Blaire Duncan Karaktertörténete

[Mercikee]

Tengetem a napjaim a Chihuahua-ban, ugyanaz a forgatókönyv, bemegyek jó pofizok egy sort az emberekkel, néha elejtek egy flegma sóhajt, mert baszottul nem érdekel semmi és senki, egyedül egy személy tart életben Evie, meséltem a késelésről neki, hát meglepődött, hogy mennyire bekattantam és nem tudok magammal mit kezdeni, de legalább mellettem van és még ezek ellenére is támogat. Próbál vigasztalni és próbálja vidámabbá tenni az elbaszott életem, mellette tudok igazán nevetni.

Éjszakai műszakot toltuk Nelida-val, azt hiszem még nem is meséltem róla, ha jól emlékszem spanyol fiatal csajszi, aranyos kis esetlen lánynak tűnik, de aztán kitudja lehet, hogy a későbbiekben többet tudok róla mondani nektek. A csajos beszélgetést megzavarta egy férfihang. Megszólalt a rádióm, először nem szenteltem neki nagy figyelmet, azt hittem, hogy Maverick szólt valamit nekünk, de aztán megszólalt még egyszer. Ismerős ez a hang, régen nem hallottam, de annyira torzít a rádió hangja, aztán villámcsapásra levert a víz, mikor felismertem a hangját. Nelida-ra tekintettem és mondtam neki, hogy azonnal el kell mennem, ne haragudjon meg. Egyetértően bólintott, szerintem köszönni sem köszöntem úgy viharoztam ki az étteremből. Ez a férfi kibaszottul Toma Zivic! Beültem a kocsimba, kocsikáztam legalább tíz percet mire ténylegesen eljutott a tudatomig, hogy kinek a hangját hallottam. Félreálltam, a rádiómért nyúltam, a kezem remeg és izzad, alig bírom lenyomni azt a kurva gombot, alig kapok levegőt, annyira örülök neki, a szívem kiugrik a helyéről Istenem, mi van velem? Mint egy kamasz kölyök úgy viselkedek, szedd már össze magad basszameg, Blaire! Sírni akarok, de egy könnycseppet sem tudok ejteni. Látni akarom, a nyakába akarok ugrani és végre megköszönni neki, hogy megmentette az életem, hálásnak kell legyek neki. Félek, nem az erősségem a hálálkodás, vajon örülni fog nekem, vajon megölel, vajon hiányoztam neki. Annyi kérdést tudnék neki feltenni, de ami lassan a pokolba kerget az az, hogy miért mentette meg az életemet. A félelmem lassan átváltja a méreg, a gondolataim a szürke köd mögé bújnak, amit egy hatalmas vihar követ. Miért hagyott itt minket? Cserben hagyott minket, engem, mindenkit! Miért nem tudott jelezni? A bajtársa vagyok, nem? Dragomir után egyedül leginkább ő és Borya éreztették velem, hogy fontos ember vagyok és igenis vannak értékeim. Bármennyire is örültem Toma érkezésének, mikor sikerült eljutnom a raktárhoz, teljesen elfogott a düh, válaszokat akartam kapni a kérdéseimre és a kétségeimre. Viszont az is rátett egy lapáttal, hogy Toma első szavai az voltak felém, hogy de meghíztam az elmúlt hónapok alatt. Baszódj meg, ennyi? Ennyi mondani valód van?! Utána már jött minden magától, kifakadtam, sírni tudtam volna, hogy csak ennyit érek a számára, de annyira felemésztett a bennem dúló katarzis, hogy erős gyűlöletet kezdtem érezni Toma iránt. El akarom hallgattatni, semmi értelmes nem hagyta el a száját, csak a magyarázkodás és a kifogások. Nem szólhatott, mert bujkálnia kellett”. Mégis mi elöl? Ki elöl? Miért? Hol bujt meg? Segített neki valaki? Vajon Szerbiába ment Dragomir-nak jelenteni? Csak annyit kellett volna tennie, hogy szó nélkül odasétál hozzám és szorosan átölel, egy szót sem szólva, akkor talán nem vesztem el a fejem, de kettőt pislogtam és a kés már a kezembe volt, fogaimat összeszorítottam és futni kezdtem felé. Elkapta a karom, amiben a kés volt, megszorította csuklóm, dühömben csak fújtattam, értetlenül nézett rám és kérdezte mégis mi a fasz bajom van. Borya eközben csak nézett és várta a pillanatot, hogy mikor kell közbelépjen. Ekkor már nem tudtam megszólalni, egyedül csak az járt a fejembe, hogy ezt a beképzeld kis köcsögöt elhallgattassam. Mélyen egymás szemébe néztünk, a szemei szinte villámokat szórtak felém, megijedtem tőle, megijedtem a határozottságától. Elszégyelltem magam, mégis mit csinálok, tényleg ezt kellene tegyem, képtelen vagyok szembenézni az igazsággal, egy kibaszott hisztis bohóc vagyok. Nagy nehezen kirángattam a kezem Toma keze közül, megfordultam és elhagytam a raktár területét.

​

Szokásomhoz híven hazakocsikáztam, el akartam bújni a problémák elől. Nem kellett sok, hogy kopogást halljak a bejárati ajtómnál, úgy tűnik, hogy nem lesz egy nyugodt estém. Toma felvette a flegma mosolyát, ránéztem csak ráztam a fejemet, nem szóltam egy szót sem. Lelépcsőztem a kis udvarba és megszólalt az az idióta. Bár ne tette volna.

- Gyere adj egy csókot! – szólt teljes önbizalommal az arcán.

Mi van? Ez most komoly? Ezért jött ide ez a pöcs, mégis mi vagyok én neki? Nem vagyok senki tulajdona! Mit képzel magáról ez a pökhendi fasz! Itt gurult el teljesen a gyógyszerem, öklömet összeszorítva vertem be az orrát és szerencsémre letérdelt elém, fogta az arcát, ha a dühtől tudna lángolni a testem, akkor egy kurva porszem nem maradt volna belőlem, de nem csak belőlem szerintem az egész környékből. Szóval Toma épp előttem térdel, gondolkodás nélkül kezdtem el cibálni a pulcsiját és térdeltem rá az arcára. Na, ekkor fogott le Borya és húzott el Toma-tól, kapálóztam a lábaimmal, hátha szabadulok a fogásból, de mindhiába. Lehet nem kellett volna megütnöm, mert ezzel egy olyan utat nyitottam meg, aminek sosem fogom látni a végét. Toma lehajtott fejjel tápászkodik fel és lassan felvette velem a szemkontaktust, azokat a pillantásokat sosem felejtem el, magával ragadó volt, de egyben félelmetes, azt hiszem Toma-nak is elfogyott a türelme. Előrántotta a fegyverét és egyenesen az arcomba nyomta, elfordítottam a fejemet, nyöszörögtem Borya karjaiban, fújtattam. Immáron Boyra is ordibálni kezdett Toma felé, hogy ez már kezd elfajulni és tegye el a fegyverét. Természetesen nem hallgatott rá, mondta a mondanivalóját nekem. Én szorosan a szememet hunytam le, fogaimat csikorgattam, imádkozni kezdtem, hogy ne süsse el a fegyvert.

- Blaire, mégis mi a faszt gondoltál, mi ütött beléd?! Nem ütöttem meg még nőt! – torka szakadtából ordít felém.
- Mégis hol van Dragomir? Nyaral?! Csak mi maradtunk neked! És te ÍGY viselkedsz! Kibaszott hálátlan kurva! Megmentettem a kibaszott életed, mert nem tudtad meghúzni a ravaszt! – darálja felém a szavait, mindeközben az egész világom töri darabokra.

Minden szava igaz és egyenesen a lelkem legmélyéig hatolnak, felemésztenek a szavai, mai napig hallom ezeket a szavakat. Leengedte a fegyverét és gyors léptekkel megindult a kocsi felé. Borya elengedett engem, mikor már érzékelte, hogy nem kapálózok. Nem lennék az ő helyében két tűz között, Borya, aki összetartja a csapatot és ez most mind a szeme láttára hullik szét. Annyira sajnálom Borya, ennek is én vagyok az okozója. Hullajtani kezdtem könnyeim, ránéztem Borya-ra és csak ráztam a fejem, felmentem a lakásomba és az ajtónak dőlve kezdtem el irdatlanul zokogni.

​

 

[Mercikee]

Ha még ez nem lenne elég, Toma folyamatos üzenetekkel bombáz, hogy legközelebb nem lesz ilyen kíméletes és húzzam meg magam és vegyek vissza az arcomból. Majd pont ő fog engem megfenyegetni, akit én irányítottam. Csak egy kibaszott katona semmi több! Nem kerekedhet felém! Kijelentette, hogy ő ma este nálam fog aludni. Ez még mindig elhiszi, hogy azt csinálhat, amit akar mégis mikor változott meg így, mi történt vele ezekben a hónapokban, hogy száznyolcvan fokot fordult. Nos, csak megjelent a lakásomnál és pofátlan módon be is jött, kezdem elveszíteni az önuralmamat, több tiszteletet érdemlek, nem a kibaszott kutyája vagyok és soha nem is leszek az. Megemeltem felé a hangom, hogy azonnal takarodjon a lakásomból, mert nem kívánatos személy itt, csak hagyjon békén, miért kell engem állandóan zaklatnia. Eleget kaptam már tőle, azt is elmondtam neki, hogy fontos nekem, de ha átlép egy határt akkor azután mosom kezeimet. Bevallottam, hogy aggódtam érte és sajnálom, hogy nem tudtam normálisan kifejezni az érzéseimet ez van, ilyen vagyok. De még annyi mindent nem tud rólam és ez így is van rendjén, már régen keresztbe tehettem volna neki, egy kibaszott hadsereg lehetne a hátam mögött, de nem erre vágyom már, nekem csak ők maradtak a kis családom. De most széthullani látszik Toma által. Csak nem fogad szót, teljesen a fejébe vette, hogy velem alszik, bekamuztam, hogy van egy párom, aki miatt nem maradhat itt. Mit tettem. Mit tettél, Blaire. A legrosszabb kártyát húztad ki a paklidból. Amint kimondtam ezeket a szavakat Toma szemében, mintha megtört volna valami és lángolni kezdett, a másodpercek is lassabban teltek, végig néztem, ahogy egy szerethető férfiból egy gonosz megállíthatatlan démon lesz. Édes Istenem, mit tettem. Toma lelkét felemészti a kínzó féltékenység és egy elviselhetetlen kegyetlen emberré válik. Arra kaptam fel a fejem, hogy már a földön fekszem és erős szorítást érzek a nyakamnál, a csuklóim összeakarnak roppanni. Alig kapok levegőt mindjárt elájulok, dühös fújtatást hallok az enyém lenne vagy az övé? Már nem is emlékszem. Enyhül a szorítása, végre kapok levegőt, leszállt rólam és kiviharzott a lakásból. Megint meg lettél alázva Blaire, te szánalmas semmikellő nőszemély. Kezd felemészteni ez az érzés, feltápászkodtam és a kanapéhoz sétáltam leültem, felhúztam a lábaim és zokogni kezdtem, mégis kitől kérhetnék segítséget? Miért kéne segítséget kérjek, ennyire gyenge vagyok? Ennyire elvesztettem volna a hatalmat, mint magam, mint az emberek felett? Állandóan csak sajnáltatom magam, szánalmas vagyok. Pár perc múlva valaki ölelését éreztem a vállamnál, teljesen elvesztem az emlékek és az előbb említett kínjaimban. Visszajött ez az idióta, gondolom azért, hogy lássa mennyire szenvedek. Örvendezz csak, amíg megteheted, ezt a harcot megnyerted. Betessékelt a szobába, felmásztam az ágyra, ő pedig befeküdt mellém. Elfordultam a fal felé, látni sem akarom az arcát, egész éjszaka szinte semmit sem aludtam, féltem, hogy valami történni fog, de nem így lett. Pár órára sikerült elaludnom, de mire felkeltem már nem volt ott. Hála égnek.

Másnap reggel találkoztam Evie-vel és elmeséltem neki az előző estémet, elképedve nézett végig rajtam, én csak kínomban nevettem előtte. Hogy elterelje a gondolataim felvetette, hogy menjünk el a ma esti Beach Party-ra, mondanom sem kell, pont a bulizáshoz nincs kedvem, de igent mondtam. Végül kiderült, hogy a Chihuahua is részt vesz ebben és ott fognak árulni, így tényleg mennem kellett. Pár órára eltűntem a földfelszínéről, hogy összeszedhessek egy kis pénzt, hogy visszaadhassam annak a bizonyos embernek, ha még él egyáltalán. Fogtam egy fekete sporttáskát, amit telepakoltam ropogós zöldhasúval és elindultam Bruce háza felé. Meglepetésemre ott állt a ház előtt, megragadtam a táskát az anyósról, kiszálltam és elé dobtam a szajrét.

• Mégis mi ez Blaire? – felvont szemöldökkel néz rám.
• Ezt itt és most lezárom veled. Itt van a pénz, amit kölcsön adtál és egy kisebb kárpótlás az elszenvedett fájdalmak miatt.
• Nem kell a pénzed, Blaire. Én nem azért adtam a pénzt, hogy tartozz nekem, csak segítettem, nem fogadom el. – lábával tolta vissza a táskát.
• Pedig el fogod fogadni, felőlem itt is hagyhatod, de én ezt a táskát nem viszem magammal.

Megrázta a fejét, tudta, hogy itt nem ő fog nyerni, alaposan végigtekintett rajtam, megkérdezte, hogy mi történt velem, mi ez a sok dulakodás nyom rajtam. Mosolyogtam felé és csak annyit tudtam kinyögni, hogy semmi köze hozzá. Megfordultam és az autóhoz sétáltam, beszálltam és elhajtottam, amilyen gyorsan csak tudtam.

​

Elkezdtünk készülődni az esti bulira, az is kiderült, hogy az öreg Maverick zenélni fog a parton. Bepakoltuk a kajákat és a piákat a kocsiba és elindultunk napnyugtakor a partra Chihuahua-s autókkal, hát elég lassan értünk a helyszínre. Jó lenne új kocsikba fektetni Rogers! Eleinte kiszolgáltuk a vendégeket, elég sokan jöttek, rendesen el is fáradtam, de egész jól szórakoztam Rogers-el a taco-s kocsiban. Carter az utolsó számít tolta már és akkor megkértem Rogers-et, hogy elviszem egy kör táncra. Mosolygott egyet és elindultunk a színpad elejére, elkezdtünk tombolni a zenére, hihetetlen volt így látnom a főnököm, felszabadult a szerencsétlen. Kurvára élveztem. Vége lett a számnak, sajnos visszamentünk dolgozni, azonba időközben megérkezett Borya és Evie is, így sajnos nekem ott kellett, hagynom a meleg taco-s kocsit és végre igazán bulizni egyet. Kikértem a piákat, felelőtlenül kezdtem el vedelni, mintha nem létezne holnap. Nem is emlékszem sok mindenre, csak a rengeteg táncolásra Evie-vel és Borya-val, villódzó fények. Volt valami balhé is, de mint utólag kiderült lövöldözés volt a helyszínen, de akkor én már nem tudom hova teleportáltam, vagyis tudom, de azt majd hamarosan elmesélem. Mint utólag megtudtam Rogers vitt haza, remélem nem hánytam le szerencsétlent. Ha igen akkor bocsika Rogers! De, legalább ebből is látszik, hogy ő próbál törődni velem én meg egy bunkó fasz vagyok vele általában, mindig.

​

Ugye tartja a mondás, hogy a részeg ember őszinte. Lehet elkövettem egy picike hibát, mert másnap nem a lakásomban ébredtem, hanem Bruce-nál. Fasza. Csoda, hogy nem dobott ki. Nem tudom mi történt akkor este állítása szerint semmi, hiszek neki, ő nem az a fajta, aki kihasználná a helyzetet. Reggel irtózatos fejfájásra keltem, de nem is ez volt a legrosszabb, hanem az, hogy rögtön a mosdóba rohantam, hogy kiokádjam a maradék piát, guszta. Megmostam az arcom és loptam Bruce fogkrémjéből, hogy kiöblítsem az alkoholtól bűzlő pofám. Bruce aggódva kérdezősködött, hogy jól vagyok-e, persze jól vagyok. Most pakoltam ki a belem a WC-be, de igen jól vagyok. Kicsit (nagyon) zavartan lépkedtem ki a nappaliba, ahol várt rám, félrehúztam a szám, leültem mellé. Először is bocsánatot kértem tőle, hogy valahogy ide kerültem és szétcsesztem az estéjét. Mosolyogva rázta a fejét, megkérdezte, hogy mi történt, hát elmeséltem mindent szóról szóra, mi is volt a partyn. Láss csodát, elkezdtünk kulturált emberekként beszélgetni, kertelések nélkül. Elmondtam neki, mi történt a kezemmel és a nyakammal, de azt nem voltam hajlandó elmondani neki, hogy ki tette, nem is áll szándékomban. Szó volt kettőnkről is és kénytelen voltam bevallani neki, hogy azért nem lehetek vele együtt, mert félek a következményektől, ha rájönnek, hogy mi együtt vagyunk akkor azzal a saját és az ő életét is veszélyeztetem. Illetve, ami még a halálnál is nagyobb probléma az én vagyok, az alvilág szülöttje, aki bármikor képes elszállni magától és olyan dolgokat tehet, amikkel őt is bánthatom fizikálisan vagy mentálisan. Bármikor megbolondulhatok és rettegek, hogy megint magával húz az-az őrjítő démoni hang. De, képtelen vagyok neki ellent mondani, eldobtam a láncaim és bevallottam neki valójában mit is érzek iránta és ezzel valójában le is pecsételtem a sorsom. Van egy sejtésem, hogy ennek nem lesz jó vége és még rengeteg nehézségen kell túl jutnunk, de bevállaltuk és megcsináljuk együtt. Egy új ajtó nyílt ki a félelmeim tárházában, de legalább kaptam valamit, amit már jó ideje kerestem és kutattam, reményt.

​

 

[Mercikee]

A legszebb napjaimat élem meg jelenleg Bruce-al, nem hittem volna, hogy majd én Blaire Duncan ismét szerelmes leszek, csak sajnos ez nem az a történet, ahol meglelhetjük az élet értelmét. Mindhiába a felhőtlen boldogság, ha mindig akadnak problémák. Mivel ismét belesodortam magam a drogkereskedésbe, megint egy báb lettem, de itt okosabban fogom kijátszani a kártyákat. Fel kell építsem magam Paco szemében, hogy nagy értéket képviselek és kár lenne velem újat húznia, de ne szaladjunk ennyire előre.

Egyelőre élvezzük ki a nyugodt perceket és örüljünk együtt kicsit a boldogságomnak. Izgatottan mondtam el Evie-nek a fejleményeket, együtt örvendeztünk, ő fejben már a lánybúcsút szervezi. Mondtam neki, hogy ne rohanjunk ennyire előre, van itt egy-két dolog, amit le kell zárni. Evie nagyon jól tudta, hogy mire gondolok, illetve felvilágosított még egy dologra, egylőre maradjunk az első számú és a legveszélyesebb problémára. Toma Zivic, aki napiszinten zaklat és nem hagy nyugodtan élni, félek. Emlékeztek a kis hazugságomra felé? Ugye azt mondtam neki, hogy van valakim és teljesen elment az esze, na ez a hazugság, mint láttok mégsem lett az. Ráadásul Bruce, akinek tudjuk a szakmáját és Toma sosem félt kimutatni felém mennyire gyűlöli a rendőröket, amiért nem is hibáztatom, de azért igen, amiért engem próbál „meghódítani” vagy „magáévá” tudni, nem egy tárgy vagyok, akit ide-oda pakolhat kénye kedve szerint. Irigylésre méltó önbizalma van, akárkit megkaphat, de miért pont engem? Mind a ketten tudjuk, ha mi ketten összekerülünk ott az előbb utóbb katasztrófába torkollik, ami egy belső háború felé vezethet. Sóhajtok egyet Evie felé, látja, hogy baromi sokat szenvedek Toma nagyon sokszor ott van a gondolataimba, mint egy rossz ómen. Álandóan résen vagyok, hogyha bármi veszélyt észlelnék, rendesen tudjak fókuszálni és ne veszítsem el az elmém, ami tudjuk nálam elég könnyen elveszik. Ez kurvára fárasztó dolog és mellette még arra is figyelnem kell, hogy időben eladjam Paco drogjait. Azt hiszem ezeket az aggájaimat rendesen kibeszéltem magamból. Milyen jó lenne, ha csak ez miatt kéne aggódnom, de nem. Tudjuk, hogy Bruce egy rendőr és nem hülye, szerintem teljesen tisztában vele, hogy én miben sántikálok, órákra eltűnők mellőle, mert kaptam egy SMS-t a felvásárlótól, biztos vagyok benne, hogy látta már a telefonom kijelzőjét, ahogy írják a címeket. Csak némán ücsörgél a kanapén én pedig ész veszejtve pakolok ide-oda, nem szól hozzám egy szót sem, én csak annyit tudok felé mondani, hogy „mindjárt jövök”. Ez így nem jó… Mi van, ha nem úgy van, ahogy én látom, mi van akkor, ha ezt ő félreérti és azt hiszi, hogy megcsalom. Basszameg… Sehogy sem jó. El kellene neki mondanom? Azzal nem leszünk előrébb csak hátrább vajon szeret annyira, hogy ezt megértse, ebből úgysincs kiút. Magamra sem ismerek, hogy így picsogok. Pár hónappal ezelőtt, kiraboltuk a kibaszott Pacific Standard Public Deposit Bank-ot, most meg egy faszi miatt sírok, mert megtudja, hogy dealerkedem? Elég lesz már, hisz szeretem azért érdekelnek a gondolatai. Jaj, kussolj már, puhány lettél Blaire, téged sosem érdekeltek, mások érzései. Megráztam a fejem és feltekintettem Evie-re, látta, hogy valami nincs rendben velem, lehet kicsit túlhajszolom magam és csak menekülnék. Szóval a második baj, Evie rám nézett komoly tekintettel és megkérdezte tőlem, amit soha nem akartam hallani senki szájából. Mi lesz, ha Bruce-al szemben találom magam egy esetleges akció keretein belül. Hát, igen és akkor ez lenne a második probléma. Vajon mi lehet a megoldás? Egyelőre ésszerűtlen gondolatok jutottak az eszembe, altatózzam be vagy zárjam be a lakásba? Képtelenség, nem ilyet nem csinálhatok. De az biztos, hogy képtelen lennék rá, hogy meghúzzam felé a ravaszt, inkább feladom magam vagy ott a helyszínen lövöm magam fejbe. Jó az utóbbi lehet kicsit erős volt, nyilván nem lenne hozzá merszem, vagy igen? Inkább hagyjuk, szóltam Evie felé, jegeljük a témát, nem akarok most ezzel foglalkozni. Eddig tartottak a nyugodt percek. Király.

​

 

[Mercikee]

Sejthettétek, hogy nem marad titokban Bruce-al való kapcsolatom Toma előtt, szépen kijátszott. Nyugodt, kellemes kis napom volt, este szépen felmentem Bruce lakására, kicsit kapcsolgattam a TV-t, mielőtt lefeküdtem volna Bruce mellé. Kopogást hallottam a bejárati ajtónál, elég érdekesnek találtam a szituációt ki a franc jönne ide hajnalok hajnalán, nem is kellett sokat gondolkodnom, hogy a fegyveremhez nyúljak, hátam mögött tartottam a fegyvert, míg ajtót nyitottam, de nem láttam senkit. Értetlenül megráztam a fejemet, kiléptem a házból és körbejártam a házat, de senkit nem találtam. Mikor már feladtam a keresést, megszólalt a rádióm David Dukovnik szólalt fel, Borya egyik haverja, akit nem is igazán kedvelek, de ő is a „családhoz” tartozik, így felelősséggel tartozom neki is. Mint kiderült David látta, hogy éppen merre járok, mert elfelejtettem beállni a kocsival a garázsba, így el is szólta magát, hogy tudja merre vagyok. De ez az idióta nem vette figyelembe, hogy Toma is éppen rádió közelben van és nem kellett körülbelül tíz perc és kaptam a fenyegető szavakat, mert Toma meglátogatta David-et. Eszeveszettül ordibál Toma a rádióban, hogy azonnal mondjam meg hol vagyok, mert, ha nem kinyírja Dukovnik-ot. Hát, ez remek, legalább tudom, hogy megbízhatok benne, mert nem árulta el, hogy hol vagyok, jó pont. De legalább már ezért meg kell jelenjek valahol, hogy az a pszichopata fasz ne bánthassa. Szóval elmentem a házamhoz, mert Toma ezt parancsolta nekem. Még ki sem szálltam az autómból, de ő már ott volt David-el, rögtön fegyvert fogott a fejemhez és üvöltözött velem. Minden áron tudni akarta, hogy kivel is vagyok együtt, ez tényleg megőrült a féltékenységtől. Közben David szólt Borya-nak, aki felment egy tetőre és onnan figyelte egy sniper társaságában a történéseket, nehogy tettlegességig fajuljanak a dolgok. Szóval, kinyögtem neki, hogy Bruce az. Nem kellett volna, mert amiket ez után kaptam, hát az számomra már megbocsáthatatlan. Kezelt emelt rám ismételten, viszont most nem fogta vissza magát, Borya lejött a tetőről és ő állította le Toma-t. Toma őrjöngve ordítozott velem, hogy megfogja ölni Bruce-t és utána én jövök, azt mondta áruló vagyok. Nyöszörögtem a földön, alig kaptam levegőt, szerintem még a bordám is betört, nem bírok felkelni a kurva földről sem. Nem vagyok áruoló, miért én lennék az áruló. Nem én hagytam itt a „családom” és ha áruló lennék már régen sitten ülne mindenki velem együtt. Próbálom megérteni, hogy miért csinálja ezt, de képtelen vagyok, magamat látom benne, én is ilyen lennék? Sok a hasonlóság, de én nem tudnám őt megölni, akármit is tesz. Borya sikeresen leállította Toma-t nem tudom mivel sikerült lenyugtatnia, de elhúzott valahova jó messzire, remélem. Borya figyelmeztetett, hogy engem mindenáron megfog védeni azonban Bruce teljes mértékben az én felelősségem, nagy fájdalmaim közepette csak bólogattam felé. Megköszöntem neki a segítséget és nagy nehézségek árán végre felmehettem a lakásomra aludni.

 

[Mercikee]

Hetek teltek el az előző incidens óta, sikerült felépülnöm a Toma által okozott sérülésekből, azonban nem maradhattam nyugodt, mivel Paco szarjait el kell adjam még időben. Így kénytelen voltam felvenni a régi ismerősökkel a kapcsolatot, hogy gyorsabban eltudjam passzolni a drogokat. Borya-t is felkerestem vele, hogy mit szólna hozzá, hogyha venne tőlem pár grammot, de mint kiderült ő nem csak pár grammot akart, hanem konkrétan egy egész hadseregre való methet. Nem akartam neki csalódást okozni, így felkerestem Paco-t és berendeltem tőle egy nagyobb adagot, amire nem is mondott nemet, viszont adtam neki egy kisebb ízelítőt, hogy nem egyedül dolgozom. Ezzel sikerült neki adnom egy támadó felületet, amit ő később ki is használt, elég csúnyán.

Éjszaka találkoztam vele Vespucci egyik elhagyatott raktárhelyén, ahol láttam, hogy nem egyedül van. Őszintén… Rendesen megijedtem, alig mertem kiszállni a kocsiból, ahogy megláttam, hogy tőle hárman kiszállnak maszkkal az arcukon, végül erőt vettem magamon és odasétáltam. Sétálás közben elmondtam magamban hatezer imát, hogy ne történjen velem semmi baj, lepergett magam előtt az életem, de egyben összezavarodott is voltam, mert mi oka lenne engem kiiktatni. Van egy stílusom az tény, de szerintem ezt már megszokhatta, vagy csak meg akar félemlíteni. Franc se tudja ezer meg egy kérdés kavarog jelenleg a fejemben. Na, szóval odaértem hozzájuk és látta, hogy idegesen nézem a többieket és a mozdulatait, de Paco odaállt elém és megnyugtatott, hogy nincs mitől tartanom, csak elhozta őket magával. Hát, ez remek, még jó, hogy mi kötöttünk üzletet és nem velük. Én sem hozok ide vadidegen maszkos embereket. Ő meg… Azt hiszi megteheti ezt. Na, csak találkozzunk legközelebb. Odaadott nekem egy nagyobb táskát, a megszokottnál nagyobbnak tűnt. Azt mondta, hogy új szállítmány érkezett és más anyag is van benne. Nézek rá, kitágult pupillákkal, nem értem. Kinyitotta a táskát és egyből megállt a szívem, amit benne láttam. Szépen gondosan elrendezett heroin packok és volt olyan kedves, hogy becsomagolt steril tűket is mellékelt hozzá. Édes istenem. Csak bámultam a „szállítmányt”. Elkezdett remegni a kezem, ami egy hatalmas sóvárgás váltott ki. Ki akartam marni a kezéből az egész táskát és haza menni vele kipróbálni a minőséget. De nem lehet… Nem, valami visszatart, vagy inkább valaki? Franc se tudja, de nem is ezzel akarok foglalkozni. Teljesen leblokkoltam és esetlennek érzem magam, izzadok, mint egy ló, egy hang nem jön ki a torkomon. Azon kapom magam, hogy a szám szélét nyaldosom, miközben csak bámulom azokat… Paco, te utolsó szemét faszfej. Nem ebben állapodtunk meg, mondtam, hogy bármit eladok egy dolgon kívül. A kurva heroint, hagyjuk. Kicsit zavarodottan nézett rám Paco, de mégis láttam a szemeiben már amennyit sikerült leolvasnom, hogy élvezi, azt, hogy sarokba szoríthatott. A kezembe nyomta a táskát szótlanul elindultam az autóm felé, bedobtam azt a szart a csomagtartóba és meglepetésemre Bruce-hoz indultam és nem a lakásomra belőni magam. Bruce a teraszon várt engem, látta, hogy valami nagyon nincs rendben velem, így kénytelen voltam neki megmutatni mit is kaptam, de ő nem nézett a csomagtérbe. Rám fókuszált és nem foglalkozott azzal, ami a csomagtartóban van, biztonságban akart tudni. Átölelt és addig szorított magához, míg magamhoz nem tértem. Sikerült bemenni a lakásba és lefeküdni aludni. Kurvára félek a holnaptól, mi lesz, ha elgyengülök megint? Paco, szereztél magadnak egy kibaszott ellenséget, egy büdös patkány leszek és addig nem nyugszom míg el nem veszem azt tőled, amit eddig felépítettél.

 

[Morningstar]

HCRP elbíráló hozzászólás

Kérésre zárom és helyezem. Köszönjük a sok színes RP-t és a storyt amit bemutattál nekünk @Mercikee .