Üzenetek:9
Leo Martinez
Jamestown Street nem az a hely, ahol választasz.
Ott csak vagy… vagy nem.
Tyreel mindig is ott volt.
Az apjáról alig maradt valami. Nem egy emlék, inkább csak egy hiány. Senki nem beszélt róla, ő meg idővel nem is kérdezett. Az anyja meg… ott volt, de mégsem. A heroin fontosabb volt nála, mint bármi más. Nem volt, aki hazavárja. Nem volt, aki megmondja mit csináljon.
Így az utca mondta meg helyette.
Tíz éves volt, amikor először belekeveredett. Nem is tudatosan. Egy sikátorban volt, amikor pár Twenties tag futott be, mögöttük nem sokkal a rendőrök. Egy pillanat volt az egész. Felmásztak egy tetőre, ő meg lent maradt.
A zsaruk megkérdezték.
Ő meg hazudott.
Nem gondolkodott rajta. Nem mérlegelt.
Csak nem árulta el őket.
Aznap nem lett belőle hős. Nem is kapott semmit.
De megjegyezték.
Utána már nem csak egy srác volt a környékről.
Ott volt velük. Először csak figyelt. Sarkon állt, lookout melók, apró dolgok. Nem beszélt sokat, de nem is kellett. Tette amit mondtak.
Tizennégy volt, amikor először bukott.
Egy táskát kellett átvinnie Davisen. Nem volt nagy ügy… amíg az nem lett.
A Hooverek elkapták.
Nem kérdeztek. Elvették amit vitt. Megverték. Otthagyták.
Aznap megtanulta, hogy ez az élet nem játék.
És azt is, hogy ha elesel… senki nem fog felemelni.
A Twenties-ben szépen nőtt bele a dolgokba. Nem volt hangos arc, nem volt aki mindig a középpontban van. De ott volt mindenhol. boltok, benzinkutak, autók… mentek a melók egymás után.
Aztán jöttek a lövések.
A Davis-i Brouge ganggel nem egyszer futottak össze. És ezek a találkozások ritkán végződtek beszélgetéssel. Látta ahogy emberek esnek ki mellőle. Barátok, akikkel előtte még együtt nevettek.
Kapott ő is.
Egy autós meetnél majdnem ott maradt. Lövések minden irányból. Több társát elvesztette azon az estén. Őt golyók találták el a felsőtestén. Kórház, műtét, hetekig lábra sem tudott állni.
De visszajött.
Nem azért, mert nem volt más út…
hanem mert ez volt az egyetlen, amit ismert.
Amikor a Twenties szétesett, sokan eltűntek.
Ő nem.
Maradt azokkal, akik számítottak.
Dre, Kenzo, Wick — azok, akik akkor is mellette voltak, amikor más nem.
A Fruit Town Brims nem egyik napról a másikra lett.
De akik maradtak… azokból lett valami új.
Rook nem beszélt erről sokat. Nem az a típus.
Ő inkább dolgozik.
Ma már nem csak egy srác a sarokról.
Megbízható. Tudja kivel hogyan kell beszélni. Nem árul el senkit — még az ellenséget sem. Nála a szó számít.
De van egy határ.
Ha a sajátjait bántják… elszakad.
Nem egyszer kellett visszafogni.
A graff nála nem divat.
Tizenhárom évesen kezdte, amikor már nem bírt otthon lenni. A falak legalább nem szóltak vissza. Azóta is ott hagyja a jeleit a városban.
Nem az arcát ismerik.
A jeleit igen.
Rook még nem legenda.
Nem is akar az lenni.
De egy dolgot már most tudnak róla:
Ha ott van… akkor számolni kell vele.