Üzenetek:182
A Hide-out 2020-as megalakulása után gyorsan kinőte magát. A kis társaságból a város legerősebb szervezete lett, amelyet két "vezető" tartott össze: Salva Diaz, a realista ész, valamint Evelyn Sergeant, a nyers erő.
A siker azonban nem tartott örökké- jött a feketeleves. Egy félresikerült rablás során Salvát meglőtték és körözni kezdték. Nem maradt más választása, mint feladni magát – Evelyn húga Hope a börtönhöz leközelebbi városba költözött hogy minden nap tudja látogatni Salvát. A vezetők elvesztésével a szervezet széthullott. Evelyn próbálta egyben tartani, amit tudott, de a többség a saját részét követelte, majd eltűnt.
Ami maradt, az csak a "maradék" volt. Evelyn elhatározta hogy Salváért és Hopeért- (na meg persze a pénzért) megpróbálja újra létrehozzni azt ami oda lett.
A csapat visszavonult- elzárkózott, és túlélésre rendezkedett be. Kapcsolatokat építettek és próbálták feltölteni a soraikat, közben kisebb balhékból tartották fenn magukat: autólopás és bontás, ATM-ek kifosztása, boltrablások. Nem vállaltak felesleges kockázatot, kerülték az egyedüli akciókat hisz egyikük sem hős.
A Hide-out egyik "kincsét" sikerült megtartaniuk, a város egyik legismertebb sztriptízklubját, a Heavens Gate-et. Ez lett a "bázisuk" ahova visszatudtak térni és egy ital mellett nagyokat nevetni.
Jókat is nevettek azon hogy a régi fényükböl csak ennyien maradtak, a maradék- nevüket tükrözi is "Remainders".
-A csapat egyformán mozog autóval és motorral is, nincsenek külön kitételek.
-A szervezet régi nézete alapján minden osztályhoz befogadóan áll. A legszegényibbtől a leggazdagabbig. Lényegében egymást húzzák a rosszba.
-A szervezetben a régi felállását tartották, íratlan szabályaikat megtartották a nézeteikből adódóan.
-A frakcióhoz közelíteni több részben lehetséges haverkodási- beilleszkedési alapon valamint melósként amennyiben kellő potenciált látnak az egyénben a tagok.