Thomas Crawford
- Téma inditó meister
- Inditás dátuma
- Állapot
Üzenetek:15
Thomas Crawford
((Figyelem: Az ezt követő összes naplóbejegyzés IC naplóba írt bejegyzések, tehát akinek ehhez a naplóhoz nincs hozzáférése, az IC azt sem tudhatja, hogy a naplónak mi a tartalma.))
Naplóbejegyzés #1
2024. 01. 15. 2100 óra
Kedves Naplóm? Asszem? Nem tudom. Kissé nevetséges ez az egész. Pszichológus vagyok, de soha nem írtam naplót és soha nem is jutott eszembe, hogy ilyet csináljak. Hogy most mi vitt rá, hogy elkezdjem megírni? Ne kérdezd, nem tudom magam se. De elkezdtem írni és most itt tartunk. Nem is tudom, hogy mi ennek az értelme. Tanultam róla, de soha, egyetlen páciensemnek sem tanácsoltam még, hogy naplót írjon, bizonyos személyiségzavarokat leszámítva, ahol ez kifejezetten indokolt. Azt sem tudom, hogy igazából mit írjak ide. Vagy hogy mit kéne ide írjak.
2024. 01. 15. 2300 óra
Túlontúl elkezdett foglalkoztatni ez a naplózás dolog. Nem tudok aludni miatta. Régen fordult elő, hogy valami ennyire megfogott volna, hogy ne tudjak aludni miatta. Általában minden ráér másnap. Az jutott eszembe, hogy jó ötlet lehet leírni azokat a dolgokat, amiket fontosnak tartok. Elvégre ezek tesznek egyedivé az emberek közt.
Életem legfontosabb éveinek tartom a mai napig azokat, amelyeket a tengerészgyalogságnál töltöttem. Rengeteg mindent tanultam itt és talán az egész életem azért alakult úgy, mert 2005-ben, 18 évesen, amikor még azt sem tudtam, hogy a háborút eszik-e, vagy isszák úgy döntöttem, hogy csatlakozok a hadsereghez. A toborzóirodában láttam meg azt a bizonyos posztert, ami a karrieremet megalapozta. Jelentkeztem a Combat Medic Specialist Training Program-ba, amely evilági nyelvre fordítva a szanitécképző. 26 hetes képzésen vettem részt, ami azt jelenti, hogy 2005 nagy részét a kiképzéssel töltöttem. Amint végeztem, rögtön ki is hajóztam Irakba az első turnusomra. Szaddámot már közel másfél éve elkapták, de a felkelés a koalíciós erők ellen és a szunnita-síita polgárháború nagyon is zajlott. Szanitécként a 1st Marine Divisiont, azon belül is a 1st Marine Regiment 3/1 zászlóalját erősítettem. Mi már csak a romokra érkeztünk meg Irakba, és hogy feltakarítsuk a koszt, ahogy a parancsnokok emlegették. A széleskörű lázongás -- melyet ilyenkorra már elsősorban az Al-Káida vezetett -- volt a legnagyobb problémánk. Leggyakrabban azonban majdnem hogy rendőrökként voltunk jelen. Őrjárat, személyvédelem, épületvédelem, ellenőrzőpont, etc. A kezdetekben alig láttunk néhány fegyverest és őket is általában nagyon gyorsan lekapcsolták. Nem kellett azonban néhány hétnél többnek eltelnie, hogy súlyosabb támadás is érjen minket...
23:44... most már tényleg ráér holnap.
Naplóbejegyzés #1
2024. 01. 15. 2100 óra
Kedves Naplóm? Asszem? Nem tudom. Kissé nevetséges ez az egész. Pszichológus vagyok, de soha nem írtam naplót és soha nem is jutott eszembe, hogy ilyet csináljak. Hogy most mi vitt rá, hogy elkezdjem megírni? Ne kérdezd, nem tudom magam se. De elkezdtem írni és most itt tartunk. Nem is tudom, hogy mi ennek az értelme. Tanultam róla, de soha, egyetlen páciensemnek sem tanácsoltam még, hogy naplót írjon, bizonyos személyiségzavarokat leszámítva, ahol ez kifejezetten indokolt. Azt sem tudom, hogy igazából mit írjak ide. Vagy hogy mit kéne ide írjak.
2024. 01. 15. 2300 óra
Túlontúl elkezdett foglalkoztatni ez a naplózás dolog. Nem tudok aludni miatta. Régen fordult elő, hogy valami ennyire megfogott volna, hogy ne tudjak aludni miatta. Általában minden ráér másnap. Az jutott eszembe, hogy jó ötlet lehet leírni azokat a dolgokat, amiket fontosnak tartok. Elvégre ezek tesznek egyedivé az emberek közt.
Életem legfontosabb éveinek tartom a mai napig azokat, amelyeket a tengerészgyalogságnál töltöttem. Rengeteg mindent tanultam itt és talán az egész életem azért alakult úgy, mert 2005-ben, 18 évesen, amikor még azt sem tudtam, hogy a háborút eszik-e, vagy isszák úgy döntöttem, hogy csatlakozok a hadsereghez. A toborzóirodában láttam meg azt a bizonyos posztert, ami a karrieremet megalapozta. Jelentkeztem a Combat Medic Specialist Training Program-ba, amely evilági nyelvre fordítva a szanitécképző. 26 hetes képzésen vettem részt, ami azt jelenti, hogy 2005 nagy részét a kiképzéssel töltöttem. Amint végeztem, rögtön ki is hajóztam Irakba az első turnusomra. Szaddámot már közel másfél éve elkapták, de a felkelés a koalíciós erők ellen és a szunnita-síita polgárháború nagyon is zajlott. Szanitécként a 1st Marine Divisiont, azon belül is a 1st Marine Regiment 3/1 zászlóalját erősítettem. Mi már csak a romokra érkeztünk meg Irakba, és hogy feltakarítsuk a koszt, ahogy a parancsnokok emlegették. A széleskörű lázongás -- melyet ilyenkorra már elsősorban az Al-Káida vezetett -- volt a legnagyobb problémánk. Leggyakrabban azonban majdnem hogy rendőrökként voltunk jelen. Őrjárat, személyvédelem, épületvédelem, ellenőrzőpont, etc. A kezdetekben alig láttunk néhány fegyverest és őket is általában nagyon gyorsan lekapcsolták. Nem kellett azonban néhány hétnél többnek eltelnie, hogy súlyosabb támadás is érjen minket...
23:44... most már tényleg ráér holnap.
Üzenetek:15
Thomas Crawford
((Disclaimer: Az alábbi naplóbejegyzésben elhagyásról, egyedüllétről, identitáskrízisről, vallási-hitéleti krízisről, az egyedüllét érzéséről esik szó.))
((Javasolt zene az olvasáshoz:))
Olvasható:
Naplóbejegyzés #2
2024. 01. 19. 1900 óra
Még mindig itt vagyok. Még mindig nem igazán tudom, hogy miért is csinálom ezt. De talán nem kell letagadjam, valóban jól esik kiírni magamból, hogy mi történik körülöttem. A napokban volt egy vizsgám az MD-nél. Előléptettek Emergency Medical Technicial fokozatra. Bár megvallom az őszintét, lehet, hogy nem volt sok értelme. Épp az imént láttam egy lehetőséget, amit végül úgy döntöttem, hogy meg fogok ragadni. A ULSA új elnököt keres. Ott tanultam 12 évig és jóideig tanársegédként is dolgoztam az egyetemen. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan lehetőség, amit nem szabad elengednem. Elkezdtem megírni a pályázatot, de közben eszembe jutott, hogy elkezdtem írni ezt a naplót, de egy bejegyzésnél nem jutottam tovább. Nem tudom, hol fejeztem be legutóbb, de őszintén nem is érdekel. Elvileg azt kell ide írjam, amit akarok, akkor is, ha az teljesen inkoherens és/vagy inkonzisztens. Eszembe jutott ma az ex-menyasszonyom. Meséltem már pár kollégámnak de azt hiszem, hogy nem igazán tudtam teljesen továbblépni rajta, még mindig. Pedig ennek már mennyi is...? 16 éve. Úr Isten, nagyon megöregedtem... 2008-ban hagyott el, akkor voltam 21 éves... csak egy kölyök. És a fél világ már a nyakamba szakadt. Lehet, hogy a nyakamba is akartam venni. És mi lett a vége? Itthon ülök a Vespucci Beach-i lakásomban egyedül, 37 évesen. Így kell ezt csinálni, mit ne mondjak. Hiányzik. Minden nap hiányzik és valószínűleg épp ez az oka annak is, hogy nem tudok mást találni, akivel megbékélhetnék. Hogyan tovább? Az életem jó helyen van és ha sikerül ez a pályázat, akkor egyre csak jobb lesz minden, de biztos, hogy ez az én utam? Semmit nem old meg, ha van egy jó lakásom, jó autóm és jó fizetésem. Attól még mindig egyedül leszek. Nem az az élet célja, hogy megosszuk életünk legjobb részét másokkal? Nem tudom. Tudnom kéne. Minden nap kezelek embereket, pszichológus vagyok, ezt tanultam súlyos évekig és mégsem tudom a választ. Néha nagyon elveszve érzem magam. Miért vagyok jogosult rá, hogy más embereknek osztogassak tanácsot és más embereken segítsek, ha a saját életemet sem tudom rendben tartani? Folyton visszavágyom a sereghez is. Életemnek ez volt a 4 éve, ahol mindent megtanultam. Ahol jól éreztem magam. Volt célom. Volt oka a létezésemnek. Most nem érzem, hogy lenne. Hogyan lépjek tovább ezen? Minden este imádkozom az Úrhoz. Tudom, hogy vezeti az utamat és hogy minden rendben lesz, de felemészt a bizonytalanság. Jó életutat választottam? Azt tettem, amit a Teremtő elvár tőlem? Lehet, hogy nem azt az utat járom, amit nekem szánt? Ha így lenne, akkor minden bizonnyal már átvezetett volna a helyes útra.
Rettegek... Kérlek, Uram, hogy segíts rajtam...
Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön. Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön. Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön. Nem vagyok méltó az irgalmadra. Sajnálom...
((Javasolt zene az olvasáshoz:))
Olvasható:
Naplóbejegyzés #2
2024. 01. 19. 1900 óra
Még mindig itt vagyok. Még mindig nem igazán tudom, hogy miért is csinálom ezt. De talán nem kell letagadjam, valóban jól esik kiírni magamból, hogy mi történik körülöttem. A napokban volt egy vizsgám az MD-nél. Előléptettek Emergency Medical Technicial fokozatra. Bár megvallom az őszintét, lehet, hogy nem volt sok értelme. Épp az imént láttam egy lehetőséget, amit végül úgy döntöttem, hogy meg fogok ragadni. A ULSA új elnököt keres. Ott tanultam 12 évig és jóideig tanársegédként is dolgoztam az egyetemen. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan lehetőség, amit nem szabad elengednem. Elkezdtem megírni a pályázatot, de közben eszembe jutott, hogy elkezdtem írni ezt a naplót, de egy bejegyzésnél nem jutottam tovább. Nem tudom, hol fejeztem be legutóbb, de őszintén nem is érdekel. Elvileg azt kell ide írjam, amit akarok, akkor is, ha az teljesen inkoherens és/vagy inkonzisztens. Eszembe jutott ma az ex-menyasszonyom. Meséltem már pár kollégámnak de azt hiszem, hogy nem igazán tudtam teljesen továbblépni rajta, még mindig. Pedig ennek már mennyi is...? 16 éve. Úr Isten, nagyon megöregedtem... 2008-ban hagyott el, akkor voltam 21 éves... csak egy kölyök. És a fél világ már a nyakamba szakadt. Lehet, hogy a nyakamba is akartam venni. És mi lett a vége? Itthon ülök a Vespucci Beach-i lakásomban egyedül, 37 évesen. Így kell ezt csinálni, mit ne mondjak. Hiányzik. Minden nap hiányzik és valószínűleg épp ez az oka annak is, hogy nem tudok mást találni, akivel megbékélhetnék. Hogyan tovább? Az életem jó helyen van és ha sikerül ez a pályázat, akkor egyre csak jobb lesz minden, de biztos, hogy ez az én utam? Semmit nem old meg, ha van egy jó lakásom, jó autóm és jó fizetésem. Attól még mindig egyedül leszek. Nem az az élet célja, hogy megosszuk életünk legjobb részét másokkal? Nem tudom. Tudnom kéne. Minden nap kezelek embereket, pszichológus vagyok, ezt tanultam súlyos évekig és mégsem tudom a választ. Néha nagyon elveszve érzem magam. Miért vagyok jogosult rá, hogy más embereknek osztogassak tanácsot és más embereken segítsek, ha a saját életemet sem tudom rendben tartani? Folyton visszavágyom a sereghez is. Életemnek ez volt a 4 éve, ahol mindent megtanultam. Ahol jól éreztem magam. Volt célom. Volt oka a létezésemnek. Most nem érzem, hogy lenne. Hogyan lépjek tovább ezen? Minden este imádkozom az Úrhoz. Tudom, hogy vezeti az utamat és hogy minden rendben lesz, de felemészt a bizonytalanság. Jó életutat választottam? Azt tettem, amit a Teremtő elvár tőlem? Lehet, hogy nem azt az utat járom, amit nekem szánt? Ha így lenne, akkor minden bizonnyal már átvezetett volna a helyes útra.
Rettegek... Kérlek, Uram, hogy segíts rajtam...
Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön. Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön. Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön. Nem vagyok méltó az irgalmadra. Sajnálom...
Utoljára szerkesztve:
- Állapot