Üzenetek:2,253
Silay Denzel


Újdonságok
- Elérhető 79 db járműre a tetőcsomagtartó a tuningoló műhelyben, aminek 3 fajtája van:
- Az elsőre 1 biciklit rakhatunk.
- A másodikra 2 biciklit rakhatunk.
- A harmadik megnöveli a jármű csomagtartójának a méretét. (+20 slot)
- A tetőcsomagtartóval a jármű több benzint fogyaszt menet közben a nagyobb légellenállás végett.
- Olyan járművekre tudunk licitálni, amilyeneken egyébként limit van, azokra is, amik beteltek már.
- Hetente kétszer van licit, 1 nap csak 1 járművel.
- Minél ritkább az adott jármű, annál nagyobb a kiindulási ár.
- Valós időben licitálhattok egymásra.
- 20 darab vitrint ki lehet pakolni, amiből órát vagy gyűrűt kaphatunk.
- A legelső vitrin betörése után az ékszerbolt bejárati ajtajai lezárnak, szóval onnantól kezdve nem tudunk kimenni, míg nem hackeltük meg az ajtót.
- A bejárati ajtó meghackeléséhez be kell jutnunk a staff room-ba, amit szintén egy ajtó véd. Ehhez egy reteszelő szerszámkészletre lesz szükségünk.
- A rendvédelem tagjai a /openjewelrydoor paranccsal ki tudja nyitni a bejárati ajtót.
- A vitrinek mellett 2 széfet is ki lehet pakolni, ami nyakláncokat tartalmaz: az egyik kint van, a másik a staff roomban. Az utóbbi értékesebb nyakláncokat tartalmazhat.
- A széfek kinyitásához fúróra és fúrószárra van szükségünk.
- Az ékszerboltban fellelhető egy ékszerész is, ahol el lehet adni a különböző ékszereket, és a horgászatból megszerzett gyöngyöket. Az ékszerek illegálisnak számítanak, így 33% esély van arra, hogy az ékszerész ránkhívja a rendvédelmet. (A gyöngyök legálisak.)
- Különböző célok teljesítéséből kapunk achievement pontokat, amikből különböző tárgyakat vehetünk.
- Az aukciós ház is achievement pontokból oldható fel.
- Megújultak a járműbérlők paneljei: mostantól egy sokkal letisztultabb, modernebb panel fogad titeket. Továbbá már nem előre megadott csomagok vannak a bérlési időhöz, hanem 10 és 120 perc között manuálisan Ti választhatjátok ki a bérlés időtartamát.
- Mostantól elérhetővé váltak az irányítószámok: az utca neve mellett látható a jelenlegi helyzetünk szerinti irányítószám, továbbá a /findpostal paranccsal egy adott irányítószámhoz tudunk GPS célpontot lerakni.
- Megújult a horgászat:
- Új minigamet kapott a rendszer a hal kihúzásánál.
- 14 új halfajta jelent meg, így már összesen 20 fajta halat foghatunk ki.
- Meg lettek különböztetve az édesvizi, a sós vizi és a folyami halak. Mostantól az adott fajtát csak az adott területen foghatjuk ki. (Írja a rendszer, hogy milyen halak foghatóak az adott területen, amikor elővesszük a horgászbotot.)
- A halakat mostantól szét tudjuk szedni, amiben értékes gyöngyöket vagy kagylót is találhatunk, de akár értéktelen halszálkát vagy kődarabot is kaphatunk.
- Vegyesboltokban, elektronikai szaküzletekben, kocsmákban lehet elvállalni.
- Ha te vagy az eladó, az addig ott lévő NPC-k eltűnnek, és a játékosokkal neked kell RP-zned a tárgyak eladását.
- A munka megkezdéséhez 2 db szolgálatban lévő admin szükséges.
- A munka végzése során az RP-zés után kapod a fizetést, amikor befejezted a munkát. (RP-zz normálisan, mert az admin ellenőrzi majd, és szankciót oszt a rendszer nem megfelelő használata során.)
- Ha egy boltban játékos az eladó, akkor ahhoz a bolthoz lekerül még egy blip "Aktív roleplay munka" néven, így más játékos is oda tud menni direkt interaktálni.
- Személyi igazolvány (az eddigieket töröltük, újra ki kell váltani.)
- Jogosítvány (az eddigieket töröltük, újra ki kell váltani.)
- Fegyverengedély (régi engedélyeknél a nemek nem látszódnak majd) (ezáltal a megjelenített kép is rossz lesz)
- Horgászengedély
- Vadászengedély
- Bankkártya
- Forgalmi engedély
- Új tuningelem: kilépőfény az első ajtók alá. 44 féle gta járműmárka logoja található meg a tuningrendszerünkben.
- Megújult a HUD rendszer: mostantól 5 féle módon állíthatjuk a HUD stílusát, elrendezését.
- Megújult az autósiskola:
- Teljesen új felülete van a kresz vizsgának.
- Mostantól 1 kérdésre 60 másodperc van, ha ez letelik, a kresz vizsgának vége.
- A kresznél mostantól vannak képes kérdések is.
- A forgalmi vizsga kezdeténél kapunk egy kis tutorialt mostantól a motor beindításról, az öv becsatolásához és a kézifék kiengedéséhez.
- A forgalmi vizsga alatt mostantól a minimap mellett akkor is bekapcsolódik a sebesség limitet jelző tábla, ha alapból az ki van kapcsolva nálunk.
- Egy külön NPC-nél vehető kresz könyv, amiből megtanulhatjuk az elméleti teszt kérdéseire a választ.
- Mostantól elérhető egy barát rendszer, ahová OOC ismerősöket tudsz felvenni. Ez a rendszer a következőket nyújtja:
- Ha feljön vagy lemegy a szerverről egy barát, akkor azt látni lehet chaten.
- Barátok egymás között használhatják a /pm parancsot.
- Maximum 10 barát lehet egyszerre.
- A GOV frakció tud egy másik játékossal partnerré tenni. (/addpartner, /removepartner)
- Ha van egy partnered, akkor látod, hogy mikor jön fel a szerverre, és mikor megy le.
- Egyszerre csak 1 partnered lehet.
- A /blowjob, /anal és a /fuck animáció mostantól csak a partneri kapcsolatban lévő emberekkel használható.
- Az MDC-ből a karakter lekérdezésnél kiírja, hogy az adott játékos kivel van kapcsolatban, mikor lettek összeadva, és ki által.
- A dashboardon a főoldalon az IC adatoknál látható, hogy kivel vagy partneri státuszban, ki adott össze titeket és mikor.
- Egymás kemping objectjeit a másik fél fel tudja venni, és a dashboardban is ki van listázva.
- Egymás bírságait kifizethetjük a postán.
- A partnerré válásnál eldönthetjük, hogy fel akarjuk-e venni a másik nevét, vagy sem
- A partneri kapcsolatban lévők játszott óránként akár támogatást is kaphatnak. (A GOV állítja be ezt.).
- Zongora script: vehető lerakható zongora, továbbá minden már meglévő zongoránál használható a script. A közeledben lévők halják a leütött billentyűket.
- A boltokban mostantól a fizetésnél kapunk nyugtát is, amivel aztán a későbbiekben igazolni tudjuk az adott tárgy megvételét.
- Ha fegyver van a kezünkben, és van rajta attachment, akkor nullás gombbal (átbindelhető) elő tudunk hozni egy kör alakú panelt, ahol le-fel tudjuk szerelni a már rárakott kiegészítőket a fegyverről.
- Mostantól a szolgálati tárgyakat az adott frakció csomagtartójába be lehet tenni, és a frakciótársunk ki is tudja venni azt.
- Átdolgozott erőnléti skill rendszer:
- Mostantól a stamina, az erő, a tüdő és a lövés skill csökken, ha legalább 2 játszott óra alatt nem növeltük minimálisan
- Ha legalább 80%-os az erőnk, akkor 100 kg helyett 120 kg-ot tudunk elvinni az inventorynkban anélkül, hogy belassulnánk.
- A bowlingozás közben mostantól az erőn tudunk növelni.
- A kosarazás közben a staminát növelhetjük.
- A focizás közben az erőt és a staminát is növelhetjük.
- Csomagolási rendszer:
- 2 féle tasak érhető el: kis tasak (10 férőhellyel) és nagy tasak (30 férőhellyel).
- Az illegális felvásárló NPC megkapta az új, jobban kezelhető felvásárlós panelt, továbbá az ékszereket nála is eladhatjuk rizikó nélkül, igaz, körülbelül féláron.
- Főadminoknak bekerült egy új parancs: /getbusinessowner
- Bekerült 2 új kemping object az egyik kajáldás cégnek.
- Bekerült a /low parancs, aminek a hatótávolsága 2x nagyobb, mint a /w-jé.
- Mostantól apartmanos házakban is lehet zárat cserélni az apartman paneljén.
- Mostantól a chat hátterét be lehet állítani, hogy mindig aktív legyen, vagy csak aktív bemenetkor kapja meg a kiválasztott átlátszóságot.
- A hármas adminisztrátorok mostantól felrakhatnak játékosokat karakterszerkesztés eltiltásra, így nekik visszavonásig senki sem tud adni karakterszerkesztést.
- Ha bekanyarodunk a járművel úgy, hogy kint van az irányjelzőnk abba az irányba, akkor a script érzékeli a kanyarodást és automatikusan visszaveszi.
- Az actionbar slotok számát be lehet mostantól állítani a dashboardon.
- Az illegális frakciók tagjai reteszelő szerszámkészlettel levehetik egy másik játékosról a bilincset sikeres zárfeltörős minigame után.
- Ha egy járművel ugratunk, akkor a földre érkezésnél random defektet kaphatunk. Minél több ideig vagyunk a levegőben a járművel, annál nagyobb az esélye.
- Bekerült 1 új parancs a szuperadminoknak.
- A nametageknél már lehet állítani a betütípust a dashboardban.
- Mostantól visszatérési ajándékot kapnak automatikusan azok, akik több, mint 3 hónapja nem voltak fent a szerveren.
- A rendvédelem tagjai kaptak egy /forgalmieltilt parancsot, amivel eltilthatják az adott járművet a forgalmi kiállításától maximum 30 napra. Ha lekérdezünk egy járművet az MDC-ben, akkor látjuk az eltiltás adatait.
- Mostantól a dashboardon az IC chatre be lehet kapcsolni egy extra körvonalazást.
- A dashboard fejléce mostantól testreszabható.
- Bekerült 11 gangsign anim a szerverre.
- Bekerült jó pár új felső.
- Bekerült pár új haj.
- Autósmozi és a sima mozi:
- Bekerült a Los Santos-i tengerpartra egy autósmozi, ahol a különböző filmeket kocsiból, a szabad ég alatt nézhetjük.
- Megújult a mozirendszer: új felületet kapott a műsorlista, továbbá mostantól mi is beküldhetünk linket, amit az admin jóváhagyhat / elutasíthat.
- Megújult a film kínálat.
- Golyó általi sérüléssel rendelkező célszemélyt nem lehet felsegíteni, ellenkező esetben animból kiszedhetjük a játékost.
- Animból kiszedés minigame-mel történik, ha sikertelen a minigame, a célszemély belehal.
- Egy egészségügyi doboz egyszer használható, utána eltűnik az inventorynkból. (Az item stackelhető.)
- A vérzés megszűnik, de a törés, a betegségek megmaradnak a célszemélyen a használat után is.
- Egészségügyi dobozt a vegyesboltban és a jármű alkatrészesnél tudtok venni.
- Bekerült az adminoknak 2 új parancs:
- /ping
- /getping
- savannasa
- idaho
- nscout
- sandstorm
- sandstormxl
- buccaneer2
- dyosemite
- sigma2
- vesper
Bugfixek / módosítások
- A Horny's Burger MLO kikerült, helyére bekerült a Lucky Plucker. Ezzel együtt a tulaja is átkerült a Lucky-ra.
- Bekerült még egy Lucky Plucker MLO - bérelhető bárki által.
- Bekerült egy új MLO a Benny's részére.
- Mostantól az alábbi paneleken a csúszka melletti kiírásba manuálisan is be lehet írni az értéket:
- Fodrászat
- Ruhabolt
- Dashboard
- Karakterszerkesztő
- A fegyverek mostantól napi 1%-kal sérülnek.
- A 911-es hívásból kikerültek az alábbi frakciók külön telefonszámra:
- Taxitársaság (444)
- Szerelőtársaság (353)
- Újságíró (247)
- A tuningok kikerültek a felsorolásból.
- Kapott egy új gombot a felület, ahol az összes tuning megtekinthető ami csak a járműben van.
- mac 10
- mp5k
- SA Vz. 61
- A háziállat újjáélesztő gomb már normálisan néz ki.
- A gördeszkát már lehet egyenesen is használni, nem megy magától jobbra-balra.
- A /laws panelben ha új törvényjavaslatot küldünk be, akkor addig nem enged a rendszer még egy újabbat beküldeni, amíg az előző feldolgozása nem történt meg.
- A szavazat leadás CP-je már nem jelenik meg akkor, amikor nincs rá szükség.
- A /dt parancsnál mostantól bármennyi esetet meg lehet adni.
- Ha bemész egy interiorba, akkor a minimap helyzete a bejáratnál marad.
- Halálnál a fegyverek az eddigi 10 és 50% közti sérülés helyett 30 és 80% között sérülnek.
- Karakterszerkesztés után a teljesen új regisztrációnál a ruha adás fixálva lett.
- Kulcscsomónál már csak a kocsikulcsnál van jármű lespawnolásra lehetőség.
- Az interiorszerkesztő optimalizálásra került, továbbá az Y tengelyen való forgatási hiba javítva.
- A minimap feletti hirdetések mostantól nem jelennek meg, ha a HUD el van rejtve.
- A helikopterek és a repülők ki lettek véve a 198km/h limitből.
- Járműben mostantól a műszerfalon látjuk a rádió állását, amennyiben a kocsi rendelkezik azzal.
- MDC-ben a jármű adatlap megtekintésénél már van egy körözés kiadása gomb, amivel egyszerűbben kiadhatunk körözést az adott járműre. (Automatikusan kitölti a rendszámot és a jármű típusát.)
- Az MDC-n mostantól írja a bankszámlákon tartott összeget az adott célszemélynél.
- A benzin állapotát már a műszerfalon is megjelenítjük (mutató) a legtöbb járműben.
- A nextgen konzolos tuningok egyes járműveknél letiltásra kerültek. (Eddig is bugosak voltak, nem lehetett rárakni a járműre.)
- A horgászatnál és a mágneshorgászatnál mostantól érzékeli a rendszer a folyókat is.
- A lerakható placedok száma 5-ről 7-re megnövelve.
- Mostantól ha nem aktív a HUD, de az óránkénti fizetési ablak előjönne, akkor ahelyett a rendzser már a chatbe fogja írni annak az órának az adatait.
- A zónáknál található droglaborok paneljén már elérhető egy napló. (Ha más nyeri meg a területet, akkor az előző naplózások törlésre kerülnek.)
- Ha egy jármű egy használt autókereskedésben van, és az MDC-ben lekérdezzük, akkor tulajdonosnak már az autókereskedést dobja ki.
- A HUD eltüntetésével már a tárgy interakciós panel is eltűnik arra az időre. (evésnél, ivásnál lévő panel)
- Mostantól ha animba vagy, és úgy akarsz a gombbal segítséget hívni, akkor van egy megerősítő panel, amennyiben jogosult vagy a scriptes ellátásra. (Azaz 4 mentősnél kevesebb van szolgálatban.)
- Mostantól plakátokat és graffitiket sokkal közelebb is lehet tenni egymáshoz.
- A használt autókereskedések markerei nem láthatóak mostantól másik dimenzióban.
- A /gpsvehicle parancs már figyelembe veszi, ha egy jármű egy garázsban van, mert akkor a garázs bejáratához teszi a waypointot.
- 2 fegyvert mostantól nem lehet elrejteni.
- A telefonfülke használata közben a gyors animációs panel letiltva.
- Ha a hátunkon cipelünk valakit, akkor már az is staminát vesz el.
- A járművekben az ALS státusza elmentésre kerül mostantól.
- A maximális hőmérséklet javításra került.
- A Sandy SD MLO kivételével az összes kikerült.
- Az IG jelszóemlékeztető mostantól újra jól működik.
- A /ame mostantól megjelenik élménykép módban is.
- Karakterszerkesztés után mostantól oda kerül vissza a játékos, ahol bekerült.
- Préselésnél ha nincs elég helyed, akkor azt már rendesen kiírja, és nem veszi el a szőlőt. ilyenkor
- Mostantól 1 frakcióból 1 nap csak 10x lehet hívni telefonon a dealert drogok eladásához.
- A drogok termelési ideje megnövelve. (Frakció meetingen megbeszéltek szerint.)
- Mostantól kidobott telefonokat törli a rendszer véglegesen az adatbázisból.
- Taco furgonban az ételek megromlásának kiírása már jól van feltüntetve.
- Interior szerkesztőben mostantól ha blackout van a városban, nincs hatással a szerkesztőre.
- Ha olyan ember veszi le a ponyvát a saját kocsijáról, aki benne van egy rendvédelmi frakcióban is, az már megkapja az itemet.
- A felrakott jelvényt mostantól menti a rendszer kilépésnél.
- Gépi autómosóból való getelés már rendesen leállítja a mosás folyamatát.
- Az egyik dealer poziciója kikerült, mert egy kamionos telepen volt.
- A párt alapításos jobb alsó gomb nem jelenik már meg a városháza belsejében.
- A /toghair parancstól mostantól újra kopasz lesz a karakter.
- A PD-sek a /removegunlicense parancsnál mostantól meg tudnak adni ID-t is, ez esetben viszont a játékosnak online kell lennie.
- Lőtéren mostantól ha meghalunk, vagy el leszünk teleportálva, akkor a lőtér megszakad.
- Az automatikus séta átdolgozásra került: mostantól nem animációkkal van megoldva.
- Mostantól kerékbilincselt járművet nem lehet felrakni a platóra.
- Dashboard csúszkák bezáráskor való átállítódása javítva.
- Ha verekszünk, akkor a sapka már nem esik le rólunk ütés során.
- A /amet már logolja a rendszer.
- A rendszer relognál is menti mostantól a maszk állapotát. (Fel van-e téve, ha igen, a név el van-e rejtve vagy sem.)
- Ha egy farmos telephelyre etetőt, itatót, stb-t rakunk le, akkor már minimális távolságot követel tőlünk a rendszer egy másik tárgyhoz képest.
- Mostantól minden frakciótípusnál 15000 dollár a max állítható fizetés.
- Az ekében mostantól nem harmincasával lehet beletölteni a magokat, hanem egyesével, de minden vásárlásnál maxig tölti.
- A blueprintek ikonjai mostantól meg vannak különböztetve az alábbi módon: külön csoport a kis és a nagy kaliber, a drog és a tár blueprint.
- A HUD eltüntetésével mostantól nem látszódik az újságos CP és a használt autókereskedéses kiírás.
- A kocsikba lévő traffipax nem jelez már be biciklire.
- A reconban mostantól látszódik a reconolt fél telefonhívásai a chatben.
- Ha egy farmon az etető, itató, tyúkól, juharnedvgyűjtő állapota eléri a 0%-ot, akkor az eltűnik. Ha nem éri el a 0%-ot, akkor a javítás továbbra is lehetséges.
- A fürge és sietős sétastílus kivételre került.
- Mostantól egy aktív szerelés közben nem lehet például festeni is.
- A 29-es ID-jű interior pozíciója fentebb téve.
- Adminoknak a /changecharacter-nél már mindig az admin nevet írja bele az UCP-be a játékosoknál.
- AFK alatt már nem megy az éhség és a szomjúság csökkenése.
- Kikerült 2 régi NPC Grapeseed alól.
- A hirdetőtáblákat már 7 nap helyett 14 napra is ki lehet bérelni egyszerre.
- Graffitit mostantól nem csak illegális frakció tud használni.
- A /ch parancs átnevezésre került: /setch-ként érhető el mostantól.
- Pár ital item megkapta a lore friendly nevet a GTA-ból. (Pl.: cola, stb)
- A szög tárgy itemképe kicserélve egy jobban láthatóra.
- Az MDC-ben a rendvédelmi frakciók az emberhez kötött megjegyzéseket (pl bírság) már látják akkor is, ha nem az ő frakciója adta hozzá.
- Ha már valaki használ egy tárolót, akkor tárolót ír másnak széf helyett, amikor ő is meg akarja nyitni épp.
- Ha visszamondunk egy telephelyet, akkor mostantól relog nélkül ki lehet újra bérelni.
- A plató kezelése szöveg inaktív HUD-nál már nem jelenik meg.
- A mentor rang kapott pár új parancsot.
- Az Ariant jármű neve javítva.
- Egy új kosárlabdapálya le lett mentve.
- Adásvételiben a 2 név felcserélése javítva.
- Kúszás közben mostantól nem lehet esernyőt elővenni.
- Az automata /me-ket innentől ki-be lehet kapcsolni a /chatfilter-ben.
- KIkerültek az alábbi járművekről az optikai tuningok:
- millennial
- furzen
- atlas
- A főoldalra bekerült egy Instagram feed megjelenítés.
- A kitiltásoknál már a dátumot jól írja.
- A karakterek résznél mostantól látjuk, hogy melyik cégben vagyunk.
- Életkor helyett már a születési dátum jelenik meg.
- A járműveknél látjuk, hogy mikor lett bejelentve legutoljára az autónk.
- A karaktereknél már kiírja a karakterünk nemét, a leírását, a beküldött HCRP karakterlapot, a háziállat és a kemping object slotok számát is.
- Mostantól megjelennek a karakterek résznél a fizikai és az elméleti képességeink is.
- Telefonról a munkák rész és a főoldal nincs már elcsúszva.
- Az ingatlanoknál ha mostantól sötét kinézetet használunk, akkor a megjelenő térkép is sötét lesz.