csokis fánkommal és az üdítőmmel, mikor egy idegen férfi lépett mellém és illedelmesen köszönt. Felé fordultam, jól szemügyre is vettem mosolyogva köszöntem vissza, majd kisebb csevegésbe elegyedtünk. Jó volt végre egy számomra ismeretlennel beszélgetni, kicsit magam mögött hagyni a múltat és a jelenemben zajló eseményeket. Meg kell mondani elég helyes férfinak tűnik, bár számomra ő túl kedves és tisztelettudó, nagyon be van feszülve, de mikre nem gondolok már, még csak most ismertem meg, sőt nem is ismerem. Niko-ként mutatkozott be a férfi, beszélgetés közben hirtelen megszólalt, hogy neki most el kellene ugrania valahova, de várjam meg itt, mert még szeretne velem beszélgetni. Úgysincs semmi dolgom, legyen. Miközben várakoztam természetesen Asher-nek fel kellett bukkania, látom a kocsiját a szemközti utcában. Odajött hozzám, hozta a szokásos ki, ha nem én stílusát és sikerült odáig fajulnia a dolognak, hogy észrevette, hogy ideje lenne békén hagynia és lelépnie. Ebből csak az egyik sikerült békén hagynia. Már hagytam volna el a helyszínt, mikor újból felbukkant Niko, szerencsémre sikerült Asher-től jó pár méterre beszélgetnünk, de szinte az aurámban érzem Asher minden egyes lényét, teljesen kikészít. Meséltem még kicsit magamról Niko-nak vagyis inkább a régi énemről és arról, hogy mi lehetett volna belőlem. Láttam rajta, hogy figyel rám, de csak furdalta a kíváncsiság, hogy vajon mi történhetett az arcommal. Ezzel a kérdéssel vissza is lökött a valóságba, természetesen hazudtam, mi mást tehetnék? A legkézenfekvőbb hazugságot találtam ki, autóbaleset és a szélvédő darabjai szétvágták az arcom. Milyen eredeti, ugye? Na, mindegy. Telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük, hogy találkozunk még. Sok részletet egyébként nem tudtam meg Niko-ról elég titokzatos, bár ez tetszik kíváncsivá tesz. Lehet az volt a baj, hogy szeretek magamról beszélni és nem hagytam szóhoz jutni. Pár napra rá elhívott a Yellow Jack-hez, amit elég furának tartottam, mert nem hinném, hogy én olyan kaliberű nő lennék, akit pont egy kocsmába kéne vinni vidékre. Mindegy ezen most ne is akadjunk fent, azon kell fennakadunk, hogy hülye voltam és eldicsekedtem Asher-nek, hogy randim lesz. Látni akartam, ahogy a féltékenység kiül az arcára, de benéztem nem mutatott ki semmit, inkább csak gúnyolódott, hogy nála jobbat úgysem találok. Hát, pedig igenis fogok. Tudta, hogy csak ezzel nyerhet velem szemben, ha azt mutatja, hogy nem érdekli. A legidegesítőbb az egészben, hogy Asher még mindig képes egyetlen mondattal elrontani a kedvemet. Komolyan, néha esküszöm, mintha külön hobbija lenne, hogy az agyamra menjen. És ami még rosszabb, hogy pontosan tudja, melyik gombokat kell megnyomnia ahhoz, hogy sikerüljön neki. Persze, én sem vagyok különb, hiszen újra és újra hagyom, hogy felhúzzon, aztán még én érzem magam hülyének miatta. De most már tényleg elegem van ebből. Ha ennyire biztos benne, hogy nem találok nála jobbat, akkor legalább lesz lehetőségem bebizonyítani neki, hogy kurvára téved. Bár az igazat megvallva, jelenleg annak örülnék a legjobban, ha végre eltűnne az életemből, és nem kellene minden egyes alkalommal visszafognom magam, nehogy a fejéhez vágjak valamit, amit később még én bánnék meg.
Elérkezett a nagy nap, én pedig elindultam a Yellow Jack felé, kíváncsian várva, hogy vajon mit tartogat számomra ez az este. Próbáltam félretenni Asher idegesítő megjegyzéseit, és inkább arra koncentrálni, hogy végre valaki mással is eltöltsek egy kis időt. Mesélni kezdett magáról borászkodással foglalkozik. Ez mondjuk érdekesnek hangzott, nem mindennap találkozik az ember olyannal, aki ilyesmivel foglalkozik, de valami mégsem stimmel. Az egész beszélgetés olyan furcsa mederbe terelődött, mintha Niko már most sokkal többet akarna tőlem, mint egy egyszerű ismerkedés. Alig ismertük egymást, mégis néha úgy éreztem, mintha máris megpróbálna levenni a lábamról. Lehet, hogy csak én reagálom túl a dolgot, de nekem ez a tempó egyszerűen sok. Nem várom el, hogy hetekig kerülgessük egymást, de azért jó lenne, ha nem kellene már az első találkozásunkon azon gondolkodnom, vajon mit akar tőlem valójában. Asher után pedig különösen nincs kedvem még egyszer belecsöppenni valamibe, aminek a végén megint én húzom a rövidebbet. A „randi” után már csak arra vágytam, hogy végre hazaérjek és lepihenhessek. Megérkeztem, Asher már ott várt a házam előtt, természetesen azzal az önelégült pofájával. Kérte, hogy menjünk be, mert odabent mondja el, miért jött. Bent aztán felvázolta nekem, hogy Niko közel sem az, akinek kiadja magát. Állítólag beleturkált a kocsijába, és a kesztyűtartóban olyan ékszereket talált, amik feltehetően aznap kirabolt ékszerboltból származtak. Csak pislogtam magam elé, próbálva feldolgozni a hallottakat. Egyrészt rohadtul felbaszott, hogy Asher már megint a magánéletemben turkál, másrészt viszont ott motoszkált bennem a gondolat, hogy mi van, ha ezúttal tényleg igaza van. Persze, az önelégült fejétől így sem tudtam elvonatkoztatni. Úgy tűnt, már előre élvezi, hogy talán megint sikerült keresztülhúznia a számításaimat. Plusz amelett se menjünk el, hogy ez a fasz végig követett. Legszebb az egészben végig gondolva az egész estém, hogy Niko megszólalt, hogy várjak bent egy kicsit, hogy bezárja a kocsiját, hát ez a barom nem bezárta, hanem kinyitotta, ezzel megkönnyítve Asher dolgát.
A csapások nem szünnek körülöttem egyik éjszaka mérgemben szó szerint vedelni kezdtem, már nem is emlékszem, hogy miért, halvány képek vannak meg, hogy Niko-t elhívom Mirror Parkba, a másik képnél már maszkosok tartanak ránk fegyvert, az egyik elhurcibál, majd később megjelenik egy autó és besegítenek. Kiderül, hogy ez a négy jó madár rendezte meg az egészet, egyik sincs magánál… Asher és Zev hulla részeg, Thomas volt az egyedüli, aki meg is tudott szólalni, bár semmire sem emlékszem, amit mondott, csak másnap mikor kaptam a fejmosást. Elég rosszul érzem magam, túl sokat ittam, vajon mi lett Niko-val, a telefonom SIM kártyája is eltűnt. Nem tudom kire haragszom jobban rájuk vagy Niko-ra. Miért hagyott így magamra? Hogy hagyhatta, hogy elvigyenek? Egy férfinek nem megvédenie kéne a nőt, akit megakar szerezni? Vagy ez most pontosan hogy is van?! Fáj a fejem az egésztől. Most megadom ennek a palinak a leckét, tudja, hogy én nem egy átlagos nőcske vagyok, akit odapasszolhat bárkinek. Jöttek az SMS-ek, de folyamatosan megállás nélkül csipogott a telefonom, hogy bocsássak meg, beszéljük meg felnőttek módjára, találkozzunk. Annyira nincs kedvem hozzá, túl nagy benyomást keltettem benne. Nincs ebben semmi izgalom. Nem ő lesz a nekem való férfi, túlságosan unalmas, csak meg akar fektetni és kész. Valahogy le kell koptassam, mert nem szeretem a piócákat, főleg nem, ha az én véremet szívják. Tehát találkoztam vele a Kocka park előtti bank parkolójában, megkértem Asher-t és a Noah-t (Csokit), hogy figyeljenek engem távolról, mert most megpróbálom lekoptatni a tagot. Ez a lekoptatás olyan jól sikerült, hogy előttem kezdte nyalogatni a száját, pedig próbáltam szépen elmagyarázni, hogy a történtek miatt nincs közünk egymáshoz, nem értette meg, jó akkor burkoltan megfenyegettem, de nem esett le neki. Az elején azt hittem, hogy ez a férfi egy kicsit okosabb, de rá kellett jönnöm, hogy nagyon butus.
Felkerestem Trey-t, egy régi sulis ismerősünket, akinek sosem kellett a szomszédba mennie egy kis pimaszságért. Már az iskolában is otthonosan mozgott a szürke zónában míg mások rágót és csokikat cserélgettek a szünetekben, ő a drogokkal üzletelt, és olyan természetességgel intézte a dolgait, mintha csak egy újabb iskolai kelléket adna tovább. Mindig volt egy sunyi mosolya, egy hátsó szándéka, és valahogy ritkán húzta a rövidebbet. Szerencsés… Az irodában összehívtam Thomas-t, Zev-t, Asher-t és Trey-t, hogy felvázoljam nekik a tervemet. Elegem volt abból, hogy Niko képtelen felfogni a visszautasítást, ezért úgy döntöttem, ideje egy kicsit ráijeszteni, hátha végre megérti, hogy jobb, ha távol tartja magát tőlem. Egy megrendezett elrablással akartam elérni, hogy örökre elmenjen a kedve a további próbálkozásoktól. Trey leleményességében bíztam, Asher pedig biztosan nem fog unatkozni, ha végre történik valami izgalmas. Már csak azt kellett kitalálnunk, hogyan adjuk elő az egészet úgy, hogy Niko egy életre megjegyezze a leckét. Igazából nagyon egyszerű volt a terv, odajönnek rátartják a fegyvert betuszkolják a kocsiba és elhajtanak engem meg otthagynak. A terv ment is a megbeszéltek alapján, Niko-t elvitték a srácok és, hogy is mondjam… Agyba főbe verték, nem kímélték egyátalán elmondásuk alapján. Azt hiszem vagyis eltudom képzelni, hogy Asher rendesen a fejébe verte, hogy hagyjon engem békén. A tervem úgy tűnik, egész jól bevált, mert ezek után napokig Niko-nak még a nyomát sem láttam. Na jó, pár nappal később azért összefutottam vele, de mielőtt bárki félreértené, sem ő nem keresett engem, sem én őt. Akkor mégis hogyan kerülhettünk egy helyre? A mai napig nem tudom, de nem is ez volt a lényeg. Asher és Zev éppen a templom előtt lézengtek, hogy mit csináltak ott, arról fogalmam sincs. Valószínűleg megint rólam pletykáltak a hátam mögött, de ezúttal nem is érdekelt, ugyanis magukhoz hívtak, mondván, valami olyat kell látnom, amit nem hagyhatok ki. A drága Niko barátunkat éppen bilincsben kísérték egy rendőrautó felé, miközben legalább öt-hat rendőri egység, ha nem több, sorakozott az utcán. A szirénák fénye piros-kék színekbe borította a környéket, mintha valami karácsonyi díszkivilágítást rendeztek volna nekünk. Hát, kérem szépen, létezik még igazság a világban! Végre valami jó is történik velem, ráadásul úgy, hogy még csak az ujjamat sem kellett megmozdítanom érte. Nem mondom, hogy nem esett jól a látvány. Sőt, hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem vigyorodtam el elégedetten. Néha nekem is jár egy kis szerencse, és ha már így alakult, miért ne élvezhetném ki egy kicsit? Nem minden nap látja az ember bilincsben azt, akitől napokkal korábban még képtelen volt megszabadulni. Köszönöm, sors, ezt most igazán szépen elrendezted nekem!
