Üzenetek:135
Blaire Duncan | Eleonora Greek | Brielle Collins
Megint egyedül maradtam. Megsemmisülve, kijátszva, átverve, mintha ez a forgatókönyv előre meg lett volna írva, mennyi csapás fog még engem érni? Nem kaptam eleget az élettől? Miért én vagyok az, aki a rövidebbet húzza, miért én bűnhődök mindig a legjobban, nem érdemeltem meg, hogy ilyen életem legyen. Mindenről ők tehetnek, ezek az ördögfajzatok Dreyfuss fattyak. El kell mennem és meglátogatnom egy régi barátot, de nem egyedül. Felhívtam Thomas-t, hogy találkozzunk ő is átvert, mert nem szólt Zev érkezéséről, de talán ő az egyetlen, aki nem tehet az egészről, mert igazából semmit sem tud, vagyis bízom benne, hogy az elmúlt 1 év eseményeit nem tudja, mert az a patkány Zev nem mondott el neki semmit, hogy jobban álljon a szénája a szemében. Tárcsáztam a számát és a megszokott Mirror Park-ban találkoztunk, elfoglaltunk egy padot és beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy Zev meglátogatta őt Las Venturas-ban a konditerménél, ő sem hitt a szemének, mikor meglátta, mert ő is úgy tudta, hogy meghalt, ő már nincs többé. Elmesélte, hogy megismerkedett FaceNetwork-ön egy Camille nevű lánnyal, aki nagyon is beférkőzött a szívébe, ennek kifejezetten örülök, mert elég rossz azt látni, hogy Thomas az elfojtott érzéseit züllésbe fojtja és minden mozgó tárgyat megfektet nézzen ki bárhogy. Miután kibeszéltük az ő részét, megkértem, hogy látogassunk meg valakit, természetesen belement, de már láthatta rajtam, hogy nem lesz egy boldog találkozás. Saját kocsimmal mentünk egyenesen a temetőbe, feljebb sétáltunk és megálltunk Dimitri Orlov (Stuka) sírjánál. Az egyetlen ember az életemben, akiről elmondhatom, hogy igazán kiállt mellettem. De én mégsem szenteltem rá elég figyelmet, mert Stuka mindig is az a különc fura srác volt a suliban is, akiről azt gondolná az ember, hogy holnap ő fogja felrobbantani a sulit kémia közben. De miért is mondom azt, hogy ő volt az egyetlen, aki kiállt mellettem? A válasz az ő életébe került. Egyedül ő jött rá, hogy ki volt az, aki felvagdosta az arcom. Kicsit térjünk vissza a múltba, egyik éjszaka fenyegető SMS-t kaptam attól az addig számomra ismeretlen tagtól, aki azt a szörnyűséget tette velem. Szóltam Asher-nek és Stukának, hogy jöjjenek segítsenek nekem, mert ismét felbukkant az a szörnyeteg. Sikerült kideríteniük, hogy hol van, így egy hosszabb üldözés keretein belül megfogtuk a csávót és Stuka adott rá egy lövést, majd utána nem is mozdult. Elkönyveltük Asher-el, hogy végre vége van a rémálomnak, ezért Ash megkérte Stukát, hogy takarítsa el a nyomokat. Stuka így is tett, elvitte az ismeretlent egy számára ismert helyre és ott leleplezte a férfit. Megtudta, hogy Zev volt az, aki tönkretette az életem és ezt elég kegyetlenül meg is torolta, Zev-nek át kellett élni Stuka beteg kínzását, amit nem szeretnék részletezni, de egy percig sem sajnálom őt, megérdemelte. Ezzel pecsételte meg Stuka a sorsát, hogy neki volt még szíve életben hagyni Zev-et, annak reményében, hogy talán még van esélye Zev-nek, hogy egy másik irányba változzon.
Ahogy ott álltunk Thomas-al sírja előtt, egyre inkább az motoszkált a fejemben, hogy vajon hányszor kellett volna másképp viselkednem vele. Stuka mindig is különc volt, valaki, akit a legtöbben inkább elkerültek, vagy a háta mögött kinevettek. Én sem voltam mindig más, és talán éppen ez az, amit a legnehezebb bevallanom magamnak. Sokszor természetesnek vettem, hogy mellettem áll, hogy számíthatok rá, és soha nem gondoltam bele igazán, mit jelenthetett neki, hogy valaki végre nem csak egy furcsa szerzetet lát benne. Most pedig itt állok előtte, és hiába szeretnék szólni hozzá, hiába szeretnék bocsánatot kérni azért, amit elmulasztottam, már nincs rá lehetőségem. Mindig azt hittem, hogy az embernek van ideje jóvátenni a hibáit, de Stuka halála megtanított rá, hogy vannak dolgok, amelyekre egyszerűen nincs második esély. Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy csak akkor értettem meg igazán, mennyit jelentett nekem, amikor már elveszítettem. A szemem sarkából Thomasra pillantottam, és csak akkor vettem észre igazán, mennyire megviselte őt is, hogy itt állunk. Nem kellett megszólalnia ahhoz, hogy lássam rajta a fájdalmat. A tekintete a sírkőre szegeződött, az arca megfeszült, mintha még mindig nehezen tudná elfogadni, hogy Stuka tényleg nincs többé. Talán egyikünk sem tudta igazán feldolgozni a hiányát, csak mindketten másképp próbáltunk együtt élni vele. Thomas azonban nem tudta az igazságot. Nem tudta, mi történt azon az éjszakán, milyen események vezettek Stuka halálához, és azt sem, hogy az egész mögött valójában Asher állt, a másik vészmadár, aki megígérte nekem, hogy nem bántja őt, miután kiderült, hogy mit tett Zev-el. Bár nem tudtuk akkor, hogy miért tette, el lett könyvelve, hogy elment az esze. Ahogy néztem őt, egy pillanatra elbizonytalanodtam, vajon jogom van-e egyáltalán elmondani neki mindezt.
Ahogy ott álltunk Thomas-al sírja előtt, egyre inkább az motoszkált a fejemben, hogy vajon hányszor kellett volna másképp viselkednem vele. Stuka mindig is különc volt, valaki, akit a legtöbben inkább elkerültek, vagy a háta mögött kinevettek. Én sem voltam mindig más, és talán éppen ez az, amit a legnehezebb bevallanom magamnak. Sokszor természetesnek vettem, hogy mellettem áll, hogy számíthatok rá, és soha nem gondoltam bele igazán, mit jelenthetett neki, hogy valaki végre nem csak egy furcsa szerzetet lát benne. Most pedig itt állok előtte, és hiába szeretnék szólni hozzá, hiába szeretnék bocsánatot kérni azért, amit elmulasztottam, már nincs rá lehetőségem. Mindig azt hittem, hogy az embernek van ideje jóvátenni a hibáit, de Stuka halála megtanított rá, hogy vannak dolgok, amelyekre egyszerűen nincs második esély. Soha nem fogom megbocsátani magamnak, hogy csak akkor értettem meg igazán, mennyit jelentett nekem, amikor már elveszítettem. A szemem sarkából Thomasra pillantottam, és csak akkor vettem észre igazán, mennyire megviselte őt is, hogy itt állunk. Nem kellett megszólalnia ahhoz, hogy lássam rajta a fájdalmat. A tekintete a sírkőre szegeződött, az arca megfeszült, mintha még mindig nehezen tudná elfogadni, hogy Stuka tényleg nincs többé. Talán egyikünk sem tudta igazán feldolgozni a hiányát, csak mindketten másképp próbáltunk együtt élni vele. Thomas azonban nem tudta az igazságot. Nem tudta, mi történt azon az éjszakán, milyen események vezettek Stuka halálához, és azt sem, hogy az egész mögött valójában Asher állt, a másik vészmadár, aki megígérte nekem, hogy nem bántja őt, miután kiderült, hogy mit tett Zev-el. Bár nem tudtuk akkor, hogy miért tette, el lett könyvelve, hogy elment az esze. Ahogy néztem őt, egy pillanatra elbizonytalanodtam, vajon jogom van-e egyáltalán elmondani neki mindezt.