Brant Walker
- Téma inditó Gergo
- Inditás dátuma
- Állapot
Üzenetek:641
[quote author=those god damn thoughts](...) Igazából az a legfurább az egészben, hogy nagyjából majdnem kettő hónap volt, tök lassan történt minden, de visszagondolva bármire, mintha tegnap lett volna. Nem rég még azon voltam kiborulva, hogy állandóan oda tette a kocsikat itt a garázsban, ahol pont útban volt (...) Most meg tök üres lett a garázs, akkora hely lett, mint még sosem volt. Fura, hogy megszűnt a mozgolódás is, gyakorlatilag üresnek tűnik az egész felső része a háznak. (...) Mára már csak remélni merem, hogy nem azzal az esettel basztam el, mikor kibaszottul felkaptam a vizet a beszólására. Bízom benne, hogy nem amiatt szabadult ennyire el, és hogy nem is amiatt lépett le, ilyen kibaszott messzire. (...) Fura volt ez az üzenet is, - levendula, vattacukor- amit hagyott, azóta próbálom megfejteni, és rájönni a valóságra. Ezen részében a legfurcsább, hogy leírt valamit, de ugyanakkor hiába keresem, sehol nem válaszol (...) Csak reménykedem, hogy egyszer még lesz lehetőségem beszélni vele. [/quote]
Üzenetek:641
Idézet tőle: Sal67:
hope so
addig is, oh shit here we go again...
[quote author=damn thoughts again](...) Próbálták már párszor meggyőzni, hogy az emberek meg tudnak változni. Páran ezt próbálták bizonyítani is, de igazán még senkinek sem sikerült, sőt, az elmúlt este rájöttem, hogy a nagy faszt. Egy ember sem képes megváltozni, csupán a szándék, és a célok vezérlik az ilyen embereket. (...) Még jó, hogy csak ilyen ára volt annak, hogy hittem abban, hogy képes lehet megváltozni. (...) Lehetett volna sokkal rosszabb is, de (...) Az egyetlen ami biztos, hogy ismét sikerült emberileg szarabb lenni, akaratom ellenére. (...) Innentől senkiről nem változik az első benyomásom, vagy ha igen, akkor világmegváltó dolgokat kell tenni érte. Befejeztem, és elvesztettem hitem az emberek változásában, javulásában. [/quote]
Üzenetek:641
A karakterlapon módosításra kerültek a következőek:
Pozitív tulajdonságok közül elhagyásra került:
Új negatív tulajdonság:
Új szenvedély:
Új betegség:
Jelenleg még nem publikus információk miatt, sajnos nem mindent tudok ide kirakni, viszont tervben van még a negatív események sorozatának bővítése. Ezek hatására a fent megjelölt személyes tulajdonságok kerültek változtatásra, valamint megjelenítésre került a betegségek, és szenvedélyek rész is. A továbbiakban ezek alakulását is nyomonkövethetitek majd, ha nézitek ezt a témát.
Pozitív tulajdonságok közül elhagyásra került:
- engedékeny
- közvetlen
- ragaszkodó
Új negatív tulajdonság:
- előítéletes
Új szenvedély:
- ismételten dohányzás
Új betegség:
- bipoláris zavar
- adrenalin függőség
Jelenleg még nem publikus információk miatt, sajnos nem mindent tudok ide kirakni, viszont tervben van még a negatív események sorozatának bővítése. Ezek hatására a fent megjelölt személyes tulajdonságok kerültek változtatásra, valamint megjelenítésre került a betegségek, és szenvedélyek rész is. A továbbiakban ezek alakulását is nyomonkövethetitek majd, ha nézitek ezt a témát.
Üzenetek:641
A karaktertörténet bővítésre került egy sztorival a "történetek a karakter múltjából" résznél, aminek oka, hogy kedves Henry Miller úr felkeresett, miszerint szeretné összefűzni a szálakat a "mit tud rólunk a rendőrség" részhez, amit természetesen hatalmas örömmel fogadtam. Úgy gondoltuk tehát, hogy alkotunk valami maradandót, és valami igazán filmeset, elvégre, ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen
Innen is köszönöm a megkeresésed, Henry! Hypeoltan várom a sztori folytatását, hiszen csak most kezdődik igazán! GLGL
Ezt a kis sztorit olvashatjátok itt, és a történet résznél is:
Innen is köszönöm a megkeresésed, Henry! Hypeoltan várom a sztori folytatását, hiszen csak most kezdődik igazán! GLGL
Ezt a kis sztorit olvashatjátok itt, és a történet résznél is:
[quote author=Brant Walker, hangrögzített fájl, pár fotó egy pendriveon]
Soha többet Los Santos...
2004-es évet írunk, igaz már annak is a végét, decembert. Nagyjából most lehet... mennyi is? Olyan 8 egész hónapja, hogy elkezdtem a szolgálatomat a Blaine County Sheriff's Officenál, természetesen az akadémián. De kanyarodjunk egy picit visszább. Tudatában annak, hogy már alig volt valami hátra az évből, hiszen kilenc, tíz nap volt még hátra 2005-ig, gondoltam mindenképp kiveszem pihenőnek azt a pár napot. Miért is ne tennék így? Milyen jó ötletnek is lenne, az amit Ralph mondott, sőt... Biztos van benne valami, hogy az új évet Los Santosban indítsuk... Mmmmmmmm-hmmmmmm. Volt, sajnos igen, volt valami tényleg ebben az ötletben. Egészen pontosan tizenkilenc voltam, végülis teljesen jó ötletnek tűnt a városba menni, és ott ünnepelni az elmúlt év lezárását, és köszönteni az újat. Nem igazán lövök le semmi poént azzal, ha azt mondom, hogy... tényleg sikerült lezárni az évet, de közel sem úgy, ahogy azt terveztük, ezzel a hülye Richardshonnal.
Lényeg a lényeg, ha már vége az évnek, jött az ötlet, hogy mi volna ha buliznánk egy igazán jót, olyan istenigazából elbúcsúztatnánk azt az évet... Na egészen pontosan így kerültünk 2004 utolsó napján a Pig Penbe, a híres Los Santosban elhelyezkedő szórakozóhelyre. Nem is volt ezzel eddig semmi baj, hiszen a hangulat valami iszonyatosan jó volt, talán életem egyik legjobb bulijaként is emlegethetném azt az estét... és igen, itt jön a DE. Mert történt ugyan, hogy az önfeledt szórakozások közepette, valami hatalmas jó ötletnek tűnő helyre, valami istenverte különszobába kerültem, ahol egy tetőtől-talpig rejtélyes, de annál gyönyörűbb hölggyel kerültem kontaktusba, a szokásos whiskys kóla, mármint kólák mellett. Igen, a whiskys kóla az fontos, hiszen mióta képbe került az alkohol, azóta nagyjából csak azt iszok, így akkorra már edzett volt a test, kellett bőven, hogy elveszítsem az italtól a fejem. A probléma nem is ezzel a rejtélyesen-mindig-finom jég-hidegségtől-gyöngyöző pohárba rejlő itallal volt, hanem sokkal inkább akkor kezdődött, amikor egy vészesen fekete, és azért mondom, hogy vészesen fekete, mert alapjába véve sosem félek az afro-amerikai úriemberektől, kivéve egészen addig a pillanatig, amikor is ugyan azok... az ilyen öltönyben flangáló négerekből valóak. Na igen, az emberünk hála a nemtudomminek vagy inkább nem hála, pont ilyen öltönyt viselős fajta volt, kezében egy hangtompított fegyverrel, amit az én... nagyjából ekkor már olyan másfél órája ismert beszélgetőpartnerem fejéhez szegezett. Látva azt a rémületet, és félelmet, ami az ártatlan hölgyemény arcára ült ki, szinte teljesen elvesztettem a fejem. A gyönyörű sötétbarna szeme úgy borult egy nem egész másodperc alatt könnybe, és a meglehetősen különösen egyenesre fésült, gesztenyebarna, vállig érő haja... hát így összességében elmondható, hogy az egész kinézete olyan gyorsan váltott világháborús kinézeteket megszégyenítő formára, hogy attól még magam is lesokkolódtam egy pillanatra. Sötét bőrszínnel megáldott emberünk pedig, mit sem törődve ismételgette a kérdéseket: Hol van a pénz? Hol van Miller?
Hát megmondom én őszintén, kérem szépen... tudatában annak, hogy se pénzt nem loptam senkitől, és Miller nevemről sem igazán tájékoztattak még otthon... hát nem egészen tudtam a szituációt feldolgozni, de jó... hát annyi lejött, hogy itt valami tényleg nagy baj lehet. Miután beszélgetőpartneremen egyre inkább a rémültség netovábbja kezdett el látszódni, már egészen kezdtem elveszíteni a fejem. Történt ekkor, hogy afro-amerikai barátunk gondolta, hogy biztos sokkal több, és hasznosabb információkat fog kapni úgy, ha a mit sem sejtő leányzó szájába nyomja aaaaa... hát igen, annak a hantompítós pisztolynak a a hangtompító részét, ami igen, valóban az a maroklőfegyvernek a vége volt. Na, hát igen, ekkor jött a pillanat, amikor már tényleg nem bírtam tovább, és az utolsó csepp is belecseppent abba a bizonyos pohárba, ami az a bizonyos megmozdulás volt Amber ellen... Igen, a sötétbarna szemű, gesztenyebarna, furcsán egyeneshajú leányzó neve Amber volt. Történt ugyanis ekkor, hogy legyen akkor a legjobb védekezés a támadás a taktika, mint olyan... ezért letámadtam a támadót. Nem is volt ezzel baj, ekkora már azért az akadémiáról is ragadt rám ez, meg az, így egészen könnyen a földre sikerült vinni a fekete barátomat. Na a problémák itt kezdődtek, ugyanis sikerült pár kegyetlen nagy ütésébe az emberünknek belenéznem, és maradt az utolsó megoldás, a végső... Hozzám közelebb volt a fegyver.
Nem sokat tétováztam, hiszen nagyjából pár másodpercen belül már eszméletemnél se lettem volna, így megragadtam a fegyvert, s tüzet nyitottam. Két lövést adtam le, mindkettőt nagyjából a hasi tájékra. Emberünk úgy hullott a földre, mint a rossz kártyavár, amit megfújt az ablak alatt besuhanó szél, vagy valami hasonló.
Mondanom sem kell, hatalmas nagy balhé lett, a bulit lefújták, midenhol rendőrök voltak, és egyre többen és többen jelentek meg. Nem volt még ugyan ekkor tapasztalatom a Los Santosban tevékenykedő rendőrökkel ugyan, de talán az jobban is volt úgy, ahogy volt. Amikor felvették a vallomásom, meg hasonlók... igazából csak azt kívántam, hogy én soha ne legyek olyan, mint ők. Na de vissza a lényeghez, igen. Nyilván a biztonságiak semmiről nem tudtak semmit, egyből kezdődött, hogy én vittem be a fegyvert, illegálisan van nálam, meg ilyen aprócska hasonló finomságok. Lényeg a lényeg, fegyverrel való visszaéléssel lettem meggyanúsítva. Hát ott, tizenkilencként, éppen egy másik rendvédelmi szerv akademistájaként mondanom sem kell, eléggé lefehéredtem, sőt egészen pontosan nem ez lenne az ide illő szó, vagy kifejezés, hiszen nagyjából a lábamon is alig tudtam állni.
A legjobb volt az egészben, hogy aki ezt a kibaszott jó, és mesteri ötletet adta, hogy mit csináljunk az év végen... Na Ralphot egészen pontosan a lövések pillanatában láttam utoljára, mert mire én a rendőrségen végeztem és visszatértem a motelba, már hűlt helye volt. Mondom kurva jó, próbáltam elérni, de, hogy hova ment... azt azóta sem tudom, mert Blaine Countyba vissza nem tért. Na mindegy is, őt teljesen elveszítettem, nagyjából azt, akire egyedül számíthattam volna ebben a szar helyzetben. Tényleg. Azóta sem tudom, hogy hol van.
Történt mindezek után, hogy... nyilvánvalóan a várost el nem hagyhattam, így gyorsan üzentem is haza, hogy lebetegedtem, egy egészen picikét később fogok érkezni, mint ahogy terveztem. Lényeg a lényeg, éppen a motelben pihentem... hát ez rossz kifejezés, akkor abban a helyzet pihenni ugyan a jó isten se tudott volna, annak ellenére, hogy három napja akkor már nem aludtam... de igen, szóval visszatérve. Kopogásra lettem figyelmes. Nyitottam is természetesen az ajtót, nem lepődtem meg - annyira -, hiszen gondoltam, hogy jönnek majd a nyomozók, vagy valami hasonló kaliberű emberek. Na, hát ajtót is nyitottam mit sem tétovázva, abban hiba igazából nem volt. Az érdekes része viszont most jön. Az ajtóban, egy tőlem igencsak egy fejjel alacsonyabb, kék szemű, jólfésült barna hajú, szakállas úr állt, jobbján azzal a sötétbarna szemű, észveszejtően egyenes, gesztenyebarna hajú lánnyal. Gondoltam biztos nyomozók lesznek, de nagyjából öt másodpercen belül bemutatkozott. Ő volt Henry Miller. Na több sem kellett, ez már több, mint érdekesen hangzott, hisz biztos ugyan akkor ott nem voltam benne, de gyanítottam azért, hogy teljesen meg nem bolondultam, és a támadó emberünk pont ezt a Miller nevet emlegette.
Nyilvánvalóan beengedtem a már-már vészesen furcsának tűnő urat, és az ismerős hölgyeményt, hát ugyan csak megkérdeztem, hogy mit tehetek értek, ha már így felkerestek. Ekkor jött ugyan a váratlan fordulat, miszerint nagyjából pillanatokkal a kérdésem után... ez a rejtélyes Miller úr megköszörülte a torkát, majd így szólt: "Megszüntettem a folyamatban lévő nyomozást, és az egész ügyet ellened." Ekkor az én tizenkilenc éves énemnek... elmondások alapján a szemei igen-igen kikerekedtek, és igencsak ledöbbentté is váltott az arckifejezése. Tudni illik, akkor én sosem találkoztam még olyannal, hogy valakinek ekkora hatalma legyen, és az a valaki ráadásul nem is a rendvédelem oldalán álljon. Türelmetlenül kérdezgettem az idiótábbnál idiótább kérdéseimmel. Miért? Hogy? Ki maga? Mit tettem? Nos igen, egy hosszabb beszélgetés következett az én 19 éves, ezerötszáz százalékban karriercentrikus énemmel, aki már egyébként akkor azt tervezte, hogy Blaine Countyban egy saját városa lesz... Szóval igen. Kiderült közben még az is, hogy a gyönyörűséges, tetőtől-talpig akkor már csillogó gesztenyebarna hajú leányzó az Mr. Miller akkori barátnője volt, aki köszönetképp, hogy megmentettem az életét, megszüntette a nyomozást. Na hát ez eddig elég jól is hangzik, gondoltam magamban akkorban, ez a Miller tuti nagyon nagy ember lehet a rendőrségnél, de ez nagyjából a beszélgetés elején kiderült, hogy tévhit. Nagyjából amilyen gyorsan megfogalmazódott ez a gondolat, olyan gyorsan is engedtem el, és hesegették el a fejemből. Mint kiderült később igazán... - mivel nagyjából két hetet még maradnom kellett - Henry Miller egy nem kicsi, mondjuk úgy egészen hatalmas és széleskörű befolyással rendelkező ember volt a városban, akit nem sokan ismertek... de aki ismerte, na az igazán tartott is tőle.
Nagyjából pár nappal utána, hogy ez a találkozó megtörtént... jöttek is értesíteni hivatalosan, miszernt valóban lezártak az ügyet, amiben továbbra vádlottnak engem nem találtak. Örültem én ennek, hiszen épp elég bajom volt, hogy fel kellett dolgozni ezt az egészet, hogy ugyan normális megbízott még nem is voltam akkor, de én már lövöldözésben vettem részt... úgyhogy igen, volt min átrágni magam az elkövetkezendő időkben. Az élet viszont nem állt meg, örültem, sőt valami isteni szerencsének tekintettem, hogy ez az elképesztően rejtélyes Henry Miller megmentette a karrierem, és visszaadta a reményt annak a tizenkilenc éves énemnek... szóval igen, elköszöntem Henrytől, - mikor történt is ugyan, hogy ígéretet tettem, hogy ha egyszer lesz dolga maaaaaaajd az én városomba, amit védeni fogok.... akkor jövök neki egyel. - és folytattam pályafutásomat a Blaine County Sheriff's Officenál.
[quote author=tánc, zene, buli]
[/quote]
[quote author=a motelszoba...]
[/quote]
[quote author=az ajtóban álló, rejtélyes úr, Henry Miller. Személyesen.]
[/quote]
Soha többet Los Santos...
2004-es évet írunk, igaz már annak is a végét, decembert. Nagyjából most lehet... mennyi is? Olyan 8 egész hónapja, hogy elkezdtem a szolgálatomat a Blaine County Sheriff's Officenál, természetesen az akadémián. De kanyarodjunk egy picit visszább. Tudatában annak, hogy már alig volt valami hátra az évből, hiszen kilenc, tíz nap volt még hátra 2005-ig, gondoltam mindenképp kiveszem pihenőnek azt a pár napot. Miért is ne tennék így? Milyen jó ötletnek is lenne, az amit Ralph mondott, sőt... Biztos van benne valami, hogy az új évet Los Santosban indítsuk... Mmmmmmmm-hmmmmmm. Volt, sajnos igen, volt valami tényleg ebben az ötletben. Egészen pontosan tizenkilenc voltam, végülis teljesen jó ötletnek tűnt a városba menni, és ott ünnepelni az elmúlt év lezárását, és köszönteni az újat. Nem igazán lövök le semmi poént azzal, ha azt mondom, hogy... tényleg sikerült lezárni az évet, de közel sem úgy, ahogy azt terveztük, ezzel a hülye Richardshonnal.
Lényeg a lényeg, ha már vége az évnek, jött az ötlet, hogy mi volna ha buliznánk egy igazán jót, olyan istenigazából elbúcsúztatnánk azt az évet... Na egészen pontosan így kerültünk 2004 utolsó napján a Pig Penbe, a híres Los Santosban elhelyezkedő szórakozóhelyre. Nem is volt ezzel eddig semmi baj, hiszen a hangulat valami iszonyatosan jó volt, talán életem egyik legjobb bulijaként is emlegethetném azt az estét... és igen, itt jön a DE. Mert történt ugyan, hogy az önfeledt szórakozások közepette, valami hatalmas jó ötletnek tűnő helyre, valami istenverte különszobába kerültem, ahol egy tetőtől-talpig rejtélyes, de annál gyönyörűbb hölggyel kerültem kontaktusba, a szokásos whiskys kóla, mármint kólák mellett. Igen, a whiskys kóla az fontos, hiszen mióta képbe került az alkohol, azóta nagyjából csak azt iszok, így akkorra már edzett volt a test, kellett bőven, hogy elveszítsem az italtól a fejem. A probléma nem is ezzel a rejtélyesen-mindig-finom jég-hidegségtől-gyöngyöző pohárba rejlő itallal volt, hanem sokkal inkább akkor kezdődött, amikor egy vészesen fekete, és azért mondom, hogy vészesen fekete, mert alapjába véve sosem félek az afro-amerikai úriemberektől, kivéve egészen addig a pillanatig, amikor is ugyan azok... az ilyen öltönyben flangáló négerekből valóak. Na igen, az emberünk hála a nemtudomminek vagy inkább nem hála, pont ilyen öltönyt viselős fajta volt, kezében egy hangtompított fegyverrel, amit az én... nagyjából ekkor már olyan másfél órája ismert beszélgetőpartnerem fejéhez szegezett. Látva azt a rémületet, és félelmet, ami az ártatlan hölgyemény arcára ült ki, szinte teljesen elvesztettem a fejem. A gyönyörű sötétbarna szeme úgy borult egy nem egész másodperc alatt könnybe, és a meglehetősen különösen egyenesre fésült, gesztenyebarna, vállig érő haja... hát így összességében elmondható, hogy az egész kinézete olyan gyorsan váltott világháborús kinézeteket megszégyenítő formára, hogy attól még magam is lesokkolódtam egy pillanatra. Sötét bőrszínnel megáldott emberünk pedig, mit sem törődve ismételgette a kérdéseket: Hol van a pénz? Hol van Miller?
Hát megmondom én őszintén, kérem szépen... tudatában annak, hogy se pénzt nem loptam senkitől, és Miller nevemről sem igazán tájékoztattak még otthon... hát nem egészen tudtam a szituációt feldolgozni, de jó... hát annyi lejött, hogy itt valami tényleg nagy baj lehet. Miután beszélgetőpartneremen egyre inkább a rémültség netovábbja kezdett el látszódni, már egészen kezdtem elveszíteni a fejem. Történt ekkor, hogy afro-amerikai barátunk gondolta, hogy biztos sokkal több, és hasznosabb információkat fog kapni úgy, ha a mit sem sejtő leányzó szájába nyomja aaaaa... hát igen, annak a hantompítós pisztolynak a a hangtompító részét, ami igen, valóban az a maroklőfegyvernek a vége volt. Na, hát igen, ekkor jött a pillanat, amikor már tényleg nem bírtam tovább, és az utolsó csepp is belecseppent abba a bizonyos pohárba, ami az a bizonyos megmozdulás volt Amber ellen... Igen, a sötétbarna szemű, gesztenyebarna, furcsán egyeneshajú leányzó neve Amber volt. Történt ugyanis ekkor, hogy legyen akkor a legjobb védekezés a támadás a taktika, mint olyan... ezért letámadtam a támadót. Nem is volt ezzel baj, ekkora már azért az akadémiáról is ragadt rám ez, meg az, így egészen könnyen a földre sikerült vinni a fekete barátomat. Na a problémák itt kezdődtek, ugyanis sikerült pár kegyetlen nagy ütésébe az emberünknek belenéznem, és maradt az utolsó megoldás, a végső... Hozzám közelebb volt a fegyver.
Nem sokat tétováztam, hiszen nagyjából pár másodpercen belül már eszméletemnél se lettem volna, így megragadtam a fegyvert, s tüzet nyitottam. Két lövést adtam le, mindkettőt nagyjából a hasi tájékra. Emberünk úgy hullott a földre, mint a rossz kártyavár, amit megfújt az ablak alatt besuhanó szél, vagy valami hasonló.
Mondanom sem kell, hatalmas nagy balhé lett, a bulit lefújták, midenhol rendőrök voltak, és egyre többen és többen jelentek meg. Nem volt még ugyan ekkor tapasztalatom a Los Santosban tevékenykedő rendőrökkel ugyan, de talán az jobban is volt úgy, ahogy volt. Amikor felvették a vallomásom, meg hasonlók... igazából csak azt kívántam, hogy én soha ne legyek olyan, mint ők. Na de vissza a lényeghez, igen. Nyilván a biztonságiak semmiről nem tudtak semmit, egyből kezdődött, hogy én vittem be a fegyvert, illegálisan van nálam, meg ilyen aprócska hasonló finomságok. Lényeg a lényeg, fegyverrel való visszaéléssel lettem meggyanúsítva. Hát ott, tizenkilencként, éppen egy másik rendvédelmi szerv akademistájaként mondanom sem kell, eléggé lefehéredtem, sőt egészen pontosan nem ez lenne az ide illő szó, vagy kifejezés, hiszen nagyjából a lábamon is alig tudtam állni.
A legjobb volt az egészben, hogy aki ezt a kibaszott jó, és mesteri ötletet adta, hogy mit csináljunk az év végen... Na Ralphot egészen pontosan a lövések pillanatában láttam utoljára, mert mire én a rendőrségen végeztem és visszatértem a motelba, már hűlt helye volt. Mondom kurva jó, próbáltam elérni, de, hogy hova ment... azt azóta sem tudom, mert Blaine Countyba vissza nem tért. Na mindegy is, őt teljesen elveszítettem, nagyjából azt, akire egyedül számíthattam volna ebben a szar helyzetben. Tényleg. Azóta sem tudom, hogy hol van.
Történt mindezek után, hogy... nyilvánvalóan a várost el nem hagyhattam, így gyorsan üzentem is haza, hogy lebetegedtem, egy egészen picikét később fogok érkezni, mint ahogy terveztem. Lényeg a lényeg, éppen a motelben pihentem... hát ez rossz kifejezés, akkor abban a helyzet pihenni ugyan a jó isten se tudott volna, annak ellenére, hogy három napja akkor már nem aludtam... de igen, szóval visszatérve. Kopogásra lettem figyelmes. Nyitottam is természetesen az ajtót, nem lepődtem meg - annyira -, hiszen gondoltam, hogy jönnek majd a nyomozók, vagy valami hasonló kaliberű emberek. Na, hát ajtót is nyitottam mit sem tétovázva, abban hiba igazából nem volt. Az érdekes része viszont most jön. Az ajtóban, egy tőlem igencsak egy fejjel alacsonyabb, kék szemű, jólfésült barna hajú, szakállas úr állt, jobbján azzal a sötétbarna szemű, észveszejtően egyenes, gesztenyebarna hajú lánnyal. Gondoltam biztos nyomozók lesznek, de nagyjából öt másodpercen belül bemutatkozott. Ő volt Henry Miller. Na több sem kellett, ez már több, mint érdekesen hangzott, hisz biztos ugyan akkor ott nem voltam benne, de gyanítottam azért, hogy teljesen meg nem bolondultam, és a támadó emberünk pont ezt a Miller nevet emlegette.
Nyilvánvalóan beengedtem a már-már vészesen furcsának tűnő urat, és az ismerős hölgyeményt, hát ugyan csak megkérdeztem, hogy mit tehetek értek, ha már így felkerestek. Ekkor jött ugyan a váratlan fordulat, miszerint nagyjából pillanatokkal a kérdésem után... ez a rejtélyes Miller úr megköszörülte a torkát, majd így szólt: "Megszüntettem a folyamatban lévő nyomozást, és az egész ügyet ellened." Ekkor az én tizenkilenc éves énemnek... elmondások alapján a szemei igen-igen kikerekedtek, és igencsak ledöbbentté is váltott az arckifejezése. Tudni illik, akkor én sosem találkoztam még olyannal, hogy valakinek ekkora hatalma legyen, és az a valaki ráadásul nem is a rendvédelem oldalán álljon. Türelmetlenül kérdezgettem az idiótábbnál idiótább kérdéseimmel. Miért? Hogy? Ki maga? Mit tettem? Nos igen, egy hosszabb beszélgetés következett az én 19 éves, ezerötszáz százalékban karriercentrikus énemmel, aki már egyébként akkor azt tervezte, hogy Blaine Countyban egy saját városa lesz... Szóval igen. Kiderült közben még az is, hogy a gyönyörűséges, tetőtől-talpig akkor már csillogó gesztenyebarna hajú leányzó az Mr. Miller akkori barátnője volt, aki köszönetképp, hogy megmentettem az életét, megszüntette a nyomozást. Na hát ez eddig elég jól is hangzik, gondoltam magamban akkorban, ez a Miller tuti nagyon nagy ember lehet a rendőrségnél, de ez nagyjából a beszélgetés elején kiderült, hogy tévhit. Nagyjából amilyen gyorsan megfogalmazódott ez a gondolat, olyan gyorsan is engedtem el, és hesegették el a fejemből. Mint kiderült később igazán... - mivel nagyjából két hetet még maradnom kellett - Henry Miller egy nem kicsi, mondjuk úgy egészen hatalmas és széleskörű befolyással rendelkező ember volt a városban, akit nem sokan ismertek... de aki ismerte, na az igazán tartott is tőle.
Nagyjából pár nappal utána, hogy ez a találkozó megtörtént... jöttek is értesíteni hivatalosan, miszernt valóban lezártak az ügyet, amiben továbbra vádlottnak engem nem találtak. Örültem én ennek, hiszen épp elég bajom volt, hogy fel kellett dolgozni ezt az egészet, hogy ugyan normális megbízott még nem is voltam akkor, de én már lövöldözésben vettem részt... úgyhogy igen, volt min átrágni magam az elkövetkezendő időkben. Az élet viszont nem állt meg, örültem, sőt valami isteni szerencsének tekintettem, hogy ez az elképesztően rejtélyes Henry Miller megmentette a karrierem, és visszaadta a reményt annak a tizenkilenc éves énemnek... szóval igen, elköszöntem Henrytől, - mikor történt is ugyan, hogy ígéretet tettem, hogy ha egyszer lesz dolga maaaaaaajd az én városomba, amit védeni fogok.... akkor jövök neki egyel. - és folytattam pályafutásomat a Blaine County Sheriff's Officenál.
[quote author=tánc, zene, buli]
[quote author=Amber, és a rendőrök]
[/quote]
[quote author=a motelszoba...]
[quote author=az ajtóban álló, rejtélyes úr, Henry Miller. Személyesen.]
- Állapot