Preston Hale – The Law Is My Playground

[Relay]

Született: 1999. augusztus 26. – Vice City
Jelenlegi tartózkodási hely: Los Santos, San Andreas
Foglalkozás: Állami ügyvéd
Stílus: Old money, precíz, elegánsan arrogáns

​

---

Vice City – ahol minden mosoly mögött alku rejlik​

Vice City nem az erőtlen embereknek való város. Itt az igazságot nem a törvény mondja ki — megfizetik.
Preston Hale ebben a világban nőtt fel, a város elitjének peremén. Egy olyan családban, ahol a név számított valamit, de a pénz sosem volt elég.
Gyerekkorát golfpályák, whiskey illat és képmutatás vette körül — ő minden percét élvezte.


Míg mások arról álmodoztak, hogy hősök lesznek, Preston inkább megtanulta, hogyan kell a hősöket képviselni bíróság előtt.

---

A jog, mint fegyver​

A Vice City Law School hallgatójaként nemcsak kiváló volt, hanem idegesítően tettre kész.
Tudta, hogy okosabb másoknál, és nem félt ezt éreztetni sem.
Amíg mások paragrafusokat bifláztak, ő már akkor idézte őket a kávézóban, miközben drága öltönyben vitatkozott professzorokkal arról, hol végződik a jog és hol kezdődik a hatalom.


Diplomáját „summa cum laude” szerezte. Ugyanazon az estén egy szivarral és egy üveg scotch-csal ünnepelt a tükör előtt.

“Egyszer eljön a nap, amikor már nem a módszereimet kérdőjelezik meg — csak az eredményeim fognak számítani!”
- Preston Hale

---

Los Santos – az aranykalitka, amit meg kell hódítani​

Miután Vice City játszótere kicsivé vált számára, Los Santosba költözött, ahol a káoszhoz elég egy ügyvéd, aki nem fél a törvény és az igazságszolgáltatás szemébe nézni.
Azóta is a jogi elit küszöbén egyensúlyoz — néha a bíróságon, néha a sajtóban, de mindig a figyelem középpontjában.


Preston Hale nem csak ügyeket nyer — történeteket ír.
Neki minden tárgyalás egy színpad. Ő a főszereplő, a vádlott a mellékszereplő és a bíró az esküdtszékkel a közönség.

---

Hírnév, hatalom, igazság​

Nem fél kimondani, amit mások nem mernek:

„A jog nem arról szól, ki az ártatlan. Hanem arról, ki tudja jobban bizonyítani, hogy az.”
- Preston Hale

Sikeres, arrogáns, de mindig kontrollált.
A legtöbben vagy gyűlölik, vagy csodálják — és mindkettő tökéletesen megfelel neki.
Hale nem a barátokat gyűjti, hanem a győzelmeket.

---

Napjainkban​

Preston ma a San Andreas Justice egyik legismertebb alakja.
Minden ügyét szenvedéllyel viszi — legyen szó egy ártatlanul megvádoltról vagy egy hírhedt bűnözőről.
Nem válogat, mert szerinte az igazság mindenkinek jár, még ha azt neki kell kihúznia a rendszerből.


Az öltönye mindig tökéletes, a mosolya mindig kiszámított és a tárgyalóteremben minden szó egy újabb lövés a győzelem felé.
És ha valaki megkérdezi, miért csinálja mindezt?

„Mert a törvény az egyetlen játék, ahol a legjobb mindig nyer.”
- Preston Hale

---

​

“Arrogánsnak hívnak. Én csak úgy nevezem: előre tudni, hogy igazam lesz.”
— Preston Hale​

 

[Relay]

Fejezet I. – A törvény csendje​

The Salas Case​

A város szélén, ott, ahol az utak is inkább hallgatnak, mint beszélnek. A rendőrségi járművek mellett zajlott le, amit a rendőrség „kérdezésnek” nevezett.
Nem a városházán, nem a kihallgatóban — hanem valahol, ahol senki sem hallotta volna, ha valakit bilincs csattanása szakít félbe.


Aznap este Preston Hale nem a tárgyalóba, hanem a sötétbe lépett be.
Ott várt rá Officer Reed, illetve pár kollégája. Emiko Salas - a Government egyik alkalmazottja és a "vádlott" - pedig ott állt Preston oldalán.


Az ügy egyértelmű volt. A rendőrség fenyegetett, a bizonyítékok ködösek voltak, a protokoll pedig sehol.
Reed már az első percekben kijelentette, Max Meyer-nek, hogy „Ha nem működik együtt, bilincsben viszem el a városházáról.”

De Preston nem az a férfi, akit a fenyegetések érdekelnek.
Ő csak kiegyenesedik, megigazítja zakóját és kérdez.

„Nyomozó… Ki lett hivatalosan értesítve Salas asszony? Van vádirat a Justice részére?”

A csönd beszédesebb volt bármelyik válasznál.
A rendőrség nem értesítette a kormányt hivatalos úton. Nem nyújtott be semmit a San Andreas Justice-nek. Nem történt hivatalos eljárás.
Minden, ami zajlott, csak egy kísérlet volt — nyomásgyakorlás szabályos eljárás nélkül.

Hale ekkor a saját kezébe vette az ügyet és döntött.

Közölte a rendőrrel, amit azóta a fél város idéz:

„Mivel nincs vádirat, nincs értesítés, nincs eljárás!"

Salas nem bilincsben távozott.
Preston kísérte ki, egyenes háttal, kimért léptekkel.
Reed elköszönt, nem szólt semmi mást. Talán tudta, hogy aznap este nem a törvény emberei, hanem a jogok embere győzött.


Egy nő, akit meg akartak törni, de a jog mentette meg Preston személyében.



"A jog nem kér engedélyt."


((https://face.onerp.hu/posts/46149))

 

[Relay]

Fejezet II. – A szobrász, aki árnyékot formált​

The Sculptor Case​

A Los Santos Police Department nyirkos, neonfényes kihallgatója olyan volt, mintha a falak is figyelnének. A város éjfélbe hajló csendjében Preston Hale lépteinek visszhangja töltötte be a folyosót.

Az ügyvéd nyugodt volt. Túl nyugodt. A dossziét már az első pillanatban végiglapozta, de amit látott, csak felvonta a szemöldökét: hiányos akta, be nem jegyzett bizonyítékok, láncolati dokumentáció nélkül rögzített vérminták. Ez egy tipikus, kapkodva felépített ügy.

„Ha nincs hivatalos gyanúsítás, a kihallgatás jogalapja is kérdéses”

– szólalt meg határozottan, miközben a két nyomozó – Allison Harlow és Charlotte Casey – egymásra pillantott.


Casey próbált higgadt maradni, de a hangja elárulta a feszültséget.

„A házkutatás engedélyezett volt, ügyvéd úr. A furgonja tele volt vérrel.”

Preston lassan becsukta a dossziét, és félmosoly kúszott az arcára.

„Akkor az akta vagy befejezetlen, vagy én nem értek valamit. De amíg nem látok chain-of-custody dokumentumot, addig ezek csak szóbeszédek.”

A levegő megfagyott. Hale ügyfele – Silas Crowe – csendben ült a neonfényben. Tekintete zavart és mégis... üres volt. Mintha a lelke is szoborrá dermedt volna.


Az ügyvéd teljesen átvette az irányítást a kihallgató felett.

„A védelem kéri, hogy a továbbiakban az ügyfelem tanúként se hallgassák ki, amíg az eljárás státusza írásban nem tisztázott. A jegyzőkönyvet kérem lezárni.”

Casey még próbálkozott. Húzta az időt, míg társa tevékenykedett.

„Ügyvéd úr, a furgon a gyilkosság idején a helyszínen volt. A házban, amit az ügyfele birtokol, újabb holttestet találtunk.”

Preston hátradőlt székében és csak ennyit mondott:

„Ezek komoly vádak, nyomozó. De amíg csak egy szobában elhangzott mondatok, addig az igazságszolgáltatás szemében nem többek pletykánál. Tényleges bizonyítékot kérek, nem történetet.”

Mikor Casey vádaskodni kezdett és a kihallgatás stílusa elkezdett átmenni gyanúsított kezelésébe, Preston csak ennyit mondott:

„Az ügyfelem személyazonossága tisztázott. A kihallgatási protokollt megsértette, ezt a védelem nem engedheti meg. Zárják a jegyzőkönyvet!”

A nyomozók harciasak voltak és tovább marasztalták Preston-t és az ügyfelét. Mindaddig míg Harlow meg nem érkezett a befejezetlen akta végével. Viszont ekkor már késő volt, mert a hivatalos jegyzőkönyv zárult rendőri hiba miatt. Hale ekkor kijelentette nekik:

„Minden további vádiratot és bizonyítékot nyújtsák be, illetve rögzítsék a Justice felé. Mi távozunk!”

Casey tovább harciaskodott, de Hale szava keményebben vágott, mint bármely jogi paragrafus:

„Ha ezt nem engedi meg, felperesként leszek jelen a továbbiakban.”

A neonfény vibrált, a csend szinte üvöltött.
Aztán – ajtócsapódás.


Silas Crowe és Preston Hale elhagyták az épületet.
A rendőrségen senki sem állította meg őket.


A Szobrászként ismert sorozatgyilkos még aznap este a kihallgatás után újabb áldozatot ejtett. Aki nem más volt, mint saját maga... A városi rendőrség mindent elvett tőle, ami fontos volt neki...

((https://face.onerp.hu/posts/46269))

 

[Relay]

Fejezet III. – A szobrász ügy utórezgése​

Néhány nap telt el a Szobrász-ügy óta.
A rendőrség falai között már alábbhagyott a feszültség, de a városban egyre többen suttogtak az esetről.
Nem az ügyről magáról — hanem a kihallgatásról, ami kis híján botránnyá vált.


Preston Hale azóta sem feledte azt az estét.
Egy kihallgató, két nyomozó, egy ügyfél, akit tanúként idéztek be, majd pillanatokkal később már gyanúsítottként kezeltek.
Allison Harlow és Charlotte Casey hibája nem a szándékban rejlett, hanem a folyamatban.
A kihallgatási protokoll megsérült, a jegyzőkönyv lezárását figyelmen kívül hagyták — és Preston pontosan tudta, hogy ez az a pillanat, amikor a jogász keze erősebb, mint a rendőr bilincse.


A város nem felejtett, és az újságírók sem.
Egy Leighton Dowler nevű riporter felkereste Hale-t és interjút kért tőle – nemcsak vele, hanem a két nyomozóval is.
A célja egyszerű volt: fényt deríteni arra, hogy miként történhetett meg, hogy Silas Crowe, akit csak „A Szobrász”-ként emlegettek, szabadon távozhatott a kapitányságról.


A helyszín egy üvegfalas iroda volt.
Dowler kérdései élesek voltak, de tárgyilagosak.
Casey próbálta megőrizni a hidegvérét, amikor megkérdezték, hol csúszott el a kihallgatás menete.
Ő az előállítás rendjét kezdte magyarázni, a protokollt, az azonosítási folyamatot — de Hale tudta, hogy ez nem válasz.
Nem arra, amit valójában kérdeztek.


És akkor eljött az a pont, amikor Preston megszólalt.
Nem dühösen, nem vádaskodva — hanem abban a hideg, nyugodt tónusban, amitől egy egész terem elhallgat.

„Ön jelentette ki, hogy Mr. Crowe tanúként van jelen.
Ezzel nem tudok mit kezdeni.
Ha nem érti a saját munkáját, ne foglalkozzon vele tovább.”

A mondat súlya megült a levegőben.
Dowler bólintott, a toll hegye megállt egy pillanatra, majd a papírra vetett egy rövid sort.


Charlotte próbált visszavágni, de Preston már szinte állt a nő előtt és ujjával rámutatott.
Egy utolsó pillantást vetett a két nyomozóra, majd kimért, határozott hangon mondta:

„Ön az aki felelős az egész ügyben! Nem a felettese, nem a szomszéd és nem is a harmadik ember aki itt van, hanem ön!”

A teremben néhány másodpercig csak a légkondi zúgása hallatszott.


Ekkor Charlotte még próbálkozott a szavakkal, amiben Hale-t próbálta hibáztatni, de ő ezt hamar lezárta.

„Találkozunk a bíróságon, Miss Casey.
A kihallgatási protokoll megsértése, a vád jogellenes feltárása és a jegyzőkönyv lezárásának megszegése miatt.
A továbbiakat a tárgyalóteremben tisztázzuk.”

Ezt Charlotte nem értette és csak annyit kérdezett

„Ezt most mire véljem, Mr.Hale?”

Hale ezt is hamar rövidre zárta annyival, hogy

„Mivel eddig nem vállalt felelősséget. Most fog!”

Milo Berganza ekkor közbe lépett, hogy nem fogja ezt tovább hallgatni és kitessékelte Preston-t az épületből.

Preston Hale csak mosolygott.
Mert tudta: nem a törvény győzött.
Most az értelem diadalmaskodott a rend felett.

((https://face.onerp.hu/posts/46343))

 

[Relay]

Fejezet IV. – Az igazság csendje​

A város már ismeri Preston Hale nevét.
Egyesek csodálattal, mások feszengve ejtik ki — pont azért, mert tudják, ha belép a tárgyalóterembe, valaki biztosan hibázott.
Hale sosem hagyja, hogy ez a hiba elvesszen a papírok között.


A Szobrász-ügy után a levegőben maradt valami.
Egy el nem varrt szál, egy jegyzőkönyv, amit valaki túl sokáig tartott nyitva.
Preston pontosan tudta, mit kell tennie, ha a rendszer saját emberei lépik át a határt, amit ő maga védelmez.


A feljelentés nem indulatból született.
Nem volt benne düh, sem bosszúvágy — csak hideg, precíz jogi tényfeltárás.
A sorok között nem egy ügyvéd, hanem maga az igazság szólalt meg:
a protokoll megszegése nem félreértés, hanem bűn a rend iránt.


Néhány nappal később a hír megjelent a bírósági csatornákon.
A San Andreas Supreme Court elfogadta Hale indítványát.
Charlotte Casey nyomozó felfüggesztve.
A Department dokumentumokat ad át. Vizsgálat indul és a város ismét figyelni kezdi a történéseket..


De Preston nem ünnepelt.
Nem pezsgőt bontott, nem mosolygott a kamerába.
Csak egy rövid üzenetet írt a FaceNetworkre:
„A törvény nem kiabál. Egyszerűen csak helyreigazít.”


Ezzel lezárt egy korszakot.
Nem egy ügyet nyert meg — hanem egy rendszert emlékeztet arra, kinek az oldalán áll.

((https://face.onerp.hu/posts/46369))

 

[Relay]

Fejezet V. – Az ítélet napja​

A város csendes volt azon az estén.
Az égen lassan elhaltak a rotorhangok, a városháza fényei halványan tükröződtek a bíróság üvegfalán.
A bejárat előtt néhány újságíró várakozott, csendben, mégis feszült figyelemmel — mintha tudták volna, hogy valami történelmi pillanat közeledik.


Preston Hale a tárgyalóterem előtt állt.
Bézs színű öltönye hibátlanul simult rá, keze a táskáján.
Az igazság oldalán állni nem érzelem, hanem pozíció kérdése.


Ahogy belépett a tárgyalóba, minden tekintet felé fordult.
Casey ott ült — kihúzva magát, de feszülten.
A bíró, Edward Henson, már az emelvényen, jegyzeteit lapozta, arca, mint a márvány: mozdulatlan, de súlyos.

„Köszönöm. - Mr.Hale, foglaljon helyet.”

– szólalt meg Henson.
A hangja mély volt, tárgyilagos, de minden szóban ott csengett a várakozás.


Preston leült. Az órája szerint pontosan 20:00 volt.


A vádpontokat ismertették.
A PD tanúja beszélt, majd a csend következett — az a fajta csend, amitől az ember szíve a mellkasában dobban egyet.
És akkor Preston Hale felállt.

„Tisztelt Bíróság, a jegyzőkönyv lezárásra került.
Ezt nem én mondom, hanem a rendőrség tisztje, aki vallomásában is megerősítette.
Minden, ami ezután történt, már nem a törvény rendje volt — hanem annak megsértése.”

Nem kiabált. Nem mutatott be papírokat.
Csak kimondta, amit mindenki tudott, de senki sem mert leírni.
A bíróságon olyan csend lett, mintha az idő is meghajolt volna előtte.


Allison Harlow tárgyalótermi vallomásában ellenvetéseket vélt felfedezni a bíró. Nem egyeztek a jegyzőkönyvezett és az ott elhallatszott szavak.

Leighton Dowler vallomása után már nem maradt kérdés.
A tanú szavai egyszerűek voltak, de élesek.


Ennyi elég volt.


A bíróság megállapítja, hogy Charlotte Casey eljárása során megsértette a protokollt, Allison Harlow ellen pedig belsőeljárást indíttatott Henson.


Preston nem mozdult. Csak biccentett.
A tekintete egy pillanatra megállt Casey-n, majd visszatért a bíróra.


Nem örült. Nem diadalmaskodott.
Mert ez nem győzelem volt. Ez csak az igazság egy formája.


A tárgyalóterem kiürült, a folyosón újságírók vártak, de Hale elment mellettük.
Egyikük odasúgta:
– Ügyvéd úr, mit üzenne a városnak ezzel az ítélettel?


Preston megállt, egy pillanatra hátranézett, és csak ennyit mondott:

– „A törvény nem bosszút áll — csak helyreigazít.”

A kamerák villantak, de ő már a kijárat felé sétált.
Kint fújt a szél.
És a város, ha csak egy napra is, de újra hitt abban, hogy a törvény még létezik.

((https://face.onerp.hu/posts/46446))