Üzenetek:382
Anderson D Cortez | [Cortez]
Életkor: 41
Magasság: 181cm
Testsúly: 81kg
Tesalkat: Sportos, szálkás izomzatú
Becenév: Cortez
Külső leírás: Anderson D Cortez egy jelenleg 40 - es éveiben járó férfi. Kiállását tekintve határozott, merev. Stílusát és modorát leginkább a “régi vágású” szóval lehet leírni. Hangja mély és kissé rekedtes. Megjelenése mindig stílusos és kifinomult, ápolt. Megnyerő külsejű, sármos férfi.
Életkor: 41
Magasság: 181cm
Testsúly: 81kg
Tesalkat: Sportos, szálkás izomzatú
Becenév: Cortez
Külső leírás: Anderson D Cortez egy jelenleg 40 - es éveiben járó férfi. Kiállását tekintve határozott, merev. Stílusát és modorát leginkább a “régi vágású” szóval lehet leírni. Hangja mély és kissé rekedtes. Megjelenése mindig stílusos és kifinomult, ápolt. Megnyerő külsejű, sármos férfi.
Cortez a sorozatos "munkahelyi" stressz hatására gyakran előforduló pánikrohamoktól szenvedett, így egy nap eldöntötte, orvoshoz kell fordulnia.
Charlotte Rivera már az alvilágban igen ismert és elismert doktornő. A szervezetek között csak "Doki" - ként elhíresült nőnél több hírhedt vezető is megfordult. Cortez tudta, előtte nyíltan beszélhet.
1. Időpont
*** Cortez bekopogtat az iroda ajtaján.
*** Cortez két testőre az ajtó két oldalához áll hátat fordítva annak.
*** Az iroda ajtaján egy felirat: Dr. Charlotte Rivera.
*** Pár másodperc múlva, egy 40-es körüli, szőke hajú, szemüveges nő nyit ajtót.
- [Pszichológus] mondja: Miben segíthetek?
- [Cortez] mondja: Üdvözlöm, a nevem Mr.Cortez, az időpontra jöttem. *Közben leveszi magáról a kalapját*
- [Pszichológus] mondja: Igen igen, fáradjon csak beljebb kérem. *int magafelé, jelezve az invitációt* A nevem Charlotte Rivera, üdvözlöm.
***Cortez Biccent egyet finoman, belép az ajtón és a kabátját, kalapját az akasztóra helyezi.
- [Pszichológus] mondja: Üljön csak le nyugodtan, helyezze magát kényelembe kérem. *Mutat a szobában lévő egyik fotel irányába*
*** Cortez leül a fotelbe, az egyik lábát keresztbe helyezi a másikra és kényelmesen hátradől egyenes háttal*
- [Pszichológus] mondja: Miben segíthetek, mivel fordult ma hozzám?
- [Cortez] mondja: Igazából nem is tudom. *Felhúzza az alsó ajkait és megrázza a fejét* Talán, egyszer az életben szeretnék végre valakivel teljesen őszintén beszélgetni, tudja nem sok lehetőségem adódik ilyesmire.
- [Pszichológus] mondja: Itt bármit elmondhat, azért vagyok, hogy meghallgassam. Nincs jó vagy rossz válasz. Az ön választása, hogy mit és mit nem mond el nekem. Tudja engem köt az orvosi titoktartás, ami itt elhangzik az köztünk fog maradni, tehát nyugodtan lazuljon csak el. Több magasabb beosztásban lévő személy és vezetők is ültek már ott, ahol most maga, de gondolom ezt tudja.
*** Cortez Hátradől a fotelben, lábait keresztbe helyezi és sóhajt egyet finoman, a kezeit a támlára helyezei és biccent egyet.
- [Pszichológus] mondja: Meséljen nekem kérem egy kicsit a gyermekkoráról.
*** A pszichológus hangja kedves, megnyugtató.
- [Cortez] mondja: Nem is tudom hol kezdjem...Talán akkor kezdem a legelején...Tudja én Spanyolországban születtem, pontosabban Sevilla városában. Nem volt a környék rossz *vállat von finoman*, már amennyire egyáltalán emlékszem rá. Ha jól tudom 3 éves koromig laktam ott. Túl sok emlékem a szülőhelyemről nincs. Annyira emlékszem, hogy a házunk terasza a tengerparta nézett, sokat bámészkodtam ott gyermekként. Elég hamar elköltöztünk onnan, ide az államokba. Tudja apám rendőrtiszt volt, elég magas beosztásban. 1983 - ban kapott egy lehetőséget, ő megragadta és azóta itt él a családom. Az öcsém Bradley már itt az államokban született.
- [Pszichológus] mondja: Meséljen kicsit a szüleiről kérem, milyen volt a kapcsolatuk?
- [Cortez] mondja: Apám elég szigorú ember volt, meg volt a tekintélye. Mindenki tisztelte a városban. Tudja elég sok embert meg is félemlített az öreg, de valahogyan mindig meg tudott maradni a jók oldalán *idézőjelet mutat az ujjaival*. Anyám egyszerű asszony volt, egy varrodában dolgozott egy kisebb helyi vállalkozásnál. Anyámmal mindig jobb volt a viszonyom, nem volt túl szigorú nő *mosolyog*.
Sajnos egyikük sem él már...Apámat egy akció során lőtték le, de erről sajnos túl sokat nem tudok, valamiért elég nagy a titkolózás e-a dolog körül...
Édesanyám 3 éve távozott el. Az utolsó éveiben elég beteges volt már szegény. De hát ez az élet rendje, élünk és meghalunk. *Kissé oldalra biccent a fejét miközben a földre tekint, majd vissza Charlotte-ra* Egyébként a viszonyom mind a két szülőmmel jó volt, meg volt mindenem amit egy gyereknek kell igazából, az öcsém és én nem szenvedtünk hiányt semmiben. Szerettem a szüleimet.
- [Pszichológus] mondja: Hogyan tudta feldolgozni a szülei halálát?
- [Cortez] mondja: Nyílván nem volt egyszerű, de tudtam, hogy ez egyszer be fog következni, ez az élet rendje, ez már csak így működik. *finoman vonja fel a vállát*
*** A pszichológus arcán kis döbbenet ül ki, Cortez reakcióját látva mikor szülei haláláról beszél.
- [Pszichológus] mondja: Úgy érzi jó volt a gyerekkora?
- [Cortez] mondja: Hát mi számít jónak tudja ez relativ...Meg volt mindenem, de valahogy már egész fiatal tinédzserkorom óta valami többre vágytam. Egészen kisgyermekként már én irányítottam a velem egyidős fiúkat. A játszótéren én mondtam meg, hogy ki és mikor használhatja a különböző játékokat. *nevet* Nagyon hamar kialakult bennem ez a vezetői jellem. Valahogy sosem tudtak lekötni a hétköznapi játékok. Ha valami mesét néztem a televízióban, mindig a negatív hősökkel szimpatizáltam, fura *megvonja a vállait*, de ez így volt. Nem voltam sosem átlagos gyerek. Egyszer 10-en évesen találtam egy újságcikket, a maffiáról szólt...Ezután én akartam lenni Salvatore Riina *felnevet*. Rengeteg cikket és dokumentációt olvastam a bűnszervezetekről, mindig is vonzott az ilyesmi.
*Megigazgatja magán az inget, leporolja azokról a kisebb szöszöket finoman*
- [Pszichológus] mondja: Miféle dolgokban nyílvánult még meg ez a fajta jelleme és a negatív hősökért való úgymond rajongása?
[Cortez] mondja: Tudja elég erős testalkatú voltam már gyerekként is, az iskolában elég sokat verekedtem. Ha valaki nem volt hajlandó azt tenni amit mondtam, az kapott, ennyire egyszerű. Már a 3. osztályban védelmi pénzt ***Elcsuklik a hangja egy kisebb nevetés során szedtem az iskola legtöbb gyerekétől, persze ez hamar kiderült, képzelheti is, hogy mit szólt apám a dologhoz. De hát tettem amit jónak láttam, amihez értettem. Az üzleti érzékem már akkor nagyon jó volt, tudja...amikor vesz egy új cipőt van benne az a kis tasak *kisebb négyzetet rajzol le az ujjaival*, azt hiszem cipősó...Alsó tagozatban az egyik fiúnak eladtam, azt mondtam neki, hogy gyémánt *nevet*...Nonszensz, de olyan beszélőkém volt már akkor, hogy még egy régi szakadt kabátot is el tudtam adni újként..Nem mellesleg abból a cipősóból 3 dollárt kerestem, ez akkoriban nagy pénz volt ám *kisebb mosolyt ejt az arcán*. Az ilyesféle könnyen becsúszó pénzek alakítottak ki bennem, hogyan is fogalmazzak...valamiféle versenyszellemet, hogy többet és többet hozzak ki a dologból, ez a mai napig bennem van.
- [Pszichológus] mondja: Érdekelne, hogyan kezelte ezt az édesapja, hogyan reagált amikor ezekről tudomást szerzett?
- [Cortez] mondja: Maga szerint hogyan? *mosolyogva húzza fel a két szemöldökét*, elvert...Tiszta kék zöld voltam másnap az iskolában, de nem érdekelt... A hatalomvágy túl nagy teret kezdett hódítani bennem, így újra és újra megcsináltam. Verekedtem, pénzt szedtem és még sorolhatnám *legyint egyet finoman*. Természetesen a tantestület ezt nem nézte jó szemmel, így rá pár évre ki is csaptak a francba *fél mosolyt ejt az arcán és megigazgatja magán az inget*. A középiskola elég jó volt, ott valamiért próbáltam beilleszkedni, úgymond megváltozni. De ezeket a gondolatokat sosem tudtam lekűzdeni igazán...Amikor idősebb lettem, már a felső tagozat végefelé, egyre többet jártam szórakozni az öcsémmel Bradley-vel és a barátaimmal. Az egyik éjszaka hazafelé menet megláttuk, hogy két srác egy harmadikat ütlegel a földön. Öcsém azt mondta ismeri a tagot akit éppen vertek, jóban voltak, nekem azt mondta. Így hát tettem amit kellett. Felkaptam valamilyen...nem is emlékszem, talán fa darabot, azzal vertem el a két tagot...ájulásig. Ami később kiderült, hogy a fickó akinek segítettem a helyi úgymond ismertebb szervezet egyik tagja volt, így rá pár napra be is mutatott nekem a vezetőjüknek, aki khm...*köhint egyet*, munkát ajánlott.
*Hátrafelé lesimítja a haját*
- [Pszichológus] mondja: Miféle munkák voltak ezek?
- [Cortez] mondja: Hát tudja mikor mi *Felhűzott alsó ajkakkal megdönti a fejét oldalra finoman*. Volt amikor csak védeni kellett valakit, volt amikor éppen az ellenkezőjét kellett csinálni valakivel, de ebbe részletesen inkább nem mennék bele most, hosszú lenne az *mosolyog és legyint egy finomat*.
- [Pszichológus] mondja: Ahogyan érzi, ahogy már mondtam, azt mond és nem mond el, amit csak szeretne, én csak hallgatok. Meddig volt ennek a társaságnak a tagja, hogyan érezte ott magát? Meséljen kicsit erről.
- [Cortez] mondja: Igazából egy jó pár évig együtt mozogtunk a fiúkkal. Valahogy mindig vonzottam a bajt és azokat akiket a baj vonzott, ha érti mire gondolok *** Apróbb mosoly Anderson arcán Igazából már mesélhetek, régen történttek már ezek a dolgok...Kisebb bűncselekményeket követtünk csak el, tudja semmi más nem vezérelt minket, csakis a pénzszerzés. Sajnos legtöbbször a rosszabbik utat választottuk a céljaink eléréshez. Volt ott minden, rablás, leütéses rablás, betörés, fenyegetés...Tudja hogy megy ez *legyint egy finomat*. Elég jól is ment a szekér, de tudja apám elég befolyásos ember, mindenhol ott volt a keze és a szeme. Amikor megtudta, hogy mit is műveltem és, hogy ráadásul az öcsémet is belerángattam, nagyon kiakadt. Jött a szokásos, kaptam egy pár "atyai pofont" *nevet*. Persze az öreg elintézte, hogy ne legyen ezekből az ügyekből semmi, hiába volt szigorú, nem akarhatta ő sem, hogy lecsukjanak, egyébként is rossz fényt vetted volna ez rá. Mivel az öreg rámszállt, nagyon elkezdett figyelni, ott kellett hagynom a fiúkat. Korrekt voltam, nem akartam, hogy ők is szarban legyenek. Egyébként a ‘Cortez’ nevet is a tagok ragasztották rám, soha senki nem szólított Anderson - nak a családomat leszámítva…
- [Pszichológus] mondja: Értem, mi történt ezután?
- [Cortez] mondja: *sóhajt egyet, az asztalon lévő pohárhoz nyúl és iszik egy kortyot a vízből, majd visszateszi a poharat a kis asztalkára* Na innen kezd érdekes lenni igazán a történet *mosolyog*. Akkoriban volt a városban egy elég híres rendőrtiszti akadémia. Valamiért apám mindig is azt akarta, hogy én és az öcsém a nyomdokaiba lépjünk. Egy nap arra keltem, hogy egy bőrönd várt az ágyam mellett, azt hiszem talán 20 éves lehettem ekkor. Arra gondoltam az öreg berágott és ki akar dobni a francba a háztól, nem lepődtem volna meg. De kiderült, hogy a célja teljesen más volt. Valahogyan elintézte, hogy én és Bradley bekerüljünk erre az akadémiára, választásom nem volt. Azt mondta apám vagy a börtön, vagy az akadémia. Egyértelműen az akadémiára bólintottam rá.
- [Pszichológus] mondja: Hmm, valóban érdekesen hangzik, azok után amit most elmondott.
*** Cortez feltűri az ingje ujjait és megigazgatja azt szépen.
- [Cortez] mondja: Szóval az akadémia...Tudja szerettem azt az időszakot, elég sok barátra, cimborára tettem ott szert. Ki is gondolta volna, hogy én azt még élvezni is fogom *mosolyog és széttárja a kezeit*. Egyébként ma is van olyan emberem a cégnél akit ott ismertem meg, alattam szolgált a Rendőrségnél is. Az akadémia elméleti része nem volt nehéz, az edzéseket és a koránkelést is jól bírtam. Mellesleg azóta edzem rendszeresen egyébként. Egyetlen dolog volt amit ki nem állhattam, az a konyha. Borzasztóan rossz ételeket etettek velünk, az volt a legnagyobb kínzás, nem a kiképzés...*megrázza finoman a fejét* ***Finom undor látszik Cortez arcán. Az akadémia alatt jó pár dolgot megtanultam. Fegyverhasználat, kűzdősportok, bevetések és a többi. Ott lett csak igazán a fiúból férfi. Maga a kiképzés kemény volt, de az tett azzá aki ma vagyok *széttárja a kezeit*, tehát hálás vagyok az apámnak, hogy akkor választás elé állított. Egyébként az akadémián jelesre vizsgáztam, én voltam a második legjobb az osztályban, meg is volt lepődve mindenki, sors fintora *nevet egyet finoman, halkan*. Az akadémiát puhapöcsként, már elnézést...kezdtük, de férfiaként fejeztük be, igazi kemény zsarukat neveltek ott belőlünk.
- [Pszichológus] mondja: Valóban úgy hangzik, hogy ezt tényleg élvezte. Mi történt ezután? Munkába állt azonnal mint rendőrtiszt?
- [Cortez] mondja: Persze, azonnal. De először kadétként kezd az ember. Ekkor osztottak be a nagybáttyám Charlie Cortez mellé aki ekkor már elég magas beosztásban szolgált. A kapitányság akkori vezető-helyettese vagy alezredese ha úgy tetszik is az egyik távolabbi unokatestvére volt apámnak, Federico V Cortez. De volt még ott rokonunk, Dean Cortez és Frenando Ruiz Cortez, ők is az állományban szolgáltak, ők távolabbi rokonok voltak, de rokonok. Elég sokat segítettek nekem és az öcsémnek, így viszonylag hamar tudtuk megmászni azt a bizonyos ranglétrát, A Terrorelhárítás csapatába is így kerültünk be, amit később mi vezettünk, de ne szaladjunk ennyire előre. Jó pár évet lehúztam a Rendőrségnél, nem volt egy rossz időszak ezt be kell, hogy valljam.
- [Pszichológus] mondja: Elnézést, hogy közbe vágok, de feltűnt, hogy mindig múltidőben beszélt az összes rokonáról.
*** Cortez óEgy kisebb mosolyt ejt az arcán, bazsalyog.
- [Cortez] mondja: Erre majd talán később kitérek, előljáróban annyit, hogy egyik sem él már az előbb felsoroltak közül.
- [Pszichológus] mondja: Rendben, ahogyan érzi, meséljen tovább a Rendőrségben töltött évekről kérem.
- [Cortez] mondja: Ahogyan én és a rokonaim egyre - egyre fentebb és fentebb léptünk az állományban, annál korruptabbak kezdtünk lenni.
Beszéltem már arról, hogy a hatalomvágy mindig is nagy teret hódított bennem...Na ez egy családi vonás volt nálunk. Pár évre rá amikor federico és Charlie átvették az állomány teljeskörű vezetését, szinte minden a kezünkben volt, az egész államot mi irányítottuk. Sebezhetetlennek, megállíthatatlannak éreztem magam, bevallom ez nagyon tetszett. Több bűncselekményben vettem részt mint amit akkor elhárítottam volna mint rendőrtiszt, nevetséges volt az egész *nevet*. Még ha el is kaptak volna bármiért, akkor sem tudtak volna mit tenni velünk...Ekkoriban én ügye Charlie és Federico alatt szolgáltam *idézőjelet mutat az ujjaival*. Már akkoriban bűnszervezetként működöttünk leginkább, aminek én is az oszlopos tagja voltam, vonzott ez az élet. Minden a miénk volt, mégis, ha őszinte akarok lenni, már akkor azt éreztem, hogy nekem ez nem elég. Én akartam irányítani a szervezetet
- [Pszichológus] mondja: Nem zavarta cseppet sem, hogy saját rokonaival akar szembe menni végülis?
- [Cortez] mondja: Hogy zavart - e? *Felhúzza a szemöldökét meglepődve*. Persze, hogy zavart, de ebben az életben nem a szívre kell hallgatni, ezt már igazán tudhatná. Tudtam, hogy ez így nem mehet túl sokáig, ha nem én lépek, ők fognak, ez az élet már csak ilyen. De hát erről majd később, még közel sem vagyunk a végénél. *legyint*.
- [Pszichológus] mondja: Mi volt a szerepe pontosan a szervezeten belül?
*** Cortez belenyúl az ingje zsebébe, előhúz egy doboz cigarettát. Kivesz abból egy szálat és a szájába helyezi.
-[Cortez] mondja: Nem bánja? *Felhúzza a szemöldökét kérdően, cigivel a szájában*
*** A Pszichológus megrázza a fejét.
*** Cortez előrébb dől a fotelben, kihúzza a gyújtót a zsebéből és meggyújtja a cigit.
*** Cortez beleszív a cigibe, majd kifújja a füstõt.
*** Az irodát elönti a füst.
- [Cortez] mondja: Szóval a szerepem érdekli...*hátrébb dől a fotelben*. Az első években katonaként szolgáltam a szervezetben, Kisebb megbízásokat kellett teljesítenem. Pénzbehajtás, megfélemlítés és olykor még...tudja...ölnöm is kellet a családért. Soha nem éreztem megbánást, tudtam mivel jár ez az élet...Katona voltam, így parancsot teljesítettem. Amikor Charlie - ék látták, hogy lehet rám számítani, fentebb kerültem a család ranglétráján. Ezután kaptam egy kisebb csapatot mint Capo, aféle kapitány. Pár igen szívós katona került alám, rengeteg pénzt kerestünk a családnak, rohadt erősek lettünk, ez feltűnt Charlie-nak és Federico-nak is.
- [Pszichológus] mondja: Elmesélne egy ilyen megbízást, hogyan zajlott ez az ön esetében?
- [Cortez] mondja: Hát nézze, mielőtt felterjesztettek Capo-nak, bizonyítanom kellett, hogy érdemes vagyok a feladatra. Kaptam egy cetlit amin csak egy név szerepelt, tudtam mi a dolgom. Természetesen azért kaptam cetlin a nevet, hogy semmilyen elektronikus formában ne legyen nyoma a dolognak, tudja mindig is régi vágásű gengszterek voltunk. Hiába élünk modern világot, ezek a jellemvonások ma napig kísérnek az
életem során. A cetlin szereplő név Riley Miller volt, az akkori kormányzó. Valami üzlet ment félre Charlie és közte, igazából nem is nagyon érdekelt, csak a feladatra koncentráltam. Az embereim kiderítették hol lakik a tag és több nem is nagyon kellett *vállat von*. A házától nem olyan messze parkoltunk le, 3 - an, jól tudtuk, hogy otthon van, figyeltük egy ideje. A hátsó bejáratánál a háznak egy kisebb sikátor volt, nem is igazán sikátor de egy olyan rész amire nem lehetett rálátni, nem járt arra senki. Az egyik emberem ment a házhoz, bekopogott az ajtón. Mikor a fickó ajtót nyitott, az emberem közölte vele, hogy Charlie Cortez találkozóra hívta. Ha a szervezetben valakit “találkozóra hívnak”, az tudta mire számítson, mit jelent ez. Nem volt más választása mint beülni az autóba, tudta kik vagyunk és miért vagyunk ott. A szervezetnek akkoriban volt egy kisebb raktárhelyisége, oda vittük a fickót. Mivel a megbízást én kaptam, így nekem kellett elvégezni a munkát. Nem bonyolítottam túl, letérdeltettem és a tarkójába eresztettem egy golyót. Bumm *a kezével lövést imitál, közben hunyorítva néz a pszichológusra*. Egy másodperc sem volt az egész. A hullát a két emberem tüntette el. Ezután lettem a család kapitánya, a megbízás sima ügy volt *vállat von finoman*.
*** A Pszichológus arca rezzenéstelen, több ehhez hasonló történetet is meghallgatott már.
- [Pszichológus] mondja: Ezek után gondolom az üzleti részével foglalkozott mint kapitány...Ami engem érdekelne, hogy mi történt ezután, hogyan vette át az irányítást?
- [Cortez] mondja: Egyszerűen mint mindig, többre vágytam. Tudtam, hogy ha át akarom venni a család vezetését, először Charlie-t és Federico-t kell eltávolítanom az útból. Nem volt egyszerű embert találni a feladatra, de végülis a pénz az nagy úr, így végül találtam embert a feladatra. Pár héten belül el is lett intézve a dolog. Ezután Bradley és én lettünk a Rendőrség új vezetői, mi voltunk a legalkalmasabbak. Amikor Charlie és Federico eltűnt, kisebb háború alakult ki köztünk, tudtam, hogy ez lesz, ez volt a cél *Cortez A kezeivel gesztikulál miközben mesél*. Tudtam, hogy a többi vezető túl gyenge, nem volt esélyük ellenem. Ekkor ügye én voltam a Rendőrség egyik vezetője, így elég nagy volt a befolyásom. Nem akarok nagyon a részletekbe belefolyni, de hullottak a fejek. Charlie, Federico, Aztán Ruiz és Dean. Mindenkit kilöktem a sorból...*Cortez Lefelé tekint a földre és sóhajt egyet*. Sajnos...Bradley is ellenem fordult, így nem volt más választás mint…*** Cortez - nek megcsuklik a szava.
*** Cortez Sóhajt, eltekint oldalra a semmibe bámul.
Az a kis hülye, mindig nagyon befolyásolható volt, nem tudom ki fordította ellenem, de mára már ez nem is lényeg igazából *legyint finoman*, a múlt, elmúlt...Végül én maradtam egyedül. Az egész állami média tőlünk volt hangos, napi szinten volt rólunk szó a híradásokban. Természetesen nem tudtak semmit, nem lehetett bizonyítani egyetlen gyilkosságot sem. Mégis azt láttam a legésszerűbb döntésnek, ha elhagyom az államot és a Rendőrséget. Ezt követően költöztem ide. Itt kezdtem újra felépíteni a szervezetet. Felkerestem az egyik unokatestvérem, Tito-t. Kellett a segítség, tudtam, benne megbízhatok. Ő ekkora már elég ismert volt errefelé, együtt szerveztük be az új tagokat. Ő lett a jobb-kezem, az alvezérem. Mára nagyobbak és erősebbek vagyunk mint Charlie és Federico vezetése alatt valaha volt a szervezet.
- [Pszichológus] monjda: Mi a helyzet a családdal? Értem ezelatt, feleség, barátnú...
- [Cortez] mondja: Sosem voltam egy családcentrikus férfi. Nem vágytam sem nőre, sem gyerekre, a munkám és az életvitelem ezt nem engedheti meg. Persze mindig is szerettem a nők táraságát, mindig értettem a nők nyelvén *fél bazsalyt ejt az arcán*, de kapcsolatom talán még nem is volt igazán. Miután átköltöztem az államokba, megismertem egy lányt. Egy gyönyörű, okos nőt képzeljen el, csillogó szempár, hosszú fekete haj...A neve Sofia...Mondhatni kedvelem, kialakult köztünk valamiféle kapcsolat, bár nem tudunk túl sokat találkozni. Az élet fintora, hogy ú a Rendőrségnél dolgozik *nevet egyet finoman*. Hogy mi lesz később belőle? Nem tudom...Egyelőre élvezem a társaságát. De tudom, hogy eklső sorban a munkámra kell koncentrálnom, nem engedhetem meg magamnak, hogy egy nő elvegye az eszem.
- [Pszichológus] mondja: Hosszabtávra tervez ezzel a Sofia-val?
- [Cortez] mondja: Ahogy mondtam, fogalmam nincs.
*Hátrafelé lesimítja a haját és megigazgatja magán az inget*
***Cortez előtt egy asztal, azon pár újság. Az egyik újság elfordítva van a többihez képest.
***Cortez odanyúl az újsághoz és megigazítja, hogy szépen sorban legyenek az asztalon.
- [Pszichológus] mondja: Zavarja, hogy az újságok nem voltak rendezettek?
- [Cortez] mondja: Hülye mániám ez *legyint és mosolyog*.
- [Pszichológus] monjda: Tudja ez nem mánia, ezt kényszeres betegségnek nevezik, OCD - nek. Észrevettem, hogy többször is megigazította az ingjét és a haját a beszélgetésünk során, ez mind - mind arra utal, hogy OCD - je van. Ez annyit takar, hogy ön egy összeszedett, rendezett környezetet szeretne megteremeti maga körül. Az OCD-ben szenvedők általában pontosak, rendszeretők, rendezettek minden téren.
- [Cortez] mondja: Hát maga a doktor, ha azt mondja nekem ez van, akkor elhiszem.
- [Cortez] mondja: Rendben van *biccent egyet, feláll a székből és felveszi a kabátját majd a kalapját*. A jövőhéten találkozunk doktornő, viszont látásra.
***Cortez kopog kettőt az ajtón.
***Cortez egyik testőre kinyitja az ajtót, biccent a pszichológus felé, majd mind a hárman elhagyják az épületet.
Orvosi elő-szakvélemény
A páciens, Mr.Cortez egy nárcisztikus személyiségzavarban és OCD - ben szenvedő középkorú férfi.
A betegség jellemzése (nárcisztikus személyiségzavar):
A nárcisztikus személyiségzavarral élők viselkedésének legfontosabb ismérve a bizalmatlanság és a gyanakvás. Ennek megfelelően az alábbi viselkedésformákat követik:
- A saját fontosság nagyzoló érzése: a saját teljesítmény vagy tehetség eltúlzása, az elismerés elvárása megfelelő teljesítmények hiányában is.
- Sikerről, szépségről, hatalomról, éleselméjűségről vagy ideális szerelemről való fantáziálás.
- Meggyőződés önmaguk különlegességéről.
- Túlzott mértékű csodálat elvárása.
- Indokolatlanul kedvező bánásmód vagy az elképzeléseikkel való együttműködés elvárása.
- Önzőség: mások kihasználása a saját célok elérése érdekében.
- A külvilág megítélésének központjában önmaga áll.
- Az empátia hiánya: képtelenek felismerni és átérezni mások érzéseit és szükségleteit.
- Gyakran éreznek irigységet, illetve mások által irigyelt személynek hiszik magukat.
- Gőgös, fennhéjázó magatartás.
- A kudarcot rosszul tolerálják.
A kényszerbetgség jellemzői
Az OCD krónikus, az életet jelentősen megnehezítő betegség, melyet visszatérő, a tudatba tolakodó, akaratlan gondolatok (obszessziók) jellemeznek. Ezek szorongást és/vagy ésszerűtlen (irracionális), szertartásos (rituális) ismétlődő cselekvéseket okozhatnak. A rettegő beteg úgy érzi, hogy kötelező módon, kényszercselekvésként végre kell hajtania azokat (kompulzió).Az OCD tünetei tehát a különféle kényszergondolatok, képzetek, melyek tartalma lehet, pl. fertőzéstől való félelem, kételyek, másokkal szembeni agresszív cselekedetek. A leggyakoribb kényszercselekvések (kompulziók) a túlzott ellenőrizgetés, tisztogatás, számlálgatás, rendezgetés, vagy gyűjtögetés. A legtöbb kényszerbetegnél egyidejűleg többféle tünet mutatkozik.
Utoljára szerkesztve:
