Üzenetek:19
Szóval... Hol is kezdjem? A nevem Samantha. Samantha Jones. Friss Criminal Justice diplomás, és jelenleg fekvőbeteg egy 9 milliméteres lőtt sebbel a vállamon. Azt kérdezed hogyan jutottam idáig? Story time...
A kezdetek
Akkor... Mint az nyilvánvaló, jelenleg Los Santos-ban élek, de eredetileg Liberty City-ben születtem 1993-ban, szóval a szívem igazából mindig is oda fog kötni engem. Egy szerető családban nőttem fel, volt egy bátyám; egy apám, aki nálam jobban az egész világon csak a chopperjét szerette és egy anyukám, aki pedig apukám mellett éjt nappallá téve azért dolgozott, hogy mi, illetve Liberty City lakosai biztonságban aludhassanak. Egészen 6 éves koromig Broker-ben laktunk, amikor is anyukám áthelyezése miatt el kellett költöznünk Bohan-ba. Sok különbség nincs köztük, mind a kettő betondzsungel. Pont jókor költöztünk, mivel így nem kellett iskolát váltanom már rögtön első osztály után, az általánost egyből Bohan-ban kezdtem. Mivel egyébként eléggé extrovertált vagyok, jó pár barátot tudtam szerezni magamnak. A fiúk pedig éltek-haltak a dús, barna hajamért. Anyukám foglalkozásának köszönhetően szabad időmben rengeteg bírósági anyagot olvastam, és egyre jobban elkezdett érdekelni a jog világa. Ötödik osztályban elkezdtem nézni Suits című sorozatot, amely hamar a kedvencem lett. Mint mondtam, apám nálam csak egy dolgot szeretett jobban, a chopper motorját. Nos, sajnos ez a motor lett a veszte is. Imádott kiszabadulni Liberty City betondzsungeléből és vidéken motorozgatni. Egy nap 2003-ban azonban, amikor vitte magával a bátyámat is, hazafele menet egy részeg kamionos egy kanyarban áthajtott a sávjukba és elütötte őket. Esélyük sem volt túlélni az ütközést, de ami talán még ennél is rosszabb, az az a tény, hogy akkoriban az LCPD állománya eléggé csekély volt, így az előírások ellenére anyámat osztották be mint vezető nyomozó az esetre. Szegény nem bírta sokáig, szépen lassan beleőrült apám és a bátyám elvesztésébe. Azóta van egy nem enyhe fóbiám a kamionokkal szemben. Egyszerűen hihetetlen módon stresszelni kezdek, amikor egy a közelembe kerül.
Montes and Co. Incorporated
Apám nem csak egy jó rendőr, de egy meglehetősen tehetséges üzletember is volt. Nagyon jól értett a tőzsdéhez, általános iskolás barátjával George Montes-szel pedig - még a rendőrség előtt - megalapították a Montes and Co. Incorporated-et, amely egy viszonylag sikeres brókercég lett Liberty City-ben, a Sprunk Corporation elsődleges részvénytulajdonosa 5 éven keresztül. Az italgyártó cég elnökének halála után azonban a Sprunk részvényei zuhanásnak indultak, amely rákényszerítette Montes-t és apámat arra, hogy eladják a részvényeket. Nemsokkal később apám egy vita miatt kilépett a cégből és új munkát keresett magának. És, hogy ezt miért volt fontos megemlíteni? Nos, két okból. Az első, majd kicsit később fog kiderülni, a második viszont az, hogy miután szüleim elmentek, Mr. Montes figyelt rám, ameddig Liberty City-ben éltem. Ahol csak tudott segített, megmutatott pár dolgot a részvények világáról. Emellett nagyon jó kapcsolatot ápoltam a Montes gyerekekkel is: David-del, a legidősebb gyerekkel, aki apjához hasonlóan remek pénzügyi érzékekkel rendelkezik; Troy-jal, a 9 hónappal fiatalabb, de annál sármosabb fiúval; Lisa-val, az egyetlen Montes-lánnyal, aki nem mellesleg a legjobb barátom és végül, de nem utolsó sorban Thomas-szal, az enyhén agresszív és dühkezelési problémákkal küzdő, illetőleg nikotin függő sráccal.
A furcsa, sötétkabátos úr
Amíg a Montes családdal laktam, néhányszor feljött a szó egy bizonyos alakról, akivel kapcsolatban Mr. Montes eléggé titkolózott nem csak előttem, de a többiek előtt is. Mint később kiderítettem, David és Lisa már látták ezt a férfit 3 éves korukban, de nem emlékeznek rá túlságosan. Annyit mondtak, hogy ez az alak nem egyszer járt a házukban, amikor pedig ott volt, Mr. Montes és ez a férfi mindig eltűntek 2-3 órára. Később kiderítettem, hogy Mr. Montes erre a férfira "Mr. Salvatore"-ként hivatkozott, de ennél többet sosem tudtam meg róla. Persze hallottam ilyen-olyan legendákat, mint például, hogy Mr. Salvatore egyszer megölt három férfit egy ceruzával, vagy, hogy különböző fegyvereket csempészett, vagy, hogy egyes egyedül képes volt leépíteni egy egész bandát, de ezeket persze elkönyveltem Mr. Montes élénk fantáziájának szüleményeként. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna...
Mit hallgatsz? Jogot...
Mint azt már említettem, Mr. Montes nagyon jól tudta, hogy minden álmom, hogy egyszer ügyvéd lehessek. Korábban említettem, hogy volt egy rendkívül sikeres brókercége. Nos, a másik indok amiért ezt fontos volt megemlíteni nem más, minthogy ennek köszönhetően az öregnek eléggé sok pénze volt. És, hogy mit csinált ezzel a pénzzel, amikor rákkal diagnosztizálták? Nos, egy részét természetesen elosztotta a gyerekek között, egy részét pedig rászorulóknak adományozta, de ami az én történetem szempontjából a legfontosabb, az az, hogy Mr. Montes úgy döntött, hogy finanszírozni fogja a jogi diplomám megszerzését, nem máshol, mint a verőfényes Los Santos-ban. Szóval igen... Így kerültem ide. Apukám pénzes gyermekkori barátja a halála előtt a megmaradt pénzét arra fordította, hogy Criminal Justice-t tanuljak. Mi mást csináltam volna, amint tudtam gépre ültem és elindultam Los Santos felé. Pár nap múlva már a ULSA jogi karán ültem hallgatóként és nem tudtam elég hálás lenni Mr. Montes-nek. Ezalatt persze folyamatosan tartottam a kapcsolatot a Montes családdal és amikor csak tudtam, hazautaztam meglátogatni az öreget. A második évben azonban, hosszas küzdelem után, Mr. Montes végső stádiumú tüdőrákban elhunyt. Bár továbbra is tartottam a kapcsolatot a gyerekekkel, már jelentősen kevesebbet beszéltünk, mint azelőtt. Engem lefoglalt az egyetem, ők pedig próbálták egyben tartani az egyre inkább szétfelé eső céget, amelyet az apjuk rájuk hagyott.
Behatolunk az életedbe... És egyéb helyekre
Bár az egyetemi díjak fedezve lettek, mint mindenki másnak, nekem is szükségem volt egy kis zsebpénzre. Szerencsére pont szembejött velem egy hirdetés a FaceNetwork-ön, amely viszonylag kevés erőfeszítést igényelt, és kényelmesen tudtam intézni az egyetem mellett: Riporter-gyakornok a Lifeinvader-nél! Tudom, tudom, a riporterkedés nem igazán illik össze a jogi pályával, de akkor ott tökéletes lehetőségnek tűnt nem csak a pénzszerzésre, de arra is, hogy kapcsolatokat építsek. Pár hétig remekül ment a munka, egy nap azonban olyan dolog történt, amit azóta sem tudtam elfelejteni. Történt ugyanis, hogy egy mai napig ismeretlen csoport terrortámadást intézett a városházán. Néhány túszra bombamellényeket helyeztek és a városházával szembeni épület tetejére térdeltették őket. Mint gyakornok riporter persze azonnal a helyszínre siettem, hátha tudok pár interjút készíteni a helyszínen lévőkkel. A főnökeimnek azonban ennél jobb ötletük volt: Miért menjenek ki a helyszínre, ha a saját stúdiójukban, személyesen tudnak interjút készíteni a terroristák vezetőjével? Mivel a helyszínen lévő rendőrök nem voltak túl segítőkészek, így leginkább csak néhány B-Roll-t tudtam felvenni, miközben hallgattam az interjút a telefonomon. Pár óra helyszíni munka után visszaindultam az irodába, hogy feltöltsem az anyagokat a szerverre, és beszélgessek egy kicsit egy régi barátommal, Martinez Brown-nal, akit még az egyetemen ismertem meg. A kávézós beszélgetést azonban hamar félbeszakította egy fordulat az interjúban: a terroristák vezetője valahogyan becsempészett egy fegyvert a stúdióba és túszul ejtette a főnökséget is. Mint kiderült nem csak én hallgattam őket, mivel pár perccel később már arra eszméltem, hogy egy egész SWAT csapat hatol be az irodába. Őrizetbe vettek engem és Martint, átnézték a telefonjainkat, átvizsgálták a ruházatunkat. Közben persze folyamatosan ment az interjú, amiben a túszejtő azzal fenyegetőzött, hogy megöli a főnökeimet. Mivel akkoriban a Lifeinvader egy meglehetősen kevés alkalmazottal rendelkező cég volt, viszonylag közeli kapcsolatot ápoltam mindenkivel a csapatban, így azt hallani, hogy meg akarják őket ölni hirtelen emlékeztetett szüleim elvesztésére. Próbáltam megmagyarázni a rendőröknek, hogy engedjenek el, de persze nem sikerült eljönnöm. Órákon keresztül tartottak lényegében fogságban, miközben a barátaim akkori tudomásom szerint másodpercekre voltak a haláltól. És ami mégjobb, mint kiderült a stúdió csak blöff volt, az interjú valahol teljesen máshol zajlott, amiről se én, se senki más a cégnél nem tudott. Szerencsére a terrorista végül épségben elengedte a két túszt, de soha nem fogom elfelejteni azt a napot. Nem sokkal később az akkori Lifeinvader csődbe ment, így távoznom kellett a cégtől.
Jogi problémák, kicsik és nagyok
Bár a Lifeinvader-nél történtek rendesen hazavágtak mentálisan, az egyetemet folytatnom kellett, a próbatárgyalásom pedig vészesen közeledett. Alaposan fel kellett készülnöm, hiszen, ha ez a próbatárgyalás nem sikerül, fél évet csúszik az oktatásom, amit nem engedhettem meg magamnak. Napokon keresztül csak tanultam, el sem hagyva a házat. A tárgyalás a következőről szólt: egy férfi betört egy lakásba és ellopott egy becsülten 3.000.000 dollár értékű festményt. Az én feladatom az volt, hogy megvédjem a férfit és megnyerjek egy "nem bűnös" verdiktet. Egy nagyjából 5 órás érvelés után végül - emlékezve a technikákra, amikről anyukám mesélt nyomozóként - sikerült találnom egy nagyon fontos hibát a rendőrség eljárásában: bár a kép valójában a vádlott birtokában volt, a rendőrség nem tudta bizonyítani, hogy az a festmény ugyanaz, mint amit a házból loptak el. Egyéb nyomok híján pedig muszáj volt ejteni a vádakat. Ez így leírva egyszerűnek tűnhet, de hidd el nekem, közel 4 óra vitázás, és rengeteg kávé kellett ahhoz, hogy rájöjjek erre az apró részletre. Isten hozott az ügyvédek világában! Asszem...
Egy apró szívesség
A próbatárgyalásom sikerült, ami azt jelentette, hogy mindössze egy év választott el a diploma megszerzésétől. Egy nap azonban furcsa levelet kaptam Liberty City-ből. Első ránézésre egyszerű levélnek tűnt, azonban, ha ismerted a levél feladóját, tudhattad, hogy valami nem stimmel: a feladó nem más volt, mint Mr. Montes! Eleinte nem igazán tudtam hova tenni, de a levél elolvasása után minden világossá vált. Ez lényegében egy búcsúlevél volt, amiben kifejtette, hogy mennyire büszke rám és, hogy az egyetemi tanulmányaim finanszírozásáért cserébe csupán egy dolgot kér tőlem: amennyiben sikerül az egyetem, legyek a Montes család ügyvédje. Természetesen nem is gondolkodtam sokat, elhatároztam, hogy amint megszerzem a diplomát visszautazok Liberty City-be és a családot fogom képviselni. A következő fél évem másról sem szólt, csak a tanulásról és a kapcsolatok építéséről. Egy pénteki napon az utolsó előadásom után már haza készültem, amikor egy eléggé nagy meglepetés fogadott a ULSA kapujában: a Montes gyerekek voltak azok. David, Troy, Thomas és persze Lisa. Mint kiderült akármennyire is értett David a pénzügyekhez, egyszerűen képtelen voltak egyben tartani a családi céget és kénytelenek voltak bezárni. Mivel szinte minden pénzük elment a részvények vásárlására, de mindegyik veszteségesen zárult, a család szinte teljesen kifutott a pénzből. Egy utolsó, kétségbeesett lépésként eladták minden Liberty City-ben található birtokukat és az apjuk nyaralójába költöztek, amely teljesen véletlenül szintén pont Los Santos-ban volt. Meg persze ott volt az a tény is, - amiről azt hiszik, hogy nem tudom, hogy tudják - hogy én voltam a leendő családi védőügyvéd.
Cash is the King of Los Santos
Amíg én az egyetemen tanultam, a Montes-ek egész nap dolgoztak. David kamionsofőr volt, Lisa a Los Santos Transit-nál kapott állást, Troy pedig az LSFD állományába került. Thomas pedig... Hát, Thomas mondhatni a "házat őrizte". Így telt az utolsó fél évem az egyetemen. Annyi előnyöm viszont származott belőle, hogy teljesen ingyen és bérmentve lakhattam én is a Montes nyaralóban, így végre kiköltözhettem a kis koszos bérleményből. A munkákra visszatérve, amikor Thomas éppen nem a házat őrizte, akkor jó, illetve rossz kapcsolatokat épített a város különböző kultúrintézményeiben, ahol különféle alkoholkülönlegességeket fogyasztott. Erre természetesen mindig volt pénz. Így ismerte meg Spencer Stone-t, aki nagyon hamar jó barátja lett a családnak. Egyrészt, mivel kiváló sofőr volt, másrészt pedig, mert Thomas-hoz hasonlóan, ő is egy meglehetősen alkoholkedvelő személy.
Családi titkok
Mindig is egy becsületes és tisztességes embernek ismertem Mr. Montes-t. Nos, az újra egyesülés után nemsokkal, David beavatott pár dologba a családjával kapcsolatban. Megtudtam például, hogy a Montes and Co. Inc. csak egy kiválóan felépített fedőcég volt, amely Mr. Montes és apám illegális tevékenységeinek fedezésére szolgált. Bár a cég valóban a Sprunk részvényeinek esése miatt futott le a sínekről, az elsődleges bevételi forrás sosem a tőzsde volt. Mint megtudtam, Mr. Montes és apám rengeteg sötét ügyben vett részt. Kábítószer terjesztés, fegyver eladás, pénzmosás. A vita ami miatt apám kilépett pedig nem a részvények miatt volt, hanem mert az egyik ilyen "akció" során elvileg valami nagyon balul sült el, ami után apám már nem akarta tovább csinálni. Ez a bizonyos "Mr. Salvatore" pedig valamiféle tanácsadójuk volt, vagy mi, aki egy nap azért tűnt el, mert Mr. Montes egy rosszul tett lépését fedezte, ami miatt letartóztatták és börtönbe került. Természetesen ez egy hatalmas pofon volt számomra, hiszen ki nem akadna ki, ha kiderülne, hogy az apja, akire egész életében felnézett, valójában egy bűnöző volt? Mindez viszont fényt derített egy nagyon fontos tényezőre. Ha a gyerekek tudtak mindenről az csak egy dolgot jelenthet: ha eddig nem is, mostmár szinte biztos, hogy ők is benne vannak.
Montes and Co. Re-incorporated
Mivel Liberty City-t maguk mögött hagyták, David a fejébe vette, hogy újraépíti apja bűnbirodalmát, csak ezúttal Los Santos-ban. Azonban volt egy kis probléma: hiányzott a legfontosabb dolog, ami egy cég megalapításához kell, a pénz. Szerencsére legalább az alkalmazottak miatt nem kellett izgulnunk, a kapcsolataimnak köszönhetően jópár embert be tudtunk toborozni. Ott volt Spencer, aki - mint mondtam - kiváló sofőr volt, így egy pozíciót már ki is pipálhattunk. A másik alkalmazottunk Martin lett, aki szintén remek vezetési képeségekkel rendelkezett, emellett egy napon, amikor Lisa meglátogatott engem az egyetemen megismerkedett vele és eléggé hamar össze is jöttek, így Lisa kiharcolta, hogy Martin legyen felvéve, mint sofőr. A biztonsági személyzet eleinte egy emberből állt: Thomas-ból, aki (Gordon Freeman-t megszégyenítő módon) jól bánt a feszítővassal. Nem tudom honnan szerezte, de ő sem emlékszik rá. Nem mintha számítana, jópár fogat kivert már vele. Később csatlakozott hozzá Jacks Jackson, a rendkívül idegesítő utcagyerek, akire én mindig csak komornyikként hivatkozom. És persze a legfontosabb szerep rám hárult: a védőügyvéd.
Kemény, mint egy motoros
Már csak 3 nap volt hátra a diplomaosztóig, ami azt jelentette, hogy közeledett a záróvizsga. Az elmúlt 1-2 hónapban nem igazán néztem a FaceNetwork-öt, de egy nap két oldal szenvedés közt úgy döntöttem, hogy ránézek. Volt pár ismerősnek jelölésem, szóval gondoltam visszajelölöm őket. Az egyikőjük azonban valószínűleg elfelejtette, hogy bejelölt, mivel nemsokkal később rámírt, hogy miért jelöltem be. A fiú neve Theodore Hays volt, és eléggé úgy tűnt, hogy - hasonlóan apámhoz - ő is rajongott a motorokért. Miután elmagyaráztam neki, hogy én csak visszajelöltem, beszélgetni kezdtünk. Nem terveztünk találkozni, de azt hiszem az élet másképp tervezte a dolgokat.
Better call Sam
Végül eljött a nap. Három év kemény tanulás, és megannyi szenvedés után végre elérkezett a diplomaosztó napja. Természetesen a Montes-ek is eljöttek, de nagyjából ebben ki is fulladtak az általam meghívott vendégek. Spencer és Thomas a tiszteletemre már egyből az egyetemhez ittas állapotban jött, csoda, hogy egyáltalán talpon tudtak maradni. Persze a diploma még nem jelentette azt, hogy ügyvéd vagy, egy nagyon fontos tényező még hátra volt: be kellett lépnem a State Bar of San Andreas-ba. Bár volt egy hivataluk Los Santos-ban, a friss ügyvédek jelentkezéseit a San Fierro-ban található főiroda dolgozza fel, így ez a procedúra pár napot igénybe vett. Addig is, elvégeztem a jogi iskolát! Muszáj volt ünnepelnünk, ezért pont kapóra jött egy hírdetés: a Sandy Shores melletti Lost Bar-ban bulit szerveztek. A diplomaosztó után visszamentünk a házhoz, ahol átöltöztünk és célba vettük a helyet.
The Lost Bar
Nagyjából este 10 magasságában érkezhettünk meg. Spencer és Thomas egyből beszaladtak, míg én a többiekkel még a parkolóban beszélgettem egy kicsit. Pár perccel később azonban mi is bevonultunk. Ahogy kinyílt a főbejárat azonnal megcsapott a dohány- és az alkohol szag. Tipikus vidéki kocsma hangulata volt a helynek. A csapat elfoglalt egy asztalt és rendeltünk pár kör italt. Amíg az asztalnál beszélgettünk, hirtelen megpillantottam egy ismerős alakot. Egy ideig gondolkodtam, hogy ki lehet az és honnan ismerhetem, de végül beugrott. Theodore volt az, a srác FaceNetwork-ről! Eleinte nem tulajdonítottam neki túl nagy figyelmet, ugyanis többször is rám nézett, de nem jött oda hozzám és még csak nem is köszönt, emellett pedig észrevettem, hogy van körülötte 2-3 ember akikkel azonos bőrdzsekit viselnek, szóval nem is nagyon akartam zavarni a baráti társaságot. Na már most, fontos rólam tudni, hogy bár nagyon, nagyon ritkán fogyasztom alkoholt, amikor mégis így teszek, akkor eléggé hamar hatni kezd. És minél több pohár Jäger és Jack Daniel's gurult le, annál inkább megtetszett ez a Theodore. Egy ponton a társaság kiment a bárból, gondolom elszívni pár cigit. Kapva kaptam hát az alkalmon és odaléptem Theo asztalához. Ezen a ponton már beszélni sem igazán tudtam, nem, hogy egyenesen állni. Minden erőmet összeszedve próbáltam kimondani egy sziát, de nem igazán akart összejönni. Szerencsére Theo-nak leesett, hogy mi történik és gyorsan maga mellé ültetett. Beszélgetni kezdtünk, már amennyire tudtunk, és eléggé hamar elkezdett köztünk érződni egyfajta szikra. Persze sikerült leinni magam, aminek köszönhetően a ruhám felső része teljesen átázott, ami egy nem fürdésre kitalált ruha esetén azzal jár, hogy az anyag átlátszóvá válik. Szóval így ültem végig még közel 3 órát. Amikor már végül csak egy alkoholos lehelet választott el attól, hogy kifeküdjek, Lisa-nak sikerült meggyőznie arról, hogy ideje indulnunk. Idő közben Jacks és David eltűnt, gondolom hazamentek. Nem emlékszem sok mindenre és nem is tudom mit gondoltam, de Martin és Lisa elmondása alapján valamiért leültem az útra a bár előtt. Bár erre sem emlékszem, Martin azt mondta, hogy egy-két török kinézetű ember felsegített a földről, majd elkezdtek elég erősen rángatni és szorongatni. Ők persze egyből a segítségemre siettek és - az elmondások alapján - egy kicsit össze is szólalkozott a két brigád. Végül sikerült minden további nélkül hazamennünk. Otthon még írtam pár sort Theo-nak, majd teljesen kifeküdtem.
Kapcsolatok
Másnap, bár még mindig leharcolt állapotban, de sikerült felkelnem, olyan 14:00 óra magasságában. Első dolgom volt visszanézni a Theo-val váltott üzeneteket, ekkor láttam miket is irkáltam neki. Rögtön bocsánatot is kértem tőle, amelyre egészen hamar válaszolt. Nem kellett sokat várni, hamar megbeszéltünk egy találkozót. Mivel még mindig a Bar visszajelzésére vártam, és az ágyban fetrengés csak fokozta volna a fejfájásomat, csak örültem neki, hogy találkozni akar. Igen, ez kicsit hidegnek hangzik, de akkor éppen másnapos állapotban nem tudtam, hogy pontosan mit érzek iránta. Lényeg a lényeg, hogy délután 4-kor már a Theo motorosklubjának, a Lost MC-nek a klubházában ültem Theodore ölében. Rengeteget beszélgettünk, de valami dolga akadt, ami miatt hazavitt és elköszönt, de megbeszéltünk, hogy az aznap este tartott Pacific Bar buliban találkoztunk. Amikor hazaértem David meglepett egy piros Maxwell Asbo-val, ajándékképp, amiért sikeresen megszereztem a diplomát.
Egy furcsa, olasz úr
Emlékszel még Mr. Salvatore-ra, a férfira, aki elvitte Mr. Montes elől a balhét? Nos, mint megtudtam 25 év után pont a mai napon engedték ki. Már ott voltunk a Pacific Bar-ban, amikor a Montes-ek hirtelen nagyon elkezdtek nyüzsögni. Először nem teljesen értettem, hogy mi történik, mivel mindannyian otthagytak engem és Martint. Szerencsémre, Theo is ott volt. Beszélgetni kezdtünk, bár folyamatosan le-le lépett előlem. Nemsokkal később visszatért Lisa és Spencer egy számomra addig ismeretlen férfival. Ősz hajú, fekete kabátos, olasz arcú férfi volt. Sugárzott belőle valami... Megmagyarázhatatlan aura. Látszódott rajta a kifinomultság, a kimértség, a végtelen nyugalom és az elegancia. Mindenki őt figyelte, teljesen kitűnt a tömegből. Megkérdeztem Lisa-t, hogy mégis ki ez a férfi? Mellém lépett és így szólt:
"Nos, Sam, ő Mr. Salvatore."
Először nem esett le ki is ő, az elmúlt napok annyira eseménydúsak voltak, hogy teljesen el is feledkeztem róla. Meg persze nem számítottam arra, hogy hirtelen csak így megjelenik. Lisa bemutatott neki. Érdekes figura... Amikor kezet nyújtottam neki arra számítottam, hogy kezet fog velem, nem pedig arra, hogy kézen csókol. Mindenesetre, kezdtem érteni miért munkáltatta Mr. Montes.
Beláthatatlan következmények...
A bemutatkozás után a csapat ismét felbomlott egy kicsit. A Montes gyerekek Mr. Salvatore-val italoztak, kivéve Thomas-t, aki elment valami ügyet intézni, én pedig Theo-val beszélgettem a móló szélén. Mint mondtam, folyamatosan le-le lépkedett előlem. Ekkor is így tett, azt mondta pár perc és jön, csak be kell segítenie a bárpultban. Ja, igen... Mint kiderült, övé a bár. Pár perce már vártam rá, amikor hirtelen odalépett hozzám 5 férfi. Először nem értettem mit akarnak, de hamar leesett: ezek ugyanazok az emberek akik a Lost Bar előtt segítettek fel az útról. Elkezdtek beszólogatni, az egyikőjük nagyon közel lépett hozzám. Balszerencséjükre Theo pont akkor jött vissza hozzám. Ismét összeszólalkozott a két csapat, ezúttal azonban nem csak a Montes család állt szemben a törökökkel, hanem az egész Lost MC. Theo hamar arrébb húzott, a törökök azonban nem igazán akartak lenyugodni. Ment az oda-vissza szólogatás, majd hamarosan vascsövek és machete-k is előkerültek. Theo előre lépett, bele az egyik török arcába és próbálta csillapítani őket. Én próbáltam szólni neki, hogy lépjen hátrébb, de mintha meg sem hallott volna. Eközben megérkezett Mr. Salvatore is, aki hamar elkezdett szervezkedni.
Montes, a törökverő
A feszültség már törésponton volt, amikor a csapat török mögül, mintha mi sem történne, kilépett Thomas, kezében a jó öreg feszítővasával. Már nem is emlékszem miért, de az egyik török hirtelen megtámadta az egyik Lost tagot, amiből az következett, hogy tömegverekedés alakult ki. Mr. Salvatore és Thomas több embert is elintézett, illetve leütött, azonban - mint azt később megtudtam - Lisa és egy másik vendég kihívta a rendőröket, akik pont akkor érkeztek meg, amikor a verekedés kezdődött. Nem tudom mi történt, mert amikor elkezdték egymást szurkálni az emberek csak arra tudtam gondolni, hogy futnom kell, de arra eszméltem, hogy lőnek. Nem tudtam kik, nem tudtam kire, nem tudtam hányan. Nem tudtam hol van Theo, nem tudtam hol van Lisa, nem tudtam hol van Thomas. Az egész olyan volt, mint egy méhkas. Arra emlékszem, hogy ahogy futottam, láttam Thomas-t, ahogy csupa véresen fut. Ahogy átfutottam előtte, hirtelen egy olyan erős fájdalmat éreztem a vállamban, mint előtte még életemben soha. Kiskoromban sokszor csípett már meg darázs vagy méh, de azok semmik voltak ehhez képest. Az egész testemen átfutott egy hidegrázás, miközben a vállam egyszerűen lángolt. Mikor odanéztem, láttam, hogy ömlik belőle a vér.
Acélköpeny
Hirtelen elkezdtem szédülni. Az agyam zakatolt. Hol van Theo? Hol van Lisa? Hol vagyok én? Mi történt? Hol van Thomas? Az előbb még itt volt mellettem! Gondolatmenetemet egy hirtelen fehér fény szakította meg, amely egyenesen a szemembe irányult. Mosottan ugyan, de hallottam ahogyan azt kiabálják nekem, hogy feküdjek le a földre. Reflexből feltettem mindkét kezem, melynek köszönhetően mégtöbb vér kezdett el ömleni a vállamból. Nem bírtam tovább, éreztem, hogy el fogok ájulni. Muszáj volt leülnöm. Ahogyan ezt megtettem, hallottam Theo hangját mögülem, ahogyan azt mondta, hogy mennünk kell. Nem bírtam felállni, de ő felsegített. Végül mindent és mindenkit hátrahagyva sikerült kijutnunk a bárból, de egy külső ellenőrzőponton megállítottak minket. A vállamból még mindig ömlött a vér, így a rendőrök kénytelenek voltak a helyszínen ellátni engem. Hamarosan megérkeztek a mentősök is, akik kiütöttek, majd a korházba vittek műteni.
És így kerültünk ide. Jelenleg a szobámban fekszem és írom ezt a rövid kis naplót. Mindenki jól van egyébként és szerencsére az én sebem is kezd begyógyulni... És, ha minden igaz, akkor hamarosan megérkezik az ügyvédi engedélyem is.
A kezdetek
Akkor... Mint az nyilvánvaló, jelenleg Los Santos-ban élek, de eredetileg Liberty City-ben születtem 1993-ban, szóval a szívem igazából mindig is oda fog kötni engem. Egy szerető családban nőttem fel, volt egy bátyám; egy apám, aki nálam jobban az egész világon csak a chopperjét szerette és egy anyukám, aki pedig apukám mellett éjt nappallá téve azért dolgozott, hogy mi, illetve Liberty City lakosai biztonságban aludhassanak. Egészen 6 éves koromig Broker-ben laktunk, amikor is anyukám áthelyezése miatt el kellett költöznünk Bohan-ba. Sok különbség nincs köztük, mind a kettő betondzsungel. Pont jókor költöztünk, mivel így nem kellett iskolát váltanom már rögtön első osztály után, az általánost egyből Bohan-ban kezdtem. Mivel egyébként eléggé extrovertált vagyok, jó pár barátot tudtam szerezni magamnak. A fiúk pedig éltek-haltak a dús, barna hajamért. Anyukám foglalkozásának köszönhetően szabad időmben rengeteg bírósági anyagot olvastam, és egyre jobban elkezdett érdekelni a jog világa. Ötödik osztályban elkezdtem nézni Suits című sorozatot, amely hamar a kedvencem lett. Mint mondtam, apám nálam csak egy dolgot szeretett jobban, a chopper motorját. Nos, sajnos ez a motor lett a veszte is. Imádott kiszabadulni Liberty City betondzsungeléből és vidéken motorozgatni. Egy nap 2003-ban azonban, amikor vitte magával a bátyámat is, hazafele menet egy részeg kamionos egy kanyarban áthajtott a sávjukba és elütötte őket. Esélyük sem volt túlélni az ütközést, de ami talán még ennél is rosszabb, az az a tény, hogy akkoriban az LCPD állománya eléggé csekély volt, így az előírások ellenére anyámat osztották be mint vezető nyomozó az esetre. Szegény nem bírta sokáig, szépen lassan beleőrült apám és a bátyám elvesztésébe. Azóta van egy nem enyhe fóbiám a kamionokkal szemben. Egyszerűen hihetetlen módon stresszelni kezdek, amikor egy a közelembe kerül.
Montes and Co. Incorporated
Apám nem csak egy jó rendőr, de egy meglehetősen tehetséges üzletember is volt. Nagyon jól értett a tőzsdéhez, általános iskolás barátjával George Montes-szel pedig - még a rendőrség előtt - megalapították a Montes and Co. Incorporated-et, amely egy viszonylag sikeres brókercég lett Liberty City-ben, a Sprunk Corporation elsődleges részvénytulajdonosa 5 éven keresztül. Az italgyártó cég elnökének halála után azonban a Sprunk részvényei zuhanásnak indultak, amely rákényszerítette Montes-t és apámat arra, hogy eladják a részvényeket. Nemsokkal később apám egy vita miatt kilépett a cégből és új munkát keresett magának. És, hogy ezt miért volt fontos megemlíteni? Nos, két okból. Az első, majd kicsit később fog kiderülni, a második viszont az, hogy miután szüleim elmentek, Mr. Montes figyelt rám, ameddig Liberty City-ben éltem. Ahol csak tudott segített, megmutatott pár dolgot a részvények világáról. Emellett nagyon jó kapcsolatot ápoltam a Montes gyerekekkel is: David-del, a legidősebb gyerekkel, aki apjához hasonlóan remek pénzügyi érzékekkel rendelkezik; Troy-jal, a 9 hónappal fiatalabb, de annál sármosabb fiúval; Lisa-val, az egyetlen Montes-lánnyal, aki nem mellesleg a legjobb barátom és végül, de nem utolsó sorban Thomas-szal, az enyhén agresszív és dühkezelési problémákkal küzdő, illetőleg nikotin függő sráccal.
A furcsa, sötétkabátos úr
Amíg a Montes családdal laktam, néhányszor feljött a szó egy bizonyos alakról, akivel kapcsolatban Mr. Montes eléggé titkolózott nem csak előttem, de a többiek előtt is. Mint később kiderítettem, David és Lisa már látták ezt a férfit 3 éves korukban, de nem emlékeznek rá túlságosan. Annyit mondtak, hogy ez az alak nem egyszer járt a házukban, amikor pedig ott volt, Mr. Montes és ez a férfi mindig eltűntek 2-3 órára. Később kiderítettem, hogy Mr. Montes erre a férfira "Mr. Salvatore"-ként hivatkozott, de ennél többet sosem tudtam meg róla. Persze hallottam ilyen-olyan legendákat, mint például, hogy Mr. Salvatore egyszer megölt három férfit egy ceruzával, vagy, hogy különböző fegyvereket csempészett, vagy, hogy egyes egyedül képes volt leépíteni egy egész bandát, de ezeket persze elkönyveltem Mr. Montes élénk fantáziájának szüleményeként. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna...
Mit hallgatsz? Jogot...
Mint azt már említettem, Mr. Montes nagyon jól tudta, hogy minden álmom, hogy egyszer ügyvéd lehessek. Korábban említettem, hogy volt egy rendkívül sikeres brókercége. Nos, a másik indok amiért ezt fontos volt megemlíteni nem más, minthogy ennek köszönhetően az öregnek eléggé sok pénze volt. És, hogy mit csinált ezzel a pénzzel, amikor rákkal diagnosztizálták? Nos, egy részét természetesen elosztotta a gyerekek között, egy részét pedig rászorulóknak adományozta, de ami az én történetem szempontjából a legfontosabb, az az, hogy Mr. Montes úgy döntött, hogy finanszírozni fogja a jogi diplomám megszerzését, nem máshol, mint a verőfényes Los Santos-ban. Szóval igen... Így kerültem ide. Apukám pénzes gyermekkori barátja a halála előtt a megmaradt pénzét arra fordította, hogy Criminal Justice-t tanuljak. Mi mást csináltam volna, amint tudtam gépre ültem és elindultam Los Santos felé. Pár nap múlva már a ULSA jogi karán ültem hallgatóként és nem tudtam elég hálás lenni Mr. Montes-nek. Ezalatt persze folyamatosan tartottam a kapcsolatot a Montes családdal és amikor csak tudtam, hazautaztam meglátogatni az öreget. A második évben azonban, hosszas küzdelem után, Mr. Montes végső stádiumú tüdőrákban elhunyt. Bár továbbra is tartottam a kapcsolatot a gyerekekkel, már jelentősen kevesebbet beszéltünk, mint azelőtt. Engem lefoglalt az egyetem, ők pedig próbálták egyben tartani az egyre inkább szétfelé eső céget, amelyet az apjuk rájuk hagyott.
Behatolunk az életedbe... És egyéb helyekre
Bár az egyetemi díjak fedezve lettek, mint mindenki másnak, nekem is szükségem volt egy kis zsebpénzre. Szerencsére pont szembejött velem egy hirdetés a FaceNetwork-ön, amely viszonylag kevés erőfeszítést igényelt, és kényelmesen tudtam intézni az egyetem mellett: Riporter-gyakornok a Lifeinvader-nél! Tudom, tudom, a riporterkedés nem igazán illik össze a jogi pályával, de akkor ott tökéletes lehetőségnek tűnt nem csak a pénzszerzésre, de arra is, hogy kapcsolatokat építsek. Pár hétig remekül ment a munka, egy nap azonban olyan dolog történt, amit azóta sem tudtam elfelejteni. Történt ugyanis, hogy egy mai napig ismeretlen csoport terrortámadást intézett a városházán. Néhány túszra bombamellényeket helyeztek és a városházával szembeni épület tetejére térdeltették őket. Mint gyakornok riporter persze azonnal a helyszínre siettem, hátha tudok pár interjút készíteni a helyszínen lévőkkel. A főnökeimnek azonban ennél jobb ötletük volt: Miért menjenek ki a helyszínre, ha a saját stúdiójukban, személyesen tudnak interjút készíteni a terroristák vezetőjével? Mivel a helyszínen lévő rendőrök nem voltak túl segítőkészek, így leginkább csak néhány B-Roll-t tudtam felvenni, miközben hallgattam az interjút a telefonomon. Pár óra helyszíni munka után visszaindultam az irodába, hogy feltöltsem az anyagokat a szerverre, és beszélgessek egy kicsit egy régi barátommal, Martinez Brown-nal, akit még az egyetemen ismertem meg. A kávézós beszélgetést azonban hamar félbeszakította egy fordulat az interjúban: a terroristák vezetője valahogyan becsempészett egy fegyvert a stúdióba és túszul ejtette a főnökséget is. Mint kiderült nem csak én hallgattam őket, mivel pár perccel később már arra eszméltem, hogy egy egész SWAT csapat hatol be az irodába. Őrizetbe vettek engem és Martint, átnézték a telefonjainkat, átvizsgálták a ruházatunkat. Közben persze folyamatosan ment az interjú, amiben a túszejtő azzal fenyegetőzött, hogy megöli a főnökeimet. Mivel akkoriban a Lifeinvader egy meglehetősen kevés alkalmazottal rendelkező cég volt, viszonylag közeli kapcsolatot ápoltam mindenkivel a csapatban, így azt hallani, hogy meg akarják őket ölni hirtelen emlékeztetett szüleim elvesztésére. Próbáltam megmagyarázni a rendőröknek, hogy engedjenek el, de persze nem sikerült eljönnöm. Órákon keresztül tartottak lényegében fogságban, miközben a barátaim akkori tudomásom szerint másodpercekre voltak a haláltól. És ami mégjobb, mint kiderült a stúdió csak blöff volt, az interjú valahol teljesen máshol zajlott, amiről se én, se senki más a cégnél nem tudott. Szerencsére a terrorista végül épségben elengedte a két túszt, de soha nem fogom elfelejteni azt a napot. Nem sokkal később az akkori Lifeinvader csődbe ment, így távoznom kellett a cégtől.
Jogi problémák, kicsik és nagyok
Bár a Lifeinvader-nél történtek rendesen hazavágtak mentálisan, az egyetemet folytatnom kellett, a próbatárgyalásom pedig vészesen közeledett. Alaposan fel kellett készülnöm, hiszen, ha ez a próbatárgyalás nem sikerül, fél évet csúszik az oktatásom, amit nem engedhettem meg magamnak. Napokon keresztül csak tanultam, el sem hagyva a házat. A tárgyalás a következőről szólt: egy férfi betört egy lakásba és ellopott egy becsülten 3.000.000 dollár értékű festményt. Az én feladatom az volt, hogy megvédjem a férfit és megnyerjek egy "nem bűnös" verdiktet. Egy nagyjából 5 órás érvelés után végül - emlékezve a technikákra, amikről anyukám mesélt nyomozóként - sikerült találnom egy nagyon fontos hibát a rendőrség eljárásában: bár a kép valójában a vádlott birtokában volt, a rendőrség nem tudta bizonyítani, hogy az a festmény ugyanaz, mint amit a házból loptak el. Egyéb nyomok híján pedig muszáj volt ejteni a vádakat. Ez így leírva egyszerűnek tűnhet, de hidd el nekem, közel 4 óra vitázás, és rengeteg kávé kellett ahhoz, hogy rájöjjek erre az apró részletre. Isten hozott az ügyvédek világában! Asszem...
Egy apró szívesség
A próbatárgyalásom sikerült, ami azt jelentette, hogy mindössze egy év választott el a diploma megszerzésétől. Egy nap azonban furcsa levelet kaptam Liberty City-ből. Első ránézésre egyszerű levélnek tűnt, azonban, ha ismerted a levél feladóját, tudhattad, hogy valami nem stimmel: a feladó nem más volt, mint Mr. Montes! Eleinte nem igazán tudtam hova tenni, de a levél elolvasása után minden világossá vált. Ez lényegében egy búcsúlevél volt, amiben kifejtette, hogy mennyire büszke rám és, hogy az egyetemi tanulmányaim finanszírozásáért cserébe csupán egy dolgot kér tőlem: amennyiben sikerül az egyetem, legyek a Montes család ügyvédje. Természetesen nem is gondolkodtam sokat, elhatároztam, hogy amint megszerzem a diplomát visszautazok Liberty City-be és a családot fogom képviselni. A következő fél évem másról sem szólt, csak a tanulásról és a kapcsolatok építéséről. Egy pénteki napon az utolsó előadásom után már haza készültem, amikor egy eléggé nagy meglepetés fogadott a ULSA kapujában: a Montes gyerekek voltak azok. David, Troy, Thomas és persze Lisa. Mint kiderült akármennyire is értett David a pénzügyekhez, egyszerűen képtelen voltak egyben tartani a családi céget és kénytelenek voltak bezárni. Mivel szinte minden pénzük elment a részvények vásárlására, de mindegyik veszteségesen zárult, a család szinte teljesen kifutott a pénzből. Egy utolsó, kétségbeesett lépésként eladták minden Liberty City-ben található birtokukat és az apjuk nyaralójába költöztek, amely teljesen véletlenül szintén pont Los Santos-ban volt. Meg persze ott volt az a tény is, - amiről azt hiszik, hogy nem tudom, hogy tudják - hogy én voltam a leendő családi védőügyvéd.
Cash is the King of Los Santos
Amíg én az egyetemen tanultam, a Montes-ek egész nap dolgoztak. David kamionsofőr volt, Lisa a Los Santos Transit-nál kapott állást, Troy pedig az LSFD állományába került. Thomas pedig... Hát, Thomas mondhatni a "házat őrizte". Így telt az utolsó fél évem az egyetemen. Annyi előnyöm viszont származott belőle, hogy teljesen ingyen és bérmentve lakhattam én is a Montes nyaralóban, így végre kiköltözhettem a kis koszos bérleményből. A munkákra visszatérve, amikor Thomas éppen nem a házat őrizte, akkor jó, illetve rossz kapcsolatokat épített a város különböző kultúrintézményeiben, ahol különféle alkoholkülönlegességeket fogyasztott. Erre természetesen mindig volt pénz. Így ismerte meg Spencer Stone-t, aki nagyon hamar jó barátja lett a családnak. Egyrészt, mivel kiváló sofőr volt, másrészt pedig, mert Thomas-hoz hasonlóan, ő is egy meglehetősen alkoholkedvelő személy.
Családi titkok
Mindig is egy becsületes és tisztességes embernek ismertem Mr. Montes-t. Nos, az újra egyesülés után nemsokkal, David beavatott pár dologba a családjával kapcsolatban. Megtudtam például, hogy a Montes and Co. Inc. csak egy kiválóan felépített fedőcég volt, amely Mr. Montes és apám illegális tevékenységeinek fedezésére szolgált. Bár a cég valóban a Sprunk részvényeinek esése miatt futott le a sínekről, az elsődleges bevételi forrás sosem a tőzsde volt. Mint megtudtam, Mr. Montes és apám rengeteg sötét ügyben vett részt. Kábítószer terjesztés, fegyver eladás, pénzmosás. A vita ami miatt apám kilépett pedig nem a részvények miatt volt, hanem mert az egyik ilyen "akció" során elvileg valami nagyon balul sült el, ami után apám már nem akarta tovább csinálni. Ez a bizonyos "Mr. Salvatore" pedig valamiféle tanácsadójuk volt, vagy mi, aki egy nap azért tűnt el, mert Mr. Montes egy rosszul tett lépését fedezte, ami miatt letartóztatták és börtönbe került. Természetesen ez egy hatalmas pofon volt számomra, hiszen ki nem akadna ki, ha kiderülne, hogy az apja, akire egész életében felnézett, valójában egy bűnöző volt? Mindez viszont fényt derített egy nagyon fontos tényezőre. Ha a gyerekek tudtak mindenről az csak egy dolgot jelenthet: ha eddig nem is, mostmár szinte biztos, hogy ők is benne vannak.
Montes and Co. Re-incorporated
Mivel Liberty City-t maguk mögött hagyták, David a fejébe vette, hogy újraépíti apja bűnbirodalmát, csak ezúttal Los Santos-ban. Azonban volt egy kis probléma: hiányzott a legfontosabb dolog, ami egy cég megalapításához kell, a pénz. Szerencsére legalább az alkalmazottak miatt nem kellett izgulnunk, a kapcsolataimnak köszönhetően jópár embert be tudtunk toborozni. Ott volt Spencer, aki - mint mondtam - kiváló sofőr volt, így egy pozíciót már ki is pipálhattunk. A másik alkalmazottunk Martin lett, aki szintén remek vezetési képeségekkel rendelkezett, emellett egy napon, amikor Lisa meglátogatott engem az egyetemen megismerkedett vele és eléggé hamar össze is jöttek, így Lisa kiharcolta, hogy Martin legyen felvéve, mint sofőr. A biztonsági személyzet eleinte egy emberből állt: Thomas-ból, aki (Gordon Freeman-t megszégyenítő módon) jól bánt a feszítővassal. Nem tudom honnan szerezte, de ő sem emlékszik rá. Nem mintha számítana, jópár fogat kivert már vele. Később csatlakozott hozzá Jacks Jackson, a rendkívül idegesítő utcagyerek, akire én mindig csak komornyikként hivatkozom. És persze a legfontosabb szerep rám hárult: a védőügyvéd.
Kemény, mint egy motoros
Már csak 3 nap volt hátra a diplomaosztóig, ami azt jelentette, hogy közeledett a záróvizsga. Az elmúlt 1-2 hónapban nem igazán néztem a FaceNetwork-öt, de egy nap két oldal szenvedés közt úgy döntöttem, hogy ránézek. Volt pár ismerősnek jelölésem, szóval gondoltam visszajelölöm őket. Az egyikőjük azonban valószínűleg elfelejtette, hogy bejelölt, mivel nemsokkal később rámírt, hogy miért jelöltem be. A fiú neve Theodore Hays volt, és eléggé úgy tűnt, hogy - hasonlóan apámhoz - ő is rajongott a motorokért. Miután elmagyaráztam neki, hogy én csak visszajelöltem, beszélgetni kezdtünk. Nem terveztünk találkozni, de azt hiszem az élet másképp tervezte a dolgokat.
Better call Sam
Végül eljött a nap. Három év kemény tanulás, és megannyi szenvedés után végre elérkezett a diplomaosztó napja. Természetesen a Montes-ek is eljöttek, de nagyjából ebben ki is fulladtak az általam meghívott vendégek. Spencer és Thomas a tiszteletemre már egyből az egyetemhez ittas állapotban jött, csoda, hogy egyáltalán talpon tudtak maradni. Persze a diploma még nem jelentette azt, hogy ügyvéd vagy, egy nagyon fontos tényező még hátra volt: be kellett lépnem a State Bar of San Andreas-ba. Bár volt egy hivataluk Los Santos-ban, a friss ügyvédek jelentkezéseit a San Fierro-ban található főiroda dolgozza fel, így ez a procedúra pár napot igénybe vett. Addig is, elvégeztem a jogi iskolát! Muszáj volt ünnepelnünk, ezért pont kapóra jött egy hírdetés: a Sandy Shores melletti Lost Bar-ban bulit szerveztek. A diplomaosztó után visszamentünk a házhoz, ahol átöltöztünk és célba vettük a helyet.
The Lost Bar
Nagyjából este 10 magasságában érkezhettünk meg. Spencer és Thomas egyből beszaladtak, míg én a többiekkel még a parkolóban beszélgettem egy kicsit. Pár perccel később azonban mi is bevonultunk. Ahogy kinyílt a főbejárat azonnal megcsapott a dohány- és az alkohol szag. Tipikus vidéki kocsma hangulata volt a helynek. A csapat elfoglalt egy asztalt és rendeltünk pár kör italt. Amíg az asztalnál beszélgettünk, hirtelen megpillantottam egy ismerős alakot. Egy ideig gondolkodtam, hogy ki lehet az és honnan ismerhetem, de végül beugrott. Theodore volt az, a srác FaceNetwork-ről! Eleinte nem tulajdonítottam neki túl nagy figyelmet, ugyanis többször is rám nézett, de nem jött oda hozzám és még csak nem is köszönt, emellett pedig észrevettem, hogy van körülötte 2-3 ember akikkel azonos bőrdzsekit viselnek, szóval nem is nagyon akartam zavarni a baráti társaságot. Na már most, fontos rólam tudni, hogy bár nagyon, nagyon ritkán fogyasztom alkoholt, amikor mégis így teszek, akkor eléggé hamar hatni kezd. És minél több pohár Jäger és Jack Daniel's gurult le, annál inkább megtetszett ez a Theodore. Egy ponton a társaság kiment a bárból, gondolom elszívni pár cigit. Kapva kaptam hát az alkalmon és odaléptem Theo asztalához. Ezen a ponton már beszélni sem igazán tudtam, nem, hogy egyenesen állni. Minden erőmet összeszedve próbáltam kimondani egy sziát, de nem igazán akart összejönni. Szerencsére Theo-nak leesett, hogy mi történik és gyorsan maga mellé ültetett. Beszélgetni kezdtünk, már amennyire tudtunk, és eléggé hamar elkezdett köztünk érződni egyfajta szikra. Persze sikerült leinni magam, aminek köszönhetően a ruhám felső része teljesen átázott, ami egy nem fürdésre kitalált ruha esetén azzal jár, hogy az anyag átlátszóvá válik. Szóval így ültem végig még közel 3 órát. Amikor már végül csak egy alkoholos lehelet választott el attól, hogy kifeküdjek, Lisa-nak sikerült meggyőznie arról, hogy ideje indulnunk. Idő közben Jacks és David eltűnt, gondolom hazamentek. Nem emlékszem sok mindenre és nem is tudom mit gondoltam, de Martin és Lisa elmondása alapján valamiért leültem az útra a bár előtt. Bár erre sem emlékszem, Martin azt mondta, hogy egy-két török kinézetű ember felsegített a földről, majd elkezdtek elég erősen rángatni és szorongatni. Ők persze egyből a segítségemre siettek és - az elmondások alapján - egy kicsit össze is szólalkozott a két brigád. Végül sikerült minden további nélkül hazamennünk. Otthon még írtam pár sort Theo-nak, majd teljesen kifeküdtem.
Kapcsolatok
Másnap, bár még mindig leharcolt állapotban, de sikerült felkelnem, olyan 14:00 óra magasságában. Első dolgom volt visszanézni a Theo-val váltott üzeneteket, ekkor láttam miket is irkáltam neki. Rögtön bocsánatot is kértem tőle, amelyre egészen hamar válaszolt. Nem kellett sokat várni, hamar megbeszéltünk egy találkozót. Mivel még mindig a Bar visszajelzésére vártam, és az ágyban fetrengés csak fokozta volna a fejfájásomat, csak örültem neki, hogy találkozni akar. Igen, ez kicsit hidegnek hangzik, de akkor éppen másnapos állapotban nem tudtam, hogy pontosan mit érzek iránta. Lényeg a lényeg, hogy délután 4-kor már a Theo motorosklubjának, a Lost MC-nek a klubházában ültem Theodore ölében. Rengeteget beszélgettünk, de valami dolga akadt, ami miatt hazavitt és elköszönt, de megbeszéltünk, hogy az aznap este tartott Pacific Bar buliban találkoztunk. Amikor hazaértem David meglepett egy piros Maxwell Asbo-val, ajándékképp, amiért sikeresen megszereztem a diplomát.
Egy furcsa, olasz úr
Emlékszel még Mr. Salvatore-ra, a férfira, aki elvitte Mr. Montes elől a balhét? Nos, mint megtudtam 25 év után pont a mai napon engedték ki. Már ott voltunk a Pacific Bar-ban, amikor a Montes-ek hirtelen nagyon elkezdtek nyüzsögni. Először nem teljesen értettem, hogy mi történik, mivel mindannyian otthagytak engem és Martint. Szerencsémre, Theo is ott volt. Beszélgetni kezdtünk, bár folyamatosan le-le lépett előlem. Nemsokkal később visszatért Lisa és Spencer egy számomra addig ismeretlen férfival. Ősz hajú, fekete kabátos, olasz arcú férfi volt. Sugárzott belőle valami... Megmagyarázhatatlan aura. Látszódott rajta a kifinomultság, a kimértség, a végtelen nyugalom és az elegancia. Mindenki őt figyelte, teljesen kitűnt a tömegből. Megkérdeztem Lisa-t, hogy mégis ki ez a férfi? Mellém lépett és így szólt:
"Nos, Sam, ő Mr. Salvatore."
Először nem esett le ki is ő, az elmúlt napok annyira eseménydúsak voltak, hogy teljesen el is feledkeztem róla. Meg persze nem számítottam arra, hogy hirtelen csak így megjelenik. Lisa bemutatott neki. Érdekes figura... Amikor kezet nyújtottam neki arra számítottam, hogy kezet fog velem, nem pedig arra, hogy kézen csókol. Mindenesetre, kezdtem érteni miért munkáltatta Mr. Montes.
Beláthatatlan következmények...
A bemutatkozás után a csapat ismét felbomlott egy kicsit. A Montes gyerekek Mr. Salvatore-val italoztak, kivéve Thomas-t, aki elment valami ügyet intézni, én pedig Theo-val beszélgettem a móló szélén. Mint mondtam, folyamatosan le-le lépkedett előlem. Ekkor is így tett, azt mondta pár perc és jön, csak be kell segítenie a bárpultban. Ja, igen... Mint kiderült, övé a bár. Pár perce már vártam rá, amikor hirtelen odalépett hozzám 5 férfi. Először nem értettem mit akarnak, de hamar leesett: ezek ugyanazok az emberek akik a Lost Bar előtt segítettek fel az útról. Elkezdtek beszólogatni, az egyikőjük nagyon közel lépett hozzám. Balszerencséjükre Theo pont akkor jött vissza hozzám. Ismét összeszólalkozott a két csapat, ezúttal azonban nem csak a Montes család állt szemben a törökökkel, hanem az egész Lost MC. Theo hamar arrébb húzott, a törökök azonban nem igazán akartak lenyugodni. Ment az oda-vissza szólogatás, majd hamarosan vascsövek és machete-k is előkerültek. Theo előre lépett, bele az egyik török arcába és próbálta csillapítani őket. Én próbáltam szólni neki, hogy lépjen hátrébb, de mintha meg sem hallott volna. Eközben megérkezett Mr. Salvatore is, aki hamar elkezdett szervezkedni.
Montes, a törökverő
A feszültség már törésponton volt, amikor a csapat török mögül, mintha mi sem történne, kilépett Thomas, kezében a jó öreg feszítővasával. Már nem is emlékszem miért, de az egyik török hirtelen megtámadta az egyik Lost tagot, amiből az következett, hogy tömegverekedés alakult ki. Mr. Salvatore és Thomas több embert is elintézett, illetve leütött, azonban - mint azt később megtudtam - Lisa és egy másik vendég kihívta a rendőröket, akik pont akkor érkeztek meg, amikor a verekedés kezdődött. Nem tudom mi történt, mert amikor elkezdték egymást szurkálni az emberek csak arra tudtam gondolni, hogy futnom kell, de arra eszméltem, hogy lőnek. Nem tudtam kik, nem tudtam kire, nem tudtam hányan. Nem tudtam hol van Theo, nem tudtam hol van Lisa, nem tudtam hol van Thomas. Az egész olyan volt, mint egy méhkas. Arra emlékszem, hogy ahogy futottam, láttam Thomas-t, ahogy csupa véresen fut. Ahogy átfutottam előtte, hirtelen egy olyan erős fájdalmat éreztem a vállamban, mint előtte még életemben soha. Kiskoromban sokszor csípett már meg darázs vagy méh, de azok semmik voltak ehhez képest. Az egész testemen átfutott egy hidegrázás, miközben a vállam egyszerűen lángolt. Mikor odanéztem, láttam, hogy ömlik belőle a vér.
Acélköpeny
Hirtelen elkezdtem szédülni. Az agyam zakatolt. Hol van Theo? Hol van Lisa? Hol vagyok én? Mi történt? Hol van Thomas? Az előbb még itt volt mellettem! Gondolatmenetemet egy hirtelen fehér fény szakította meg, amely egyenesen a szemembe irányult. Mosottan ugyan, de hallottam ahogyan azt kiabálják nekem, hogy feküdjek le a földre. Reflexből feltettem mindkét kezem, melynek köszönhetően mégtöbb vér kezdett el ömleni a vállamból. Nem bírtam tovább, éreztem, hogy el fogok ájulni. Muszáj volt leülnöm. Ahogyan ezt megtettem, hallottam Theo hangját mögülem, ahogyan azt mondta, hogy mennünk kell. Nem bírtam felállni, de ő felsegített. Végül mindent és mindenkit hátrahagyva sikerült kijutnunk a bárból, de egy külső ellenőrzőponton megállítottak minket. A vállamból még mindig ömlött a vér, így a rendőrök kénytelenek voltak a helyszínen ellátni engem. Hamarosan megérkeztek a mentősök is, akik kiütöttek, majd a korházba vittek műteni.
És így kerültünk ide. Jelenleg a szobámban fekszem és írom ezt a rövid kis naplót. Mindenki jól van egyébként és szerencsére az én sebem is kezd begyógyulni... És, ha minden igaz, akkor hamarosan megérkezik az ügyvédi engedélyem is.
Utoljára szerkesztve: