[quote author=undefined]
Rövid bemutatkozás
Hello, sziasztok! Engem Pej Zalánnak hívnak. Jelenleg a 15. életévemet töltöm be és lassan belépek a 16-ba. Szakácsnak tanulok egy veszprémi iskolában. 4 éve játszok MTA/SAMP szervereken, de inkább mondhatjuk, hogy az MTA jobban megfogott mert itt nem tudom miért, de jobban éreztem magam olyan környezetbe ami kicsit realizálva van (modellezésekre értem ezt). Nagyon sok új embert ismertem már meg az MTA-nak köszönhetően. Szabadidőmben általában motorozok, ha rossz az idő akkor számítógépezek, csgo-zok, vagy MTA-zok.
Eddigi pályafutásom:
Nagyon sok szerveren voltam már admin illetve segéd is. Ezek közül kiemelném Magyarország legnagyobb MTA RP szerverét, ahol
adminsegéd posztot sikerült elérnem. Továbbá még voltam olyan szervereken ahol megvolt a napi 100-120+ player és nem csak a
nonból állt a játékosok időtöltése. Voltam kisebb szervereken is admin, igazából nem mondom, hogy rossz volt ott adminkodni mivel
ott már egy megszokott közösség volt ahol mindenki segített másokon.
Aktivításom a szerveren:
Előre láthatólag hetente napi szinten 2-3 órát tudnék a szerveren tölteni és ennek nagy részét a adminkodásra fordítani.
Hétvégén ez változik ugyanis ott napi 4-5 órát tudok fent lenni a szerveren. Igazából ez nem tőlem függ ugyanis nem tudom, hogy mikor kell sokat tanulnom vagy mikor kell keveset például. A hétvégéket azokat általában tudom, hogy mikor mennyit tudok fent lenni mert olyankor általában otthon vagyok és chillezek.
Terveim:
Konkrét tervem nincsen. Sok új embert szeretnék megismerni. A 4 éves MTA pályafutásom alatt szerzett tapasztalatomat itt szeretném kamatoztatni. Szeretek az embereken segíteni pont ezért jelentkeztem adminnak. Nem szeretném leadni az admint 1-2 hónap után hanem ameddig csak lehet addig maradnék a csapatban. Ha ténylegesen sikerülni a felvétel ide OneRP-re akkor biztos, hogy nagyon sokat fogok rajta játszani és kitartóan fogom tolni ameddig csak bírom.
Erősségeid
- Maximálisan terhelhető vagyok.
- Kitartó vagyok.
- Tisztelettudó vagyok mindenkivel.
Gyengeségeid
- Néha túl kritikus vagyok.
- Hamar megsértődök.
- Kis dolgokon is felidegesítem magam sajnos.
Milyen tulajdonságok fontosak egy jó adminsegédnek
Szerintem a legfontosabb az a maximális segítőkészség, ugyanis ha egy adminsegéd poszton lévő ember nem szeretne segíteni a "bajba" jutott játékosokon akkor semmi keresnivalója ezen a poszton ugyanis a playerek segítése a legfontosabb dolga. Szerintem az is nagyon fontos ha egy adminsegéd nagyon kitartó és ne hagyja abba a "munkáját" 1-2 hónap után, hanem ameddig tudja addig tolja is.
(Szándékosan nem írtam nagyon sokat mivel amiket kellett azokat leírtam és nem szeretném olyan dolgokkal teletömni a lapot amik feleslegesek.)
Köszönöm, hogy szántál rám időt és elolvastad a lapomat! Ha hibát látsz benne akkor nyugodtan írd le hozzászólásban![/quote]