>> Leonor Carmen Flores -- A két világ közt <<

[Foxy1]

Leonor Carmen Flores – Karaktertörténet

Személyes információk – Személyleírás

A nevem Leonor Carmen Flores, 2005. október 31-én születtem Madridban. Egy hagyományokkal és elvárásokkal teli családban nőttem fel, ahol mindig arra ösztönöztek, hogy kifogástalanul teljesítsek az élet minden területén. Jogot végeztem a Reál Academia Española egyetemén, ahol elit képzésben részesültem, még a Royal Family támogatását is élvezve.
Ennek ellenére sosem éreztem igazán otthon magam ebben a világban. A formális tárgyalások, az elegáns öltözékek és a kötött szabályok nem tudták elnyomni bennem a szabadság utáni vágyat.
21 éves koromban úgy döntöttem, mindent hátrahagyok, és Amerikába, Los Santosba költözöm, hogy ott új életet kezdjek – távol a luxustól és az ismerős kapcsolatoktól.​

Pozitív tulajdonságaim

• Ambiciózus vagyok és céltudatos
• Nem félek változtatni az életemen
• Kitartóan és szívósan tanulok, dolgozom
• Képes vagyok beilleszkedni egy teljesen új környezetbe
• Nem riadok vissza a férfias szakmáktól sem
• Megbízható, hűséges vagyok azokhoz, akik közel állnak hozzám
• Kreatív és vállalkozó szellemű vagyok (saját borospincét hoztam létre)
• Szenvedélyesen élek és dolgozom
• Nyitott vagyok a kapcsolódásra – mind emberileg, mind érzelmileg

Negatív tulajdonságaim

• A családom véleménye ellenére is a saját utamat járom
• Sokáig kerestem a helyem a világban
• Néha talán túl sok mindent akarok egyszerre
• Két világ közt élek, ami kezdetben nagyon megterhelő volt
• Makacsságom miatt nehezen engedek mások véleményének
• A változásvágy néha túl vakmerő döntésekbe sodor

Erősségeim

• Jogászként és autószerelőként is megállom a helyem
• Megtanultam egy teljesen új szakmát a nulláról
• Nem hagyom magam eltántorítani mások kételyeitől
• Elhivatott vagyok – ha valamit elhatározok, véghez is viszem
• Az életemet új alapokra helyeztem külföldön, egyedül

Gyengeségeim

• Nehezen találtam meg a belső egyensúlyt a régi és az új életem között
• Gyakran túl nagy nyomást helyezek magamra, hogy mindenhol megfeleljek
• A kettős életmód (Madrid és Los Santos között) időnként kimerítő
• Lelki nehézséget okozott, hogy a családi hátterem elvárásainak nem felelek meg

Betegségeim / Fóbiáim
Az életem során nem diagnosztizáltak nálam betegséget vagy fóbát, ugyanakkor az életem során gyakran szembesültem érzelmi megterheléssel, a magány érzésével, illetve azzal, hogy önmagamhoz és másokhoz is meg kellett tanulnom őszintén kapcsolódni.

És amit én eltudok mondani az életemről.
Madridban születtem, 2005. október 31-én, egy hagyományokat őrző, elvárásokkal teli családban. Kiskoromtól fogva azt tanultam, hogy a kiválóság nem lehetőség, hanem kötelesség. A Reál Academia Española jogi karán végeztem, a Royal Family támogatásával. Elit oktatásban részesültem, de a fényes külső mögött szabadságra vágytam.
Bár sikeres jogi karrier állt előttem, mégis úgy éreztem, nem ez az én utam. 21 évesen úgy döntöttem, hátat fordítok mindennek, és Los Santosba költözöm. A családom nem támogatta ezt, és igazuk is volt abban, hogy ott az előkelő kapcsolatok mit sem érnek.

Az első hónapok kemények voltak. Diplomámmal sem tudtam érvényesülni, végül a Benny’s műhelyben találtam munkát. Itt új világ tárult elém: az autók világa.
Kezdetben sokan kételkedtek bennem, de tanultam, dolgoztam, és bebizonyítottam, hogy helyem van itt. Sykes, az egyik telephely megbízott, mentorommá vált, aki végig kísért a betanulásomon.

Egy nap munka közben találkoztam Diego Santiago-val – karizmatikus, vakmerő férfi volt. Valamit meglátott bennem: elszántságot, bátorságot és merészséget. Első közös kalandunk a Mount Chilliad sziklás ösvényeire vezetett. A naplementében, csendben, megosztottuk egymással a történetünket érzéseinket és gondolatainkat... Akkor értettem meg, hogy az otthon nem hely, hanem valaki, aki mellett önmagam lehetek.

Bár jogi pályámat sem hagytam teljesen hátra, Los Santos lett az új életem központja. Madridba hetente visszatérek dolgozni, de mindig hazatérek Diego-hoz és a barátaimhoz.
Megvalósítottam egy álmomat is: létrehoztam egy saját borospincét. Ez nem csak üzlet – hanem híd múlt és jelen között, ahol a spanyol hagyományok és Los Santos lüktetése találkoznak.
Sikerült szereznem barátokat hisz ott van a telep és nem persze Nina Lopez a leges legjobb barátnőm lett akire ha kell számíthatok0.

Imádom az autókat és motorokat. A hegyvidék ösvényein és a város fényei alatt egyaránt otthon vagyok. A Cadillac nyújtja számomra azt az érzést, amit nehéz szavakba önteni – egyszerre elegancia, erő és szabadság.
Az offroad autók nekem a merészséget adják, hogy a lehetetlent is meg lehet csinálni. A motorok a sebességet adják, hogy néha elkel hagyni a testedet és hagyni hogy menjen a lendülettel.
Ha valaha is volt az utaknak királynője, úgy érzem, én vagyok az.


Szerelmi élet kezdete 2025. ápr. 16.
„Tudom, hogy ez gyors, de nem akarok úgy tenni, mintha nem érezném.”


A hangom tisztán csendült a lemenő nap fényében, nem volt benne sem habozás, sem bizonytalanság. Diego először csak nézett rám – hosszasan, csendben –, mintha próbálná megérteni a szavak valódi súlyát.
Nem akartam, hogy elmúljon ez a pillanat. Nem akartam elengedni azt az érzést, ami már régóta ott bujkált bennem, csak eddig nem mertem kimondani.
Léptem egyet felé, mintha az ösztöneim vezettek volna, és abban a pillanatban Diego is megmozdult. Mintha ebben a mozdulatban találtuk volna meg mindketten azt a választ, amit addig hiába kerestünk.
Nem kellett több szó. Lehajolt, és megcsókolt. Nem szenvedélyesen, nem hevesen – hanem úgy, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga.
Ez a csók több volt, mint egy érintés. Ez volt az a pont, ahol két külön élet végre összeért. Ahol a magányos utak, a régi sebek és a kimondatlan vágyak mind elcsitultak.
A nap már alábukott a hegyek mögött, a világ elcsendesedett – és abban a csendben csak mi léteztünk.
Ott, akkor, egymásban találtuk meg az otthont. És ettől a pillanattól kezdve már nem volt visszaút.



Folytatás hamarosan....

 

[Foxy1]

Napi Bejegyzés – 2025. április 21.

>>la fiesta<<

A mai este egyszerűen fantasztikus volt! Nina Lopez barátnőmnél buliztunk, és úgy érzem, ennél jobb társaságot el sem tudnék képzelni. Nina a legjobb barátnőm, akinek a humorérzéke egyszerűen páratlan. Annyira jól tudja feldobni a hangulatot, hogy az ember automatikusan elfelejti minden gondját. Gina is velünk tartott ma este, és bár róla valamiért mindig a legrosszabb fotók készülnek, ettől még ő is különleges része a csapatnak. Mindenki hozzátett valamit az estéhez, és ettől lett igazán felejthetetlen.

A zenei élményt Daniel, a DJ biztosította, aki az egyik legjobb, akit valaha hallottam. A kezei között a zene életre kelt, és úgy pörgette a hangulatot, hogy az ember önkéntelenül is a táncparkettre lépett. Nem vagyok nagy táncos, de ma este mégis hagytam, hogy a ritmus magával ragadjon. Ez az élmény igazán felszabadító volt, és feltöltött energiával. Néha tényleg kell egy kis mozgás és zene ahhoz, hogy az ember kicsit jobban érezze magát, még akkor is, ha alapvetően nem rajong a táncért.

>>elkövetkezendő napjaim<<

A hétköznapi életben viszont a helyzetem elég bonyolult. Mostanában kicsit rejtőzködnöm kell, hiszen sosem tudhatom, mikor üthet be valami probléma. Éppen ezért legtöbbször a telepen vagyok, ahol valamennyire biztonságban érzem magam, vagy baráti körökben töltöm az időmet, mint például ma este. Ez az életforma nem egyszerű, de tudom, hogy erősnek kell maradnom, és vigyáznom kell magamra. Az ilyen bulik viszont segítenek elfelejteni a mindennapok nehézségeit, és újra érezni, hogy az életnek vannak szép pillanatai is.

Holnap újra munkába állok a borászatban, mert a mindennapok felelőssége nem várhat. A borászat nem könnyű munka, de van benne valami különleges, amit értékelek. A munka mellett majd időt töltök a telepen is, hogy továbbra is vigyázzak magamra és biztosítsam a nyugalmamat. Fontos számomra, hogy megpróbáljak egyensúlyt találni a munka, a biztonság és az élet örömei között.



>>pár kép a mai buliról<<










>>folytatás hamarosan....<<

 

[Foxy1]

>>Feszűltséggekkel teli nap<<

*Reggel*
A reggel hűvös csendjében megérkeztem a borospincébe. A levegő sűrű volt az erjedő szőlő illatával, a régi hordók között lépdelve pedig minden mozdulat ismerős nyugalmat árasztott. A pince mélyében dolgozva szinte elmerültem a saját világomban, a bor készítésének apró fortélyaiba. A gondolataim azonban máshol jártak – az elmúlt napok eseményei, a feszült beszélgetések és a kimondatlan szavak mind ott kavargtak bennem.



Eközben úton voltam Nina Lopez barátnőmhöz, amikor menet közben két holttestet találtam az úton. Éreztem, hogy nem hagyhatom ott őket bejelentés nélkül, ezért azonnal hívtam a 911-et, és értesítettem a rendőrséget. Rövid idő múlva a hatóságok kiérkeztek, és biztosították a helyszínt.



Közben Nina és a testvére, Gina is megérkeztek, hogy megnézzék, mi történt, de ők sem láttak többet vagy tisztábban, mint én. A helyzet feszültséggel volt telítve, a levegő nehézzé vált, miközben mindannyian próbáltuk feldolgozni a látottakat.


>>Délután<<


Miközben beszélgettünk, megérkeztek a mentők, és elszállították a holttesteket. Az események súlya még ott lebegett felettünk, de a nyugodt társalgás segített enyhíteni a feszültséget.







>>Délutáni órák vége fele<<
A délutáni órákban a Kocka Parkban egy spanyol találkozó zajlott, ahol Gina, Nina és én két spanyol sráccal beszélgettünk. A beszélgetés könnyed volt, a nap melege még érezhetően ott vibrált a levegőben, miközben élveztük a társaságot.

Ahogy a délután lassan estébe fordult, úgy döntöttem, hogy elmegyek a pincém mellé a tengerpartra, hogy megnézzem a naplementét. A levegő hűvösebbé vált, a hullámok pedig lustán sodródtak a part felé, miközben az ég narancs és vörös árnyalataival festette meg a horizontot.










A csend és a látvány tökéletes harmóniát teremtett.
Ahogy ott álltam, figyelve a nap utolsó sugarait, egy pillanatra minden gondolat elcsendesült bennem. Ez volt az a rövid, megfoghatatlan idő, amikor minden lelassul, és csak az adott pillanat létezik.





>>Esti órákban<<
A Benny’s telepen a motorom javítása épp zajlott. A kollégám a szereléssel volt elfoglalva, én pedig lazán beszélgettem vele, figyelve a műhely nyüzsgő életét. A háttérben a szerszámok csattogása, a motorok zúgása és az olaj szaga adta meg a megszokott, nyugodt hangulatot.

Aztán hirtelen a rádió recsegve megszólalt.

„Hagyj ott mindent, és szállj be a fekete autóba” – jött az üzenet.

A beszélgetésünk félbeszakadt, én pedig ösztönösen az udvar felé kaptam a fejem. A parkolóban egy sötét üvegű, fekete autó állt, és mellette egy férfi várt mozdulatlanul. Precíz tartás, kiszámított mozdulatok – az egész lénye egy profi ügynök nyugalmát sugározta, mintha egyenesen Hitman lépett volna elő egy játékból.

A műhely zaja hirtelen távolinak tűnt, és a levegő megfeszült körülöttem. Tudtam, hogy ez egy biztonsági szolgálat, de hogy pontosan mit akartak tőlem, azt még nem tudtam.



Leonor Carmen Flores belépett a házba, ahol Nina már az ajtóban állt, keze ökölbe szorult, arcán pedig egyértelműen látszott az elfojtott feszültség. Az előtérben a világítás tompán vibrált, mintha a levegőben izzó indulat hatással lenne még a környezetre is.




>>A vita<<

„Szia, Nina!” – mondta Leonor, próbálva lazán, mintha nem érezné a feszültséget.

„Szia. Nem megmondtam, hogy ne járkálj egyedül, Leonor?” – Nina hangja éles volt, mint az üvegszilánk, amely bármelyik pillanatban mélyen belevághatott volna.

Leonor megvetően felhorkant. „Ki az isten figyelne engem, Nina szerinted?” – szavai mögött ott bujkált az egyre növekvő feszültség.

„Nem is ismer engem senki a városban rajtatok kívül!” – tette hozzá, miközben a kezei már nem csupán karba voltak téve, hanem az ujjaival idegesen dobolt a karján.

A csend olyan fojtogatóvá vált, hogy szinte hallani lehetett a szívdobbanásokat.

„Az életedet és a mi életünket védjük” – mondta Nina halkan, de a szavai súlyosabban hullottak a padlóra, mint egy leejtett ólomtárgy. „Lehetnél tekintettel arra, hogy nem kellene egyedül járkálnod.”

Leonor arcizma megfeszült. „Mindig szóltam, merre megyek, nem?” – a hangja egy árnyalattal keményebbé vált.

„Úgy érzem, hogy 21 évesen is gyerekként kezelsz!” – csattant fel, és egy lépést hátrált, mintha a szavai fizikai hatást gyakorolnának a térre.

Nina egy pillanatra megmerevedett, de aztán megindult felé, léptei határozottak voltak, a tekintete pedig olyan éles, hogy Leonor úgy érezte, lyukat éget benne.

„Menj be!” – mondta végül, és a szavai nem egyszerűen utasításként hangzottak el, hanem ítéletként.

Leonor néhány hosszú másodpercig mozdulatlanul állt, mintha mérlegelné, hogy szembeszáll-e vele, de végül lassan megindult az ajtó felé. A feszültség nem múlt el – ott maradt, a levegőben lógva, várva arra, hogy a következő alkalommal újra kitörjön.



>>Folytatás hamarosan<<

 

[Foxy1]

>>A Nagy Nap<<


>>Szokásos reggeli órák<<

A reggelt a pincében kezdtem, ahol sikerült eladnom néhány bort. A nap szépen indult, és elégedetten távoztam. Ezután a Kocka Parkba mentem, hogy egy kicsit pihenjek és nézelődjek. A délután kellemesen telt, nyugodtan figyeltem a park életét, élveztem a friss levegőt és az emberek nyüzsgését.









>>Ismét egy kis feszültség<<

Később Nina közölte velem, hogy ma kötelező bent maradnom a házában. Ismét úgy éreztem, mintha egy kisgyerekként kezelne, és bár legszívesebben vitatkoztam volna vele, annyira határozott volt, hogy inkább nem szóltam semmit. Amint lehetőségem nyílt rá, kiszöktem, és a Benny’s telepre mentem, ahol pihenés közben beszélgettem a többiekkel. Jó érzés volt kicsit lazítani, kiszakadni Nina szigorú felügyeletéből.










>>Tracsparti<<


Délután, még a naplemente előtt, Nina-val, Gina-val és Daniel-lel álltunk a parkban,
beszélgettünk és nézelődtünk. A nap fénye lassan aranyba burkolta a környezetet,
miközben szóba kerültek a napi történések és néhány komolyabb téma is. Az idő telt, és ahogy az ég narancsos árnyalatot öltött, lassan mindenki elmélyült a saját gondolataiban.







>>Felüdülés<<

Később elindultam motorral a tengerpartra, élveztem a szabadságot, a hűvös esti szellőt és a hullámok halk morajlását. Miután leszállt az este, elhatároztam, hogy bemegyek a fodrászhoz és levágatom a hajamat. Az eredmény fantasztikus lett – mindenki azt mondta, hogy fiatalít, nem öregít. Én is elégedett voltam vele, úgy éreztem, hogy valami új kezdődik.







>>A soffőr<<

Az este végén visszatértem a telepre, hogy még egy kicsit szerelgessek, de ekkor megérkezett egy sofőr értem. A szőlőskert melletti vízeséshez vitt, ahol Nina, Gina és Diego vártak rám. A találkozás meglepetésként ért, de a legnagyobb döbbenet akkor jött, amikor Diego letérdelt és megkérte a kezem. A meghatottság teljesen elragadott, nem tudtam visszatartani a könnyeimet – ez volt az egyik legkülönlegesebb pillanat az életemben.








>>Leánykérés után<<

Az éjszakát teljes ünneplés követte. Végigvonultunk a városon, az autók dudái betöltötték az utcákat, majd a telepen a főnököm tiszteletünkre tűzijátékot lőtt az égbe. Az este végül Nina házában zárult, ahol nagy buli kerekedett, de én hamarabb lefeküdtem, mert a nap minden izgalma ellenére teljesen kimerültem.






>>Utógondolat<<

Összeségében nagyon jól alakult a napom, és a kívánhatnám bárkinek is, mindenkiken ilyen szuper barátai legyenek, és ne olyanok akik elárulják. És mindenki olyan párt találjon akimellet szeretné leélni az életét.



>>Folytatás hamarosan...<<

 

[Foxy1]

>>Változások szele.<<

Egy korszak vége.​

A reggel még a pincében indult, ahol eladtam az alkalmazottam által megtermelt bort. Ez mindig rutin volt, de valahogy ma másképp éreztem. Az üzlet még működött, de én már nem láttam benne a jövőt. Tudtam, hogy hamarosan nagyobb változás jön.... Ezután a Benny’s telepre mentem szerelni, hogy kicsit eltereljem a gondolataimat. Mindig szerettem ezt csinálni – volt benne valami megnyugtató. Ahogy elmélyültem a munkában, egy kis időre elfelejtettem a dolgokat, amik a fejemben kavarogtak.
Ezek után a lányokkal még a kocka parkban beszélgettünk, hiszen ez a kedvenc helyünk. Itt osszuk meg a véleményünket egymással itt jönnek létre újabb barátságok, ittt születnem a legjobb gondolatok. Nem mellesleg mi 3--an olyanok vagyunk mint 3 térfigyelő kamera! Mi minden balesetnél, szappan operánál ott vagyink és halgatózunk. Nem mi keressük a bajt, hanem a baj keres minket.

Az új kezdet​

Délután meghoztam a végső döntést: lezárom a borászatot. A céges autókat eladtam, és ezzel hivatalosan is lezártam ezt a korszakot. Amint a papírok aláírásra kerültek, éreztem, hogy megkönnyebbültem – mintha egy hosszú ideje húzódó fejezet végre becsukódott volna. A kapott pénzből vettem egy sportautót. Mikor először ránéztem, tudtam, hogy ez a változás nemcsak belül zajlik le, hanem kívülről is látszani fog. Ahogy beültem, azonnal azt éreztem, hogy ez egy teljesen más irány – valami új, valami izgalmas. Később bementem a telepre, hogy megmutassam az új autót. Mindenki kíváncsi volt rá, én pedig büszkén meséltem róla. Éreztem, hogy most tényleg valami újba kezdtem.

Bizalom​

Daniel Parker, aki már nemcsak a védelmemért felelős ember, hanem igazi barátom lett, segített az autóm tuningolásában. Egy ECU-t szereltünk be, amivel beállíthatóvá vált a teljesítmény és a sebesség. Ez egy újabb lépés volt afelé, hogy a saját utamat járjam, és úgy alakítsam az életemet, ahogyan én szeretném. Ezután ismét visszamentem a telepre szerelgetni. A nap lassan a végéhez közeledett, de én még nem voltam kész arra, hogy pihenjek. Szerettem elveszni a részletekben, apróbb dolgokat javítgatni, mert ezek mindig segítettek lecsendesíteni az elmém.

A tiltott sziget​

Ahogy besötétedett, úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a szigetre. Tudtuk, hogy nem igazán kellene kijárkálnunk oda, de a kalandvágy és a szabadságérzet mégis arra vitt minket. A víz halk morajlása és az éjszakai égbolt nyugalmat adott, miközben csak ott álltunk, távol minden problémától.

Visszafelé találkoztunk Daniel Marino apjával,
Raffael Marinóval. Elsőre is tiszteletreméltó embernek
tűnt, és ezt csak tovább erősítette a találkozásunk. Egy autós összejövetelre mentünk, ahol volt lehetőségünk jobban megismerni őt, és ahol egy kicsit belemerültünk az autók világába.

A gondolatok éjszakája​

Az éjszaka végül Nina házában ért véget. Mindenki még ünnepelt, beszélgetett, élvezte az estét, de én egyedül maradtam a szobában. Csak feküdtem az ágyon, bámultam a plafont, és újra és újra visszapörgettem a tegnapi leánykérés pillanatait. Az érzések túl erősek voltak ahhoz, hogy csak úgy tovább lépjek rajtuk.







>>Utó gondolat<<

Az elmúlt napok eseményei hirtelen összeálltak a fejemben. A borászat vége, a sportautó, a tuning, az új találkozások – minden egyetlen irányba mutatott. Egyértelmű volt, hogy ez egy új korszak kezdete.


>>Folytatás hamarosan....<<

 

[Foxy1]

>>Lelki világ felfedése<<

>>Egy új nap borászat nélkül<<​

Ma reggel valami egészen más érzés fogadott – először nem indultam a pincébe, nem éreztem a bor és a hordók jellegzetes illatát, nem volt dolgom az eladásokkal. A borászat véget ért, és ahogy kiléptem az ajtón, végleg lezártam ezt a korszakot. Furcsa volt, még szokatlan, de valahol mélyen megkönnyebbülést is éreztem.

​

>>Tíltott szíget<<

Délelőtt úgy döntöttem, hogy kimegyek a tiltott szigetre. Nem volt ez egy szokásos séta – kutattam, keresgéltem dolgokat, olyan helyekre mentem, ahol nem kellett volna lennem. Tudtam, hogy nem lenne szabad ott járkálnom, mégis megvolt benne az a titokzatos vonzás, ami mindig visszahúzott. Az órák lassan teltek, és miközben egyre mélyebbre merültem az ottani világban, éreztem, hogy ez a hely még mindig sok mindent rejteget.


>>Szokásos Tracsparti helyünkön<<

Délután Nina Lopez barátnőmmel találkoztam a Kocka Parkban. Vele mindig könnyű volt beszélgetni, és ahogy leültünk, szinte azonnal megnyugodtam. Szerettem ezeket a pillanatokat – amikor a világ egy kicsit lelassult, és csak mi ketten voltunk a beszélgetésben. Különösen megdöbbent, amikor meglátott egy autót, ami teljesen olyan volt, mint az övé. „Ez ugyanaz, mint az enyém!” – mondta, és percekig csak figyelte, mintha saját tükörképe lenne.





>>Halál eset<<


Ezután megkértem Daniel Parkert, hogy vigyen el az autókereskedésbe, de útközben egy sokkoló jelenetbe botlottunk: egy férfit találtunk az út szélén, mozdulatlanul. Nem tudtam egyszerűen csak továbbmenni. Muszáj volt megnéznem, és azonnal hívtam a rendőrséget. Nem hagyhattam ott, a szívem nem engedte.








>>Apa lánya kapcsolat?<<


Daniel Parkerrel a szokásos vitánkat vittük végig, és én nyilván élveztem minden pillanatát. Tudom, hogy néha kiakad rám, de pontosan ez az, amit szeretek benne – hogy mindig őszinte, és nem fél kimondani, amit gondol. Persze, ő is tudja, hogy direkt csinálom. Sokat szoktam szívni a vérét, mert egyszerűen imádom látni, ahogy próbálja megőrizni a nyugalmát, miközben én makacsul ragaszkodom a saját igazamhoz.


Daniel nem csak egy barát. A kapcsolatunk sokkal mélyebb – olyan, mintha apa-lánya viszony lenne köztünk. Igaz, sokszor mondta már, hogy makacs vagyok, de ez velem jár. 21 éves vagyok, fiatal vagyok, és élnem kell az életemet. Ő ezt pontosan tudja, és bár néha bosszankodik, mindig ott van, hogy vigyázzon rám.

Tudom, hogy szeret engem, és én is szeretem őt. Nem csak azért, mert mindig ott van, hanem azért is, mert tudom, hogy minden vitánk mögött az van, hogy csak védeni akar. Ez az, amiért soha nem tudnék haragudni rá – mert minden szava és tette mögött
ott van az a törődés, amit senki más nem tudna úgy megadni, mint ő.


>>Lelki béke Nina-val<<

Ahogy besötétedett, Nina Lopez barátnőmmel elmentünk a Mount Chilliad-ra kirándulni. Quaddal mentünk fel, és fent hosszú beszélgetésbe merültünk. Ő volt az a barát, akiben mindig megbízhattam, akinek elmondhattam minden problémámat. Nem volt nála kedvesebb és gondoskodóbb barátnőm – tudtam, hogy bármi történik, rá mindig számíthatok.

Másfél órát töltöttünk fent, figyeltük a csillagokat, és csak beszélgettünk. A világ többi része távolinak tűnt, mintha csak ketten léteznénk ebben a pillanatban. A nap teljesen lebukott a horizontra, és végül elindultunk lefelé.


>>Szegény Nina<<

Amikor visszaértünk, kiderült, hogy Nina egyik házát – amely közel volt Diego házához – feltörték. Én nem tudtam, hogyan segíthetnék, így végül úgy döntöttem, hogy lepihenek. Tudtam, hogy Daniel ott van, és segít, ahogy mindig is szokott.


>>Belső elme gondolatai<<

Végül egyedül maradtam a szobában, feküdtem az ágyon és bámultam a plafont. Az elmúlt nap eseményei cikáztak a fejemben, de leginkább a tegnapi előtti leánykérés. Nem tudtam kiverni a fejemből, újra és újra lepörgettem magamban.
Minden megváltozott. Éreztem, hogy ez már egy teljesen új fejezet az életemben.







>>Folytatás hamarosan...<<