1987.06.18. Este 19:36
Sevilla, Spanyolország – Egy halfeldolgozó üzem irodájában
*Telefoncsörgés*
- Oiga! Mi nombre es Florencio el Corazon.
- Oiga! ¡Ahora llevamos a Mercedes al hospital! ¡El parto ha comenzado!!!
- ¡Me iré de inmediato!
* Florencio lecsapja a telefonkagylót örömében, a telefont tartó konzol leszakad, a telefon széttörik *
Sevilla, Spanyolország – Egy halfeldolgozó üzem irodájában
*Telefoncsörgés*
- Oiga! Mi nombre es Florencio el Corazon.
- Oiga! ¡Ahora llevamos a Mercedes al hospital! ¡El parto ha comenzado!!!
- ¡Me iré de inmediato!
* Florencio lecsapja a telefonkagylót örömében, a telefont tartó konzol leszakad, a telefon széttörik *
A nappalok éjszakába fordulnak, az éjszakák nappalba. Mindennapi életünkben az idő az események látszólag folyamatos sorrendjének érzékelésére utal. A szubjektív idő, az egyén belső időészlelése. Eseményekhez, történésekhez kötődik. Ez az idő sohasem egyformán telik, tartamérzete függ az életkortól és főként az események személyes jelentőségétől, körülményeitől. Florencio az autójához rohant, beült, benyomta a kuplungot, majd elfordította a slusszkulcsot. Az autó egy pillanat alatt elindult. Belenézett a visszapillantó tükörbe, végigsimította hajzselétől csillogó, hátrafésült haját, majd felengedte a kuplungot. Elindult az autóval, a probléma csak az volt, hogy rossz irányba. Florencio szépen nekitolatott egy konténernek, mert nem vette észre, hogy az autó rükvercben volt. Mit sem törődve ezzel elindult a kórházba, türelmetlensége eddig még nem látott magasságban szárnyalt. Úgy érezte, hogy az idő sokkal gyorsabban fogy, mint máskor. Florencio leparkolta hátul megnyomódott gépkocsiját az egyik kórház melletti parkolóban, majd a szülészeti osztályhoz rohant. Információt kért feleségéről, Mercedesről. Kiderült számára, hogy éppen zajlik a szülés. Florencio egyre idegesebb lett, féltette feleségét. A félelemmel teli várakozás percei egyre hosszabbnak tűntek, s közben rengeteg kérdés kavargott Florencio fejében. Mi lesz most? Hogy lesz most? Apa leszek, te jó ég! Nem merem majd megfogni! Úristen! ÚRISTEN!...... A gondolatok közötti űrt a szülőszoba ajtaján kiszűrődő nyögések töltötték ki. Egy kérdésekkel, aggodalommal, félelemmel, vágyakkal, reménnyel, büszkeséggel teli, végeláthatatlan örvény alakult ki Florencio fejében. Egy hatalmas nyögést követő, folyamatosan gyengülő zihálás következett, néhány pillanattal később pedig egy újszülött felsírása volt hallható.
A méhen belüli életből a méhen kívüli életbe történő nagy utazás még normál élettani viszonyok között is megviseli az újszülöttet. Az újszülött számára a születés pillanatában megszűnik az a védettségi állapot, amelyet az édesanya méhe biztosított számára. Az újszülött szervezetére a környezethez való alkalmazkodás sokirányú és összetett megterhelést jelent. A szülés során a szájban, orrban, garatban összegyűlt nyák és magzatvíz az első légvételeket nehezíti. A váladék leszívása megkönnyíti az újszülött első légvételét és felsír.
Az orvosok megvárták, amíg a köztem és a meg nem született lepény közötti köldökzsinórban megszűnik a köldök erek lüktetése, majd felhelyezték a köldökcsatot és elvágták a köldökzsinórt. Sok minden történt a szobában. A Mama mellére helyeztek, a szemeimbe 1-1 1%-os ezüst-acetát oldatot cseppentettek, majd elvégezték az Apgar-vizsgálatot, lemosták rólam a vért, elvégezték rajtam a méréseket és kaptam egy karszalagot, amint a következő állt: Lucio el Corazon.
2 évvel később megszületett az öcsém, Octavio. Gyermekkorom az otthon melegében telt a szüleimmel és Octavioval. Apát keveset láttuk, mert nagyon sokat dolgozott és olyankor is csak keveset foglalkozott velünk. Sokat játszottunk Octavioval és az utcában lakó gyerekekkel. Legtöbbször fociztunk, rohangáltunk, bújócskáztunk, vagy botokkal verekedtünk. Az volt a kedvencem, de persze mindig sírás lett a vége. Történt egyszer, hogy foci közben Octavio véletlenül berúgta a labdát az öreg senor Martínez ablakán. Viszonylag jól neveltek voltunk, ezért Octavio elnézést kért az öreg úrtól, aki aztán mindenféle huligánnak elhordott bennünket. Még a szüleinknek is szólt, hogy mi történt, ezért otthon is jól kikaptunk. Tanultunk belőle. Néha sikerült kirúgni 1-1 ablakot a közelben a labdánkkal, de ezek után soha, SOHA egyikőnk sem gondolkodott, vagy nézelődött. Mindenki reflex-szerűen elkezdett futni. Annak ellenére, hogy ilyenkor szinte mindig elveszett a labdánk, élveztük valamennyire, hogy rosszalkodtunk. Ritkán derült csak ki, hogy mi tettük. Az igazság az, hogy mindenkiben ott volt a kis ördög, szerettünk rosszalkodni. Nagyon.
Apám sem volt túl szigorú velünk, már amikor egyáltalán találkoztunk. Ez sem segítette a dolgot. Halászattal foglalkozott, de idővel sikerült kiépítenie egy multinacionális céget, ami a halak begyűjtésével, feldolgozásával és haltermékek árusításával foglalkozott. A Mama is itt dolgozott, igazgatóként. Bár soha nem érdekelt, időnként mégis muszáj volt odamenni, amikor elvittek minket magukkal a munkába. Utálom a halat. Nagyon. Amikor mindennek, de tényleg mindennek, még az irodában lévő székeknek is hal szaguk van, az elég kínzó. A gyárról, ahol a termékek készülnek, ne is beszéljünk. Készült ott minden féle termék a halkonzervektől kezdve a bőr nélküli füstölt lazacig. Otthon szerencsére nem sokszor volt, de biztosan többször, mint egy átlagos spanyol családban. Egyetlen dolgot szerettem: a hajókat. Volt szerencsém többször, több-féle halászhajóra felszállni. Az a szabadság a nyílt vizeken, mindig jó érzéssel töltött el.
Amíg Octavio 100%-ban a cég iránt érdeklődött és annak megfelelő iskolát végzett, addig én a fizikai állóképességemet fejlesztettem. Legalábbis a nagyokosok edzésnek gondolták a hajnali 2-kor történő felébresztés utáni „Mosd fel a folyosót!” parancsot. Az első néhány hónap pokolian telt, fárasztó volt testileg és lelkileg egyaránt. Kötelező volt a meghunyászkodás, az indulatok magamban tartása és az „Uram, értettem, Uram!”. A felesleges energiáimat 200%-ban kimerítette a folyamatos ugráltatás, ezért nem is nagyon volt se kedvem, se erőm kötekedni senkivel, de amúgy is hadbíróság elé állítottak volna, ha valakivel összeverekedek. Idővel megszoktam, majd megszerettem. Átkerültem egy fregattra. Néha hetekig nem jártunk partközelben, nem is kötöttünk ki sehol. Elég nehéz így kapcsolatot építeni a külvilággal. Amikor kikötöttünk valahol, két dolgot kerestünk: alkoholt és nőket. Általában mindkettőt megtaláltuk. A tapasztaltabbak pontosan tudták, hogy mire van szükségünk. Néha olyan dolgot kaptam, amit én magam is alig hittem el. Így mentek ezek a dolgok évekig. Néha vágytam valami újra, hogy jobb lehessek. Megérett bennem a bizonyítási vágy, hogy megmutassam mennyit érek. Hirtelen felindulásból elhatároztam, hogy hozzáadok valami pluszt a saját történetemhez: elvégzek egy orvosi iskolát. Természetesen minden nagyobb hajón volt néhány hajóorvos, így a cél egyértelmű volt. Az életem nagy mértékben megváltozott, mert nehéz volt beékelni a tanulást a munka és a pihenés közé. 5 év alatt sikerült elvégezni az iskolát. Nem voltam kifejezetten tehetséges, vagy kiemelkedő, de az akaratom és kitartásom megvolt. Nyelvvizsgáztam felsőfokon angol nyelvből és középfokon olasz nyelvből. 1 évet szolgáltam még a fregatton, majd áthelyeztek a spanyol haditengerészet egyetlen repülőgéphordozó-anyahajójára, a Príncipe de Asturias-ra. A spanyol haditengerészet flottája elég kicsinek számít, ezért nagy megtiszteltetésnek örvendhet az, aki egy ilyen hajóra kerül, főleg akkor, ha nem egyszerű matróz az ember. Rengeteg új dolgot kellett itt megtanuljak.
Vízkiszorítása 16700 tonna, 195,7 méter hosszú, 24,3 méter széles, maximális sebessége 27 csomó (kb. 50 km/h), hatótávolsága 6500 km, a legénység 763 főt számlál.
Szereztem egy nagyon jó barátot ezen a hajón Carlos García személyében. Carlos félig olasz származású, ezért jó lehetőség volt vele gyakorolni az olasz nyelvet. Vele szolgálaton kívül is gyakran találkoztunk, Ő volt az egyetlen, akinek a mélyebb érzéseimről, életemről tudtam beszélni. Sajnos nem szolgálhattam sokáig ezen a hajón, mert 2013-ban leszerelték. Az orvoslást annyira megszerettem, hogy a hajóval együtt én is leszereltem és orvosként folytattam tovább az életem. Általános sebészként nem volt nehéz dolgom az elhelyezkedéssel. Sevilla egyik kórházában, a Hospital Universitario Virgen del Rocío-ban kaptam lehetőséget.
Az orvosi éveim nyugalomban teltek, szereztem néhány új barátot a kórházban. 2017 végén szert tettem egy hatalmas lottónyereményre. Nem volt rá különösebben szükségem, de ki ne vágyna arra, hogy bármit megvegyen magának, amit csak akar? A szüleim megdolgoztak mindazért, amijük most van, nekem pedig egyszerűen szerencsém volt. Szerintem ez egyáltalán nem baj, viszont azt én is belátom, hogy jó, hogy most és nem korábban történt.
Sok mindenre költöttem a pénzből, például mindig vágytam egy klasszikus sportkocsira. Korábban nem volt rá pénzem és értelme sem lett volna, hogy vegyek egy ilyet. Így, hogy minden szempontból volt rá lehetőségem, úgy döntöttem, hogy veszek egyet. Kisebb kutakodás és egyezkedés után végül sikerült beszerezni Lamborghini Diablo-t.
Imádtam, élveztem, fokozatosan növekvő vágyat éreztem arra, hogy szerezzek még ilyen autókat. Szép lassan összevásároltam egy kisebb autógyűjteményt. A pénzből mindent megvehettem, így a hajók iránti vágyaim is beteljesültek. Vásároltam egy Riva Lamborghini luxus sporthajót és egy kisebb vitorlás hajót.
A munkámat szerettem, de feljebb akartam lépni. Megvesztegettem a megfelelő embereket, így felkerültem az igazgatóságba. Nem szoktam reklámozni, miért is tenném? Pénzen vásároltam karriert. Sokan szégyellnék saját maguk előtt, én nem. Minden álmomat pénzből valósítottam meg, ez van. Legalább megvalósult, én így boldog vagyok. Két dolog hiányzik az életemből: a szerelem és a család. A tökéletes élethez nem volt más hátra, mint ezeket megtalálni, viszont hiába kerestem, kutattam, nem találtam az igazán hozzám illő társat. Adódott egy lehetőségem a Los Santos Medical Center igazgatóságába kerülni, így elhatároztam, hogy egy új fejezetet nyitok az életemben és mindent egy lapra téve átköltöztem Los Santosba. A hajóimat eladtam és a pénzt eladományoztam. Természetesen az autógyűjteményem áthozattam Los Santosba, így pénzzel, autókkal, vagyonnal és a tökéletes társ megtalálásához fűződő reményekkel teli új életet kezdtem.
Vásároltam egy villát a város leggazdagabb részén, az autógyűjteményemnek pedig vettem egy mindennel felszerelt szuperbiztonságos garázst. Milyen hely lenne biztonságosabb egy bank alatti páncélozott garázstól? Ugye, nehéz jobbat találni. Újdonsült főigazgatóként megismerkedtem a kollégákkal. Mindenki nagyon befogadó volt és kedves, egy embert kivéve: Tiberius Hillt. Tiberius az én szememben, kezdetben egy nagyképű és kétszínű embernek tűnt. A puszta jelenléte is idegesített. Egy kis idő elteltével, a közös munka miatt jobban megismertem és hamar rájöttem, hogy bizonyos szempontból igen hasonlóak vagyunk. Remek segítség volt a nagy mértékű szakmai tudása és odaadó segítsége. Szabadidőnk egy részét néha együtt töltöttük és jó barátokká váltunk. Történt egyszer, hogy áthívtam Tiberiust szivarozni és italozni az otthonomba. A medence mellett ücsörögve whiskyztünk és az élet nagy dolgairól beszélgettünk. Kellő mennyiségű alkoholbeviteltől felbuzdulva kitaláltuk hogy felmegyünk a VINEWOOD felirat mögötti dombra és fellövünk néhány tűzijátékot csak úgy poénból. Elmentünk az első boltba, ami útba esett és egy rakás pénzt költöttünk egy ládányi tűzijátékra. Jó poénnak gondoltuk azt, hogy az egészet egyszerre felrobbantjuk. Annyira jó poén lett, hogy másodfokú égési sérülésekkel megúsztuk.
Az egyik alkalmazott hamar felkeltette az érdeklődésemet. Szépsége és személye elképesztően gyönyörű volt számomra. Úgy éreztem, hogy felragyog a szoba, amikor ő belép. Luna de la Mar-nak hívták, igéző tekintete és angyali hangja azonnal elvarázsolt. Nem tétováztam sokat, hamar elkezdtem ismerkedni vele. A randevú felkérésemre pozitívan reagált és minden jól sikerült, így a barátnőm lett. Idővel hozzám költözött és éltük szerelemtől fűtött életünket. Minden tökéletes volt, a szexet is beleértve. Az életemben az egyetlen zavaró tényezőt a közbiztonság fokozott mértékű romlása jelentette. Lunát többször elrabolták, vagy kirabolták. Velem is előfordult, hogy fényes nappal kiraboltak. Nagyon szerettem Lunát, bármit megadtam volna érte. Soha nem csaltam meg, pedig többször is lett volna rá általam nem kezdeményezett alkalom. Kapcsolatunk nagyon szoros volt, mégis a kezdeti tökéletesség egy korlátozott sablonosságba és monotonitásba fordult. Idővel ezek a problémák szöget ütöttek a fejembe és görcsösen próbálkoztam mindennel, hogy elkerüljünk egy rossz végkifejletet, de sajnos nem sikerült. A legfájóbb az volt, hogy tudtam, hogy ez Lunának is rossz így és maga a gondolat, hogy nem tudom helyrehozni, ezáltal számára nem tudok egy tökéletes életet teremteni. Végül közös megegyezéssel szakítottunk. Én még mindig nagyon szerettem őt és leírhatatlan fájdalmat éreztem Luna elvesztése miatt, de az ő érdekében elengedtem. Reménykedek, hogy idővel újra fellobban majd ez a tűz, de valójában én magam is tudom, hogy erre nagyon kicsi esély van és valószínűleg nem fog megvalósulni. A negatív hatások lelkileg nagyon megviseltek, a megszokottnál több alkoholt ittam esténként. A hideg, üres ágy látványa minden alkalomkor egy szúrás volt a mellkasomba.
A Lunával történtek miatt feladtam a főigazgatói pozíciót. A lelki gyógyulásban Tiberius sokat segített, az ő bíztató szavai rendkívül hasznosak voltak és a segítségével sikerült átvészelnem ezt az időszakot. Elhatároztam, hogy északra költözök és a bűnmegelőzésnek szentelem a további életem. Láttam a lehetőséget a Blaine County Sheriff's Office-nál, így beadtam a jelentkezésem a Sandy Shores-i kirendeltséghez. Tiberius korábban említette, hogy katonaorvosként végzett és egyszer szeretne majd valamilyen rendvédelmi szerv tagja lenni. Elmondtam neki a döntésemet és a kézenfekvő lehetőség miatt úgy döntött, hogy velem tart.
A méhen belüli életből a méhen kívüli életbe történő nagy utazás még normál élettani viszonyok között is megviseli az újszülöttet. Az újszülött számára a születés pillanatában megszűnik az a védettségi állapot, amelyet az édesanya méhe biztosított számára. Az újszülött szervezetére a környezethez való alkalmazkodás sokirányú és összetett megterhelést jelent. A szülés során a szájban, orrban, garatban összegyűlt nyák és magzatvíz az első légvételeket nehezíti. A váladék leszívása megkönnyíti az újszülött első légvételét és felsír.
Az orvosok megvárták, amíg a köztem és a meg nem született lepény közötti köldökzsinórban megszűnik a köldök erek lüktetése, majd felhelyezték a köldökcsatot és elvágták a köldökzsinórt. Sok minden történt a szobában. A Mama mellére helyeztek, a szemeimbe 1-1 1%-os ezüst-acetát oldatot cseppentettek, majd elvégezték az Apgar-vizsgálatot, lemosták rólam a vért, elvégezték rajtam a méréseket és kaptam egy karszalagot, amint a következő állt: Lucio el Corazon.
2 évvel később megszületett az öcsém, Octavio. Gyermekkorom az otthon melegében telt a szüleimmel és Octavioval. Apát keveset láttuk, mert nagyon sokat dolgozott és olyankor is csak keveset foglalkozott velünk. Sokat játszottunk Octavioval és az utcában lakó gyerekekkel. Legtöbbször fociztunk, rohangáltunk, bújócskáztunk, vagy botokkal verekedtünk. Az volt a kedvencem, de persze mindig sírás lett a vége. Történt egyszer, hogy foci közben Octavio véletlenül berúgta a labdát az öreg senor Martínez ablakán. Viszonylag jól neveltek voltunk, ezért Octavio elnézést kért az öreg úrtól, aki aztán mindenféle huligánnak elhordott bennünket. Még a szüleinknek is szólt, hogy mi történt, ezért otthon is jól kikaptunk. Tanultunk belőle. Néha sikerült kirúgni 1-1 ablakot a közelben a labdánkkal, de ezek után soha, SOHA egyikőnk sem gondolkodott, vagy nézelődött. Mindenki reflex-szerűen elkezdett futni. Annak ellenére, hogy ilyenkor szinte mindig elveszett a labdánk, élveztük valamennyire, hogy rosszalkodtunk. Ritkán derült csak ki, hogy mi tettük. Az igazság az, hogy mindenkiben ott volt a kis ördög, szerettünk rosszalkodni. Nagyon.
Apám sem volt túl szigorú velünk, már amikor egyáltalán találkoztunk. Ez sem segítette a dolgot. Halászattal foglalkozott, de idővel sikerült kiépítenie egy multinacionális céget, ami a halak begyűjtésével, feldolgozásával és haltermékek árusításával foglalkozott. A Mama is itt dolgozott, igazgatóként. Bár soha nem érdekelt, időnként mégis muszáj volt odamenni, amikor elvittek minket magukkal a munkába. Utálom a halat. Nagyon. Amikor mindennek, de tényleg mindennek, még az irodában lévő székeknek is hal szaguk van, az elég kínzó. A gyárról, ahol a termékek készülnek, ne is beszéljünk. Készült ott minden féle termék a halkonzervektől kezdve a bőr nélküli füstölt lazacig. Otthon szerencsére nem sokszor volt, de biztosan többször, mint egy átlagos spanyol családban. Egyetlen dolgot szerettem: a hajókat. Volt szerencsém többször, több-féle halászhajóra felszállni. Az a szabadság a nyílt vizeken, mindig jó érzéssel töltött el.
Egy kép az egyik halászhajóról:
Jól ment a cég, ezért az anyagiakat tekintve bőven megvolt mindenünk. A rosszalkodáshoz is. Ezen szokásomat leginkább én tartottam meg, Octavio átlagos volt. Az iskolában is sok gond volt velem. Sokat verekedtem, a jegyeim rosszak voltak. Valahogy sikerült mindig olyan társaságba keveredni, akikkel mást nagyon nem lehetett, csak zülleni. Apámnak nagyon nem tetszett, hogy ilyen irányba haladok, ezért úgy döntöttek, hogy – mivel a hajókat legalább szeretem – beadnak egy haditengerészeti iskolába, ahol embert faragnak belőlem. 
Amíg Octavio 100%-ban a cég iránt érdeklődött és annak megfelelő iskolát végzett, addig én a fizikai állóképességemet fejlesztettem. Legalábbis a nagyokosok edzésnek gondolták a hajnali 2-kor történő felébresztés utáni „Mosd fel a folyosót!” parancsot. Az első néhány hónap pokolian telt, fárasztó volt testileg és lelkileg egyaránt. Kötelező volt a meghunyászkodás, az indulatok magamban tartása és az „Uram, értettem, Uram!”. A felesleges energiáimat 200%-ban kimerítette a folyamatos ugráltatás, ezért nem is nagyon volt se kedvem, se erőm kötekedni senkivel, de amúgy is hadbíróság elé állítottak volna, ha valakivel összeverekedek. Idővel megszoktam, majd megszerettem. Átkerültem egy fregattra. Néha hetekig nem jártunk partközelben, nem is kötöttünk ki sehol. Elég nehéz így kapcsolatot építeni a külvilággal. Amikor kikötöttünk valahol, két dolgot kerestünk: alkoholt és nőket. Általában mindkettőt megtaláltuk. A tapasztaltabbak pontosan tudták, hogy mire van szükségünk. Néha olyan dolgot kaptam, amit én magam is alig hittem el. Így mentek ezek a dolgok évekig. Néha vágytam valami újra, hogy jobb lehessek. Megérett bennem a bizonyítási vágy, hogy megmutassam mennyit érek. Hirtelen felindulásból elhatároztam, hogy hozzáadok valami pluszt a saját történetemhez: elvégzek egy orvosi iskolát. Természetesen minden nagyobb hajón volt néhány hajóorvos, így a cél egyértelmű volt. Az életem nagy mértékben megváltozott, mert nehéz volt beékelni a tanulást a munka és a pihenés közé. 5 év alatt sikerült elvégezni az iskolát. Nem voltam kifejezetten tehetséges, vagy kiemelkedő, de az akaratom és kitartásom megvolt. Nyelvvizsgáztam felsőfokon angol nyelvből és középfokon olasz nyelvből. 1 évet szolgáltam még a fregatton, majd áthelyeztek a spanyol haditengerészet egyetlen repülőgéphordozó-anyahajójára, a Príncipe de Asturias-ra. A spanyol haditengerészet flottája elég kicsinek számít, ezért nagy megtiszteltetésnek örvendhet az, aki egy ilyen hajóra kerül, főleg akkor, ha nem egyszerű matróz az ember. Rengeteg új dolgot kellett itt megtanuljak.
Egy kép a Príncipe de Asturias-ról:

Vízkiszorítása 16700 tonna, 195,7 méter hosszú, 24,3 méter széles, maximális sebessége 27 csomó (kb. 50 km/h), hatótávolsága 6500 km, a legénység 763 főt számlál.
Szereztem egy nagyon jó barátot ezen a hajón Carlos García személyében. Carlos félig olasz származású, ezért jó lehetőség volt vele gyakorolni az olasz nyelvet. Vele szolgálaton kívül is gyakran találkoztunk, Ő volt az egyetlen, akinek a mélyebb érzéseimről, életemről tudtam beszélni. Sajnos nem szolgálhattam sokáig ezen a hajón, mert 2013-ban leszerelték. Az orvoslást annyira megszerettem, hogy a hajóval együtt én is leszereltem és orvosként folytattam tovább az életem. Általános sebészként nem volt nehéz dolgom az elhelyezkedéssel. Sevilla egyik kórházában, a Hospital Universitario Virgen del Rocío-ban kaptam lehetőséget.
Egy kép a kórházról:

Az orvosi éveim nyugalomban teltek, szereztem néhány új barátot a kórházban. 2017 végén szert tettem egy hatalmas lottónyereményre. Nem volt rá különösebben szükségem, de ki ne vágyna arra, hogy bármit megvegyen magának, amit csak akar? A szüleim megdolgoztak mindazért, amijük most van, nekem pedig egyszerűen szerencsém volt. Szerintem ez egyáltalán nem baj, viszont azt én is belátom, hogy jó, hogy most és nem korábban történt.
Sok mindenre költöttem a pénzből, például mindig vágytam egy klasszikus sportkocsira. Korábban nem volt rá pénzem és értelme sem lett volna, hogy vegyek egy ilyet. Így, hogy minden szempontból volt rá lehetőségem, úgy döntöttem, hogy veszek egyet. Kisebb kutakodás és egyezkedés után végül sikerült beszerezni Lamborghini Diablo-t.
Egy kép az első klasszikus sportkocsimról:

Imádtam, élveztem, fokozatosan növekvő vágyat éreztem arra, hogy szerezzek még ilyen autókat. Szép lassan összevásároltam egy kisebb autógyűjteményt. A pénzből mindent megvehettem, így a hajók iránti vágyaim is beteljesültek. Vásároltam egy Riva Lamborghini luxus sporthajót és egy kisebb vitorlás hajót.
Egy kép a sporthajóról:
Egy kép a vitorlás hajóról, amin én is rajta vagyok:

Egy kép a vitorlás hajóról, amin én is rajta vagyok:

A munkámat szerettem, de feljebb akartam lépni. Megvesztegettem a megfelelő embereket, így felkerültem az igazgatóságba. Nem szoktam reklámozni, miért is tenném? Pénzen vásároltam karriert. Sokan szégyellnék saját maguk előtt, én nem. Minden álmomat pénzből valósítottam meg, ez van. Legalább megvalósult, én így boldog vagyok. Két dolog hiányzik az életemből: a szerelem és a család. A tökéletes élethez nem volt más hátra, mint ezeket megtalálni, viszont hiába kerestem, kutattam, nem találtam az igazán hozzám illő társat. Adódott egy lehetőségem a Los Santos Medical Center igazgatóságába kerülni, így elhatároztam, hogy egy új fejezetet nyitok az életemben és mindent egy lapra téve átköltöztem Los Santosba. A hajóimat eladtam és a pénzt eladományoztam. Természetesen az autógyűjteményem áthozattam Los Santosba, így pénzzel, autókkal, vagyonnal és a tökéletes társ megtalálásához fűződő reményekkel teli új életet kezdtem.

Vásároltam egy villát a város leggazdagabb részén, az autógyűjteményemnek pedig vettem egy mindennel felszerelt szuperbiztonságos garázst. Milyen hely lenne biztonságosabb egy bank alatti páncélozott garázstól? Ugye, nehéz jobbat találni. Újdonsült főigazgatóként megismerkedtem a kollégákkal. Mindenki nagyon befogadó volt és kedves, egy embert kivéve: Tiberius Hillt. Tiberius az én szememben, kezdetben egy nagyképű és kétszínű embernek tűnt. A puszta jelenléte is idegesített. Egy kis idő elteltével, a közös munka miatt jobban megismertem és hamar rájöttem, hogy bizonyos szempontból igen hasonlóak vagyunk. Remek segítség volt a nagy mértékű szakmai tudása és odaadó segítsége. Szabadidőnk egy részét néha együtt töltöttük és jó barátokká váltunk. Történt egyszer, hogy áthívtam Tiberiust szivarozni és italozni az otthonomba. A medence mellett ücsörögve whiskyztünk és az élet nagy dolgairól beszélgettünk. Kellő mennyiségű alkoholbeviteltől felbuzdulva kitaláltuk hogy felmegyünk a VINEWOOD felirat mögötti dombra és fellövünk néhány tűzijátékot csak úgy poénból. Elmentünk az első boltba, ami útba esett és egy rakás pénzt költöttünk egy ládányi tűzijátékra. Jó poénnak gondoltuk azt, hogy az egészet egyszerre felrobbantjuk. Annyira jó poén lett, hogy másodfokú égési sérülésekkel megúsztuk.
Az egyik alkalmazott hamar felkeltette az érdeklődésemet. Szépsége és személye elképesztően gyönyörű volt számomra. Úgy éreztem, hogy felragyog a szoba, amikor ő belép. Luna de la Mar-nak hívták, igéző tekintete és angyali hangja azonnal elvarázsolt. Nem tétováztam sokat, hamar elkezdtem ismerkedni vele. A randevú felkérésemre pozitívan reagált és minden jól sikerült, így a barátnőm lett. Idővel hozzám költözött és éltük szerelemtől fűtött életünket. Minden tökéletes volt, a szexet is beleértve. Az életemben az egyetlen zavaró tényezőt a közbiztonság fokozott mértékű romlása jelentette. Lunát többször elrabolták, vagy kirabolták. Velem is előfordult, hogy fényes nappal kiraboltak. Nagyon szerettem Lunát, bármit megadtam volna érte. Soha nem csaltam meg, pedig többször is lett volna rá általam nem kezdeményezett alkalom. Kapcsolatunk nagyon szoros volt, mégis a kezdeti tökéletesség egy korlátozott sablonosságba és monotonitásba fordult. Idővel ezek a problémák szöget ütöttek a fejembe és görcsösen próbálkoztam mindennel, hogy elkerüljünk egy rossz végkifejletet, de sajnos nem sikerült. A legfájóbb az volt, hogy tudtam, hogy ez Lunának is rossz így és maga a gondolat, hogy nem tudom helyrehozni, ezáltal számára nem tudok egy tökéletes életet teremteni. Végül közös megegyezéssel szakítottunk. Én még mindig nagyon szerettem őt és leírhatatlan fájdalmat éreztem Luna elvesztése miatt, de az ő érdekében elengedtem. Reménykedek, hogy idővel újra fellobban majd ez a tűz, de valójában én magam is tudom, hogy erre nagyon kicsi esély van és valószínűleg nem fog megvalósulni. A negatív hatások lelkileg nagyon megviseltek, a megszokottnál több alkoholt ittam esténként. A hideg, üres ágy látványa minden alkalomkor egy szúrás volt a mellkasomba.
A Lunával történtek miatt feladtam a főigazgatói pozíciót. A lelki gyógyulásban Tiberius sokat segített, az ő bíztató szavai rendkívül hasznosak voltak és a segítségével sikerült átvészelnem ezt az időszakot. Elhatároztam, hogy északra költözök és a bűnmegelőzésnek szentelem a további életem. Láttam a lehetőséget a Blaine County Sheriff's Office-nál, így beadtam a jelentkezésem a Sandy Shores-i kirendeltséghez. Tiberius korábban említette, hogy katonaorvosként végzett és egyszer szeretne majd valamilyen rendvédelmi szerv tagja lenni. Elmondtam neki a döntésemet és a kézenfekvő lehetőség miatt úgy döntött, hogy velem tart.
Irány Sandy Shores!