Üzenetek:95
Sergio Cortes karaktertörténete
Név: Sergio CortesNem: Férfi
Születési idő, hely: 1987.08.14 Russia, Moscow
Életkora: 35 év
Anyja neve: Anastasia Klitschkova
Apja neve: Andrei Cortes
Testvér: Vadim Cortes. (1985.09.29-2000.05.01 ✟)
Állampolgárság: orosz, amerikai.
Főbb ismertető jelek:
- Kopasz, borotvált fej és borosta
- Kék szemek
- Testalkata: Izmos, magas, testtartása és séta stílusa erős, magabiztos
- 187 cm magas, 90 kg
- Mindig melegítőkben jár, öltözködése mindig laza sosem túl elegáns.
- Mély, erős hangja.
- Álltalában „ peacet „ szokott felmutatni köszönés helyett
- Testét tetoválások borítják
Pozitív tulajdonságai | Negatív tulajdonságai |
Megértő | Sosem hátrál meg, ez egyszer visszaüthet neki |
Mindig megfontolt és mérlegelt | Kissé nagyképű stílust tart fent |
Megbízható | Bekattan, ha kést lát valaki kezében |
Lelkes, elhivatott, ha munkáról van szó | Nehezen bízik meg az emberekben |
Ki is vagyok én?
Helló. A nevem Sergio Cortes, 35 éves vagyok és nem éppen legális úton keresem a kenyérre valót, de ne szaladjunk így előre. Kezdjük, az elején kissé körbe vezetlek a gyerekkoromban, tarts velem. Moscow-ban születtem 1987.08.14-én egy viszonylag szegényes családba. Édesanyám takarítónő volt a környéken elhelyezkedő Általános Iskolában. Apám nyugalmazott rendőr és fő állású alkoholista volt, ki nem állhattam mindig megverte a bátyámat és engem is, ahogy oda cseperedtem. Már egészen fiatalon megtapasztaltam az élet sötét és mocskos oldalát. Volt egy bátyám. Mindig fájó szívvel gondolok vissza rá, nagyon hiányzik. Az ő neve Vadim volt. Most is szomorúan gondolok vissza rád, nyugodj békében drága bátyám.
Helló. A nevem Sergio Cortes, 35 éves vagyok és nem éppen legális úton keresem a kenyérre valót, de ne szaladjunk így előre. Kezdjük, az elején kissé körbe vezetlek a gyerekkoromban, tarts velem. Moscow-ban születtem 1987.08.14-én egy viszonylag szegényes családba. Édesanyám takarítónő volt a környéken elhelyezkedő Általános Iskolában. Apám nyugalmazott rendőr és fő állású alkoholista volt, ki nem állhattam mindig megverte a bátyámat és engem is, ahogy oda cseperedtem. Már egészen fiatalon megtapasztaltam az élet sötét és mocskos oldalát. Volt egy bátyám. Mindig fájó szívvel gondolok vissza rá, nagyon hiányzik. Az ő neve Vadim volt. Most is szomorúan gondolok vissza rád, nyugodj békében drága bátyám.
Mi is történt a bátyámmal és velem?
Suhanc kis gyerekként én a magam 13. bátyám az ő 15. életévében. Mint a legtöbb kisgyerek, az utcákon, fociztunk-rúgtuk a bőrt. Egy iskolába jártunk a bátyámmal, ő 2 tagozattal fölöttem járt. Én félős gyerek voltam, egy barátom sem volt csak Vadim. A bátyám már akkor többet tudott az utcai élet csibészségeiről, benne volt kisebb bolti lopásokban, telefonfülkék feltörésében. Én, mint a jóhiszemű kis testvér mindig a nyomában voltam, próbáltam alkalmazkodni és felzárkózni bátyám és a barátai mellett. De ahogy teltek a napok, hetek-hónapok… Egy napom sosem feledem, egészen pontosan 2000.05.01-én az életem a feje tetejére állt. Az a reggel is átlagosnak indult. Felkeltünk megreggeliztünk abból, amit találtunk otthon, és megindultunk bátyámmal az utcára. Ahogy ki értünk a bátyám oda hívott a kertben lévő almafához és így szólt hozzám:
- Vadim: Hé, öcsi. A mai nap különleges lesz, beszéltem a srácokkal és téged is vinni akarlak magammal.
- Én: Hová megyünk Vadim?
- Vadim: Majd meglátod, de apának és anyának egy szót se róla!
Én bólogattam párat és bízva a bátyámba elindultam utána. A környékünkön levő sarki kis bolthoz vezetett utunk, ahová beszaladt a bátyám és két barátja. Rám parancsolt, hogy kint várjak és szóljak, ha valaki közelít. Senki sem járt arra, mint utólag kiderült a bátyám és a két barátja kipakoltál a kisboltot rugóskések segítségével. Miután elszaladtunk két sarokkal odébb egy lepukkant utcában a bátyám követelte az én részemet is a barátaitól, akik erre bekattantak és az egyikőjük megszúrta a bátyámat. Csak egy kisgyerek voltam, aki még a sötétben is félt. Amikor megláttam mi is történ teljesen lefagytam, mintha a lábam a földbe gyökerezett volna. Vadim összeesett a szemem láttára és piros vére a poros utcát kezdte mosni. Irgalmatlan nagy sírásba kezdtem és amint tudtam közelebb léptem hozzá, letérdeltem mellé. Átkaroltam, védeni próbáltam az akkor már vérben úszó bátyámat. Ezek voltak az utolsó szavai:
- Vadim: Lé-légy jó mind, ha-halálig Sergio, szeretlek.
Ekkor szólt hozzám utoljára az az ember, akit mindennél jobban szerettem az életben. Én csak sírtam nem tudtam mi tévő legyek, üvöltöttem és bőgtem torkom szakadtából, segítségért kiáltottam. A másik két srác elszaladt a nevüket sem tudtam. A bátyám volt a mindenem, mi lesz most velem? Az életem egy pokol lett attól a kibaszott elsejei naptól fogva.
A szüleim és én.
Azon a bizonyos napon engem a rendőrség a bátyám vérétől csurogva vitt haza a szüleimhez. Édesanyám teljes depresszióba esett, apám minden haragját rajtam töltötte ki engem okolt a bátyám halála miatt, elmondhatom, hogy napi rendszerességgel szarrá vert. Nem volt elég a tragédia még ezt is át kellett élnem közel egy hónapig. Enni sem tudtam, amikor kést láttam a hideg is kirázott tőle. Ekkor már lassan két hónapja, hogy megkéselték a bátyámat. Egy reggel mikor felkeltem megláttam magam előtt Vadim-ot. Nem tudom, hogy csak képzelődtem-e, de tény, hogy nagyon hiányzott és láttam őt. Ez hatalmas erőt adott nekem tudtam, hogy ott van velem és segít engem. Lelkileg a padlón és égve a bosszúvágytól felöltöztem és apám elzárt pisztolyát lenyúlva megindultam Moscow utcáira kerestem a késelőket. Emlékszem nagyon ki voltam kapcsolva és csak azt láttam magam előtt, hogy megöljem azt a két faszt. Sajnos vagy nem, de nem jártam szerencsével pedig tűvé tettem értük mindent. Haza mentem és visszatettem a pisztolyt a helyére, amit édesanyám észre is vett, de nem tette szóvá pláne nem apám előtt. Másnap rá kérdezett, hogy mit is akartam én elmondtam. Szótlan maradt, zokogva átölelt.
Azon a bizonyos napon engem a rendőrség a bátyám vérétől csurogva vitt haza a szüleimhez. Édesanyám teljes depresszióba esett, apám minden haragját rajtam töltötte ki engem okolt a bátyám halála miatt, elmondhatom, hogy napi rendszerességgel szarrá vert. Nem volt elég a tragédia még ezt is át kellett élnem közel egy hónapig. Enni sem tudtam, amikor kést láttam a hideg is kirázott tőle. Ekkor már lassan két hónapja, hogy megkéselték a bátyámat. Egy reggel mikor felkeltem megláttam magam előtt Vadim-ot. Nem tudom, hogy csak képzelődtem-e, de tény, hogy nagyon hiányzott és láttam őt. Ez hatalmas erőt adott nekem tudtam, hogy ott van velem és segít engem. Lelkileg a padlón és égve a bosszúvágytól felöltöztem és apám elzárt pisztolyát lenyúlva megindultam Moscow utcáira kerestem a késelőket. Emlékszem nagyon ki voltam kapcsolva és csak azt láttam magam előtt, hogy megöljem azt a két faszt. Sajnos vagy nem, de nem jártam szerencsével pedig tűvé tettem értük mindent. Haza mentem és visszatettem a pisztolyt a helyére, amit édesanyám észre is vett, de nem tette szóvá pláne nem apám előtt. Másnap rá kérdezett, hogy mit is akartam én elmondtam. Szótlan maradt, zokogva átölelt.
Telt múlt az idő.
2001-et írunk eltelt 1 év a bátyám halála óta. Apám időközben feldobta a talpát, már nem tudott bántani sem engem sem anyát. Ahogy teltek napok egyre többet és többet kezdtem az utcán lógni, ez a tipikus kapucnis fiú voltam. Nem volt már félsz bennem, ahogy most sincs. Valahogy titkon talán arra vágytam, hogy a bátyám után mehessek ezért is vált ennyire érdektelenné az életem. Csavarogtam, csak a gond volt velem nem éppen napi rendszerességgel, de sűrűn vittek haza a rendőrök. Úgy voltam az egésszel, hogy nincs veszteni valóm. Nagyon bele keseredtem a bátyám halálába. Jobb híján anyám intézetbe adott. Aki volt már tudja milyen is az a hely. Megfogadtam amint 18 leszek el is húzom a csíkot arról a lepratelepről. Viszonylag jó magaviseletet és sikeres érettségivel a hátam mögött 18 éves koromba lelécelhettem. Kiszemeltem egy fasza várost az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államok Állampolgársági és Bevándorlási Szolgálata által szervezett éves lottó révén Isteni szerencsével megnyertem egy zöld kártyát. El költöztem Los-Santosba a jobb élet reményében. Bicajjal hordtam az újságot egy kis városszéli lakókocsiban tengettem itt a napjaimat. Amikor sikerült annyit összegyűjteni akkor letettem a jogosítványt és taxisnak álltam az új városban. Kicsit jobban kezdett alakulni a sorsom. Meg ismerkedtem egy kopasz hapsival, aki könnyű pénzt ajánlott. Drogokat fuvarozgattam neki a taximmal, jól jött a plusz pénz. Nem volt új dolog nekem ez a fele a pénz szerzésnek, de hamar kiszálltam belőle. Valahogy rossz előérzetem támadt az egész dologgal kapcsolatban. Isten tudja, hogy de kimásztam belőle és új embereket ismertem meg. Sok új barátra tettem szert viszonylag rövid idő alatt. Újabb munkával teli hónapok vártak rám. Csak vezettem és bámultam ki a volán mögül. Valami új dologra vágytam.
2001-et írunk eltelt 1 év a bátyám halála óta. Apám időközben feldobta a talpát, már nem tudott bántani sem engem sem anyát. Ahogy teltek napok egyre többet és többet kezdtem az utcán lógni, ez a tipikus kapucnis fiú voltam. Nem volt már félsz bennem, ahogy most sincs. Valahogy titkon talán arra vágytam, hogy a bátyám után mehessek ezért is vált ennyire érdektelenné az életem. Csavarogtam, csak a gond volt velem nem éppen napi rendszerességgel, de sűrűn vittek haza a rendőrök. Úgy voltam az egésszel, hogy nincs veszteni valóm. Nagyon bele keseredtem a bátyám halálába. Jobb híján anyám intézetbe adott. Aki volt már tudja milyen is az a hely. Megfogadtam amint 18 leszek el is húzom a csíkot arról a lepratelepről. Viszonylag jó magaviseletet és sikeres érettségivel a hátam mögött 18 éves koromba lelécelhettem. Kiszemeltem egy fasza várost az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államok Állampolgársági és Bevándorlási Szolgálata által szervezett éves lottó révén Isteni szerencsével megnyertem egy zöld kártyát. El költöztem Los-Santosba a jobb élet reményében. Bicajjal hordtam az újságot egy kis városszéli lakókocsiban tengettem itt a napjaimat. Amikor sikerült annyit összegyűjteni akkor letettem a jogosítványt és taxisnak álltam az új városban. Kicsit jobban kezdett alakulni a sorsom. Meg ismerkedtem egy kopasz hapsival, aki könnyű pénzt ajánlott. Drogokat fuvarozgattam neki a taximmal, jól jött a plusz pénz. Nem volt új dolog nekem ez a fele a pénz szerzésnek, de hamar kiszálltam belőle. Valahogy rossz előérzetem támadt az egész dologgal kapcsolatban. Isten tudja, hogy de kimásztam belőle és új embereket ismertem meg. Sok új barátra tettem szert viszonylag rövid idő alatt. Újabb munkával teli hónapok vártak rám. Csak vezettem és bámultam ki a volán mögül. Valami új dologra vágytam.
Egy bosszúálló fegyveres kisgyerekből Sheriff?
Éppen egy fuvart csináltam, amikor a rádióban meghallottam a nem messze található Paleto Bay-i településre Sheriffeket keresnek. Fogtam is az alkalmon gondoltam miért ne és megpróbáltam. Meg is írtam a lapomat, amit beküldtem és türelmesen vártam a válaszukra. Pár napon belül elbírálásra került a lapom, ami felvételt nyert. Meg jelentem a kért dátumon részt vettem az akadémia képzésen, amit sikeresen és kimagaslóan jó eredményekkel végeztem el ezért is már egy fokkal nagyobb rangról indulhattam BONUS I-ről. Hamar alkalmazkodtam a környezetváltozáshoz. Amikor kezembe kaptam a szolgálati fegyvert egy semmihez sem hasonl
ítható érzés öntött el, eszembe jutott minden, ami volt. Az a bizonyos elsejei nap és megfogadtam, hogy mindent megteszek azért, hogy bosszút álljak a testvérem haláláért. Természeten sosem voltam korrupt, tény, aki ismert azt tudta, hogy én sosem az a bizonyos „Most mindenkit orrba szájba büntetek” Sheriff voltam. Próbáltam mindig mindent szóban megoldani és megbeszélni. Voltak kezdeti nehézségek, de hát pályakezdő ként ki nem hibázik. Minden rendben ment egy pár évig, tettem a dolgomat, szolgáltam a „hazámat”. Elő is léptettek idő közben, aztán úgy adta a sors, hogy bele keveredtem egy fegyverraktár rablásba. A diszpécser értesített, én azonnal a helyszínre siettem. Hozzávetőlegesen 90-100 km/h-val mehettem, amikor kilőtték a kerekem a raktár közelében és egy betonfalnak csapódtam. Isten tudja, hogy éltem túl azt az estét. A kórházban tértem magamhoz, műtétek sorozatát hajtották végre rajtam. A mellkasomon nagy nyílt seb volt, a bal karom szilánkosra tört. Értelemszerűen pár hónapig ki is maradtam a munkából. Felépülésem után kissé lazábban, de újra visszatértem a Sheriffség-hez. Amikor újra formában voltam, bekerültem a SEB-alosztályba. Sok-sok bevetésen vettem részt, rengeteg tapasztalatot szereztem ezidők alatt. Megtanultam profi módjára bánni a fegyverekkel. Álmomból felkelve is darabokra szedek és összerakok bármilyen fegyvert. Jó pár embert a munkából kifolyólag meg is öltem, ami nem feltétlen volt rossz hatással rám, sőt egy fajta megnyugvást adott, de ezt sosem mondtam senkinek sem. Talán segített megtalálni a lelki békémet az, ha kitölthettem bűnös embereken a bennem lévő bosszút. Kitudja, beteg lennék? Faszt érdekli, megmondtam nincs veszteni va
lóm, minden nap a bátyám mellé vágyódom. Összességében jól éreztem magam Sheriffként. Eltöltöttem jó pár évet ott bármiféle nagyobb gond nélkül, ezt a szakaszát az életemnek legalább sikeresként könyvelhetem el. Pörgött az agyam, hogy milyen bizniszbe is kezdhetnék bele. Megláttam egy fasza helyet a közeli szigeten, gondoltam kibérlem és megpróbálkozom vele. Viszonylag olcsó volt a bérlése a Cayo Perico Beach Bar-nak. Ami azért jó kis fizetés kiegészítés volt a munkám mellett. Sok pénzt csináltam abból a helyből. Ezáltal bele keveredtem az éjszakai életbe és az alvilágba is valamennyire. Igaz mind bizalmas barátaim voltak. Tudtam, hogy füveznek, vagy éppen drogoznak. Még fegyvert is láttam náluk. Neveket nem említek, ha nem probléma, mert nem vagyok vamzer, soha nem is voltam, na peace.
Éppen egy fuvart csináltam, amikor a rádióban meghallottam a nem messze található Paleto Bay-i településre Sheriffeket keresnek. Fogtam is az alkalmon gondoltam miért ne és megpróbáltam. Meg is írtam a lapomat, amit beküldtem és türelmesen vártam a válaszukra. Pár napon belül elbírálásra került a lapom, ami felvételt nyert. Meg jelentem a kért dátumon részt vettem az akadémia képzésen, amit sikeresen és kimagaslóan jó eredményekkel végeztem el ezért is már egy fokkal nagyobb rangról indulhattam BONUS I-ről. Hamar alkalmazkodtam a környezetváltozáshoz. Amikor kezembe kaptam a szolgálati fegyvert egy semmihez sem hasonl
ítható érzés öntött el, eszembe jutott minden, ami volt. Az a bizonyos elsejei nap és megfogadtam, hogy mindent megteszek azért, hogy bosszút álljak a testvérem haláláért. Természeten sosem voltam korrupt, tény, aki ismert azt tudta, hogy én sosem az a bizonyos „Most mindenkit orrba szájba büntetek” Sheriff voltam. Próbáltam mindig mindent szóban megoldani és megbeszélni. Voltak kezdeti nehézségek, de hát pályakezdő ként ki nem hibázik. Minden rendben ment egy pár évig, tettem a dolgomat, szolgáltam a „hazámat”. Elő is léptettek idő közben, aztán úgy adta a sors, hogy bele keveredtem egy fegyverraktár rablásba. A diszpécser értesített, én azonnal a helyszínre siettem. Hozzávetőlegesen 90-100 km/h-val mehettem, amikor kilőtték a kerekem a raktár közelében és egy betonfalnak csapódtam. Isten tudja, hogy éltem túl azt az estét. A kórházban tértem magamhoz, műtétek sorozatát hajtották végre rajtam. A mellkasomon nagy nyílt seb volt, a bal karom szilánkosra tört. Értelemszerűen pár hónapig ki is maradtam a munkából. Felépülésem után kissé lazábban, de újra visszatértem a Sheriffség-hez. Amikor újra formában voltam, bekerültem a SEB-alosztályba. Sok-sok bevetésen vettem részt, rengeteg tapasztalatot szereztem ezidők alatt. Megtanultam profi módjára bánni a fegyverekkel. Álmomból felkelve is darabokra szedek és összerakok bármilyen fegyvert. Jó pár embert a munkából kifolyólag meg is öltem, ami nem feltétlen volt rossz hatással rám, sőt egy fajta megnyugvást adott, de ezt sosem mondtam senkinek sem. Talán segített megtalálni a lelki békémet az, ha kitölthettem bűnös embereken a bennem lévő bosszút. Kitudja, beteg lennék? Faszt érdekli, megmondtam nincs veszteni valóm, minden nap a bátyám mellé vágyódom. Összességében jól éreztem magam Sheriffként. Eltöltöttem jó pár évet ott bármiféle nagyobb gond nélkül, ezt a szakaszát az életemnek legalább sikeresként könyvelhetem el. Pörgött az agyam, hogy milyen bizniszbe is kezdhetnék bele. Megláttam egy fasza helyet a közeli szigeten, gondoltam kibérlem és megpróbálkozom vele. Viszonylag olcsó volt a bérlése a Cayo Perico Beach Bar-nak. Ami azért jó kis fizetés kiegészítés volt a munkám mellett. Sok pénzt csináltam abból a helyből. Ezáltal bele keveredtem az éjszakai életbe és az alvilágba is valamennyire. Igaz mind bizalmas barátaim voltak. Tudtam, hogy füveznek, vagy éppen drogoznak. Még fegyvert is láttam náluk. Neveket nem említek, ha nem probléma, mert nem vagyok vamzer, soha nem is voltam, na peace.
Sergio szerelmes? Na, ez még nekem is furán hangzik.
Egyik volt kollégámnak köszönhetően megtanultam valamilyen szinten zenélgetni még azt is csináltam mikor szabad időm volt különböző klubokban. Egy ilyen bulin ismerkedtem meg Denisa-val a jelenlegi párommal. A megismerkedésünk az nagyon emlékezetesnek mondható és nem, éppen azért, mert annyira jó volt. A buli után egyre többet találkoztunk, kissé jól is esett, hogy van valaki, akit érdeklek és megölelhetek még akkor is, ha nem épp a legjobb napom van. Ekkor én még mindig Sheriffként munkálkodtam. Csak ekkor minden a feje tetejére állt megint. Denisa-val balesetet szenvedtünk, amiben neki részleges amnéziája lett. Végig ott voltam vele fogtam a kezét és bíztatni próbáltam, hogy minden rendben lesz. Ő azt sem tudta, hogy ki vagyok. Ez azért fájdalmas volt nem kicsit. De bizakodtam, meséltem neki sok mindent, az eddig szerzett közös élményeket és csodával határos módon, lassan, de biztosan visszanyerte emlékezetét. Ekkora már a Sheriffségnél semmi sem volt olyan, mint régen. Mindenki kicserélődött, új emberek jöttek. Egyre kevésbé találtam ott a helyem, de próbálkoztam. Idő közben még komolyabbra fordultak a dolgok köztünk Denisa-val, ami addig ment el, hogy bevallotta egy esti forró csoki ivás alka
lmával, hogy mivel is foglalkozik ő. Mondanom sem kell nem erre számítottam. De hát a szerelem az mindennél erősebb, mondjuk azt nem tudtam, hogy hogyan óvjam meg őt. Ezért hosszas gondolkodás után jobbnak láttam azt, hogy ha ilyenkor mellette lehetek. Ebből kifolyólag be is adtam a felmondásomat a Sheriffségnél. Miután minden papírom lezárult, többet kezdtem Denisa-val lenni, bemutatott a barátainak, testvérének. Egyelőre úgy voltam a dolgokkal, hogy nekem az elég, ha mellette lehetek. De egy szép napon megtámadták azt a területet, ahol tevékenykedtek. Értelemszerűen egy percig sem gondolkodtam és védelmezni próbáltam azt, akit a bátyámmal együtt a legjobban szeretek. Igy hát bele keveredtem egy utcai lövöldözésbe. A többi dolog meg hát. Tudjátok, hogy van először a kisujjal, utána a karom, lassan, de biztosan bele mindenben torkig. Adta magát az egész. Jó fizikumom van, erős vagyok, mint említettem kívülről kenem-vágom a fegyvereket. Kell ennél több egy Maffiának?
Egyik volt kollégámnak köszönhetően megtanultam valamilyen szinten zenélgetni még azt is csináltam mikor szabad időm volt különböző klubokban. Egy ilyen bulin ismerkedtem meg Denisa-val a jelenlegi párommal. A megismerkedésünk az nagyon emlékezetesnek mondható és nem, éppen azért, mert annyira jó volt. A buli után egyre többet találkoztunk, kissé jól is esett, hogy van valaki, akit érdeklek és megölelhetek még akkor is, ha nem épp a legjobb napom van. Ekkor én még mindig Sheriffként munkálkodtam. Csak ekkor minden a feje tetejére állt megint. Denisa-val balesetet szenvedtünk, amiben neki részleges amnéziája lett. Végig ott voltam vele fogtam a kezét és bíztatni próbáltam, hogy minden rendben lesz. Ő azt sem tudta, hogy ki vagyok. Ez azért fájdalmas volt nem kicsit. De bizakodtam, meséltem neki sok mindent, az eddig szerzett közös élményeket és csodával határos módon, lassan, de biztosan visszanyerte emlékezetét. Ekkora már a Sheriffségnél semmi sem volt olyan, mint régen. Mindenki kicserélődött, új emberek jöttek. Egyre kevésbé találtam ott a helyem, de próbálkoztam. Idő közben még komolyabbra fordultak a dolgok köztünk Denisa-val, ami addig ment el, hogy bevallotta egy esti forró csoki ivás alka
lmával, hogy mivel is foglalkozik ő. Mondanom sem kell nem erre számítottam. De hát a szerelem az mindennél erősebb, mondjuk azt nem tudtam, hogy hogyan óvjam meg őt. Ezért hosszas gondolkodás után jobbnak láttam azt, hogy ha ilyenkor mellette lehetek. Ebből kifolyólag be is adtam a felmondásomat a Sheriffségnél. Miután minden papírom lezárult, többet kezdtem Denisa-val lenni, bemutatott a barátainak, testvérének. Egyelőre úgy voltam a dolgokkal, hogy nekem az elég, ha mellette lehetek. De egy szép napon megtámadták azt a területet, ahol tevékenykedtek. Értelemszerűen egy percig sem gondolkodtam és védelmezni próbáltam azt, akit a bátyámmal együtt a legjobban szeretek. Igy hát bele keveredtem egy utcai lövöldözésbe. A többi dolog meg hát. Tudjátok, hogy van először a kisujjal, utána a karom, lassan, de biztosan bele mindenben torkig. Adta magát az egész. Jó fizikumom van, erős vagyok, mint említettem kívülről kenem-vágom a fegyvereket. Kell ennél több egy Maffiának?
Cseberből-vederbe.
A szerelem magával rántott, amit nem is bánok. Egy olyan oldalát ismerhettem meg a városnak, ezáltal amit csak részben láthattam, amikor taxiztam és amikor Sheriff voltam. Jól is jött, mert sok más emberrel, akiket fentebb említettem jobban eltudtam mélyíteni a barátságot, mert már nem tartották annyira a távolságot. Jobban feloldódtak a társaságomban, már ahogy én is az övékében. Végre én is rá ránthattam egy jó kis füves cigire, nem kellett fosnom a rendszeres vérvételektől. Rá kellett jönnöm, hogy itt sokkal komfortosabban érzem magam, felszabadult vagyok, és ki élhetem a beteges bosszúvágyam rivális bandákon, szervezeteken. A kések iránti beteges agresszivitásom az talán most még jobban felszínre tört. Ha meglátok egy kést valaki kezében elborul az agyam. Talán ezért is járok kevesebbet bulizni, hogy elkerüljem ezeket a konfliktusokat. De hát most már kit érdekel? Bármit meg tehetek veszíteni valóm az zéró. Ha élek bosszút állok, ha meghalok, boldog leszek. Sakk-matt. Talán haza utazom egyszer és megkeresem azokat a patkányokat, akik megölték a bátyámat. Lakolni fognak. De időközönként még informálni foglak miként tengetem a napjaimat. Peace barát.
A szerelem magával rántott, amit nem is bánok. Egy olyan oldalát ismerhettem meg a városnak, ezáltal amit csak részben láthattam, amikor taxiztam és amikor Sheriff voltam. Jól is jött, mert sok más emberrel, akiket fentebb említettem jobban eltudtam mélyíteni a barátságot, mert már nem tartották annyira a távolságot. Jobban feloldódtak a társaságomban, már ahogy én is az övékében. Végre én is rá ránthattam egy jó kis füves cigire, nem kellett fosnom a rendszeres vérvételektől. Rá kellett jönnöm, hogy itt sokkal komfortosabban érzem magam, felszabadult vagyok, és ki élhetem a beteges bosszúvágyam rivális bandákon, szervezeteken. A kések iránti beteges agresszivitásom az talán most még jobban felszínre tört. Ha meglátok egy kést valaki kezében elborul az agyam. Talán ezért is járok kevesebbet bulizni, hogy elkerüljem ezeket a konfliktusokat. De hát most már kit érdekel? Bármit meg tehetek veszíteni valóm az zéró. Ha élek bosszút állok, ha meghalok, boldog leszek. Sakk-matt. Talán haza utazom egyszer és megkeresem azokat a patkányokat, akik megölték a bátyámat. Lakolni fognak. De időközönként még informálni foglak miként tengetem a napjaimat. Peace barát.
