Serbian Mobsters

Maki

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:648
i5FQt2X.png

QbXwWte.png

Szerbia a 90-es évek közepén... Az ország, mely ,,Kis-Jugoszlávia" vezető ereje volt épphogy kilábalt a véres délszláv konfliktusból. Bár az ország sokat szenvedett a háború miatt, annak kirobbanásáért nagyban felelős Slobodan Milošević bizonyos szempontból megerősödve került ki, és egészen az 1998 márciusára szabályos háborúvá szélesedő koszovói konfliktusig nem is fenyegette semmi a hatalmát. A délszláv háború alatt a fekete gazdaság volt az egyik eleme annak, hogy Szerbia a gazdasági szankciók ellenére kitartott. Ennek jegyében a kormányzat szemet hunyt egyes bűnszervezetek tevékenysége felett, kiváltképp, ha azok egyes elemei anno csatlakoztak az éppen Boszniában vagy Horvátországban harcoló paramilitáris alakulatokhoz. E bűnszervezetek egyike volt, a Mladina nevű csoport, mely a manapság Los Santos államban tevékenykedő Serbian Connection anyaszervezetének tekinthetünk.

XXndKYa.png

A szerbiai anyaszervezet, ha lehet így mondani igazi nagypályás volt. A prostitúció, drogkereskedelem, illegális fegyverkereskedelem, pénzmosás... És még el se mondtuk mind azokat az illegális tevékenységeket, amelyeket e csoport űzött. Természetesen ez a 90-es években, mind a kormányzat hallgatólagos beleegyezésével történt. A fegyverek gyakran a hadsereghez kerültek, a drogügyletekből származó bevétel is ilyen vagy olyan módon, de növelte a kormányzat bevételeit is. A bűnszervezetnek adatott jó világ azonban 2000 őszére véget ért. Miután Milošević nem volt hajlandó elengedi a többségében albánok lakta Koszovót -hiszen az politikai öngyilkosság lett volna számára- 1999. március 24-én a NATO megkezdte Jugoszlávia elleni légi-támadó hadműveleteit. 1999 júniusára a szárazföldi támadástól tartó Milošević meghátrált. A gazdasági szankciók, a Koszovóból menekül szerbek okozta menekültválság, valamint a NATO civileket is érintő bombázásai padlóra küldték az állam gazdaságát. Az egyre mélyebbé váló szociális és gazdasági válság a bulldózer forradalomban csúcsosodott ki 2000 őszén, mely miatt Milošević lemondásra kényszerült. Az új kormányzat, amely valamelyest meg akart felelni a Nyugatnak is, a korábban Miloševićel együttműködő szervezetekre is lecsapott. Így a Serbian Connection anyaszervezetére. A régen hatalmas bűnszervezet szétesett, kisebb csoportjaik tovább tevékenykedtek egy darabig. Az egyik kisebb szervezet, mely tulajdonképpen tagságát tekintve a Serbian Connection volt és általánosságban fiatalabb tagokkal rendelkezett, végül az egyre keményebb rendőri nyomás elől, hamis papírokat szerezve, az Egyesült Államokba menekült. A menekülés ugyan sikeres volt, de jelentős anyagi veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni és lényegében senkikként érkeztek az Államokba..

grIr7VD.jpg


A menekülők végül California államban, azon belül is Sacramento városában találtak ,,nyugalomra". Természetesen nem könyvtárosnak álltak, hanem folytatták azt, amit régen is csináltak Szerbiában. Bár semmiképp sem olyan méretekben, mint anno a Szerbiában, de képesek voltak egy kisebb droghálózatot létrehozni és a prostitúcióból is jelentős bevételeket szerzett a társaság. Ekkor a szerbek alkotta banda már egyértelműen Serbian Connectionnek hívta magát, így ezen időszaktól tekinthetjük a csoport hivatalos megnevezésének e nevet. A dolgok relatíve jól mentek, a rivális bandákkal vagy megegyezésre jutottak, vagy éppen kisebb nagyobb harcok árán, de leküzdötték ellenségeiket. A karhatalommal szemben azonban már nem voltak ilyen szerencsések és eredményesek. Mint ahogy a 2000-es évek elején anyaszervezetüket a politikai fordulatok döntötték a pusztulásba, itt is az állam új kormányzója tett be nekik. A kormányzó által, bűnbandák ellen indított hadjárat eredményeképp újra menekülniük kellett, de tudták, hogy mivel még mindig körözés van kiadva ellenük otthon, ezért haza nem térhetnek. A választás végül Los Santos államra esett, azon belül is kettő kis álmos városkára, Paleto Bay-re és Sandy Shores-ra. Reptérre való megérkezésük után, csakúgy, mint korábban Sacramentoban, itt is kénytelenek egy új életet kezdeni. Persze most több pénzzel és erővel, hiszen bár újra menekülniük kellett, a körülmények most jóval kedvezőbbek voltak. Hogy mit tartogat ez a szerbek által dominált bűnszervezet a két fentebb említett városka számára...? Na és szegény Grapeseed? E kérdésekre csak az idő tudja megadni a választ...

sge3mij.jpg

xIc4Vna.jpg
 

Maki

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:648
2020.10.03. Több órás pakolás után a szerbekből álló csapat szinte már menekülve hagyta el Sacramento városát. A helyi kormányzati változások miatt a csoportjukra lecsapott a hatóság, körözött személyeknek lettek nyilvánítva. Bár jelentősnek nem mondható droghálózatukat gondolkodás nélkül számolták fel, vagyonuk 70%-t nem tudták kimenteni a városból. Kurvákból álló hálózatukat teljesen felszámolták, lányaikat kiszolgáltatva más striciknek. Egyetlen egy céljuk volt minél hamarabb elhagyni az állam fővárosát. Legjobbnak azt gondolták, ha egy olyan helyet válasznak maguknak, ahol könnyen megbújhatnak. Valószínű nem egy kis faluban fogják őket keresni....

eH5DWIP.png


l8Arp3N.jpg


FrxdNbx.png


6ee5aAA.jpg


 

Maki

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:648
A kezdetleges pénztelenség miatt szerbek rákényszerültek piti bűncselekmények elkövetésére. A nagy rizikó ellenük fordult, az egyik emberüket megfogta egy ismeretlen bűnözőkből álló csoport. Több órás faggatás után se tudták megtörni Bogdan-t. Családjával és az élete elvételével fenyegették. Kisebb mérlegelés után Goran visszaküldte Sacramento-ba emberét. Küldetésének célja az állami körözés megszüntetése bármi áron. Vajon sikerül e visszatérniük Kalifornia fővárosába vagy a kis falukban kényszerülnek maradni??

VIghD8H.png


EUqlKRc.png


QjXde7a.png

 

Maki

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:648
Sandy környéket félelembe tartva maszkos emberek jelentek meg éjjel az utakon, minimálisnak mondható feltűnéssel törték fel a házakat. Az elnéptelenedett területeken akadt egy hely, amit már régóta kinéztek maguknak. KIs kutakodás után kiderítették kinek a birtokában van az épület, megkeresték a közösségi médiáját, ahol jól látható volt, hogy éppen Las Vegas-ban tevékenykedik. A biztonsági rendszerek felmérése után bátran törték fel az ajtókat és fosztották ki az épületet.

iz1TjoA.png


1dpE7Wc.png


TynXkWe.png


UQQPlAS.jpg



 

Maki

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:648
Pártunk első rendezvényére várunk minden érdeklődő játékost. Fent tartjuk a jogot, hogy a közösségromboló játékosok ellen adminisztrátori segítséget kérünk.

hzyqSCN.jpg
 

Maki

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:648
Köszönjük az rp-t az olaszoknak. A war-t szoros eredménnyel végül ők nyerték meg.

WNlKlDK.png


Y64SKVF.png


cu37plz.png
 

Maki

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:648
Az élményképek nagy részén szövegcserét alkalmaztam, így már minden szépen olvasható! A maradékot szépen lassan kicserélgetem még, jó olvasást! :)
 

Kinézet személyre szabása

Top Alsó