Keon Rawlins - Touchdown

CruelCry

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:60


Keon *TDee* Rawlins
Születési ideje, helye: 2006.07.23 Brooklyn-Bedford-Stuyvesant



1000014025.jpg




Keon Rawlins Brooklynban születik, de az élete már nagyon korán rossz irányt vesz.
Öt éves, amikor a szüleivel autóbalesetet szenvednek, és a helyszínen életüket vesztik.
Ő túléli, de onnantól teljesen egyedül marad.
Árvaházba kerül, ahol négy évet tölt el, idegenek között, egy olyan helyen, ahol gyorsan meg kell tanulnia alkalmazkodni.
Kilenc éves korában egy házaspár örökbe fogadja, Jamal és Elizabeth Rawlins.
Nem lehetett saját gyerekük, ezért Keon lesz számukra minden.
Jamal egy volt profi amerikai focista, később edzőként dolgozik, fegyelmezett és határozott ember.
Elizabeth egy bankban dolgozik, nyugodt természetű, gondoskodó nő.
Keon az igazi szüleire nem emlékszik, csak néhány régi fényképre, amiket néha megnéz.
Számára Jamal és Elizabeth jelentik a családot.
Megkap mindent, amire szüksége van, stabil otthont, figyelmet és támogatást.
Az iskolában jól teljesít, nem keveredik bajba, és hamar megtalálja azt, ami igazán érdekli.
Az amerikai foci.
Jamal hatására kezd el komolyabban foglalkozni vele, és már fiatalon látszik, hogy tehetséges.
Tizenegy évesen csatlakozik egy csapathoz, ahol gyorsan kitűnik a többiek közül.
Nemcsak fizikailag erős, hanem jól látja a játékot és gyorsan tanul.
Ahogy telnek az évek, egyre jobb lesz, és egyre több meccsen bizonyít.
A csapat egyik kulcsjátékosa lesz mint támadó *Tight End*. Több győzelemben is fontos szerepet játszik.
Idővel más csapatok is felfigyelnek rá, és ajánlatokat kap, de ő ezeket visszautasítja.

Hű marad Jamalhoz, aki nemcsak edzője, hanem apja is számára.



“Between Two Worlds: From Brooklyn to Forum Drive
1000014023.jpg

Tizenkilenc éves, amikor megérkezik egy levél Los Santosból.
A Raiders csapatától keresik meg egy komoly ajánlattal.
Ez már egy teljesen más szint, nagy lehetőség a karrierjében.
Jamal tudja, hogy ezt nem tarthatja vissza, még ha nehéz is elengedni.
Sokat beszélgetnek róla, mérlegelnek, majd végül Keon meghozza a döntést.
Los Santosba költözik, hogy ott folytassa a pályafutását.
Kezdetnek egy olcsó lakást találnak neki Forum Drive-on.
Egy dolgot viszont nem vesznek elég komolyan.
A környéket.
Amikor Keon megérkezik, még nem sejti, hogy milyen helyre került.
Ahogy belép az utcába, azonnal észreveszik a helyiek.
Több srác méregeti, kérdezgeti, kicsit feszülten közelítenek felé.
Van azonban három ember, akik normálisabban állnak hozzá, Cuff, Neez és Swipe.
Ők beszélgetnek vele, megkérdezik honnan jött és mit keres itt.
Végül elvezetik a motelhez, amit keresett.
Keon felviszi a cuccait, majd körbenéz a szobában.
Gyorsan rájön, hogy ez nem az a környezet, amihez hozzászokott.
A hely lepukkant, a szoba elhanyagolt, a levegő állott.
A motel bejárata egy szűk, rácsos sikátoron keresztül vezet, ami tele van szeméttel.
Később kiül oda, a telefonját nézegetve próbálja feldolgozni az új helyzetet.
Ekkor újra megjelenik Cuff.
Beszélgetni kezdenek, és Cuff próbálja felmérni, hogy kivel van dolga.
Elmondja neki, hogy ez a környék nem veszélytelen, és jobb, ha odafigyel arra, hogyan viselkedik.
Keon ekkor kezdi igazán észrevenni a részleteket.
A falakon graffitik, jelek, nevek.
Több helyen ugyanaz a felirat jelenik meg.

7-4 Maniac Criminal.
Ekkor áll össze benne, hogy egy banda területére költözött.
De nincs lehetősége máshova menni, így maradnia kell.
Másnap elindul, hogy megkeresse a Raiders edzőközpontját.
Hosszú utazás után meg is találja.
Ott teljesen más világ fogadja.
Rendezettség, fegyelem, profizmus.
Pozitívan fogadják, és hamar a szerződésre kerül a sor.
Keon aláírja, ezzel hivatalosan is a csapat játékosa lesz.



Jó tulajdonságok:11111111111.jpg


  • Kitartó – nem adja fel könnyen, akár edzésről, akár az élet nehézségeiről van szó
  • Fegyelmezett – Jamal nevelése meglátszik rajta, tudja mikor kell visszafogni magát
  • Tanulékony – gyorsan alkalmazkodik új helyzetekhez, legyen az sport vagy az utca
  • Tisztelettudó – megadja a tiszteletet azoknak, akik kiérdemlik
  • Hűséges – ragaszkodik azokhoz, akik mellette álltak (Jamal, Elizabeth)
  • Céltudatos – tudja, mit akar elérni a sportban, és hajlandó tenni érte
  • Nyugodt természetű – nem ugrik minden provokációra, képes kontrollálni magát
  • Megfigyelő – figyeli az embereket és a környezetét, mielőtt reagál



Rossz tulajdonságok:

  • Túlzottan alkalmazkodó – néha túl könnyen sodródik másokkal, még ha nem is ért egyet velük
  • Kettős életet él – nehezen kezeli a sport és az utca közti különbséget
  • Befolyásolható – a környezete hatással van rá, főleg a banda jelenléte
  • Elfojtja az érzéseit – nem beszél arról, ami benne van, inkább magában tartja
  • Kockázatvállaló – egy idő után egyre többet vállal be, hogy beilleszkedjen
  • Bizonytalan identitás – nem mindig tudja, hova tartozik igazán




Elkezd edzésekre járni, dolgozik, fejlődik.
Közben pedig lassan elkezdi megismerni a környéket is.
Forum Drive-on egyre több emberrel találkozik, egyre többet beszélget az utcán.
A banda tagjai idővel megszokják a jelenlétét.
Már nem idegenként néznek rá.
Néha próbára teszik, de Keon nem reagál feleslegesen.
Figyel, tanul, alkalmazkodik.
Cuff tanácsait komolyan veszi, és ez segít neki elkerülni a problémákat.
Ahogy telik az idő, egyre többet lóg velük.
Szinte mindennap ott van.
Megismeri a banda komolyabb tagjait is, Chain-t és Crash-t.
Két teljesen külön világ kezd kialakulni az életében.
Az egyik a sport, a másik az utca.
És egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a kettő előbb-utóbb össze fog ütközni.
 
Utoljára szerkesztve:

CruelCry

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:60



"From Player to Killer"



A mai nap is teljesen átlagosan indul.
Felébredek, eszek valamit, aztán megyek edzésre.
Minden rendben van, ugyanaz a ritmus, ugyanaz a fókusz.
A pályán minden tiszta, ott tudom ki vagyok és mit kell csinálnom.
Délután, mint általában, lemegyek a hoodra.
Már megszokott, hogy ott lógok velük, beszélgetünk, megy a szokásos feszültség, beszólások, semmi extra.
De ma valami más.
Érzem a levegőben.
Látom, hogy Chain és Crash a raktár körül pakolnak, táskákat hordanak ki, dobálják be az autókba.
Feszültek, idegesek, nem az a laza hangulat van.
Nem kérdezek semmit, úgy vagyok vele, hogy ez nem az én dolgom.
Csak állok, figyelek, mintha nem is lenne közöm hozzá.
Aztán Chain összehív mindenkit.
Rám is ránéz.
Ez már önmagában furcsa.
Azt mondja: Keon, te is jössz velünk.
Ott állok, és egy pillanatra teljesen lefagyok.
Más a tekintete, keményebb, hidegebb.
Nem kérdés, nem kérés.
Parancs.
Nem mondok semmit, csak beállok a többiek közé.
Elindul valami terv, beszélnek, szerveznek, és egyre jobban érzem, hogy ez nem egy sima dolog.
Ez komoly.
Túl komoly.
A szívem elkezd verni, sokkal jobban, mint bármelyik meccsen.
Tudom, hogy már túl sokat láttam és hallottam.
Azt is tudom, hogy innen nem lehet csak úgy kisétálni.
Egyszer csak Chain a kezembe nyom egy fegyvert.
Csak állok, és nézem.
Ott van a kezemben.
Valóságos.
Nincs választásom.
A következő pillanatban már az autóban ülök a többiekkel.
Elindulunk, nem tudom pontosan hova, csak megyünk.
Raktárakhoz érünk.
Egy szürke autót veszünk körbe, kirángatnak belőle egy embert.
Ő vezet minket tovább egy másik raktárhoz.
Követem a többieket, mintha nem is én lennék ott.
Mindenki maszkot húz.
Gondolkodás nélkül leveszem a pólóm alatti fekete rövidujjút, és az arcomra kötöm.
Nem is tudom miért.
Csak csinálom.
Berohanunk a raktárba.
Fegyverek elő, mindenki ráfog a bent lévőkre.
Én csak állok, próbálom felfogni mi történik.
Aztán valamiért kifelé tereljük őket.
Három embert betuszkolnak egy csomagtartóba.


FiveM_b3751_GTAProcess_2026-03-14_20-39-39_344.jpg



"Blood on My Hands"

Van egy kínai férfi, aki ott marad, remegve, teljesen összetörve.
Chain odalép hozzá, és csak annyit mond neki, hogy menjen a kikötőbe.
Aztán rám néz.
A gyomrom összerándul.
Azt mondja: Keon, gyere.
Elindulok utána.
Nem gondolkodom.
Csak megyek.
A férfi előttünk lépked, látszik rajta, hogy retteg.
Elérünk a kikötő végére.
Chain megállítja, ráparancsol, hogy álljon a stég szélére.
A férfi sírni kezd, könyörög, de engedelmeskedik.
Megáll az idő.
Aztán Chain hangját hallom.
Keon, lődd fejbe.
Nem fogom fel.
Mintha nem is nekem mondaná.
Mintha nem is a valóság lenne.
Remegő kézzel előveszem a fegyvert.
A férfi elé állok.
A szemembe néz.
Valamit mond, könyörög, de nem értem.
A szívem olyan hangosan ver, hogy mindent elnyom.
Csak Chain hangját hallom.
Húzd meg a ravaszt.
Húzd meg.
Hirtelen minden elcsendesedik.
Mintha eltűnne a világ.
Csak egy tompa zúgás marad.
Aztán egy villanás.
Amikor újra látok, a férfi már a vízben van.
A vér szétterül körülötte.
Csak állok.
Aztán elindulok vissza.
Nem érzem a lábaimat.
Ez a leghosszabb út az életemben.
Lépésről lépésre kezd összeállni bennem, hogy mit tettem.
Megöltem valakit.
Beülök az autóba.
Senki nem mond semmit.
Megyünk tovább egy másik helyre.
Ott kiszedik a csomagtartóból a másik három embert.
Falhoz állítják őket.
És minden nagyon gyorsan történik.
Fegyverek elő.
Lövések.
Egy pillanat alatt vége.
A testek a földön.
Valaki felgyújtja az épületet.
A lángok felcsapnak, füst mindenhol.
Mintha ezzel akarnák eltüntetni az egészet.
Visszamegyünk a hoodra.
Felmegyek a lakásba.
Egyenesen a fürdőbe.
A WC mellé rogyok és hányni kezdek.
Nem tudom mennyi ideig tart.
Az idő eltűnik.
Arra térek magamhoz, hogy a kádban fekszem.
Hideg van.
Kényelmetlen.
Kikúszok, eljutok az ágyig.
Onnantól nincs meg semmi.
Napokig nem megyek sehova.
Nem edzésre, nem a hoodra.
A telefont sem veszem fel.
Csak fekszem, és próbálom összerakni magam.
Ez volt életem legrosszabb napja.
Valahogy összeszedem magam, gyógyszerekkel, erőltetve.
Visszamegyek edzésre.
De már semmi nem ugyanaz.
Az öltözőben szirénákat hallok.
Felnézek, mintha a rendőrök állnának az ajtóban.
Aztán eltűnnek.
A pályán is elkalandozik a fejem.
Nem vagyok ott teljesen.

FiveM_b3751_GTAProcess_2026-03-14_21-01-03_786.jpg

Minden megváltozik.
Én is.
És legbelül tudom, hogy innen már nincs visszaút.
Csak egy bujkáló árnyék vagyok a saját életemben.​
 

Kinézet személyre szabása

Top Alsó