[ASJelentkezés] Yventodd

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Yventodd

Újonc
Játékos
Üzenetek:9
Kicsit magamról.
Sziasztok! Árvai Péter vagyok, azaz Yventodd. 19. életévemet töltöm. Debrecenben lakom. Az általános iskola elvégzése után Informatikusnak vagy rendőrnek szándékoztam volna menni, ebből az első jött be. Bár lehet meg fogom valósítani a későbbiekben az említett rendőri pályát is, mivel eléggé vonz engem, hogy volt alezredes, technikusi ágazatban dolgozó édesapám nyomdokaiba lépjek. Most töltöm 5/13.-os évemet műszaki informatikus technikusi képzésben. Általánosságban véve szeretek futni, küzdő sportolok, különféle játékokkal játszom. Szókincsemet bővítem különféle könyvek olvasásával.​

Motiváltságom margójára
Végre megtaláltam azt az RP. szervert ahol meg tudom valósítani elképzeléseimet. Régebben egy éven keresztül VOICE RP. szerveren játszottam, ott mint adminsegéd elértem azt, hogy ne csak a fun-ról szóljon a szerveren való játékosoknak az élete. Ott a tesztelésekben is részt vettem. Örömmel tapasztaltam már az első nap, amikor feljöttem a szerverre, hogy ez egy sokkal komolyabb műfajt képvisel a GTA V magyar roleplay szerverek terén. Örömmel tapasztaltam, hogy text alapú a játék. Játszottam már korábban írásos bázisú RP. szerveren is.  Szeretnék segíteni az adminoknak, mivel szerintem nagyban meg tudnám könnyebbíteni munkájukat azzal, hogy a játékosok kisebb kéréseire válaszolok, így több idejük maradna a nagyobb problémák, fennakadások elhárítására.​


Miért engem?
Technikusi képzésem mellett elég sok időt tudok áldozni a szerverre, ezidő közben is nagy prioritással foglalkoznék a PM-ek megválaszolásával. Eléggé türelmesnek mondanám magam, Facebookon, egy több mint 1000 fős Warframe klán csoportjában töltök be moderátori szerepet. Magyarország egyik legfejlettebb Warframe ingame csapatában vagyok admin rangon, ahol segítek mindenkinek aki rászorul, bár az RP miatt ezt már hanyagolom. Ezen pozíció betöltése során el tudtam sajátítani az ehhez illő kompetenciákat. Szeretnék tagja lenni a OneRP csapatának mint adminsegéd, mivel látom, hogy elég sok munkájuk van. Ezt azzal tudnám segíteni, hogy rugalmasan, könnyedén kezelném a beérkező eseteket. Többször kaptam ideiglenesAS. kinevezést is a szerveren, minden kérdésre válaszoltam. Felemelő érzéssel töltött el, mikor a játékosok megköszönték az általam nyújtott segítséget.​

További erősségeim.
-toleráns vagyok a kifogásolhatóan megfogalmazott kérdésekkel szemben​
-rugalmas az időbeosztásom​
-alázattal vagyok mind játékos-, adminsegéd-, és admintársaim iránt​
-kiállok igazság mellett​
-kötelességtudattal rendelkezem​

Gyengeségeim
-nagy az igazságérzetem​
-túlzottan szókimondó vagyok​
-elég sokat cigarettázom​
Könnyen felidegesítem magam​

Köszönöm, hogy végig olvastad a jelentkezésemet, bízom a mihamarabbi közös munkában!  ;D​
 

Kutya

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:67
Yventodd egy jólelkű srác, aki való igaz, hogy a legapróbb szöcskefing dolgon is fel tudja idegesíteni magát, ami valóban hátrány lehet. Az előbbit leszámítva viszont úgy gondolom (mivel elég sokat beszéltünk már), hogy oszlopos tagját tudnád képezni a csapatunknak és nagyban segítenéd a OneRP Team munkáját. Sok időt raktál már a szerverbe, relatív rövid időintervallumon belül. Elhivatottnak gondollak, így jelentkezésedet Támogatom!
 

Mrjeges

Pletykafészek
Játékos
Üzenetek:123
Mint frakció alleaderem, csak támogatni tudom, teljesen egyetértek PUMA hozzászólásával, sok sikert neked is!  ;D
 

Blue

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:481
-
I dont know who you are, de a lapod alapján szimpatikusnak tűnsz, lehetne kicsit jobban megeresztve bőség tekintetében a lap ha fogalmazhatok így, de kitudja, lehet ennyi is elég meggyőző lesz. Viszont látok két nagy rizikófaktort, a jellemzésedben. A nagy igazságérzet és a szókimondóság nagyon nagyon rossz párosítás ha akarod is vinni valamire (az RL-re is igaz, de itt az admin létre is ráhúzható). Ezt azért merem állítani mert én magam is hasonló cipőben jártam/járok. Nem éri meg harcolni az igazadért és kimondani azt amit gondolsz mert nagyon hamar a partvonalon túl találhatod magad. Néha jobb ha meghúzod magad és elviseled azt ami van, mert csak miattad nem fog változni a dolog. Ha igazad is van akkor sem a főnököt fogják kirúgni hanem téged, mindenki pótolható.. Na de mindegy is, ha ezen tudsz uralkodni, és le tudod nyelni a kivételezéseket és az igazságtalanságokat akkor nem lesz gond. Sok sikert.​
 

Lazar0200

Kivételes Tehetség
Játékos
Üzenetek:221
[foadmin]Kedves Yventodd!

Köszönjük a jelentkezésedet. Sajnálattal kell közölnöm, hogy a pályázatod elutasításra került.
Tudjuk, hogy a pályázat megírása sok energiát igényel és, hogy a pályázók bíznak a pozitív ítélésben.

A pályázatok elbírálásakor gyakran apróságok döntik el annak sorsát, ezért különösen sajnálom, hogy nem tudok kedvezőbb választ adni.[/foadmin]
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó