Utálja a drogokat. Gusztustalannak találja a dolgot. Mindent, ami szintetikus, ami tabletta vagy por vagy fecskendővel kell belőni. Látta eleget. Látta mit tudnak, hová vezeti az embert. Vespucci szerves része volt a kábítószer. Ő maga egyetlen egyszer próbálta ki, egyetlen kicsike utcát szívott fel. De gyengének bizonyult, továbbra is igényt tartott a szerre. Azonban azt nem kapta meg. Nem engedték neki. Hosszú-hosszú időn át szenvedett vele, mire nullára kihozta a dolgot. Azt hitte megszabadult tőle. Nem engedheti a közelébe a szert. Se most sem később!
Ám ez nem ilyen egyszerű. Rá kellett jönnie. Slice, ha olyan körökben mozogsz, nem vonhatod ki teljesen az életedből. Ha nem is szeded, de el kell fogadnod a jelenlétét. És itt jön a megalkuvás. Az elfogadás. Mert nincs lehetőség változtatni, elfogadni kell. A seb begyógyult, a gyűlölet marad. Csupán formálódik ahogy telik az idő. Ha nem tudsz megszabadulni a dologtól, majd utálod azt, aki használja. Köpött minden junkiera. Egy cseppnyi szánalmat sem érzett irántuk. Pokolba az összessel! Első és rendszeres fogyasztókkal! Pokolba veletek, ott égjetek el! A társadalom söpredéke vagytok! A lábam törlöm a ruhátokba! Ja, de várj egy percet...
Itt van ez a lány. Sarah a neve. Két hete még gyűlölték egymást. Hova tovább, a srác 10 perc után lekurvázta. Mély, mi? Mégsem lehet felróni a srácnak. A környezetben, ahol felnőtt, bevett dolog volt ez. Teljesen normális. Sőt, a csaj még hergelte is! De vajon mentség ez? Akárhogy is, ezen már régen túl vannak. Sokat beszélgettek. Személyesen és a neten is. Volt köztük valami. Kémia vagy rezgés. Ki, hogy hívja. Történtek dolgok, szavak lettek kimondva. A szavak pedig tettekké váltak. Most egész Ktown azt hiszi, hogy egy párt alkotnak. Pedig nem...
Már-már gondolkozott a dolgon. Talán megérdemelne egy esélyt a dolog. Esetleg működhet. A srác tanult a hibáiból. Nem történne meg megint, ami megtörtént... Okosabb lenne!
Ám kedd este volt. Malibu. Sarah és Slice a ház előtt beszélgettek. Mosolyogtak, nevettek. Örültek egymásnak. Minden rendben ment, minden sima volt. Gekko ugrott elő. "MA MALIBU! ÉS MENNI AKAROK!" - pofátlankodott be őszinte örömmel az arcán. Menjünk? Menjünk! Körbenéztek, kikérték az italt. Befoglaltak egy helyet, beszélgettek. Egy ismerős jelent meg a semmiből, török a srác, Slice már ismeri. Kanat. Váltottak pár szót, de a srác furcsa volt. Nem takargatta a dolgot. Szét volt cuccolva. Megkínálta a duót is. Slice reflexből utasította el. És Sarah? A srác gyomra begörcsölt. Nem gond Cameron? - tette fel a kérdést, amire a srác nem állt készen. Ezt nem én mondom meg! - nyögte ki a srác.
Ez nem lehet igaz. Első fogyasztó volt, de olyan gyorsan szívta fel az aprócska utcát, mintha éves rutinja lenne. Slice teljesen megfeszült, kiábrándultságot érzett magában. Ilyen az ő szerencséje. Hosszú idő után egyszer nyitna és nézd meg mi lesz belőle! Az érzés, mint hideg zuhany érte. Nem tudta mit tegyen. Megalkudjon? Ahogy azt korábban is tette? Jobb lesz, lehet... Még csak az elején volt a dolognak. Szerencséjére. Onnantól próbálta terelni gondolatait. Bármire, csak ne a lányra. Dumált mindenkivel, ütötte az időt. Szemével mégis folyamatosan őt kereste. Eltűnt. HOVÁ TŰNT?
Ne idegeskedj a dolgon! Mit érdekel téged? Ne feledd, drogos! Engedd el a dolgot! Szíve mégis százszor nehezebb volt a hazafele vezető úton. Miért kellett elfogadnia? Miért nem olvasott a szemeiről? Hol lehet most? Rendben van egyáltalán? Senkit nem érdekel! Vezess haza és feküdj le aludni!
Reggel csipog a telefon. Sarah volt az, rendben van, nincs semmi gond. Nem emlékszik semmire. Háh! Te bajod! Mégis... Egyből rányomott a replyra. Mintha teljesen elvesztette volna a kontrollt a teste fölött.
Visszaírt. Haragudott rá, magát pedig gyűlölte. Reményvesztettnek látta a helyzetet. Mégis pötyögött és pötyögött....