Rose Revolution pályázata

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Ascel

Aktív Forumozó
Játékos
Üzenetek:32
-
Röviden a frakcióról



Lina Enzbrunner sok szerettét, barátját elvesztette, így egy célja maradt az életben: A pénz. Szerencsejátékra fordította ideje nagyrészét, de szerencsétlennek bizonyult, így elvesztette vagyona nagyrészét.Ezen időszak Lina számára igazán keserves volt. Elvesztve a családját, házát és minden vagyonát kilátástalanná vált az élete. Ilyenkor került rosszabb társaságokba amelyeknek hála rászokott a fűre.Minden nap kereste a kilátást eme nehéz időszakból.

Majd kapcsolatba lépett egy helyi bandával, akik eleinte csak drogot árultak neki, majd mikor igazán rátermedt embernek tekintették, szinte összes titkukat megosztották Linával, akinek megtetszett, illetve meglátta a lehetőség az illegális dolgokkal való kereskedelemben. Mélyen beleásta magát az alvilág bugyraiba, kapcsolatokat teremtett több "bandával" és információkat gyűjtött, vajon mi az amiből profitálni tud, az életét feltudná újra építeni, lelkileg felépülni.

Miután az unokatestvérét Klaust meggyilkolták teljesen padlóra került, nem tudta, hogy mégis mihez kezdjen, hisz ő volt akivel mindent megosztott és szinte mindent eggyütt csináltak.Később, mikor átkutatta Klaus volt házát ráakadt volt szerette naplójára, amiből kiderült számára, hogy unokatestvére szintén nagy dolgokra készült, hisz nem az az ártatlan ember volt kinek hitte Lina. Hiába osztottak meg mindent egymással Lina és Klaus, ezen tényezők kimaradtak teljesen. Klaus kettős életet élt, tagja volt egy illegális szervezetnek amelyből kereste a saját kenyerét mint rablással, mint terjesztéssel. Lina ezen napló elolvasása után teljesen új reményeket kapott. Így elhatározta, hogy megalapítja a Rose Revolution-t, amely Klaus terve volt és véghezviszi elhunyt szerette terveit, de ezt már nem a pénz, hanem a becsület és a vérvonal miatt. Egy régi ismerőséhez, Lisa-hoz fordult, akivel el is kezdték a munkálatokat, a kapcsolatokat illetve a terveket előállítani egy számukra szebb világ felé. A tervek készítése igazán bonyolultnak találták, de a későbbiekben igazán jól dolgoztak együtt, ennek hála sikeresen kiszőtték a kezdő lépéseket.



Szervezet felépítése



Chef/Chefin - A vezető, felügyeli a többi osztály munkáit, Irányítja illetve gondoskodik emberei jólétéről, tagfelvétel illetve bűnszervezet vezetése.
Zwerg Chef - A Chef jobbkeze, besegít a munkálatokban. Feladata irányítani a takarítók illetve a könyvelők munkáját, felügyelni a pénzmosást és az akciók megszervezése, illetve az üzletkötések lebonyolítása.

Buchhalter - A könyvelő feladata a pénzmosás, ő felügyeli a pénzmozgásokat illetve felügyeli az üzletkötéseket, dokumentumok hamisítása, látszólag legálissá tétele.

Rosendornen - A rózsatövisek/takarítók feladata a nemkívánatos személyek kiiktatása, felügyelni illetve meggátolni az információszivárgást.

Wurzel - A gyökerek feladata a mindennapi teendők elvégzése, parancsok teljesítése, a fölötte lévők segítése, védelme. Cégek/laborok üzemeltetése, drogtermesztés, kisebb-nagyobb üzletek biztosítása




Főbb tevékenységek

Drogkereskedelem
Fegyverkereskedelem.
Legális cégek üzemeltetése.
Fejvadászat.
Emberrablás/szervkereskedelem.
OOC MAGAMRÓL



A nevem Alex, 23 éves vagyok jelenleg Németországban élek, kertépítő és térköves cégnél dolgozom. Körülbelül 2 éve kezdtem elmélyülni az RP-világában, sok jó élményt nyújtott nekem, így szeretném ezt visszaadni egy jólműködő, hangulatos, élettel teli frakció képében. Nem vagyok túl beszédes, inkább hallgatni szeretem a komunikációt, ellentétben a RP világában, pontosan tudom ,hogy mit szeretnék, remélem kapok rá lehetőséget, hogy megmutathassam.

Terveim a frakcióval



Szeretnénk más frakciókkal üzleti, avagy ha úgy alakul akár szövetségbe is lépni. A célunk, hogy egy olyan frakciót hozzunk létre, amelynek nagyobb látszatja van legális oldalról, mint az alvilági oldaláról. A fegyver illetve drogkereskedelem mellet kihasználnánk az illegális script nyújtotta bankrablás lehetőségét is, amit szeretnénk a lehető legbékésebben végrehajtani lövöldözés nélkül, persze sajnos ez nem minden esetben kivitelezhető, így előfordulhat, hogy tűzpárbaj veszi kezdetét. A politikai élet befolyásolása, kezdő játékosok RPvel való támogatása, befogadása, emellett egy jó közösség felépítése a cél, ahová öröm becsatlakozni, illetve egy segítőkész csapat felépítése. Szeretnénk minnél több dolgot kihasználni a szerver nyújtotta lehetőségek közül.
 
Utoljára szerkesztve:

krekor

Fékezhetetlen
Játékos
Üzenetek:1,304
A pályázat alapján tehát akkor Alex (ascel) és Vajda fogja a prímet vinni a Rose Revolution nevű szervezetnél. Vajda az bizonyára sokak számára ismert személy, hisz a nyitás óta játszik a szerveren. Több illegális frakcióban megfordult személye. Alex, ő talán másfél éve ismerkedett meg a text alapú RP szerverekkel, itt tanult meg normálisan, elfogadhatóan szerepet játszani. Azt kell mondjam, hogy egész jól belejött. Kapcsolatot igen jól tud építeni játéka alatt, mindig feltalálja magát az előtte álló játéktéren. Frakciót viszont még korábban nem vezetett, igen nagy kihívás lesz számára majd a jövőben felépíteni ezt az egészet. Bízok benne, hogy lehetőség adtán belefog jönni és egy sikeres frakciót fog bemutatni a közönség számára. Na meg persze, jómagam is, nagyon kíváncsi vagyok, hogy pozitív bírálat esetén Te ebből mit fogsz tudni kihozni.
 

LACI

Fékezhetetlen
Vezetőségi tag
Főadmin
Üzenetek:788
Sean Bennett
Csak pozitívat tudok mondani róluk. Kíváncsian várom mit hoznak ki ebből.
 

Tanci

Veterán
Very Important Person
Üzenetek:259
[fa]Kedves Ascel!

Eléggé megosztó véleménnyel voltak rólatok a srácok, ám mi mégis úgy érezzük, hogy kaphattok esélyt! :giggle:
Keressetek meg Discordon egy időpontért, amikor átbeszéljük a további teendőket.

A pályázatot elfogadtuk.
Gratulálok a vezetőség nevében is![/fa]
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó