Kenji Takamura története Tokyó egyik csendes, kertvárosi negyedében kezdődött, ahol a neonfények távoli lüktetése helyett még a zongora lágy dallamai töltötték meg az estéket. Kenji egy átlagos, de szeretetben gazdag családban nőtt fel; szülei becsületes, dolgos emberek voltak, akik hittek a fegyelem és a művészet erejében.
Az első akkordokat édesapja mutatta meg neki a kopottas családi zongorán. Kenji ujjai hamar ráéreztek a billentyűk ritmusára, így a szülői leckéket hamarosan egy szigorú magántanár váltotta fel. A fiú gyerekkora a kották és a gyakorlás bűvöletében telt, miközben az ablakon túl Tokyó lassan világmetropolisszá duzzadt.
A középiskola után egyenes út vezetett a zeneművészeti főiskolára. Itt Kenji már nem elégedett meg a zongora klasszikus hangzásával: kezébe vette a gitárt, és felfedezte saját hangjának erejét is. Az intézmény falai között egy külön énektanár segített neki kicsiszolni azt a karakteres orgánumot, amely később a védjegyévé vált.
Bár imádta hazáját, a szíve mélyén mindig is vágyott az ismeretlenre. Úgy érezte, a művészete akkor teljesedhet ki igazán, ha kilép a megszokott keretek közül. Így hagyta el Tokyót, és költözött Los Santosba, a lehetőségek és a kontrasztok városába.
A Los Santos-i évek nem voltak mindig könnyűek, de a város nyers energiája és a szabadság íze megtanította őt arra, ami a tankönyvekből kimaradt: a zene nem csak technika, hanem a lélek túlélési eszköze. Ma Kenji Takamura már nem csak egy tehetséges zenész a sok közül; ő egy olyan művész, aki a távoli Japán fegyelmét ötvözte az amerikai álmok szabadságával, és aki minden egyes dalában a boldogság valódi értékét hirdeti.