Üzenetek:124
Név: Zayden Thompson
Születési hely, idő: Los Santos, 1998.11.05 (24 év)
Nem: Férfi
Édesanya neve: Lilliana Williams
Édesapa: John Thompson
Test magasság: 174cm
Test súly: 68kg
Haj: Fekete, göndör
Szem: Kék
Születési hely, idő: Los Santos, 1998.11.05 (24 év)
Nem: Férfi
Édesanya neve: Lilliana Williams
Édesapa: John Thompson
Test magasság: 174cm
Test súly: 68kg
Haj: Fekete, göndör
Szem: Kék
Pozitív tulajdonságok: Lelkiismeretes, gondoskodó, dolgos
Negatív tulajdonságok: Felelőtlen, kiszámíthatatlan, nyugtalan
A NAGY BAKLÖVÉS
Egy teljesen átlagos fiatalkor. Talán így tudom a legjobban leírni a fiatal korom. Voltak rossz dolgok, voltak jók, de kezdjük is el. Anyámat nem ismertem, meghalt még amikor kicsi voltam egy tragikus busz balesetben. Eddigi életem nagy részét apámmal éltem. Nagyjából 16 lehettem, amikor agy daganatot diagnosztizáltak nála. Egy ilyen betegség elég sok pénzt felemészt, ezért hamar elkezdtem az iskola mellett dolgozni. A pénzem nagy részét apámnak adtam oda, de valamennyit mindig visszaadott, hogy szórakozzak. A betegség miatt arra kényszerült apám, hogy hitelt vegyen fel, amit igazából teljesen kényelmesen tudtunk fizetni ketten. Egész jól haladt a kezelésekkel, a daganat zsugorodni látszott. Amikor betöltöttem a 21. évemet, akkor az iskolában szerzett haverok mindenképp ünnepelni akartak, de hát egy bulira nem igazán lehet nemet mondani. Nálam találkoztunk ezen az estén és négyen elindultunk az apám kocsijával. Apám a lelkemre kötötte, hogy csak és kizárólag én vezethetem a kocsit. A szórakozóhelyre érve még öt régi osztály/évfolyam társammal találkoztunk. Jól éreztem magam, kibaszott jó buli volt. Szerintem nem kell részleteznem, mindenki bebaszott. Ott álltunk 9-en a szórakozóhely előtt és azon tanakodtunk, hogy ki hogyan megy haza. Ekkor a haverok azt akarták, hogy dobjam el őket apám kocsijával. Ellenkeztem, mivel eléggé nagy a létszám, de nem kellett sokat fűzni. Kilencen egy autóba, fasza. Egy ember ült az anyóson, neki az ölében még egy ember, hátul hárman és a két szélen ülő ölében egy-egy ember. Az utolsó haver vállalkozó szellem volt és a csomagtartóba feküdt be. Kibaszott csendben vezettem, nagyon figyeltem az utat. Az úticél Vespucci volt. Amikor beértem Vespuccira, a Conquistador st - Magellan Ave kereszteződésnél az élesebb kanyart nem sikerült bevenni, levettük a legközelebbi fát. Itt kép szakadás volt nekem teljesen. A következő kép az volt, hogy egy mentőorvos éppen a kocsiból akart kiszedni egy rautek fogással. Nagyon homályos volt, minden. Egy kép maradt meg, hogy éppen újraélesztenek valakit. A West vinewood-i kórházba szállítottak be. A következő képem az volt, hogy a kórházban fekszek egy szobában és apám ott volt mellettem. Egy kicsit lesekedtem kifele a szobából is, pár haveromnak a szülei látványa fogadott, ahogyan szinte megakarnak ölni. Hamar megjelent két nyomozó is, akik ott bent meghallgattak, mint a baleset okozóját. Kiderült, hogy a balesetben meghalt három haverom. A csomagtartóban fekvő srác meg a hátul ölben ülő srácok. Amikor ezt megtudtam, teljesen magamba fordultam. Úgy voltam vele, hogy vállalom a következményeket a tetteimért, de felmerült egy kérdés, hogy mi lesz apámmal? - Próbált nyugtatni engem folyamatosan, de hogyan lehetne megnyugtatni egy ilyen helyzetben? Sehogy. Ügyvédre nagyon nem volt pénzünk, ezért kijelölt egy védőügyvédet nekem az állam, de a tény egyértelmű volt, hogy gondatlanságból megöltem három embert. Azok a gondolatok jártak végig a fejembe, hogy legalább én haltam volna meg ebben a szarban. A bíróságot nagyon nem hatotta meg semmi, ezért gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanújával három év és három hónap letöltendő szabadság vesztésre ítéltek. Tudtam, hogy megérdemlem, de teljesen elkeserített a kérdés, hogy mi lesz apámmal.
Egy teljesen átlagos fiatalkor. Talán így tudom a legjobban leírni a fiatal korom. Voltak rossz dolgok, voltak jók, de kezdjük is el. Anyámat nem ismertem, meghalt még amikor kicsi voltam egy tragikus busz balesetben. Eddigi életem nagy részét apámmal éltem. Nagyjából 16 lehettem, amikor agy daganatot diagnosztizáltak nála. Egy ilyen betegség elég sok pénzt felemészt, ezért hamar elkezdtem az iskola mellett dolgozni. A pénzem nagy részét apámnak adtam oda, de valamennyit mindig visszaadott, hogy szórakozzak. A betegség miatt arra kényszerült apám, hogy hitelt vegyen fel, amit igazából teljesen kényelmesen tudtunk fizetni ketten. Egész jól haladt a kezelésekkel, a daganat zsugorodni látszott. Amikor betöltöttem a 21. évemet, akkor az iskolában szerzett haverok mindenképp ünnepelni akartak, de hát egy bulira nem igazán lehet nemet mondani. Nálam találkoztunk ezen az estén és négyen elindultunk az apám kocsijával. Apám a lelkemre kötötte, hogy csak és kizárólag én vezethetem a kocsit. A szórakozóhelyre érve még öt régi osztály/évfolyam társammal találkoztunk. Jól éreztem magam, kibaszott jó buli volt. Szerintem nem kell részleteznem, mindenki bebaszott. Ott álltunk 9-en a szórakozóhely előtt és azon tanakodtunk, hogy ki hogyan megy haza. Ekkor a haverok azt akarták, hogy dobjam el őket apám kocsijával. Ellenkeztem, mivel eléggé nagy a létszám, de nem kellett sokat fűzni. Kilencen egy autóba, fasza. Egy ember ült az anyóson, neki az ölében még egy ember, hátul hárman és a két szélen ülő ölében egy-egy ember. Az utolsó haver vállalkozó szellem volt és a csomagtartóba feküdt be. Kibaszott csendben vezettem, nagyon figyeltem az utat. Az úticél Vespucci volt. Amikor beértem Vespuccira, a Conquistador st - Magellan Ave kereszteződésnél az élesebb kanyart nem sikerült bevenni, levettük a legközelebbi fát. Itt kép szakadás volt nekem teljesen. A következő kép az volt, hogy egy mentőorvos éppen a kocsiból akart kiszedni egy rautek fogással. Nagyon homályos volt, minden. Egy kép maradt meg, hogy éppen újraélesztenek valakit. A West vinewood-i kórházba szállítottak be. A következő képem az volt, hogy a kórházban fekszek egy szobában és apám ott volt mellettem. Egy kicsit lesekedtem kifele a szobából is, pár haveromnak a szülei látványa fogadott, ahogyan szinte megakarnak ölni. Hamar megjelent két nyomozó is, akik ott bent meghallgattak, mint a baleset okozóját. Kiderült, hogy a balesetben meghalt három haverom. A csomagtartóban fekvő srác meg a hátul ölben ülő srácok. Amikor ezt megtudtam, teljesen magamba fordultam. Úgy voltam vele, hogy vállalom a következményeket a tetteimért, de felmerült egy kérdés, hogy mi lesz apámmal? - Próbált nyugtatni engem folyamatosan, de hogyan lehetne megnyugtatni egy ilyen helyzetben? Sehogy. Ügyvédre nagyon nem volt pénzünk, ezért kijelölt egy védőügyvédet nekem az állam, de a tény egyértelmű volt, hogy gondatlanságból megöltem három embert. Azok a gondolatok jártak végig a fejembe, hogy legalább én haltam volna meg ebben a szarban. A bíróságot nagyon nem hatotta meg semmi, ezért gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanújával három év és három hónap letöltendő szabadság vesztésre ítéltek. Tudtam, hogy megérdemlem, de teljesen elkeserített a kérdés, hogy mi lesz apámmal.
A BÖRTÖN ÉVEK
A bevonulásom után kibaszott nagy depresszióba estem, egyszer megpróbáltam magam megölni, de a kibaszott cella társam felnyomott. Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna csak a haverok után menni. Beraktak szigorítottba, hogy ne tudjak semmit se csinálni magammal. Egy pszichológussal kellett beszélnem egy pár alkalmat.
*A pszichológus feljegyzéseiből egy részlet*
- Mire gondolt, amikor elhatározta azt, hogy véget vet az életének?
- Legalább ténylegesen megbűnhődnék azért, amit tettem.
- Miért gondolja, hogy önnek még jobban kell megbűnhődnie?
- Hogy miért? Ezt kérdezni kell? Meghalt miattam három barátom.
- Ha jól olvasom, akkor ön nem szerette volna akkor az autót vezetni, csak a barátai győzték meg, igaz?
-Így volt, de lehetett volna annyi eszem, hogy azt mondom, hogy nem.
- Nézze Zayden, a balesetek által okozott halálozások nyolcvan százalékában a sofőr magát okolja, de közben az utasok felelőssége is volt a történés.
Nem mondom, hogy megnyugtatott a dokival a beszélgetés. Egy megnyugvás volt a számomra valamilyen szinten, hogy "nem csak én vagyok hibás". Kezdtem kicsit jobban érezni magam a börtönben, már amennyire jól érezheti magát az ember ilyen szar kaja meg elmebeteg emberek mellett. Egyik nap, pont edzettem az udvaron és az egyik őr az én nevemet kiáltotta. Elvittek egy szobába, ahol egy ügyvéd várt rám aki arról értesített, hogy az apám a hosszú betegsége után meghalt. Amit még közölt, hogy jelzálog volt a házon, amit a bank egyből el is vitt, azaz egyben letten árva meg hajléktalan is. Csak gyűlik és gyűlik a szar a fejem fölött, kibaszottul megviselt ez a dolog. Napokig nem ettem, magamba voltam roskadva hetekig. Teljesen magamat okoltam apám halála miatt, amiért magára hagytam őt. Egy dolog tudott a fájdalmamon enyhíteni, az az idő. Nagyon lassan telt az idő bent, szinte a napok is hónapoknak tűntek, de igen! Eljött az idő. A börtön igazgató kéretett magához, hogy jó magaviselet miatt három hónappal hamarabb szabadulhatok. Elsőnek örültem neki, de belegondoltam, hogy szabadság? - Hiszen, ha kikerülök akkor hol fogok élni? Mit fogok csinálni?
A SZABADSÁG NAPJA
Elérkezett a szabadság napja. Az elektromos zár nyitott, az őrök kiengedtek. Kiléptem az ajtón a megyei börtön parkolójával találtam szemben magam. Teljesen elkeserített az az üresség, amit ott láttam. Elindultam a Los Santos Fwy. irányába, ahol stoppolni kezdtem. Hosszú várakozást követően egy csaj állt meg egy gyorsasági motorral. Ezt a szerencsétlenséget... Kibaszott motor, se védő felszerelés, semmi. Soha a büdös életemben nem motoroztam. Jelenleg a kocsiban is félek, hát még egy motoron. Nem akartam órákat várni, ezért felpattantam a motorra. A legközelebbi ponton le is szálltam, nem akartam én ezt nagyon erőltetni. Azonnal a házhoz indultam, amit elvitt a bank. Ahogy a közelbe értem, csak annyit láttam a régi szobám falára kiakasztva, hogy "for rent". Igen, ennél egyszerűbben nem is tudják közölni az emberrel, hogy hajléktalan vagy. Sétálgattam, West Vinewood-on leültem egy kis támfalra, azon gondolkoztam, hogy mi a szart csináljak magammal ma estére. Akkor végre egy jó dolog is történt velem, nem csak a szarság folytatódik. Egy kopasz faszi, valami Sergio beállt elém, valami másik csávóval. A kettőjük viselkedéséből azt szűrtem le, hogy a Sergio egy főnök a másik faszi meg az alkalmazottja. Kérdezték, hogy mit csövezek ott egy magamba. Elmondtam nekik, hogy szimplán azon elmélkedek, hogy hol fogok az este aludni. Mondtam magamba, hogy mit akarnak velem ezek a faszik... egyáltalán nem kell nekem a baj. Azután valami csaj is megérkezett, aki kérdezgetett tőlem. Azt hiszem őt valami Blaire-nek hívják. A két faszi egy pillanatra félre vonult, talán látszott rajtam, hogy nem vagyok annyira beszédes kedvemben. Visszajöttek egy kibaszott seprűvel, hogy sepregessem fel a parkolójukat, ha megcsinálom akkor van szállásom estére. Nem is kellett kétszer mondani, azonnal megfogtam a seprű nyelét és csili-vilire sepregettem fel a parkolót. Miután befejeztem a sepregetést, Sergio adott egy húsz dollárt, meg elvitt valami hotelba, ahol egy elég puccos szobába szállásolt a kis csajszi. Próbáltam a legjobb modoromat elővenni, mivel rájuk vagyok utalva.