Leo Nash - Vidéki Sanzen

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
asd1.jpg


Név: Leo Nash
Születési hely és idő: Blaine County 11/01/2005
Lakhely: Los Santos.
Súly: 95 kg.
Magasság: 179 cm.

Tanulékony - Makacs
Életvidám - Robbanékony
Segítőkész - Faragatlan
Maximalista - Nyers


Leo Nash története

A vidéki táj végtelen horizontján, ahol a búzamezők aranyló hullámai találkoznak az ég kékjével, Leo Nash töltötte gyermekkorát. Egy kis farmon nőtt fel, ahol az édesanyja szeretettel nevelte, de apja árnyéka sötétítette be az életét. Az alkohol szaga és az indulatok zaja gyakori vendég volt otthonukban. Leo hamar megtanulta, hogy a csend és a menekülés az egyetlen mentsvár lehet.

20 évesen, a múltjának terheitől megrogyva, de a remény apró szikrájával a szívében, Leo Nash elhagyta a farmot. Los Santos fényei és nyüzsgő élete talán elég távol voltak ahhoz, hogy elfeledtesse vele a fájdalmas emlékeket. De az alkohol és a cigaretta, amik korábban a menedékei voltak, most már mindennapjai rabjaivá tették.

A nagyvárosban Leo új otthont keresett, és apró munkákból próbált megélni. Néha megállt a tengerparton, és figyelte, ahogy a hullámok elnyelik a naplementét. Talán itt, a távolban, a múltja sötét foltjai elhalványulhatnak, és valami új kezdődhet. A kérdés csak az volt, hogy képes lesz-e elszakadni a démonaitól, és megtalálni önmagát a város káoszában.
 

Mellékletek

  • asd1.jpg
    asd1.jpg
    43.5 KB · Megtekintések: 1
Utoljára szerkesztve:

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.14 - Kocsmatúra két keréken


Leo Nash sosem volt az a fajta, aki könnyen meghunyászkodik a sors előtt. Los Santosba költözése után az első estéjét megünnepelve nem vágyott semmi másra, mint hogy végre elengedje a múltját. Így hát felvette a legjobb ingét, amit a farmon még sosem volt alkalma hordani, és elindult a város egyik leghíresebb szórakozóhelyére.

Az este eleinte ígéretesen alakult: a zene dübörgött, a neonfények villogtak, és Leo gyorsan talált néhány ismeretlen arcot, akik szívesen csatlakoztak hozzá egy-egy italra. Ahogy az órák múltak, és a koktélokból erősebb italok lettek, Leo érezte, hogy egyre lazábbá válik. Már nem számított, hogy honnan jött, vagy hogy milyen volt az élete. Csak az a pillanat létezett.
1.png
Hajnali három körül Leo tántorogva hagyta el a klubot, és elindult hazafelé. Legalábbis ezt tervezte. Aztán valahogy belebotlott egy másik bárba, ahol újabb kört fizettek neki. Mire végre sikerült kikeverednie, már nem igazán emlékezett rá, merre is van az albérlete. Egy szűk sikátorban, egy kuka mellett ébredt, ahogy a reggeli nap sugarai megcsillantak az arcán.

Kétségbeesés helyett azonban Leo elnevette magát. Ez az este pontosan azt adta neki, amire szüksége volt: egy ízelítőt abból az őrült, kontrollálatlan életből, amiről álmodott, miközben a farmon kapált vagy az apja indulataitól rettegett.
2.jpg
De az a sok séta a részeg éjszakák után… Az viszont fárasztó volt. Leo már előző éjszaka is majd leszakadt lábbal tért vissza a klubokból. „Valami praktikusabb megoldás kell, – gondolta, miközben egy palack vizet kortyolgatott másnap délelőtt.

Aznap délután ellátogatott egy használt kerékpár üzletbe. A boltos, egy középkorú fickó, aki láthatóan már sok furcsa alakot kiszolgált, meglepődött, amikor Leo előadta a tervét. „A bicikli az kocogóknak meg egészségtudatosoknak való. Te tényleg csak azért vennéd, hogy részegen hazajuss?” – kérdezte hitetlenkedve. Leo csak vigyorgott. „Nem vagyok sportember, haver. Csak praktikus akarok lenni.”

Egy naracssárga, kissé rozoga, de még működő biciklit választott, és néhány gyors tesztkör után már az övé is lett. Hazafelé tartva Leo már azon gondolkodott, melyik kocsmát látogassa meg aznap este.

Az új biciklijével felszerelkezve Leo a következő hetekben a város összes szórakozóhelyét felfedezte. A kocsmatúrák immár kevesebb gyaloglással és több élménnyel teltek. Részegen biciklizni persze nem volt a legbiztonságosabb dolog, de Leo úgy gondolta, hogy a szabadság megéri a kockázatot.

Miközben az éjszakák továbbra is az alkohol és a cigarettafüst mámorában teltek, Leo tudta, hogy nem akar megváltozni. Nem a múltjából akart szökni – csak élni akarta az életét a saját szabályai szerint. A bicikli pedig tökéletes társ lett ebben: csendes, hűséges, és mindig ott volt, hogy hazavigye, bárhol is érjen véget az este.
 

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.15 - Az utolsó csepp


Leo Nash szinte beleolvadt az ágyába, amikor hajnalban felcsörrent a telefonja. A feje lüktetett az előző esti italozás után, a szobában szinte tapintható volt az alkohol és a cigaretta keveredett szaga. A kijelzőn az apja neve villogott. Leo sóhajtott egyet, mielőtt válaszolt volna.

– Mi van, apa? – kérdezte rekedtes hangon.
– Ideje hazajönnöd, kölyök. A pajta majdnem összedőlt a tegnap esti viharban. Segítened kell rendbe hozni – szólt az apja keményen, ellentmondást nem tűrő hangon.

Leo egy pillanatra elgondolkodott. Régóta nem járt a farmon, és nem is voltak kellemes emlékei róla. De a vihar komolynak hangzott, és valahol mélyen még mindig ott volt benne a kötelességtudat.

– Rendben, megyek – felelte kurtán, és kinyomta a telefont.

Lassan kikecmergett az ágyból, és a fürdőszobába vonszolta magát. Az arcát hideg vízzel mosta meg, de a tükörképében nem sok életet látott. A másnaposság elnehezítette a tagjait, de összeszedte magát, és elindult a családi fészek felé.

Ahogy megérkezett, a farm ugyanolyannak tűnt, mint gyerekkorában – csak talán még kopottabb és elhagyatottabb volt. A pajta látványosan megroggyant, a vihar csúnyán megtépázta a tetőt. Az apja már ott állt, a szerszámosláda mellett, és cigarettát szívott.

– Jó, hogy itt vagy – morogta. – Fogj egy kalapácsot, és állj neki!
3.jpg
Leo némán bólintott, és munkához látott. Az első órákban egyikük sem szólt a másikhoz, csak a kalapács csattogása és a szél zúgása törte meg a csendet. De a feszültség, ami mindig is ott volt köztük, lassan ismét felszínre tört.

– Miért nem vagy soha ott, amikor tényleg szükség lenne rád? – törte meg a csendet az apja.
Leo felnézett, és érezte, hogy a düh egyre jobban eluralkodik rajta.
– Talán mert soha nem éreztem, hogy valóban törődnél velem – vágta vissza. – Csak akkor hívtál, amikor dolgozni kellett vagy amikor épp kiabálni akartál valakivel.


Az apja arca elvörösödött a haragtól, és előrébb lépett.
– Ne beszélj így velem, kölyök! Én vagyok az apád!

Mielőtt Leo reagálhatott volna, az apja keze lendült. De ezúttal Leo nem hátrált. Határozottan elkapta a férfi csuklóját, és a szemébe nézett.
– Elég volt, apa – mondta halkan, de érezhető határozottsággal. – Nem tűröm tovább a bántalmazást.


Az apja arckifejezése megváltozott – düh helyett meglepettség és talán egy pillanatnyi szégyen tükröződött rajta. Leo azonban nem várta meg a reakcióját. Elengedte a férfi kezét, letette a szerszámot, és elindult az autója felé.
4.jpg



– Hova mész? – kiáltott utána az apja.
– Haza – válaszolta Leo, anélkül hogy hátranézett volna.

Az autóban ülve Leo érezte, hogy valami megváltozott. Ezúttal nem menekült – hanem szembeszállt azzal, amitől egész életében félt. Talán először érezte magát igazán szabadnak.
 

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.16 - Az elkerülhetetlen spirál


Leo Nash már a gyomrában érezte a feszültséget, miközben hazafelé tartott a farmról. Az apjával való találkozás mindig felkavarta, de ez a legutóbbi alkalom túlszárnyalt mindent. Az emlék, ahogy apja kezet emel rá, és ő maga megállítja azt, még mindig ott vibrált az elméjében. Ezúttal azonban nem érzett bűntudatot vagy félelmet. Csak haragot – és egy olyan ürességet, amit nem tudott máshogy betölteni, mint ahogy mindig is tette.

Ahogy belépett az albérletébe, a csend szinte fojtogató volt. A gondolatai őrült köröket jártak, míg végül megszületett benne az elhatározás: „Ki kell szellőztetnem a fejem.” Ez Leo nyelvén azt jelentette, hogy elindul kocsmatúrára.

Felkapta az új biciklijét – azt az öreg, narancssárga csodát, amit csak azért vett, hogy részeg éjszakák után ne kelljen gyalogolnia –, és elindult a város felé. Az első kocsmában már várta egy ismerős arc, egy másik rendszeres vendég, aki mindig szívesen hallgatta Leo történeteit. Gyorsan rendelt egy kör whiskyt, majd egy másikat, és hamarosan a haragja elkezdett oldódni.

A második bárba érve Leo már sokkal felszabadultabb volt. Az asztalnál ülő idegenekkel beszélgetett, nevetett, és úgy tett, mintha semmi problémája nem lenne az életben. A poharak egyre gyorsabban ürültek, és Leo egyre jobban elvesztette az időérzékét.

Mire az ötödik helyre érkezett, a világ már kezdett elmosódni. Egy pillanatra megállt, miközben a bár pultjánál támaszkodott, és érezte, hogy a teste egyre kevésbé képes követni a tempót. A gyomrában szorító érzés keletkezett, a homlokán hideg verejték csorgott.

Talán ideje lenne hazamenni” – gondolta végül, mikor már alig állt a lábán. Felpattant a biciklijére, és a hajnali szélben elindult az albérlete felé. Az utcák üresek voltak, csak a bicikli nyikorgása törte meg a csendet. De valami nem stimmelt. A szédülés egyre rosszabb lett, a gyomrában lüktető fájdalom pedig szinte elviselhetetlenné vált.

Mire hazaért, már alig tudott megállni a lábán. Az ajtót nehézkesen nyitotta ki, és szinte beesett az ágyába. Nem is tudta, mikor csukódott le a szeme, csak azt, hogy a fájdalom ott tombolt benne, mint valami vészjósló árny.

Másnap reggel a napfény kegyetlenül hasított át a redőny résein. Leo azonnal érezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Az erős hasi fájdalom ébresztette fel, olyan szorító, éles érzés, mintha valami belülről mardosná. Összegörnyedt az ágyban, és percekig nem tudott mozdulni.

Biztos csak a tegnap este az oka” – győzködte magát, miközben lassan felkelt. Elvonszolta magát a konyhába, kinyitotta a hűtőt, és kivett egy hideg sört. Az első korty után egy pillanatra megkönnyebbült, de a fájdalom nem múlt el, csak tompábbá vált.

Leült a kanapéra, és bekapcsolta a tévét. A képernyőn valami reggeli műsor ment, de Leo nem figyelt. A gondolatai valahol máshol jártak: az apjánál, a pajtánál, a tegnap esti túrán. Érezte, hogy valami változásnak kellene történnie, de a teste és az elméje mintha ellenállt volna ennek a gondolatnak.

Aznap délután a fájdalom ismét fellángolt, de Leo csak újabb sört nyitott. Még mindig azt hitte, hogy az alkohol elég lesz, hogy elnyomja a testében és a lelkében tomboló harcot. A spirál, amibe belekerült, egyre mélyebbre húzta, de Leo nem volt kész arra, hogy megálljon és szembenézzen azzal, ami igazán fájt.
 

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.17 - Magányos Akkordok


Leo Nash a kanapéja szélén ült, kezében az öreg, kopott akusztikus gitárjával. A hangszeren látszott, hogy már sok mindent megélt, a fa testén karcolások és kopások őrizték az idő nyomait. Leo ujjaival lassan pengette a húrokat, egy régimódi dallamot játszott, amit még gyerekkorában tanult az anyjától. A dallam egyszerű volt, mégis tele érzelemmel – egy történet, amelyet csak a csendben lehetett igazán megérteni.

Ahogy a hangok betöltötték a szobát, Leo gondolatai elkalandoztak. Az anyja arcára gondolt, arra a kedves, meleg mosolyra, amely mindig biztonságot adott neki gyerekkorában. A farm mezőire, ahol együtt dolgoztak, és ahol az anyja megpróbálta elrejteni előle az apja dühének és alkoholizmusának árnyait. De a mosoly emléke gyorsan halványult, ahogy eszébe jutott az apja kiabálása, a dühödt szavak, a csattanó pofonok.

Leo ujjai lassultak, majd megálltak a húrokon. A szoba hirtelen üressé vált. Csak az óraketyegés töltötte meg a csendet. A magány, amelyet mindig próbált elfojtani, most úgy zúdult rá, mint egy váratlan ár.

Felnézett a szobában uralkodó káoszra. A dohányzóasztalon üres sörösdobozok tornyosultak, a hamutartó tele volt csikkekkel. Az albérlete olyan volt, mint az élete: rendezetlen és céltalan.

Leo mélyet sóhajtott, letette a gitárt, és a szeme sarkából az órára pillantott. Már közelített az este. Tudta, hogy nem maradhat egy helyben – a gondolatai túlságosan is hangosak voltak, ha magányos csendben ült.

Felkapta a kabátját és a kulcsait, majd elindult az ajtó felé. A szokásos esti rutinja már automatikusan jött: kocsmáról kocsmára járni, egy-egy pohár mellett elnyomni azt, amit nem akart érezni. Miközben kilépett az éjszakába, a szél végigfutott az utcákon, mintha figyelmeztetni akarná valamire. Leo azonban csak a cipője tompa koppanását hallotta az aszfalton, ahogy a város fényei felé tartott.

Az első sör mindig a legjobb volt. Az a pillanat, amikor a hideg ital elérte az ajkait, mintha egy pillanatra elcsitította volna a szívében kavargó viharokat. De Leo tudta, hogy ez az érzés hamar elillan, és a magány, amelyet próbált elnyomni, újra visszatér majd. Addig azonban nem akart másra gondolni – csak a pillanatra, ami most az övé volt.
 

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.18 - Út a Múlt Felé


Leo Nash már az ötödik üres sörösdoboz mellett ült a konyhapulton, amikor megcsörrent a telefonja. Az anyja neve világított a kijelzőn. Leo sóhajtott, felemelte a telefont, és belehallózott.
5 (1).jpg
– Szia, anya. Mi történt?

Az anyja hangja fáradtan szólt, mintha órák óta sírt volna. – Leo... apád meghalt. Egy baleset volt.

A szavak hallatán Leo elnémult. Az apja halálhíre nem ért váratlanul, mégsem tudta, mit érezzen. Az anyja elmagyarázta, hogy az apja egy instabil gerenda alatt lelte halálát a pajtában. A hangja megtört volt, de nem vádolt, csak kétségbeesetten kérte Leót, hogy menjen haza.

– Rendben, hamarosan ott leszek – mondta Leo, majd letette a telefont.

A következő reggel a buszon találta magát. A rozoga jármű lassan zötyögött a vidéki úton, a táj minden kanyarban egyre ismerősebbé vált. A tükörből visszanéző arca sápadt volt, a szakálla ápolatlanul burjánzott, haja rég túl nőtt azon a ponton, hogy formázható lett volna. Leo nem törődött vele. Az ital, amiért élt, már rég átvette az irányítást az élete felett.

Amikor megérkezett a farmra, az anyja a verandán várta. Az arca fájdalmasan törékenynek tűnt, mégis megkönnyebbült mosoly ült rajta, amikor meglátta Leót.

– Örülök, hogy itt vagy – mondta, miközben megölelte.

Leo megvizsgálta a pajtát, ahol a baleset történt. A gerendák között még ott hevertek a törmelékek, és a levegőben enyhén megállt a rozsda és a régi fa szaga. Az apja emléke ott kísért minden zugban, de Leo nem érezte a gyászt, csak valami furcsa, üres megkönnyebbülést.

A nap hátralevő részében dolgoztak: kitakarították a romokat, és a használható anyagokat félretették. Leo izzadtan és mocskosan ült le egy kávészünetre, amikor megpillantotta az apja régi kocsiját a ház mögötti udvarban. Az öreg platós jármű, amit az apja annyira szeretett, most porosan és elhagyatottan állt.

– Mi lesz a kocsival, anya? – kérdezte.

Az anyja letette a bögre kávét, és ráemelte a tekintetét. – Nem tudom... talán eladom.

– Hadd vigyem el – mondta Leo. Az anyja csak bólintott.
6.jpg
Miután befejezték a munkát, Leo beindította az öreg járművet. Az motor morgása valahogy otthonosnak tűnt. A nap végén az autóval indult vissza Los Santosba. Az út alatt a múlt emlékei kavarogtak a fejében, de gyorsan elnyomta őket az a vágy, hogy valami erősebbet ihasson, amint hazaér.

Az elkövetkező hetekben Leo külseje tovább hanyatlott. Szakálla és haja még inkább ápolatlanná vált, ruhái gyűröttek és piszkosak voltak. Nem érdekelte. Az élete egy körforgás volt: napközben alkalmi munkák, esténként az ital és a magány. A farmra csak akkor járt vissza, amikor az anyjának szüksége volt rá.

Bár az apja emléke már nem nehezedett rá, az a furcsa üresség, amit a halála hagyott, sosem múlt el teljesen. Leo csak ment tovább, az italba kapaszkodva, mintha az lenne az egyetlen dolog, ami összetartja.
 

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.19 - Új Kezdet a Station 7-nél


Leo Nash soha nem gondolta volna, hogy elhagyja Blaine County-t. A 118-as állomás már évek óta az otthona volt, a csapat pedig a családja. Az élete azonban fordulóponthoz érkezett. Los Santos nyüzsgése és a városhoz közelebbi élet régóta hívogatta, és úgy döntött, hogy elég bátor lesz, hogy lépjen. A költözéssel együtt a munkáját is új alapokra kellett helyeznie, ezért áthelyezését kérte a Station 7-hez.

Amikor belépett a Station 7 laktanyájába, érezte a hely energiáját. A hatalmas garázsban tűzoltóautók álltak készenlétben, és a rádiók monoton zümmögése betöltötte a teret. Nathan Casey, a Battalion Chief, az irodájában várta. Egy kézfogással üdvözölte Leót.

– Nash, igaz? Üdvözöllek a Station 7-nél – mondta Casey barátságosan, miközben helyet mutatott az irodában.
7.jpg
Leo leült, és kihúzta magát. – Igen, uram. A Blaine County-i 118-as állomásról jöttem, és remélem, itt is hozzátehetek valamit a csapathoz.

Casey a papírokat átnézve bólintott. – Jó referenciáid vannak, és látom, hogy tapasztalt tűzoltó vagy. Miért döntöttél úgy, hogy áthelyezést kérsz?

Leo habozott egy pillanatra, majd őszintén válaszolt. – Szerettem Blaine County-t, de a költözés miatt már nem volt értelme ott maradni. Los Santos közelebb van mindenhez, és úgy érzem, itt új fejezetet kezdhetek.

Casey elmosolyodott. – Értem. De van még valami, ugye?

Leo sóhajtott. – Igen, uram. Az utóbbi időben... a testem jelezte, hogy változtatnom kell az életmódomon. A hasfájásaim egyre gyakoribbak, és úgy érzem, ideje komolyabban vennem magamat és a munkámat is.

Casey bólintott, és előrehajolt. – Ez jó, Nash. A változások soha nem könnyűek, de a döntésed már önmagában is sokat jelent. A Station 7-nél mindenkitől elvárjuk, hogy a legjobbat hozza ki magából. A csapatra számíthatsz, de magadnak kell megtenned az első lépéseket.

– Értem, uram. Készen állok – mondta Leo eltökélten.

Casey felállt, és kezet nyújtott. – Akkor üdvözöllek a Station 7-nél, Nash. Holnap kezdhetsz.

Leo egy halvány mosollyal fogadta el a kézfogást, majd elhagyta az irodát. Miközben végigsétált a laktanyán, érezte, hogy valami megváltozott. Ez az új kezdet lehetőséget adott arra, hogy ne csak a munkájában, de az életében is rendet tegyen.

Leo Nash, miután kilépett Nathan Casey irodájából, érezte, hogy egy új fejezet nyílt az életében. A Station 7 laktanya tiszta és rendezett energiája, valamint a csapat összetartása már az első pillanattól hatással volt rá. Úgy tűnt, minden adott ahhoz, hogy végre megtegye a szükséges lépéseket a változás felé.

Hazafelé a buszon Leo gondolatai cikáztak. A hasfájásaira gondolt, amelyek az elmúlt hetekben egyre elviselhetetlenebbé váltak, és azokra az alkalmakra, amikor megfogadta, hogy leáll az itallal. De minden alkalommal visszatért hozzá, mint egy régi barát, akit nem tudott elengedni.

Amint belépett az apró Los Santos-i lakásába, egy pillanatra megtorpant. A konyhapulton egy üveg whisky pihent, mellette egy bontatlan doboz sör. Az üvegre pillantott, majd a Station 7-ről szóló papírokat az asztalra dobta.

– Ez megér egy ünneplést, nem igaz? – motyogta magának, és szinte reflexszerűen nyúlt a sör után.

Felbontotta, és az első korty után azonnal megérezte az ital ismerős melegét. A nyelvén a kesernyés íz, a torkán lecsorgó hűvös érzés mind azt súgta, hogy a világ mégsem olyan rossz hely.

Leo leült a kanapéra, a tévét be sem kapcsolta. A sör után egy pohár whisky következett, miközben a holnapon gondolkodott. Az új munka izgalma valahol a háttérben motoszkált, de az ital elnyomta azt az apró hangot, amely figyelmeztette volna: ez az út, amelyen jár, nem vezet jóra.

Ahogy az éjszaka elmélyült, és az üveg egyre könnyebb lett, Leo megkönnyebbülten hátradőlt. A Station 7-nél dolgozni egy új lehetőség volt, de a változás szinte lehetetlennek tűnt. Az ital, amely minden nehéz pillanatban mellette volt, újra és újra elcsábította.

A szoba csendjében, a whisky kesernyés ízével a szájában, Leo mosolygott. Holnap egy új nap kezdődik, de ma este még a régi szokásoké volt a főszerep.
 

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.19 - Új Arc a Station 7-nél


Leo Nash már rutinos tűzoltónak számított, hiszen évekig szolgált a Blaine County-i 118-as állomáson. Amikor azonban Los Santosba költözött, tudta, hogy az új laktanya új kihívásokat és ismeretségeket tartogat. A Station 7 laktanyájába érve minden ismeretlennek tűnt, de az illatok, a zajok, és az a sajátos légkör, amely minden tűzoltóállomás sajátja, otthonosságot árasztott.

Nathan Casey Battalion Chief már várta őt az ajtóban. – Nash, jó, hogy megérkeztél. Bemutatom a csapatot. Ők azok, akikkel együtt fogsz dolgozni.

A közös helyiségben már gyülekeztek a tagok. Casey sorra bemutatta őket: Adam, a tapasztalt veterán, akire mindig lehetett számítani; Andre, a humoros és közvetlen férfi, aki a csapat lelke volt; Leah, akiről sugárzott a magabiztosság; William, az egyik legjobb gépjárművezető, akivel valaha találkozott; Daniel, a fiatal, de lelkes újonc; és Ellie, akinek kedvessége azonnal megnyugtatta Leót.

– Üdv, Leo! – mosolygott Ellie, és kezet nyújtott. – Már vártunk.

Leo egy bólintással fogadta a köszöntéseket. Érezte, hogy egy összeszokott csapathoz csatlakozik, de tudta, hogy neki is be kell illeszkednie.

Az Első Hívás

Az első műszak csendesen indult. Leo éppen a felszereléseit rendezte a szekrényében, amikor megszólalt a riasztó. A PD jelentett egy súlyos motorbalesetet a város peremén. Casey Williamet és Leót jelölte ki az esetre.

A mentőautó szirénája betöltötte az utcákat, miközben William tapasztalt mozdulatokkal irányította a járművet.

– Motorbaleset – mondta William, miközben egyenesen az útra figyelt. – Az ilyenek sosem szoktak jól végződni.

Amikor kiértek, a rendőrök már a helyszínen voltak. A motor egy kőkerítésnek csapódott, az áldozat pedig néhány méterre feküdt a járdán. A mentősök már próbálták újraéleszteni, de az arcukon látszott, hogy kevés remény van.

Leo és William segítettek a helyszín biztosításában, de mire az orvos kimondta a halál beálltát, Leo egy helyben állt, és próbálta feldolgozni a látottakat. Az áldozat sisakja a motor mellett hevert, a földön olajfoltok és vér keveredtek.

– Nem tehettünk semmit – mondta William csendesen, Leo vállára téve a kezét.

Az Este

A laktanyába visszatérve Leo csendesen ült a társalgóban. A többiek látták rajta, hogy valami nincs rendben, de nem kérdeztek semmit. Tudták, hogy minden tűzoltónak megvan a maga módja a nehéz pillanatok feldolgozására.

A szolgálat végén Leo egy közeli bár felé vette az irányt. A pultnál leült, és rendelt egy italt. Az első korty után azonnal érezte, hogy a feszültség enyhülni kezd. Az egyik poharat követte a másik, majd a harmadik.

– A halál része ennek a munkának – motyogta magának, de a fejében még mindig ott volt a motoros képe, a sisak a földön és az orvos szomorú bólintása.

Amikor hajnalban végre hazabotorkált, Leo a kanapéjára rogyott. Az ital rövid időre elnyomta a fájdalmat, de tudta, hogy másnap újra szembe kell néznie a valósággal. A Station 7 csapata várta, és ő nem akart csalódást okozni – még akkor sem, ha a saját démonai továbbra is árnyékként követték.
 

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.20 - A Test figyelmeztetései


Leo Nash egy átlagosnak mondható műszakot töltött a Station 7 laktanyájában. A nap eseménytelenül telt: kisebb riasztások, egy felborult kuka miatti bejelentés, és egy automata tűzjelző okozta vaklárma. Bár a napja unalmasnak tűnt, Leo nem bánta – egy csendes nap mindig jobb, mint egy tragikus esemény.

A nap végéhez közeledve a 7EN92 jelzésű tűzoltóautót mosta le a laktanya udvarán. A tömlőből kiáramló víz csillogott a lemenő nap fényében, és a halkan duruzsoló rádió egy helyi zenecsatornát játszott. Leo megszokott mozdulatokkal tisztította a jármű oldalát, de gondolatai máshol jártak.

Az utóbbi hetekben egyre gyakrabban jelentkezett az a kellemetlen, nyilalló gyomorfájdalom. Először csak enyhe kellemetlenségként érezte, de az utóbbi időben szinte mindennapossá vált. Ma is, ahogy a hideg vizet a járműre irányította, újra megérezte azt a tompa, szorító érzést a hasában.

Mi a franc lehet ez? – motyogta magának.

Eszébe jutott, hogy talán az évekig tartó rendszertelen életmód és az alkohol lehet a felelős. Bár az utóbbi időben csökkentette az ivást, még mindig nem tudott teljesen lemondani róla. A zsíros, gyorséttermi ételek sem tettek jót, és tudta, hogy ezek is hozzájárulhatnak a problémához.

A gyomrára szorította a kezét, és mély levegőt vett, mintha ezzel enyhíthetné a fájdalmat.

Elmélkedés

Ahogy a jármű tisztítása véget ért, Leo leült az udvar szélén lévő padra. A többiek már a laktanya társalgójában beszélgettek vagy vacsoráztak, de Leo inkább egyedül akart lenni.

Talán el kéne mennem orvoshoz” – gondolta, de azonnal el is hessegette az ötletet. Nem szerette az orvosokat, és különben is, minek aggódni? „Egy kis fájdalom miatt nem kell pánikolni” – győzködte magát, bár mélyen belül tudta, hogy ez több, mint egyszerű emésztési zavar.

A műszak végeztével Leo visszatért a lakására. Az este szokásos rutinja következett: egy hideg sör és a régi, kopott kanapé. Ahogy kortyolta az italát, a gyomorfájdalom újra jelentkezett. Ezúttal erősebbnek tűnt, de Leo makacsul figyelmen kívül hagyta.

Majd elmúlik” – gondolta, és a távirányító után nyúlt, hogy elterelje a figyelmét. A fájdalom azonban ott maradt, mint egy kitartó emlékeztető, hogy talán ideje lenne változtatni. De Leo, ahogy mindig, most is úgy döntött, hogy vár még egy kicsit – hátha a holnap jobb lesz.
 

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.21 - A Fájdalom és a Csendes Függőség


Leo Nash egy hosszú és mozgalmas műszakot tudhatott maga mögött. Aznap a Station 7 állomásán egymást követték a riasztások: kisebb tűzesetek, egy közlekedési baleset, és egy kórházi evakuálás segítése. A csapat minden tagja fáradtan tért vissza az állomásra a műszak végén, de Leo fejében már csak egy gondolat motoszkált: hazamenni, és végre elengedni magát.

Amint belépett a lakásába, a megszokott mozdulatokkal nyúlt a hűtőajtóhoz. Elővett egy sört, majd a pohárért sem nyúlt, egyenesen az üvegből ivott. Az első korty megnyugvást hozott – vagy legalábbis ezt hitte. Sorra ürítette az üvegeket, miközben a kanapéján ült, a tévé tompa zaja betöltötte a teret.

A Fájdalom Csúcspontja

Ahogy az ötödik üveghez ért, hirtelen éles fájdalom nyilallt a hasába. Először csak összerezzent, de a fájdalom fokozódott, szinte mozdulni sem tudott. A szúrás olyan erős volt, hogy Leo lecsúszott a kanapéról és a földre rogyott.

Francba… – nyögte ki, de a fájdalom szinte elvette a szavát.

Ott feküdt a nappali padlóján, görcsösen markolva a hasát, és próbált levegőt venni. A gondolat, hogy segítséget kérjen, átfutott az agyán, de azonnal elvetette. „Ha kiderül, hogy az ivás miatt van, elveszthetem az állásomat” – gondolta kétségbeesetten.

Reggeli Taktikák

Néhány óra kínlódás után végül elaludt a földön, és csak a reggeli napfény ébresztette fel. A fájdalom még mindig ott volt, bár enyhébb formában. Leo lassan feltápászkodott, remegő kezekkel nyúlt az italos szekrényhez, és elővett egy üveg töményt. Egyetlen pohárkával kezdett, de hamarosan egy második is követte.

– Ez majd elnyomja a fájdalmat – mormolta magának.

Gyorsan zuhanyozott, hogy eltüntesse magáról az esti gyötrelem nyomait, majd felvette az egyenruháját, és elindult a laktanyába.

Munka a Fájdalom Árnyékában

A Station 7 csapata mosolyogva üdvözölte, ahogy belépett az állomásra, de Leo igyekezett elkerülni a szemkontaktust. Tudta, hogy ha valaki alaposabban megnézné, észrevenné az arcán a sápadtságot, a fáradtságot és a mögötte húzódó szenvedést.

A napot csendesen kezdte: a felszereléseket ellenőrizte, majd a laktanya udvarán segített az autók tisztításában. A gyomrában lüktető fájdalom azonban folyamatosan emlékeztette arra, hogy valami nincs rendben.

Ahogy a nap telt, Leo egyre inkább rájött, hogy a helyzet fenntarthatatlan, de nem volt elég ereje változtatni. Az alkohol volt az egyetlen dolog, ami átsegítette a napokon – és ő pontosan tudta, hogy ez hova vezethet. De most még nem állt készen arra, hogy szembenézzen a valósággal.

Az este közeledtével már csak arra vágyott, hogy visszatérjen a lakásába, és újra a pohár után nyúljon. A fájdalom, a magány és a szokásai rabjaként Leo tovább sodródott egy olyan úton, amelyet egyre nehezebbnek érzett megváltoztatni.
 

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.22 - A Mélypont


Leo Nash egyre nehezebben viselte a mindennapokat. A fájdalom, a bűntudat és az önvád mindennapos társai lettek. Az alkohol volt az egyetlen, ami enyhítette ezeket az érzéseket, de egyúttal mélyebbre is taszította.

Egy szürke hétköznap reggel Leo arra ébredt, hogy az óra még hatot sem ütött, de ő már a konyhaasztalnál ült egy pohár töménnyel a kezében. A nap első kortya égette a torkát, de legalább egy pillanatra elterelte a figyelmét a gyomrában érzett állandó szorításról.

Az óra ketyegése üresen kongott a lakásban. Leo az órára pillantott: 6:30. Ideje lenne indulni a Station 7-re, de az ötlet még soha nem tűnt ennyire távolinak. Már alig tudott egyenesen ülni, és a gondolat, hogy egyenruhát húzzon, nevetségesnek tűnt ebben az állapotban.

A Hívás

Reszkető kézzel nyúlt a telefonjáért, és tárcsázta a laktanya számát. A vonal túlsó végén Nathan Casey Battalion Chief hangja hallatszott.

– Itt Casey. Mi a helyzet, Nash?

Leo megpróbált összeszedettnek tűnni, de a hangja elárulta.

– Nathan… Rosszul vagyok. Nem tudok ma bemenni. Valami vírus, azt hiszem… – mondta lassan, mintha minden szóval harcot vívna.

Nathan egy pillanatra elhallgatott, de végül csak annyit mondott:
– Rendben, Leo. Pihenj, és szólok valakinek, hogy helyettesítsen. Jobbulást.

Leo sóhajtott, és letette a telefont. Nem tudta, Nathan észrevette-e, hogy valami nem stimmel, de most nem érdekelte.

Az Üres Nap

A következő órák egy homályos spirálban teltek. Üres tekintettel bámulta a nappali falát, miközben sorra ürítette az üvegeket. A gondolatai zavarosak voltak; emlékek, bűntudat és a fájdalom szüntelen áradata kavargott a fejében.

Dél körül már szinte semmit sem érzett – se fájdalmat, se bűntudatot, se reményt. Csak ült a kanapén, egy újabb üveggel a kezében, és hagyta, hogy a nap elússzon mellette.

Amikor az este elérkezett, Leo már alig volt magánál. A nappali tele volt üres üvegekkel, a levegő alkoholgőzben úszott. Egy pillanatra a tükörre pillantott, de az, amit látott, még őt is megrázta: egy sápadt, megviselt arc nézett vissza rá, a hajával és szakállával ápolatlanul, a szemében ürességgel.

Egyedül a Mélyben

Ahogy az éjszaka leszállt, Leo teljesen egyedül maradt a saját démonjaival. Nem volt már senki, akit hibáztathatott volna a helyzetéért – csak ő maga. De ahelyett, hogy változtatott volna, inkább egy újabb pohár után nyúlt.

Ez volt a nap, amikor Leo Nash elérte a mélypontot. És bár még nem tudta, az út innen csak két irányba vezethetett: vagy mélyebbre süllyed, vagy megpróbál felkapaszkodni. De ezen az estén az alkohol választotta helyette az irányt.
 

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.23 - A Színfalak Mögött


Leo Nash egyre mélyebbre süllyedt az alkohol fogságában, de a látszatot igyekezett fenntartani. Aznap reggel is a megszokott rituáléval kezdte a napját: a konyhapulton lévő flaskából gyorsan meghúzta az erős szeszt, mielőtt felvette volna az egyenruháját. A szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek, a mozdulatai merevek voltak, de a tükörbe nézve próbálta magát meggyőzni, hogy senki nem fogja észrevenni.

– Csak egy kis segítség… hogy átvészeljem a napot – mormolta magának, majd elindult a Station 7 laktanyájába.

Az Álcázás Művészete

A laktanyában minden ugyanolyannak tűnt. Adam, Andre, Leah, William, Daniel és Ellie mind mosolyogva köszöntötték, ahogy belépett. Leo visszaköszönt, igyekezett természetesen viselkedni. A csapat tagjai közötti kölcsönös tisztelet és barátság megalapozta a hangulatot, de Leo belül egyre inkább elszigeteltnek érezte magát.

Aznap több kisebb esethez riasztották őket. Egy kihűlt lakástűzhöz, egy idős ember mentéséhez, aki az ágyában rekedt, és egy elakadt lifthez is kimentek. Leo minden helyzetben ott volt, de apró hibákat ejtett: elfelejtette időben előkészíteni a felszerelést, rosszul kötött meg egy csomót, vagy egyszerűen nem figyelt eléggé. A csapattársai néha rámosolyogtak, és átvették tőle a feladatot, de senki nem gondolt arra, hogy valami komoly baj lehet vele.

Lopott Pillanatok

A munkanap során Leo egy kis flaskát tartott a zsebében. Minden alkalommal, amikor egyedül maradt – akár egy felszerelés szállításánál, akár a jármű tisztításánál –, gyorsan meghúzta a flaskát. Az alkohol melegen árasztotta el a testét, és egy röpke pillanatra elfelejtette a fájdalmat és a belső ürességet.

– Csak annyi, hogy jobban menjen a nap – motyogta magának minden alkalommal, mintha meg kellett volna győznie a saját lelkiismeretét.

Egyre Mélyebbre

A nap végére Nash fejében már nehezebben álltak össze a gondolatok, és a teste is egyre lassabban reagált. A csapat egy nagyobb riasztást is kapott: egy háromgyermekes család házában tűz ütött ki. A helyszínre érve Leo ismét apró hibákat vétett – rossz helyen kereste a tűzfészket, és nem a megfelelő eszközt hozta ki a járműből. William, aki észrevette a zavartságát, gyorsan átvette tőle a feladatot, de csak egy fejcsóválással jelezte, hogy valami nincs rendben.

A Nap Vége

Amikor a műszak véget ért, Leo érezte, hogy az aznapi teljesítménye messze nem volt megfelelő. Az irodában Nathan Casey megjegyezte:

– Nash, minden rendben? Kicsit fáradtnak tűnsz az utóbbi időben.

– Minden rendben, főnök. Csak egy hosszú nap volt – válaszolta Leo, kerülve a szemkontaktust.

Nathan nem kérdezett többet, de a szemében volt valami, ami azt sugallta, hogy nem hitt teljesen Leo válaszának.

Leo hazament, és azonnal az italos szekrényhez nyúlt. Ez volt az egyetlen menedéke, az egyetlen dolog, amitől úgy érezte, képes túlélni a napokat. De a valóság az volt, hogy a szokásai egyre jobban eltávolították attól az élettől, amit valaha szeretett. Az alkohol most már nemcsak a fájdalmat, hanem az egész életét is áthatotta.

És ahogy az éjszaka leple alatt újabb pohárral töltötte meg a poharát, Leo tudta, hogy egyre közelebb kerül ahhoz a ponthoz, ahonnan talán már nem lesz visszaút.
 

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.24 - A Mélypont


Péntek reggel volt, egy újabb nap, amelyet Leo Nash az alkohollal indított. Már hajnali négykor kelt, hogy egy gyors korttyal enyhítse a belső ürességet és a fájdalmat. A reggel lassan telt, és mire az óra elütötte a hetet, Leo már olyan részeg volt, hogy alig tudott megállni a lábán.

A gyomra szokás szerint fájt, de ezúttal valami más volt. Egy erős, éles fájdalom hasított belé, ami arra kényszerítette, hogy a mosdóba rohanjon. A tükörbe nézve egy sápadt, megviselt arc nézett vissza rá, a szemei üvegesek és élettelenek voltak. Hirtelen öklendezni kezdett, majd vért hányt a mosdókagylóba.

Leo megpróbált kapaszkodni, de a teste feladta. A világ elsötétült, és eszméletlenül zuhant a konyha padlójára.


Eltűnt a Munkából

Amikor Leo nem jelentkezett szolgálatra, Nathan Casey Battalion Chief észrevette. Leo megbízhatósága az utóbbi időben kérdésessé vált, de eddig mindig valahogy megjelent. Casey rossz előérzettel tárcsázta Leo számát, de a vonal túloldalán csak néma csend fogadta.

– Ez nem jó – mondta magában, és azonnal autóba ült, hogy elinduljon Leo otthonához.

Amikor megérkezett, az első, amit észrevett, a rendetlenség volt. A ház környéke elhanyagolt volt, a bejárati ajtó résnyire nyitva.

– Leo! Itt Casey! – kiáltotta, miközben belépett a lakásba.

A látvány, ami fogadta, sokkoló volt. A nappali egy putri állapotát tükrözte: üres üvegek mindenütt, rendetlenség és bűz terjengett a levegőben. A konyhában találta meg Leót, aki eszméletlenül feküdt a földön, saját hányásában.


Casey Cselekszik

Nathan azonnal térdre ereszkedett Leo mellett. Ellenőrizte a pulzusát – gyenge volt, de érezhető.

– Leo, hallasz engem? – kérdezte, miközben finoman megrázta a vállát, de semmi válasz nem érkezett.

Nem vesztegette az időt. Előkapta a telefonját, és tárcsázta a 911-et.

– Itt Nathan Casey, a Station 7 Battalion Chief-je. Szükségem van egy mentőre azonnal. Egy kollégám eszméletlen állapotban van, valószínűleg alkoholmérgezés és belső vérzés miatt – mondta határozottan.

Amíg a mentő megérkezett, Casey megtisztította Leo légútjait, hogy biztosítsa, ne fulladjon meg, majd próbálta stabil oldalfekvésbe helyezni.


A Mentő Érkezése

Amikor a mentősök megérkeztek, Casey gyorsan tájékoztatta őket a helyzetről.

– Alkoholmérgezés gyanúja, valószínű belső vérzés. A pulzusa gyenge, de stabil – mondta, miközben segített felhelyezni Leót a hordágyra.

Ahogy a mentőautó távolodott, Casey a bejárat előtt állt, és mély levegőt vett. A harag, a szomorúság és az aggodalom keveredett benne. Tudta, hogy Leo mélyen van, és talán ez az utolsó esély arra, hogy visszarántsa őt a szakadék széléről.

Casey úgy döntött, hogy amint Leo jobban lesz, szembesíti őt a problémájával. De most nem maradt más, mint várni, és remélni, hogy ez a nap nem lesz az utolsó fejezet Leo történetében.
 

Fasírt

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Xavier Reed
2025.01.25-26 - A Hétvége


Leo Nash a kórházi ágyon feküdt, a plafont bámulva. A fehér falak steril légköre elnyomta a szokásos otthoni bűzt, amit a szétszórt italos üvegek és a megállíthatatlan káosz árasztott. A hasán érzett fájdalom tompa, de állandó volt, emlékeztetve őt az elmúlt napok eseményeire.
Az orvos közölte vele: a belső vérzést gyomorfekély okozta, amit az évek óta tartó mértéktelen alkoholfogyasztás súlyosbított. Ez volt az első alkalom, hogy Leo ténylegesen szembenézett azzal, mit tett a testével. Szégyen borította el, ahogy a tények súlya ránehezedett.

Egy Nem Várt Látogató

A kórterem ajtaja halkan nyikorgott, ahogy Nathan Casey belépett. A Battalion Chief egyenruhában volt, de az arcán látszott az aggódás. Leo megpróbált felülni, de a fájdalom gyorsan visszaszorította az ágyra.
– Maradj csak, Nash – szólt Casey, miközben egy széket húzott az ágy mellé. – Nem kell most erőlködnöd.
Leo nem tudott a főnöke szemébe nézni.
– Hallom, mi történt – kezdte Casey komoly hangon. – A mentősök jelentették az állapotod, és az orvos is elmondta, mi okozta a bajt.
Leo összeszorította az ajkát, de nem válaszolt.
– Miért nem szóltál, Nash? Miért nem kértél segítséget? – folytatta Casey. Hangja nem ítélkező volt, inkább tele volt együttérzéssel és egy csipetnyi csalódással.
Leo végre megszólalt, bár hangja alig volt több suttogásnál.
– Szégyelltem magam. Azt hittem, meg tudom oldani egyedül. Nem akartam, hogy bárki tudja... hogy ennyire függő vagyok.

A Segítség Felajánlása

Casey sóhajtott, majd közelebb hajolt.
– Figyelj, Nash, mindenki követ el hibákat. De az igazán erős emberek azok, akik képesek elfogadni, hogy segítségre van szükségük, és tenni érte. Nem vagy egyedül ebben, és nem foglak magadra hagyni.
Leo egy pillanatra felnézett, és látta a Battalion Chief arcán az őszinte törődést.
– Én nemcsak a főnököd vagyok, hanem egy csapattársad is. És ez azt jelenti, hogy számíthatsz rám. De most döntened kell, Nash. Ha így folytatod, tönkreteszed magad, és elveszítesz mindent. Az életedet, a munkádat... és talán még minket is.
Leo lassan bólintott, bár nem volt biztos benne, hogy képes lesz változtatni.

Egy Kis Remény

Casey felállt, és mielőtt elindult volna az ajtó felé, megállt és visszanézett.
– Most pihenj, de gondold át, mit szeretnél kezdeni az életeddel, Nash. Én itt leszek, ha készen állsz változtatni.
Ahogy a Battalion Chief kilépett az ajtón, Leo egyedül maradt a gondolataival. Az önvád és a szégyen hullámai között egy apró szikra kezdett el pislákolni: talán még van remény, hogy megfordítsa az életét. De előbb önmagát kellett legyőznie.
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó