Szkep jelentkezési lapja Globális Moderátornak

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Szkep

Klaviatúra Gyilkos
Játékos
Üzenetek:83
Szkep jelentkezése Globális Moderátornak



Néhány mondat rólam:
K. K. Krisztiánnak hívnak még a következő pár hónapban, viszont áll mögöttem egy sikeres állampolgársági vizsga, aminek felvétele után a nevem németesítésre kerül. 22 éves vagyok, főállásban pedig egy államhoz tartozó cégnél vagyok alsó-vezető beosztásban. Volkshochschule-ban (Népifőiskolában) végeztem alapfokú politológiai-és társadalomtudományi szakon.

Bár az utóbbi hónapokban mondhatni "leszoktam róla", de gamer-nek mondom magam, ebből adódóan én ezt mondanám a fő hobbimnak.
Látványos időmennyiséget töltöttem el az utóbbi kb 8-10 évben például RP szerverek árnyékában is. Fő céljaim közé tartozik például
az, hogy ne hagyjam saját magam ellustulni, szeretném úgy folytatni a dolgaimat, ahogy azokat az utóbbi 1,5 évben megalapoztam.
Csaknem, mint a legtöbb embernek, nekem is egy nő adta és adja a legnagyobb motivációt az életemben, elég sokat lökött rajtam az elmúlt,
közel fél évben és rengeteg köszönhetek ennek a személynek, akit ráadásul a hobbimon keresztül sikerült megismernem.

De miért is akarok Globális Moderátor lenni?
Olykor eléggé el tudok veszni néhány fórumon, csak pörgetem a különféle posztokat és kíváncsian vetem bele magam mások okfejtéseibe,
gondolatmenetébe, véleménynyilvánításába, adott esetben kritikájába. Ezek mellett szerintem az egyik legkönnyebb kommunikációs forma akár nézeteltérések megoldására is az írásos mód.
Kiabáltok telefonon egymással a barátnőddel és nem bírjátok megbeszélni?
Csak tedd le a telefont és próbáld meg neki egy üzenetben leírni korrekt módon a te nézőpontodat. Abba nem tud beleszólni és igenis el fogja egybe olvasni az egészet, tehát sokkal előbb érsz így célba. Ilyen és ehhez hasonló példákkal pedig reggelig dobálózhatnék. Röviden: szeretem írásos módon, nyugodt körülmények között segítséget nyújtani mások problémájában.

Mi ként képzelném el magam a jövőben, mint a fórum egyik moderátora?
Ha őszinte akarok lenni, akkor azt írom, hogy nem tudom. Nincsenek elképzelésem ezzel kapcsolatban, nem hinném, hogy a hozzáállásom vagy esetleg a feladatköröm bármiben is változna az idő múlásával.

Mi rombolhatja leginkább a közösséget egy fórumon belül?
Sajnos az rombolhatja szerintem a legjobban, amit egyben szeretek is a fórumokban. Maga az írás. Ez nem egy hang alapú kommunikációs forma, mint mondjuk a Discord, a TS (...stb) vagy akár a valós élet. Itt egyértelműen írásos formában "beszélünk" egymással, ami például egy konfliktus esetén több időt ad a mondandónk olyan módú megformálásához, amivel akár burkoltan meg tudjuk sérteni olyan módon a másik felet, amit egy harmadik fél észre sem venne, a címzettben mégis képes rossz érzéseket, undort, utálatot és rengeteg más negatív érzést kiváltani, amit utána a válaszában ő tovább tud fokozni, ezzel adogatva egymásnak a "frusztráció koronavírusát".

Köszönöm, hogy szántál rá időt, hogy végig olvasd!
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó