[ASjelentkezés] gho$tface.

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

ghostfacexd

Kivételes Tehetség
Játékos
Üzenetek:221
GNIfaX7.png

x75Ox42.png
A nevem gho$tface, de IRL Patriknak hívnak és 22 éves vagyok. Jelenleg egyetemen tanulok, méghozzá a METU-n és emellett Édesapámnál dolgozom. A jelenlegi helyzet miatt a jövőm eléggé kilátástalan főleg azért, mert turizmust tanulok és nem igazán tudom, hogy vége lesz-e ennek az egésznek mire diplomázom, ami még cirka 2 év, már ha addigra sikerül letennem egy spanyol és egy angol nyelvvizsgát. Jelenleg ennek is köszönhető a magas aktivitásom a szerveren, ugyanis ebben az időszakban igen nehéz nyugodt lélekkel bejutni a városba egy-két pohár szörpre. Lényegében magamról sokat nem tudok mesélni azonkívül, hogy jó kapcsolatot ápolok a családommal és barátaimmal is. A OneRPről először akkor hallottam, mikor a SAMP szerver, amin 2013 óra játszottam kihalt és pár ottani társammal úgy gondoltuk, hogy megnézünk egy számunkra teljesen idegen közösséget, egy teljesen más "platformon".

IkLhTdc.png

2013-ban ismerkedtem meg előszőr a RolePlay világával SAMP-on. Rengeteg AJ és Ban ködösítette a kezdeteket, de szépen lassan fejlődtem. Pályafutásomat bandásként kezdtem a Ballasban, természetesen magyar névvel. Ekkor indult be nagyjából az “RP” itthon. Kezdőként rengeteg frakciót megjártam, voltam ugyanazzal a magyar névvel Ballas, Grove, de még PD tag is, aztán egy pár hónapra pihenőbe tettem a dolgot. Visszatérésemkor és már egy kicsit érettebb fejjel, ugyanúgy a banda RP felé vettem irány és ekkor ismerkedtem meg először a normális RP fogalmával. Rengeteg időt töltöttem afro-amerikai és spanyol banda tagjaként is. Aztán akikkel toltam elmentek egy külföldi szerverre, az Én angol tudásom meg nem volt a legkiemelkedőbb akkoriban. Itt kezdtem el legál frakciózni és MD-s légi mentő lettem. Ez olyan 2015-2016 tájékán lehetett. Ismét abbahagytam, sokadjára itt már. 2020 elején, mikor berobbant a karantén akkor néztem újra fel SAMP-ra és láttam, hogy a szerver amint toltam ismét megnyitott, egyből szerelő lettem, egy hétre rá leader. Aztán pedig egy hét folyamatosan Idg. Askedés után ÖrökAS. De, mivel itthon erősen kihaló félben van a SAMP közösség, így a szerver is lassan kihalt és páran új vizekre eveztünk és itt jött szóba a OneRP. Azóta kőkemény 50.000+ percet fektettem bele a szerverbe, rengeteg emberrel ismerkedtem meg, pár frakciót is megjártam és rengeteg RPben volt részem és még remélem lesz is.

OeA7IQ1.png

Főbb hobbim nincsen, inkább sok mindenbe szeretek belekezdeni kiváncsiságból. Évente egyszer eljárok snowboardozni, persze télen, illetve néha eljárok bulizni, már nagyjából hobbinak is nevezhetem. Fiatalabb koromba napi szinten BMXeztem vagy deszkáztam, de mivel elköltöztem a panel dzsungelből külvárosba, így ezen hobbijaim megszűntek.

3668vUU.png

Segítőkész vagyok
Eléggé gyorsan tanulok
Őszíntének tartom magam
Elég sok mindennel terhelhető vagyok
Megbízhatónak tartom magam

vIjjR2l.png

Eléggé lusta vagyok
Türelmetlen
Hangos vagyok és rengeteget káromkodok
Fogalmazási skilljeim nem éppen a legkimagaslóbbak
Gyűlölöm, ha flegmáznak
Hirtelen haragú vagyok

Y3pR8Bm.png

Egy Adminsegéd feladata egyértelmű, méghozzá az, hogy segítse az Adminok munkáját és a Playereket. Régebben eléggé sok tapasztalatot gyűjtöttem, mivel egy nagyobb szerveren négyszer is voltam Örök Adminsegéd, illetve jelenleg is az vagyok, de 0 a player szám. Ezeken kívűl egyszer voltam Admin egy falu szerveren, ami ugyancsak nem volt hosszú életű a player szám miatt. Teljesítményben és segítségnyújtásban tudnám ugyanazt a szintet hozni, mint a jelenlegi Team és nem is gondolnám magam senkinél se jobbnak, se rosszabbnak. Mindig 110%-ot adnék bele és megpróbálnám a maximumot kihozni belőle. Többször volt már szerencsém hallani és látni, hogy mennyi kihívással és energiával jár egy ilyen pozíció betöltése és remélem, hogy ebben csak segíteni tudnék, hogy ne érje annyi teher az Adminokat.

D4PLngY.png

Itt pedig szeretném pár referenciámat bemutatni innen és egy korábbi szerverről.
Egy korábbi szerverről való pár élménykép, sajnos ennyi maradt meg a kis millió videó és kép közül
--
Ximena Santayo karakterlap
--
Tarou Masaki karakterlap


Köszönöm, hogy elolvastad a lapom! Legyen csodás napod!
 

Kuku

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:60
Kód:
Támogatom az urat! Körülbelül a szerver eleje óta ismerem, és azóta se bántam meg. Egy nagyon kedves,közvetlen és segítőkész embert ismertem meg. Szerintem megállná a helyét AS-ként!
 

Morningstar

Fékezhetetlen
Mentor
Üzenetek:514
.
Csak támogatni tudom. Még SAMP-ról ismerem, ahonnan jött. Nem egyszer adtam neki idg AS-t ott. Véleményem szerint megállná a helyét, megvan benne minden ami kell ehhez a szerepkörhöz. 
 

Cortez

Fékezhetetlen
Vezetőségi tag
Főadmin
Üzenetek:870
Elég régóta ismerem, elég sok időt töltöttünk el a szerveren közös frakcióban is. Kedves, közvetlen, segítőkész embert ismertem meg benne. Maximálisan támogatom
 

Blue

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:481
-
Támogatom tisztelt Gho$tface-t, bár ha a bcso-ban nem változott az as-ek+adminok létszáma akkor akármennyire is jó a lap, bukó, nem egy ember csúszott már el ezen.
 

ghostfacexd

Kivételes Tehetség
Játékos
Üzenetek:221
Idézet tőle: Kuku:
Kód:
Támogatom az urat! Körülbelül a szerver eleje óta ismerem, és azóta se bántam meg. Egy nagyon kedves,közvetlen és segítőkész embert ismertem meg. Szerintem megállná a helyét AS-ként!

Köszönöm szépen Uram! <3

Idézet tőle: Morningstar:
Csak támogatni tudom. Még SAMP-ról ismerem, ahonnan jött. Nem egyszer adtam neki idg AS-t ott. Véleményem szerint megállná a helyét, megvan benne minden ami kell ehhez a szerepkörhöz. 

Köszönöm szépen Lucifer úr! :D

Idézet tőle: Cortez:
Elég régóta ismerem, elég sok időt töltöttünk el a szerveren közös frakcióban is. Kedves, közvetlen, segítőkész embert ismertem meg benne. Maximálisan támogatom

Küldöm a csókokat Cortez!

Idézet tőle: you picked the wrong house fool:
Támogatom tisztelt Gho$tface-t, bár ha a bcso-ban nem változott az as-ek+adminok létszáma akkor akármennyire is jó a lap, bukó, nem egy ember csúszott már el ezen.

Már nem tartozom a BCSO köreibe, köszönöm a támogatást!
 

Tanci

Veterán
Very Important Person
Üzenetek:259
Na ez jelentkezés apukám! :)

Támogatlak az adminsegédi jelentkezésedben és sok sikert kivánok!
Tuti megfogod állni közöttünk a helyed.
 

ghostfacexd

Kivételes Tehetség
Játékos
Üzenetek:221
Idézet tőle: Tanci:
Na ez jelentkezés apukám! :)

Támogatlak az adminsegédi jelentkezésedben és sok sikert kivánok!
Tuti megfogod állni közöttünk a helyed.

Nagyon szépen köszönöm Tanár úr a jó kívánságokat!
 

krekor

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:1,304
[foadmin]Kedves gho$tface!

Köszönjük a jelentkezésedet. A pályázatod elfogadásra került.
A következő forduló a teszt megírása lesz. Kérlek, hogy tanulmányozd át a szerver szabályzatunkat!

A meghallgatásod időpontja: 2020.09.20. 17:30

Amennyiben ha nem megfelelő az időpont, akkor keress fel Discordon! (ᴋʀᴇᴋᴏʀ#8740;Lázár
#2277)
[/foadmin]
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó