Penelope Anne Smith AKA Pennyke

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

FRGT

Átlagos Forumozó
Játékos
Üzenetek:25
Eve Morris
Penelope Smith vagy hivatalos nevén Penelope Anne Smith Thornaby Yorkshire-ben született 1994-ben, egy családban, ahol a kemény munka és a kitartás fontos értékek voltak. Szülei, akik egyetlen gyermeküket szigorúan és szeretettel nevelték, mindig is azt remélték, hogy Penelope nagy dolgokra lesz képes.

Gyermekkorában Penelope inkább a tanulásra és a magányos tevékenységekre összpontosított, mintsem a barátokkal való lógásra. Ennek eredményeként felnőttkorára egy okos és céltudatos fiatal nővé vált, aki inkább az egyszerű dolgokban látta az értéket, mintsem a nagy üzleti vállalkozásokban. Persze ennek ellenére mindig tele volt buzgással, erővel és energiával mindig kész lett volna minden kihívásra, nem ismert lehetetlent.

Annak ellenére, hogy képes lett volna magasabbra jutni az életben, Penelope úgy döntött, hogy csatlakozik a brit hadsereghez, hogy tapasztalatot szerezzen és erősebbé váljon, mind fizikailag, mind szellemileg. Leszerelése után azonban szembesült a sors kegyetlenségével, szüleire számitott haza érkezése után akik akkor éppen vakáción voltak Mexikóba de nem hallot róluk semmit napokig mind addig míg a hírekbe meg nem hallotta hogy egy brit túrista csoportot kapott el és végzett ki egy helyi cartel.

A hír hallatán dühtől vezérelve Penelope Medelinbe utazott ahol megismerte Carlost egy helyi férfit, akivel összejött. Penelope több fenyegetést kap a helyi carteltől, hogy ha nem szívódik fel úgy végzi mint a szülei. Peny menekülni kényszerült, és Los Santosba ment, hátrahagyva barátját

Los Santosba már egy régi gyermekkori barátnője is várta. Nem sokkal az érkezése után megismerkedett egy orosz származású nővel Nati személyében aki fel is karolta magához, azóta Penelope az orosz maffiába tevékenykedik legfőképpen a drog értékesítésért, előállításáért felel. A csapatért képes fegyverhez is nyúlni és kitérni a komfortzónájából.

Külső jellemei: Penelope 168Cm magas,70kg Szőkehajú Leányzó,30 éves bár nem nem látszik meg rajta.Szemei kékek erősen festi a szemeit és erőszeretettel használja a világos tónusú rúzsokat. Öltözködése vegyes, általában feszesebb farmerokat hord és kényelmesebb hosszúújjú pulcsikat. Testalkata átlagos de ki dolgozott,szálkás de mégis kecses, A felső teste kissé szélesebb a válla is magasabb egy kicsit az átlagnál,szereti magát jó kondiba tartani. Szemüveget hord mert nem a legjobb a rövid látása anélkül.

Jó tulajdonságai:
Hűséges és oda adó (Részben)
Segitőkész
Barátságos természetű
Odafigyelő
Munka mániás

Rossz tulajdonságai:
Hamar felkapja a vizet mindenen
Erősen haragtartó
Sokszor elveszti a fejét
Alkalmanként nem lehet vele szót érteni
Ha sokat iszik alkalmas minden butaságra
DEVHEZ PENY.png
 
Utoljára szerkesztve:
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó