Szerveradminisztrátor jelentkezés [Ookami87]

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Ookami87

Pötyögtető
Játékos
Üzenetek:58
Emese vagyok, 36 éves, Zala megyében Keszthelyen élek. Jelenleg most nem dolgozom, de idegenforgalmi szakmenedzserként végeztem. Hobbim viszonylag érdekes lehet sokak számára, hiszen fúvós zenészként tevékenykedem egy ifjúsági zenekarban, trombitán játszom, mellette szeretek filmet nézni, olvasni valamint kirándulgatni is, első sorban belföldön. Szeretem a közösségi megmozdulásokat, szeretem jól érezni magam a barátaimmal. Viszonylag aktív vagyok a játékban, bár voltak kisebb pár napos szünetek. A játszott percekkel nem untatnám a nagyérdeműt, de igyekszem mindig aktív lenni.

Hogyan ismertem meg a szervert?

2021 októberében a párom mutatta meg a OneVoice szervert ott kezdtem, ott tanultam meg az RP alapjait. Ott először a Weazel Newsnál dolgoztam de az nem volt olyan hosszú életű, annyira nem volt számomra izgalmas, majd az autószerelés felé vitt az rp élet. Egy ismerős révén bekerültem a FireBird Mechanic Shopba, ahol végigjártam a ranglétrát és egészen telephely vezető helyettes rangig jutottam. Ott is sok embert ismertem meg, majd a szerver sajnálatos bezárása miatt döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam texten is. Ide Matteo barátsága révén, valamint az ő és pár ismerős meghívásából jöttem át, a szerveren összesen 2 frakcióban tevékenykedtem, 2022 májusától a Los Santos Fire and Medical Department tagja voltam orvosként, 2023 áprilisáig az East Customs Garage alleadere voltam, de váltani szerettem volna jelenleg tűzoltóként és mentősként tevékenykedek , szeretem azt a közösséget , és igyekszem aktívan részt venni a frakció életében.

Adminisztrátori tapasztalataim

OneVoice-on gondolkoztam el először az adminsegédi szerepkörön, mert úgy gondoltam azzal hogy segítek másoknak saját magam is sokat tanulhatok. Adminsegédként pár hónapig tevékenykedtem majd adminisztrátorrá léptettek elő. Nagyon szerettem , és szívesen dolgoztam az ottani admin csapattal. Ezen egyszerű oknál fogva döntöttem el, hogy itt texten is jelentkezem adminnak. Voltam itt már adminsegéd de átmenetileg leadtam időhiány miatt, viszont felszabadult az időm, így jobban tudok a szerverre koncentrálni.

Miért döntöttem a jelentkezés mellett?

Úgy éreztem , tudnék bizonyítani admini munkakörben, érdekel hogy képes lennék e komolyan ilyen munkát végezni. Szeretek segíteni, és igyekszem mindig a tudásom legjavát nyújtani. Gyorsan tanulok, szívesen teszem ki magam kihívásoknak.

Miért lennék alkalmas a feladatra?
Szeretek csapatban dolgozni, ezért keresem mindig a közösségeket, ahol igyekszem mindig a tudásom legjavát nyújtani. Ellenben nem röstellek továbbra sem segítséget kérni olyan kérdésekben, amihez kevésbé értek.



Erősségeim:
* Jó kommunikációs készség
* Kedves őszinte hozzáállás
* Megbízhatóság

Gyengeségeim:
* Kissé szétszórt vagyok
* Van mikor kicsit lusta vagyok
* Szabadszájú vagyok

Megjegyzés a jelentkezésem végére záróakkordként:
Köszönöm azoknak, akik végig olvasták a lapomat, azoknak akik esetleg szólnak pár szót , azoknak külön hálás vagyok, mert abból tudok tanulni, és abból látom, milyen véleménnyel vannak rólam az emberek!
 

Laca

Fékezhetetlen
Vezetőségi tag
Head of Staff
Üzenetek:6,542
-
Head of Staff hozzászólás
Kedves @Ookami87,

Köszönjük, hogy időt és energiát fektettél a lapod megírásába. Nagy dilemma volt a csapaton belül a jelentkezésed, hiszen, mint ahogy Te is említetted többször volt már lehetőséged bizonyítani. Felállítottunk egy pro-kontrát veled kapcsolatban, viszont egyelőre úgy érezzük, hogy ennek még nincs itt az ideje, így az adminisztrátori jelentkezésed most el kell utasítsam.
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó