Radovan Matovic

[Alfi]

Személyleírás
​

• Név: Radovan Matovic ​
• Születési hely, idő: Belgrád, 1981/04/11
• Anyja neve: Gorana Ristić
• Állampolgárság: Szerb-amerikai
• Beszélt nyelvek: szerb, angol
• Vallás: Ortodox

​

Külső tulajdonságok:

​

​

• Testúly: 94 kg ​
• Magasság: 188 cm ​
• Felépítés: izmos, mezomorf alkat ​
• Haj: kopasz​
• Szem: Világos-kékesszürke ​

​

INTRO

Nem, valóban nem volt egyszerű életem. Lényegében a háború jelentette a gyermekkort számomra. Belgrádban kezdődött, illetve maradt is minden.. A szüleim középosztálybéliek voltak, egészen nyugodt és átlagos élet elé néztem. Apám építészként dolgozott a fővárosban, miatta költöztünk fel egy Száva parti településből a születésemet követő második évben. Ő vérbeli nacionalista volt, mai napig tisztán emlékszem ahogy a háborúról beszél. Igazság szerint sosem tartottunk attól, hogy Belgrádig elérhet az összecsapások szele.

AZ ÁRVASÁG

99' március 24. 21:00. percre pontosan eddig élhettünk ebben a hitben, míg az első Tomahawk rakéták fel nem szálltak az Adriai-tengerről Belgrád irányában. Ekkor a haveri társaságommal, a már minden szerdai szokássá vált piálásunkon voltam a belvárosi Gazela-híd alatt. Úgy szórakoztunk, mint akiknek nem lenne holnap, mindig alaposan előre kitervelt csínyekkel bosszantottuk a környéken élőket. Egyet emelnék ki közülük, személyes kedvencemet a középiskolás tanáraink szívatását. Akkortájt nagyon elterjedt autó volt a Zastava által gyártott Yugo modellsorozat, ez egy alsókategóriás, viszonylag könnyű kocsi volt amit hatos csapatokban simán feltudtunk kapni, aztán pár utcával arrább letettünk. Hajnalban pedig a távolból figyeltük őket, hogy nem találják. Persze előfordult, hogy éppen rajtakaptak minket valamin és futnunk kellett, sőt még az is előfordult, hogy engem, vagy valamelyikünket elkaptak. Próbáltak rávenni a rendőrök, hogy köpjem be a srácokat, de bevált taktika volt, hogy kussban végig ültük a kihallgatást. Gyerekek voltunk, nem tudtak velünk kezdeni semmit. Arra viszont jó volt, hogy kiderüljön kinek milyen a gerince. Na, kicsit elkalandoztam, visszatérve arra az estére..
Apámék ezen az éjjelen a CCOS (Clinical Centre of Serbia) Egyetemi kórházban voltak, mert egy közeli ismerősük az intenzívre került. Valami munkatársuk lehetett, nem vagyok benne biztos, de valami agydaganatot, vagy cisztát.. nem is tudom mit említettek mielőtt elmentek otthonról. Bárcsak tudtam volna, hogy ekkor fogom látni őket utoljára. Hatalmas pánik tört ki az éjféli előtti órákra, mikor az első belvárosi célpontokat találat érte, igen.. azok a nyomorultak a NATO-nál a kórház épületére is találatot mértek.. Mindenki búvóhelyet keresett, persze a két földalatti állomás jutott eszébe az embereknek, amik a már '20-as évek óta tervben lévő metróhálózat részei lettek volna a későbbiekben. Két megálló, ahova mindenki menekülni próbált aki ekkor az utcákon tartózkodott. A fiúkkal nekünk is ez volt az első ötletünk, de hamar rájöttünk, hogy milyen állapotok várhatnak ott minket. Inkább a külvárosi vonat alagútjaiba másztunk le, hajnalig itt maradtunk.
Szóval igen, a lényeg, hogy tizenhetedik születésnapom előtt lettem árva. Ez azonban két napba került mire tudatosulhatott bennem, mivel nem tudtam semmit a szüleim hogylétéről. De ennek a körülményeit most inkább nem idézném fel.

FORDULÓPONT

Hogy mit éreztem utána? ... Düh, harag, bosszúvágy.. Gyűlölet.
Valami megváltozott, egy kapcsoló átkattant bennem. A középsulis csínyekkel magát szórakoztató, viszonylag átlagosnak mondható tinédzserből egy igazán sötét lelkületű, agresszív, bosszúvágyó férfivá váltam. A gyászból keletkező minden érzelem haraggá lett. Azonnal revansot akartam venni, rögtön megakartam bosszulni amit velem tettek. A rokonokhoz költözés felsem merült bennem. Mind vidéken éltek, tehát teljesen magamra maradtam a fővárosban. Habozás nélkül önként jelentkeztem a haderőhöz, ugyan nem konyítottam még szinte semmihez, de ezt a tenni akarásomból, a bennem lévő agresszióval fűtött gépezettel pótoltam.
Azt ezt követő későbbi bombázások alatt csak R1-es segédként funkcionáltam, de a háború vége előtt a 250. légvédelmi önjáró rakétazászlóalj tagjává váltam. Kifejezetten a légvédelemhez akartam csatlakozni, érthető okokból. Ez amiatt vált lehetségessé, mert minden egészséges fiatalt tárt karokkal fogadtak, hogy aztán rövid időn belül katonát faragjanak belőlük. Ettől függetlenül a zászlóaljba történő csatlakozásom nem válhatott volna valóra Boko Dotli őrnagy közbenjárása nélkül, aki saját szívügyének tekintette a velem történteket, apám helyett apám volt, mindent neki köszönhetek.
A katonai szolgálat alatt alakult ki a még máig hordozott szenvedélybetegségem, de ez már gondolom amúgy is feltűnt.

HÁBORÚT KÖVETŐEN

Számomra csendes volt a kormány megdöntését követő pár év, 2004-ben pedig a zászlóalj átszervezésekor váltam tartalékossá. Ekkor több időm lett, amit a történtek után öt évvel kicsit lecsillapodva szerettem volna kihasználni. Akartam, hogy néhai apám büszke lehessen rám, így a kétezres évek elején befejeztem a félbemaradt iskolát és jelentkeztem a belgrádi egyetem építőmérnöki szakára.
Apám sokkal inkább művész volt, mint sem a számok embere, így az általa kitaposott ösvényt nem tudtam volna követni, de talán ez állt a legközelebb az ő pályájához, amiben még én is elképzelhettem magam. Az Ő hírnevének és ismertségének köszönhetően hamar sikerült elhelyezkednem a szakmában, de kiteljesedni több okból sem tudtam benne. A korrupció oly mértékű virágkorát éltük ekkor, hogy hamar olyan kormányközeli pozícióban találtam magam, ahol számomra ismeretlen forrásból érkező vastag borítékokkal tudtam roskadásig pakolni az otthoni virágcserepeket. Igazi önálló munkavégzésre sosem volt alkalmam eleinte, ennyire azért mégsem bíztak meg bennem. Valaki mindig felügyelt, csak a papírjaim miatt voltam fontos.

CSENDES IDŐK

Gyorsan teltek az évek, egyre inkább tudtam önállósulni a munkámban, egyre lazábbra engedték a pórázt, bizalmukba fogadtak az évek alatt. Igaz ekkor már lassacskán beléptem a harmadik X-es éveimbe, sokat jártam szórakozni. Ismert arc voltam több helyen is, egy szórakozóhelyen ismerkedtem meg későbbi párommal is. Már a szórakozóhelyen felfigyeltem egy ittas társaságra. Így rögtön reagálni is tudtam, mikor magukkal rángattak egy húszas évei elején járó hölgyet az utcára, akinek látszólag nem volt ínyére a dolog. Egyedül konfrontálódtam az öt fős társasággal, akik egészen addig érezték keménynek férfiasságukat, míg nem húztam elő a legjobb barátomat, egy a koszovói háború idejéről származó M9-es Berettát. Mindig fegyvert viseltem a katonaság óta, nélküle lehet, hogy most nem mesélném a történetemet. A hölgy természetesen nem győzött hálálkodni, a címét is megkaptam tőle még ott aznap este, ahonnan aztán elindult valami amire mindig is vágytam, csak még talán magamnak sem vallottam be. Női gyengédséghez felnőttkoromban nem volt szerencsém, már ha a fizetős hölgyeket nem soroljuk ide. Így nem is gondoltam volna, mennyire hiányzott az életemből valaki, akit úgy éreztem megvédhetek, akinek én lehetek a minden. Szóval '16-ban április 24-én elvettem életem szerelmét Mila-t. Egészen jó életet éltünk, dolgoznom szinte alig kellett már, megvoltak az alattam dolgozó kollegáim, a pénzünk nagy részét a megfelelő helyre kerülő aláírásokkal, jóváhagyásokkal szereztem. A következő 4 évben szerettünk volna közös gyermeket is, de ez sajnos nem sikerült. Minden próbálkozásunk ellenére sem. Ez frusztrációt kezdett építeni mindkettőnkben, de leginkább bennem, mert úgy éreztem kifutok az időből. Nem szerettem volna öregapa korban a fiam barátja lenni, mert hogy nekem biztos, fiam lett volna, akivel szót szerettem volna érteni. Alapból is egy türelmetlen természet vagyok, ezért a sikertelenség, magam hibáztatása miatt sokszor passzív agresszívan beszéltem Milával, ami persze a kapcsolatunkra is rátette a bélyegét.

MENEKVÉS ÉS ÚJRAKEZDÉS

Az évek alatt néhány ex-katona cimborámmal továbbra is tartottam a kapcsolatot, egy kisebb baráti társasággal rendszeresen összejártunk. Tudtunk róla, de sosem hoztuk témába, hogy a társaságban voltak akik az egyik belgrádi székhelyű klán tagjai voltak. Minket ez nem befolyásolt sosem, túl rég óta ismertük őket. Viszont egyikükkel kettecskén maradtunk egyszer az este végére. Mondhatni innen fordult az életem újból sötétebb irányba, majdnem annyira, mint a szüleim elvesztésekor. Miután elmesélte hogyan folynak a dolgai, mennyit keres vele, még több pénzt akartam. Sokkal többet, mint amit addig valaha kerestem. Az ismerősnek hála pedig egyenes, kikövezett út vezetett az alvilág legsötétebb szegleteibe. Az ezt követő években szépen lassan egyre mélyebbre és mélyebbre kerültem a belgrádi bűnözés világába. Eleinte csak kokain szállítmányozással foglalkoztam, de szépen lassan közvetett szereplőként feltűntem emberrablásokon is. A korábban korrupcióból szerzett pénzforrás lassan teljesen elzáródott ahogy eltávolodtam a kormányközeli körökből, korai nyugdíjra kényszerültem. Már nem fért össze a másik életemmel.
Mila elől persze mindent titkoltam, nagyon hihetően tudok reflexszerűen hazudni, így egészen sokáig nem is sejtett semmit. Nyilvánvalóan nem tudtam örökké eltitkolni előle, lassacskán kénytelen voltam mindent bevallani neki.. ami mondjuk ki, a már elve leromlott kapcsolatunk koporsójába már csak az utolsó szeg volt. Nem hunyt szemet fölötte. Óriási veszekedésbe fúlt az este mikor kitálaltam. Olyannyira nem hagyta nyugodni, hogy még másnap hajnalban eltűnt mindennel együtt amit csak magával tudott vinni. Minden olyan otthoni rejtekhelyről kipakolta a pénzünket, amit ismert. Azonban nem volt alaptalan a reakciója és nem is véletlen titkoltam előle mindent. A tinédzserkori legjobb barátnőjét épp az egyik belgrádi klán rabolta el fiatalon, ebből fakadóan érthető a kapcsolata az ekkora már általam 'főállásban' műveltekkel. Ő mindig egy kiegyensúlyozott, következetes nő volt, sok tekintetben felnéztem rá. Elfogadtam a döntését bármennyire is fájdalmas volt számomra, erőszakkal nála nem érhettem volna el semmit. Ami viszont már számomra is nehezen emészthető, hogy feladott a rendőrségen, nyilvánosságra került a kilétem. Egyetlen szerencsém az volt, hogy a zsebünkben volt pár kabát az őrsön, akiknek hála időben nyúlcipőt húzhattam. Lényegében így kötöttem ki most itt. Nem tudtam túl sok mindent magammal hozni, nem volt idő megoldani. Az viszont segítségemre volt, hogy szerencsére én ekkora már megbecsült, belső tagja voltam a szervezetnek, amely segített zöldkártyát szereznem az államokba. Egy paleto-bay-i telephellyel rendelkező mezőgazdasági cég tulajdonosi pozíciójára ültettek be hivatalosan, amely lehetővé tett egy tiszta lapot előttem.

Azóta történt egy s más, de már későre jár. A következő alkalommal részletesebben kifejtem.​

 

[Alfi]

KEZDETEK AZ ÚJ ÁLLAMBAN

Hát újra itt, hol is kezdjem. A megérkezésemet követő napokban hamar világossá vált, hogy itt több pénzre van szükségem bármibe szeretnék fogni, de még a mindennapi élet is jelentősebb kiadásokkal járt. Életemben először szorultam valós, kétkezi munkavégzésre a katonaság óta, ami már nem tegnap volt. Mindezt persze azért, mert hiába voltam feltűntetve tulajdonosként a cégnél, ez csak papíron mutatkozott meg a zöldkártya miatt. Egy gördülékenyen funkcionáló mezőgazdaságról van szó, ami nem igényelt plusz munkaerőt, de alkalmi munkásként eleinte betudtam állni a sorba néhanapján. Ennek köszönhetően a magammal hozott indulási tökét egy kicsit kiegészítettem, de mivel kapcsolatrendszerem a béka feneke alatt volt az államban, kénytelen voltam máshol főállású munka után nézni tekintve, hogy a napi három doboz cigaretta és a létszükségletek kielégítése jelentősen elkezdte csonkítani a tárcám tartalmát.

ÚJ MUNKA, ISMERŐS VIZEK


Mindennap böngésztem az álláshirdetéseket, míg nem egy egészen szimpatikus raktár és logisztika címszó alatti munkakörrel nem találkoztam. Ugyan nem volt ínyemre való a fizetés, de kiderült, hogy a potenciális főnököm is szerb származású. Ezen felbuzdulva a csökevényes fizetés ellenére is elvállaltam a munkát. Egy a kikötőben lévő raktárcsarnokért feleltem, ócskavas és nem definiált alkatrészek beszerzése, szállítása és raktározása volt a feladatom, de mindezek mellett a karbantartást is nekem kellett végeznem, rögtön az első napokban a tároló szerkezetek hegesztéseit is én javítottam. Igazság szerint veszettül untam, rákellett jönnöm, hogy nem az az ember vagyok, aki képes reggel nyolctól késő délutánig fizikai munkát végezni, pláne szotyi pénzért. Túlságosan hozzá voltam szokva a 'jó' élethez. Ahogy teltek a napok, egyre kíváncsibbá váltam mik azok a meg nem nevezett alkatrészek, amiket én békésen szállítok és raktározok. Ugyan a munkaszerződésemben vastagbetűs sor volt, hogy tilos megbontanom a megjelölt raklapokat, nem tudtam sokáig megállni. Úgy voltam vele, hogy ha valami komolyabb pénzt jelentő tárgyak lapulnak bennük, azokkal megtudnám alapozni a jelenlétem. A lopások, rablások már a könyökömön jöttek ki Belgrádban, szóval nem vacakoltam vele itt sem sokáig.




Mit ad isten, valóban alkatrészeket, de nem akármilyen alkatrészeket rejtettek a ládák. Ha még sosem láttam volna hasonlót, akkor is hamar rájöhettem volna, mivel az összeszerelési útmutató ott volt mellettük. Fegyverek.. csupa nagy kaliber, amelyek közül csak néhány volt ismeretlen számomra. Csak nem beleütöttem az orrom valamibe?​

 

[Alfi]

RAKTÁROSBÓL PUB TULAJDONOS

A munkáltatómmal megejtett következő találkozásomkor erős utalást tettem rá, hogy sejtem mi folyik a tudtom nélkül a háttérben. Meglepetten, de korrekten vállalta a dolgot. Érzésem szerint a származásunk miatt nem alakult ki konfliktus, valamilyen szintű bizalmat ébreszt az emberben, ha egy sorstársáról van szó. Ugyan nem örült, hogy ilyen hamar a tevékenységük mögé láttam, de szerintem Ő is tisztában volt vele, szüksége van hozzám hasonló emberekre. Bizalom teszt következett mindkét részről, ugyanis egy olyan közös munkára hívott, ami meg sem közelítette az eddigieket. Régen tartottam lőtéren kívül fegyvert a kezemben, de rögtön ráéreztem. Ez számomra olyan, mint a biciklizés. Megvesztegetéses üzletet folytattunk le egy eldugott helyen, számomra ismeretlen féllel. Én adtam át a sporttáskában hozott jelentős mennyiségű zöldhasút. A feljebbvalóm bizalmát valamelyest elnyertem a lebonyolított feladat után, de ebben még mindig a közös hazánk is jelentős szerepet játszhatott, ugyan az Ő fejébe nem látok bele. Szerintem ennek köszönhetem azt is, hogy hamar óriásit ugrottam a ranglétrán, raktárosból pub vezető lettem. A kompetenciáim adottak voltak, de én ezt inkább egy kihívásnak, amolyan tesztnek fogtam fel részéről. Szeretnék minél jobban teljesíteni ebben a pozícióban, mert azzal szerintem lehetőségem nyílna mélyebbre ereszkedni a nem túl hivatalos tevékenységekben.
​

ÚJRA A MÉLYBEN

Igazam is lett, egyre komolyabb és nagyobb veszélyt jelentő tevékenységekre kaptam megbízást. Eleinte nagyobb gondot okozott, hogy nem ismerhettem a föld alatt elnyúló szervezet felépítését, célját és pontos tevékenységét. Annyit tudtam egyelőre, amennyit szükségesnek gondoltak. A legkeményebb feladatomként több kis, és pár nagyobb kaliber beszerzése volt biztos forrásból. Ehhez semmilyen alapot nem kaptam, magam kellett megszerveznem mindent. Egyetlen olyan ember jutott eszembe, akiben megmertem bízni ilyen szinten. Egy autókereskedő, korábban kormányzói tisztséget ellátó figuráról van szó, akivel már az első napjaimban elkezdtem egy baráti kapcsolatot kiépíteni, tőle lízingeltem az első itteni autómat. Több éjszakába nyúló estét töltöttünk együtt a Sandy Shores reptéren, annak ellenére, hogy én nem értek túlzottan az autókhoz, majdnem kivétel nélkül az volt a téma. Ő már csak ilyen, a kereskedésből adódóan ekörül forgott az élete. De nem is bántam őszintén szólva, jó társaság volt, rengeteg dolgot tanultam tőle a témában, ha szükségem volt erre a tudásra, ha nem.

De a lényegre visszatérve.. A meglévő bizalom mellett azért gondoltam Őt a legjobb kiinduló pontnak, mert számokban mérhetetlen mennyiségű kapcsolattal rendelkezik, érzésem szerint minden irányban. Több alkalommal is láttam kétes életet élő figurákat a kereskedésében, mikor Ő rá vártam. Ebből gondoltam azt, ha valaki, akkor Ő eltudja küldeni hozzám a megfelelő embert. Az egyik este a megszokott módon Sandy reptéren voltunk, mikor felhoztam neki a témát. Jól fogadta, egy pillanatra sem éreztem kétséget afelől, hogy tartanom kellene bármitől. Személyében tényleg egy igaz barátra leltem, ígérni ugyan nem mert semmit, de mondta, hogy megpróbál segíteni nekem.​

 

[krekor]

[HC]Kedves @Alfi!

Köszönjük, hogy időt és energiát szántál karaktered megalkotásába.

A bírálatért felelős csapat egyhangúan úgy döntött, hogy a mai nappal a karaktered minősítéssel rendelkezhet. Köszönjük, hogy az ellenőrzés alatt is folytattad történetedet!
Továbbiakat a szerveren tudod intézni, a dashboardon keresztül.[/HC]

 

[Alfi]

ÚJ KAPCSOLAT

Alig telt el két nap, egy számomra ismeretlen számról kaptam SMS-t egy magát bizonyos Hamelin Bourdillonként bemutató férfitól. Kissé meglepett, hogy ilyen hamar sikerült felvenniük velem a kapcsolatot, de ugyanakkor inkább kellemes meglepetésnek mondanám. Még aznap este sikerült lebonyolítanunk egy beszélgetést négyszemközt a francia úriemberrel. Világossá tette számomra, hogy egy egész csoportot képvisel a beszélgetésen, akik autókkal, fegyverekkel és tudatmódosító szerekkel foglalkoznak. Fontosnak éreztem kicsit mélyebben tapogatózni, biztossá válni benne, hogy nem ütköznek az érdekeink a városon belül. Erre úgy felelt, barátokat és hosszútávú üzleti kapcsolatokat szeretnének kiépíteni, legalábbis ezt állította. Ezen törekvéseire igyekeztem pozitív hangvételben reagálni, de vigyáztam a szavaimra is, mivel egyelőre a saját hosszútávú érdekeinkkel nem voltam tisztában. Egyetlen dolog volt biztos, hogy fegyvert kell szereznem, mégpedig záros határidőn belül. Az üzleti beszélgetés sikeresnek volt tekinthető, az árak tekintetében pedig érezhető volt, hogy a hosszútávú partnerséget keresik bennünk. Viszont kicsit túl hosszúra húzódott a beszélgetés, a végére már kezdtem érezni, ahogy az egész testemre kihat az irritáltság a nikotin hiánya miatt. De minden erőmön felül leküzdöttem az ingert, nem akartam rossz első benyomást tenni Hamelin-re. Nem engedhetem meg magamnak, hogy könnyen kiismerhető legyek, legyen szó a szokásaimról vagy tulajdonságaimról.

A történtekről értesítettem Dragomirt, a főnökömet akit korábban nem neveztem nevén. Látszólag örült a sikeres tárgyalásnak, ugyanakkor nem volt lezártnak tekinthető, a fegyverek és lőszerek átvétele még ránk várt, ez pedig joggal nyugtalanított mindkettőnket.​

 

[Alfi]

ADRENALIN LÖKET



Épp a fegyverüzlettel kapcsolatos információkat adtam át a raktárunkban Dragomirnak, mikor csippant a telefonom a koordinátákkal. Nem teketóriáztunk sokat, hamar alkalomhoz illő öltözetet vettünk és autóba ültünk. Odafele menet még megálltunk a garázsomban magunkhoz venni egy pisztolyt és egy MP5-öt, onnan pedig már a megbeszélt hely felé vettük az irányt. Mielőtt odaértünk volna leszereltük a rendszámot az autóról, kicsit késve érkeztünk, de megérkeztünk. Sorfalban állva, tetőtől talpig feketében fogadtak az embereik, pár perc leforgása alatt lefolytattuk az adásvételt. Visszafelé menet megkellett állnunk, visszaszerelni a rendszámot és rendezni a sorainkat. Megvolt az első komolyabb üzletünk, elindulhattunk az úton.






ÖRÖM AZ ÜRÖMBEN

A vásárolt fegyverekkel elindultunk az árnyékos oldalon, de a napsütötte oldalt is érdemes megemlíteni, ahol sikerrel több új kollégát sikerült felvennünk a pub indulása előtt, mellettük pedig egy már az illegális adásvételekben és rablásokban jártas Jurij Aslanov-al is összehozott az élet. Antik nagy kaliberű fegyverek gyártásával bíztam meg, de rövid úton rájöttem, hogy több van Ő benne ennél. Szerettem volna minél előbb a bizalmamba fogadni, mert nagy szükség van az olyan emberekre mint Ő. Az első próbálkozásaink mind kudarcba fulladtak, nem tudtunk saját felügyeletünk alá vonni területeket a városban. Sokkal nagyobb szervezettségre, tűzerőre és jelenlétre van szükség annál, mint amit mi jelenleg feltudtunk mutatni. A sebeink nyalogatására kényszerültünk, ez mindannyiunkban nyomott hagyott, engem még agresszívabbá és türelmetlenné tett.
Szerencsére épp ezekben a napokban kaptam ismét egy felkeresést Hamelin-től, aki a Pearls étterembe invitált egy kávéra. Számomra nagyon fontos, mondhatni sorsfordító beszélgetés volt ami lezajlott köztünk. Érezte rajtam, hogy valami nem oké és virágnyelven be is avattam őt a történtekbe. Az is világosan lejöhetett számára, hogy mennyi düh van bennem. Türelemre intett, olyan bölcs gondolatokat osztott meg velem, amelyek lehetőséget adtak arra, hogy más szemszögből is lássam a problémát. Nem gondolnám, hogy magamtól képes lettem volna hasonlóra, annyira elárasztotta a tudatomat a méreg, amit a sikertelenség okozott. Külön jól esett, hogy támogatásáról biztosított, nagyon fontos este volt számomra ez a társaságában.

​

 

[Alfi]

COCKATOOS NIGHT CLUB

Egész nap kemény munkával töltöttem a napot én is és a többiek is, már több frontot sikerült nyitnunk a városban, az újonnan köreinkhez verődőkkel megerősödve sikerült az első városrész kisajátítása. Ezen újoncok közül egy személyt nevesítettem meg korábban, de most egy talán még fontosabb személyről lesz szó. Katherine Jovanovic. Egy nagyon fiatal, de annál talpraesettebb hölgyemény. Mintha mindenhez megvolna az érzéke, könnyedén és gyorsan ráérez bármi legyen a téma. Őszintén bekell vallanom, valahol legmélyen még számomra is imponáló nőszemély. Persze nem engedhettem meg magamnak a hasonló érzelmek kimutatását, de hát Ő még talán hozzám is ért. Könnyedén belevitt apró szójátékokba, élcelődésekbe, vagy ahogy másutt mondanák, flörtölésbe. Pedig Isten legyen a tanúm, nem tekintettem rá úgy, ahogy most gondolnád. A feleségem kvázi elvesztése óta a legapróbb érzéseket sem sikerült kiváltania belőlem az ellenkező nem bármelyik képviselőjének.
Na de a lényegre visszatérve, sikeres napunk volt, amit Katherine szeretett volna megünnepelni, így a Cockatoos-ba vette az irányt már kapunyitáskor. Tőlem persze nagyon távol állnak a night clubok, inkább a kocsmában ülő típus vagyok. Kath-et ez mondjuk nem hatotta meg, bár nem is nagyon tudhatott róla. Addig zaklatott az üzeneteivel, míg végül rá nem vettem magam és én is oda nem vettem az irányt. Sajnos tudok róla, hogy valamelyest rávan állva a kristályra, aminek a gyártásába szépen lassan már mi is belefogtunk. Én ugyan külön kértem tőle, hogy ne vigye túlzásba és próbáljon vigyázni magára a mértékkel, de gondoltam a mai napot megkoronázhatja egy saját készítésű, kisebb zacskónyi anyaggal, így már ezzel felszerelkezve érkeztem meg a party-ra. Ő már egy Dr. Meghan Grey nevű orvos társaságában iszogatott, mikor megérkeztem. Valamelyest megnyugvásra adott okot, hogy nem idegen csávókkal van körülvéve, mégis egy fiatal lányról van szó. No de mindegy is, rögtön beálltunk a pulthoz és a pohár whiskey-t az üveg követte. A csajok hamar táncra perdültek, de nekem ez eszem ágában sem volt, én már túl öregnek érzem magam az ilyesfajta szórakozáshoz, már önmagában eljönnöm is nehéz volt. Kath-et ekkor kereste valaki telefonon és félrevonult az utcában, kapva az alkalmon követtem őt és egy apró beszélgetés közepette átadtam neki a meglepetést, ami persze végtelenül boldoggá tette. Megöleltem és még egy puszit is nyomott az arcomra, amit én nem igazán tudtam ott és akkor hova tenni. Én elbúcsúztam tőle, mondván még van némi elintézni valóm, de igazából csak kocsit cseréltem, a legsötétebben fóliázott autóval jöttem vissza és figyeltem kicsit távolabbról, hogy ne essen bántódása míg tudatmódosult állapotban van.
Lehet nem kellett volna, mert egy olyan érzés nyilallt végig az egész testemen, amit talán magam sem tudok, mikor érezhettem utoljára. Féltékenység? Valóban én, Radovan Matovic képes lennék ilyen érzéseket produkálni valaki miatt, akit szinte nem is ismerek? Mindezt az váltotta ki belőlem ahogyan végig néztem, hogy félrevonul az utcasarokra egy számomra ismeretlen fickóval. Ugyan nem láttam, vagy hallottam semmit, de megállni sem tudtam, hogy ne hívjam fel és szakítsam félbe a párbeszédjüket. Biztos akartam lenni benne, hogy nincs veszélyben, legalább ismeri akivel beszélget. Azt mondta a telefonba már épp búcsúztak és rögtön indul is haza, de sajnos egy pillanatra szem elől veszítettem és már nem is találtam meg. Ugyan SMS-ben írt, hogy hazaért, de most egyelőre a saját gondolataim tengerében úszok, nem tudom hova tegyem ezt az érzelmi hullámvasutat, amit egyetlen nap alatt utaztam végig.​

 

[Alfi]

MOST AKKOR MIVAN?





Volt bennem némi sértődöttség, hogy bevalljam az őszintét. Ugyanakkor nem igazán tudtam eligazodni saját magamon. Itt állok, 41 évesen, új ország, új környezet, új barátok, a régi meló. Tényleg egy alig 22 éves lány az, aki szinte a gyengepontomat jelenti? Hagyjuk már, szerintem is röhejes. Észbe kellett kapnom, mert ez így nem én vagyok, ez egy másik ember akinek nem engedhetem, hogy lecseréljen. Kizárólag a munkára összpontosítottam a napokban, de elkerülhetetlen volt, hogy naponta többször is össze fújjon a szél Katherinnel. Félrehívott magához az egyik délután, hogy elmondja mennyire kényelmetlen számára az, hogy 'megfigyelem' és nem bízok benne annyira, hogy elhiggyem tud vigyázni saját magára. Én azért megpróbáltam meggyőzni, hogy elég önkívületi állapotban volt azon az estén.. de hiába, továbbra is hideg maradt a levegő körülöttünk.







Minden este általában végig járom a laborokat, ellenőrzöm a munkát és lefutom a kötelező teendőket, így tettem aznap este is, mikor Kath-et találtam az egyik laborban. Látszólag meth hatása alatt volt, de őszintén szólva szinte már ez volt normálisnak tekinthető. Viszont ez alkalommal teljesen máshogy beszélt, mintha előbújt volna belőle valaki teljesen más, akivel még nem találkoztam. Nagyon bódult, lehangolt hangon beszélt, lassan előtörtek belőle az érzelmek. Hátradőlt az asztalnak és belekezdett, hogy ő sohasem elég jó, mindent csak elbaszni tud ésatöbbi-ésatöbbi. Teljesen meglepett, hogy így érez. Egészen mást mutatott kifelé a napokban, mint ami legbelül mégis benne volt. Hamar eljutott oda, hogy már arról beszélt mennyire nem tud megérteni engem, amiért egyik nap még követem őt, vigyázok rá, a következő nap pedig flegma vagyok és elkerülöm. Úgy éreztem eljött az idő őszintének lennem, ezért kitárulkoztam előtte. Beismertem a bennem fellépő féltékenységet, amiért egy korban hozzá sokkal inkább passzoló fickóval láttam az este, amiért én jobbnak láttam háttérbe vonulni, és így tovább..
Nem tudom a drogok hatása miatt, vagy az őszinte érzelmei előretörése miatt, de gyorsan a karjaim közt találtam és elcsattant az a bizonyos első.

Persze most elhallgattam eddig valamit, amivel megástam már jóval előre a saját síromat.
Szóval tekerjük vissza egy kicsit az időt.. Az a fickó akivel én láttam őt azon az estén nem más volt, mint Rhys. Az a Rhys, aki zsoldosként megjelent már a köreinkben, éppen Kath által. Tehát lényegében az Ő embere volt. Egy nagyon fontos feladattal bízta meg Kath ezt az embert pár nappal ezelőtt, amit Ő nem hajtott végre és nekem kellett helyette cselekednem. Épp a civakodásuk végére értem oda, amit Lucy (Rhys-el együtt érkező fizetős alkalmazott), a már korábban is említett Jurij és később köreinkbe csatlakozó James társaságában folytattak le. Utóbbi két srácra talán mondhatom, hogy az életemet is rábízhatnám, hű társakként tekintek rájuk, így egy pillanatra sem éreztem magam veszélyben, amikor egy mezei Glock-19-el Rhys arcába álltam Kath távozása után, annak ellenére, hogy Ő és Lucy is állig fel voltak fegyverkezve. Egy rövid agytágítás keretein belül felvilágosítottam Rhyst, hogy tudja hol van a helye, mert ha legközelebb is megengedi magának ezt a mértékű tiszteletlenséget amit az imént, akkor kitisztítom a tudatát.

De akkor itt most vissza is ugorhatunk a laborba, ahol épp a mondhatni önfeledt hülye fejemmel megjegyeztem Kath-nek, hogy Rhys fejéhez alig egy napja fogtam fegyvert a fent említettek miatt. Ez persze barokkos túlzás volt, mert nem tartottam a fejéhez, de hát na. Mindegy, mert Kath teljesen kitört magából. Az előbb még karjaimban nyugvó nő most torka szakadtából üvölt velem, amiért az Ő emberét én mertem fegyelmezni. Újból előjött a már meghallgatott kazetta, hogy nem bízok benne.. nem hagyom rá a dolgokat. Inkább elhúztam a csíkot, faképnél hagyva Őt, jobbnak éreztem újra eltűnni a radarról.​

 

[Alfi]

INNEN MÁR CSAK FELFELÉ

Nem tudom, valamilyen pszichés kondíció van-e kialakulóban a fejemben, de erős késztetést éreztem arra, hogy ki reseteljem az agyamat az este. Túl sok minden kavargott a fejemben, már nem tudtam mérlegelni. Mit tenne ilyenkor egy megfontolt, ép ésszel gondolkodó férfi? Biztos, hogy nem azt amit nekem sikerült. Erőteljes vonzalmat kezdtem el érezni a whiskey-s üvegek iránt, nem sokáig álltam ellen a késztetésnek, legalább 2 üveggel leöntöttem a torkomon, ami hadd ne kelljen mondanom hova juttatott. Szerencsére mondjuk legalább a felét, ha nem többet ki is okádtam, de így is bőven padlóra küldött. Nem emlékszem túl sok mindenre, egészen sötét a kép egészen addig, amíg Katherinenel találtam magam a gát tetején szakadó esőben némi meth-el a szervezetemben. Amennyire emlékszem, valamelyest már higgadtabb volt, mint mikor utoljára láttam, Ő volt aki végül hazavitt innen.


Ez az egész nem tett túl jót az egomnak, nekem itt a főnöknek kellene lennem, nem egy ennyire könnyen lecsúszó alkoholistának. De ezeket az érzelmeket most megpróbáltam félretenni, hiszen mégis Kath volt az aki elhozott onnan, mondhatni vigyázott rám. Szerettem volna vissza adni neki ebből valamit, szóval ugyan másnaposan, de elmentem reggeliért, főztem le KV-t na meg persze hoztam ki a nappaliba egy takarót, ahol a kanapén fekve aludt mikor én felébredtem. Miután mindketten kicsit kijózanodtunk a tegnap estéből, elég mélyen elbeszélgettünk a múltunkról és a jelenünkről. Látszólag mindkettőnkben megvolt a szükséges vonzalom a másik irányában, de úgy láttuk jobbnak ha lezárjuk ezt az egészet. Ha megpróbálnánk, de végül nem működne.. annak javíthatatlan következményei lennének a szervezet életét tekintve. ​

 

[Alfi]

AZ ÁRULÓ

Emlékezzünk vissza kicsit a tiszteletlen, épp csak minket megismerő Rhys-re. Megvan? Na hát elkezdett kisebb feladatokat vállalni a szervezeten belül. Úgy tűnt komolyan gondolja a dolgot és hasznos tagjává válhat a közösségnek. Gondoltam volna én, de nem emberelte meg magát annyira, mint szerettem volna. Világossá vált, hogy nem tette túl magát Katherine-n, csak és kizárólag a lány miatt van itt és próbálja felkelteni az érdeklődését. Legalábbis az én szemszögemből, ugyanis Kath megmutatta nekem és Dragomir-nak az SMS-eket amiket kapott tőle. A csávókám lényegében úgy gondolta, semmivel sem tartozik nekünk, nem is tartozik hozzánk, csak azért mert pár kisebb melót elvállalt. Megbízhatatlanná vált a szemünkben, mindhárman úgy éreztük kockázatot jelent a működésünkre, így nem kellett sokat gondolkodni rajta milyen sorsra kell jutnia. Viszont felmerül problémaként Lucy is, akivel együtt érkezett és látszólag szoros a kapcsolat köztük. Gyorsan kellett kitervelnünk mindent, mivel ha szagot fognak, bármikor besétálhatnak a rendőrségre. Mivel Lucy nem mutatott hasonló magatartást, neki megakartuk adni a lehetőséget a hűségének bizonyítására. Mivel Rhys látszólag még mindig bármit megtett volna Kath kérésére, ezért terv szerint Ő vállalta, hogy elcsalja beszélgetni egy elhagyatott helyre, ahova mi már Lucy-val érkeztünk volna. Ez így nagyon jól is hangzott, amíg el nem jött Rhys és Kath találkozásának az ideje, mikoris Lucy-t nem találtuk sehol. Immáron fél órája megkellett volna jelennie ott ahol vártuk, de ez nem történt meg. Nem várhattunk már tovább, mivel Kath nem húzhatta örökké az időt, rájuk törtünk az elhagyatott raktárépületben. Rhys közel sem reagált úgy, ahogy vártuk volna tőle, ezért Jurij két-két golyót eresztett a térdeibe. Ugyan ezt senki sem hagyta jóvá neki és tisztán és érthetően elvolt magyarázva minek kell történnie, alkalmazkodni kellett a szituációhoz. Az eredeti terv ezzel ugyan még nem ment teljesen füstbe, de nem sikerült életben tartani a fickót Lucy érkezéséig. Az értelmetlen gyilkolászást esetében elakartuk kerülni, Lucy egy halálos fenyegetéssel és hasonló szintű rémülettel együtt hagyta el a helyszínt, miután végig nézte ahogy a társát elnyelik a hullámok. Ugyan úgy tűnhetett szabadon útjára lett bocsátva, de a rossz megérzésem miatt két emberem ráállítottam és be is igazolódott, jó döntés volt.. A lány néhány órával Rhys után szintén a túlvilágra került, nem tudta volna tartani a száját.

​

 

[Alfi]

AZ ELLAPOSODOTT KAPCSOLAT FELTÁMADÁSA

Bizonyára még emlékszel a francia csávóra, akivel már többször is találkoztam legyen szó üzleti- vagy baráti beszélgetésekről. Eltelt pár hét az utolsó óta.. Mi is és Ők is sikerrel vették a felmerülő akadályokat, mindkettőnk befolyása jelentősen nőtt a város bizonyos részein. Végre egyenlőnek, ha nem is egyenlőbbnek érezhettük már magunkat velük kapcsolatosan. A már fennálló kölcsönös bizalmat tovább fejlesztve eljött az idő, hogy egy-egy bizalmasunkat bemutassuk egymásnak. Én Kath-et vittem magammal, Ő pedig Sandra Hernandez-t, egy igazi vörös bombázót olyan darázsderékkal, amilyet csak nulla óra után látni a TV-ben, ha apátok nem rakott gyerekzárat rá. Egyébként utólag már kicsit elbizonytalanodtam, hogy jól döntöttem-e mikor úgy döntöttem Kath-et viszem magammal egy ilyen üzleti tárgyalásra, mert sajnos amint valami számára új drog nevét hallja, látszik a szemében a csillogás, az a vágy amit már nem tud megállítani. Ez pedig nem megengedhető egy ilyen konzultáció során. Attól tartok már annyira visszafordíthatatlanná vált a drogfüggősége, hogy a tisztánlátására is jelentős hatással lehet. Ettől eltekintve sikeresen zártuk ezt a délutánt, megalapoztuk a hosszútávú közös együttműködést. Viszont ezentúl minél inkább magamat fogom próbálni előtérbe helyezni ha a kapcsolat fenntartásáról van szó, mert kicsit megingott a bizalmam.. ugyan nem Kath-ben, sokkal inkább az ítélőképességében. Ezzel párhuzamosan pedig úgy érzem az érzelmeim is inkább kezdtek apaivá alakulni iránta, a korábbiakhoz képest.

​

 

[Alfi]

ENNYIRE KÖNNYEN?

Borzasztóan nagy meglepetés ért az egyik reggel, mikor a droglaborból kifele jövet egy számomra teljesen ismeretlen szerb ajkú fickót találtam az arcomba állva. Ugyan még rendesen bemutatkozott, de a következő mondata már a szervezetünk sikertelenségéről szólt, a balul elsült akciók és droghálózat szarakodását említve. Mit mondhatnék erre? Veszettül idegesített, hogy egy random faszi aki megjelenik a világ másik feléről csak úgy elkezdi nekem elpofázni, hogy szar amit csinálok. Ekkor még hidegvérrel jó munkát kívántam neki a fentiek javításán, viszont nem tudtam sokáig megőrizni. Este a pub parkolójában találtam meg egy földönfutó le élt prostinak kinéző csajjal, aki mint kiderült nem az éjszakai szórakozása volt, hanem ezt a nőt dealerként kezdte alkalmazni a tudtom nélkül. Hadd ne kelljen részleteznem mi és mennyi problémám volt ezzel, késemet elő véve fenyegetőztem és az anyanyelvemen küldtem el a francba a palit azzal, hogy majd én Dragomirral beszélek erről, de nem lesz jó vége.

Dragomir épp nem töltötte az ezt követő napot az államban, de rá egy napra sikerült belefutnom a drog labor pincéjében, mikor épp ezzel az új fickóval cseverészett. Rögtön megindultam feléjük és jeleztem neki, hogy sürgős beszélhetnékem van vele. Itt tartózkodott még ekkor a drogos pincsije is ennek a csávónak, aki a világát nem tudta éppen.
Mr. Mostérkeztemdeénvagyokazatyaúristen viszont azonnal, gondolkodás nélkül fegyvert rántott és a fejemhez fogta. Ekkor filmbe illő jelenetek következtek, mert Dragomir, a közben megérkező Katherine is rá fogta a fegyverét, míg a drogos pincsije nagy nehezen előhúzott egy pisztolyt, hogy akkor már az én fejemen is kettő legyen. Dragomir szavait figyelmen kívül hagyva beleengedett néhány golyót a térdembe, ami miatt én a földre rogytam, de se Kath, se Dragomir nem merte meghúzni a ravaszt. Utóbbi egy pillanatra elterelte az eközben már előttem álló fickó figyelmét, én ezt megragadva előrántottam a késem és beleszúrtam a combjába. Erre ő akkorát rávert a fejemre, hogy a padló adta a másikat és már a fejemből is elkezdett szivárogni a vér. Katherine végig mellém ülve próbált eszméletemnél tartani, a lőtt seb vérzését is Ő állította el. Percek teltek el, mindeközben Dragomir folytatott párbeszédet a combjából vérző csávóval, de nem értettem belőlük túl sok mindent. Egyik pillanatról a másikra annyit látok, hogy Dragomir bólint egyet a sugdolózás végeztével ennek az embernek, aki gondolkodás nélkül fölém sétál, és elsötétített mindent... ennyire.. egyszerűen.​

​