Üzenetek:41
| [float=right max=80%] ![]() „Megoldjuk.” [/float] |
Előélete
Írországban született középosztálybeli, orvos szülők gyermekeként. Szülei gyerekkora óta arra nevelték, hogy értelmiségi legyen. Olyan elvárásokat támasztottak elé, hogy ő legyen a legjobb. Példaként is ezt látta, szülei leginkább a munkájuknak élnek. Aona gyerekkora óta keveset barátkozik és szórakozik, de ennek ellenére néhány igaz barátja van, de nehezen nyílik meg az ilyesminek. Rosszul fejezi ki az érzelmeit, utál hazudni – ügyvédi pályájában is inkább az igazság megfelelő előadásában, szépítésében, a manipulációban hisz. Feltehetően szűk valódi személyes kapcsolati hálójából adódóan lojális és segítőkész. Egészen nehezen érthető humora van, a szarkazmus és az irónia visszatérő elemei társalgásainak. Elítéli a dohányzást, soha nem iszik alkoholt – valójában beragadt az állandó megfelelési kényszerbe, csak immár önmagának szeretne megfelelni: úgy érzi, ezt karrierje előremenetelével teheti meg.
Ügyvédként
23 évesen végzett az egyetemen, majd ügyvédbojtársága után saját ügyvédi irodát alapított Carol Oriel ügyvéddel, mely kettejük vezetéknevéből az Oriel-Slatara Group nevet viseli. Ügyfeleik nagy részét az RH Investments és a vele kapcsolatban álló egyéb vállalkozások, ezen vállalkozások munkavállalói és egyéb kapcsolatai teszik ki. Az RH Investments szintén egy ír alapítású cég, Ernest T. Rule és David Hennessy alapításában. Az RH Investments ügyfélként való megszerzése Rule és Slatara Írországban kialakult ismeretségéből eredt. Az RH Investments-szel folytatott hosszú kapcsolat révén került közelebbi viszonyba David Hennessy, az RH Investments másik alapítótagja és Slatara, közöttük az üzleti kapcsolaton felül barátság is kialakult.
A jelenben
Gazdaságra és bűnügyekre specializálódott ügyvéd ügyfélkörüknek maximális kiszolgálása érdekében. Különböző állítólag szervezett bűnözői csoportok állandó ügyvédje komplex cégstruktúrákon keresztül, ebből eredően állandó tanácsadás és védelem a feladata részükre. A bűnözők védelméből nem csinál lelki problémát. Elve, hogy a jogi képviselet mindenkit megillet, hiszen csak kevesen képesek arra, hogy jogilag maximálisan megvédjék magukat. Részben magának is hazudva követi ugyanezt az elvet, amikor olyan cselekvésekre ad tanácsot, melyek túllépik a jog rendeltetésszerű gyakorlását.