Ellenőrzött Marlon Craig - The Firefighter

[Marlon Craig - Fasírt]

2025.01.02 - A múlt árnyai

A hideg, borongós reggel különösen nyomasztónak tűnt Marlon számára, ahogy az ablakon kifelé bámult. Az elmúlt napokban egyetlen gondolat foglalkoztatta: az anyja szellemének megjelenése és az a rejtélyes szó, amit mondott: "Segíts." Újra és újra átgondolta, mit jelenthetett ez, de sehogy sem talált választ. Végül elhatározta, hogy visszamegy oda, ahol minden elkezdődött: a szülei házához, amely fiatal korában leégett, és amely a családja tragédiájának helyszíne lett.

Marlon azonban nem akart egyedül menni. Felhívta régi barátját és bajtársát, Ellie-t, aki mindig ott volt mellette, ha segítségre volt szüksége.

– Ellie, szükségem van rád – mondta Marlon a telefonba. – El kell mennem a szüleim régi házához.

– A házhoz? – kérdezte Ellie meglepődve. – A helyhez, ami...

– Igen, ahhoz – felelte Marlon. – Valamit keresek. Vagy talán válaszokat. Nem tudom pontosan. De nem akarok egyedül menni.

– Rendben, Marlon. Találkozunk a laktanyánál, és együtt megyünk – mondta Ellie nyugodtan, de érezhető volt a hangjában az aggodalom.

---

Az út a múltba​

Marlon és Ellie a Station 7 parkolójában találkoztak. Ellie hozott egy termosz kávét és néhány meleg takarót, mintha előre tudta volna, hogy a nap érzelmileg megterhelő lesz.

– Köszönöm, hogy velem jössz – mondta Marlon, miközben beszálltak a kocsijába.

– Barátok vagyunk, Marlon – felelte Ellie. – Nem hagylak egyedül ebben.

Az út a régi házhoz csendben telt. Az egykor pezsgő környék most elhagyatottnak és elhanyagoltnak tűnt. Az utcákon alig jártak emberek, a házak többsége rossz állapotban volt. Amikor megérkeztek, Marlon egy pillanatra habozott, mielőtt kiszállt volna az autóból.

A ház helyén csak egy romos, elhagyatott telek állt. A tűz évekkel ezelőtt szinte mindent elpusztított, csak néhány elszenesedett gerenda és egy régi kémény maradt meg.

---

Nyomok a hamvak között​

Marlon és Ellie csendben járkáltak a romok között. Marlon minden lépésnél érezte a múlt súlyát, mintha a hely szelleme visszahúzta volna az időben.

– Mit keresünk pontosan? – kérdezte Ellie, miközben egy elszenesedett deszkát arrébb rúgott.

– Nem tudom – felelte Marlon őszintén. – De valami azt súgja, hogy itt van a válasz.

Miközben kutattak, Marlon tekintete megakadt egy félig eltemetett fémdobozon. Letérdelt, és kiásta a földből. A doboz régi volt, rozsdás, de még mindig zárható.

– Mi ez? – kérdezte Ellie, ahogy Marlon kinyitotta.

A dobozban néhány régi fénykép és egy kis bőrkötésű napló lapult. A képek a családját ábrázolták: Marlon kisfiúként, a szülei boldogan mosolyogva. A napló az édesanyja kézírásával volt tele.

Marlon átlapozta a naplót, mígnem egy bejegyzésnél megállt:
"Ha valami történne velünk, a Smith-aktát őrizni kell. A kandalló mögé rejtettük. Ők mindent tudnak."

– Smith-akta? Mi lehet ez? – kérdezte Ellie.

Marlon homlokát ráncolva nézett a naplóra.

– Nem tudom, de valami fontos lehetett. Talán valami, amit a szüleim megpróbáltak elrejteni.

---

Az út folytatása​

Marlon és Ellie körbenéztek a romok között, különösen a naplóban említett régi kémény környékén, de az évek során minden elpusztult, és semmilyen nyomot nem találtak.

– Lehet, hogy ez a Smith-akta magyarázatot adna az anyád szavára – mondta Ellie. – De ha tényleg elrejtették, valaki más is megtalálhatta.

– Akkor meg kell találnom, ki az a "Smith" – mondta Marlon eltökélten.

Ellie bólintott. – Segítek neked, Marlon. Nem hagylak egyedül ebben.

---

Hazafelé​

Hazafelé Marlon csendes volt, a gondolatai kavargtak. Az anyja üzenete, a napló, a titokzatos Smith-akta – mindezek új kérdéseket vetettek fel, de egyet biztosan tudott: az anyja nem véletlenül jelent meg neki.

Ellie megszorította a vállát.

– Ez csak az első lépés, Marlon. De jó úton jársz. Ha az anyád segítséget kér, akkor biztos vagyok benne, hogy meg fogod találni, amit keresel.

Marlon halványan elmosolyodott, és bólintott. Bár a rejtély még távolról sem volt megoldva, érezte, hogy közelebb került az igazsághoz. És a barátai támogatásával tudta, hogy nem kell egyedül szembenéznie a múlt árnyaival.

 

[Marlon Craig - Fasírt]

2025.01.03 - A kérdés, ami mindent megváltoztatott

Marlon napok óta a tökéletes pillanatra készült. A zsebében lapuló eljegyzési gyűrűt újra és újra elővette, hogy ellenőrizze, minden tökéletes-e rajta. A szívében egyre nőtt az izgalom, de az idegesség is. Tudta, hogy Lilith az élete szerelme, és csak a megfelelő pillanatot várta, hogy feltegye neki a nagy kérdést.

Egyik este, amikor Ellie-vel beszélgetett a laktanyában, végül megosztotta vele a tervét.

– Ellie, azt hiszem, eljött az idő. Szeretném megkérni Lilith kezét – mondta Marlon halkan, mintha attól tartana, hogy valaki meghallhatja.

Ellie mosolya kiszélesedett, és izgatottan felült.

– Ez fantasztikus hír! Már ideje volt. Na és, mi a terved?

Marlon zavartan vakargatta a tarkóját.

– Nos, nem vagyok benne biztos, hogy hogyan csináljam. Valami igazán különlegeset szeretnék, ami illik hozzánk, de nem akarom túlbonyolítani.

Ellie elgondolkodott, majd hirtelen felcsillant a szeme.

– Mi lenne, ha a kaszinó tetején kérnéd meg? Az a terasz fantasztikus hely, a kilátás lenyűgöző, és esténként a város fényei egyszerűen varázslatosak.

Marlon szeme felragyogott.

– Ez zseniális ötlet! Tökéletes lenne. De... hogy viszem oda Lilith-et anélkül, hogy gyanút fogna?

Ellie ravaszul elvigyorodott.

– Bízd csak rám! Én kitalálok valamit.

---

Az este előkészületei​

Marlon egész nap izgatottan készülődött. A kaszinó tetőteraszát lefoglalta, és kért néhány gyertyát, egy kis asztalt, és természetesen egy üveg pezsgőt.

A helyszín varázslatosnak ígérkezett: a város fényei alatt, a csillagos égbolt alatt, a tetőterasz szélén állva minden tökéletesnek tűnt.











Ellie időközben elindult Lilith-ért.

---

Ellie terve beindul​

A megbeszélt estén Ellie felhívta Lilith-et.

– Hé, Lilith, lenne egy kis segítségre szükségem – kezdte Ellie lelkesen.

– Segítség? Miben? – kérdezte Lilith kíváncsian.

– Vásárolni kellene mennem, de tudod, hogy utálok vásárolni. Ráadásul nagyon fontos dolgot kellene találnom, és egyedül egyszerűen képtelen lennék rá. Kérlek, gyere velem!

Lilith a telefonban halkan nevetett.

– Ellie, te még soha nem hívtál vásárolni. Most miért pont engem?

– Mert te vagy az egyetlen, akiben bízom ilyen ügyekben! Na, ne hagyj cserben, kérlek!

Lilith végül beadta a derekát, és találkoztak egy bevásárlóközpontnál. Ellie tudatosan húzta az időt, nézelődött egyik üzletből a másikba, majd hirtelen megállt, és izgatottan felkiáltott:

– Tudod mit? Van egy hely, ahova el szeretnélek vinni. A kaszinó tetején van egy terasz, ahonnan csodálatos a kilátás. Menjünk fel, mielőtt hazamegyünk!

– A kaszinó teteje? Ellie, mi ütött beléd? – nevetett Lilith.

– Csak bíz bennem! Meg fogod érteni, ha ott vagy – mondta Ellie, és már vezette is Lilith-et a kaszinó felé.

---

A tetőteraszon​

Marlon a tetőteraszon állt, és a várost nézte. A terasz közepén egy kis asztal állt, rajta gyertyák és egy üveg pezsgő. A teret apró fényfüzérek világították be, a háttérben pedig a város fényei ragyogtak. A szíve hevesen vert, miközben az ajtót figyelte.

Amikor végre meglátta Ellie-t és Lilith-et belépni, megigazította az inget, és mély levegőt vett. Lilith szeme elkerekedett, amikor meglátta a romantikus díszítést és Marlont, aki mosolyogva várta.

– Ellie, mi ez az egész? – kérdezte Lilith zavartan.

Ellie mosolyogva hátralépett.

– Innen Marlon veszi át – mondta csendesen, majd otthagyta őket.

Marlon közelebb lépett Lilith-hez, és megfogta a kezét.

– Lilith, tudom, hogy ez talán váratlan, de szeretném, ha tudnád, hogy te vagy az életem értelme. A mosolyod, a nevetésed, és minden pillanat, amit veled tölthetek, olyan, mintha egy álomban élnék.

Lilith döbbenten nézte, ahogy Marlon letérdel, és elővette a gyűrűt.

– Lilith, hozzám jössz feleségül?

Lilith szeme megtelt könnyekkel, és a kezét a szája elé kapta.

– Igen, Marlon, hozzád megyek!

Marlon felállt, és a gyűrűt Lilith ujjára húzta. Ezután magához ölelte őt, és a világ mintha
eltűnt volna körülöttük, csak ők ketten léteztek.

---

Az este varázsa​

Ellie távolról figyelte a jelenetet, és elégedetten mosolygott.

– Mindig is tudtam, hogy ezek ketten egymásnak lettek teremtve – motyogta magában, majd csendben távozott, hogy a párt magára hagyja.

Marlon és Lilith kéz a kézben álltak a teraszon, a csillagos ég alatt, és boldogan tervezték közös jövőjüket. A város fényei alatt, az est csendjében mindketten érezték, hogy életük legszebb fejezete most kezdődött el.

 

[Marlon Craig - Fasírt]

2025.01.04 - A laktanya csendes harcai


Az éjszaka csendes volt a Station 7 laktanyájában. Marlon Craig az ágyán ült, telefonját forgatva a kezében. Gondolatai cikáztak: az elmúlt napok eseményei, Lilith igent mondása, és Nathan, az új Battalion Chief. Bár boldog volt a jövő miatt, valami még mindig nyugtalanította. Úgy érezte, egyetlen ember van, akivel erről őszintén beszélhet: Zeke.

Marlon tárcsázta barátja számát, és néhány csörgés után Zeke felvette. A háttérből szirénák hangja hallatszott.

– Hé, Marlon! Mi újság? – szólt Zeke rohanós hangon.
– Hé, Zeke, bocs, hogy zavarlak, de muszáj volt felhívnom... – kezdte Marlon bizonytalanul. – Tudod, az utóbbi időben sok minden történt, és...

Zeke közbevágott.
– Ne haragudj, haver, de most nem jó. Egy nagyobb esetnél vagyok, káosz van. Visszahívlak, amint tudok, oké?

Marlon lenyelte csalódottságát.
– Persze, értem. Vigyázz magadra!

– Mindig, Marlon! – válaszolta Zeke, majd letette.

Marlon egy mély sóhajjal lerakta a telefont az éjjeliszekrényre. Tudta, hogy Zeke mindig elérhető, ha igazán szüksége van rá, de most mégis magányosnak érezte magát.

---

Másnap délután Marlon épp a nappaliban üldögélt, amikor telefonja újra megszólalt. Zeke neve villant fel a kijelzőn.

– Hé, Zeke! – szólt bele Marlon, kissé izgatottan.
– Hé, haver, bocs a tegnapért. Most már ráérek. Mi történt? – kérdezte Zeke barátságos hangon.

Marlon elmosolyodott.
– Figyelj, nagy hírem van. Tegnap... megkértem Lilith kezét.

– Te jó ég, Marlon! Ez fantasztikus hír! És? Mit mondott? – kérdezte Zeke izgatottan.

– Igen mondott – felelte Marlon, hangjában boldogsággal vegyes megkönnyebbüléssel.

Zeke hangosan nevetett.
– Tudtam, hogy így lesz, haver. Lilith nem mondhatott volna mást. Gratulálok!

– Köszönöm, Zeke. Tényleg nagyon boldog vagyok... de van valami, ami nem hagy nyugodni – váltott komolyabb hangra Marlon.

– Mi az? – kérdezte Zeke kíváncsian.

– Nathan – mondta Marlon sóhajtva. – Tudom, hogy ő az új Battalion Chief, és hogy ő is csak a munkáját végzi, de egyszerűen nem tudom elfogadni. Nem olyan, mint te voltál.

Zeke elhallgatott egy pillanatra, majd csendesen megszólalt.
– Marlon, értem, mit érzel. De Nathan nem én vagyok, és nem is kell annak lennie. Ő a saját módján vezet, és idővel meg fogod látni, hogy miért őt választották. Adj neki esélyt.

– Próbálom, de nehéz – vallotta be Marlon. – Te mindig ott voltál, mindig értetted, hogy mire van szükségünk. Nathan más, és nem tudom, hogyan kezeljem ezt.

Zeke hangja megnyugtató volt.
– Nézd, Marlon, én is voltam új Battalion Chief, és nekem is időbe telt, hogy elnyerjem a csapatom bizalmát. Nathan is meg fogja találni a helyét, és te is megtalálod az utat hozzá. Csak légy türelmes, és ha valamivel nem értesz egyet, beszélj vele.

Marlon elgondolkodott. Tudta, hogy Zeke-nek igaza van.
– Köszönöm, Zeke. Sokat jelent, hogy meghallgattál.

– Mindig itt vagyok, Marlon, bármikor. És gratulálok még egyszer. Lilith szerencsés nő.

Marlon elmosolyodott.
– Inkább én vagyok a szerencsés.

Ahogy letette a telefont, Marlon úgy érezte, hogy egy kicsit könnyebb a lelke. Tudta, hogy az idő minden problémát megold, és hogy Zeke tanácsa most is irányt mutat neki. Talán Nathant is megérti majd, ahogyan őt megértette.

 

[Marlon Craig - Fasírt]

2025.01.10 - Egy levél az asztalon

Marlon Craig fáradtan lépett be az ajtón. A nap hosszú volt, a műszak kimerítő. Ahogy belépett, az otthon csendje szokatlanul nyomasztóvá vált. Lilith mindig ott volt, hogy egy mosollyal fogadja, de most csak a néma falak és a nappaliban félhomályban pislákoló lámpa várta.

– Lilith? – szólt be a házba, de nem érkezett válasz.

Levette a kabátját, és a nappaliba sétált. A konyhaasztalon egy boríték hevert, rajta az ő neve. Szíve gyorsabban kezdett verni, ahogy felvette és remegő kézzel kibontotta. Lilith gyöngybetűivel írt üzenet volt benne:

Drága Marlon,

Ezeket a sorokat a legnehezebb leírni az életemben. Tudom, hogy meg fogsz sértődni, talán haragudni is fogsz rám, de kérlek, érts meg. Nem azért teszem, mert nem szeretlek. Azért megyek el, mert túlságosan szeretlek, és nem akarom, hogy miattam érezd magad kevesebbnek, mint aki valójában vagy.

Mióta találkoztunk, az életem fényesebb lett. Az a törődés, amit tőled kaptam, mindennél többet jelentett nekem. De az utóbbi időben rájöttem, hogy talán nem vagyok képes ugyanannyit visszaadni neked, mint amennyit te adsz nekem. Én még mindig keresem önmagam, és ebben az állapotban nem tudok úgy melletted állni, ahogy megérdemelnéd. Ez nem a te hibád, Marlon. Ez az én gyengeségem.

Nem mondom, hogy ez örökre búcsú. Csak azt, hogy most el kell mennem, hogy kitaláljam, ki is vagyok valójában. Talán egy nap, ha a sors úgy akarja, újra találkozunk. Addig is szeretném, ha tudnád, hogy mindig hálás leszek neked mindenért, amit értem tettél.

Szeretettel, Lilith

Marlon lassan visszatette a levelet az asztalra. A szavak súlya szinte a földhöz szegezte. Lilith elment. Nem volt veszekedés, nem volt előjele. Csak ez a levél, és a csend.

Körbenézett a nappaliban, amely most szokatlanul üresnek tűnt. Lilith személyes tárgyai, a könyvei, a kedvenc takarója, mind eltűntek. Csak az illata maradt, amit még érezni lehetett a levegőben.

Marlon leült a kanapéra, arcát a kezébe temette. Nem tudta, mit tegyen. Haragudjon? Szomorkodjon? Vagy egyszerűen fogadja el, hogy a nő, akit szeretett, úgy döntött, máshol kell folytatnia az útját?

Órák teltek el, de ő csak ült, némán. A fejében Lilith mosolya, nevetése, érintése keringett. Minden pillanat, amit együtt töltöttek, most élesebben jelent meg előtte, mint valaha.

Ahogy a nap első sugarai beszűrődtek az ablakon, Marlon mély levegőt vett. Tudta, hogy nehéz lesz, de el kell fogadnia Lilith döntését. Ha igazán szereti, el kell engednie – legalábbis most.

– Remélem, megtalálod, amit keresel, Lilith – suttogta, miközben felállt, hogy elkezdje az új napot. Az élet most más lesz, de a remény még mindig ott élt benne, hogy talán egy nap újra egymásra találnak.

 

[Marlon Craig - Fasírt]

2025.01.11 - Aláhullás

A szobát elárasztotta a csend, amelyet csak az üres üveg csörgése tört meg, ahogy Marlon a földre ejtette. A konyhapulton sorakozó üvegek tanúskodtak az éjszaka hosszú magányáról és fájdalmáról. Lilith elment. Semmi búcsúcsók, csak egy levél az asztalon, amely összetörte a szívét.

Marlon a szék támlájára dőlt, arca eltorzult a fájdalomtól, amely már nemcsak érzelmi, hanem fizikai is volt. Egyetlen gondolata maradt: Menekülj. A laktanya, a Station 7, mindig is az otthona volt. A hely, ahol legalább elfelejtheti, ami történt.

Ahogy besétált az ajtón, azonnal magára vonta a figyelmet. Marlon kilengő járása, véreres szemei és az alkohol szaga elárulta, hogy nem a megszokott önmaga. Adam, Leah és Ellie a közös helyiségben ültek, amikor meglátták őt.

– Marlon? – kérdezte Adam aggódva, miközben felpattant. – Mi a fene történt veled?

– Lilith... – kezdte Marlon, de a szavak összefolytak. – Elment. Csak úgy… eltűnt.

Leah odalépett hozzá, és megpróbálta a kanapéra segíteni, de Marlon lerázta a kezét.
– Hagyjatok! – dörmögte. – Nincs szükségem senkire.

Ellie, aki épp most jött vissza a garázsból, csak most látta meg Marlont.
– Mi történt vele? – kérdezte halkan.

– Részegebb, mint egy tengerész a szabadságán – jegyezte meg Adam, próbálva oldani a feszültséget, de hangjában inkább aggodalom volt.

Marlon az asztal szélébe kapaszkodott, de a mozdulat túlságosan hirtelen volt. A gyomra felkavarodott, és mielőtt bárki közbeléphetett volna, Ellie frissen mosott kabátja lett az áldozat.

– A fenébe, Marlon! – kiáltott fel Ellie, miközben gyorsan ledobta a kabátot.

Leah egy rongyért sietett, míg Adam próbálta visszafogni nevetését, ami inkább kínos volt, mint őszinte.

Marlon összegörnyedve ült a földön, teljesen legyőzve. Az érzelmek és az alkohol összeesküdtek ellene, és most a laktanya padlóján találta magát, minden önérzet nélkül. Ellie, bár dühös volt, letérdelt mellé, és a vállára tette a kezét.

– Marlon, figyelj rám – mondta halkan. – Tudom, hogy most úgy érzed, vége mindennek. De nem vagy egyedül. Mi itt vagyunk. Segítünk neked.

– Lilith nem jön vissza – motyogta Marlon.

– És lehet, hogy nem is fog – szólt közbe Leah, aki egy pohár vizet hozott neki. – De attól még neked élned kell tovább. Ez nem a vége, Marlon.

Adam odalépett, és segített Marlonnak felállni.
– Gyerünk, haver, összeszedünk. Most zuhany, aztán alvás. Holnap tiszta fejjel beszélünk erről.

Marlon engedett nekik. Aznap éjjel a laktanya egyik üres ágyában aludt, körülötte azokkal az emberekkel, akik törődtek vele, még akkor is, amikor ő már saját magával sem törődött.

Másnap reggel, ahogy a nap első sugarai áttörtek az ablakokon, Marlon lassan kinyitotta a szemét. A fejfájás és a szégyenérzet együtt jelentkezett, de valami más is ott volt. Egy halvány reménysugár, hogy talán nem kell egyedül szembenéznie a fájdalmával.

És amikor Ellie, Adam, és Leah beléptek a szobába egy bögre kávéval és egy mosollyal, Marlon tudta, hogy van még miért küzdenie.

 

[Marlon Craig - Fasírt]

2025.01.11. 20:00 - A Láthatatlan Parancsnok 1/3

Marlon fejfájással és szégyenérzettel ébredt a laktanya egyik üres szobájában. Az előző éjszaka ködös emlékei visszhangzottak az agyában: Lilith elvesztése, az alkohol, és Ellie kabátjának kínos balesete. Most azonban egyetlen dolog járt a fejében: a rejtély, amely a Smith-aktával és a múltjával kapcsolatos. Nem hagyta nyugodni az a név, amely az egyik régi tűzesethez kötődött, ahol állítólag egy bizonyos Captain Gibson volt az irányító.

Marlon összeszedte magát, majd a közösségi tér felé indult. Ahogy belépett, azonnal meghallotta Ellie hangját, aki nevetve mesélt valamit Andrenak.

– … és amikor Marlon megjelent, esküszöm, olyan részeg volt, hogy azt hittem, az egész laktanyát kihányja! – mondta Ellie, és mindketten nevetésben törtek ki.

Marlon torkát köszörülve lépett közelebb.
– Szép, hogy ilyen jó történeteket mesélsz rólam, Ellie – mondta, próbálva egy halvány mosolyt erőltetni az arcára.

Ellie elpirult.
– Bocsi, Marlon, de te adtad az anyagot – mondta vállat vonva, majd bocsánatkérően hozzáfűzte: – Örülök, hogy jobban vagy.

Andre felállt, és barátságosan megveregette Marlon vállát.
– Jó látni, hogy életben vagy, haver. Mi a terved mára?

Marlon vett egy mély levegőt.
– Segítségre van szükségem – mondta komolyan. – Egy régi tűzesetben említettek egy Captain Gibsont, mint irányítót. De valami nem stimmel. Nem találok róla semmilyen információt. Meg akarom tudni, ki volt ő, és miért szerepel az aktában.

Andre bólintott.
– Rendben, nézzünk utána.

Ellie is csatlakozott hozzájuk, és hárman Nathan irodája felé vették az irányt. A Battalion Chief az íróasztala mögött ült, de azonnal felkapta a fejét, amikor meglátta a csoportot.

– Marlon, minden rendben? – kérdezte Nathan, egy pillanatig sem rejtve el az aggodalmát.

– Jobban vagyok, köszönöm – felelte Marlon. – De szükségünk van a segítségedre. Egy régi tűzesetről van szó, és Captain Gibson nevéről. Tudnál rákeresni a rendszerben?

Nathan bólintott, majd bepötyögte a nevet a laktanya adatbázisába. A csoport feszült csendben figyelte a képernyőt. Néhány másodperc elteltével azonban Nathan a fejét rázta.

– Nincs találat.

Marlon összevonta a szemöldökét.
– Az nem lehet. Az aktában egyértelműen ez a név szerepel.

Nathan újra ellenőrizte, de az eredmény ugyanaz maradt.
– Nem létezik ilyen név az állományban, sem most, sem korábban.

– Lehet, hogy álnevet használt? – vetette fel Ellie.

– Az kizárt – válaszolta Nathan. – A tűzoltóság rendszere mindenkit pontosan nyilvántart.

Marlon homlokát ráncolva a falnak dőlt. Az egész helyzet egyre abszurdabbá vált. Captain Gibson nem létezett. Akkor mégis ki volt az, aki a nevét az aktában hagyta, és miért?

Andre közelebb lépett.
– Lehet, hogy valami régi fedősztori vagy hiba. De ha tényleg létezett, akkor más forrást kell találnunk.

Marlon mély levegőt vett.
– Meg kell találnom az igazságot. Akármi is legyen az.

Nathan bátorítóan ránézett.
– És mi támogatunk benne, Marlon. Bármi is lesz, nem vagy egyedül.

Ahogy kiléptek az irodából, Marlon érezte, hogy a rejtély még távolabbra vezet, mint valaha képzelte. De most már nem egyedül indult neki. Barátai mellette álltak, és együtt készen álltak arra, hogy a múlt titkait feltárják.

 

[Marlon Craig - Fasírt]

2025.01.12 - Út önmagamhoz

Marlon a nap első sugaraira ébredt, amelyek lágyan világították meg a szobát. Az elmúlt napok érzelmi hullámvasútja teljesen kimerítette. Lilith távozása, a múlt titkainak nyomasztó felfedezése, és a laktanyában történt zavaros események egyre mélyebb árnyakat vetettek az elméjére. De ma reggel valami más érzés töltötte el. Egy belső hang azt súgta: Kell egy kis idő csak magamnak.

Ahogy a kávéját kortyolgatta, tekintete a sarokban álló crossmotorra esett. Régóta nem ült rajta, és most valahogy úgy érezte, hogy ez az, amire szüksége van. A szabadság érzése, a szél az arcán, és a természet nyugalma. Nem kellett semmi más, csak ő és az út.

Gyorsan beöltözött, felkapta a sisakját, és felpattant a motorra. A motor duruzsolása azonnal megnyugtatta, mintha egy régi barát köszöntötte volna. A cél egyértelmű volt: a Chilliad-hegy csúcsa, ahol mindig is képes volt megtalálni a belső békéjét.






Az út felfelé egyre meredekebb lett, de Marlont ez csak még jobban motiválta. Az adrenalin az ereiben lüktetett, miközben ügyesen kerülgette az éles kanyarokat és a kavicsos ösvényeket. Ahogy elérte a csúcsot, leállította a motort, és leszállt. A kilátás lélegzetelállító volt. Az egész város a lába előtt hevert, a távolban pedig az óceán hullámai ragyogtak a napsütésben.

Leült egy sziklára, és mély levegőt vett. A csend és a természet ereje kitisztította a fejét. A gondolatai rendeződni kezdtek, és most először tisztán látta, mi az, amit igazán akart.

Elég volt abból, hogy mások elvárásai szerint éljek, gondolta. Meg kell találnom a saját utamat. Meg kell tudnom, ki vagyok, honnan jöttem, és mi történt valójában a szüleimmel.

Marlon elhatározta, hogy mostantól nem hagyja, hogy a múltja határozza meg őt. Ehelyett ő lesz az, aki felfedi az igazságot. Az anyja szelleme nem véletlenül jelent meg neki, és a Smith-akta sem véletlenül került elő. Ez egy jel volt, egy iránytű, amely megmutatta, merre kell indulnia.

Amikor visszaindult a laktanyába, úgy érezte, hogy valami megváltozott. Nem a gyász és a fájdalom vezette többé, hanem a cél, hogy végre tisztázza a múltat. Tudta, hogy hosszú és nehéz út áll előtte, de most már készen állt rá

Marlon tudta, hogy hosszú idő óta először van egy célja. A crossmotorozás, a szabadság, és a Chilliad tetején töltött magányos pillanatok mind segítettek abban, hogy megtalálja önmagát. Most már nemcsak a túlélésért küzdött, hanem a saját igazságáért. És ezúttal nem hagyta, hogy bármi vagy bárki az útjába álljon.