Boris 1986.11.3-án született Albániában, Berat városában. Apja szerb származású anyja albán és van 6 testvére is melyből csak ketten fiuk. Miután elvégezte a villanyszerelői szakot, apja kényszerítetter, hogy lépjen be a seregbe amit nehezen de meg is kellett tennie. A katonaságon egyszer elkezdett hülyét színlelni ezért kirakták így haza is ment. Boris addig a napig csendes és gyáva fiu vólt, viszont akkor elhatározta, hogy otthagyja az apját és szerető anyját meg a testvéreit és elmegy Oroszországba.
Ott egy pár évig villanyszerelésből élt aztán megismerkedett egy férfival akinél elkezdett dolgozni. Mivel mindigis szerette a törvényen kívüli cselekedeteket ezért egy nap el is határozta hogy belép egy szervezetbe ha lesz rá lehetősége, így otthagyva munkáját keresgélni kezdett majd az egyik ismerőse aki dealer vólt mondta, hogy ő üzletelt pár orosz fickóval így telefonszám csere után rögtön fel is kereste a fickókat és örök hűségre felesküdve kezdte el az új életét amit mindigis szeretett vólna.
Boris sokszor szereti felhúzni mások agyát így néha ő jön ki belőle szarul, ugyanakkor nagyon optimista személyiség aki minden körülményben csak a jót látja, legyen akármilyen rossz
is a helyzet. Sokszor okoskodik ezért néha idegesítő is tud lenni, viszont nagyon próbál mindenkit összetartani és kedves lenni hozzájuk ha a helyzet is úgy kivánja. Nem ítéli el az alkoholt a cigit sem a kábítószereket, ő maga is szokta fogyasztani. Nagyon barátságos még ha néha az emberek idegeire is megy.