[AS jelentkezés] Alexandra Fioretti:

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Ookami87

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Emese vagyok, 36 éves, Zala megyében Keszthelyen élek. Jelenleg most nem dolgozom, de idegenforgalmi szakmenedzserként végeztem. Hobbim viszonylag érdekes lehet sokak számára, hiszen fúvós zenészként tevékenykedem egy ifjúsági zenekarban, trombitán játszom lassan 21 éve 😊, mellette szeretek filmet nézni, olvasni valamint kirándulgatni is, első sorban belföldön. Szeretem a közösségi megmozdulásokat, szeretem jól érezni magam a barátaimmal. Viszonylag aktív vagyok a játékban, bár voltak kisebb pár napos szünetek, texten jelenleg több mint 100 ezer játszott perccel rendelkezem, OneVoice-on körülbelűl 40-45ezer percet játszottam.

Hogyan ismertem meg a szervert?

2021 októberében a párom mutatta meg a OneVoice szervert ott kezdtem, ott tanultam meg az RP alapjait. Egy ismerős révén bekerültem a FireBird Mechanic Shopba, ahol végigjártam a ranglétrát és egészen telephely vezető helyettes rangig jutottam. Ott is sok embert ismertem meg, majd a szerver sajnálatos bezárása miatt döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam texten is. Ide Matteo barátsága révén, valamint az ő és pár ismerős meghívásából jöttem át, a szerveren összesen 2 frakcióban tevékenykedtem összesen, de volt egy pár hónap amolyan üres járat is. Jelenleg ismét az LSFMD színeit erősítem tűzoltóként.

Adminisztrátori, adminsegédi tapasztalataim:

OneVoice-on gondolkoztam el először az adminsegédi szerepkörön, mert úgy gondoltam azzal hogy segítek másoknak saját magam is sokat tanulhatok. Adminsegédként pár hónapig tevékenykedtem majd adminisztrátorrá léptettek elő. Nagyon szerettem , és szívesen dolgoztam az ottani admin csapattal. Ezen egyszerű oknál fogva döntöttem el, hogy itt texten is jelentkezem adminsegédnek, voltam texten már adminsegéd de átmenetileg leadtam időhiány miatt, viszont felszabadult az időm, így szeretnék újra az adminsegéd csapat tagja lenni. Elismerem vétettem hibákat, de igyekszem továbbra is fejlődni, és ezzel segíteni a szerver játékosait.

Miért döntöttem a jelentkezés mellett?

Véleményem szerint az adminsegéd feladata az, hogy segítse a szerverre újonnan érkező játékosokat, válaszoljon a felmerülő kérdésekre problémákat oldjon meg. Azért szeretnék ismét jelentkezni a posztra, mert úgy érzem jó vagyok a feladatra, és szeretek segíteni másokon.

Miért lennék alkalmas a feladatra?
Szeretek csapatban dolgozni, ezért keresem mindig a közösségeket, ahol igyekszem mindig a tudásom legjavát nyújtani. Ellenben nem röstellek továbbra sem segítséget kérni olyan kérdésekben, amihez kevésbé értek.

Milyen csapatjátékos vagyok?

Mindig is csapatjátékosnak tartottam magam, könnyen tudtam alkalmazkodni az adott közösség többi tagjához, és úgy érzem könnyen együtt is lehet velem dolgozni, nyilván ha hibázom és ezzel szembesítenek ezt rendesen szoktam kezelni és igyekszem változtatni .

Erősségeim:
* Jó kommunikációs készség
* Kedves őszinte hozzáállás
* Megbízhatóság

Gyengeségeim:
* Kissé szétszórt vagyok
* Van mikor kicsit lusta vagyok
* Szabadszájú vagyok

Megjegyzés a jelentkezésem végére záróakkordként:
Köszönöm azoknak, akik végig olvasták a lapomat, szeretném megkérni a kedves olvasót, ha úgy érzi, fűzzön pár szót a lap alá, innen tudom min változtassak, és hogy milyen véleménnyel vannak rólam.
 

Shaddy

Klaviatúra Gyilkos
Játékos
Üzenetek:93
Phoenix Holloway / Shaddy Leonhart
Szia, anno voltak vitáink, IC, illetve OOC is, amiket habár megbeszéltünk, nyilvánvalóan megtörténtek.

Ettől függetlenül, látható, hogy fejlődtél-, főként OOC stílusban valamint az RP képességeidben is. Ha ezt a tendenciát tudod mutatni a továbbiakban is, illetve a játékosok felé is, én maximálisan támogatom a jelentkezésedet.
 

web11hoyer

Pletykafészek
Játékos
Üzenetek:119
Shaundra Hamilton
Nagyon sokat RP-ztem veled anno és most is. A szerveren töltött napjaim részévé válltál, amit külön köszönök.
Amikor necces egy szituáció, mindig te szólsz, ha valami szabályzatba ütközik. Szerencsére kevés az ilyen alkalom, a szabályzatot ismervén, de pár dologtól már mentettél meg.
Ha maradsz a mi eredeti, hamisíthatatlan Mesink, miután elfogadták, teljes mértékben TÁMOGATOM
 

3sm4rt

Pletykafészek
Játékos
Üzenetek:115
Chase Dalton
Mi leginkább OOC beszéltünk sokat, de IC is egy kedves személynek ismertelek meg. Szerintem menni fog ez is . !!!Támogatom!!!
 

Ookami87

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Egyszer MG-snek neveztél azért, mert akkor írtam neked SMS-t amikor fent voltál a szerveren. Szomorúan látom hogy ismét ugyan az a lap tárul elénk mint az előző kettőben is.
Mivel pont akkor kaptam az SMS-t amikor megjelentem a szerveren. Kettő... ez elég rég volt...azóta változtam. 3 azért nem egészen ugyan az a lap. Viszont sok változás nem történt így mi mást írhatnék?
 

Janiivok16

Lelkes Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:77
Dex van den Berg
Sokat nem volt szerencsém beszélgetni veled, de szerintem megérdemelsz egy esélyt. Ha bármi volt mindenben tudtál segíteni, ügyes lennél hozzá. -Támogatlak.
 

SoneX

Vélemény Vezér
Játékos
Üzenetek:326
Anthony Quince
Ismerlek, jó arc vagy! Kedves, megértő és segítőkész! Teljes mértékben TÁMOGATLAK! Hajrá!
 

Bishop

Fékezhetetlen
Very Important Person
Üzenetek:358
[sa] Kedves Emese!

Sajnálattal értesítelek téged, hogy az adminsegéd csapat véleménye, de legfőképp az én mérlegelésem alapján az adminsegéd jelentkezési lapod elutasításra került!

Köszönjük, hogy a lapba időt és energiát fektettél, de ez most sajnos nem sikerült.
[/sa]
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó