Üzenetek:39
Rossz helyre nyitottad a témát, figyelj máskor erre! -Brownie

Neved: Bertold.j
Adminisztrátor(ok) neve: fater
Panasz oka: Helytelennek találom az engem érintett PK ból adódó elbirálást.
Panasz kifejtése:
Fatertól idézve:
" ebből az rp-ből akartad ckztatni úgy, hogy lövöldözésbe kerül a karaktered. Viszont egy egy szituáció nem mindig a tervek szerint sül el mint ahogy már számtalan esetben láttuk ezt a szerveren."
- Igen, de a szituáció az én tervem szerint sült el. Szándékomban állt a karakteremmel úgy cselekedni, ahogy ő azt, a valóéletben is megtette volna, menekülni, túlélni, bármit megtenni.
Fater: "Ilyenkor alkalmazkodni kell a legjobb tudásod szerint a szituációhoz, és alakítani a helyzetet. Nem pedig, szabálytalanság árán is a saját eltervezett kimenetelünket erőltetni."
- A legjobb tudásom IC, az én szemszögemből az volt, hogy belettem dobozolva, kijutottam a gépjárműből. Elől nem láttam rendőrt, mert az autó eltakarta, magam mögé meg nem is néztem. Ami eddig teljesen IC ügy, belátásom szerint, a korlátok átugrása előtt nem láttam, alulról érkező egységeket. Hozzáteszem, a log szerint 8 másodperccel az előtt elővettem a fegyvert. Az első lövés pillanata a PD részéről nagyjából az adott perc 58 és 59 másodperce között történt. Én az 51. másodpercben vettem elő a fegyvert, az 54. Másodpercben inditottam el a jármü kiszállást, és az 55. másodpercben sikerült ezt végrehajtani. A legjobb IC tudásom itt IS azt mondja, ha van is rajtam rendőr, az egy, vagy kettő, ami szerintem vállalható harc, mert helyezi előnyöm is adódott abból, hogy tele voltam fedezékkel, az autók részéről ismételve; AZ ÉN szemszögemből.
Fater: "Legyen egy ember bármilyen vékony fegyverrel a kézben, vagy anélkül de nincs esélyed kiszállni a kocsiból. Ez csak a GTA fizikájának köszönheted. "
- Ez is szinkronizációnként eltérhet. Nem érzem úgy hogy túl releváns lenne a PK-hoz, ha a GTA nem engedett volna ki, akkor a másik ajtónál tette volna ezt meg, ahogy a videón szereplő alanynál is ez megtörtént.
Fater: "Feljött az, hogy mit láthattál a mögötted zajló eseményekből, és mit nem. Kb semmit. A szirénáktól hallani se sokat hallhattál. Nagyon max egy elfutó embert láthattál az anyós felé nézve, de ez irreleváns tényező, mivel az adrenalin dolgozik ilyenkor az emberben. "
- Pont ez a leglényegesebb tényező, nem irreleváns. Az irreleváns a GTA fizikájával való érvek voltak, az elöző mondatodban. Az hogy az én karakterem mit lát pontosan, az igenis egy releváns tényező, és még ha halhattam is volna, én nem látom hogy a PD, akik ahogy én látom AR-rel és taktikai felszereléssel jöttek ki egy üldözésre, mert "körözött volt az autó" (Nem is volt az autón rendszámtábla, és azért jelezte körözöttnek az ALRP, de senki se nézett volna ennek utána nyílván) . Khm, nem látom hogy rám ordítottak volna hogy "Tarkóra a kezeket vagy lövünk" vagy bármi egyéb felszólítást intéztek volna felém.
Bizonyíték (kép, log, videó): https://forum.onerp.hu/threads/lance-herrera-miyako-nagata.26790/
Megjegyzés: A panaszkönyvvel nem az a fél óra adminjail érdekel, hanem az, hogy másokkal, más játékosokkal, akik a PD elszenvedői, ne forduljon ez elő.