Zahyde Malik - nem egy szivárványos dumcsi.

[mandms]

Harmincnyolc Celsius fok, a sarki bolt hőmérőjén. Robbanás. A csatorna fedél már-már hóember módjára olvadozik. Robbanás. Vakító, tűző nap verődik vissza egy fehér pickup motorháztetejéről. Robbanás.

Felhúzodó redőny egy civilek lakta területen. Fegyverropogás. Utcán bőrt rúgdosó fiatalok csoportja. Fegyverropogás. A kormányerők fegyverzettel felszerelkezett járőröző katonai. Fegyverropogás.

Minden abban a pillanatban véget érő életnek ugyanaz az oka, de az egyik esetben kivételesen nem ártatlan emberek földi létének megszűnéséről volt szó.

 

[mandms]

​

@Doki

 

[mandms]

Nincs több szó.

A minap éppen ugyanabba a sarki boltba kellett le ugranom édesanyám utasítására, valami teljesen jelentéktelen dolog miatt. Anyu szeret néha tudomást sem szerezni a valóságról. Az eladó megint az a fiú volt a boltban. Nehéz egy ilyen országban barátokat szerezni, háború van, válság, infláció, rossz az egészségügyi helyzet is. Mindenki zárkózott, nehezen építik ki a bizalmat.

Tudjátok milyen érzés elveszíteni a legjobb barátotokat? Tudjátok milyen érzés bele gondolni, hogy ha egy órával később megyek én is ott vagyok? Akkor még az is lehet, hogy sikerül megmentenem. A bombakeresésre kiképzett Layla kutyám biztosan jelzett volna.

Mikor megtudtam mi történt azonnal megszakítottam a felépülésre szánt maradék időt, amit otthon terveztem tölteni. Anyám csak annyit látott, hogy felvettem az Ak-47-es gépkarabélyomat és s azt ahogyan elviharzok, nem kérdezett semmit. Legalább olyan dühös voltam mint amikor először megragadtam a fegyverem napra pontosan fél éve. Az a rengeteg gondolat ami végigfutott az agyamon miközben a csapatom felé tartottam, már már kimondhatatlan.

Mérhetetlen hiányérzetet éreztem leginkább, aminél már csak az volt a rémisztőbb hogy ez az állapot még csak éppen ebben a pillanatban kezdődött el. Akit valaha legjobb barátomnak tartottam többé nem létezik már ezen a tudati síkon. Ilyen szempontból rettenetesen rossz bele gondolni hogy milyen szép is az hogy mindenki más és egyedi. Hiszen ő az volt aki volt, akivel rengeteg közös élményt szereztünk, aki mindent megosztott magáról és akivel én is mindent megoszthattam. Se a személyisége, se semelyik része nem pótolható már többé, és talán senki nem is lenne rá képes.
Akkor még nem is tudtam hogy a másik barátomat is el fogom veszíteni a szörnyű tragédia miatt. Együtt harcoltunk, nem csak barát hanem bajtárs is volt. A gyáva hitetlen kutyát egy jelentéktelen nő miatt kellett meggyászolnom Ahmed halála mellett. Ha fontosabbá válna egy kapcsolat mint a barátság hamarabb lőném magam fejbe..


Kedves R.B.M.

Nekem csak egy problémám volt, hogy a barátom voltál. Tekintve hogy múlt idő, végülis megoldódott. De nem úgy ahogy azt én szerettem volna, hogy meghallgatsz amikor szar helyzetben Ahmed halála miatt, és hogy valahogy túllépünk közösen. Hanem úgy hogy eltűntél. És tudod mit? Ezt köszönöm a legjobban! Bár sok időbe telt feldolgozni ezt mégis örülök neki, mert sokkal jobb embereket mondhatok emiatt a barátaimnak mint te voltál. És hogy miért? Mert ők meghallgatnak, és érdekli őket hogy mivan velem és segítenek a szarban. A szarban amiben most mindannyiukat ott akartam hagyni mint te anno engem. De rájöttem hogy azt nem tehetem, mert dolgom van, szükségük lesz rám ha ők lesznek egy ilyen helyzetben, úgy mint amikor nekem lett volna rád.​

 

[mandms]

​

 

[mandms]

Amikor a dolgok kitisztulnak lesz csak sötét minden igazán.

Már hónapok elteltek, de ez feldolgozhatatlan. Sose fog elmúlni az az űr amit hagytál, nem is akarok új barátokat. Amúgy is gonoszak az emberek, és még hülyék is. De te meg.

Ahmed, hol lehetsz? Te egy igaz barát voltál. Nem-nem ez annál több vo... Nem, hisz az nem lehet, az nem az elfogadott, az nem normális. De akkor is nekem a társaságod kell. Beleszeretni valakibe csak mert jól érzem magam a társaságában. Biztos csak azért történik mert. Valószínűleg tényleg csak azért mert. De inkább mert előtte nem éreztem jól magam és ezen ő változtatott. De miért érzem ezt? Én még sose éreztem olyan jól magam mással mint veled. De nem-nem, ezt a gondolatot el kell söpörni, még a végén kivégeznek.

Te jó ég, fontosabbá vált egy kapcsolat mint a barátság, inkább fejbe lövöm magam.


Zahyde, azaz önmegtagadás.


Szereznem kell magamnak egy barátnőt. Akkor legalább anyuék is megnyugszanak és eltudom űzni azt A gondolatot. Nincs is itt bent semmilyen gondolat. Főleg nem olyan, hogy egy fiút szeretnék. Biztos jön hamarosan egy lány és jó lesz minden, feleségül veszem, két három gyerek és akkor boldog lesz a kormány, a családom és mindenki, még a társadalom is elfogad majd.

De az én boldogságommal kifog törődni? Amúgy se számít, hiszen az nem normális, nem ebben az országban, ebben a világban itt és most ez nem. Ahmed biztos megértette volna és vele boldog lehetnék, de még csak merszem se volt elmondani neki azt amit valójában még én sem tudok. De akkor mit tudok?

Semmit, mint mindenki más (aki más).


Háború ide benn', háború oda kinn'.

Harc ez ellen a zsarnok elnyomó rendszer ellen, ami nem engedi, hogy mindenki azt tegye amit szeretne. Harc ez ellen a zsarnok elnyomó belső hanggal ami nem engedi, hogy az legyek aki. Mert az első számú elnyomó ezt váltja ki a második számúból.

​

Mifasz?

váaáááááa​

Hogyan zavarjuk össze teljesen saját magunkat?

Nem tudom mi történt, vagy mi ez most. Pont azért nem mert legutóbb ugyanezt egy lány esetében éreztem. De most nem tudom ez mi, nem is akarom megtudni, talán pont azért nem mert ezt ebben a világban többen tartják inkább egy elcseszett dolognak, mint sem normálisnak. De muszáj lesz elfogadni..

elfogadni, hogy ez nem normális.


Kedves L.

De jó is volt. Az az egész ami köztünk (nem) volt. Szeretem ha valamiből ami az első alkalom igazából több van. Mert valamilyen feltétel módosul és ha abból szempontból kezdem vizsgálni a dolgot, egy teljesen új dolog kezd körvonalazódni. Szóval te voltál az első lány akibe először szerelmes lettem. Több pontban is más a következő ami miatt te voltál az utolsó is és így más is lehetett az első egy új nézőpont szerint. De most nem is ez a lényeg! Egyszerűen a világ legcsodálatosabb dolga volt amit éreztem feléd, és egyben a legpocsékabb is ebből következett. De mégis jó volt szeretni, csak talán korai volt. Amúgy azóta is rossz vagyok abban hogy különbséget tegyek barátság és szerelem között bizonyos esetekben. Eszembe jutott hogy nálad azzal rontottam el hogy erőltettem, szóval most megpróbáltam nem erőltetni, és meghalt legközelebb pedig megint túltoltam.. Neked mondjuk ez nem nagy vigasz, szimplán sajnálom hogy nálad ez nem jutott eszembe, hogy csak érezzük jól magunkat és kész. Végül nem bánom hogy semmi nem lett, mert de jó is volt.

Csak azt sajnálom hogy a következő elsőknél nem kapcsoltam időben.​

 

[mandms]

egy rossz - álom - kép ami eddig a legcsodálatosabb

Egymással szemben feküdtünk, és egymás szemébe néztünk hosszasan, aztán már csak elmosolyodtunk mind ketten. Hamar újra becsuktuk szemeinket, arcomat félig a kezemen pihentetve próbáltam újra álomba merülni. De ezt egy, az ujjaimon érezhető érintés akadályozta meg. Szemeim fél álomból kinyílva először lefelé indultak az éppen össze fonódó ujjainkra. Pillantásom hamar a kéz tulajdonosának szeme irányába terelődött. A gondolataim is legalább ilyen sebességgel váltották egymást. Ez most mit jelent? Mi történik? Teljesen leblokkoltam, nem értettem mi történik éppen. Ekkor arra kért, hogy csukjam be a szemem és ne merjem kinyitni. Kérdeztem, hogy miért? Rögtön érkezett is, a válasz hogy csak csináljam, mi előtt megbánja az egészet. Szóval úgy tettem ahogy kért, a szemhéjam lassan lefedte aggodalommal és izgalommal teli lélektükröm. Az egész folyamat természetesen nagy zakatolás kíséretében ment végbe, majd kiugrott a szívem a helyéről. Minden más érzékszervemre támaszkodva az agyam a következőt állapított meg: valaki közeledik.
Egyre fokozatosabban nyert bizonyosságot, érezni kezdtem a közelségét. Egyre jobban kezdtem érezni és hallani a remegő lélegzetét amiből az izgalom volt kiszűrhető. Aztán a közeledő arc orra és homloka az én orrommal és homlokommal szenvedett balesetet, na nem azért mert megfejelt! Hanem mert oda bújt hozzám, legalábbis a szememet ekkor kinyitva ezt tapasztalhattam.
Kérdést irányítottam felé: "Ez most mi volt (Név)?"
Egy sértődött, halk mondat hagyta el a száját: "Héé, még nem is mondtam, hogy kinyithatod."
De tényleges válaszként csak átölelt, amit persze viszonoztam, az elmúlt percek cselekményével való megbékülésem jeléül. Felfeküdt mellém az ágyba, és ismét egymás kezét kezdtük fogni, közben megpróbáltunk elveszni egymás szemében. Valószínűleg ugyanazt a zavarodottságot olvasta ki a szememből amit én is az övéből. Idővel az érzéseim mérhetetlen nyugalomba csaptak át, és az ő tekintetében is ezt láttam. Ám teljeskörűen akkor vált biztossá a gondolat amikor ismét felém közeledett és megcsókolt. Életemben először éltem át ezt és rohadt jó volt! ilyen jó még soha nem volt semmi. Természetesen nem hagyhattam viszonzás nélkül, vissza is kapta. Pár percig eltartott ez az állapot, az állapot ahol az egymás iránt érzett érzelmeinket annak legfelsőbb fokán mutattuk ki egymásnak. Az egész nem tűnt viszont pár másodpercnél többnek, már már olyan gyors volt, mintha meg sem történt volna. Pedig nagyon is megtörtént! végül sikerült egymás szemében elveszni, a hajnal és a szituáció nyugalmában merültünk álomba..

De mi a faszért kellett ezt álmodnom?!

 

[mandms]

a looooong fucking day..

@Tonrok @SanyAa @Padre ​

 

[mandms]

Szóval a béke és a boldogság kedvéért

Elkezdtem találkozgatni a szomszéd lánnyal. Egészen megkedveltem mint barát. De muszáj lesz megtenni a következő lépéseket is. Szerencsétlen csaj, teljesen belém esett szerintem. (Buta NPC..) De nem baj! Ez volt a cél. Bár hivatalosan sose mondtuk ki, végre nyugalom van, a látszat szerint minden rendben, és normális életet élek. Örül a család is. Már már néha elhiszem én is, hogy ez tök jó.


Idővel már nem keressük.

Nem kerestük tovább egymást, talán azért mert megunta, hogy nem mondtam neki soha, hogy többet akarok. Hogy is mondhattam volna? Mikor én magam sem tudtam mit akarok. Erre már csak akkor jöttem rá miután nem keresett. Már megint összezavarodtam. Egyszer egy lány, egyszer egy fiú. Mi történik? Szóval felkerestem és szerelmet vallottam neki. De már késő volt, vagyis barátok maradtunk? Úgy éreztem, hogy több volt mint barátság, akkor is. De sose lett már ez ki mondva. Cserébe a lány egyszer részegen véletlen bejelentette, hogy szerelmes a volt osztálytársamba. Nem igazán értettem a dolgot. Hiszen alig beszéltek, velem meg ott volt nap mint nap. Alig tudtuk levakarni egymást. Talán nem is akartuk. Csak nem tudom, hogy akkor mi volt a gond. Nem léptem időben, aztán meg már késő volt?


Minden rendben. (nem)

Évek óta vívom háborúimat, de úgy igazán egyiket sem. Elfogadtam, hogy az vagyok aki nem vagyok, és élek tagadásban. Elfogadtam, hogy ez az ország Szudán, és megteszem azt amit egy jó ízlésű átlag polgár, megvívom azt a minimális háborút azért hogy úgy élhessek az országomban ahogy szeretnék. Még ha ezért néha fegyvert is kell ragadnom. A gondolatokat pedig elnyomom, nincsen rájuk szükségem inkább eljátszom, hogy minden rendben.


ELőre megyünk.

Mindig előrre megyünk, már legalább 6 éve nem tudom mi történik. Nem is akarok róla tudomást szerezni. Bele fáradtam mindenbe. Már nem is számít, se barátok se szerelem. Egyiket se akarom. De hogy lehet így élni?

Végső Nap

Volt egy srác a csapatomnál, sose engedtem közel magamhoz barátként eleinte. De talán azt soha többé nem fogom tudni mondani senkire sem hogy ő egy barát. Hiszen Ahmed meghalt, a másik pedig úgy döntött, hogy nincs szüksége erre és számomra halt meg. Azt hiszem már majd csak akkor jelentem ki valakiről hogy tényleg a barátom volt amikor a Végső Nap ítéletében a pokolra jutok, és ott fog várni az a valaki. Addig mi lesz? Ki élvezem az összes pillanatát annak, amikor jól érezem magamat az emberekkel akik körülöttem vannak.

Politikai tudat alatti.

Sokszor rohadék voltam vele, mint mindenkivel. Például akkor amikor elkezdte mesélni hogy ide utazott egy ismerőse a demokrácia mekkájából, az USA-ból. Amivel még nem is lenne probléma, de leakart lépni vele. Valami befolyásos politikus fiáról van egyébként szó. Állítólag eltudja intézni nekünk idővel az állampolgárságot is. Először nagyon dühös voltam, de belefáradtam mindenben és mégis ott volt az bennem, hogy ha már nem is engedem magamhoz közel, mégis csak jól el vagyunk. Talán tudat alatt nem akartam elveszíteni későbbi barátomat.

Kedves papa.

Apropó Végső Nap. 10 éve gondoltál azon a napon arra, hogy az lesz az utolsó amikor felkeltél? Hogy amikor lehunyod a szemed, már soha többé nem nyílik ki? Tudod, sok mindenről lemaradtál, emlékszel például arra, hogy amikor a kedvenc helyedre vittél minket mindig vettél nekünk egy kis édességet, össze szorítottad a kezeidben, és azt kérdezted hogy: "melyiket kéred?" De mindkét kezedben volt valami mert két unokád van. Nagy szarban lennél most az elmúlt 7 évben mert növesztened kellett volna azóta egy harmadikat is, és csak 9 hónapod lett volna erre. De biztosan megoldottad volna. Legalábbis akkor amikor utoljára megöleltél, úgy éreztem mindent megoldasz és legyőzől, mikor még viszonylag jól voltál. Szóról szóra emlékszem, azt mondtad: "Gyere a keblemre, hadd öleljelek meg!". De mégse győztél le mindent. Ezáltal maradtál le annyi mindenről. (...)​

 

[Danó]

[hc]Kedves @MandMs!

Örömmel értesítelek, hogy a karaktertörténeted olyan szintet ért el, ami alapján a bíráló csapattal arra a döntésre jutottunk, hogy HCRP minősítésben részesítünk. Gratulálunk!
A továbbiakat Dashboard-on keresztül tudod intézni.[/hc]

 

[mandms]

zavaróan meg magyarázhatatlan hatások.
Nem tudom megmondani miért van. Nem tudom megmondani, hogy mi ez ami van. Ezért mondanám azt, hogy a szerelem egy megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan valami, amiért nem is tudom, hogy hogy lehetne hívni. De egyszerűen ott van az a dolog, hogyha nem lehetek melletted és nem tölthetek veled időt szomorú leszek. Viszont amikor ott lehetek, akkor meg én vagyok a világ legboldogabb embere. Na és akkor olyan mérhetetlen nyugalom, felszabadultság és jókedv tölt el mint még soha. Ez alkalomról alkalomra, eltöltött óráról órára, percről percre egyre csak fokozódik. Talán a legjobb megfogalmazás erre az, hogy melletted újra önmagam lehetek. Nem kell törődni rajtad kívül semmivel, csak őszintén, a problémáktól mentesen jól érezni magunkat. Egyebek közt ilyen hatással vagy rám..
Pedig tudom, hogy nem lenne szabad és, hogy nem normális. Leginkább azért nem, mert te valószínűleg közel sem érzel így.

Zahyde jó pár hosszú nappal, és még hosszabb éjszakák után, pár napos pihenője előtti utolsó munkával töltött napja végén ezeket a kavargó gondolatokat erőltette ki magából.
Bár célba nem ért, mégis ott van valahol lejegyezve...

 

[mandms]

​

 

[mandms]

ÉVADZÁRÓ KÖVETKEZIK​

Ez lenne a szabadság országa és a bátrak hona.

A befolyásnak hála lett munkánk, lakhatásunk, ráadásul továbbra is tudtunk Szudán helyzetével foglalkozni, gyakornokok voltunk a Szudánban Otthon programban. Rengeteget tudtunk segíteni, menekülteket koordináltunk, segítettünk nekik a normális élet elérésében az országban ahova én már soha többé nem teszem be a lábam. A politikai kapcsolatnak köszönhetően az idők során még az USA elnökével is találkoztunk futólag. Egy kis hát széllel megszereztük az állampolgárságot.
És igen, a csillagokkal borított zászló pedig ott lobogott felettünk!



Hiába közvetlen-közvetett, ha a közből kivetett.

A legjobb dolog ami történhetett talán az, hogy az országomon kívülre kerültem. Vannak helyek ahol az emberek kedvesek és nyitottak, közvetlenek. Kevésbé foglalkoznak vele hogy mi a politikai, a vallási nézetem, vagy éppen a szexuális irányultsággal. Bár a felismerés, hogy talán nem csak a lányok kapuja játszik már Szudánban utólért, mégis csak itt az USA-ban tudom elfogadni és teljesen felvállalni. Az emberek nagyrésze itt már eljutott arra a szintre, hogy nem lepődnek meg, vagy nem néznek rám másképp ha szóba jön. A szemükben ugyanúgy egy normális ember vagyok mint az enyémben ők. Ezt sose élhettem volna meg Szudánban.


Elfogadva?

Igazából nem vagyok benne biztos, hogy ezt teljesen sikerül-e valaha elfogadni abból kiindulva, hogy nagyon sok helyen nem fogadják el. Néha még mindig én magam sem tudom, hogy mi lenne a jó. Azt már tudom, hogy az oldalak nem számítanak. Ezzel nincs mit tenni. Majd valamikor biztosan megbékélek teljesen a gondolattal. Ha ő nem jön a képbe, valószínűleg örökre elnyomom. Addig is mindegy..
..csak legyen valaki akivel önmagunkat tudjuk adni és jól érzzük magunkat, más nem számít.


Ó, ne! Már megint végre.

Hiába akartam én újra azt érezni, hogy szeretek valakit. Meg hogy újra törődjek valakivel. Mégis a kezdetektől fokozatosan nőtt bennem az érzéseim mellett a félelem és az aggodalom gondolata is. De ha jönnie kell akkor jöjjön hát! Másképp nem is láttam értelmét sosem. Hát jött is. Mostmár muszáj valakivel megosztanom a gondolataim ez így már sok egyszerre, ennyi mindent magamba zárva!


A szivárványos dumcsi - ..és a barátok.

Emlékszik még valaki a srácra a csapatomból? Aki idáig vonszolt, nem csak több ezer kilométert de más értelemben is. Azt hiszem kirántott a gödörből. Bár sok utalást tettem, és felvetettem már másoknak is annak eshetőségeit, hogy ki is vagyok. Mégis vele beszéltem először őszintén arról, arról hogy egy fiút szeretek. Úgy, hogy közben már teljesen elfogadtam magamban. Szerencsére jól fogadta a dolgot, fura ennyi idő után valakinek újra oda adni a bizalmamat és beszélni az elmúlt pár évről. De azt hiszem hosszú idő után valakire újra barátként tudok tekinteni.



és ehhez mindössze csak:



6 év kellett..



...szóval Kedves kibaszott világ!

Mindössze ennyi ideig nem engedtem magamhoz közel senkit.
Mindössze ennyi ideig nem akartam azt érezni újra amit akkor amikor szerelmes voltam.
Mindössze ennyi ideig nem tudtam elfogadni magam.
Mindössze ennyi ideig nem érdekelt semmi.
Mindössze ennyi ideig lebegtem érzések nélkül.
Mindössze ennyi ideig basztad meg magad világ, úgy ahogy vagy!

És hogy most mit akarok?

Mindössze ennyi ideig boldogan élni végre, úgy és azokkal körülvéve akikkel én szeretném és valakit akivel végre boldogok lehetnénk együtt..



...de mindössze egy pillanatra is elég lenne.







((köszönöm a figyelmet, júniusban következik Zahyde Malik drámájának második felvonása. az eddig meg szokhatott formában, a jelen rp formájában, párhuzamosan folytatódik a történettel. a szünetben pedig jó szórakozást. ))

((egyébként boldog születésnapot a nagy vezérnek!))


Június 11. - Confessing the Unrequited ​

 

[mandms]

jó éjt.
Úgy lennék már öreg..
Mert akkor látnám az összképet,
vissza lehetne tekinteni az egészre.
Már problémák se lennének!
Annyira megpörgetném az időt.
..és akkor csak meghalni kéne.

sikítófrász: xd
Basszameg! Basszameg, basszameg és basszameg.

Értem, jól esik egy-egy közös megmozdulásunk. Szereted a társaságom. Biztosan az is jól esik, hogy meghallgatlak, és próbálok segíteni. Örülök, hogy jól esnek olyan dolgok amik már túl mutatnak egy barátságon. Nekem is jól estek. El is hittem, hogy jó lesz ez. És jó minden, de mégse jó! Aztán amikor rossz kedved miatt jónak láttad még párszor igénybe vetted ezeket a szolgáltatásokat ismét! Viszont én ezeket mostmár szeretném olyannak tartogatni aki képes visszaadni is, és eltudja fogadni azt, hogy ez már több mint barátság. És nem csak akkor és így élvezi ezeket a dolgokat amikor kedve van. Csak nem vagyok biztos benne, hogy sikerül-e harmadjára is. Harmadjára is törődni, foglalkozni valakivel és szeretni valakit. Nem-nem, az sikerülni fog, de túlélni? Na azt valószínűleg már nem.
~ Csá, bazdmeg!

"Mit erőltetsz rá, hogy ne játsszon az érzelmeiddel? Hogy ne pazarolja az idődet, ami az életed egyik legértékesebb dolga?"


Június 11.
Műanyag szív
Legközelebb
Kétségek között soha semmi sem biztos
Víz
Csak egy vallomás a szélben..
Csak egy vallomás az éjben..
Csak egy vallomás, mit a széllel küldök el!
Csak egy vallomás...
Csak egy vallomás... azaz megvallani a viszonzatlant.
Nem szabad?
Zűrzavaros ős varázs.
Itthon-Otthon
Az itthon nyugalma
Nem akarom!
Most sikerülni fog.
Munka munka. Munka. M. .
Ő
kanapé vágy.
A haza mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött
Húgy és szarszag.
Tudjátok mit, basszátok meg!
Hiányoztatok drágáim, mint egy falat kenyér!

 

[mandms]

Confessing the Unrequited, azaz Chapter II.​

Színház.
A kezdet végén:
Az élet egy kibaszott játék. Élvezni kell, észrevenni a jó dolgokat. Persze ez nehéz tud lenni, mert nyilván vannak rossz dolgok! De ezekre megoldást kell találni, és változtatni, másképp nem lesz olyan, hogy jó. Hihetetlen, hogy egy dolog mennyire befolyásolni tud minden mást. De ha teszünk érte, meg tudjuk változtatni a helyzetet. Az idő nem feltétlenül old meg mindent, ha nem társítjuk cselekvéssel. Eddig egy dolgot tudtam valamennyire komolyan venni, talán túlságosan is. Szeretni és mindent ami ennek a velejárója. Ennyire nem lett volna szabad. Így már sikerülni fog teljesen játszani ezt az élet nevezetű cuccot?
Végül két érzelmi állapot maradt amit komolyan tudok venni, de nagyrészt ezeket is csak belül. A gyász és a szerelem.
A kezdet vége pedig most kezdődik:

Műanyag szív
A torz érzelmeimet próbáltam aranyba önteni, de végül csak műanyagból sikerült.
Hát igen, az anyag megválasztása sokat számít, vagy jelenesetben, a hasonlatra vetítve itt inkább az eszköz szó illene az anyag helyére. De talán nem is az eszköz számít hanem a közlés módja.

Legközelebb
Vajon a másik véglet lenne a megoldás? Várni és akkor majd csak úgy lesz valami. De vártam, eleget vártam, hisz mindössze 6 év kellett. Lehet, hogy már nem is kell ezenfelül sokat várni, ha minden kétséget kizárva hiszek a nyilvánvalóban és nem agyalok napról napra, óráról órára, percről percre azon, hogy mi van, hogy mi lesz. Akkor lehet, hogy sikerül végre megfelelő körülmények között aranyba önteni az érzelmeimet.

Kétségek között soha semmi sem biztos
Nem is olyan régen olyan szintre jutottam a folyamatos agyalásnak és tulgondolásnak hála, hogy hónapokig nem aludtam. Ugyanis az alvás ott kezdődik, ha kipihened magad, amikor becsukod a szemed és csak reggel nyílik ki. De én most hónapokig csak ébren voltam, hiába volt néha csukva a szemem. Mindezt azért mert kétségek közt voltam. Gondolkodtam, megoldás hiányában újra meg újra. Még az agyam olyan fáradt nem lett, hogy igazából már nem is voltam ébren. Minden csak megtörtént rutinszerűen. Mostmár talán sikerült elérni arra a szintre azt hiszem, ahol egészséges szinten végig gondolom a lehetséges végkimeneteleket. Ha remélem a legjobbakat, és mégse teljesül be akkor is lesz valami, ha nem akkor majd lesz máskor vagy máshogy.

Víz
Már ez a víz is mérhetetlen szabadság, elég csak nézni.
Semmi, csak a hullámzó valami.
A végtelen víz, olyan végtelen mint a gondolataim.
Ami már soha sem fog megállni.
De ha a kettő találkozik, és nézhetem a semmiből hullámzó vizet az egyik mégis megállhat végre.
Teljesen azért mégsem, mert valaminek a gondolata ott marad: a szabadságé.​

 

[mandms]

@Doki​

 

[mandms]

Csak egy vallomás a szélben..

Beszélni akartam a bátyámmal arról, hogy érzelmeim vannak valaki iránt. Fel is jött közöttünk indirekt módon a téma. Először elvetettem a témát azzal, hogy bonyolult az egész. Mert vannak tényezők amik akadályoznak mindent. De végül elmeséltem neki mindent. Még azt is..

Csak egy vallomás az éjben..

Mostmár, hogy tudja az összes barátom és én magam is, azt amit talán én sem fogok tudni soha, hogy mi is pontosan. Úgy éreztem muszáj, hogy tudják a szüleim is! Szóval az egyik alkalommal mikor haza tudtam utazni leültem hozzájuk a nappaliba. Felvázoltam nekik, hogy érzéseim voltak egy fiú iránt. Egyébként elképesztő, hogy milyen haladó felfogása van a szűk családikörömnek, meglepően jól fogadták. Jól fogadták ahhoz képest, hogy ez, ez az ország. Az emberek között sokan vannak akik ezt teljesen elítélik, mert az országvezetése is így tesz. De talán az segít, hogy sok mindennel nem értenek ők sem egyet kormányunkkal.

Csak egy vallomás, mit a széllel küldök el!

Végre van körülöttem valaki. Aki ugyanebben a cipőben jár! Hatalmas megkönnyebbülés elmondani mindent neki. Mert hasonló folyamatok zajlottak le benne is az idők során. Hiába beszéltem már számtalan emberrel erről az egészről, nem olyan volt. Persze azok is nagyon hasznos beszélgetések voltak az elfogadásig vezető úthoz. De talán mégis most tudom először kimondani, mert muszáj elfogadni..
elfogadni, hogy egy fiút szeretek.

Csak egy vallomás...

És hol is kezdődött? Megterhelő egy ilyen dolgot évekig magunkban tartani. Akkor évekig elnyomni, tagadni és megjátszani azt ami nem vagy, az mi lehet? Hatalmas szerencse talán, hogy a legjobb időzítésben érkezett a végleges felismerés. Mert volt mellettem olyan ember aki meghallgatott, rohadt nehéz volt kibökni. Ezért tettem írásban. Egy üzenetben. Ilyen nehéz még soha semmi se volt, mint azt megfogalmazni. Az üzenet tele volt a baráti kapcsolatunkkal kapcsolatos több évre visszanyúló utalásaival. És érthetetlen szavakkal.


Remegő kezekkel, és néhol könnyező szemekkel..

Csak egy vallomás... azaz megvallani a viszonzatlant.

És hol is végződött? De előtte inkább legyen szó arról, hogy mi vezetett idáig. Hát a kezdet. A kezdet volt a vég. A vég kezdete. Tehát az ami a vége lett a kezdetet váltotta ki. Ugyanis ha nem kezdek el érezni valamit azután a bizonyos személy iránt. Talán a mai napig nem fogadtam volna el. Mivel már a gondolat Ahmednél felmerült, valószínűleg ezért sikerült ebben az esetben teljesen belátni.

Nem szabad?

Miért probléma az, hogy ha érzek valamit egy ember iránt? Miért kell külön választani, hogy egy fiú csak lány iránt érezhet valamit? És miért van az, hogy egy lány csak egy fiú iránt érezhet valamit. Csak azért mert mások ezt nem értik? Vagy is nem is akarják érteni. Már én se értem.

 

[mandms]

​

 

[mandms]

Zűrzavaros ős varázs.

Egyik oldalról nincsen nagyapám. A másik oldalról pedig túl sokat volt, hiába volt keveset. Ez pusztán annyit eredményez, hogy otthon nehéz megbeszélni bármit is. Egy nagyon egyszerű öngerjesztő folyamat miatt. Ha anyám nem tudott és nem is akart otthon beszélni semmilyen problémáról, mert szimplán nem lehetett beszélni a szüleivel. Ha apám nem tudott és nem is akart beszélni semmilyen öröméről, mert nem volt apja, az anyja pedig egyedül nevelte őket. Akkor természetesen következik az, hogy a szülők se kérdezték. És ebből már csak egy dolog következhet! Hogy mi sem tudtunk a testvéreimmel beszélni a mi szüleinkkel. Hiába adott mindkét szülő, amíg nem csúcsosodott ki egy probléma visszafordíthatatlanul nem vett róla tudomást senki. Megfelelő szülői példa nélkül teljesen érthető. De nem is feltétlenül a szülői példa a probléma! Apám nem tehet róla, hogy az apja egy utolsó alkoholista senkiházi volt. Ezért az anyja nem tehet róla, hogy ilyen dolgokra már nem maradt képessége. Anyám pedig nem tehet róla, hogy otthon kevésbé voltak megértőek. Ezért se az anyja, se az apja nem tehet róla. Mivel két oldalú a dolog, ha gyerek nem mer lépni, és beszélni valamiről a szülő se fog soha, és megérteni se fogja. Ha a szülő nem mer lépni, és megkérdezni mivan, a gyerek se fog soha beszélni. Na és ezért öngerjesztő ez a folyamat. Látva példájukat, tanultam a hibájukból, és amit gyermekükként megtudok tenni az ügy érdekében megteszem. Szerencsére csak ez a kis segítség kellett ehhez. Amikor gond volt, meg a jéghegy előtt sikerült velük beszélnem egy problémáról, és ennél jobb döntésem nem is lehetett volna akkor, több mint 20 év alatt először jutottunk el ide. Mert azért van a család, hogy ha gond van rájuk bármikor számíthassunk és támogassuk egymást. Sajnálom, hogy ehhez ennyi idő kellett.


Itthon-Otthon

Elköltöztem. Ahová mindennap haza megyek az az otthonom. Az otthonról mindenki azt gondolja, hogy az a hely az övé, ott él. Azért otthon, mert ott van. Amikor rá hivatkozunk nem tartózkodunk ott. Ha ott vagyunk, akkor válik itthonná. Hiába érek haza még akkor is otthon marad a megnevezés. Mert számomra ez egy távoli valami. Hiába van érinthető közelségben minden szeglete. Hiába töltöm itt az életem nagy részét, hiába van itt minden. Mégis olyan távoli. Pedig az itthonom van olyan messze. De akkor hol van az a hely ahol azt tudom mondani, hogy ez a hely az itthonom? Ahol születtem, ahol felnőttem, ahol volt és jelenleg is van a családom. Ha haza megyek, oda és otthon van mindenki akkor tudom azt mondani, hogy itthon vagyok.


Az itthon nyugalma

Ritkán van alkalmam hazatérni. De olyankor a legjobb, megszűnik minden probléma. Pár napra körbe vesz a család. Fura érzés abban örömöt lelni ami régen még volt, hogy zavart is. De most olyan jó érzés: csak feküdtem az ágyamban, a régi szobámban kicsit fáradt voltam az utazás miatt. Ezért nem is zavartak itthon, de az ajtómat most nyitva hagytam, amíg ott laktam sosem volt nyitva az ajtó ha bent tartózkodtam a szobába. Szóval csak feküdtem, és hallgattam a szokásos mindennapos beszélgetésüket. Illetve rövid időre egy kis vita is előfordul. De nagyon nagy nyugalommal tölt el. Annyira, hogy már-már álombaejtő hatása van.

Az otthon borzalma

Szabadulni akarok innen, minden alkalommal. Alig várom, hogy alkalom adódjon arra, hogy akár csak 20 percre elhagyhassam ezt a borzadályt. Hiszen ez a hely még csak nem is az enyém. Egy vadidegen emberé. Amúgy is midnen olyan régi és sötét ott. Bárhová megyek inkább korábban elindulok, és próbálok minél később érkezni.​

 

[mandms]

a haza mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött

‌Ez az átkozott kurva ország. Miért szar itt minden? És nem a pénz a legnagyobb gond! Ó, nem! Itt hiába van bármennyi pénzed, hiába van mit enned, a helyzet pontosan ugyanolyan szar. Hiába megyünk előrre, nem haladunk semerre. Mert hova is tudnánk haladni? Érünk el bármilyen változást, akár emberileg tekintve, akár a társadalomban betöltött szerepet tekintve, akár a magánéletben? Még akkor se ha az egyikre all-inozol, és felpakolsz mindent egy lapra. Ha hasznos munkát végzel nem becsülnek meg, és még csak pénzed sem lesz. Ha jól kereső munkád van saját magadat sem tudod becsülni, mert nem hasznos amit csinálsz. De cserébe van pénzed, és talán 20-30 év alatt majd elérsz valamit az életben. Ha ügyesen csinálod, tudsz találni közben olyan dolgot is amivel hasznossá válsz, még ha csak te tudsz róla, de legalább az jó érzés. Az emberek igyis-úgyis szarba fognak venni, és nem fog nekik tetszeni valami, az meg biztosan nem ha te máshogy gondolkodsz valamiről.



Húgy és szarszag

‌Csak azt nem értem, hogy hogyan lehetnek még mindig emberek, akik nem veszik észre az ország szar helyzetét. Ami százezreknek húgy, és még millióknak szar lesz az nekik nem baj, mert őket éppen nem érinti a káros hatása, vagy csak ennyire hülyék és nem veszik észre?



Tudjátok mit, basszátok meg!

‌Ki a faszt érdekel, de őszintén? De tényleg kit? Engem nem, nagyon régóta nem érdekel ki-mit gondol. Na persze vannak azok az emberek akiknek számít a szava! Sőt akiktől külön kikérem a véleményüket, és tanácsot kérek tőlük. Van egy különbség köztetek és köztük. Amit ők mondanak az érdekel is, mert tisztelem őket, bizonyos szempontból már-már felnézek rájuk néha. Mindenki más pedig basszameg! Nem érdekel ha nem tetszik neki, hogy ki vagyok. Örülök neki, hogy más problémája nincs az életében. Vagy lehet, hogy pont emiatt éli ki rajtam? Én élek tovább békésen úgy és aként aki vagyok, javaslom ezt mindenkinek, mert ez csak így lehet jó.

((holnap lezárul Malik története, ugyanis többet nem tudok már kihozni ebből a karakterből és a története is a vége felé jár már.))​

 

[mandms]

lezáras​

Hiányozni fogtok drágáim, mint egy falat kenyér!
‌Nem is tudom mi lett volna nélkületek. Valószínűleg nulla közösségi életem, nulla életem és magam is nulla lettem volna. Napról napra azt a percet vártam, hogy végre váltsunk két szót, cseréljünk gondolatokat. Vagy agyaljunk valami botrányosan nagy hülyeségről, aminek semmi értelme nincs, de mégis megpróbáltunk neki adni valamit. Pont emiatt sült ki belőle a világ legjobb dolga. Akiknek tudnia kell miről beszélek, azok tudják. És nekik üzenem, hogy hiányozni fognak mint egy falat kenyér.

"Egyedül, csak én – hiszen ez hét éve megy már – Ez a kereszt csak az enyém, tudom megvár…"

A vég kezdetén:
Tragédia.
‌Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő:
‌De sajnos én ebben a darabban nem akarok játszani tovább! Túl sok, nem megy tovább. Újra és újra kezdődik minden! Most véget vetek ennek.

Egy jól irányzott lövés
Reggel 7 óra. Anyu már a boltban. Napsütés. Kávé illat. Az eligazítás 8:30-kor kezdődik. 28 fok. Dixon, a jarőrtársam már valószínűleg úton van. Halk rádió szól.
Gondolataim pedig az elmúlt 7 éven járnak megállás nélkül, már legalább egy éve. Persze azt gondolná az ember, hogy észreveszik ha valami nem stimmel. De a munkában eléggé jól sikerült leplezni minden problémát. Hiszen egyedül akkor éreztem jól magam.
De öltözzünk inkább még a végén elkések. Felhúzom a nadrágom, begombolom az ingem. A szolgálati öv is csattan. Fegyvertokom üresen köszön vissza. Nyílik is hát a széf ajtaja. Mi következik? Ami az elmúlt 365 napban, az ágy szélén ülök. Éles, betárazott fegyverem nézem. Már rutinszerűen emelem a fejemhez, remegő ujjaim pedig a ravaszon, pont mint tegnap. A megszokott könnycseppek gurulnak le az arcomon. Nem, nem tudom meg tenni még egy kicsit ki kell..... *BAMM*

2.
‌Aznap reggel édesanyja lelt Malikra, aki vérben úszó egyenruhájában feküdt a hálószoba közepén. Életének önkezűleg való lezárásához szolgálati fegyverét vette igénybe. Deputy Malik 25 éves volt, 3 éve szolgált a Los Santos-i Sheriff hivatalban. Dolgozott az USA kormányának, előtte pedig részt vett a szudáni polgárháborúban. Rengeteg gyötrelem érte ezáltal, és nem sikerült teljesen elfogadnia a dolgait például, hogy egy másik ország céljait szolgálja. De a ravaszt végül véletlenül húzta meg, nem akarta megtenni.​