Üzenetek:43
Sziasztok!
Mint a címben is látható, az ötletem kimerülne a sokkoló hatásának megnövelésében, minimális átalakításában, anim hozzárendelésében. Az ötlet megszületésének megfejtéséhez a mai nap délutánjáig kell visszamennünk, amikoris már sokadjára próbálkoztak meg lecsapni szerény személyemnek kettőt a keményebb-fajtából, én pedig az erőviszonyoknak megfelelően segítségül hívtam a sokkolómat, amit természetesen alkalmaztam is, amint a támadás nem lehetséges opció, hanem kivitelezésé vált. Lesokkoltam az emberünket egyszer, nagyjából öt-tíz másodpercig rángatózott is. Ekkor én úgy gondoltam, RP alá vetem magunkat, így hát rátérdeltem a delikvens hátára, akit azonban ez nem nagyon hatott meg, mert a késével úgy megszurkált, hogy szegény karakterem a világát nem tudta soha többé. Természetesen szankcionálva lett a srác, mert nem volt valami szabályos a megvalósítás, de ez mellékes.
Úgy gondolom, hogy szükség volna sokkoló hatásának megnövelésében, működésének minimális átalakítására, és természetesen egy anim hozzárendelésére. Mindezt azért, hogy a feljebb olvasható események ne ismétlődjenek meg időről-időre, amikor egy játékos nem szolgáltat lehetőséget az ilyesfajta kompromisszumkötésre. A hatás megnövelésére azért lenne szükség, mert jelen helyzetben a sokkolás durván öt-tíz másodpercig tart. Ebből kifolyólag szinte semmi időnk nincsen rendes RP körülmények között levezetni a helyzetet, miszerint rátérdelünk az illető hátára, leakasztjuk a bilincset, hátrahúzzuk a tag kezét, miegymás, hiszen tíz másodperc után a script hatása kimegy, és bizonyos értelemben lehet akár úgy értelmezni a script megszűnését, hogy a hatása elmúlt, így ott az újabb lehetőség egy esetleges támadás megvalósítására. Ezt a lehetőséget pedig meg kellene szüntetni személyes véleményem szerint.
A minimális átalakítás alatt azt értem, hogy lehessen szabályozni a sokkolás mértékét. Mindezt olyan módon, hogy amint maga a lövedék elhagyja a fegyvert, attól a pillanattól számítson az, mennyi ideig pihen a személy ujja a bal egérgombon, így szabályozva a sokkolás erősségének mértékét. Minél több ideig tartja ujját valaki a gombon, annál nagyobb sokkot kapna az ellenérdeket képviselő személy, így nőne meg a sokkolás idejének a mértéke (már, ha ezt egyáltalán meg lehet oldani | 2nd ötlet: esetleg ha a gomb lenyomva tartásának ideje nem megoldható, lehessen állítani a sokkoló erősségét). A hatását ki lehetne bővíteni akár 30-40 másodpercre is.
Az anim hozzárendelése igazából annyiban segítene, hogy lenne egyrészt időnk levezetni az eseményt, az ellenérdeket képviselő személy számára pedig biztossá válna, hogy karaktere komoly fájdalmat, szenvedést él át, és ha még esetleg a script miatt a hatása véget is érne képernyőjén, talán rájönne, hogy nem nagyon kéne tovább rosszalkodni, hanem inkább a körülményeknek megfelelően szükségeltetne RP -zni. Ez az anim akár lehetne egy sima hason, vagy háton való fekvés is.
Szerk.: Egyébként, ha éppen animban vagy, amikor lesokkolnak, akkor az anim nem ér véget, ugyan úgy folytatódik, csak a szikrák láthatóak, különösebb hatás nem érzékelhető.