Üzenetek:796
Név: Madilyn Wheeler
Születési idő: 1978 Január 17.
Születési hely: Lebanon, Kansas
Tulajdonságai:
Kezdetek
Hideg téli estén az üres sötét utcán halk topogás aztán egy csattanás hang hallatszik. Egy vékony törékeny lány vágódott hanyatt a tükörsima úton. A környező házakból kiszaladt egy idősebb férfi. Nevén szólongatja a lányt. A lány feje vérzik, a férfi felkapja, beviszi a házba a lányt, aki kis idő után magához tér. Az ébredező lány egyből hasához nyúl, mivel fájdalmat érez, aggódó tekintettel néz a férfira, aki orvosért indul, mivel telefonok nem működnek. Néhány órával később az orvos segítségével egy kislánynak ad életet a lány. Ő lenne Madilyn, aki nem bírt magával már akkor sem, és 3 héttel hamarabb jött világra.
70-es évek végén lévő tipikus amerikai család voltunk anya háztartásbeli, apa pedig egy helyi földműves gazda volt. Aki nappal a földeken dolgozott este, meg leült egy tál popcornnal és pár üveg sörrel a tv elé, hogy megnézze a focimecset elég apás voltam és kiskoromban vártam haza, rendszeresen befurakodtam közéjük, ilyenkor mindig én voltam a központban, azt hittem, hogy enyém a világ szép idők voltak, szerettem apával lenni. Sajnos anyám szenvedett ettől a helyzettől, nem érezte azt, hogy megkapja azt a törődést amit ő úgy gondolt megérdemel. Ezért gyakran vitatkoztak, leginkább a hátam mögött, sokszor láttam anyám felszakadt szemhéjjal, szájjal. Gyerekként ez természetesnek tűnt,hisz lehet az is volt, hisz ebbe születtem bele.
Első osztályba készültem, meleg nyári nap volt, apa fizetést kapott, pénzzel sosem tudott jól bánni. Betért az egyik kedvenc kocsmájába felönteni a garatra. Hazafelé másik úton jött haza a vonat sínek mentén. Elérte a közutat, általában mikor az átjáróhoz ért akkor járt arra egy vonat és emiatt mindig piros jelzést kapott az átjáró.
Ezen a délutánon az átjáró nem működött valamiért, a vonat érkezett, apai rutinszerűen átment a síneken, mikor érkezett egy pickup, ami át akart hajtani a sínen, nem törődve a gyalogossal hátulról elütötte őt. Kórházba szállították, és megműtötték, baleset miatt belső vérzése alakult ki, amit az orvosok nem bírtak helyrehozni, és meghalt.
Hiányzott az apa, talán most is hiányzik franc tudja. Nyakamon volt a tanév nem tudtam mit tenni, suliba kell menni, de attól barátkozni nem. Nem szóltam senkihez, csendben az utolsó padban elvoltam, bár túl sokan nem is voltunk az osztályban, talán 7-en. Mondhatom remekül elszúrtam a beilleszkedést, mert mire nyitottam volna feléjük nem voltak kíváncsiak rám. Hát ez van, nem nagyon izgatott a dolog. Jobban zavart az, hogy anyám igazán meg sem adta a tiszteletet apám halálának, és egyből elkezdett élni. Eljárt otthonról éjszakákba kimaradozott. Sosem jöttem ki a mostohákkal, mindig taszítottam őket, nekem csak apa létezett, és senki mást nem akartam anyám mellett látni. Középiskolám Kansas Citybe kezdtem egy bentlakásos iskolába. Valahol izgatott voltam, hogy na a kis porfészekből bemegy a lány a nagyvárosba vegyes érzéseim voltak, valahol vártam, és izgatott voltam, de több volt bennem a negatív gondolat, és érzés. Mi van ha azért kell mennem itthonról, hogy anyám tudja élni az életét, és ne zavarjam.
Kiközösítve
Abba a középiskolába amibe jelentkeztem nagyjából kétszer annyian jártak mint, a városunk népessége. Mondtam remek, ismerős ez a helyzet pár éve már voltam ilyen helyzetbe. Most nem baszhatom el. Nehéz volt megfelelni a városiaknak, teljesen más szabályok elvárások voltak mint otthon. Már elsőbe rossz társaságba keveredtem, bár nem nagyon izgatott engem, mivel látszólag anyámat sem érdekelte. Egyszer hazautaztam szünetre, mikor anyám várt engem, meg is lepődtem, viselkedése onnantól teljesen megváltozott velem szemben iskolaidőben egyre többet találkoztunk, és ez egy gimnazista kiscsajnak sokat jelentett Tanáraim mindig fellengzősek voltak, mindig azt mondták, hogy el lehet végezni az iskolát, úgy, hogy éppen csak kettesre, de akkor abba a kisvárosba fogok meg poshadni földművesként mint az apám, vagy van a másik lehetőség, hogy elkezdek tanulni, és vihetem valamire, akár ki is törhetek egyetemre mehetek, és jobb életem lehet. Aztán megjött a gondolat, hogy kitörök, és egyetemre megyek, elkezdtem tanulni, javultak a jegyeim, majd pedig jött egy levél. Miszerint felvettek az egyetemre, és nem csak felvettek, de ösztöndíjas lettem. Így Bostonba költöztem.
Rózsaszín köd
Néhány hét volt az egyetemig és abban a házban ahol éltem, a földszinten lakott egy srác. Szőke hajú, kék szemű magas srác volt állandóan trikót és farmert hordott. December volt mikor egy házibulin összetalálkoztunk pár sör és egy tipikus kisvárosi tini, könnyen megadtam neki magam, mármint nem úgy, hanem beleszerettem. Rengeteget beszélgettünk és hamar átcsalt a politológia szakra. Első szemeszterben nem szerettem amit tanultam, de úristen ott volt John. Már tavasz volt, mikor bemutatott a barátainak. Vegyes társaság volt, nem csak összetételre, hanem gondolkodásmódban is. Itt ismertem meg az American Liberty Party. A kis pártban megfogtak azok az eszmék amiket hirdettek, és ekkor döntöttem úgy, hogy politikus leszek. Elvégeztem az egyetemet, és Johnnal elválaszthatatlanok voltunk. Ő New Yorki volt, én meg a világ másik végéről származtam. Ez őrült nagy probléma volt kettőnk közt, ahogy közeledett az év vége. Egyik nam odajött, és azt mondta beszéltem a szüleimmel, és hozzád költözöm. Hirtelen fel sem fogtam John szavait. Csak azon vettem észre magam, hogy mellettem van és elkezdtük Kansasben közös kis életünk.
Munka és magánélet
A birtok, jó kis túlzással birtok, inkább úgy mondom a családi otthon a város mellett állt egy agyagos föld út végén két tipikus vidéki tanyasi ház. Kiszálltunk a kocsiból, bementem anyámhoz, a házba, és elkezdtem neki beszélni Johnról, kézhelyzetbe kényszerítve őt. Beköltöztünk a másik házba. John és a párt kérésére elindultam a 2002-es választásokon, mint helyi képviselő. A kampány minden momentumát élveztem, mivel önmagam adhattam, és olyan dolgokról beszélhettem, ami tényleg érdekelt, amin változtatni akartam. Naivan őszintén politizáltam, nem azt mondtam amit az emberek hallani akartak, de pont ez volt az előnyöm a többi képviselővel szemben. Sajnos nem sikerült akkor nyernem, de nem csüggedtem és fáradhatatlanul dolgoztam tovább. A pártot nem hagytam magára és mint aktivista tevékenykedtem tovább, de polgári állást kellett vállalnom.
John ő engedett érvényesülni, nem nagyon akart a dolgaimban beleszólni, így ő új munkát keresett a közeli településeken. Mivel nem nagyon volt munka, így egy nap odajött hozzám, és kért a spórolt pénzemből, hogy ő céget akar alapítani, előadta nagyszabású terveit. Nekem meg nem kellett több, ha róla volt szó, nem bírtam az a racionális gondolkodású ember lenni, mint általában. Úgy nézett ki, hogy minden szép és jó, de közeledtem a 30-hoz, és feljött bennem a családalapítás gondolata. Fiatalok voltunk házasok, de a gyerkőc hiányzott. John is akart gyereket, mindent megígért, miattunk fog dolgozni beindítja a vállalkozásait, én meg hinni akartam neki. Évekig próbálkoztunk, sikertelenül kudarcként éltük meg, Első nagyobb vitánk is ebben az időben volt, de aztán ránk mosolygott a szerencse 2005-ben. Egy gyönyörű kis csöppségnek adtam életet 2005 év őszén. Azt hittem innentől boldog család leszünk, visszaléptem a politikától, csak a lányommal akartam lenni.
Erőszakos évek
John kezébe vette a sorsunkat, de nem jöttek be a dolgai, a vállalkozásai sorra csődölnek be, csak az adósságaink gyűlnek. Este 9 felé járt az idő, nyílik a bejárati ajtó, John szinte átesik a küszöbön. Carlie már a szobájában alszik, ekkor alig 3 éves a lány. John rám néz elkapja a nyakamat, és szó szerint feltesz a falra, akkor még nem bántott azon az estén. Pár héttel később Bostonba utaztunk John szüleihez. Késő ősz volt, már szinte télies időjárás uralkodott, még én is jókedvű voltam, odaértünk az ételek még készültek sültek. A nappaliba ültünk Carliet hívta a nagymamája, pár pillanattal később egy halk puffanás szerű hang érkezett a konyha felől. A szívem megdobbant el pillantottam a konyha felé, egy rossz érzés fogott el. Felpattantam és elindultam a konyha felé, odaértem megpillantottam a lányom felé, aki ájultan feküdt, tudtam, hogy baj van, és mentőért kiáltottam. Az a pár perc kiesett nekem nem emlékszek mi történt, de lehet jobb is, míg a mentőbe be nem tették a kislányt, és el nem indultunk a kórház felé. A kórházban kiderült súlyos mogyoróallergiája. Nem kívánhattam a lányomnak ennél rosszabbat, mint, hogy gyermekkorától egy finom édességtől fosszák meg, de érdekében meg kellett tenni. Haragudtam a világra, magamra, de legfőképp az anyósomra, még akkor is, ha igazán nem tehet róla. Vitáink kezdtek Johnnal elharapózni, a múltkori kis vitánk, mikor felnyomott a falra, átment verésbe. A verés súlyossága mindig attól függőt, hogy min vitáztunk össze és mennyit ivott előtte.
A szomszéd
Nem bírtam az otthoni légkört így elég hamar visszatértem a politikához, hátrahagyva családom. Magammal törődtem, mindent bevállaltam, így szinte alig voltam otthon. Lehet ez volt életem hibája, mivel anyósom kihasználva a helyzetet hangolta ellenem a férjem. Ami még több veszekedéshez vezetett, ha az előző estéről maradt rajtam valami folt seb, mindig beteget jelentettem. Utcára nem mertem lépni, és igazán nem azért, mert féltem a megalázottságtól, hanem Carlienak nem akartam rosszat. Pár éve tartott mikor a pártom felkért, hogy induljak a helyi választásokon, és sikerült is nyernem. Csak, hogy karrierem felfelé ívelt, magánéletem, és családi életem lefelé rohamléptekkel. Életének 66-ik évében meghalt anyósom, és tartja a mondás, halottról vagy jót, vagy semmit. Én maradok az utóbbinál. Carliet megviselte nagyanyja halála, és én próbáltam azért a szép dolgokat elmondani neki, még ha véges is volt a jó dolgok száma, de a lányom a mindenem. Szomszédunkba költözött egy nő. Egy nap a kertben tevékenykedtem egy lengébb topba, és Sofia meglátta a hátam intet menjek oda, és elkezdtünk beszélgetni, emlékszek órákon keresztül beszélgettünk, családról, múltról, jelenről, de nem voltam vele őszinte. Pár hétig csak dumáltunk, és a bizalmamba fogadtam. Carlie betegségénél is sokat segített nekünk, támaszunk lett, de Johnnal való gondjaim sosem osztottam meg vele. Mikor egy éjszaka John részegen jött haza, Sofia ezt látta, és a konyha ablakokhoz osont, és onnan figyelte azt a brutalitást amiben részem volt. Másnap vagy két napra rá, nem is tudom nem volt otthon sem Carlie, sem John, és átjött elkezdett beszélni az életéről és elmondta azt, hogy hasonló cipőben volt pár éve mint én. Tagadtam, védtem a családom, emlékszek szavaira, tagadhatod magadnak, ebbe bele fogsz bolondulni és gondolj a kislányodra, napokig sírtam, és tudtam vívódtam magammal, hogy igen igaza van, tennem kell valamit a lányomért, de mit is tegyek, hisz félek tőle. A pártból egy jó barátomtól kértem segítséget és megtakarított pénzemből megszerveztem a költözést. Carlienak is az utolsó pillanatban szóltam, hogy véletlenül, se jusson el a hír John felé. Egyedül a városból Sofia tudta. Carliet kész helyzet elé állítottam, elküldtem Gwenhez. Életem legnehezebb estéje volt. John elé álltam egy köteg papírral, szívem a torkomban dobogott, és egy elég hosszú monológba kezdtem bele, ahol a végén letettem elé a válást megindító papírokat. Rám nézett vigyorogva, pökhendien a papírokat felém dobta, közölte velem, hogy nem fogja aláírni, és nem fogja hagyni, hogy Carlietól elválasszam. Látszott nem vett komolyan, így másnap elment dolgozni, én megvártam míg Carlie felébred, kocsiba ültettem és elindultunk Paleto Bay felé.
Válás, új ismeretségek
Berendezkedtünk Paleto Bayben és én ismételten politizálni kezdtem, új kapcsolatokat akartam kiépíteni a lányomra akartam koncentrálni. Mondhatni mindent amit tudtam megakartam neki adni, de kapcsolatom elkezdett romlani, először azt hittem a kamaszkor, aztán be kellett látnom apja hiánya miatt válik kapcsolatunk egyre rosszabbra. Mielőtt a tényleges válóper megkezdődhetett volna Carlieről kellett döntést hozni. A perek folyamán egészségem is kezdett romlani, de ezzel nem törődtem akkoriban. Paleto Bay másabb volt mint ahonnan jöttünk, kb ötször annyian élnek itt mint ahonnan jöttünk. Olyan számomra új dologgal kellett szemben néznem, mint például ha egy kamasz rossz társaságba keveredik. Egy napon Carliet egy fiú társaságában láttam meg a fő utcán sétálni, egy tipikus macsó srác volt, bőrkabát kék szem jól fésült haj, aznap este Carlie késve ért haza, de nem tudta, hogy láttam, de dühöm nagyobb volt, és életében először kikapott tőlem. Mindig amikor csúnya veszekedésbe torkollott Carlieval egy egy beszélgetésünk mindig magam hibáztattam, nem éreztem jó anyának magam. Egyik nap bemutatta Michaelt nekem, számomra kis városi ficsúr volt. Ismeritek ezt a típust, mindenem meg van, anyuci bankkártyája elég vastag, és megtehetem, hogy költöm, mert mit számít a pénz. Én nem bírtam a lányomnak megadni annyi mindent, de próbát tettem, és azt mondtam, ha a tanulás rovására nem megy, akkor áldásom rá. Néha nekem is engednem kell, nem várhatom csak tőle a változást, nekem is engednem kell. Na meg van elég gondom, főleg anyagiak miatt.
Út Los Santosba
Májusban történt egy párton belüli szakadás, ahol nem ismertük el San Andreasi jelöltet és az őt körülvevő emberekkel és ideológiával, ezért többen a háttérbe léptünk, és figyeltük a kialakult helyzetet, Carlie mikor június közepén befejezte az iskolát hazaérkezett, leültettem, próbáltam vele kíméletes lenni, de fel voltam készülve a legrosszabbra. Mondtam neki, hogy lehet hamarosan Los Santosba fogunk költözni, igen tudom megint egy költözés. Természetesen megint veszekedés lett a vége, meg Carlie részéről hiszti.
Pár nappal később Kevin Stamper felhív, hogy a párt vezetése a Los Santosi események után engem kér fel jelöltnek. Munkába álltam a hivatalnál és a kampányba is belekezdtem, amennyire lehetett. Közben a költözésre kezdtem koncentrálni, egy belvárosi lakást sikerült ideiglenesen intéznem, oda költöztünk Carlieval. Sajnos az eredmények csúnya bukást hoztak, így felmondtam a hivatalnál, és szinte a következő választásig minden időmet szinte az új kapcsolatnak szenteltem. Választások közeledtével visszatértem a hivatalba, és próbáltam hírnevet építeni tudatosan dolgoztam. Választási kampány hajrájában feltűnt egy kis kopasz fickó. Aki politikai vitára hívott ki. Kiderült, hogy kopasz feje fényesebb mint elméje. Mondjuk mindegy is, mert produkciójának sokat köszönhetek, hogy a választók megismertek, mivel nagy kampányt nem csináltam.
Választások után
Választások előtti napokban nagyon magam alatt voltam, lehet féltem egy újabb kudarc miatt. Választás napján izgatottan keltem, de az utolsó órákban már nagyon rosszul éreztem magam, egyre hatalmasodott el rajtam a pánik. Mikor kijöttek az eredmények órákig nem fogtam fel, hogy oké én lettem a kormányzó, és most hogyan tovább? Összeszedtem magam és pár nap után elkezdtem gőzerővel dolgozni. Rengeteg embert megismertem akár magán életemnek köszönhetően akár munkám kapcsán. Úgy érzem megváltozott az életem, és kiteljesedett minden téren.
Születési idő: 1978 Január 17.
Születési hely: Lebanon, Kansas
Tulajdonságai:
- Családcentrikus
- Rendmániás
- Nehezen barátkozik
- Szenvedélyes
- Hirtelen haragú
Kezdetek
Hideg téli estén az üres sötét utcán halk topogás aztán egy csattanás hang hallatszik. Egy vékony törékeny lány vágódott hanyatt a tükörsima úton. A környező házakból kiszaladt egy idősebb férfi. Nevén szólongatja a lányt. A lány feje vérzik, a férfi felkapja, beviszi a házba a lányt, aki kis idő után magához tér. Az ébredező lány egyből hasához nyúl, mivel fájdalmat érez, aggódó tekintettel néz a férfira, aki orvosért indul, mivel telefonok nem működnek. Néhány órával később az orvos segítségével egy kislánynak ad életet a lány. Ő lenne Madilyn, aki nem bírt magával már akkor sem, és 3 héttel hamarabb jött világra.
70-es évek végén lévő tipikus amerikai család voltunk anya háztartásbeli, apa pedig egy helyi földműves gazda volt. Aki nappal a földeken dolgozott este, meg leült egy tál popcornnal és pár üveg sörrel a tv elé, hogy megnézze a focimecset elég apás voltam és kiskoromban vártam haza, rendszeresen befurakodtam közéjük, ilyenkor mindig én voltam a központban, azt hittem, hogy enyém a világ szép idők voltak, szerettem apával lenni. Sajnos anyám szenvedett ettől a helyzettől, nem érezte azt, hogy megkapja azt a törődést amit ő úgy gondolt megérdemel. Ezért gyakran vitatkoztak, leginkább a hátam mögött, sokszor láttam anyám felszakadt szemhéjjal, szájjal. Gyerekként ez természetesnek tűnt,hisz lehet az is volt, hisz ebbe születtem bele.
Első osztályba készültem, meleg nyári nap volt, apa fizetést kapott, pénzzel sosem tudott jól bánni. Betért az egyik kedvenc kocsmájába felönteni a garatra. Hazafelé másik úton jött haza a vonat sínek mentén. Elérte a közutat, általában mikor az átjáróhoz ért akkor járt arra egy vonat és emiatt mindig piros jelzést kapott az átjáró.
Ezen a délutánon az átjáró nem működött valamiért, a vonat érkezett, apai rutinszerűen átment a síneken, mikor érkezett egy pickup, ami át akart hajtani a sínen, nem törődve a gyalogossal hátulról elütötte őt. Kórházba szállították, és megműtötték, baleset miatt belső vérzése alakult ki, amit az orvosok nem bírtak helyrehozni, és meghalt.
Hiányzott az apa, talán most is hiányzik franc tudja. Nyakamon volt a tanév nem tudtam mit tenni, suliba kell menni, de attól barátkozni nem. Nem szóltam senkihez, csendben az utolsó padban elvoltam, bár túl sokan nem is voltunk az osztályban, talán 7-en. Mondhatom remekül elszúrtam a beilleszkedést, mert mire nyitottam volna feléjük nem voltak kíváncsiak rám. Hát ez van, nem nagyon izgatott a dolog. Jobban zavart az, hogy anyám igazán meg sem adta a tiszteletet apám halálának, és egyből elkezdett élni. Eljárt otthonról éjszakákba kimaradozott. Sosem jöttem ki a mostohákkal, mindig taszítottam őket, nekem csak apa létezett, és senki mást nem akartam anyám mellett látni. Középiskolám Kansas Citybe kezdtem egy bentlakásos iskolába. Valahol izgatott voltam, hogy na a kis porfészekből bemegy a lány a nagyvárosba vegyes érzéseim voltak, valahol vártam, és izgatott voltam, de több volt bennem a negatív gondolat, és érzés. Mi van ha azért kell mennem itthonról, hogy anyám tudja élni az életét, és ne zavarjam.
Kiközösítve
Abba a középiskolába amibe jelentkeztem nagyjából kétszer annyian jártak mint, a városunk népessége. Mondtam remek, ismerős ez a helyzet pár éve már voltam ilyen helyzetbe. Most nem baszhatom el. Nehéz volt megfelelni a városiaknak, teljesen más szabályok elvárások voltak mint otthon. Már elsőbe rossz társaságba keveredtem, bár nem nagyon izgatott engem, mivel látszólag anyámat sem érdekelte. Egyszer hazautaztam szünetre, mikor anyám várt engem, meg is lepődtem, viselkedése onnantól teljesen megváltozott velem szemben iskolaidőben egyre többet találkoztunk, és ez egy gimnazista kiscsajnak sokat jelentett Tanáraim mindig fellengzősek voltak, mindig azt mondták, hogy el lehet végezni az iskolát, úgy, hogy éppen csak kettesre, de akkor abba a kisvárosba fogok meg poshadni földművesként mint az apám, vagy van a másik lehetőség, hogy elkezdek tanulni, és vihetem valamire, akár ki is törhetek egyetemre mehetek, és jobb életem lehet. Aztán megjött a gondolat, hogy kitörök, és egyetemre megyek, elkezdtem tanulni, javultak a jegyeim, majd pedig jött egy levél. Miszerint felvettek az egyetemre, és nem csak felvettek, de ösztöndíjas lettem. Így Bostonba költöztem.
Rózsaszín köd
Néhány hét volt az egyetemig és abban a házban ahol éltem, a földszinten lakott egy srác. Szőke hajú, kék szemű magas srác volt állandóan trikót és farmert hordott. December volt mikor egy házibulin összetalálkoztunk pár sör és egy tipikus kisvárosi tini, könnyen megadtam neki magam, mármint nem úgy, hanem beleszerettem. Rengeteget beszélgettünk és hamar átcsalt a politológia szakra. Első szemeszterben nem szerettem amit tanultam, de úristen ott volt John. Már tavasz volt, mikor bemutatott a barátainak. Vegyes társaság volt, nem csak összetételre, hanem gondolkodásmódban is. Itt ismertem meg az American Liberty Party. A kis pártban megfogtak azok az eszmék amiket hirdettek, és ekkor döntöttem úgy, hogy politikus leszek. Elvégeztem az egyetemet, és Johnnal elválaszthatatlanok voltunk. Ő New Yorki volt, én meg a világ másik végéről származtam. Ez őrült nagy probléma volt kettőnk közt, ahogy közeledett az év vége. Egyik nam odajött, és azt mondta beszéltem a szüleimmel, és hozzád költözöm. Hirtelen fel sem fogtam John szavait. Csak azon vettem észre magam, hogy mellettem van és elkezdtük Kansasben közös kis életünk.
Munka és magánélet
A birtok, jó kis túlzással birtok, inkább úgy mondom a családi otthon a város mellett állt egy agyagos föld út végén két tipikus vidéki tanyasi ház. Kiszálltunk a kocsiból, bementem anyámhoz, a házba, és elkezdtem neki beszélni Johnról, kézhelyzetbe kényszerítve őt. Beköltöztünk a másik házba. John és a párt kérésére elindultam a 2002-es választásokon, mint helyi képviselő. A kampány minden momentumát élveztem, mivel önmagam adhattam, és olyan dolgokról beszélhettem, ami tényleg érdekelt, amin változtatni akartam. Naivan őszintén politizáltam, nem azt mondtam amit az emberek hallani akartak, de pont ez volt az előnyöm a többi képviselővel szemben. Sajnos nem sikerült akkor nyernem, de nem csüggedtem és fáradhatatlanul dolgoztam tovább. A pártot nem hagytam magára és mint aktivista tevékenykedtem tovább, de polgári állást kellett vállalnom.
John ő engedett érvényesülni, nem nagyon akart a dolgaimban beleszólni, így ő új munkát keresett a közeli településeken. Mivel nem nagyon volt munka, így egy nap odajött hozzám, és kért a spórolt pénzemből, hogy ő céget akar alapítani, előadta nagyszabású terveit. Nekem meg nem kellett több, ha róla volt szó, nem bírtam az a racionális gondolkodású ember lenni, mint általában. Úgy nézett ki, hogy minden szép és jó, de közeledtem a 30-hoz, és feljött bennem a családalapítás gondolata. Fiatalok voltunk házasok, de a gyerkőc hiányzott. John is akart gyereket, mindent megígért, miattunk fog dolgozni beindítja a vállalkozásait, én meg hinni akartam neki. Évekig próbálkoztunk, sikertelenül kudarcként éltük meg, Első nagyobb vitánk is ebben az időben volt, de aztán ránk mosolygott a szerencse 2005-ben. Egy gyönyörű kis csöppségnek adtam életet 2005 év őszén. Azt hittem innentől boldog család leszünk, visszaléptem a politikától, csak a lányommal akartam lenni.
Erőszakos évek
John kezébe vette a sorsunkat, de nem jöttek be a dolgai, a vállalkozásai sorra csődölnek be, csak az adósságaink gyűlnek. Este 9 felé járt az idő, nyílik a bejárati ajtó, John szinte átesik a küszöbön. Carlie már a szobájában alszik, ekkor alig 3 éves a lány. John rám néz elkapja a nyakamat, és szó szerint feltesz a falra, akkor még nem bántott azon az estén. Pár héttel később Bostonba utaztunk John szüleihez. Késő ősz volt, már szinte télies időjárás uralkodott, még én is jókedvű voltam, odaértünk az ételek még készültek sültek. A nappaliba ültünk Carliet hívta a nagymamája, pár pillanattal később egy halk puffanás szerű hang érkezett a konyha felől. A szívem megdobbant el pillantottam a konyha felé, egy rossz érzés fogott el. Felpattantam és elindultam a konyha felé, odaértem megpillantottam a lányom felé, aki ájultan feküdt, tudtam, hogy baj van, és mentőért kiáltottam. Az a pár perc kiesett nekem nem emlékszek mi történt, de lehet jobb is, míg a mentőbe be nem tették a kislányt, és el nem indultunk a kórház felé. A kórházban kiderült súlyos mogyoróallergiája. Nem kívánhattam a lányomnak ennél rosszabbat, mint, hogy gyermekkorától egy finom édességtől fosszák meg, de érdekében meg kellett tenni. Haragudtam a világra, magamra, de legfőképp az anyósomra, még akkor is, ha igazán nem tehet róla. Vitáink kezdtek Johnnal elharapózni, a múltkori kis vitánk, mikor felnyomott a falra, átment verésbe. A verés súlyossága mindig attól függőt, hogy min vitáztunk össze és mennyit ivott előtte.
A szomszéd
Nem bírtam az otthoni légkört így elég hamar visszatértem a politikához, hátrahagyva családom. Magammal törődtem, mindent bevállaltam, így szinte alig voltam otthon. Lehet ez volt életem hibája, mivel anyósom kihasználva a helyzetet hangolta ellenem a férjem. Ami még több veszekedéshez vezetett, ha az előző estéről maradt rajtam valami folt seb, mindig beteget jelentettem. Utcára nem mertem lépni, és igazán nem azért, mert féltem a megalázottságtól, hanem Carlienak nem akartam rosszat. Pár éve tartott mikor a pártom felkért, hogy induljak a helyi választásokon, és sikerült is nyernem. Csak, hogy karrierem felfelé ívelt, magánéletem, és családi életem lefelé rohamléptekkel. Életének 66-ik évében meghalt anyósom, és tartja a mondás, halottról vagy jót, vagy semmit. Én maradok az utóbbinál. Carliet megviselte nagyanyja halála, és én próbáltam azért a szép dolgokat elmondani neki, még ha véges is volt a jó dolgok száma, de a lányom a mindenem. Szomszédunkba költözött egy nő. Egy nap a kertben tevékenykedtem egy lengébb topba, és Sofia meglátta a hátam intet menjek oda, és elkezdtünk beszélgetni, emlékszek órákon keresztül beszélgettünk, családról, múltról, jelenről, de nem voltam vele őszinte. Pár hétig csak dumáltunk, és a bizalmamba fogadtam. Carlie betegségénél is sokat segített nekünk, támaszunk lett, de Johnnal való gondjaim sosem osztottam meg vele. Mikor egy éjszaka John részegen jött haza, Sofia ezt látta, és a konyha ablakokhoz osont, és onnan figyelte azt a brutalitást amiben részem volt. Másnap vagy két napra rá, nem is tudom nem volt otthon sem Carlie, sem John, és átjött elkezdett beszélni az életéről és elmondta azt, hogy hasonló cipőben volt pár éve mint én. Tagadtam, védtem a családom, emlékszek szavaira, tagadhatod magadnak, ebbe bele fogsz bolondulni és gondolj a kislányodra, napokig sírtam, és tudtam vívódtam magammal, hogy igen igaza van, tennem kell valamit a lányomért, de mit is tegyek, hisz félek tőle. A pártból egy jó barátomtól kértem segítséget és megtakarított pénzemből megszerveztem a költözést. Carlienak is az utolsó pillanatban szóltam, hogy véletlenül, se jusson el a hír John felé. Egyedül a városból Sofia tudta. Carliet kész helyzet elé állítottam, elküldtem Gwenhez. Életem legnehezebb estéje volt. John elé álltam egy köteg papírral, szívem a torkomban dobogott, és egy elég hosszú monológba kezdtem bele, ahol a végén letettem elé a válást megindító papírokat. Rám nézett vigyorogva, pökhendien a papírokat felém dobta, közölte velem, hogy nem fogja aláírni, és nem fogja hagyni, hogy Carlietól elválasszam. Látszott nem vett komolyan, így másnap elment dolgozni, én megvártam míg Carlie felébred, kocsiba ültettem és elindultunk Paleto Bay felé.
Válás, új ismeretségek
Berendezkedtünk Paleto Bayben és én ismételten politizálni kezdtem, új kapcsolatokat akartam kiépíteni a lányomra akartam koncentrálni. Mondhatni mindent amit tudtam megakartam neki adni, de kapcsolatom elkezdett romlani, először azt hittem a kamaszkor, aztán be kellett látnom apja hiánya miatt válik kapcsolatunk egyre rosszabbra. Mielőtt a tényleges válóper megkezdődhetett volna Carlieről kellett döntést hozni. A perek folyamán egészségem is kezdett romlani, de ezzel nem törődtem akkoriban. Paleto Bay másabb volt mint ahonnan jöttünk, kb ötször annyian élnek itt mint ahonnan jöttünk. Olyan számomra új dologgal kellett szemben néznem, mint például ha egy kamasz rossz társaságba keveredik. Egy napon Carliet egy fiú társaságában láttam meg a fő utcán sétálni, egy tipikus macsó srác volt, bőrkabát kék szem jól fésült haj, aznap este Carlie késve ért haza, de nem tudta, hogy láttam, de dühöm nagyobb volt, és életében először kikapott tőlem. Mindig amikor csúnya veszekedésbe torkollott Carlieval egy egy beszélgetésünk mindig magam hibáztattam, nem éreztem jó anyának magam. Egyik nap bemutatta Michaelt nekem, számomra kis városi ficsúr volt. Ismeritek ezt a típust, mindenem meg van, anyuci bankkártyája elég vastag, és megtehetem, hogy költöm, mert mit számít a pénz. Én nem bírtam a lányomnak megadni annyi mindent, de próbát tettem, és azt mondtam, ha a tanulás rovására nem megy, akkor áldásom rá. Néha nekem is engednem kell, nem várhatom csak tőle a változást, nekem is engednem kell. Na meg van elég gondom, főleg anyagiak miatt.
Út Los Santosba
Májusban történt egy párton belüli szakadás, ahol nem ismertük el San Andreasi jelöltet és az őt körülvevő emberekkel és ideológiával, ezért többen a háttérbe léptünk, és figyeltük a kialakult helyzetet, Carlie mikor június közepén befejezte az iskolát hazaérkezett, leültettem, próbáltam vele kíméletes lenni, de fel voltam készülve a legrosszabbra. Mondtam neki, hogy lehet hamarosan Los Santosba fogunk költözni, igen tudom megint egy költözés. Természetesen megint veszekedés lett a vége, meg Carlie részéről hiszti.
Pár nappal később Kevin Stamper felhív, hogy a párt vezetése a Los Santosi események után engem kér fel jelöltnek. Munkába álltam a hivatalnál és a kampányba is belekezdtem, amennyire lehetett. Közben a költözésre kezdtem koncentrálni, egy belvárosi lakást sikerült ideiglenesen intéznem, oda költöztünk Carlieval. Sajnos az eredmények csúnya bukást hoztak, így felmondtam a hivatalnál, és szinte a következő választásig minden időmet szinte az új kapcsolatnak szenteltem. Választások közeledtével visszatértem a hivatalba, és próbáltam hírnevet építeni tudatosan dolgoztam. Választási kampány hajrájában feltűnt egy kis kopasz fickó. Aki politikai vitára hívott ki. Kiderült, hogy kopasz feje fényesebb mint elméje. Mondjuk mindegy is, mert produkciójának sokat köszönhetek, hogy a választók megismertek, mivel nagy kampányt nem csináltam.
Választások után
Választások előtti napokban nagyon magam alatt voltam, lehet féltem egy újabb kudarc miatt. Választás napján izgatottan keltem, de az utolsó órákban már nagyon rosszul éreztem magam, egyre hatalmasodott el rajtam a pánik. Mikor kijöttek az eredmények órákig nem fogtam fel, hogy oké én lettem a kormányzó, és most hogyan tovább? Összeszedtem magam és pár nap után elkezdtem gőzerővel dolgozni. Rengeteg embert megismertem akár magán életemnek köszönhetően akár munkám kapcsán. Úgy érzem megváltozott az életem, és kiteljesedett minden téren.
Utoljára szerkesztve:
