Szétcsúsztam, belefáradtam az új érzések felfedezésébe, nem is akarok velük foglalkozni, nekem nem tetszik a való világ, vissza akarok térni a megszokott kis kalitkámba. Kinek és miért töröm magam? Dragomir állandóan utazik, alig találkozunk, de szeretem. Istenem mennyire szeretem őt. Na, csak még egyszer utoljára, úgysem tudná meg senki. Jól játszom a szerepem. Vagy zárjam magamra az ajtót? Éhezem. Nem-nem eddig olyan könnyen ment, hogy adhatnám fel? Beszélnem kéne vele, de ha rájönnek meghal. Meghalok én is. Adrenalin kell, igen ez lesz a megoldás. Adrenalin. Mindennap nézem Paybacc ír-e Facenetwork-ön, van e valami balhé. Balhé kell nekem. Újra önmagam akarok lenni és nem törődni a világ fájdalmaival. Képtelen vagyok összefüggően írni. Egy normális mondatom sem volt eddig. Milyen gáz vagyok, mi lett belőlem, mint valami tini picsa. Hányingerem van, hányingerem magamtól. Jó elhatároztam magam. Holnap elmegyek hozzá és ha lebukok akkor viselem a következményeket, nincs vesztenivalóm. Én csak egy drog dealer vagyok, nem értem el semmit, minek habozok?
Másnap elmentem Theo-hoz az új lakására, nem bírom már a bűntudatot, baszki megbántam, hogy ezt tettem vele, tönkre kúrtam az egész életét, hogy lehetek ekkora patkány. Miattam dőlt össze a karrierje, miattam nem lehet orvos. Tönkretettem egy ember életét és még bele is rúgtam. Azt hiszem ezen nincs mit szépíteni, én vagyok itt a probléma nem más. Még magam sem tudom, hogy tudok tükörbe nézni. Theo eleinte látszott, hogy félt, nehezen akart velem szóba állni állandóan a tetőket pásztázta, mondjuk megértem. Végül sikerült rávennem, hogy beszéljünk, behívott a lakásába. Nem kellett sok, hogy az érzelmeim felszínre törjenek, elsírtam magam előtte. Szinte térden állva könyörögtem neki, hogy bocsásson meg. Nem tudom mi ütött belém. Hajtott a bosszúvágy, de ráeszméltem, hogy mindaz, ami vele történt annak én vagyok az okozója, még akkor is, hogy nem minden szándékosan történt. Theo szemében láttam, hogy szintén elérzékenyül, de ő már annyit kapott, hogy talán képtelen sírni. Bólintott felém, megközelített és szorosan átölelt. Megbocsájtott? Ezek után is? Miért? Lehetetlen, gyűlölőm magam. Neki is bűntudata lenne vagy szimplán jó ember? Emlékszem arra a napra mikor csúnyán helybenhagytam, ugyanúgy megrémített a szavaival, mint akkor este. Milyen véletlen egybeesés.
Denisa által a köreinkben kezdett mozogni egy ismeretlen férfi, mint kiderült a pasija és Sergionak hívják. Ezzel nem is lenne probléma, ha nem lett volna ott Belov, akivel kavart ugye. Mindegy ne menjünk bele, mert elég „bonyolult” az ügy. A lényeg, hogy ez a férfi Sheriff volt, rögtön felkeltette a figyelmem. Többet akarok róla megtudni, hogy jutott el idáig. Nem hiszem el, hogy csak a „nagy szerelem” miatt. Végül igazam is lett. Kiderült, hogy nem volt álom gyerekkora, néha kezdek elcsodálkozni, hogy kibaszottul nem mi választjuk a sorsunkat, ez már gyerekkorunkban eldől, minden otthonról jön. Neki sem volt felhőtlen a gyerekkora, elvesztette a szeretett bátyját, akire felnézett. Mindenkivel történik valami trauma, amitől soha nem szabadul. Tényleg elfelejtettem említeni, ismét csak csalódnom kellett, kijátszották a bizalmam. Denisa. Egy büdös szó nélkül itt hagyott mindenkit. Egyedül Sergio-nak írt, hogy „nem bírja” és elhúz a városból. Kezdem feladni, hogy cserben hagynak minden hitem kezdem elveszteni az emberekben. Eddig se volt sok hitem, de most végképp. Már csak Dragomir marad nekem jóformán, akiben talán nem csalódhatok.
Tudjátok kiről nem volt eddig szó? Daemon. Ember, folyamatosan beefel Facen, hát ezt nem hagyhatom annyiban, szépen elmegyek hozzá elbeszélgetek vele, persze barátiasan. Meg van bolondulva ez az ember a szerelem elvette az eszét, összejött valami Rory-val, aki egyébként édes kislány. Illenek egymáshoz és tuti, hogy jó hatással van rá Rory. Theo háza előtt állt Dae, akinek elég elszörnyülködött képe volt, na mondom… Mi a fasz van már. Biztos otthagyott a csajod, mi? Viccelődtem felé, de nem találta viccesnek. Komor tekintettel rám nézett és amit mondott szíven ütött, teljesen lesokkoltam. Theo-ról volt szó, felvágta az ereit. Legalább két hete ott van a lakásán és… Nem részletezem. Majdnem a földre rogytam, elsötétült körülöttem a világ. Magamban ordítottam, toporzékoltam, dühöngtem, sírtam. Hirtelen azt se tudtam, mit mondjak, néztem előre. Szerencsémre Bembe és valami idegen csaj csatlakozott a társaságunkhoz. Bembe szembesített a ténnyel, hogy nem jönnek ki a mentősök. Mind a hárman egymásra néztünk, szerintem egyre gondoltunk. A lány megszólalt, hogy eltakarítja a hullát, nem is kellett 1 másodperc, hogy ordítozzak vele, hogy ő biztos nem fog hozzá érni és ha megteszi eltöröm a kibaszott karját. Nem vette jó néven a kis fenyegetést aztán az arcomba állt, agyon akartam verni, de most más dolgunk van. Dae ránk is szólt, hogy kurva gyorsan fejezzük be. Felszívtam magam és utasítottam Daemon-t, hogy mi ketten fogjuk elpakolni a holttestet. Nem tartotta jó ötletnek, az életével kezdett példálózni, hogy nem csinálhat ilyet, tönkre baszhatja vele mindenét. Mondtam neki, hogy kurvára nem érdekel, tisztában vele ő is, hogy nem áll messze tőle ez a dolog. Bementünk a lakásba. Mind a hárman öklendeztünk a bűztől. Istenem, de irdatlan bűz van. Az a baj, hogy én igazából, nem is a szag miatt öklendeztem, hanem magamtól, hogy ez örökre az én hibám marad. Miattam ment el. Összeroppanok. Ránéztem a meredt testre, bekönnyeztem. Nekem kéne ott lennem. Helyette itt fogom és egy törülközőre pakoljuk Daemon-al. Minden tiszta vér volt, beborította a kezem, a ruhámra is ment, a szívem hevesen vert, ájulás szélén álltam. Nem tudom már mire gondoljak. Cikáznak a gondolatok a fejemben, itt vannak a régmúlt gondjai, a viadalokon átélt traumák. Dammnn. Miket ki nem bírok, ugye? A faszt bírom ki, elveszítem minden emberségem, kellene valami, amivel csillapíthatom a gondolataim, hogy ne arra gondoljak milyen gusztustalan vagyok. Daemon hozott egy hálózsákot és beraktuk Theo-t összehúztuk a hálózsákot és elvittük valami elhagyatott bányához. Eközben ez a csaj meg Bembe kitakarították a lakást. Alig láttunk abban a kurva barlangban, valahol ástunk egy nagy lyukat és beleraktuk (vagyis Dae belerúgta) Theo-t. Mikor megláttam ezt a mozdulatát, ott helyben fejbe akartam lőni, de nem akartam még egy lyukat ásni. Amúgysem tudom a kiutat és Bembe is tudja, hogy velem van Dae. Faszom…
Térjünk vissza erre a lányra, már akkor ellenszenves volt, mikor megláttam ott a környéken, valamiért emlékeztet valakire. Victoria-nak hívják amúgy, ha bárkit is érdekelne. Dae-vel ugye visszamentünk Theo lakására bementünk ez a csaj is bent volt, kiderült, hogy már nagyba megtalálta Theo félretett cash-ét. Damn, gurl. Próbáltam erre nem reagálni, mert megint takaríthatunk. Én is keresgélni kezdtem, de én nem kizsákmányolni akarom Theo-t, hanem csak egy fényképet akarok róla. Sikerült is találnom, közben kisebb csevej alakult ki köztem és a csaj között. Felfigyeltem rá, hogy állandóan méreget. Hát, igen persze, hogy chicagoi a stílusa a beszéde és azok a hegek az arcán ismerős. Bazdmeg. Szikraként tárult elém ennek a lánynak a fiatal képe. Habozás nélkül fegyvert fogtam rá és üvöltöttem vele, hogy ki a faszom küldte őt ide. Netán engem keres?! Hogy a faszba élted túl a ringben. A saját kezem által estél össze a kibaszott terepen, gurl. Természetesen ő is fegyvert rántott, közben Dae is rám fogta a fegyvert. Sakk-matt. Na, most mi legyen, gyorsan kellett gondolkodnom. Nem ezek fognak engem kinyírni az biztos. Daemon elkezdett számolni háromra leengedtük a fegyvereket. Shees, egy hajszálon múlott. Végre elkezdett beszélni Victoria, nem küldte őt senki, valami csoda folytán túlélte a csapásaim, később az általunk nem ismert „takarító” befogadta a lányt és óvta, tanítgatta mindenfélére. Higgyek neki? Valamiért hiszek, olyan elesettnek tűnik, mint én mikor ideérkeztem. Tartja magát a büszkesége miatt, közben meg le van égve, lecsúszott a ribanc. Ja és még tolja a kokaint is, nem mondom nem egyszer kívántam meg mikor megláttam, hogy előttem szívja a csíkokat. Végül lepacsiztunk egymással és egyelőre elássuk a csatabárdot, de ennek még lesz folytatása. Ebben biztos vagyok, érdekel engem ez a lány.
Pár nappal később találkoztam vele a Cocatoos-ban, elrappelte nekem, hogy szarban van és nincs elég anyag és a pénze is fogyóban. Kaptam az alkalmon, ugyanonnan jöttünk és tudom, hogy okos lány, leleményes és hajtja a drog utáni vágy. Így akár úgy mozgathatom őt, ahogy én fütyülök. Mileta is ezt csinálta velem anno, csak az lesz itt a különbség, hogy én nem fogom megverni Victoria-t. Elültettem a bogarat a fülében, majd „átgondolja”. Tudom, hogy bele fog menni.
Megint eltelt egy hét, sikerült jobban megismernem Victoria-t egyre jobban érzem a késztetést, hogy vele bulizzak, de nem. Nem baszhatom el, amit eddig elértem, nem lehetek ilyen gyenge. Ez a lány azért fogott meg, mert a pár hónappal ezelőtti énem látom benne, csak ő valahogy lazább, neki mintha könnyebb lett volna elengedi a múltat. De lehet, hogy nincs igazam, mert állandóan tolja a kokaint és be van állva, én is így kergettem el magam körül a démonokat. Sokkal többet agyalok a múltamon és még mindig azon kapom magam, hogy hányingerem van magamtól. Theo nem hagy nyugodni, bűntudatom van miatta, hatalmas fájó pont ez az életemben, talán a legfájóbb. Nem tudom senkivel sem megosztani a vele kapcsolatos érzéseimet és kezd megőrjíteni. Igazából nem tudok senkivel sem őszintén beszélni, rá kellett jönnöm. Erre később visszatérek.
Sikerült találkoznom Dragomir-al, a Hotel előtt, talán most érkezett meg a nagy „üzleti” útjáról. Rengeteg sztorit meséltem neki, amit figyelmesen végig is hallgatott, elmondtam neki, hogy Theo-nak vége és hogyan takarítottuk el utána a nyomokat. Szerintem sejtése sincs mennyire fontos volt nekem Theo. Mindegy engedjük el, felhoztam Victoria-t, amire húzta a száját, láttam rajta, hogy nem tetszik neki az ötlet, hogy én felkaroljam ezt a lányt, de vagyok olyan makacs és meggyőző, hogy elérjem, amit akarok. Nagyon hosszas veszekedés után belement. „Megengedte”, hogy foglalkozzak a lánnyal, nem mintha az engedélyére vágytam volna, hanem a támogatására. Úgy tűnik, hogy ezt ő nem nagyon vette észre, szerintem eltávolodtunk egymástól, a francokat ő távolodott el tőlem! Van valaki más? Nem vagyok már elég érdekes? Ezek a kérdések kavarognak a fejemben és belebolondulok. Fel kéne szívjak egy csíkot, abban nem lenne semmi rossz, ugye? Csak egy kicsit feledni akarom a vele kapcsolatos problémákat. Nem-nem túlleszünk ezen is, együtt.
Szóval ráfokuszáltam Victoria-ra, akivel sikerült lebonyolítani pár izgalmasabb üzletet, nem nagyon lepte meg miben utazom. Mondjuk nem lep meg. Elárulta, hogy ért a fegyverekhez, kikerekedett a szemem. Az ölébe dobtam egy táska Barrel Shotgun-t és előttem szedte szét és rakta össze olyan precízen, hogy jobb volt, mint új korában. Leesett az állam. Baszki kurva jó duo-t tudnánk összehozni, én az anyagot osztom ő a fegyvereket. Veszélyes vizekre evezünk, de kell ez az adrenalin löket, addig sem gondolok faszságokra, mint például a heroin. Összehívtam minden „bizalmast”, arra, hogy bemutathassam Victoria-t. Hát, mindenre számítottam, csak erre nem, hogy mindenki eljött erre a „bemutatkozásra”, csak az nem, akire a legjobban számítottam. Helyette Mileta ocsmány pofáját kellett néznem, ráadásul úgy csorgott a nyála Victoria-ra, mintegy veszett kutyának. De legalább ott volt, nem? Hozzá sem kell tennem, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. Kibaszott dühös lettem Dragomir-ra. Nem is kellett sok idő, hogy teljesen felemésszen a méreg, gyorsan lezavartam a Szent beszédet, teljes felelősséget vállaltam Victoria-ért, ha bármi baja esik az VELEM fogja magát szembe találni és abban NEM lesz köszönet. Szinte kirohantam a Hotel tárgyalójából, nem akartam, hogy a többiek így lássanak, főleg azt nem akartam, hogy Victoria megtudja, hogy valami nincs rendben nálam. Természetesen utánam jött és azonnal észrevette, hogy pár perc leforgása alatt egy másik emberi lény áll előtte. Kapott az alkalmon és berángatott a leharcolt lakókocsijába. Irigylem. Irigylem, hogy ilyen szabad és szarik a világra, én is ilyen akarok lenni újra! Rendesen rácsodálkoztam, mikor a kezembe nyomott egy üveg sört, majdnem elsírtam magam, annyira jól esett a törődés, csak az a baj, hogy a bennem lévő felgyülemlett düh erősebb nálam, mindig is erősebb volt. Meg kell felé nyílnom, muszáj vagyok anélkül nem fogunk tudni együtt dolgozni, tudnia kell az erősségeim és a gyengéim. Tudnia kell mikor mit kell tennie, ha olyan helyzetbe kerülünk, ami sorsdöntő lehet. Megosztottam vele Theo történetét, hogyan sikerült letennem a heroint, Dragomir-al való kapcsolatom sem maradt titokban. Egyelőre ennyi elég így is sok minden hagyta el a szám. Később csatlakozott hozzánk Mileta önelégült pofával lépett a lakókocsiba, mit akar itt? Nem hiszem, hogy engem keres, Victoria jobban felkeltette a figyelmét. Komolyan most akarja fűzögetni? Ember, de kibaszott gáz vagy. Elkezdődött a bájcsevej, majdnem elhánytam magam, amit ők előttem leműveltek, nem is akarom részletezni, de nagyon felbosszantott. Ideje volt lelépnem, egyenesen haza felé vettem az irányt, de nem Dragomir-hez, hanem a régi lakásomba, abba a szarfészekbe, beteszem oda a lábam és csak a falak beszélnek hozzám. Megtaláltam a megfelelő szót üresség, igen ezt érzem. Már azt sem tudom hol az otthonom. (kibaszottul gyűlölőm, hogy itt picsogok egy csávó miatt)
Megismertem egy férfit, baromi irritáló személyisége van, ráadásul rendőr Sergeant Tito Ramirez, hát ez, hogy el van telve magával pont a fogamra való. Többször kihívtam a rendőrséget, mert kibaszott kamionok álltak a Hotel előtt. Komolyan mondom, kamionok. Mindig ő jött ki és konkrétan a pofájába röhögtem, hogy nem tudja elintézni, hogy ezek a böhöm kamionok eltűnjenek végleg onnan. Cukkolni kezdtem, mekkora egy balfasz a sárga földig aláztam ezt az embert, csak a legidegesítőbb az egészben, hogy nem hagyta magát és mindig volt egy olyan kontra beszólása, hogy nem tudtam vele mit kezdeni, felidegesít. Nem baj, belemegyek a játékba, úgyis kell nekem egy kis elfoglaltság. Facenetwork-ön egyszer rám írt, hogy kórházban van, nem mondom megijedtem. Miért? Magam sem tudom, talán azért, mert még nem fejeztem be vele kapcsolatban a tervem, nem múlhat ki idő előtt. A kórházba siettem, hogy megnézzem mi a helyzet vele, kiderült, hogy az egyik kollegája sérült meg, akit úgy hívnak, hogy Bruce Mardel, azt hiszem vele már találkoztam. Igen valamelyik szerelőtelepen futottunk össze, szarrá törtek egy járőrautót és odaszúrtam neki, hogy „mivan elütöttek egy őzet?” Rám is förmedt a nyomorult társa, hogy „Bárcsak őz lett volna”. Woaw, mi lehetett volna más egy medve? Chhh. Hagyjuk már, haszontalan senkik. Ezek is csak azért vannak, hogy leállítsák az embert, mert véletlenül gyorsabban hajtott a kelleténél. Visszakanyarodunk a kórházhoz, megint feleslegesen fecsegek. Felmentem a kórterembe végig kopogtattam az összes ajtón, ami létezett és végre sikerült megtalálnom Tito-t. Enyhe megnyugvást próbáltam sugallani felé, hogy lássa „aggódtam” érte, szerintem bejött elég megtévesztő tudok lenni. Annyira megtetszett nekem ez a férfi, hogy kíváncsivá tett egy-két dolog, mi lenne, ha őt is tönkre tenném, de ez most tényleg szándékos lenne, nem úgy, mint Theo-nál. Hajt a kíváncsiság, hogy akkor mit fogok érezni, fájdalmat, megbánást esetleg? Ki fogom deríteni, ő lett a célpontom, a kis játékszerem. Egy a gond, hogy nem tudom, hogyan kezdjem. Majd jön magától, nem? Oda kell figyeljek, mert veszélyes terepen mozgok ismét, de baromira élvezem.
A kórházban nem csak ennyi történt, találkoztam egy régi „ellenségemmel”, nem tudom emlékeztek-e Prof. Dr. Bishop Hathaway-re, lehet meg sem említettem még a nevét, de adok egy kis gyorstalpalót, talán az első kezelésemre mentem, mikor egy szupersportautó elszáguldott mellettem, ami majdnem el is csapott. Nem is kellett egy perc, hogy kiboruljak és neki menjek a sofőrnek. Na, hát ez a sofőr a fent említett néven ismert. Nagyobb szóváltás után csak faképnél hagyott, mondván erre nincs ideje, annyira látszott rajta, hogy magasabb rendűnek érzi magát, nagyon dühített legszívesebben leszúrtam volna és egy pöccsel kevesebb lenne. Szerintem még meg is köszönné nekem a világ. Drága doktor úr betoppant a kórterembe három pohárka forrócsokival meg talán volt ott egy croissant is, amit később habozás nélkül betoltam. Feltörtek a vele kapcsolatos régi szép emlékek, nem bírtam parancsolni az érzéseimnek, mérges lettem el akartam őt küldeni melegebb éghajlatra, de mivel rájöttem, hogy pszichológus esélyem sincs ellene, túlságosan jól kiképezték, hogy mindig rátudjon kontrázni az emberre. Gyűlölők veszíteni, szerintem ezt látta is rajtam, mikor már egy szót sem tudtam mondani felé, csak ócsároltam. Nem felejtem el az utolsó mondatát ennek a tetűnek. „Ha szeretne róla beszélni, akkor keressen fel egy pszichológust, épp itt áll Ön előtt egy”. Na, itt már majdnem nekimentem, de Bruce miatt visszafogtam magam, nem is értem miért, megérdemelte volna, hogy megmutassam neki velem így nem beszélhet. Még lealacsonyít, mit akarhatnék vele megbeszélni. Egyértelmű SEMMIT!
Délelőtti napot képzeljetek el, mikoris direkt Ramirez-t kértem ki a Hotel-hez, hogy takarítsa el a kamionokat. Ki is jött, milyen meglepő, szinte már tudom, hogy élvezi minden percét a társaságomnak, helyes-helyes ez is a tervem része, kedveljen csak, szegény egyenest a vesztébe rohan. Sergio is ott tartózkodott a Hotel-nál egyenest kértem őt, hogy maradjon mellettem és karoljon át. Oh, látnotok kellett volna Ramirez arcát. Leírhatatlan érzés volt, nem is kifejezetten féltékenységet láttam az arcán, hanem kisebb gyűlöletet. Felemelő ezt látni rajta. El is vonulta drága kis kolléganőjéhez, Sergio-val szórakoztunk egy kicsit, hát nyitva maradt a Sergeant járőrautója. Kaptam az alkalmon és egy pillanat alatt már a sofőr ülésen voltam és csodálkozva néztem a gombokat. Ramirez kiszállított a járműből és elkezdett hivatalosan pofázni hozzám, hogy mi dolgom volt nekem a kocsiban, elvettem-e valamit, rendesen megvádolt. Nem mondom, de rosszul esett, csak szórakoztam kicsit, nehogy ez akkora bűn legyen. Sergio próbálta magára kenni az egészet, de Tito csak rám fókuszált. Bele kellett mondanom az AXON-ba, hogy „soha többé nem fog előfordulni”, utólag már megbántam, hogy a kedvére tettem és sikerült ezt felvennie, inkább vitt volna be, maximum csücsülök egy kicsit. Mennyi lenne? 1-2 nap, mert beültem egy rendőrautóba? Chh, szánalmas. Amint kimondtam ezeket a „varázs” szavakat egyből kikapcsolta az AXON-t és felvázolta, hogy ezzel csak engem akart megvédeni. Szerintem meg baromira nem és csak engem akar idegesíteni, megakarta mutatni, hogy ki is a főnök, ki parancsol. Már a gondolatától is rosszul vagyok, hogy ezt a lehetőséget újra megkaphassa tőlem. Nem fogja megkapni. Otthagytam a picsába, nem volt kedvem vele többet csevegni, elment tőle a kedvem.
Egész délután csak mérgelődtem, hiányzott Dragomir, nem tudok magammal mit kezdeni, nem bírom már kikészülök teljesen. Na jó, legyen egy csík, azt úgyse veszi észre senki, amúgy is mit áltatom már magam, a lejtőn úgysem indulok le, nem szokok rá egy csíktól. Elcsúsztam a régi kontaktomhoz, sikerült húsz perc leforgása alatt kokaint szereznem. Még mindig jól jönnek ezek a régi „barátok”. De jó volt, pörögni egy kicsit, viszont vétettem egy hatalmas hibát, a buli estig folytatódott és hirtelen Vic és Mileta társaságába keveredtem. Hogy? A végén azon kaptam magam, hogy Victoria magánparkolójában vagyunk és egy fiolát nyom a kezembe Vic, amiből szintén felszippantottunk egy-egy csíkot. Mi a faszt csinálok? Mileta is egyre közelebb kerül hozzám, rendesen kihasználja, hogy Dragomir nincs a közelben. Ez valami kibaszott összeesküvés ellenem?
Másnap elmentem a kórházba, hogy felkeressem Dr. Zeke-t, akivel azóta valamilyen szinten javult a kapcsolatom. Helyette azt a tetves Dr. Hathaway-t találtam, nem volt energiám veszekedni vele, kedvem sem volt, odaszóltam neki, hogy írjon fel nekem egy bizonyos gyógyszert. Erre megkérdezi a recepción mindenki előtt, hogy mit kellene felírni, milyen panaszra. Habozás nélkül visszaszóltam, hogy nem itt mindenki előtt fogom elmondani mi a bajom, főleg, hogy mellettem állt kettő öltönyös balfasz. Meg is sértődtem, mert beszóltam neki az egyik le is kurvázott. Meglepetésemre a doktor úr bevédett engem. Nocsak-nocsak, mégsem akkora nyomorék, mint hittem? Lehet neki is rossz napja van és úgy gondolta, hogy most bevédi a seggem. Bementünk az egyik irodába, ahol elmondtam, hogy biztos van valami feljegyzés a rendszerben, amit még Theo mentett. Meg is találta, végig olvasta a jegyzeteket, hát nem lepődött meg. Ezt a képembe is vágta, nem tetszett, hogy ennyire őszinte velem, de hát most mit tudok ezzel csinálni valóban ez az igazság. Nem tudok ez ellen semmit sem mondani. Van „néhány” problémám, már az is remek, hogy bele van írva, hogy mentálisan labilis vagyok és további kezelésekre szorulok. A kórlapot látván rábólintott és adott nekem egy receptet, lényegében nyugtatót kaptam, nem túl erőset, de legalább a célnak megfelel, majd meglátjuk mennyire. Csodálkozva említettem Bishop-nak, hogy még nem volt hozzá egy rossz szavam se és még megütni sem próbáltam meg. Elnevette magát ezen és egyetértett azzal, amit mondtam. Elmondta, hogy kifejezetten örül, hogy tudunk kulturáltan is beszélni. Helyeseltem, de hozzá kellett tennem, hogy még mindig utálom. Elmosolyodott és rákérdezett, hogy nem akarom-e folytatni a kezelést. Itt jött szóba ismét, Theo. Síromig nem felejtem el ezt a nevet, sem a személyt. Mondtam neki, hogy nem szeretném, mert a múltkori ilyennél felkentek a falra és majdhogynem megfulladtam. Erre rá is kontrázott a doki, hogy ő egy elismert, képzett pszichológus és ez nem történne meg. Elgondolkodtam az ajánlatán, de félek baromira félek, mi van, ha róla is többet tudok meg, mint kellene és ezt kihasználom ellene. Nem ő a célpontom, csak nem kell annyira kíváncsinak lennem. Az tök egyszerű, menni fog. Dehogy fog menni, kérj már időt Blaire. Zavarodottan néztem körbe az irodában, nagy nehezen kitudtam nyögi néhány szót, hogy szeretnék időt kérni, át kell gondoljam. Nem kényszerített megértette elsőre, hogy idő kell nekem. Megtaláltam volna azt az egy embert, akivel nyíltan és őszintén tudok beszélni? Dehogy találtam meg, ha elmondom neki, hogy miben utazom, mivel foglalkozom pontosan egyből a rendőrséget hívná ki, de van az az orvosi titoktartás. Az nem jelent semmit. Mit csináljak?!
Köszönöm a 2K megtekintést, ha vannak észrevételek szívesen fogadom és azon leszek, hogy javítva legyenek. Még egy aprócska fél oldal és megvan a 30 oldalas karaktertörténet ♥
Azt hinnéd, hogy lecsillapodtak a kedélyek a héten, ebből már sejtheted, hogy kurvára nem, sőt a káosz mindig utolér. Beszéljünk kicsit Mileta Vasic-ról , nagyon sok mindent „köszönhetek” neki, elsősorban, hogy ő az a személy, aki elbaszta az egész jövőmet. Ő volt az a személy, aki belekevert a drogbizniszbe, szinte az első napom Los Santos-ban úgy telt, hogy eladjam a szarjait. Cserébe kaptam egy kis ellátmányt a későbbi időkre. Viszont ez a fasz nem tudom, hogy számolt, de a következő találkozásunkkor már adta a következő adagot a kezembe. Én nem akarok ismét az utcán árulni, nem volt más választásom kést szorított a nyakamhoz, basszameg. Az idő múlásával volt rengeteg simlis ügye, amit az idő elhalványított, kár, hogy sosem felejtem el ezeket. A memóriám a helyén és mindent felhasználok ellene. Míg Dragomir-ról nem tudok semmit, addig Mileta elárulta, miket is „próbálna” ki velem. Rögtön leesett, hogy ez meg akar fektetni és nem is titkolja előttem. Menjünk bele a játékba, ha már te tönkre basztad az egész jövőképem akkor én is tönkreteszem a tiéd. De nem akarom csak szidni ezt az embert, voltak igen jó pillanataink is együtt, ott volt mikor toltam magamba az anyagot, ő adott nekem pénzt, hogy elkezdhessem a leszokáshoz vezető utat. Ezért mindig is hálás leszek neki. Türelmesen és érdeklődően hallgatta végig minden velem történt hülyeséget, sőt egész jó beszélgetéseink voltak. Meg is nyíltam neki, amire nem tudok magyarázatot adni miért, talán egy bizonyos személy hiánya. Megbeszéltük, hogy együtt csinálunk szörnyeteget Sergio-ból, amit már az ötlete előtt én már régen elkezdtem, mikor „megparancsoltam” neki, hogy égesse el Denisa összes cuccát. Neki aljasabb dolog jutott eszébe, hazudjuk azt, hogy Denisa meghalt és továbbítsuk az utolsó szavait. „Belov szeretlek”. Na, igen. Így tettünk Sergio-nak felvázoltuk a dolgokat és minden egyes mozdulatán láttuk, hogy valami ismeretlen erő teljesen felemészti. Közben megérkezett Victoria is, aki meghozta nekem a pénzt az eladott meth-ből. Szép munka Vic, büszke vagyok rád. Mondtam neki. Sergio lelépett, Vic pedig megragadta a kezem, mert meg akarta mutatni milyen helyet is talált magának és az ocsmány lakókocsijának. Mileta önkényesen velünk jött, mindegy nem bánom, talán még barátok is lehetünk. Vespuccira mentünk, egy random kisebb parkolóba, nem mondom Victoria rendesen berendezkedett. Kemping székek, még tábortűznek való placcot is kialakított. Tudjátok mi a legszebb az egészben? Hogy nem panaszkodik, nem panaszkodik a mélységes szegénysége miatt, sőt még büszkén fel is vállalja. Este volt, leültünk a tűz köré és megtörtént, ismét. Egymásnak passzoltuk a tasakokat, irdatlan módon bedrogoztuk magunkat. Ha ezt megtudja nekem tuti végem. Dehogy tudja itt sincs. Miután sikerült kisebb erőt vennünk magunkon Mileta-val elsétáltunk a VP Hotel-ig, végig beszélgettünk egész meghitten. Azt hiszem ezek voltak az utolsó őszinte pillanataim vele. Bevetettem magam a Hotel egyik szobájába és reggelig fel sem keltem.
Megriadva keltem fel, zavartan figyelgettem a szoba sarkait, izzadtam, alig kaptam levegőt, rosszul voltam. Már megint itt tartunk. Fel kell keressem a dokit, muszáj valakivel őszintén beszélnem az érzéseimről, ha már annak a személynek nem mondhatom el, akit szeretek, mert kurvára nincs itt. Ráírok a dokira Facen, vissza is írt, hogy vannak szabad időpontjai. Király, kicsit felspanoltam magam, mindent rendbe hozhatok, egyedül. Éjszakára kértem időpontot, éj leple alatt osontam a kórházba. Előtte pár órával Dragomir-nak megemlítettem, hogy oda megyek, de nem árultam el miért, sőt nem is érdeklődött csak annyit kérdezett baj van-e. Ideges lettem, nagyon mérges, még ő kérdezi, hogy van-e baj. Mikor már túl késő, hogy visszafordítsam tetteim.
Bishop már kint várt a kórház előtt, milyen kedves gesztus. Biztos vagyok benne, hogy nagyon furdalja a kíváncsiság, miket tudnék neki mesélni. Felmentünk az egyik irodába és dumálni kezdtem. Nem részletezem, hogy miről leginkább a múltamról és hogy mit tevékenykedek itt Los Santos-ban. Végül is nem hívta ki a rendőröket szóval… Talán megbízhatok benne, de még mindig hatalmas aggodalom van bennem. Megnyugtat a jelenléte, olyan csendes gyilkos figura. Figyel rám, bíztat, hogy mellettem lesz, bármi történjék, olyan ügyesen eljátssza a szerepét. Írogat a kis noteszébe, ami mondjuk baromi idegesítő hozzáteszem. Megbízok benne, de nem tudom elmondani az okát, talán több közös van bennünk, mint hittem, csak még arról sem tudok mi az a közös. Szerintem megbolondultam, miért adok neki ilyen hamar bizalmat? Talán Theo-t látom benne? Nem-nem lehetetlen. Talán ezzel próbálom csillapítani a bűntudatomat, mert a tetteim megbocsájthatatlanok. A beszélgetés végére, nagyon elfáradtam, ami fizikailag is kikészített, szédelegni kezdtem, haza akartam menni. Mondtam Bishop-nak, hogy elég legyen mára ennyi, mert elfáradtam. Egyetértően bólogatott és volt egy ismerős mondata, amit korábban már hallottam valakitől. „A változáshoz te is kellesz.” Kirázott a hideg is, na ezek után nem is pihenni akartam, hanem meginni egy üveg sört. Szerencsémre nyitva volt a Hookah Bar, meg is indultam befelé, de amit láttam arra nincsenek szép szavak. Hatalmas nagy szerencséje volt, hogy teljesen leszedált ez a kis beszélgetés, mert nem volt kedvem veszekedni. Sergio, James, Dragomir és Victoria ültek egy boxban. Leszakadt a pofám. Nem JELENT MEG, amikor bemutattam Vic-et a többieknek ERRE ott ül VELE egy kurva boxban. Nem lehet valaki ekkora rohadék. Nincs köztünk rendben körülbelül már semmi erre bulizgat. Odamentem hozzájuk, nem is tudom hogyan történt, de Vic elszólta magát a szánkózással kapcsolatban. Fasza, lebuktam. El akarok tűnni. Belefáradtam már ebbe az egész cirkuszba, miért nem lehet átlagos életem? Victoria utánam jött és a Bar előtt beszélgettünk elmondtam neki mit sérelmezek, erre ő jóbarátként megpróbált egy kis lelket önteni belém kisebb sikerrel, de volt egy mondata, amit nem felejtek. Fogj a kezedbe egy lasszót, ragadd meg a démonjaid, ülj fel a hátukra és lovagold meg őket. Közben láttam a szemem sarkából, hogy Dragomir elviharzik, de Vic annyira mondta és mondta, hogy nem tudtam utána menni. Lehet jobb is.
A beszélgetésre másnap került sor a Hotel előtt, Belov és Mileta társaságában, hatalmasat veszekedtünk elmondtam neki minden sérelmem, minden fájdalmam, őt hibáztattam, mindenért, amiket tettem. Nem bírtam tovább erős maradni, mindenki előtt üvöltöttem, zokogtam, toporzékoltam. De ő… Mintha egy érzéstelen kődarab lenne. Nem hittem a szememnek, legalább ordibálj velem. Miért nem látok a lelkedbe? Mi történt velünk? Úgy volt, hogy meghódítjuk a világot és együtt erősek vagyunk, hazudtunk egymásnak? „Nekem nem egy herceg kell fehér lovon, hanem egy hóhér, aki kész táncolni velem egy bárddal a kezében.” Egy szó, mint száz megsemmisített engem ez az ember. Más idők fognak járni és ezt mindenki tudtára fogom adni. Ha mocskosan játszunk akkor játszunk mocskosan és először is eltűntetem mellőled a legjobb embered. Így kanyarodunk vissza Mileta-hoz. Összeszedtem a cuccaim Dragomir lakásából és visszamentem Vespuccira, a drága drogtanyámba. Lépcsőnél ledobtam a táskám, belerúgtam egyet, megtámasztottam az ajtót a hátammal és összerogytam, ekkor topogott elém Mileta. Mintha belém csapott volna a villám, megint érzem az irdatlan gyűlöletet, érzem, hogy lassan elmegy a józan eszem, remegek, elsötétül körülöttem a világ. Ordítottam felé többször, hogy húzzon el innen. Nem hallgatott rám. Teljesen bekattantam, zsebemből kivettem a kést és habozás nélküli nekimentem Mil-nek, beledöftem a vállába a kést. Már majdnem kihúztam volna a kést, hogy egy újabb döfést mérhessek, de ellökött magától és leestem a földre, lefogott. Beleszólt a rádiójába, hogy valaki azonnal jöjjön a házamhoz, na és ki jött? Dragomir… Hát, ez kurva jó, pont őt akarom látni még a lakásomban. Megparancsolta Mileta-nak, hogy szálljon le rólam, így is tett. Mind a ketten bementek a konyhába, hogy ellássák Mileta sebét. Bárcsak többet szúrtam volna, hátha beledöglik, amúgy is élveztem látni, ahogy szenved és fájlalja a karját. Szekrényen volt egy képkeret, amit fogtam és eltörtem, megragadtam egy szilánkot nem foglalkozva azzal, hogy a tenyeremet szét vágja, kész voltam ismét nekitámadni Mileta-nak, de ezúttal be is fejezem. Volt ott egy apró bökkenő, Dragomir a hátamhoz szorította a fegyverét és egy pillanatra nem figyeltem, ezután teljes homály. Mikor felkeltem a kanapémon, homlokom enyhén vérzett, körül néztem és láttam, hogy az a nyomorék a fejemhez baszott egy cserepet. Esküszöm hadjárat fog indulni ellened Mileta és belefogsz őrülni.
A hét további napjai teltek és csak teltek, többször összeszólalkoztunk azzal a veszett kutyával, de rájöttem, hogy a veszekedés és a kiabálás nem fog eredményhez vezetni. Így közeledni próbáltam felé és bevetni minden „női” bájam. Tisztában vagyok vele, hogy én vagyok Mileta gyengepontja. Erre nagyon egyszerű a válasz, hogy miért. Egyedül én voltam ott neki mindig, a testvére is elhagyta, nincsenek barátai ő csak egy végrehajtó, egy gyilkológép, akinek nincsenek érzései. Na, majd én felszínre hozom a kis érzéseid. Nem sajnos sikerült vele elhitetnem, hogy soha nem fogja látni a régi énem a boldog energikus énem, de tudom, hogy mit szeretne. Engem. Lágyan megcsókoltam a nyakát, de eltaszított magától, őszintén meg is lepődtem, végig erre ment ki a játék, hogy ő megkaphasson, most meg eltaszít. Mélyen a szemembe nézett és azt mondta, hogy hamis csók nem kell neki és csak sajnálni tud engem. Mosolyogtam felé és határozottan a szemébe mondtam, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy tönkre tegyem őt. Azt hiszem itt kapott K.O.-t a maradék lelke. Szegény drága Vasic, szerelmes. Minden szép emléket sikerült lerombolnom.
Mileta Vasic öngyilkosságot próbált megkísérelni, ami végül egy tiszta fejlövéshez vezetett. Hotel előtt van egy hatalmas reklámtábla, ami egy hosszú létrázást követel, Mirkovic megparancsolta, hogy hozzam le onnan ezt a szerencsétlent. Megvontam a vállam és rengeteg nyálas szövegelés után sikerült lehoznom, amint elhaladt Dragomir mellett Mileta-t lábon rúgta és fejbelőtte. Leesett az állam, olyan hidegvérrel gyilkolta le Vasic-ot, hogy csak a fejemet tudtam fogni én igazából lehet nem is ismerem Dragomir-t. Felém fordult és csak annyit mondott gratulál, most már két férfi halt meg miattam. Theo-ra gondolt, aki nem volt szándékos, Mileta pedig azt hiszem szándékos volt.
Továbbra is tartanak a sötét idők, úszok a kokainban, hogy feledni tudjam az elmúlt idők történéseit. Elfelejtettem említeni előző héten, hogy még Mileta halála előtt megajándékozott egy Istenes fejeléssel, mert a pofájába röhögtem, mikor mondta, hogy ő el fog utazni. Egyből lebuktam a földre és üvöltözve, toporzékoltam forgolódtam a padlón. Ez a fasz meg végig nézte, ahogy szenvedek. Belov-ot hívta oda, hogy vigyen el a kórházba és megnézzék az orrom, szerencsémre nem tört el, de ocsmány nyoma maradt, ami alig akar felszívódni.
Nehezen ismerem meg magam, de úgy tűnik Tito egészen horogra akadt. Biztos vagyok benne, hogy kedvel keresi a társaságom, én is az övét. Kár, hogy az enyém nem őszinte, csak egy csapda. Szokásos Hotel előtti veszekedés után Dragomir-al, haza csúsztam és felszívtam egy... kettő... valamennyi csíkot. Találkozót beszéltem meg Tito-val, eléggé szét voltam esve, szerintem ezt ő is észrevette, de nem tette szóvá. Míg a kokain nem érte el hatását, addig képtelen voltam mosolyogni és felvenni a póker arcomat, de utána. Utána be nem állt a pofám el is mentünk az egyik kis beülős helyre azt hiszem a Little Teapot volt. Leültünk beszélgettünk, önfeledten nevetgéltünk, jól éreztem magam vele és jó volt egy kicsit „kikapcsolódni” vele. Annyira megfeledkeztem önmagamról, hogy másnap vettem észre, hogy a karomat szétkapartam, ocsmány nyoma maradt annak is. Tito kért tőlem egy-két percet, szólt, hogy hunyjam be a szemem, hát jó legyen, igaz utálom a meglepetéseket, de bele mentem. Pár perc múlva vissza is tért kezeit a háta mögött tartotta. Kinyitottam a szemem kérdően néztem rá, annyit tudtam kinyögni felé, hogy na mi van? Előre tette a kezeit és egy édes kis plüssmaci volt nála. Rendesen majdnem elsírtam magam, mikor megláttam… Egy plüss maci láttán. Soha nem kaptam senkitől semmit, pláne nem ilyen cuki kis macit. Rögtön kikaptam a kezéből és szorosan ölelgetni kezdtem. Még kis sapkája is volt. Imádom! Jó, lehet azért örülök ennyire neki, mert most sem vagyok tiszta. Visszaült mellém Tito és felszólalt, hogy most igazán lenne a maci helyében. Oda szóltam neki, hogy ezt bebasztad, mert nem vagy a helyében. Egész este az ölemben tartottam azt a kurva macit, sőt még vele is aludtam akkor este.
Másnap reggel szokásomhoz híven felriadtam egy kegyetlen szar álomból, felültem és körbe tekintettem az üres szobában, hála égnek nem történt semmi, de át kellett gondoljam a tegnapi napot. Biztos, hogy kiakarok vele baszni? Miért lenne nekem ez jó? Megéri tönkre tenni még egy embert? Ez egy tisztességes ember, aki éli mindennapjait és szereti a kurva munkáját is. De, hát Blaire. Megígérted magadnak, hogy szándékosan játszadozni fogsz vele. Jó, de ő egy jó ember. Elég, folytatni fogom, meg kell tudnom milyen az, ha szándékosan irányítom a szálakat.
Igazából nem sokat szarakodtam, mert megleptem őt a rendőrségen, látnotok kellett volna. Úgy örült nekem, csak úgy szikrázott a levegő, istenem de jó érzés. Leadta a szolgálatot és el is mentünk onnan egyenesen az egyik garázsához, ahol meglepetésemre ott volt egy chopper, de kurva jól nézett ki. Meglepett egy motoros szettel, nem szégyellve magam előtte öltöztem át, de olyan tisztességes, hogy csak néha-néha pillantott rám. Ő is átvett egy új szettet, azonban én pofátlanul végig vizslattam a testét és hát meglepődtem. Nem azért, mert ki van gyúrva, hanem az a sok begyógyult lőtt seb rajta. Tele volt az egész felsőteste vele, lehet, hogy még hasonlítunk is egy kicsit. A nagy francokat hasonlítunk ő azért küzd, hogy olyanok ne legyenek a Földön, mint én. Én állok a rossz oldalon, csak ő ezt még sejteni sem sejti. Mindegy, folytassuk a játékot, unatkozom. Megengedte, hogy vezessem a motorját, szerintem élete legrosszabb döntését hozta meg ezzel, mert a sebesség mérőórára egyszer sem néztem rá. Kimotoroztunk egészen Paleto Bay-be, ahol a lakására mentünk, elmondása szerint az ő lakása. Csak itt az nem stimmelt, hogy elég sokáig szarakodott a „saját” lakása kinyitásában. Én, ha haza megyek még részegen is tudom, hogy melyik kulcshoz kell nyúljak. Fura, de nem foglalkoztam vele. De a legérdekesebb az egészben, hogy nem történt köztünk semmi, tényleg semmi. Még egy csók sem. De lehet jobb is, ki tudja milyen érzések szabadulnak fel bennem, ha valaki megpróbálna megcsókolni. Egész éjszaka annyi történt, hogy lefeküdtünk az ágyba és megkértem, hogy öleljen át. Ezzel is bebiztosítva, hogy kötődjön hozzám ez a férfi. Pimasz mosollyal az arcomon fordultam el a fal felé és aludtam el mellette, miközben ő szorosan ölelt.
Másnap reggel, kibújtam a karjaiból és üzenetet nem hagyva elhúztam a csíkot, rosszul lettem. Utána nem is nagyon találkoztunk, teljesen elengedtem magam, a napjaim nagy részét két dolog töltötte ki a kokain és a bulizás. Igaz, hogy ez mind otthon egyedül a lakásomban történt, de leszarom. A házban szerintem már nem is nagyon van épp bútor, mindent szétvertem. Brutális dührohamaim vannak kezd eluralkodni rajtam a tiszta sötétség. Fáradt vagyok, nagyon fáradt, levegőt venni sincsen kedvem. Nem találom az érzéseket, ez már túl sok ezt már én sem tudom elviselni. Folytasd.
Folytattam, megbeszéltük, hogy felvesz engem a lakásomnál, felvettem a pimasz mosolyom és tovább színészkedtem. Kocsikáztunk és az egyik boltnál megálltunk, valamit venni akart, nem is emlékszem, hogy mit, de a kocsiban ültünk még pár percet. Rákérdezett, hogy mi történt az arcommal, nem mondtam neki igazat, azt mondtam, hogy elestem a motorral, közben ugye Mileta ütött meg. Nem is fordítottam neki nagy figyelmet, terelni akartam a témát, de ő rám nézett az ismerős barátságos, édes tekintetével. Azt mondta, hogy így is gyönyörű vagyok és ezt nem változtatja meg semmilyen seb. Lefagytam, azt hiszem itt az idő. Átadtam magam a legsötétebb énemnek és felé fordultam megfogtam az arcát és megcsókoltam. A szívem hevesen vert, azonnal megbántam, elfordultam tőle, nem volt a leghosszasabb csók. Ki is szálltam a kocsiból, Tito is így tett, láttam a szemében a csillogást, az örömöt ő a felhők felett jár, ellentétben velem. Én a poklok poklát élem meg. Tito bement a boltba, én leraktam a kezeim a kocsi tetejére, ökölbeszorítottam a kezem és ráharaptam a mutatóujjamra, őrjöngtem belül, most már tudom ki és mi vagyok. Annyira sajnálom. Egy vírus vagyok, ami szépen lassan felemészt és kínok között elpusztít. Elejtettem néhány könnycseppet, de rögtön a pulcsimmal le is töröltem. Közben Tito kijött a boltból és látta, hogy nem vagyok jó passzban, felajánlotta, hogy elvisz a kórházba és nézessem meg megint a képem. Belementem és azonnal Bishop-ot kértem, akinek rögtön leesett, hogy kurvára nem a motorral estem el. Bementünk az egyik kezelőbe és elmondtam neki, hogy igazából mi történt és mi folyik le bennem. Elmondtam neki milyen fáradt vagyok, napok óta nem alszok rendesen. Idióta ötlet pattant ki a fejemből. Komoly tekintettel meredtem a dokira és mondtam neki, hogy tartson ma bent a kórházban, mert, ha nem ma olyat teszek, amit biztos meg fogok bánni. Értetlenül nézett rám és rákérdezett, hogy mit csinálnék. Elmeséltem a kis tervem Tito-val kapcsolatban, a meglepettségtől alig tudott megszólalni, de végül a kórházban aludhattam. Bishop elküldte Tito-t a kórházból feleslegesen ne várjon rám, mert olyan „súlyosak” a sérülések, hogy muszáj bent tartania, gondolom ezt mondta Titonak.
Az egyik ismerős kórteremben foglaltam helyet, Bishop-al elég hosszasan kezdtünk beszélgetni. Ez az ember még mindig megrémít, mert olyanok mond nekem, amit egyszerűen nem tudok felfogni épp ésszel. Nem tudom magamról elhinni, hogy fontos vagyok, de azok a szavak, amiket ő mond, valamiért eltudja velem hitetni, hogy talán számítok és van miért küzdenem. Mondott egy olyat, hogy aki meglátja bennem a jót az sosem felejt el. Nem kontráztam rá, de mi van, ha valaki a hamis kedvességet látja meg bennem, az sem fog elfelejteni? Hathaway szerint aranyos lány vagyok, akinek problémái vannak, de azon együtt dolgozunk. Nem tudom. Félek hinni ebben az egészben.
Másnap kimentem a kórházból igaz Bishop tudta nélkül, de nem találtam sehol, ezért talán nem haragszik meg. Ezek után Tito-t inkább kerültem, jobb lesz mind a kettőnknek, ha egy darabig nem találkozunk, kezd bűntudatom lenni, hogy ilyet tervezek valaki ellen, de próbálom ezt elfojtani magamban. Kezd betegessé válni bennem ez az egész hadjárat Tito ellen, ha most találkozunk biztosan lebukok és dobhatom a kukába ez eddig elérteket. FN-en tartottuk valamilyen szinten a kapcsolatot, de kezd gyanús lenni neki, hogy kerülöm. Mindig kitaláltam valami hülyeséget, hogy most ezért nem jó, most azért nem jó. Őszinte legyek nem is voltam kíváncsi a társaságára, mert megismertem egy srácot, aki felkeltette az érdeklődésem olyan kis elesett. Zayden-nek hívják, akivel véletlenül futottam össze West Vinewood-on. Igazából nem is én találtam meg őt, hanem a többiek Sergio és Dragomir, mikor odaértem ők már bőszen beszélgettek. Dragomir és Sergio félrevonult kaptam az alkalmon és odaszóltam hozzá barátságosan, hogy mizu, honnan jött, hogy hívják stb. tipikus tolakodó ismerkedő szöveg. Elmondta, hogy nem rég szabadult és nem tudja, hogy mit kezdjen magával. Hát, nem mondom, hogy megsajnáltam, mert hallottam már csúnyább történetet is, de azért megesett rajta egy kicsit a szívem. Sergio egy parfissal tért vissza és a csávó kezébe adta, hogy söpörjön fel a parkolóban, cserébe ad neki néhány dollárt. Közben Dragomir-al vetettünk egymás felé néhány kínos pillantást, nem szeretek a közelében lenni, mert abból csak a veszekedés van, de nem került rá sor. Zayden szorgosan elvégezte a munkát és várta Sergio-tól a megbeszélt összeget. Sergio átadta neki a cash-t és felajánlotta, hogy a Hotel-ben aludhat ma éjszakára. Csávó rögtön bele is ment, rendesen megörült, hogy nem az utcán kell aludnia, vicces, mert szerintem egy éjszakát se élt volna túl. Elmentünk a Hotel-hez és bekísértem az egyik vendégszobába, ott is cseverésztünk még egy keveset, mesélt magáról, hogyan került börtönbe. Ittas vezetés és gondatlanságból elkövetett emberölésért tették hűvösre. Rendesen kikerekedett a szemem, mikor mesélte. Láttam, hogy kezd egy kicsit zaklatott állapotba kerülni, így úgy láttam, hogy jobb, ha magára hagyom a gondolataival.
A következő napon már azt mesélte, hogy Sergio egy csomagot adott neki, amit le kellett adnia az egyik kontaktunknak. Nem mondom, hogy ideges lettem, de dühített, hogy máris anyagot ad ennek a szerencsétlen elveszett srácnak. Jól van, ha bírja az iramot akkor legyen, rosszabb kezekbe már úgysem kerülhet. Próbálom Zayden-t jobban megismerni, több időt töltök vele, mesélek egy kicsit magamról neki, hogy bizalmat sugalljak felé. Mivel nem hülye, rájött, hogy a csomagban meth volt, amit leadott a dealernek. Napokig így teltek a napjai, Sergio-tól anyagot kapott, de már nem átadni kell, hanem eladni is. Túl gyors ez az egész. Be fog sokalni, biztos vagyok benne. Közben, hogy ne menjen el a csávó esze, próbáltam finoman elmondani neki, hogy mibe is csöppent, mikor végre eljutott az eszéig, láttam rajta a félelmet és ki akar szállni. Sajnos ebből már nem tud kiszállni, ott baszta el, hogy Sergio-tól átvette az első csomagot. Milyen véletlen egybeesés, ki volt az, aki ugyanígy került a szerbek markába? Én. Innen is üdvözöllek Mileta, remélem a pokol legmélyebb bugyrában égsz. A többieknek feltűnt, hogy egyre többet lógok Zayden-el, szerintem már biztos, hogy kombinálnak, hogy összejöttünk, pedig erről szó sincs, mondjuk tény, hogy nem néz ki rosszul, de nem. Csak egy emberre tudok gondolni még mindig, aki megmutatta, hogyan kell szeretni. Térjünk rá egy kicsit, tudjuk, hogy sokat veszekedünk, nem bírok a közelében lenni, mert elvesztem a józan eszem a dühtől, hogy nem tud normálisan odaszólni. Egy esetet hozok fel, amin teljesen kiakadtam, lebeszélték Sergio-val, hogy elmennek kurvázni, ezt mind előttem. Meglepettségtől pár percig meg sem tudtam szólalni, nem tudtam hova kapni a fejem. Éreztem, hogy gyűlnek a sötét felhők körülöttem és jobbnak láttam, ha elhúzom a csíkot, közben Zayden-t is elküldtem a faszba, hogy most jobb, ha békén hagy. Haza mentem és leittam magam, szétvertem a berendezést és őrlődtem magamban a halálnál is rosszabb féltékenység kínzott. Valakinek lépnie kell és le kell zárjuk ezt a cirkusz közöttünk. Napokat vártam arra, hogy Dragomir elé álljak és felkérdezzem, hogy most mi lesz, ezt nem folytathatjuk tovább, mert valamelyikünk bele fog őrülni és valószínűleg az a személy én leszek. Meglepetésemre egyetértett és rengeteget hezitálás után VÉGRE kinyögte, hogy engem akar, mindig is engem akart én jelentem neki a boldogságot, nyugalmat. Nehezen tudom megfogalmazni az érzéseim, ezek hallattán, de egyet elmondhatok. Jöhet bármi, mi egymáséi vagyunk, nem állhat utunkba semmi és senki, együtt erősek és megállíthatatlanok vagyunk. A sorsunk kibaszottul össze van kötve, ha ezt bárki megpróbálja felbontani az életem árán is elnyomom azt a személyt. Poklok poklát fogja átélni és könyörögni fog, a szaros kis életéért.
Időközben Zayden furcsán kezdett viselkedni körülöttem, kerülni kezdett, biztos vagyok benne, hogy meglátott minket Dragomir-al, nem hiszem, hogy ennyi idő alatt benne bármi is kialakulhatott volna, de nem is akarok ezzel foglalkozni. Az már annál inkább foglalkoztat, hogy az anyagot Rancho-n adta el az afro-amerikai tagoknak és még magának is csípett le. Nehezen tudtam elhinni, hogy van benne annyi bátorság, hogy bemenjen Rancho-ra és még bulizzon is velük. Azonnal megparancsoltam neki, hogy oda többet nem teheti a lábát, ennek nagyon egyszerű oka van, mi a Davis-i arcokkal üzletelünk és nem egy barátom van ott, nem fogom egy ilyen idióta miatt kockáztatni a kontaktjaim. Paybacc által tudom, hogy milyen „jó” barátságban vannak a rancho-i gyökerekkel és nem egyszer balhéztak már velük. Zayden-t nem tehetem ki ilyen veszélynek és nem kockáztathatjuk az üzletet. Van elég bajom nem akarok még ezzel is foglalkozni. Remélem Zayden megértette, hogy nem mehet oda többet és pont.
Dehogy értette meg, állandóan azzal basztatott, hogy ez jó üzlet lehet és még Sergio is megdicsérte miatta. Felment az agyvizem nincs türelmem ismételni magam, de kifújtam a levegőt és elmondtam neki, hogy NEM! Ezután felkerestem Sergio-t és direktbe rákérdeztem, hogy tényleg volt-e olyan hülye, hogy megdicsérte Zay-t, mert Rancho-n tengett. Azt mondta ő ilyet nem mondott neki, össze is dőlt bennem valami, mert bizalmat vesztettem. Nem szeretem, ha hazudnak nekem, nagyon nem. Még aznap el lett intézve, hogy Zayden megtanulja, nekem nem hazudhat, összeverettem Destin-el az egyik tagunkkal, akinek előtte berúgtam a képét, mert az is állandóan magyarázkodott az eladások miatt, mert nem lett meg az elvárt összeg. Na mindegy, elkezdtek előttem verekedni és rájuk ordítottam, hogy befejezhetik, Zayden-re fogtam a fegyvert és üvöltöztem vele, hogyha még egyszer hazudik nekem, agyon lövöm és még egyszer tudatosítottam benne, hogy NEM mehet Rancho-ra. Fegyver láttán teljesen megbénult és csak bólogatott felém. Végre megértette, el sem hiszem.
Random telnek a napok, egészen jól érzem magam, ami magamhoz képest igencsak meglepő, egyre több időt töltünk együtt Dragomir-al sikerült megbeszélni a nézeteltéréseket, sikerült végre kicsit megnyílnom felé és elmondani hogyan érzem magam mostanság. Ez a beszélgetés már nagyon kellett mind a kettőnknek. Rettenetes boldogság tölt el, mikor mellettem van, szerencsés vagyok. Te és én együtt örökre elfojtottuk a szívünket, megtanultam szeretni, megtanultam veszíteni. De, teljesen boldog nem lehetek, mert mindig vannak problémák és ezt is magamnak köszönhetem. Ott van Tito, aki próbálja velem felvenni a kapcsolatot, sok üzenetet kapok tőle, én próbálok távolságot tartani, de ezt nem húzhatom sok ideig. Nem tudom mi tévő legyek, szeretném folytatni, amit elkezdtem Tito-val, mert még mindig hajt a kíváncsiság mi lesz belőle, ha valamilyen módon sikerül felborítanom az életét. Csak ezzel a manőveremmel megint Dragomir-al való kapcsolatomat kockáztatom, amit nem tehetek meg, legalább egy biztos boldog pont legyen az életemben, ha már életem végig egy burokban kell, hogy éljek, mert soha nem szabadulhatok már a szerbek markai közül, ja erre a napokban jöttem rá. Elég szar érzés.
Eljött a találkozó Tito-val, cseppet sem úgy alakult, mint ahogy én azt terveztem. Eleinte viccelődtünk egymással, mintha mi sem történt volna és én idióta balfasz rákérdeztem, hogy akkor térjünk a lényegre, mi legyen a jövőben. Igazából én a legjobb tudásom szerint próbáltam az összes kérdésére mellé beszélni. A végén már annyira összezavarodtam a saját válaszaimba, hogy már neki is leesett, hogy itt valami nem kerek. Rendesen pörögtek a kerekek és egyre idegesebb és mérgesebb lettem végül annyira elfajult a történet, hogy elküldtem őt jóformán a bús picsába, mert kezdtem elveszteni az eszem és éreztem, hogy a tervem nagyon is visszafelé sül el és én károsodok nem ő. Szóval, igen elküldtem, de csak követett és mondta-mondta a magáét. Minden kérésére nemet mondtam, úgy eltaszítottam magamtól ezt az embert, hogy szerintem soha a büdös életbe nem fog hozzám szólni, de még rám nézni sem. Az utolsó kérdése beleégett az agyamba, meddig akarok még káosz lenni. Természetesen nem válaszoltam neki csak fogtam magam és felmentem a lakásomba. Becsaptam magam után az ajtót, a nappaliba mentem egy üvegsör társaságában és meredten néztem magam elé. Belegondoltam az egész szituációba és rájöttem, hogy ami eddig történt velem azt mind magamnak köszönhetem és a legszomorúbb az egészben, hogy mindig másokat próbálok miatta hibáztatni. Egész éjszaka ezen gondolkodtam, természetesen ez az álmomra is kihatott, mert Tito nem hagy nyugodni.
A raktárnál beszélgettünk jó néhányan, mikor Sergio megjelent és mondta, hogy szállítmány fog érkezni azonban nem szárazföldi terepre, hanem a nyílt vízre. Őszintén semmi kedvem sem volt balhézni, de hát ki vagyok én, hogy ellent mondjak, főleg, hogy Dragomir is rábólintott, hogy látogassuk meg azt a rakományt. Fasza… Sergio bement a raktárba és egy nagy kaliberrel a kezében vigyorgott Zayden pofájába. Remek… Zayden olyan pánik rohamot kapott, hogy rögtön sarkon fordult és elfutott a kocsijához, de kihajtani már nem tudott a területről, mert reflexszerűen kilőttem a kerekeit, szerencsémre elég közel volt a kocsija, így nem lett senkinek sem baja. Odasétáltam a kocsihoz, kinyitottam az ajtót és kirángattam az autóból. Megragadtam az arcát és kértem tőle, hogy csakis rám fókuszáljon, ne figyeljen semmi másra. Természetesen Sergio mondta a magáét és rendesen alázni kezdte Zayden mutatványát. Faszom, nem mindenki úgy születik, hogy fegyver van a kezében. Nem, hogy örülnénk neki, hogy valakinek normális gyerekkora volt, de úgy tűnik, hogy csak engem izgat ez. Zayden-t mindenki elkönyvelte egy balfasz, félénk picsának. Mindegy… Sikerült lenyugtatom azzal, hogy végig ott leszek mellette és nem lesz semmi baja, míg engem lát. Meg fogom védeni. Valamiért megbízott bennem és sikerült elérnem, hogy velünk jöjjön. Az úton még kapta Sergio-tól az ívet, hogy mekkora egy gyáva fasz, de elcsitítottam őt, már kezdtem idegbeteg lenni, hogy egymást kell szopatni. Az akció sikeresen zárult, nem történt semmi érdekes átvettük a kincsesládákat és visszamentünk a raktárhoz.
Másnap elvittem Zayden-t egy kisebb túrára, a kezébe nyomtam egy kis pisztolyt és megmutattam neki, hogyan kell használni, be-ki táraztattam vele a fegyvert, ki-be biztosíttattam vele fegyvert, leraktam elé egy kis dobozt, nem sokat hezitált egy egész tárat belelőtt a dobozba, szerintem volt benne egy kis feszkó, de nem baj legalább ezzel is érzékelheti, hogy bennem megbízhat, nekem pedig lesz egy megbízható emberem, aki úgy táncol nekem, ahogy én fütyülök. Ja, persze. ELKÚRTAM.
Maradjunk még egy kicsit Zayden-nél, mert hatalmasat kellett benne csalódnom, milyen meglepő. Mindenki el van baszva ebben a kibaszott városban vagy a város teszi az embert ilyenné, örök rejtély. Összefutottunk és kérdezősködni kezdett, hogy nem akar többé az eladásokkal foglalkozni, nagyot néztem, mikor ezzel elém mert állni, de hát most mit tudok vele kezdeni, mondjuk tény. Elég szar eladásai voltak. Megmutattam neki a pincét, ahol az anyagot állítják elő a munkások, elmondtam neki minden alapvető szarságot, ami a meth előállításához kell. Lelkesen kezdett el beszélni hozzám, hogy simán beszerzi a hozzá kellő alapanyagokat, nagyokat pislogtam, nem gondoltam volna, hogy ért hozzá. Na, mindegy nyugodt szívvel adtam oda a pince kulcsait neki. Késő este van, minden a legnagyobb rendben ment, de a pincéből hiányoztak egyes tételek, amiket másra használtunk volna fel. Könyörgöm mond, hogy nem Zay csinált valami hülyeséget, miután ezek a gondolatok futottak át az agyamon Z. beleszólt a rádióba, hogy beszélni akar velem. Ne-ne ez nem történhet meg velem. Mondtam neki, hogy azonnal jöjjön a raktárhoz, mert, ha én keresem meg akkor kitaposom a belét. Egy baseball ütővel vártam őt a raktárnál, kiszállt a kocsijából és rögtön levertem a visszapillantóját, egymást kerülgettük a kocsi körül. Mondanom sem kell szarrá vertem a kocsiját. Eszemet vesztve üvöltöztem vele, hogy lehetett ilyen felelőtlen és idióta. Megakarja öletni magát, de lehet, hogy ezzel a húzásával még engem is megölet. Kérdezitek gondolom mit csinált. Egyszerű, egy millió értékben lopott tőlünk, hogy feltudjon vágni nekünk egy új pincével, csak ez kurvára a visszájára sült el, mert átbaszták. Sergio, elkapta a nyakát és egy boxerrel kiütötte a palit, én felugrottam az autója tetejére, hogy átjuthassak az ő oldalára. Fegyvert rántottam és kész voltam meghúzni a ravaszt, de Dragomir elém állt. Nem hiszem el. Így nem húzhatom meg azt a kibaszott ravaszt, megragadta a fegyver csövét és a mellkasára tette, valamennyire sikerült ezzel kilökni az éppen bennem dúló pokolból. Elengedtem a fegyvert és sarkon fordultam, leguggoltam és kiordítottam magamból minden fájdalmat. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Miért nem alakulnak úgy a terveim, ahogyan azt én akarom. Valami figyelmeztetni akar, nagyon erősen, de miért teszi. Nem tudom mit tegyek a továbbiakban. Nem tudom mi legyen Zayden-el, nem tudom mit kezdjek Tito-val, túl sok szar zúdult a nyakamba megint, amit nem tudok észszerűen kezelni és HOVA A FASZBA KERÜLT VICTORIA?!
A rádióban az egyik dealer riasztott minket, hogy követik őt Sandy Shore közelében az autópálya mentén, mi hárman a raktárnál voltunk és azonnal felpakoltunk és útnak indultunk megkeresni a tagot, aki segítséget kért. Oda is értünk, de egy hatalmas tűzharc kerekedett az egész szituációból. Három vagy négy támadó volt mindegyik fekete motorral, természetesem maszk takarta az arcukat, gyáva férgek. Hirtelen nem tudtam, hova kapjam a fejem elöntött a félelem, mindenhol csak ellenséget láttam, bepánikoltam, de nem hagyhattam, hogy a félelmem irányítson, lőni kezdtem, talán az egyiket el is találtam. Viszont visszájára sült a dolog, mert jó néhányunkat eltalálták köztük engem is. Mind a két vállamat ellőtték és a mellkasomat is lövés érte, eleinte nem is éreztem a fájdalmat, mert iszonyatosan hajtott az adrenalin. Majd később mikor már azok a gyáva gecik is eltűntek, hirtelen nem láttam magam körül senkit, fedezékbe bújtam, ekkor kezdett el eluralkodni rajtam a kínzó fájdalom. Kapkodni kezdtem a levegőt, próbáltam szorítani az engem ért lövések helyét, de sokat szerintem nem segített rajta, mert az ujjaim között kezdett folyni a vér. A rádiómhoz kaptam a kezem és segítséget kértem. Rögtön jött a válasz Radimir-tól, aki szintén nekünk dolgozik, ő is velünk volt, őt is meglőtték, de amennyire emlékszem nem voltak olyan súlyos sérülései. Szóval Radimir és az egyik prosti Latasha értem jöttek, a maradék energiámat összeszedve ültem be az autóba és Latasha gázba beletaposva vezetett egyenesta kórház felé. Minden cuccunkat lepakoltuk a kocsiba. A srácok átkaroltak és bevittek, de természetesen a recepción várni kellett az orvosokra, mert mindegyik éppen műtött. Szédelegni kezdtem a vérveszteség miatt, összerogytam a pult előtt, egész testemen folyt a víz, levegőt alig kaptam, erőteljes szúrós lüktető fájdalmaim voltak, nem mondom, de a halált kívántam, hogy legyen vége. Égető érzés volt. Bevittek a műtőbe és a testem feladta a harcot, beájultam jó néhány órára.
A következő emlékem, hogy bezártak egy elég nyitott szobába, amit minden oldalról ablak vett körül. Körbe tekintettem a szobán és megláttam Dr. Diana Myers-t, kedves kis arca volt, kiderült ő a kezelőorvosom, minden kis gépet leellenőrzött, ami rám volt kötve, infúziót csekkolta, hogy azzal is minden rendben legyen. Hmm… Végre, aki a munkáját végzi és nem akar felesleges kérdésekkel traktálni, szimpatikus. Később bejött egy ápoló szintén ellenőrizni azokat a szarokat, amire fel voltam kötve, de a legnagyobb hibát vétette, amit lehet ilyen esetben szerintem. Megkérdezte, hogy vagyok. Három lőtt sebbel, hogy a faszba lennék? Aligha bírom megmozgatni a kurva karjaimat, tompa nyomást érzek a testem minden pontján, talán a sok gyógyszer miatt. Rövidre fogva a szót, elküldtem a picsába azt a nőt, de már az arcára sem a nevére nem emlékszem. Baromi lassan teltek az órák, feküdtem, mint egy kivert kutya az ágyban és szerencsémre az infúzió is lecsöpögött, jöttek a fájdalmak, vergődni kezdtem a fájdalomtól. Már szét csapkodtam a nővér hívót mire végre valaki megjelent és intézkedett. Kellett pár perc mire hatni kezdek megint a gyógyszerek. Miután helyre állt a légzésem és végre nyugodtan elaludhattam volna betoppant szolgálatban Tito Ramirez. Láttam némi aggodalmat az arcán, de nem nagyon tudtam vele foglalkozni, kérdésekkel kezdett engem bombázni mi történt, hogy kerültem be. Hazudtam, milyen meglepő, „túrázni” indultam volna csak megtámadtak. Láttam rajta, hogy abszolút nem hiszi el neki, amit mondok így elmondtam neki azt is, hogy vannak mentális problémáim, amit még Theo igazolt és Bishop később meg is erősítette. Talán így beveszi a mesém. Ez az idióta rendesen kihasználta, hogy magatehetetlen vagyok és a képembe mondta, hogy egy szélhámos vagyok. Lehet igaza van, de nem nevettem a képébe, hagytam, hogy kimenjen a szobából.
Meglepetésemre Radimir bejött hozzám, egész jó színben volt, kár, hogy nekem kell itt feküdnöm és nem neki. Mindegy is legalább bejött és lecsekkolta, hogy megmaradok-e. Kérdezte, hogy szóljon-e valakinek, hogy bent vagyok a kórházban. Mondtam neki, hogy ne, még inkább ne, nem akarom, hogy így lásson akárki is maga tehetetlenül, kiszolgáltatottan. Picsába!
Ugorjunk pár napot visszafelé még mielőtt megtörtént volna a „támadás”. A kórházba indultam, hogy Bishop-al találkozzak, mert már elég régen tudtunk beszélni, de nem jártam sikerrel, mert nem volt a kórház területén. Ráírtam FN-en, hogy merre van tegyük-e esetleg későbbre az időpontot. Vissza is írt, hogy igen tegyük későbbre, jelezni fog. Hát, kurvára nem jelzett, sőt eltűnt. Őszinte leszek kezdtem miatta aggódni, remélem nem Dragomir és a többiek csináltak vele valamit. Szóval, a kórház előtt találkoztam egy régi ismerőssel Bruce Mardel-el. Pofátlan módon fogtam magam és rákönyököltem a járőrkocsijának a motorháztetőjére, kérdezte, hogy mit keresek itt. Elmondtam, hogy Bishop-al lenne találkozóm, de úgy tűnik késik. Egész sokat beszélgettünk, kicsit kibeszéltük Tito-val való kapcsolatom és jött az ötlet, hogy lehet meglepném Tito-t, mutassa már meg, hogy hol lakik, mert elég gyanús volt nekem, hogy kivitt Paleto-ba és azt se tudta melyik kulcshoz nyúljon. Mondta, hogy valóban van Paleto-ban lakása, de a közelben is van neki egy. Helyes-helyes, ezzel is előrébb vagyok. Bruce megmutatta azt a bizonyos házat, rendesen leesett az állam, elég luxus körülmények között él Mr. Ramirez. Megköszöntem Bruce-nak, hogy megmutatta a valódi házat, igaz ezt pontosan nem mondtam ki neki. Furcsán kedves fickónak tartom ezt a Bruce-t, a közelében, mintha enyhe megnyugvást éreznék, egyszerűen élvezem a társaságát. Jó vele beszélgetni, jó hallgatóság, imádom mikor rám szól, hogy ne beszéljek csúnyán, olyan, mintha egy kicsi védő angyal lenne, aki mellé még jó fej is. Pár óra beszélgetés és nevetgélés után már úgy éreztem, hogy ennek a férfinak talán nyugodt szívvel adhatok bizalmat és egy kicsit megnyílhatok előtte. Igazából így is történt, hülyén fog hangzani, de még aznap este átmentem hozzá, de még mielőtt bárki kombinálna semmi sem történt, nem is akartam semmit, hogy történjen csak egy kedves társaságra vágytam és kicsit kiszakadni az alvilági életemből.
Most már visszatérhetünk a kórházban történt élményeimre, de a fentieket mindenképpen meg akartam említeni, hogy értsétek. Nem tudom hányadik napja vagyok a kórházban, de egyszerűen már unom a gyógyszerek és a fertőtlenítő szagát, hányingerem van tőle. Felvittek engem a „VIP” részlegbe, amit mai napig nem értek, én be nem fizettem magam ilyen szolgáltatásra. Dragomir nem tudhatott róla, mert még azt sem tudja, hogy kórházban vagyok vagy talán még is? Magam után húzva az infúziós állványt mentem ki a kórház elé cigizni, mert már kezdek becsavarodni attól a kurva EKG géptől, hogy folyamatosan pittyeg. Kint megpillantottam egy Torrence-t, meglepetésemre ott állt a kocsi oldalánál Bruce, nekidőlve az ajtónak, tekintete a földön, láttam rajta kisebb nyugtalanságot, fáradtságot talán. Akaratom ellenére is elmosolyodtam, gondolkodás nélkül fogtam a kis állványom és odasétáltam hozzá. Felemelte tekintetét egyenesen a szemembe nézett, oldalra billentette a fejét és elmosolyodott, ahogy meglátott. Nem is gondolnátok, de rendesen jó érzés töltött el a pillantása. Persze neki is az volt az első kérdése, hogy mi történt velem, hát kénytelen voltam neki elmondani, a túrázós kis hazugságom, szerintem azonnal elhitte, mivel elmondása szerint megmozgat minden követ, hogy meglegyenek az elkövetők. Örültem, hogy ezt mondta, de tudom, hogy nem fog neki sikerülni, nem is várom el, hogy sikerüljön. Meséltem neki mennyire unom már, hogy itt kell lennem a négy fal között és csak az ápolók idióta fejét kell lesnem állandóan. Főleg, hogy van egy bevándorló olasz faszi, akitől borsódzik a hátam, ha meglátom. Felvetette az ötletet, de lehet, hogy én mondtam, hogy húzzunk el innen pár órára, nem kellett sokat noszogatni, mert tudott is egy helyet, ahová el akart vinni. Ez a hely az ő kis birodalma, elmondása szerint itt szokott gondolkodni, őrjöngeni, kiereszteni a gőzt. Beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről, az elzárkózásom okairól, Theo-t is említettem neki kisebb vonalakban, de… Szóba jött már megint Ramirez. Kicsit kezdtem már rajta kiakadni, hogy minden beszélgetésünk vége Tito-ról kell, hogy szóljon. Érezni kezdtem egy szúró, égő érzést a sebeimnél, ebből baj lesz. Lett is baj, mert pár perc múlva szakadni kezdett rólam a víz, alig bírtam sétálni, átkaroltam Bruce-t és besegített a kocsiba. Utólag, mint kiderült rendőri kísérettel vitt vissza a kórházba. Megmondom őszintén, nem nagyon emlékszem már a további történésekre, mert azzal voltam elfoglalva, hogy ne pusztuljak meg. Talán még aznap este bejött hozzám Bruce és elnézést kért tőlem, hogy ezt kellett átélnem, de egyáltalán nem haragudtam rá, sőt nagyon is élveztem az együtt töltött időt. Szegény, értetlen fejjel nézett rám, hogy mi a francról is beszélek, aztán elmondtam neki, hogy szeretem a társaságát olyan békés a személyisége mégis egy kicsit rejtélyes. Sokat tudtam meg Bruce életéről, például megtudtam, hogy katona volt, sajnos az anyja elhunyt, mikor sikeresen végzett valamilyen katonai vizsgával. Sok barátot kellett elvesztenie egy sikertelen akció miatt és tudjátok az a legszomorúbb, hogy nem bírtam vele együtt érezni, nekem sosem voltak bajtársaim az anyámról meg…. Őt már tudjátok mi lett vele.
Még mindig a kórházban vagyok, baromira unom magam, meglepetésemre Dragomir is meglátogatott, pedig nem gondoltam volna, hogy kibújik az odújából, sajnos sokat nem tudtunk beszélni, mert akkor teljesen le voltam szedálva és nagyon hamar bealudtam a gyógyszerektől. Zayden is meglátogatott, elmondta, hogy összejött az egyik Grove-os csajszival Ava-val, őszintén nem nagyon örülök neki, mert pont Paybacc csaját szemelte ki, de hát ő tudja. Én figyelmeztettem, hogy ebből hatalmas probléma lehet, de nyugtatni próbált, hogy már elméletileg nincsenek együtt (nem nyugodtam meg). Akkor ott volt Bruce is, aki szinte mindennap meglátogatott, így legalább nem hagyott annyit unatkozni. Volt még valaki egy új csávó, Radimir-nek hívják, akit nem tudtam hirtelen hova tenni, miért látogat meg, na mindegy biztos megesett rajtam a szíve, pedig úgy viselkedik, mint egy robot, leadod neki a parancsot és szinte már aznap el van intézve, tekintete folyamatosan merev, távolságtartó. Furcsa.
Jártam a kórház folyosóit magam után húzva a kis állványom, már egészen hozzám nőtt. Egész jó kedvemben voltam, mondjuk az is rátett, hogy ijesztgettem a fekvő betegeket és azon szórakoztam. Valaki a nevemen szólított, mögöttem volt a személy, ismerős volt a hangja, megfordultam és Bishop-ot láttam meg mögöttem, nem tudtam, hogy most örüljek vagy szétverjem a fejét, azért, mert hetek óta nem hallottam felőle. Az utóbbit választottam, mérhetetlen düh öntötte el a testem és minden porcikám. Odaszóltam neki, hogy ő mégis hol a faszban volt. Próbált nyugtatgatni, kevés sikerrel, adtam neki körülbelül 5 másodpercet, hogy válaszoljon a kérdésemre. Nem tetszett a válasza valami nemzetközi konferencián volt, hogy képviselje a várost. A válasz után minden erőmet összeszedve megemeltem az állványt.
- Szóval a dicsőség után mentél. - szóltam oda dühös hangon.
Bishop mentegetőzött, hogy nem-nem azért, ment el, hanem hogy ne hagyja süllyesztőbe a kórházat. Az a baj, hogy nem nagyon figyeltem a szavaira, mert legalább 3 féle módon képzeltem el, hogyan loccsantom szét a fejét ezzel a kurva állvánnyal. Nem tetszettek továbbra sem a válaszai, nem tudtam megérteni, hogy miért nem tudott legalább egy SMS-t írni, hogy el kell tolni a kezeléseket, mert ez meg ez van. Én megértő is tudok lenni, amit lehet, hogy idáig nem nagyon lehetett észrevenni, de a sumákolást és a hazugságokat nem bírom elviselni. Egy szó, mint száz egyszer megpróbáltam felé suhintani azt az állványt, de annyira nem működtek a kezeim, hogy el sem találtam vele. Tehetetlen vagyok, nagyon bosszantó, pedig kibaszottul megérdemelte volna. De lehet nem… Ha lett volna erőm és elfajul a dolog lehet, hogy én már a rácsok mögött ülnék gyilkosság miatt, mondjuk akár most is ülhetnék ott. Mindegy… Kicsit elkalandoztam.
Ráförmedtem Bishop-ra, hogy cserben hagyott, hajszálokon múlt, hogy ne essek vissza baromi sok szart kellett az elmúlt időszakban elviselnem és úgy érzem, hogy baromira leszarja, hogy segítségre van szükségem az ő segítségére. Továbbra is hajtogatta, hogy hiányoztam neki és mindennap gondolt rám és aggódott. Akkor igazán írhatott volna, nem? Elindultam a szobám felé és még a képébe vágtam, hogy még két-három napig itt rohadok szóval örülhet.
Nyilván utánam jött a luxus lakosztályomba és folytattuk a „veszekedést”. Kezdek összezavarodni, mert továbbra is azt hajtogatja, hogy meghatározó személy lettem az életébe és fontos vagyok számára. Megkérdezte, hogy csalódtam-e benne, kisebb hezitálás után bólintottam felé és igent mondtam. Az ő arcára is kiült a csalódottság és ezeket mondta.
- Prof. Dr. Bishop Hathaway mondja: Hát, ha már csalódtál bennem akkor mást veszíteni nem tudok.
- Prof. Dr. Bishop Hathaway mondja: Még ha el is akarnálak... Tudod, hogy eddig nem ez volt a cél. Tudod, hogy eddig azt akartam, hogy mindenem, amim van az a tiéd is legyen.
Teljesen lefagytam, elfogott valami Deja vu érzés, kétségbeestem, szerintem ezt ő is érzékelte nem tudtam ezt már tényleg hova tenni, mit akar ezzel elmondani nekem? Ugye nem…
- Blaire Duncan mondja: Lassan már úgy érzem, hogy a kezemet kéred meg. – értetlenkedve beszélek felé.
- Blaire Duncan mondja: Mindened, amid van az enyém is legyen.. Nem értem.
- Prof. Dr. Bishop Hathaway mondja: Nem tudok ezekről neked többet mondani, mert a betegem vagy Blaire... Nem véletlen akartam veled találkozni a kezeléseken kívül, nekem több vagy egy páciensnél. Én megértem, hogy neked egy orvos vagyok. De nekem azért ez annál több.
Ne könyörgőm ne. Istenem. Nem-nem ezt nem. Mintha kettéhasították volna a szívem, félek. A pulzusom az egekbe, nem tudom mit gondoljak. Ledöbbentem, idegesen nézelődtem a teremben, sírni akarok. Megtörténik ugyanaz velem, megint én ezt nem bírom elviselni, tényleg ezt érdemlem? Annyira fáj, nagyon fáj mintha egy másik univerzumban lennék, ugyanaz a forgatókönyv és mindig ismétlődik. Ezek a sebek, amik már gyógyulásnak indultak egy szempillantás alatt iszonyatos módon kezdek el vérezni megint. Itt akarok hagyni mindent, fognám a cuccom és elhagyom ezt a várost, azzal talán megtudnám oldani a dolgaim. Itt hagynám ezt az egész cirkuszt, de nem lehet. Azzal aláírnám a saját végrendeletem.
Teljesen elvesztettem a tudatom, érzéketlen mégis őszinte módon kezdtem felé beszélni és megmutattam neki az igazi Blaire egyik oldalát, a legféltettebb titkom mondtam el neki, hogy megértse a körülöttem zajló eseményeket. Theo halála, bizony elmondtam neki. Minden kis részletet, a teste állapotát, azt a sok vért, amit láttam, a szagot, ami beárasztotta az egész szobát, hogyan vittük és ástuk el. Elmondtam neki, hogy én hajszoltam az öngyilkosságba, mert játszottam az érzéseivel, kihasználtam a gyengeségeit. Neki köszönhetem, hogy leraktam a heroint, igen. Ezt már annyiszor leírtam, de nem tudom elégszer leírni, mert nyomatékosítani akarom, hogy a történtek ellenére fontos nekem, ha tudnám visszacsinálnám. Visszatérve, szóval Theo is kötődött hozzám, nem akarom, hogy ez újra megtörténjen főleg nem Bishop-al, próbálom tagadni, de ő is egy fontos személy számomra és nem akarom elengedni, de most… Most az érzelmek irányítanak a tetteim borzalmasok. Említette, hogy nem közeledne felém és az érzései irántam nem fognak erősödni. Hmm… Megmutattam neki, hogy ebben nincs igaza.
*** Blaire Duncan közelebb lépked Bishop-hoz és a kezeit lerakja a mellkasára, feltekint rá, megszorítja az ingjét.
*** Prof. Dr. Bishop Hathaway értetlenül figyeli Blaire cselekedeteit.
*** Blaire Duncan elengedi Bishop ingét és a kezeit levezeti az ő kezeire, ha hagyja rárakja Bishop kezeit a derekára.
*** Prof. Dr. Bishop Hathaway kezeit elernyeszti, majd, amikor Blaire vezetni akarja engedi neki.
*** Prof. Dr. Bishop Hathaway komolyabb tekintetet ölt arcára, Blaire szemeibe néz.
*** Blaire Duncan kissé lábujjhegyre áll, nem veszi fel vele a szemkontaktust, közelebb hajol hozzá és az arcát Bishop nyakához simítja.
*** Prof. Dr. Bishop Hathaway fejét lassan ráhajtja Blaire fejére és kezeit összefűzi Blaire dereka mögött.
*** Blaire Duncan arcát szép lassan elveszi Bishop nyakától és mélyen a szemébe néz.
*** Prof. Dr. Bishop Hathaway megemeli a fejét és kicsit elhajol Blairetől. Felveszi vele a szemkontaktust.
*** Blaire Duncan bal kezét megemeli és végig simítja Bishop arcát kézfejével.
*** Blaire Duncan vesz egy mély levegőt és leereszti a kezét, ellép Bishop-tól, ha hagyja.
*** Prof. Dr. Bishop Hathaway szótlanul engedi Blaire-nek a simítást, mikor ellépne nem engedi eltávolodni.
*** Blaire Duncan egy pillanatra eltekint Bishop-tól és megharapja alsó ajkát, vissza rá tekint, hamis mosolyt ejt felé.
*** Prof. Dr. Bishop Hathaway kicsit közelebb húzza magához Blaire-t, ha nem ellenkezik, lentebb hajtja a fejét és lassan közelítve Blaire ajkaihoz, megcsókolja.
*** Blaire Duncan ahogy érzékeli, hogy Bishop meg akarja csókolni, rögtön eltolja a fejét, nem hagyja, hogy hozzáérjen, mosolyog egyet és a fülébe súg.
- Látod, Bishop. Ezzel tudtam neked megmutatni, hogy nem tudnád visszafogni az érzéseid. – komor hangon felé.
- Látod, én ezzel tudtam neked megmutatni, hogy ha próbálod befolyásolni az embert akkor meg is fogja mutatni mit érez. – válaszolt felém suttogva.
Azonnal elléptem, tőle és realizáltam magamban, hogy kibaszottul sarokba lettem szorítva. Aljas vagy Bishop. De én még aljasabb ezzel a húzásommal. Enyhén rám förmedt, hogy nem szép dolog az emberi érzésekkel játszadozni. Igaza van, de lehet azt elfelejtette, hogy ott van az a kis kártya a köpenyén, nem lenne szép, ha eljárna a szám, hogy egy páciensével kezd ki, micsoda címlapsztori lenne. De nem ijedt meg, sőt talán még több önbizalmat kapott és magabiztosan szólt oda hozzám, hogy nincs mit veszítenie eddig is csak miattam jött be a kórházba, ő egy milliárdos üzletember, ja és még mindig ő az igazgató. Szóval azt csinál, amit csak akar. Akármennyire is próbálkozom, nem tudom tőle eltaszítani magam, nem tudom elérni, hogy gyűlöljön vagy utáljon, tehetetlen vagyok. Rákérdezett, hogy mi lesz a kezelésekkel ezek után, mert nyilvánvaló, hogy a bizalmi kapcsolat eléggé megrendült kettőnk között. Csak annyit mondtam neki, hogy van még mesélni valóm.
Másnap reggel igazából semmit sem csináltam, hagytam, hogy az orvosok csinálják a dolgukat rohadtul semmihez sem volt kedvem, néztem ki az ablakon és vártam, hogy teljen az idő. Egyszer csak betoppan a szobámba az a nyomorult olasz vörhenyes szarházi. Civil ruhában volt, fogta magát egy szó nélkül leült elém, a fejemen biztosan látta, hogy zavar a társasága, de egyelőre nem szólaltam meg, inkább csak fújtattam az idegességtől, hogy ez már megint mi a faszt akar itt, tisztában van vele, hogy mennyire irritál a személye és a megjelenése. Elkezdett pofázni nekem, hogy volt már ilyen emberrel dolga „észrevette” a jeleket. Milyen jeleket basszameg? Gyors hangulat változás, agresszió, depresszív tünetek. A bipoláris betegségben szenvedők tünetei ezek. De felbaszott. Istenem mennyire felidegesített, annyira, hogy a lepedőt szét tudtam volna tépni. Az idegtől még a kezeim is remegni kezdtek, nagyon-nagyon régen éreztem ezt a mérhetetlen dühöt valaki iránt. Folytatta tovább a hülyeségeit elkezdett személyesebb kérdéseket feltenni, mint például, hogy milyen kapcsolatot ápolok a szüleimmel, hát igen… Itt kattant el minden, kitéptem a kanült a kezemből (kurvára fájt), ami szinte azonnal vérezni kezdett. Megindultam Simon felé, meg akartam ölni, bosszút akartam állni, azért, amik miatt ilyen lettem és a körülmények miatt, amiben fel kellett nőjek. Megragadtam a csávó nyakát, nekilöktem az ablaknak, ő nem csinált semmit csak a kezeit emelte meg. Ha az emlékeim tiszták ájulásig fojtogattam azt az idiótát és a rendőrök fogtak le, hogy ne okozzak nagyobb problémát. Gondolom hallották az üvöltözésem és a dulakodást ezért jöttek be a kórterembe. Bruce hangját hallottam, hogy engedjenek el. Az egyik Officer nagy nehézkesen így tett, de cserébe kapott tőlem egy széket, amit hozzá vágtam. Eltávolodtam a körülöttem lévő emberektől, felhúztam a lábam, amit szorosan átöleltem a karjaimmal, egész testem remegett, de már nem is a dühtől talán a félelemtől, régi-régi emlékek szabadultak fel bennem és teljesen átvették felettem a hatalmat, Bruce próbált megnyugtatni, de őt is csak eltaszítottam és megrúgtam a kezét. Bishop toppant be a képbe, leguggol mellém és nagyon óvatos mozdulatokkal tette a vállamra a kezét, én egy szót sem tudtam szólni, annyira fúrtam magam a falhoz, amennyire csak tudtam nem akartam, hogy hozzám érjen. Bruce elhagyta a szobát, nem tudom, hogy miért lehet Bishop kérte vagy magától ment ki, franc se tudja. Bishop-nak sikerült hatnia rám, kezdtem magam biztonságban érezni magam a társaságában, kicsit visszahozott a való világba. Eddig azt hittem, hogy csak egy ember képes erre. Mindenesetre kicsit összezavarta az érzéseim. Felsegített és az ágyamhoz kísért, lefeküdtem leült mellém, csalódottságot láttam a tekintetében. Hidegzuhanyként ért mikor kiejtette a száján, hogy elbukott és nem igazán szeretné folytatni a kezeléseket, mert láthatóan nem segített rajtam semmit. Lehet tényleg ezt kéne, lehet legközelebb őt bántanám. Hosszas beszélgetés után ebben maradtunk. Nagyon lefáradtam mentálisan és fizikálisan is, fel akarom adni már ezt az egészet, nincs számomra remény.
Másnap kimentem egy cigire és beszélgettem a szép Diana-val, elmondtam neki, hogy mennyire elegem van már a kórházból, utálom ezt a helyet és már elég nyomasztóan is kezdem magam érezni. Meglepetésemre azt válaszolta, hogy akármikor lehagyhatom a kórházat, mert van jogom megtagadni az ellátást, de ő még nem ajánlja, igaz ez engem nem nagyon érdekel, el akarok innen tűnni. Megköszöntem Diana-nak a sok-sok segítséget és türelmet, ami hozzám kellett. A leggyorsabb tempóban mentem vissza a kórterembe a cuccaimért, a szobába belépve megpillantottam Bishop-ot. Kérdően nézett rám, megkérdezte hova megyek. Elmondtam neki, hogy itt hagyom ezt az egész cirkuszt, mert már kezdek besokalni. Nem is is mondott rá semmit egy papírt nyomott a kezembe, hogy írjam alá, valami lemondási szerződés volt. El se olvastam igazán, annyit tudok, hogy a kezelés befejezéséről szólt. Hezitáltam, lehet nem is akarom abbahagyni, vagy csak Bishop miatt van ez az egész őt nem akarom elveszíteni. Nem tudom. Aláírtam.
Aznap estére szereztem magamnak egy zacskó heroint. Eszem ágában nem volt beadni magamnak. Ráírtam FN-en Bishop-ra, hogy hozza el azt a szart, amit aláírtam a lakásomra. Fél óra múlva már a lakásomban volt a Prof. Választás elé állítottam, hogy vagy széttépi azt a szart és megsemmisít minden másolatot, vagy az a tű, ami jelenleg a kezemben van az hamarosan kiürül. Teljesen kiakadt rám, de nem is azért, mert beakartam magam lőni, hanem azért, mert fenyegetni próbálom. Nem értem akkor mégsem vagyok neki olyan fontos, nem tudom őt a saját érzései ellen fordítani, nem tudom őt kihasználni. Ő valahogy eltudja magában fojtani ezeket, annyira átlát rajtam, félelmetes. Soha nem találkoztam még ehhez foghatóval. Megkéne őt becsülnöm, ahelyett, hogy ilyen hülyeségekkel játszadozom. Igen-igen ez a helyes. Akkor kimondom. Kérlek bocsáss meg nekem.
Boldogan indultam el a rendőrségre, hogy meglepjen Bruce-t, hogy kijöttem a kórházból, illetve elnézését kérjek tőle, amiért látta a kifakadásom és hogy megrúgtam a kezét. Gyorsan elkaptam egy Officer-t, hogy szóljon be a rádión, hogy egy kedves ismerőse várja őt a recepción egy csomaggal. Az Officer kisebb hezitálás után rádión szólt neki és meg is jelent. Az volt az első mondata, hogy majdnem lezáratta a környéket, terrortámadás gyanújával, mert a csomagot nem mondtam el, hogy mit tartalmaz. Elég viccesen jött ki a dolog, jót nevettünk rajta. Kisebb csevegés után benyögte, hogy nem kéne többet találkoznunk Tito miatt, mert nem akarja megbántani. Mi van? Mi köze ahhoz Tito-nak, hogy beszélgetünk és barátok vagyunk? Elmondom, semmi! De ő akkor sem akarja megbántani. Bizalmat adok valakinek és megint kidobnak, mint egy összegyűrt papírfecnit. Nagyon kiakadtam és nem értettem egyet Bruce-al egyátalán, ott helyben neki tudtam volna menni, de tűrtőztettem magam, ami nagyon nehezemre esett, megint kihasználva érzem magam. Úgy üvöltöttem vele, mint soha senkivel, biztos vagyok benne, hogy több szavamat is hallották a bent lévő Officerek, remélem jót moziztak. Miután kitomboltam magam fogtam és otthagytam őt a picsába, nem akarom őt meglátni, mert legközelebb nem fogom vissza magam kerüljön bármibe.
Nem unatkozok, mert már hónapok óta tanulom Dragomir hatására a szerb nyelvet, hát… Nehéz, de meglepetésemre vagyok olyan értelmes, hogy egyedül tanuljak. Egyik éjszaka Dragomir-al kettesben maradtunk a raktárnál és komoly hangon feltette a kérdést, hogy kik voltak a látogatóim a kórházban és miért láttak engem többször a rendőrök társaságában, mint például Tito Ramirez-el. Nagy szemekkel pislogtam felé, hogy mivan? Honnan tudja ezt? A válasz annyira egyszerű, rám állította az egyik emberét. Na, ki látogatott meg többször még a kórházban, persze, hogy Radimir az utolsó kis patkány spicli. Csak az a nagy probléma, hogy napok óta egyikkel sem beszéltem, szóval elég szarul végezte a dolgát, Tito meg azért jött be egyszer a kórházba, hogy kikérdezze mi történt. Remek, szokták mondani, hogy egy kapcsolat alapja a bizalom ugyebár. Felkérdeztem, hogy ezeket mégis honnan tudta meg és mi volt az értelme. Magát és a szervezetét hozta fel kifogásképp, hogy én vagyok az egyetlen ember, aki miatt elkaphatják őt a rendőrök, mert másokkal nem mutatkozik. Fasza, szóval ő azt hiszi, hogy egy kibaszott spicli vagyok és felnyomnám őt a rendőrségen. Elmondtam neki, hogy nincs mitől félnie, mert tudom, hogy mit csinálok, nem vagyok amatőr. Nagyon bosszantó, hogy így kezel még mindig. Szereztem magamnak egy ellenséget, Radimir. Találjalak meg azt nem fogod megköszönni, kínok közt fogsz megdögleni a kezeim által és senki nem fog sejteni semmit.
Zayden napok óta rejtélyes körülmények között eltűnt, felmentem a lakásomra Dragomir-al, reménykedve, hogy nem épp Ava-val van. Nem, volt ott Zay Ava-val, de meglepetésemre a bútoraim fele is eltűnt! Ezek elhúzták a csíkot. Ez egy kibaszott ördögi kör. Bárki, aki a közelembe férkőzik meghal, eltűnik, eldob. Hogy lehet ezt épp ésszel bírni? Sehogy. A maradék bútoromat Dragomir előtt borítottam fel, kiadtam a gőzt rendesen. Ő csak némán figyelt, talán még mosolygott is láttam rajta, hogy nagyon ki akarja mondani, hogy neki igaza volt Zayden-el kapcsolatban, hogy mennyire megbízhatatlan, gyáva alak. A lelkem kitettem ezért a szarháziért és megint megint MEGINT átbasztak.
Egyre több új szerb jelenik meg a raktárnál, amit szintén nem tudok hova tenni, honnan szabadultak ezek? Kinyílt valamilyen ketrec? Az első ember, akit megismertem az Mirko, bufla fejű öntelt zokni. Elméletileg Dragomir régi haverja, akiről érdekes módon soha nem mesélt, a bemutatkozás nem sikerült túl jól, lekezelő volt velem. Kapta is vissza az ívet, amit biztos megjegyzett. Egy nagyobb csoport is állt ott volt egy csaj, akit Jana-nak hívnak tipikus modell alkat szépsége már ördögi, Marko nagyszájú pöcs és Ratko beképzelt, kötekedő gyökér. Flegma picsa módba kellett kapcsoljak, mert nem bírom ezt a sok ismeretlen faszt, ilyen hirtelen ráadásul semmit sem tudok megint semmiről. Senkinek be sem mutatkoztam csak fintorogtam feléjük, ráadásul szerbül kezdtek el pofázni rólam és az volt a szép az egészben, hogy mindent értettem és nagyot néztek, mikor megszólaltam a butácska kiejtésemmel szerbül. Leesett az álluk, be is fogták a pofájukat, kivéve Ratko. Annyira méregette az ideigeim, hogy elsétáltam a kocsimhoz és kivettem a baseball ütőm, elkezdtem felé menni már majdnem lendítettem volna az ütőm, de Mirko elénk állt és leállított. Megérkezett Dragomir is útközben és valamit kiterveltek Mirko-val, jól kezdődik. Elvittek minket egy random partra ki vidékre és ÖSSZEBILINCSELTEK minket Ratko-val! A pofátlan szemtelen faszfej, mi a faszt képzel ez magáról? Dragomir meg ott mosolyog és nézi, ahogy szidom a csapatot. Ezután, amit kapsz megemlegeted. Ratko-val elindultunk a Sheriffségre és annyira kreatív volt, hogy beadta nekik, hogy a parton egy szexbaleset miatt elhagytuk a kulcsot. Be is vették a sztorit, mert ritka nagy tehetségem van a színészkedéshez, elvittek minket Los Santos-ba az egyik benzinkúthoz közel a Hotel-hez. Ott Mirko prédikált, hogy ez csapat munka lett volna és mindenkinek egyszerre kellett volna megérkeznie. (igen nem csak minket bilincseltek össze) Én már meg sem szólaltam, csak leültem a földre és néztem ki a fejemből, hogy ennek semmi értelme nem volt az is biztos, csak engem akart bosszantani, ebben biztos vagyok. Sajnos, sikerült neki. Mondtam Ratko-nak, hogy menjünk a raktárhoz ott van egy fűrész, amivel leszedjük magunkról a bilincset. Ratko leszedte rólunk azt a szart, megvártam míg lerakja a fűrészt és azon nyomban arcon ütöttem a csávót, akkorát kapott, hogy rögtön seggre ült. Szerencsétlenségemre bejött Destin pont akkor a raktárba és ráförmedtem, hogy semmit sem látott, ő csak megemelte a kezét és bólintott. Kirohantam a raktárból egyenesen haza és lefeküdtem aludni, sok volt ez a nap is nekem.
Kisebb segítségre volt szükségem a pincéknél, ki kellett pakolni azt a rengeteg anyagot, amit a munkások feldolgoztak. Sergio szerencsétlenségemre nem volt elérhető, ezért annak a nyomorult Ratko-nak kértem a segítségét, mert nem volt más választásom. Beleszóltam a rádióba, hogy találkozzunk a raktárnál, munka van. Ratko tíz percen belül meg is érkezett, mondtam neki, hogy szálljon be a kocsiba útközben elmondom mi a szitu. Épphogy beértünk a Hawick-i pincébe rám támadt, szavakkal. Szemeim kikerekedtek, nem hittem a fülemnek, amiket pofázik nekem ez a kis nyikhaj. Tiszteletet akar tőlem és ha nem lennék együtt Dragomir-al akkor már régen fejbe lőtt volna a viselkedésem miatt, de megvan kötve a keze. A húgaként akar rám tekinteni. Beleröhögtem a képébe és megmondtam neki, hogy csak annak adok tiszteletet, aki kiérdemli. Ő is csak egy jöttment szerb, akit gondolom ide rendelt „Apa”. Viszont nem tagadhatom, van önbizalma a csávónak, hogy így számon mert kérni. Sebaj. Majd szépen elszáll ez az önbizalom, amint megismeri a sötét oldalam.
Egyik éjszaka hihetetlen migrén tört rám, természetes gyógyszerem nem volt rá, így kénytelen voltam betérni a kórházba kérni valami receptet, amitől elmúlik ez a szar. Csodálkozva néztem a recepción lévő Officerek-re, volt, aki a földön feküdt, rengetegen ültek a székeken, megpillantottam Tito-t. Láttam, hogy megsérült, aggódva néztem rá, de nem mertem oda menni hozzá, úgyis csak veszekednénk. Leültem a legtávolabbi székre és vártam a sorom, egyszer csak elhaladt mellettem Tito egyenest a kávézó felé vette az irányt. Beszélnem kéne vele, baszki… Múltkor ocsmány módon váltunk el, kifordultam önmagamból. Erőt vettem magamon és leültem mellé az egyik asztalhoz és rákérdeztem, hogy mi történt. Elmondta, hogy valakik kiakartak pakolni egy szállítmányt, de ők sokkal rosszabbul jártak, mint ő. Ő „csak” egy lövést kapott. Szegény nagyon szarul nézett ki, nagyon fáradtnak és elveszettnek tűnt, rákérdeznék, hogy igazából, hogy van, de nincs hozzá bátorságom és amúgysem lenne hozzám őszinte, amit meg is értek, de ami azt illeti lehet, hogy hiányzik. Bekísértem őt a műtőig és elbúcsúztam tőle, azóta nem láttam.
A szerb „barátaink” szerveztek egy kis összejövetelt a Pacific bárnál, igazából nem akartam menni, de épp semmi dolgom nem volt, csak unatkoztam volna otthon egyedül. Megérkeztem a helyszínre és ott volt Jana, Marko, Destin, Sergio, Ratko, Jovan és még páran, akiknek a nevét nem tudom, vagy csak leszarom őket. Egész jó volt a buli meglepően jól éreztem magam, összehaverkodtam a csajszival, beszélgettünk pár mondatot meg fikáztuk az előttünk lévő nőt, aki ide-oda sétálgatott Sergio meg egy másik faszi közt. Ezt a nőcit bebaszták a vízbe, ami személyem szerint kurva nagyot ment, viszont ami ezután következett arra nem számítottam. A kis csaj odahívta a kurváit nagyobb szócsata alakult ki a Pacific parkolójában, aztán valamelyik beszólásomat olyan komolyan vette ez a ribanc, hogy fegyvert rántott a pofámba. Damn, most írtad alá a halálos ítéleted, nem kellett pár perc és hatalmas tűzharc kerekedett a pakolóban, tudtommal senki nem élte túl a csajnak a hullája is ott hevert a földön ez sem fog nekem ugatni többet, kár. Az egyik csatlósa viszont eltalálta a karomat, így megint mehettem be a kórházba, hogy ellásanak, azonban nem volt az ügyeleten senki, így be kellett mennünk a sürgősségire, ahol kaptam segítséget. Meglepetésemre Ratko végig mellettem volt és óvni próbált, letépett egy nagyobb darabot a pólójáról és míg mi siettünk a kórházba addig bekötötte vele a karom. Lehet, hogy tényleg adnom kéne neki egy esélyt, ahogy Dragomir mondta, szerinte Ratko megbízható. Ha ő mondja… Legyen.
Egyik este önkényesen beültem Ratko autójába, mondtam neki, hogy vigyen el valahova, mert felidegesítettem magam (megint). Rászóltam, hogy ne oda vigyen, ahová a ribancait viszi, mert menten elhányom akkor magam. Komoran tekintett rám Ratko és megkérdezte, hogy miért vagyok ilyen paraszt mindenkivel, válasz annyira egyszerű. Aki közel kerül hozzám általában meghal vagy ők maguktól dobnak el, ezért nem akarok senki felé nyálas, megérő érzéseket mutatni, magamat óvom. Egyetértően bólogatott és mondta, hogy a húgaként tekint rám az első perctől kezdve. Felhúztam a szemöldököm, mert nem akarom, hogy bárki is a testvéreként kezeljen, a nővérem nevelt fel, nem, vagyis inkább életben tartott minket, nem akarom, hogy neveljen engem ez az ember, főleg ne tartson életben. Egyességet kötöttünk, hogy elássuk a csatabárdot és békében megmaradunk egymás mellett, vagyis nem fogom kinyírni, ha megint bepofázik nekem. Kérte, hogy másszak fel a korlátra és ordítsam el magam, ahogy csak bírom, hülyén néztem rá. De felőlem, minden ilyen hülyeségbe benne vagyok, megtettem, amire kért. Jól esett, sőt kibaszott jól esett. Lemásztam a korlátra és csak rámosolyogtam és elindultunk a kocsi felé, ő visszavitt a raktárhoz és innen egyenest haza kocsikáztam.
Másnap ismét összefutottunk a raktárnál és ugyanúgy pofátlan módon helyet foglaltam a kocsijában. Ő ezen már csak mosolygott, nem nagyon tudott volna velem mit kezdeni, mert kirúgni nem rúghatott ki, nem érhet hozzám mégis csak a „főnök” csaja vagyok, mostanában elég sokat hallom ezt, hogy azért élek, mert ott van nekem Dragomir, baromira idegesít, nincs rá szükségem, hogy túléljem ezt az egészet, előtte is boldogultam. Elvitt a lakására, rendesen leesett az állam, mikor megláttam a házát, kibaszott palota, hatalmas tér, hátul egy jakuzzival és egy medencével. Elkapott egy deja vu érzés, mintha ezt már egyszer átéltem volna. Ekkor ugrott be, hogy medence láttán akkor örültem ennyire, mikor Theo-nál voltam először, ahogy akkor most sem bírtam magammal és belecsobbantam a medencébe. Később beültem Ratko mellé a jakuzziba beszélgetni kezdtünk, mesélni kezdett magáról, mondta, hogy volt egy lány, akinek sosem mondhatta el, hogy szereti Andja-nak hívták, elméletileg hasonlítok rá, olyan a temperamentumom, mint neki volt. Mi történt vele? Megölték. Ratko régi „főnöke”, megsajnáltam szegényt, amikor megtudta, hogy meghalt a szerelme, akkor épp börtönben ült és csak ez a lány nyújtotta neki a reményt, de ezt is elvették tőle. Halálhíre után Ratko öngyilkos akart lenni, de sikertelen volt a kísérlet, alig hittem a fülemnek. Megfogtam Ratko kezeit és megnéztem a csuklóját, igazat mondott, mai napig ott vannak a hegek és az élete végéig ott is marad, mint a sajátjaim. Több közös lehet bennünk, mint gondoltam. A rosszhír és az öngyilkossági kísérlet után már csak egy dolog éltette a srácot. A bosszú, amit véghez is vitt. Szóval, gyilkos, remek. Én is az vagyok. Kíváncsi vagyok most mi lehet a célja, de leginkább az érdekel miért nem küldött még el a picsába, irdatlan bunkó paraszt módjára viselkedek mellette. Lehet Dragomir küldte rám, ez valami próba lenne? Bízhatok benne? Nem, nem hiszem, hogy megbízhatnék benne, miért mondta Dragomir, hogy barátkozzak vele. Csapda? Lehet túl reagálom, nagy hatással van rám ez a férfi, átéltem minden fájdalmát, mikor mesélt nekem magáról, a hideg is kirázott. Elérte a célját kiteregettem a szennyesem előtte, mesélni kezdtem, a gyerekkoromról, hogyan kerültem a városba, hogyan bántak velem az elődei. Figyelmesen hallgatott engem, mint mindenki, akinek eddig meséltem magamról. Tartok tőle, hogy ezt még nagyon meg fogom bánni.
Egyre magabiztosabb vagyok Ratko jelenlétében, egyre jobban érzem, hogy mellettem van és bármit elmondhatok neki, ki tudok kapcsolódni, mikor mellettem van, végig hallgatja minden hülyeségem, azonban mindig olyan komor tekintete van, mikor a szemébe nézek nem látok benne életet, csak szomorúságot és fájdalmat. El akarom érni, hogy ez megváltozzon, miért? Nem tudom, szeretném önfeledten nevetni hallani. Nehéz eset, nagyon nehéz, baromi makacs az emberünk, de legalább sikerült elérnem, hogy mosolyogjon párszor. Megtudtam róla, hogy rengeteget iszik, sőt minden este iszik, hogy eltudja hallgattatni a démonjait, mekkora véletlen, mintha én is ezt csináltam volna magammal csak egy durvább cuccal. Pár napja ismerem, ő is megismerte az én sötét oldalam és nem rettent el tőlem, sőt mintha erősebb lenne a kettőnk közt kialakult kapocs. Baszki, arra jöttem rá, hogy én tényleg jól érzem magam vele, ismeretlen érzések törnek rám, leírhatatlan. Boldog vagyok, hogy nevetni látom.
Elvitt engem kirándulni, valahol az Isten háta mögé, leültünk a homokba figyelgettük egymást pár percig. Ratko volt, aki megtörte a csendet.
Ma fogunk utoljára kettesben lenni. – határozott komoly hangnemben szólt hozzám
Ez most valami rossz vicc akar lenni? – nevetve válaszoltam neki.
Nem, Blaire.
Kikerekedett szemekkel néztem rá, nem tudtam hova tenni ezt a helyzetet, csak egy dolgon járt az eszem, ez a faszi kurvára átbaszott. Hogy lehetek ilyen amatőr? Kiterítem a paklijaim, de ő fogja és lesodorja az asztalról. Blaire, téged hülyére vettek. Nagyon küzdöttem a hangok ellen, nem volt nálam fegyver, meg akartam ölni, csak szorítottam a hajkoronám, bepánikoltam. Nem teheti ezt meg velem. A legnevetségesebb kifogást kaptam válaszul. Nem lehetek kettesben a főnököm nőjével, nem helyes és a többiek is biztos gyanakodnak. Térdre borultam nem tudom, hogy kit hibáztassak őt vagy magamat. Én csesztem el? Mindig szabotálni próbálom, amit szeretek, már észre sem veszem, rosszat mondtam? Mindig minden olyan gyönyörű addig, amíg el nem cseszem. Nagyokat remélek, de mindig sikerül lerombolnom. Összenyomnak a kurva falaim, amiket építettem. A dühöm felülkerekedik ismét, nekimentem, lökdösni kezdtem, ordítottam felé, hogy azonnal vigyen vissza. Kifakadtam és elmondtam neki, hogy fontos nekem és nem értem miért lök el magától, nem lehet ez az igazi oka. Gyűlöllek!
Dragomir a héten üzleti úton van Szerbiában, nem sírhatom el a bánatom neki, nincs itt mellettem. Egy dologhoz tudok most nyúlni, kokain, megint a kokain, de már az sem elég. Nem tompít el annyira, hogy ne foglalkozzak a problémáimmal. Úton vagyok hazafele, alig várom, hogy kiüssem magam, de megint történik valami váratlan. Egy vörös hajú nő és egy szőke férfi szállt ki egy szürke SG4 sportautóból, mind a kettő maszkban, fegyverekkel. A csávó szólt hozzám, hogy tegyem fel a kezeim. Lábaim majdhogynem földbe gyökereztek, de próbáltam higgadt maradni és nem teljesen elveszteni a maradék eszem. Nem tudom melyik érzés volt erősebb, a félelmem vagy a dühöm, bosszant, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, nem tudom mit tegyek, leálljak veszekedni vagy engedelmeskedjek. Ha pofázok még lehet meg is vernek vagy rosszabb. Kurva életbe miért engem kellett betalálni, miért most? Miért akkor mikor még az érzelmi állapotom is kibaszott instabil. Nem gondolkodhatom ennyit, engedelmeskedtem, beálltam az autójuk elé és az a gyáva patkány, aki az arcát sem vállalja fel, elkezdett végigtapogatni. Elvette a fegyverem és megjegyezte, hogy nem semmi lány lehetek, ha ilyenekkel járok, zsebemből kivette a telefonom, azonnal elolvasta az üzeneteim, jót szórakozott a magánéletem olvasása közben. Szőke hercegünk végigsimította a hátam, na akkor azt a gyűlöletet, amit éreztem, azt senkinek sem ajánlom. Legszívesebben arcon köptem volna a faszit vagy betörtem volna az orrát, de ott volt a csaj, aki folyamatosan rám tartotta a fegyverét. A történet vége happy end-el végződik, mert betudtam fogni a pofám, így nem vertek meg csak szépen csendben elmentek, miután szarrá lyukasztották a rádióm.
Az incidens után csak egy emberhez tudtam hirtelen fordulni, senki más nem jutott az eszembe csakis Ratko. Felhívtam, elmondtam, hogy mi történt velem és elvitt egy teljesen új lakáshoz éjszakára ott maradtam, aludni nem aludtam semmit végig azon járt az agyam, hogy miért nem lépek le vagy miért nem megyek ki a nappaliba és beszélgetek vele. Másnap elnéztem egy esküvőre, nem volt nálam rádió, sem telefon. Akartam magamnak adni egy kis szánalom boldogságot 15 percre. Sikerült is volna, ha Ratko-nak nem jár el a szája, hogy kiraboltak és nem küldi után a fél szervezetet. Kimentem a Casino-ból Destin már ott várt, mit sem sejtve az egészről bepattantam a kocsiba és elhajtottam. Észrevettem, hogy követ Destin megálltam az autómmal, de még le sem állítottam a motort már körülöttem volt 3 fekete autó az egyikből Sergio szállt ki és parancsolt rám, hogy azonnal szálljak be. Nem értettem mi történt hirtelen, de beszálltam a kocsiba. Egészen a raktárig mentünk, ahol Sergio felkérdezett, hogy miért nem válaszolok a rádióba, ha kérdeznek, egyszerű volt a válasz, baszottul szétlőtték a rádióm és még nem volt arra sem időm, hogy vegyek magamnak. Baromi nagy veszekedés alakult ki kettőnk közt, ami odáig fajult, hogy a pofámba ordította, hogy nem érdekli innentől mi történik velem felőle fejbe is lőhetnek. Hát, ez remek. Mérgesen végigpillantottam a társaságon és elhagytam a helyszínt, aznap ki se jöttem utána a lakásomból.
Telnek a napjaim, de nem tudok betelni Ratko társaságával, túl elszántam magam, mindent tudni akarok róla, boldog vagyok mellette, de mégis ő tud a legjobban felidegesíteni vagy akár megbántani. Minden reggel kopogok az ajtaján és ő minden reggel ajtót nyit nekem. Lehet, hogy kezdi unni a képem, de az sem érdekel, szeretem, ha csak rám néz vagy ha beszél hozzám. Mondjuk akkor éppen nem, ha kérlelő fejével mondja nekem, hogy most menjek a lakásáról. Szerelmes lennék? Nem tudom. Érzek bűntudatot? Nem, miért éreznék, nem történik köztünk semmi beszélgetünk, megismerjük egymást, de ez a visszájára fordult. Tudom miért küld el engem állandó jelleggel, szeret engem igazán szeret, ő maga vallotta be nekem. Nem tudom mit kezdjek ezzel az információval mondjam neki, hogy én is őt? De az nem lenne igaz, hazudnék neki, félre értené. Vagy csak én vagyok ennyire balfasz, hogy nem tudok különbséget tenni szerelem és szeretet közt? Őszintén eleinte mérges voltam rá, nagyon dühös, féltem, hogy amit eddig felépítettünk azt egy suhintással leromboljuk. Időt kértem tőle, nem tudtam normális választ adni neki, azt hiszem nem tudok még eleget a szerelemről. Egyet tudok biztosra, Dragomir-hoz hűséges vagyok egy életen át, ha mást is szeretek, de ha beledöglök is vele maradok örökre. Őszintén nem tudom mit kezdjek Ratko szerelmével, így, hogy bevallotta még közelebb érzem magam hozzá, veszélyes vizekre kezdünk evezni.
2023.03.08
Váratlan üzenet érkezett számomra FN-en, nem számítottam pont ő rá, de mégis ő volt az egyetlen, aki úgymond „felköszöntött”. Tito Ramirez, a rendőr, akitől nem tudok szabadulni akaratom ellenére is összefutunk, beszélünk. Találkozni akar velem. Én velem, miért? Én idióta kérdezés nélkül bele mentem a találkozóba, bele se gondoltam, hogy mi lesz, ha meglátnak. Annyira megfeledkeztem magamról az elmúlt időszakban, hogy nem figyelek az óvatosságra egyáltalán. Mirror Parkba hívtam, leültem a tó szélére, levettem a cipőm és tapicskolni kezdtem a víz felszínén, kezdek magamba roskadni, nehezemre esik nevetni, mosolyogni, nem tudom mi hozhatná vissza a régi energikus énem. Megérkezett Tito ő is csatlakozott mellém, jól esett a társasága. Meglepett egy szép vörös rózsával, milyen figyelmes, soha senkitől nem kaptam virágot, majdnem elsírtam magam mikor a kezembe nyomta. Mondta, hogy biztos nem érdekel engem ez az egész, de mégis gondolt rám és vette a fáradságot, hogy elhozza nekem ezt a kis apróságot. Azt hiszem rájöttem, hogy mi hiányzik nekem baromira a figyelem. Ratko is állandóan elhajt nem kíváncsi rám, Dragomir üzletiútjai során elfárad nincs rám annyi ideje vagy energiája, mint amennyit én szeretnék. Be kell vallanom Tito-nak az igazat, de ezt a pillanatot nem fogom elrontani.
Ratko, Dragomir elé állt és elmondott neki mindent, kitálalt. Miért? Miért kellett elmondanod neki? Nem gondolod, hogy esetleg együtt kellett volna elé állnunk? Nekem kellett volna neki elmondani, mekkora felelőtlenség volt elé állni és mindent kinyögni neki. Meg is halhatott volna. Még egy ember halt volna meg miattam, nem bírnám ki, nem tudom elképzelni a helyzetet, hogy tudom Ratko már nincs többé. A gondolata is fáj, nem akarom őt is elveszíteni. Teszem a fejem Ratko előtt, mennyire dühös vagyok rá, közben szerintem más van a dologban, csak még magamnak sem mertem bevallani. Elmentem a házához, összegraffitiztem vörös színnel a házát, mindenféle szitokszót illettem rá, halálfejeket próbáltam kisebb sikerrel festeni, széthordtam a szemetet, kihordtam a földet a virágágyásból és a pont a végén még a kocsija kerekét is kilőttem. Ratko részéről sem maradhatott el a bosszú raktránál találkoztunk, mikor is leltáraztam, felírtam a hiányokat miket kell beszerezni. Ratko magával vitt jó pár adag meth-et. Minek kell ennyi neki? Felkérdeztem mégis hová visz ennyi anyagot. Pofátlan módon mondta, hogy semmi közöm hozzá és ki a fasz vagyok én, hogy kérdőre vonom. Nem volt kedvem vele veszekedni így fogtam magam és a kocsimhoz mentem, aminek láttam, hogy a kerekei laposak. Elborult az agyam. Felnyitottam a csomagtartót kivettem a baseball ütőmet és elindultam Ratko autója felé. Betörtem a szélvédőt, az oldal ablakokat, lecsaptam a visszapillantót, majd ránéztem Ratko-ra és nem bírtam magamnak parancsolni. Hasba ütöttem iszonyatos módon az ütővel, felé kerekedtem és teljes erőmből ütni kezdtem őt. Minden egyes ütésnél elvesztettem egy darabot önmagamból, gyűlölőm magam, gyűlölőm, hogy ilyen vagyok. Szeretni akarom, de nem tehetem, nem tehetem. A vére terítette be a kezem, tűrte az ütéseim, nem emelt rám kezet, meg sem próbált leállítani. Annyit szólt, hogy gyáva vagyok. Feleszméltem és abbahagytam az ütlegelést, igaza van kibaszott gyáva vagyok. Leszálltam róla, remegő kézzel nyúltam a rádiómért és szóltam Destin-nek, hogy azonnal jöjjön a raktárhoz, vigye el Ratko-t a kórházba és míg be nem kötik a sebeit nem mozdulhat mellőle, mert ő lesz a következő, akit megölök. Destin szinte azonnal reagált a kérésemre és eljött a raktárhoz, elvitte Ratko-t. Én beültem az egyik kocsiba és haza hajtottam átöltözni, visszamentem. Pár óra múlva visszaérkezett Destin a raktárhoz, szerencséjére addigra már kidühöngtem magam és normálisan tudtunk beszélgetni. Des elmondott magáról némi érzékenyebb információt vele illetően, múltra tekintve van bennünk közös. Tisztelem őt. Sokat bántottam szóban, egyszer meg is tapostam, mikor nem tetszett, ahogy magyarázkodott előttem, de tűrte. Tűrte és tisztelem miatta, megbeszéltük, hogy együtt fogunk zenélni, mert pár nappal ezelőtt Sergio-val és pár emberrel elmentünk a Lost Bar-ba és kicsit kiengedtük a gőzt. Destin gitározott én pedig vettem a bátorságot és énekelgetni kezdtem előttük. Jól esett a pozitív visszajelzés.
Este be akartam fejezni a reggel megkezdett munkám a raktárban, amikor Mirko lépett mögém.
Szóval este visszamentem a raktárba, hogy befejezzem, amit reggel elkezdtem. Lépteket hallottam, lehunytam a szemem és szinte biztos voltam benne, hogy Ratko lépked mögöttem, szívem szakadt meg, de amikor hátra fordultam Mirko arca tárult elém. Nem mutattam felé semmiféle meglepettséget felkérdeztem, hogy mit akar. A széfek előtt álltam, a széfeket egy nagy vasszerkezet, tartja össze, így jobb és bal oldalam teljesen körbe van véve. Az egyik vas oszlopot megfogta Mirko, hogy még véletlenül se tudjak mellette elmenni. Nem értettem a helyzetet, nem is nagyon tudnám definiálni, milyen arckifejezése volt Mirko-nak. Tele volt önbizalommal, valami miatt ideges volt vagy ez csak a látszat? Mindegy nem nagyon foglalkoztat engem ez az ember, pont telibe szarom, hogy mi baja. Már majdnem odébb löktem volna, mikor rám ordított, hogy mit tettem Ratko-val. Kikerekedtek a szemeim és pár lépést hátráltam, nem mondom, de a hideg is kirázott, mégis mit akar tudni? Nem válaszoltam neki csak ráztam a fejem. Megrázta ezt a vasszerkezetet megkérdezte újból, mit csináltam Ratko-val. Mit akarsz tőlem? Semmit sem csináltam vele. Láttam, hogy egyre jobban kezdi elveszteni a fonalat, a homlokán és a nyakán az erek kitülemkedtek a méregtől, így még csúnyább, mint higgadtan, ettől eltekintve végtagjaim remegni kezdtek, nem mutathatok félelmet előtte, pont ő az egyik, aki nem láthatja ezt az énem. Nem engedhetem. Kénytelen voltam bevallani, megütöttem őt, igen szarrá vertem a képét. Mirko meglepődött, olyan volt, mintha nem erre a válaszra várt volna. Kijátszva, figyelmetlenségét kiléptem mellőle, de ő egyből utánam fordult, benyúlt a zsebébe és egy bokszert vett ki, amit az ujjaira húzott. Ahogy ezt megláttam, rögtön végigfutott a fejemben az eddigi pályafutásom, olyan, mintha lassított felvételben látnám Mirko cselekvéseit. Ránéztem, már hevesen vettem a levegőt, a mellkasom fel-le mozgott szinte zakatolt. Kezdett elfogni a félelem, de továbbra is nagy volt a pofám, vettem a bátorságot és a képébe röhögtem, mikor azt mondta, ki vagyok én, hogy az Ő embereit megverem. Nem a te embereid barátom, itt mindenki Dragomir-nak felel, te tudatlan kis geci. Hát, igen ezt nem kellett volna kimondanom. Figyelmeztetett, hogy nézzek a lábam elé, mire válaszolni tudtam volna, beverte az arcom. A szám felrepedt, nem éreztem az állkapcsom, úgy megszédültem, hogy nekiestem a szekrénynek és seggre ültem. Lábaimmal toporzékolni kezdtem, fogtam az arcom teljes erőmből, annyira kibaszottul fáj. Az ujjaim között folyni kezdett a vérem, felszakadt a szám, vagy talán az egyik fogamat ütötte ki ez a fasz. Nem tudok ezzel foglalkozni jelenleg a fájdalom miatt üvöltözöm. Lehet, hogy megérdemeltem a „pofont”, de azt nem, ami ez után következett. Közelebb lépkedett felém, mosolygott rám, tudta, hogy egy dologgal tud engem sakkban tartani. Dragomir. Beletaposott a lelkem mélyére, megfenyegetett, hogy készített egy olyan képet, ahol Ratko-val épp együtt vagyunk és smárolunk. Hirtelen elszállt minden fájdalmam és elöntött a tehetetlenség érzete, teljesen kifakadtam, ordítani akartam. Azt mondtam neki, hogyha bármit is mer tenni mindenkit ellene tudok fordítani. Egy kibaszott hadsereget fogok küldeni rá, ha az kell. Nevetni kezdett, hát persze, hogy neki is megvannak a maga kapcsolatai, ha ő meghal a kép így is kikerülhet. Istenem, én idióta. Rám parancsolt, hogy nem mondhatom el senkinek ezt a kis incidenst, mert, ha rájön tönkre teszi az egész életem. Csak bólogattam, ezen a ponton tudtam, hogy én állok vesztésre. Lecsúsztam a ranglétráról, most már látom ennek az embernek az igazi énjét. Túl nehéz ellenfél nem becsülhettem alá. Várnom kell.
Azonnal elmentem a kórházba, hogy összekapják az arcom, mert így nem maradhat, alig bírok vezetni, szédülök. Katariina volt az, aki összevarrta a sebet, nem hiszem, hogy elhitte azt, hogy elestem, annyira látszott, hogy kamuzok. De hála égnek nem kérdezősködött.
Felmentem a régi lakásomra és leültem a kanapé elé, kivettem az eldugott fegyverem az ülőgarnitúra párnája alól, a homlokomhoz tartottam. Csendben ültem, sírni sem tudtam, egy dolgot tudtam biztosra ennek véget kell vessek valahogy. De hogyan? Kihez forduljak segítségért? Nem tudom egyedül végig csinálni. Kétségbe vagyok esve, mióta a városban vagyok először érzek ilyet, ilyesfajta félelmet már Chicago óta nem éreztem, mintha elpusztítottak volna. Átgondoltam mi lenne velem Dragomir nélkül, hiába, hogy magamtól építettem fel mindent ezek a veszett kutyák csak annyit látnak belőlem, hogy Dragomir nője vagyok. Ezek élve taposnak el, ha megtudják, hogy nem állok többé mellette, ráadásul a hazug pletykákat is elhinnék. Mirko megfogott, egy kibaszott kötelet tekert a nyakam köré, a kezemben egy életlen kés, amivel próbálom elvágni a kötelet. A ravaszt nem tudom meghúzni, mert gyenge vagyok, igenis élni akarok, Mirko-nak bűnhődnie kell, eldöntöttem. Segítséget kell kérjek és félrerakni minden büszkeségem ezt egyedül nem tudom véghez vinni. Meg is van a megfelelő ember, aki minden szavam tiszteletben tartja. Szerintem mindenki tudja, hogy ki az, a történtek ellenére is csak felé tudok fordulni és ő biztosan segíteni fog bosszút állni, hiszen szeret, a tűzbe rakná értem a kezét, ocsmány undok módra kifogom ezt használni. Ohh, Ratko sajnálom, hogy most ki kell használjak az önöscéljaim eléréséhez.
Írtam neki FN-en, hogy hol van, találkoznunk kell. Először elhajtott, de szerintem kapcsolt és érezte, hogy valami baj történt. Leírta, hogy hol van, kocsiba szálltam és elhajtottam a Pacific Bar-hoz, ahol egy nővel csevegett, nem nagyon szenteltem rá különös figyelmet, mert egy tipikus cicababával volt, nem is illett hozzá, de azért előttem lenyomott egy puszit az arcára. Szép kis játszma, kár, hogy akármennyire is próbálkozol itt ÉN vagyok a főszereplő hiába is próbálsz helyettesíteni. A lány kicsit felfuvalkodva távozott, csak vállat vontam, de belül nagyon is élveztem, hogy én vagyok a number one és csettintésre elhajtotta az agyon edzett segged. Végre elhúzott a csaj és őszintén tudtam Ratko-val kettesben beszélni mi történt. Eleinte hezitáltam, mert meggondoltam magam hirtelen, hogy mégsem mondom el, de csak kinyögtem mi történt. Ratko a történet hallatán elfogta valami természetfeletti erő, nem láttam még dühösnek ezt az embert, de amit a szemében láttam kissé megrémített, azt hiszem a hegyeket is elmozdítaná, ha azt mondanám. Ratko bosszúra szomjazik, meg akarja ölni Mirko-t, meg sem próbálta ezt rejtegetni előlem, a képembe mondta, hogy megöli. Nem ölheted meg, mert annak csúnya következményei lennének, Dragomir nem nézné el a „családon” belüli gyilkolást, te is utána mennél, ezt okosabban kell megoldani. Sikerült néhány szóváltás után rávennem Ratko-t, hogy ne cselekedjen dühből.
Ratko a tudtom nélkül szervezte be Sergio-t, hogy megleckéztessük Mirko-t és a nőjét. Sergio felkérdezett miért hazudtam neki, mert azt mondtam neki elestem a biciklivel… Hát, jaa elég szar kifogás volt én se hittem volna el, de megnyugtatott a tény, hogy mellettem áll ő is, már csak egy embert kell befűzni és a tervem célba fog érni, Destin-t kell felkeressem.
Talán néhány nap telt el az incidens óta és elég gyanús csend lett körülöttem, bementem a raktárba és Dragomir állt előttem, meglepődtem azt hittem később tér vissza az üzleti útjáról. Csak annyit szólt felém, hogy tényleg igaz. Mi igaz? – kérdeztem tőle. Az arcod. -szólalt meg Dragomir. Kitől tudod ezt Dragomir? Ratko mondta el neki, de miért? És hidegzuhanyként kaptam az információkat Dragomir által. Sergio, Ratko, Destin halott. Bennem egy világ tört össze, mikor ezeket a szavakat meghallottam. Be pánikoltam, csak sírtam, mint egy csecsemő az összes embert elvették tőlem, akik valaha is számítottak nekem ebben a kibaszott életben. Mit csináljak most? Elmondtam mindent Dragomir-nak mi történt velem és hogy Mirko engem tönkre fog tenni, biztos vagyok benne az ő ötlete volt ezeket az embereket eltüntetni, csakhogy megkeserítse az életem. Próbált nyugtatni Dragomir, de kevés sikerrel, egyszerűen nem látja, hogy mi történik körülöttem. Megvan bizonyosodva, hogy Mirko jó ember és megbízható. Mi lesz így velem? Félek, kurvára félek.
Elveszítettem Ratko-t örökre. Nem voltam tisztában az érzéseimmel, nem éltem a mának és nem mondhatom már el neki soha mit is éreztem iránta igazán. Ez a pecsét örökre rajtam marad, kérlek bocsáss meg nekem, sajnálom, hogy így kellett elválnunk, remélem egyszer még találkozunk. Legyen az a pokol vagy a menny. Mindennap gondolok rád, elmentem a kis rejtekhelyedre is, ahol már egy nyomorult olasz bevándorló lakik, de szerencsémre nem pakolta ki a cuccaid. Így vettem a bátorságot és elvittem tőled egy fehér pulcsit, meg egy képet rólad. Sosem akarlak elfelejteni a szívemben örökké élni fogsz.
Teljesen összezavarodtam Dragomir-al csúnyán összevesztem Ratko halála miatt, ártatlanul ölte meg. Nem tudom elfogadni a halálát. Szóvá tettem neki, hogy megölt egy ártatlant. Erre csak annyi volt a válasza, hogy nagyon megviselt egy patkány halála. Igen megviselt, mert kurvára nem kellett meghalnia, nem volt nála fegyver, nem árult el senkit. Dragomir elé állt és bevallotta az érzéseit, akkor nem lőtte fejbe, később mégis megtette, ez egy szemét húzás volt. Megragadtam a pólóját, megszorítottam teljes erőmből, a szemébe néztem és megkérdeztem ismét. Miért kellett meghalnia. Lesokkolt a válasza.
Mert itt az marad életben, aki tiszteletben tartja a játékszabályokat. És itt én hozom a szabályokat. – komor határozott hangon.
Te semmit sem tudsz egyenesen megmondani? Papolsz összevissza minden hülyeséget! Csak az igazat nem vagy hajlandó elmondani nekem! – dühtől fűtve válaszolok neki
Nagyon egyszerű oka van *megrázza a fejét* Te az enyém vagy és az is maradsz. Bárki, aki megpróbál közénk állni azt egyszerűen eltaposom, mint egy kibaszott csótányt. Mióta ismerlek azon vagyok, hogy megvédjelek nem veszed észre? Nyisd már ki a kibaszott szemedet! Egyedül én akarom, hogy ne csak a főnök nője legyél, egyedül én teszek azért, hogy tudd nem vagy egy elbaszott személyiség és egyedül én szeretlek annak, aki te valójában is vagy! – Dragomir tekintete teljesen elborul.
Akkor mond meg ki vagyok én! – ráförmedve, torkom szakadtából üvöltök felé.
Az, aki nem tudja felfogni, hogy ér valamit, mert kibaszott démonok mögé rejtőzik ahelyett, hogy tükörbe nézne és meglátná saját magát. Aki még mindig a múltban ragadt és egy kibaszott gyereknek képzeli magát, akit mindenki eltud taposni. Aki ahelyett, hogy szembenézne a hibáival a drogokba menekül és csak sajnáltatja magát. Elnyomja az érzéseit a világgal szemben.
Igaza van ennek a rohadéknak, minden egyes szava kurvára igaz. Nem akarom neki bevallani, hogy igen így van, nem fogok gyengének tűnni. Nem tudok a tükörbe nézni undorom van.
A közegünkbe érkezett néhány új tag, mondanom sem kell, hogy újabb szerbeket küldtek Los Santos-ba. Dragomir-on látom, hogy egyre feszültebb nagyobb felelőséggel tartozik a „főnököknek”. El sem tudom képzelni mekkora teher lehet a vállán, főleg, hogy én is állandóan hisztizek. Jovan mutatta be az újakat, természetesen megmutattam nekik a heves kis természetem, de láttam rajtuk, hogy abszolút nem vesznek komolyan, de Mirko meglepetésemre mellém állt, így megértették, hogy nem vagyok egy jött ment kis picsa. Két férfi kitűnt a tömegből, mivel elég szép szajrét hoztak nekünk, mikor kiadtuk nekik a feladatot, nem nyerték el a bizalmam, de mindenképpen figyelemre méltóak, talán sokra vihetik és hasznosak is lesznek az egyikük Boyra a másik pedig Toma, eléggé összevannak nőve, szép csapatmunkát tanúsítottak, érdekel a történetük. Egyelőre ennyi elég is róluk, mert érkezett egy „kiemeltebb” személy Miroslav, akit kifejezetten azért küldtek, hogy kiraboljuk a Pacific Standard Public Deposit Bank-ot. Elmondása szerint van egy bombabiztos terve, amivel könnyedén végrehajthatjuk az akciót. Már az első találkozásunk sem sikerült túl jól, főleg, hogy hozott magával valami cselédet, aki állandóan beszólogatott nekem, amit nem tűrhettem szó nélkül. Már megindultam volna a csávó felé, azonban Mirko szólt közbe, hogy nyugodjak le. Nem szívesen, de inkább behátráltam a többiekhez. Még a nagy bemutatkozás napján terveztünk egy raktár kipakolást, amihez csatlakozott ez a két szerencsebogár, de sajnos valami véletlen folytán a csicskája, akit Igor-nak hívtak meghalt, az akció során. Nem is baj, nem nagy veszteség. Heti szinten dolgoztunk a terv tökéletesítésében, érdekes módon valahogy jobb kapcsolatot kezdtünk ápolni Mirko-val, de nem felejtek. Együtt szereztünk be minden szükséges alkatrészeket, fegyvereket a sikeres kivitelezés érdekében.
Elérkezett a nagy nap mindenki sík ideg, de valami csoda folytán összekovácsolódott a csapat és mindenki összeszedte minden bátorságát, hogy ezt sikeresen véghez is vigyük. Én lent voltam a trezoroknál és elkezdtem szétkapni azokat körfűrésszel. Minden porcikám remegett, de nem kerekedhet felül a félelmem, Dragomir mindig a közelemben volt így valamennyire biztonságban éreztem magam mellette. Egy kisebb trükkel sikerült kijutnom a bankból, de egyből a rendőrök karmaiba kerültem, nagyon egyszerű a válasz, hogy miért. Történt egy „túsz csere”, kiléptem a bankból és egyből átkutattak, majd két nyomozó lépett elém és tessékeltek egy járműbe. Elvittek a rendőrőrsre egyenest a kihallgatóba vittek és kérdezgetni kezdtek. Ekkor jött ki belőlem minden félelmem és milyen jól jött, mert az adrenalin hatása miatt még be is könnyeztem, így szerintem hiteles volt a kibeszélés. Megadtam nekik néhány becenevet, amit „hallottam”, hátha hasznos lesz nekik. Pár óra leforgás alatt elengedtek és mondták, majd keresnek, hát azóta is keresnek. Amint kiléptem az ajtón elmentem egy közeli elektronikai boltba és vettem egy rádiót, felcsatlakoztam a megfelelő frekvenciára és hallgattam a többieket, hatalmas kő esett le a szívemről, mikor megtudtam mindenki jól van, ezért elindultam Vespuccira a találkozópontra. Miroslav már ünnepelt és örült a pénznek, azonban nem stimmelt az összeg. Kerek ötmilliót ígért nekünk, azonban négymilliót számolt, rögtön kapcsoltam és ráförmedtem, hogy ezt mégis mire véljük, nem ezt az összeget ígérte nekünk. Szócsata alakult ki a két csapat közt az övé és a miénk közt, viszont elvétett egy hatalmas hibát a társait hátrahagyva megragadta az egyik zsákot és kirohant az épületből. Toma rohant utána és gondolkodás nélkül lőtte le a hazug patkányt. Sajnos Toma nem úszta meg sérülésmentesen, mert kapott egy lövést a karjába. Ebben a pillanatban nyerte el a bizalmam, úgy tűnik ő hűséges a „családjához”.
A napokat hetek követték, mindenki meghúzta magát, Dragomir-al is meghúztuk magunkat és családként kezdtünk el élni kettesben, mérhetetlen boldogságban éltük a mindennapokat, így, hogy nem kellett foglalkoznia a tartománnyal. Életem legszebb pillanati voltak, boldog vagyok vele és mellette szeretnék lenni mindörökre. Jobb emberré váltam mellette, azt hiszem itt az ideje, hogy komolyabb szintre emeljük a kapcsolatunkat, ketten kevesen vagyunk ebben a hatalmas házban, csak ezt még valahogy felé is közölnöm kell.
Lassan elmúlnak ezek a nyugodt napok Dragomir a kelleténél többször, hagyja itt Los Santos-t, de nem zavar, mert tudom, hogy mindig visszajön hozzám. De az egyik este, azon a rettenetes éjszakán, feszültebben, hevesebben pakolta a bőrödnjébe a ruháit, a kelleténél több táskát is megpakolt, nem szenteltem neki különösebb figyelmet, lehet, hogy pár nappal tovább marad, ezért pakol ennyit. Naiv voltam és teljes békességgel és nyugalommal feküdtem le akkor, mit sem sejtve arról, hogy soha többé nem láthatom őt.
És akkor visszatérnék arra, hogy a napokat, hetek, hónapok követték és nem értettem a helyzetem, elrontottam volna valamit? Magamat okolom túl sok velem a baj, biztos elmenekült, de ő nem ilyen fajta biztos van rá valami értelmes magyarázat, nem lehet így vége, képtelenség, elveszett vagyok nélküle.
Nagyon sokáig magamba fordultam, ki sem léptem a lakásból, saját magamat rombolom le. Tolom a szar szintetikus olcsó drogokat, hogy felejtsem a velem történteket. Rá kellett jönnöm, hogy ennél nincsen lejjebb egy átok vagyok egy fekete folt ezen a Földön. El kell fogadjam, hogy nem vagyok jó ember, a tetteimet nem söpörhetem szőnyeg alá, ez a gondolat nagyon bánt. A változásra már nem látok megoldást, a múltamé vagyok.
Kimerészkedtem a sötét, elhanyagolt lakásomból, a környéken sétálgattam, nem igazán tudtam merre menjek, csak egyenesen sétáltam, mintha az utolsó állomásra mennék. Meguntam a magammal való veszekedést a tükör előtt. Bolond lennék? Kétségkívül igen. A magány, amiben az elmúlt hónapokban éltem felváltotta a félelem, rettegek attól a naptól, mikor többé nem nyithatom ki a szemem, hogy lehet újra kezdeni az életet? Számomra ez lehetetlen. Örökre rabságban fogok élni és bármikor lecsaphat a múltam egy része, ami számomra biztosan végzetes lesz. Orvoshoz kellene forduljak, de úgyis cserben hagynak, ahogy Theo és Bishop tették.
Eszembe jutott, hogy van egy raktár, ahol a néhai barátaimmal többször összefutottunk. Belém csapott némi reménysugár, hátha találok ott valakit. Beültem az autómba, vettem egy mély levegőt és útnak indultam. Először üres volt a hely, csalódottan néztem a kihalt parkolót. Körülbelül tíz percet elmélkedtem, mikor felfigyeltem egy közeledő autó hangjára. Leparkolt a kocsival Borya, hát ő nem ment vissza Szerbiába, miért? Mosollyal az arcán köszönt felém, pár másodperc kellett, hogy felfogjam tényleg itt áll valaki előttem. Visszaköszöntem és elmeséltem mi történt velem az elmúlt időszakban, igazából kettő mondat volt az egész. Elmondta, hogy őt, vagyis őket is visszarendelték volna Szerbiába, de nem mentek vissza. Szóval árulók lettek, rájuk is vadászhatnak. Kik maradtak még? Kérdeztem tőle, habár sejtem a választ. Toma és ő maradt itt Los Santosban. Úgy tűnik a defekt duo-t nem lehet szétválasztani csak úgy. Akaratom ellenére mosolyra húztam a szám, örültem, hogy beszélhettem vele. Felvetett egy ötletet, mivel megcsappant nekik is a számlájuk, természetesen nem becsületes úton szeretne pénzt szerezni. Habozás nélkül igent mondtam, én is felélem lassan a félretett pénzem. Megvártuk, hogy megjelenjen Toma és még pár számomra ismeretlen férfi. Elmentünk a városon kívülre, megcéloztunk egy kisboltot. Toma és én kint voltunk, hogy megkönnyítsük Borya munkáját, hogy fedezzük a seggét, míg ők bent tevékenykednek. Sajnos nem lett túl szép vége a történetnek, mert tűzharcba keveredtünk a rendvédelmi szervekkel. Jöttek egymás után az egységek, tüzet nyitottak ránk. Toma és én egymást fedezve csaptunk le a kiérkező rendőrökre, utólag jövök rá a tetteim súlyosságára, mint érezhetitek, nem mi jöttünk ki vesztesként. A pénzt sikeresen elhoztuk, de az én lelkiismeretem egyfolytában romlik a rengeteg elhullott ember után. Ennyire kétségbeesett lennék, hogy tisztességes úton nem tudok pénzhez jutni? Az utolsó rendőr, aki szembenézett velem, hezitálni kezdtem, nem bírtam meghúzni a ravaszt, azt hittem, hogy elájulok, kapkodtam a levegőt. Toma volt, aki elém szaladt és meghúzta a ravaszt, megragadta a kezem és a kocsihoz vonszolt. Értetlenül bámultam magam elé, miközben ő hevesen vezetni kezdett, kellett egy jó fél óra mire rájöttem, hogy mit is csináltunk. Rátekintettem Toma-ra, láttam, hogy lövést kapott, ezt is miattam, mert képtelen voltam meghúzni azt a kurva ravaszt. De igazából ott is hagyhatott volna, több pénzt kapott volna. Miért mentett meg? Ne ezzel foglalkozz… Segítségre van szüksége. Ráparancsoltam, hogy álljunk meg, majd én vezetek. Nevetett az idióta, jó, hogy újra észhez tértél -mondta. Csipkelődni kezdett, én folytattam a játékot belenyúltam a sebébe fél kézzel, utána már nem volt akkora szája. Felkerestünk egy megbízható orvost, aki ellátta a sebeit, így nyugodtan indulhattunk vissza a találkozópontra.
Már ott várt minket Borya a pénzzel, átadta a részem és mindenki mehetett a dolgára. Én szinte azonnal elhagytam a helyszínt, nem akartam beszélgetni senkivel, aludni akarok. Aznap este még rám írt Toma, hogy minden rendben van-e velem. Hazudtam neki, hogyne minden rendben. Nem akarok vele beszélgetni, igazából senkivel, de az az idióta eljött a házam elé és addig nyomkodta a csengőt, míg ki nem nyitottam. Miért foglalkozik ez ennyit velem? Mindegy, érdekes módon tudtunk kulturáltan beszélgetni az elmúlt időszakról. Vajon mi jutott először eszembe vele kapcsolatban? Egy újabb zsákmány, akit úgy rángathatok a kis fonalaimmal, ahogy csak én akarom. Valami nincs rendben, nagyon nincs.
Tisztességes munkát kellene keresnem, mert már tényleg feléltem az összes félretett pénzem. Lassan kajára sincs pénzem, a kapcsolataimat elveszítettem drogot sem tudok már árulni, kibaszottul lecsúsztam.
Pár hete találkoztam egy öreg bevándorolt zsidóval, egy kisebb kifőzdét vezet Chihuahua néven. Nos, ezzel a zsidóval nem nagyon sikerült túl jól az első találkozásunk, mert rögtön előjött belőlem az előítéletesség és a gyűlölet. Egyébként Rogers Carson-nak hívják, lehet kicsit meg is fenyegettem, hogyha Vespuccira keveredik nehogy valami baja essen. Nem hiszem, hogy nagyon beijedt volna, mondjuk nem is láttam Vespuccin, szóval ki tudja. Nem úgy tűnik, mint akit könnyen megfélemlíthetnek, ez mondjuk felkeltette az érdeklődésem, vajon mi lehet az ő története. Mire már elértem azt a szintet, hogy felállnék és legszívesebben megverném, inkább fogtam és elhúztam a csíkot. Igaz egy kicsit megtépáztam az ujjaimmal azokat a fránya muskátlikat. Végül is ezt betudhatjuk egy sikerélmények, hogy nem kezdtem el balhézni, fejlődök? Nem, nincs ez rendjén.
Csak nem hagyott nyugodni, visszamentem hozzájuk, viszont Rogers sehol sem volt. Maverick Carter állt a kifőzde előtt, ő a másik tulaj azt hiszem, éppen a taco-hoz sütötte a csirkehúst. Vele kapcsolatban érdekes módon nem tudok semmi negatívumot mondani, tipikus laza apuka figura, szereti az embereket és az emberek is szeretik őt. Felhozta a témát, hogy kisegítőt keresnek, rögtön kaptam az alkalomra és jelentkeztem, úgyis szükségem van arra a kurva pénzre. Nem is telt el pár nap és közölték velem, hogy felvesznek, mindent szépen körbe mutattak, ahogy kell, szépen bebeszéltem magam a bizniszbe. Első pár munkanap nem is telt el olyan rosszul élveztem csinálni a kis taco-kat, jó érzés egy kicsit normálisnak érezni magam és nem azon parázni, hogy épp melyik sarokból lőnek fejbe vagy hogy megvan e már a napi kvóta drogeladásból. Kezdem élvezni az életet? Azt hiszem valamiféle büszkeség tölti el a lelkem.
2023.05.29.
Üzenet Bruce Mardel-nek:
Szia, nem tudom kihez fordulhatnék, elég nagy bajba kerültem. Itt az autóm Vinewood Hills-en a Milton Road-on… Segítségre lenne szükségem, mert… Lehet lejárt a forgalmi engedély az autómról és ezek a köcsög sheriffek el akarják vontatni, ja és ráadásul meg is büntettek harmincötezer dollárra. Szóval most itt vagyok velük és… hát, kellene egy segítő kéz, mert nem nagyon tudok taxit fizetni. Bírságról szót se ejtsünk.
Ujjaim izzadtak és remegtek, miközben ezt az üzenetet írtam Bruce-nak, hisz nem váltunk el egymástól túl barátian, habár ő többször is írt nekem mennyire sajnálja a történteket. Idióta voltam, hogy elhanyagoltam, de az ő és az én érdekemben muszáj volt. Körülbelül öt percig vártam, mire választ kaptam, csak annyit írt, hogy elindult felém. Féltem a találkozástól, de egyben megnyugodtam, hogy ki tud húzni a slamasztikából. Beültem az autójába és elhajtottunk, pár percnyi kínos csend után megtörte a csendet, de csak annyit mondott, hogy örül, hogy újra láthat. Tagadhatatlan, hogy én is örültem neki, nem tudom miért, nem tudom megmagyarázni miért, leginkább a régebbi beszélgetéseink játszódtak le újra és újra bennem, ami jó érzéssel tölt el. Csak aztán megint megcsap a gyilkos igazság, hogy vele se tudok teljesen őszinte lenni, hisz egy gyilkos vagyok.
Nem-nem… Nem sajnáltatjuk magunkat itt az új lehetőség, lehetőséget kaptam, hogy ÚJRA kezdjem az elbaszott életem, van egy kurva jó munkám és a kollégák is kibaszott jó fejek még az a büdös zsidó sem annyira rossz arc. Igen Rogers rólad van szó… Már csak egy tisztességes pár kéne, nem? És akkor minden a helyén van. Azt hiszem megfejtettem az élet nagy titkát. Háhh.. Nem is volt ez olyan nehéz, nem?
„Ohh, Blaire te kis naiv, kis hülye gyerek. Soha nem lesz nyugtod míg én itt vagyok.”
Egyre több időt töltök el Bruce-al, egyre közelebb kerül a szívemhez, lassan kezdem elérni azt a pontot, hogy nem akarom őt elveszíteni. Erőteljesen azon vagyok, hogy elfogadjam azt a tényt, hogy nem lehetek vele teljesen őszinte a múltammal kapcsolatban, de talán jobb is így talán sikerül magam mögött hagynom az egészet és ténylegesen új lappal kezdeni vele. Igen, biztos vagyok benne nem akarom elveszíteni. Viszont a fülemben állandóan hallok egy kis kattogást, ami azt súgja, hogy cserben fog hagyni a kezembe kell vegyem a történéseket, meg kell szereznem magamnak. Kezdi átvenni felettem a hatalmat ez a gondolat, nem akar csillapodni, mondja egyre mondja és mondja.
„Szerezd meg”, „Vedd el”, „Örökre a tiéd lehetne”
Mégis mit jelentsen ez? Kezdem kapizsgálni, azt hiszem. Nem hagyhatom újra, hogy eltűnjenek mellőlem. Theo… Öngyilkosságba hajszoltam, Mileta, szintén, Dragomir róla már semmit sem tudok, lehet új életet kezdett ő is és azt akarná, hogy tegyem én is ezt. A kezembe veszem az irányítást. Igen-igen, így minden értelmet nyer és-és akkor soha többet nem szenvedek hiányt. Ügyes vagy Blaire.
Bruce, Bruce örülni fogsz a kis ajándékomnak és akkor a listámról kipipálhatjuk a tisztességes párt. Izgatott lettem! Végre jó úton járok, annyira boldog vagyok, nem hagy el, nem-nem fog elhagyni.
Bementem a kórházba azzal az ürüggyel, hogy napok óta nem tudok aludni, minden színészi tehetségem beleadtam, hogy bevegye a doki, sikerült, mert írt is fel nekem egy kis adag altatót. Könnyű! Már csak Bruce-nak kell írjak, hogy jöjjön át hozzám iszogatni. Énekelve készítettem fel a terepre a lakásomat, gyorskötözők és találtam egy kis meglepetés csomagot a fiókom rejtett reteszében. Egy kis zacskó heroint, végül is, ha ellenkezne akkor muszáj valamit adni neki, nem szökhet meg előlem. Azt hiszem elcsente a kis szívem. Bekevertem a piákat, Bruce kapott egy extra feltétet rá. Már csak várnom kell, hogy megérkezzen, mert ELFOGADTA a meghívást.
Blaire, mivel beteges módon hajszolja a boldogságot, nem törődve azzal, hogy ezzel saját maga vagy akár mások életét is veszélyeztetheti, megkapja a megszállott tulajdonságot.
Itt van már az ajtóm előtt, kinyitom neki az ajtót és öleléssel köszöntöm, édes kis mosolyával rám néz, látom a szemeiben, hogy örül, hogy engem láthat. Megkértem, hogy üljön le az asztalhoz, én is leültem vele szemben az italok már előttünk kikészítve, mindketten kortyolgatjuk a kis piánkat. Én lelkesen mesélek a napomról, nem veszem le róla a szemem egy percre sem. Állandóan jártatom a szám, látom, hogy többször elpilled a kis drága, de erőteljesen próbál ébren maradni és figyelni rám. Milyen szívmelengető látvány, mikor minden erejét bevetve próbál éber maradni, csak azért, hogy engem hallgasson. De, sajnos nem volt elég erős, elbóbiskolt, halkan szuszog. Vajon milyen lehet, ha mérges? De úgysem lesz mérges, miért lenne, hát velem lehet, nem? Mondjuk mondtam, hogy kihozom belőle a kis ördögöt és kíváncsi vagyok arra, hogyan viselkedik, ha igazán dühös. Tudom is, hogy ezt mivel fogom elérni, ott az a kis zacskó, csak elő kell készíteni a kis oldatot. Viszont ezt a mamlaszt most be kell valahogy vinnem a szobába. Még szerencse, hogy ezen a széken ül, nekidőlve a falnak. Nem bírnám el. Hátradöntöttem a széket és behúztam a szobába, gondosan átsegítettem Bruce testét az ágyba, odaléptem a szekrényhez kihúztam a fiókot és kivettem pár gyorskötözőt. Mindkét kezét kikötöttem az ágy támlájához. Kezeimet dörzsöltem meg és néztem végig az alkotásomon. Büszke vagyok magamra, szép munka Blaire. Így most már itt marad veled örökre és esélye sem lesz elhagyni, megszökni, átverni. Remek!
Kicsit rásegítettem Bruce ébredéséhez, nem hittem volna, hogy bejön, de az ecet segített rajta, hogy kinyissa a szemét. Lassan körültekintett, arcához próbálta húzni a kezét, de mindhiába, zavartan nézett felém, nem tudta mi történik. Én apró ördögi mosollyal köszöntöttem. Mégis mi ez Blaire? – szólt felém. Megvontam a vállam nem igazán szóltam semmit, figyeltem a reakcióját. Többször megrángatta a bal karját, próbál szabad utat keresni. Igen… Minden kapcsolat nehézségekkel indul, ezt megtanultam. Nem baj, majd elmúlik Bruce. Elmondtam neki, hogy most az én szabályaim szerint fogunk játszani. Megemlítettem neki, hogy emlékszik-e mit mondtam neki, hogy kíváncsi vagyok arra milyen, ha igazán dühös, hiszen ő már látott engem teljesen kiborulni. Nem fer. Látni akarom. Rutinosan előkészítettem a kis oldatunkat, milyen szomorú, hogy még mindig értek hozzá, pedig már hónapok teltek el, hogy utoljára megszúrtam magam. De nem is sóvárgok utána, az az érdekes, ez elkönyvelhetjük egy sikeres győzelemnek. Remélem látod, Theo! Jaj, kicsit elkalandoztam, szóval igen a kezemben van a tű és ez mind Bruce-ra vár, hagytam neki pár percet, hogy megmutassa mi lakozik benne, de szerintem nem hitte el, hogy tényleg megteszem. Annyira inspiráló és figyelemre méltó az önuralma, teljesen lenyűgöz, kár, hogy ez kívülről ez úgy néz ki, hogy dühösen beszélek hozzá, hogy mutasson valami haragot vagy… vagy gyűlöletet? Nem… Csak makacskodik a kis nyuszi, hát én pedig betartom a szavam. Megragadtam a kezét, hogy ne ficánkoljon annyira, nehogy ne találjak vénát. A tűvel közelítettem az alkarjához, beleszúrtam a tű hegyét és szépen lassan beadagoltam neki a heroint. Simítottam egyet az arcán és adtam neki egy puszit, már csak várnunk kell. Nem kellett sokat várni, ahhoz, hogy lássam Bruce tekintetében a kábaságot, igen… Beütött a cucc. Ugye milyen jó egy kicsit lazulni? Végig ott voltam mellette vigyáztam rá, bár... Kárt nehezen tett volna magában ilyen állapotban. Volt egy kis időm gondolkodni, míg Bruce éppen éli a kis világát, azt hiszem elkúrtam a karrierjét ezzel, mi lesz, hogyha lesz ellenőrzés? Oh, baszki… Nem baj, mint mondtam, minden kapcsolatban merülnek fel problémák nehézségek megoldjuk. Megoldunk mindent. Befeküdtem mellé és átöleltem őt, fejemet leraktam a mellkasára és szépen elaludtam.
Másnap reggel elég morcosnak tűnt, lehet nem aludt túl jól, nem is értem mitől lehetett ez. Elkezdett felkérdezni, hogy mégis miért csinálom ezt, mi a célom, tudok-e arról, hogy tönkretettem ezzel az életét. Jaj, butus, dehogy tettem tönkre, még csak most kezdesz el élni. Egyre hangosabban beszél hozzám Bruce. Tetszik, hergeljük egy kicsit… Felhoztam az összes gyengepontját, amit elárult nekem két dolog csak, a halott édesanyja és a menyasszonya. Sikerült rendesen felbőszítenem. Azt mondta nekem, hogy ne próbáljam idomítani a vadonban élő farkast és ezzel a pillanatban húzta ki kezeit a kötésből. BAZDMEG! Ellazultak! Be pánikoltam, előkaptam a zsebemből a késem és Bruce felé mutattam vele. Ott maradsz. – szóltam. Bruce csak mosolygott rám, dallamosan hümmögött felém és hátranyúlt. EGÉSZ VÉGIG VOLT NÁLA EGY KIBASZOTT FEGYVER! Blaire TE amatőr! Azt hiszem itt a vége, a lábaim földbe gyökereztek a félelemtől. Elvesztettem a kontrollt megint! Nem-nem lehet igaz! A testemet többször átjárta a hideg nem tudok megszólalni. Eszeveszetten üvöltözött felém, hogy tönkre tettem az életét és ezért bűnhődni fogok. Kezdek magamhoz térni és felfogni, hogy mit is tettem, úristen. Szörnyeteg vagyok! Bruce leszállt az ágyról letekintett rám, elrakta a fegyvert és csak egy dolgot kérdezett tőlem. Szerinted volt helyed az életemben? – már komor, reményt vesztett hangon. Én nem tudok rátekint… Hányingerem van, annyit nyögtem oda neki, hogy nem. Válaszolt vissza szinte rögtön. „Az életem részét képezted, de ahogy fogalmaztam csak voltál része…” Szörnyeteg vagyok… Szörnyeteg vagyok, kezdem elérni a legmélyebb pontot. Ezek a gondolatok cikáztak bennem és már csak annyira lettem figyelmes, hogy Bruce ajka az enyémhez ér pár másodpercre. „Ilyenek is lehettünk volna” – szólt hozzám utoljára és kisétált a lakásból. Elértem a legmélyebb pontot. Teljesen megsemmisített? Megalázva érzem magam, fáj, mitévő legyek? Hogyan tovább? Blaire… Nem kellett volna hallgatnod az érzéseidre.
Megvártam míg elcsitulnak bennem a tomboló érzelmek, hideg vízzel próbáltam magamról lemosni azt a sok mocskot, amit tettem. Nem éreztem, hogy megkönnyebbültem volna, sőt egyre nehezebb megoldást találnom, szerintem megőrültem teljesen. Mióta Dragomir itt hagyott csak a lejtőn lefelé halad az utam. Nem akarom, hogy addig fajuljon a helyzet, hogy valami tudatmódosítóhoz nyúljak megint, akkor már tényleg a legaljára kerülnék, de akkor mégis hogyan hogyan csendesíthetem el azokat a kibaszott hangokat. Nincs senkim, nem vigyáz rám senki, egyedül vagyok. Hogyan telnek a napjaim Bruce után? Egyszerű. Felkelek bemegyek dolgozni, hazamegyek és megbolondulok. Egyetlen támaszom talán Boyra felesége Evie, egyedül neki mertem elmondani miket tettem, valakinek muszáj volt, nem bírom elégszer hangoztatni mennyire megőrjít. Evie próbál támogatni, de amiket megosztottam vele még neki is sok volt és ügyesen leplezte.
Vállaltam egy mellékállást, amiben van egy kis rizikó, de ennyit még be tudok vállalni, Trey, aki mostanában elég sokat jár az étteremhez és elég nagy arca van, megkért, hogy pultozzak neki egy kisebb bárféleségnél, de amint odaértem leesett, hogy itt illegális szerencsejáték folyik. Mindegy, nem foglalkoztam vele, legalább kifizet és talán vehetek magamnak valami új göncöt. Aztán felbukkant egy alak, akivel igazából már beszéltem, de nem szenteltem neki nagy figyelmet, nem találtam túl érdekesnek, amúgy is sugárzik belőle, hogy zűrös a srác. Nem is csodálkoztam, hogy itt találkozunk újra. Paco-nak hívják egy mexikói srác Tijuana-ból, valami kis város, nem vágom. Annyi esett le, ebből, hogy még egy kibaszott bevándorló, aki keresi az amerikai álmot, csak a sötét oldalról próbálja megszerezni magának. Nem is tévedtem igazából nagyot, mert elhívott „kirándulni” a nagy kártyajáték est után. Hát, legyen úgysincs mit csinálnom, maximum rabszolgamunkát végzek valamelyik tökföldön, nem? Viccet félretéve elmentünk városon kívülre egyenesen a reptérre. Már a helikopterek látványától hányingerem lett, elkezdtem szédülni, kemény pánikroham tört rám. Igen, Blaire fél a kibaszott magasban. Nem tudom, hogy magamtól szálltam be vagy ő dobott a helikopterbe, kiesett ez a rész teljesen megbénított a félelem. Egész úton az arcom előtt tartottam a kezem, hogy még véletlenül se lássam mennyire van tőlem a talaj, nagyon koncentráltam mellette még, hogy ne hányjam el magam. Na, mindegy leszálltunk a földre, remegő lábakkal kiszálltam abból a kurva helikopterből. Vettem néhány mély lélegzetet és kifújtam magam, most már nincs semmi gond. Ennyi izgalom elég is volt mára. Még várt ránk egy hosszabb kocsiút a birtokáig. Szóval van pénzed Paco, ahogy látom nem sok, mindenhol fegyveres őrök védik a területed, ahogy említettem már zűrös. Hatalmas marijuana ültetvények mellett haladtunk el az autóval, szemeim tágra nyíltak a látványtól, oh istenem, ha ezt legalább egy évvel ezelőtt látom. Tudtam volna mit kezdeni ekkora mennyiségű fűvel. Nem kalandozok el, megérkeztünk a birtokra, hatalmas házat képzeljetek el, színes ablakokkal, kertben tiszta kék színnel pompázó medencével, növények gondosan megnyírva, minden tökéletesen passzol mindenhez! A kertben beszélgettem Paco-val, közben pásztáztuk az óceánt, baromi megnyugtató volt számomra, hogy hallhattam ilyen csendes körülmények között és az az illat, ami beárasztotta az egész birtokot. Itt egy nő egy igazi királynőnek érezheti magát szavamra! De nem vagyok buta, mindennek van egy sötét oldala és tudom. Tudjátok… Dragomir-ra emlékeztet vészesen nagy a hasonlóság. Erős, magabiztos és céltudatos kisugárzása van, egyben baromi rejtélyes tudja, hogyan kerülje ki MINDEN kérdésem. Megint bajba fogok kerülni, érzem, hogy megint hülyeségbe fogom a fejem hajtani, egy rossz ómen kerget. Sikerült kihúznom belőle, hogy simlis ügyekben utazik, igaz a teljes kínálatot nem árulta el, de annyit tudok, hogy a drogokban nem szenved hiányt.
„Blaire heuréka! Gyors pénz keresési lehetőség, hét te ehhez értesz a legjobban, teríteni, teríteni TERÍTENI az anyagot!
Tégy ajánlatott neki, csavard az ujjaid közé ezt a férfit, és emeld magad piedesztálra a pénzével! Meglehet az a ház, amit Rogers-nek meséltél, úgyis ott akartad hagyni azt a pöcegödröt Vespuccin! Tedd meg! Vesd be a legocsmányabb trükkjeid, használd ki a múltadból fakadó tapasztalatokat és szomorúságot, avasd be a rejtélyeidbe, de ne árulj el magadról túl sokat, hadd zavarja a tudatlanság kínzó bősége.”
Hallgattam… Hallgattam ezekre a démonokra. Hát, ajánlatot tettem, megáldottam némi jó tanáccsal Paco-t a jövőt illetően, megosztottam néhány rossz tapasztalatot a múltammal kapcsolatban, amiből igen sokat tanulhatott, remélem van annyira értelmes, hogy felfogja ezeket, de ha már idáig eljutott csak kezd vele valamit. Illetve, felajánlottam, hogy segítek neki még több pénzt keresni, eleinte nem érdekelte, nem mozgatja a pénz gondolata. Valami más kell neki, vajon micsoda. De nem is akarok ezzel foglalkozni, most az van a szemem előtt, hogy szerezhetek egy új lakást magamnak, egy jobb, tisztább, barátságosabb helyen. Szóval megbeszéltük a részleteket neki fogok dolgozni, viszont az egyik mondata nagyon ismerősen csengett. „Ha egyszer elkezded nincs esélyed szabadulni”. Oh, igen, nagyon jól tudom, mintha Mileta-t hallottam volna. Nos, így kezdtem újra teríteni, veszélyes? Igen, de ha ez kell a céljaim eléréséhez legyen.
Nem tudtam aludni az éjszaka, így elmentem kocsikázni és hát Bruce-nál kötöttem ki, defektet kapott a kocsim, ami úgy nézett ki, hogy kiszúrtam a kereket. Csodás, most cserélhetem le, de legalább ott van Bruce a társaságomban. Először nem nagyon akart rólam tudomást szerezni, de a szerencsétlenkedésem felkeltette a figyelmét, odajött hozzám és segített feltenni az új gumit a kocsira, nevetgéltünk egymással. Annyira jó mellette lenni, bárcsak elmondhatnám neki, hogy sajnálom, de persze ez sem ér véget happy end-el, mert eljött a búcsú ideje, ami egy nagyobb veszekedésbe torkollott. Szüksége van rám, elmondta, de én voltam annyira józan, hogy még ott elfojtsam benne minden irántam érzett törődését. Miért tettem? Annyira egyszerű a válasz, nem akarom többször bántani, ha elkattan az agyam, megérzéseimre kell, hogy hallgassak ellent kell mondjak magamnak. Villámként csapott a szívembe, ahogy ordított felém, hogy tűnjek onnan. Mérhetetlen düh volt a szemében, most rendesen kihúztam a gyufát megint, viszont hallottam tőle valamit még mielőtt beültem volna abba a fránya kocsiba. „Most elmegyek a helyemre.” – Nyugtáztam a szavait, ennek véget kell vetni, tele van a fejem Bruce Mardel-el!
Hazamentem, hisztiztem, ordibáltam, megint szétvertem a lakást, lassan nem marad épp bútorom. El kell küldenem Bruce-t. Igen, elküldöm Ratko, Mileta, Theo mellé. A városon kívül van egy móló, biztos vagyok benne, hogy oda ment, hisz egyszer már mutatta nekem, hogy oda szokott menni kiadni minden dühét. Végül is, ha visszaemlékszem talán ott mélyítettük el a barátságunkat igazán. Ott is kell, hogy véget érjen. Kocsiba pattantam, adrenalinnal túlfűtve, cselekvésre készen. Igazam volt és ott volt a kocsija a móló előtt, ő pedig a kocsijának volt dőlve. Elvettem az anyósról a baseball ütőm, kiszálltam a kocsiból és megfélemlítésképp bevertem a szélvédőjét. Kicsit megtorpant és felkérdezett, hogy mégis mit keresek itt és mi a francot csinálok. Én tűzben fortyogó szemmel és szinte habzó szájjal üvöltöttem felé, hogy szálljon ki a fejemből és ezt itt és most lezárjuk. Egészen a móló végéig üvöltöztem vele, ő közben elővette a szolgálati fegyverét és rám tartotta, de nem merte meghúzni a ravaszt, hisz nem bántana. Ezek a gondolatok árasztottak el a móló végig, majd Bruce megunta a cirkuszt és belőle is kitört a mélyen szunnyadó farkas. Talán, ha kétszer sikerült eltalálnom az ütővel őt, pontosabban a vállát, sajnos körülöttem elsötétült a düh miatt minden, nagyon nehezen tudtam fókuszálni. Ezt ki is tudta használni és elkapta az ütőmet, pszichopata módon elkezdett dallamosan hümmögni, felém tartotta az ütőt egészen az arcomig nyomta, de nem tett semmmit.
Tudod mi a különbség kettőnk között, Blaire? Az, hogy én sosem lennék képes téged bántani. -dühös, villámokat szóró szemekkel nézett rám, mérgében többször fújtat.
Ekkor eldobta az ütőt, megnyugodtam, hogy nem itt fog véget érni az életem, de akkor is befejezem, amiért eljöttem. Bruce elindult az autójához, hátra fordultam és ösztönösen kezdtem cselekedni. Zsebembe nyúltam, kivettem a kést, vettem egy mély levegőt, cselekedtem. Nekifutottam Bruce-nak és egyenest a vállába szúrtam a késem és kihúztam belőle. Kikerekedett a szemem, ahogy megláttam, hogy Bruce ingjét kezdi elárasztani a vére, nem sok kellett, hogy az egész vérben tocsogjon. Az ordibálására lettem figyelmes, az utolsó végső szúrást akartam bemérni, de elhibáztam. Megragadott Bruce a maradék energiájával és elhajított a móló végébe. Karjaimmal valamennyire sikerült tompítanom azt a hatalmas lökést, de így is sikerült bevernem a fejem az egyik pillérbe. Fájdalmamban nyögtem egyet, nem tudtam hirtelen mitévő legyek. Hol a késem?! Hova eshetett? Mire elértek ezek a kérdések az agyamig már Bruce-nál volt az a szar. Bruce hirtelen letérdelt és láttam, hogy szédelegni kezd, hát igen a vérveszteség dolgozik rajta, te itt fogsz megdögleni. Felhúztam magam az egyik pillér segítségével támaszkodtam meg, itt a vége. Vetek egy utolsó pillantást Bruce-ra és elhagyom a helyszínt. Nem tudom, hogy túlélte e, de ahhoz szerintem egy csoda kell.
Utoljára szerkesztve:
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.
