Jogos Marcos De La Cruz -> Mario Ortega

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Boxos

Kritikus
Játékos
Üzenetek:275
Amunet Khalifa
panaszkonyvj.png

Neved: Marcos De La Cruz
Játékos(ok) neve: Mario Ortega
Panasz oka: PG, FearRP hiánya
Panasz kifejtése: Tegnap este folyamán a Crimes De Espana végre hajtót egy autókereskedés rablást, ahonnan kettő kocsit hoztunk el és két különböző irányban hagytuk el az autókert. Én vezettem az egyik lopót kocsit, amit sikeresen le is tudtam adni. Közben megérkezett egy PD-s vagy SD-s helikopter, nem tudom pontosan. Amint leadtam a kocsit futásnak eredtem, kis idő után egy SD-s rendőrkocsi jelent meg, mellém jött a kocsival, az ajtóval pedig leütőt az anyósülésen lévő személy, Mario Ortega. Amint felkeltem a földről fegyvert vettem elő és rájuk tartottam. A két Sheriff rögtön fedezékbe is bújtak, majd tüzet nyitottak rám, amit viszonoztam, párszor el is találtam Mario Ortega-t. Ezt követően lelőttek és meghaltam.
Nem tudom ez után mi történt vele.
Amíg ez az story történt közben a másik lopót kocsit is üldözték. Aminek a végén elkapták a menekülő Jugulár-t, amiben Chato Alves Suarez és Jose Santiago ült. A lőtt sérült Mario Ortege szintén jelent volt a Jugular elkapásánál, ahol még mindig sérült volt. Nem törődve a saját testi épségével, inkább be beállt az üldözésbe, ahelyett, hogy hívót volna segítséget vagy a társa be vitte volna a kórházba.
Bizonyíték (kép, log, videó): Megjegyzés: -
 

Anubis30

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:485
Hector
Szeretném hozzátenni, hogy az ajtónyitásos elütéssel semmi probléma nincs, ezt Daconak le is írtam DM-ben.
 

LACI

Fékezhetetlen
Very Important Person
Üzenetek:920
Sean Bennett
[fa] Sziasztok!
Várom ide hozzászólásba az érintettek válaszát.[/fa]
 

MrFlash

Újonc
Játékos
Üzenetek:10
Terrance Stanton
35 kmh-val ütöttünk el, ezek után te még felálltál, eltaláltunk párszor a mellkasodon, a törzseden, futsz tovább elég nehéz terepen, de oké, ezt még betudom az adrenalinnak, és szerintem ezt mind a ketten el is tudjuk fogadni. Engem, csak egyszer találtál el, és azt is csak a bal alkaromon. Ez egy TQ felrakásával könnyedén orvosolható, hiszen nem is volt hosszú a másik üldözés sem, ahol nem volt elég egység, főleg azok után, hogy feltételezhetően fegyveresek a menekülők. Az üldözés csak azért tűnhetett hosszúnak, mivel meg lett állítva admin által (hozzáteszem itt már vérzett a karakterem, és látható is volt, mert mindenki előtt álltam a kör közepén, tbh nem értem itt miért nem volt annyira fontos, csak az elkapásotok után). Ha ott elkapunk titeket paleto-ban, ahogy akartunk, könnyedén kórházba tudott volna vinni a társam, akár sandy shores-ba is, és akkor ugye a gyalogtávolságra lévő kórházról nem is beszélve.
Ha még ez sem elég, akkor, amennyiben végig néztétek az üldözést, amint a két gazfickó megfelelően ártalmatlanítva lett, mi egyből elhagytuk a helyszínt.
 

Anubis30

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:485
Hector
amint a két gazfickó megfelelően ártalmatlanítva lett, mi egyből elhagytuk a helyszínt.
valóban így történt. Alsó hangon is 20 percel a lövés után. Azt tudjuk, hogy egy lövés, amíg nem bizonyosodik be az, hogy be és kimeneti nyílással rendelkezik, addig (a szerver scriptje szerint) a golyó fixen benned van, amely képes további "károkat" okozni neked, a legkisebb a vérmérgezés, a nagyobbik a roncsolás, csont sérülés és nem mellesleg az legfontosabb, az elviselhetetlen fájdalom. (Nem kívánom senkinek, biztos nagyon szar lehet egy lőtt sérüléssel továbbélni.)
Fontos megemlítenem azt, hogy amíg az üldözés véget nem ér, te a kocsiban ültél, véreztél, lőtt sérüléssel, amely esetében, al-felkar, bárhol is szerzed, maximum a fájdalomtól bepisilni tudnál, nemhogy felemelni egy fegyvert.
Engem, csak egyszer találtál el, és azt is csak a bal alkaromon.
Elegendő ahhoz, hogy olyan szintű fájdalomnak legyél gazdája, amelyet maximum egy adag morphine segítségével tudnál enyhíteni, utána meg még a fejedet sem emeled fel. (Ezen fájdalomcsillapító hatásáról személyes tapasztalatom van, ezért tudok erről így kommunikálni.)
Tökéletesen megértelek titeket is, viszont nem szabad elfelejtenetek, hogy attól, mert rajtatok mellény van, az a kezeteket, a fejeteket és a lábatokat sem védi. Lövés esetén pedig, ahogy írtam korábban is - a fájdalomtól maximum bepisilnél, nemhogy fegyvert emelnél fel. Ahogy a videón is látható, valamint legjobb tudomásom szerint a script azon az oldalon fogja megjeleníteni a vérzést, ahol sérülést szenvedtél, esetünkben a jobb oldaladon, míg te a bal karodra, azon belül is az alkarodra hivatkozol.

Ahogy Boxos megírta a sérelmezett pontokat:
-PowerGaming : A fájdalmaid miatt esélyed sem lett volna felemeld a fegyvert.
-FearRolePlay : Nem félted a karaktered egy elláttatlan lőtt sérülés miatt, hogy bármilyen baja is esne, gondolva itt akár egy idegroncsolódásra, maradandó testi fogyatékosságra (lebénult kar, stb.)
 
Utoljára szerkesztve:

MrFlash

Újonc
Játékos
Üzenetek:10
Terrance Stanton
-FearRolePlay : Nem félted a karaktered egy elláttatlan lőtt sérülés miatt, hogy bármilyen baja is esne, gondolva itt akár egy idegroncsolódásra, maradandó testi fogyatékosságra (lebénult kar, stb.)
Hoztam fel szerintem olyan érveket, amelyek ezeket mellőzik, most az orvosi szakvéleményedre pedig nem reflektálok, mert fölösleges egyszerűen.
Elegendő ahhoz, hogy olyan szintű fájdalomnak legyél gazdája, amelyet maximum egy adag morphine segítségével tudnál enyhíteni
Adrenalin, ahogy fentebb is írtam, ha haverda tud futni még nehéz sziklás-köves terepen, akkor én egy alkari lövéssel amin ismétlem, hogy TQ fent van,
Alsó hangon is 20 perce
mert volt benne egy adminügy, közel nem volt annyi.

Többire meg már reagáltam.
 

Anubis30

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:485
Hector
orvosi szakvélemény
A józan ész elve számodra ennyit jelent, vagy csak én gondolom azt, hogy ez számodra nem elfogadható, ész érv?
Amely nem tart tovább 2-3 percnél, amíg a szervezeted felfogja, hogy "megsérült, azonnali fix kell". A "haver" tud futni, ha haver addig futott, amíg tüzet nem nyitottak rá. Ezután a FearRP miatt is fut tovább, hogy az életét mentse.
egy alkari lövéssel amin ismétlem, hogy TQ fent van
Az érszorító, mint maga eszköz nem helyettesítheti a fájdalomcsillapítást, a fertőtlenítést, és társai. A karaktered hiába tud tovább menni, Te, ott és akkor megsérültél, életveszélyes sérülést szerezve. Egy alkari lövés nem életveszélyes? Az én józan eszem minden lövést életveszélyesnek lát. Volt már, hogy tévedtem.
Amely szintén nem a Mi hibánkból alakult ki, hisz nem mi raktuk tele az autópályát spikeokkal, védett területen. Logokat ahogy olvasgattam, bőven volt idő arra, hogy te az autóban elkényelmesedve, akciótól mentesen, kissé lenyugodva, nem folyamatosan felfokozott állapotban megszabadulj az adott állapotodtól, amely máris beindítja a fájdalomreceptoraidat. Boxos halálától (lelövésétől) kb 10 perc telt el, amely alatt az idézőjeles adrenalinnak, amely meggátolja a szervezetednek, hogy felfogja, mizu van, bőven ki kellett mennie, így oly mértékű fájdalmat átadva neked, hogy az már cselekménygátló legyen. TQ-ra hivatkozol, ahogy írtam, az egy érszorító, mely nemhogy fájdalmat nem csillapít, még komolyabbat is okoz, vérzéscsillapító "tudása" mellett is.

Többit meg már megbeszéltük.
 

LACI

Fékezhetetlen
Very Important Person
Üzenetek:920
Sean Bennett
[fa]Helló!
A két ügy között tényleg /rövid/ idő telt el,( konkrétan összesítve az RP STOP-okat, akkor 12 perc ).
A FearRP szituáció nem teljesen állja meg a helyét, mert ott, hogy téged leütöttek az ajtóval, fogtad magad, felpattantál, és lőni is kezdtél rájuk, melyben meg is haltál. Szerintem itt te sem féltetted annyira a karaktered életét, hogy végülis a halálba kergetted.
Viszont, az észrevételem az, hogy a másik szituációnál voltatok ott elegen, tehát nem feltétlen kellett volna neked @MrFlash letartóztatni az úriembert. Lett volna ott rá más jelentkező is, ezen felül pedig legközelebb az orvosi ellátás legyen az első, egy lőtt sérülés után.

A panasz jogos, viszont ebben a szituációra mind a kettő félre érvényes.

Két opció áll fent:


A, mindkét fél szankcióban részesül a fent említett pontok miatt.

B, szankció nem kerül kiosztásra, mindkét fél átgondolja a cselekvéseit, és legközelebb eszerint cselekszik.[/fa]
 

LACI

Fékezhetetlen
Very Important Person
Üzenetek:920
Sean Bennett
[fa] B opció lett a megoldás. Legközelebb figyeljetek oda mindketten.[/fa]
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó