Azael Pierce / CUFF

IamHiro95

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:76
AZAEL PIERCE "CUFF"


Született: 2006.11.11
Születési hely: Los Santos, Davis

ddsdsds.jpg

Apját soha nem ismerte, az anyja egyedül nevelte fel, szegényes körülmények között.
Gyerekkorát végigkísérte a hiány: kevés pénz, sok lemondás, és az az érzés, hogy mindig egy lépéssel le van maradva másokhoz képest.
Ennek ellenére nem kallódott el. Iskolába járt, szeretett számítógépezni, és hamar kiderült róla, hogy rendkívüli tehetsége van a küzdősportokhoz.
Az MMA lett számára a menekülés. Az edzések fegyelmet adtak neki, célt és egy olyan világot, ahol nem számított, honnan jött. Bár ígéretes volt, kevés hivatalos versenyen indult, mivel forrófejűsége miatt gyakran keveredett utcai verekedésekbe.
Azael pontosan tudta, hogy a környéket utcai bandák uralják, mégis igyekezett távol maradni tőlük. Egy este azonban minden megváltozott.
Edzésről tartott hazafelé, amikor összefutott egy CHAIN nevű sráccal. Pár szót váltottak, majd nem sokkal később csatlakozott hozzájuk VON is.
A beszélgetés ártatlannak indult, Azael pedig mire észbe kapott, már öt-hat fekete srác vette körül. Faggatták, ki ő, honnan jött, mit csinál. A hangulat feszült volt, mégis volt benne valami, ami megfogta: figyeltek rá.

Elindultak egy közeli boltba, vettek pár sört. Azael úgy érezte, végre befogadják, nem nézik le.
Bent a boltban hirtelen minden felgyorsult. Egy üveg összetört, az egyik srác az eladót fenyegette, a másik már a kasszát pakolta.
Azael lefagyott. Nem erre számított. A többiek futni kezdtek, ő viszont lemaradt.Egy rendőr elkapta, földre vitte, és bevitte a kapitányságra. Kihallgatták, de látszott rajta, hogy meg van ijedve. Nem nagyon tudott mit mondani, mert nem is értette az egészet. Végül elengedték.
Az eset után nagyon megfogta ez az utcai világ. Félt tőle, de közben tetszett neki, hogy valahova tartozhat. Azael mindent megtett volna azért, hogy elfogadják, mert addig sosem érezte igazán, hogy számít.

CUFF EREDETE

Másnap Azael újra összefutott a bandával. Nem telt el sok idő, és már egy szerelőtelepen találták magukat. Egy rendőr éppen a kocsiját szerelte, amikor a srácok körbeállták, kötekedni kezdtek vele, és végül földre vitték. Azael is beszállt, ő is ütött-vert, nem csak nézte.
Amikor a rendőr erősítést hívott, a banda gyorsan futásnak eredt. Az utca végén Azaelt ismét elkapta a rendőr, bilincsbe verve. Éppen a ruházatát nézték át, amikor hirtelen pár srác felbukkant a semmiből, és kiszabadították. A bilincs már rajta volt, ezért Azael csak beugrott a kocsiba, és visszamentek a block-ra.
Pár perc tanakodás után levágták a láncot, de a bilincs a két csuklóján még rajta maradt. A bal karjáról sikerült levenni, a jobb karján viszont teljesen ráfeszült. Nem volt más választásuk: a hüvelykujját törniük kellett, hogy kiszabaduljon.
Ezután a srácok az asztalra szórtak egy fehér port. Azael kérdés nélkül felszippantotta, majd elterült a kanapén. Nem emlékszik pontosan a részletekre, csak arra, hogy Chain és Crash egy borosüveggel „segítettek” kiszabadítani a bilincsből.
Másnap Azael fájdalmakkal ébredt, de az első gondolata az volt, hogy megnézze, mi történt a többiekkel. Hűséges volt hozzájuk, ezért a saját testi épsége kevésbé érdekelte. Az a világ, amit most talált, mindennél többet ért számára.A srácok nevetéssel fogadták Azaelt, és rá is rakták a CUFF becenevet.


Elnyerte a banda bizalmát?

sacsa.jpg
Napról napra így mentek a dolgok. Balhék, futások, kisebb nagyobb problémák. Azael lassan megszokta ezt az életet. Egy este, egy balhé után pár srác félrehívta őt egy sikátorba.
Chain is ott volt. Nem sokat beszélt. Csak ránézett Azaelre, majd Whipe-ra, és közölte, hogy most verekedniük kell. A két fiatal srác nem igazán értette, miért, de nem kérdeztek semmit. Tudták, hogy itt nincs helye kérdéseknek.
Egymásnak estek. Ütöttek, estek, keltek. Nem volt szép, nem volt szabályos, csak nyers erő és düh. Pár perc után Chain felkiáltott:
– Elég.
Odalépett hozzájuk, és mindkettőjük mellkasához egy-egy narancssárga bandanát nyomott.
– Mától ide tartoztok – mondta. – Ha elrontjátok, hat láb mélyre kerültök. De most még elmehettek, amíg nem késő.
Azael ránézett a bandanára, majd Chainre. Nem szólt semmit. Nem ment el.

Tulajdonságai:
Forrófejű (Hirtelen képes reagálni, bármilyen hülyeségre)
Agressziv (Ha rossz kedve van, elég egy rossz szó és képes tettlegességig menni)
Naiv (nem tudja mértékelni a helyzet súlyát. Képes bármikor meghozni a legrosszabb döntést)
Hűséges (Anyjához, barátaihoz és a bandához)
Odaadó (Ha ő nem is eszik, de képes másnak oda adni aki kér tőle)




 

Kinézet személyre szabása

Top Alsó