Terrence Mayfield karaktertörténete

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Scatta12

Újonc
Játékos
Üzenetek:1
Terrence Mayfield története:

Kód:
Terrence Mayfield 1968 október 17-én született Kansas államban azon belül Goodwell városában.Goodwell városa jól ismert arról, hogy a városi lurkók be nem teszik oda a lábukat.Terrence kiskorától kezdve egy mélyen vallásos közösségben nőtt fel apjának és anyjának köszönhetően.
Mióta vannak emlékei azóta is boldogsággal emlékszik vissza a vasárnapi misékre amit a családjával töltött.Apja idősebb Terrence aki sajnos nem volt túl nagy képzelőerővel megáldva így fiát is Terrencenek nevezte sajnálatos módon viszonylag korán disznóetetés közben adta be a kulcsot.
Édesapjával azonos módon Terrence sem rendelkezett túlságosan sok ésszel csak éppen azzal a paraszti gondolkodásmóddal amit már ellesett azoktól akik körül felnőtt.Terrence már körülbelül 6 éves kora óta dolgozott a ház körül,segítette apja munkáját.Ez főként abból állt,hogy
etette a disznókat,szedte a tojást a tyúkok alól és még az aratásban is segédkezett apjának és ezeknek köszönhetően meglehetősen nagy tapasztalattal rendelkezik az állattenyésztésben és a mezőgazdálkodásban.Iskolás évei nem tartottak túlságosan sokáig a kis Terrencenek mivel ez nem
volt sem otthon sem pedig magától elvárás ezért az általános ötödik osztályától tovább nem tudott jutni.Ez nem zavarta egyáltalán őt mivel sosem érdekelte az iskola sőt kifejezetten rühellte azt.Amikorra Terrence betöltötte 14. életévét addigra már egy új ember került az életébe.
Ez nem más volt mint a fia Joe Mayfield akinek anyja Margareth Crow volt, Terrence "bájos" felesége.Terrence a fia születése után elkezdte törni a fejét, hogy hogy kereshetne pénzt hiszen el kellett tartania már a saját maga családját és az apjától nem sok segítégre számíthatott
mivel úgy gondolta így tud férfit nevelni a legkönnyebben az ifjabb Terrenceből.Az ifjonc apuka nem tudott mit kezdeni így elment dolgozni 2 évre a helyi benzinkúthoz ahol a tankoló fiú szerepét kellett felvállalnia.Bejelentve természetesen sehol sem volt mivel még nagyon messze
volt a felnőtt kortól így nagyon sanyar fizetést kapott az ottani főnöktől.Terrence ezen időszaka alatt azon gondolkozott, hogy hogy kéne kicsivel több pénzre szert tennie mivel ez így nem mehetett tovább.A benzinkúton töltött évei alatt több "fusi" melója is volt amik közül az
egyik jelentette számára kiutat a mélyszegénységből.Dolgozott az öreg Ricky farmján.Ricky arról volt híres a faluban, hogy kissé "kettyós" így nem sok embert merészkedett a közelébe de Terrencnek szüksége volt a pénzre így vállalt nála melókat a farmja körül egy kis betevőért.
Ezidőtájt Terrence betöltötte 18. életévét és már kezdett kifogyni a melókból amiket végezhetett volna így apjához fordult segítségért.Az idősebb Terrence Mayfield felajánlotta neki, hogy mint munkás dolgozhat az otthoni farmon habár az apában mindig volt egy ellenérzése amiatt
,hogy Terrence nem tudta fenntartani magát egyedül.Olyan 32-33 éves koráig nem sok izgalmas dolog történt vele.2000-ben Goodwellre lecsapott egy erős erejű hurrikán ami elvitte teljes egészében az egész családi farmot ezzel együtt a Mayfield család nagy nehézségekbe ütközött.
Ehhez nagyon közelítőleg született meg Terrence unokája Bobby-Joe Mayfield is de nem ő volt a középpontban a történtek miatt.Terrence meglátogatta "Kettyós Ricky" farmját ahol fiatal korában dolgozott pár évet mivel azt nem sújtotta a hurrikán.Egyik este amikor befejezte munkálkodásait
 akkor beszélni akart Rickyvel akit meth és crack készítésén kapott.Ricky reakciója az volt, hogy Terrencenek itt a vége mivel megtudta mivel is foglalkozik a vén farmer.Terrence nagy nehezen kimagyarázta magát ebben a szorult helyzetben
és Ricky is belátta, hogy jobban jön ki belőle ha életben hagyja Terrencet és így szerzett magának egy segédet.Bevezette a drogkészítés világába Terrencet.Ricky pár évvel ezután elhunyt így Terrencere maradt, hogy vigye tovább a hagyatékát.Terrence meglehetősen sok ideig űzte 
ezt és összegyűjtött az idő elteltével egy kis csapatot magának.Ebben a csapatban benne volt unokája Bobby-Joe akivel nagyon jó kapcsolatot ápolt már szinte mióta megszületett a kis lurkó.Emellett még volt néhány goodwelli paraszt is akik Terrence alatt dolgoztak.
Ahogy nőttön nőtt az üzlet úgy egyre jobban elkezdtek szimatolni az ottani sherrifség és már a városiak is Goodwellben voltak ami eléggé megrémítette Terrencet így úgy döntött unokájával együtt, hogy Paleto Bay irányába veszi az útját.
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó