Szia Ghost, jó látni.
Ez egy kicsit érdekes szituáció mert itt nagy valószínűséggel utalásbeli probléma történt. Ugyan is Insigne nem a 17 végén történtekre gondolt hanem arra ami tavaly februárban történt. Azzal kapcsolatban ki is fejtettem az álláspontomat,külön bekezdést szántam neki. Beismertem, hogy hibáztam és tanultam belőle, fejlődtem annak az ügynek köszönhetően. Viszont 17 Decemberében nem az volt a szituáció,hogy a vezetőségből emberek kerestek meg engem azzal kapcsolatban,hogy elkövettem valamit amit nem kellett volna. Hanem én mentem utána a dolognak és én kezdeményeztem, mert igazságtalannak találtam bizonyos dolgokat. Az más kérdés, hogy nem én mondtam ki az utolsó szót, megtettem volna, de nem került rá sor mert megelőztél. Ha én nem mentem volna utána a dolognak akkor maradtam volna mivel a munkámmal alapvetően nem volt probléma . Szóval összességében elmondhatjuk,hogy az állítás mi szerint saját elhatározásból távoztam,igaz. De szerintem túltárgyaltuk a dolgot, nincs értelme már ennyi idő után mélyebben belemenni a részletekbe,én már lezártam magamban az akkor történteket.(ettől függetlenül az álláspontomat továbbra is fenntartom) Utána ismét visszatértem, minőségi munkát végeztem, a vége lett elszúrva, de ezen már nem tudok változtatni . Egyébként köszönöm a véleményezésedet, nem állt szándékomban ferdíteni sehol sem a lapban. Szerintem is fontos, hogy elismerjük a múltbeli hibákat és azokból felállva még erősebbek legyünk. Csupán annyi lehet a probléma forrása,hogy mint már mindketten említettük régen történt, illetve mindenki más nézőpontból meséli el a dolgot, örülök, hogy sikerült minőségi munkát kiadnom a kezeim közül.
További szép napot neked.