Sziasztok!
A nevem Makena Maraj, és most egy kis betekintést nyújtok nektek a múltamba.
1990.10.13-án láttam napvilágot Aasim Maraj, és Isabella Gomes leányaként. Születésem után nem sokkal apám elhagyott minket egy másik nő miatt, és anyám egyedül nevelt fel engem. Mindent, amire szükségem volt gyerekként megkaptam tőle, tisztességes lányként nevelt fel. Általános iskolás éveim békésen, és visszahúzódóan teltek, majd felvételt nyertem Los Santos legnevesebb egyetemére (ULSA). Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer Grapeseedben üzemeltetek egy borászatot.
Gyakornoki program kereteiben egy nevesebb vállalathoz kerültem. Főbb feladatom a borok bemutatása volt potenciális ügyfelek részére. Egyik napon egy furcsa megbízást kaptam. Egy titokzatos bárba kellet bemutatnom borainkat. Ahogy megérkeztem a helyszínre, borzongás futott végig rajtam. Éreztem, hogy ez a hely más…
-Tekintetem végigpásztáztam az előttem álló biztonsági őrön, és libabőrös lettem.
190 cm magas, az a bizonyos „2 ajtós” férfi állt előttem, szemeit egy apró napszemüveg takarta, így a tekintetét nem láttam, de biztos voltam benne, hogy szemügyre vesz. Bemutatkozom, de Ő csak ennyit kérdez rekedtes hangon:
„A borászattól jött?”
Nem bírtam megszólalni sem, csak bólogattam.
Megindult előttem, és kérte, hogy kövessem. Apró lépteimmel próbáltam utána sietni.
Ahogy elindultunk, bevezetett a bárba, és amit láttam, attól az állam is leesett.
A bár közepén egy hatalmas színpad volt, amihez tartozott 3 talajtól, a plafonig érő rúd.
Ekkor esett le, hogy ez egy sztriptíz bár. A színpaddal szemben több elsötétített helység volt, kisebb fotelekkel. Ezek voltak a privát táncra kialakított helyek. Észrevettem, hogy az egyik fotelben épp egy öltönyös férfi ül. Fotelje mellett egy kis asztalon Whiskey pihent. Érte nyúlt, majd elégedett mosoly ült az arcán, ahogy a színpad felé nézett. A tekintetem a színpadra szegeztem. Ekkor vettem észre, hogy nem a Whiskey miatt volt elégedett, hanem az éppen színpadra lépő lány miatt. A fejem zúgott a látottak miatt, majd meghallottam Kosheen-Recovery számát, és a lány lassú táncba kezdett. A lábam földbe gyökerezett. Apró kocogtatást érzek a vállamon, de a szemem nem tudom levenni az előttem zajló eseményekről. Valahonnan a távolból hallom, hogy valaki épp a nevemen szólít. A hang egyre csak közeledik az elmémhez, ekkor veszem észre, hogy a biztonsági őr hozzám beszél. Képzeletben megrázom magam, és ráemelem homályos tekintetem.
„Miss Maraj, kérem, kövessen.”-
190 cm magas, az a bizonyos „2 ajtós” férfi állt előttem, szemeit egy apró napszemüveg takarta, így a tekintetét nem láttam, de biztos voltam benne, hogy szemügyre vesz. Bemutatkozom, de Ő csak ennyit kérdez rekedtes hangon:
„A borászattól jött?”
Nem bírtam megszólalni sem, csak bólogattam.
Megindult előttem, és kérte, hogy kövessem. Apró lépteimmel próbáltam utána sietni.
Ahogy elindultunk, bevezetett a bárba, és amit láttam, attól az állam is leesett.
A bár közepén egy hatalmas színpad volt, amihez tartozott 3 talajtól, a plafonig érő rúd.
Ekkor esett le, hogy ez egy sztriptíz bár. A színpaddal szemben több elsötétített helység volt, kisebb fotelekkel. Ezek voltak a privát táncra kialakított helyek. Észrevettem, hogy az egyik fotelben épp egy öltönyös férfi ül. Fotelje mellett egy kis asztalon Whiskey pihent. Érte nyúlt, majd elégedett mosoly ült az arcán, ahogy a színpad felé nézett. A tekintetem a színpadra szegeztem. Ekkor vettem észre, hogy nem a Whiskey miatt volt elégedett, hanem az éppen színpadra lépő lány miatt. A fejem zúgott a látottak miatt, majd meghallottam Kosheen-Recovery számát, és a lány lassú táncba kezdett. A lábam földbe gyökerezett. Apró kocogtatást érzek a vállamon, de a szemem nem tudom levenni az előttem zajló eseményekről. Valahonnan a távolból hallom, hogy valaki épp a nevemen szólít. A hang egyre csak közeledik az elmémhez, ekkor veszem észre, hogy a biztonsági őr hozzám beszél. Képzeletben megrázom magam, és ráemelem homályos tekintetem.
„Miss Maraj, kérem, kövessen.”-
Mr. Warddal, a bár tulajdonosával sikeresen szerződést kötöttünk. Hetente kellett nekik borokat kiszállítanunk. Ez számomra hatalmas siker volt. Alig vártam, hogy a főnökömnek elújságoljam a nagy hírt.
-Mr. Ward irodájában ülve kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Ez a férfi maga a megtestesült gonosz. A szeméből árad a kegyetlenség, de valahogy mégis olyan szelídnek tűnik. Aláírtuk a szerződéseket, majd felálltam, és elindultam a kijárat felé. Épp a kilincsért nyúltam, mikor éreztem, hogy a karomért nyúl valaki. Megfordultam, és Ő állt ott előttem. Fogása alkaromon egyre erősödött. Már-már úgy éreztem összetörök keze alatt.
„Van bármi elképzelésed arról, milyen jól mutatna a jó kis segged a színpadomon?”-kérdi, miközben kezével a csípőm felé nyúl.
A meglepettségtől hátra hőkölök, az arcom azonnal lángba gyúl.
„Kérem, engedjen el!’-mondom.
Ő enged a szorításán, majd Én egy erőteljes mozdulattal kirántom karom ujjai közül, és rohamosan megindulok a kijárat felé.-
„Van bármi elképzelésed arról, milyen jól mutatna a jó kis segged a színpadomon?”-kérdi, miközben kezével a csípőm felé nyúl.
A meglepettségtől hátra hőkölök, az arcom azonnal lángba gyúl.
„Kérem, engedjen el!’-mondom.
Ő enged a szorításán, majd Én egy erőteljes mozdulattal kirántom karom ujjai közül, és rohamosan megindulok a kijárat felé.-
A bárban történtek után pár héttel édesanyám autóbalesetet szenvedett, és kórházba került. Hosszú ideig mesterséges kómában feküdt. Minden nap meglátogattam, és elmeséltem neki milyen napom volt, mert bár jelét nem adta, de tudtam, hogy hall engem. Egyik nap boldogan indultam hozzá, mert tudtam aznap ébresztik fel kómából. Ám rá kellett jönnöm, hogy ez a nap életem nagy fordulópontja. Amnéziát diagnosztizáltak nála. Nem tudta, hogy ki Ő, és ami a legjobban fájt, nem tudta ki vagyok Én. Az egyetlen ember, akire mindig számíthattam, aki mindenben támogatott minden emlékét elvesztette. Betegségének kezelése, és gyógyítása kisebb vagyonba került. A pénzügyi hátterem nem engedte meg, hogy saját anyám gondját viseljem, és fizessem a gyógyszereit, vizsgálatait. Még aznap keresgéltem másodállások között. Keresgélések közepette jutott eszembe a bár. Pletyka szinten tisztában voltam vele, hogy a nők, akik sztriptízt vállalnak, jól keresnek. Na de milyen áron? Én kész vagyok ezt az árat megfizetni? Anyámra gondoltam, és elhatároztam erős leszek, és felkeresem azt a helyet.
-Amint belépek az ajtón ismerős arcot látok, ismét abban a szemüvegben.
„Mit keres itt kisasszony?”-kérdi flegmán.
Ez a lekezelő hangnem nem olyan, amihez hozzászoktam. Meg tudnám szokni?
„Mr. Wardhoz jöttem.”-mondom határozottan.
Szó nélkül megfordul, és elindul hátra az iroda felé keresztül a báron. Sietve követem.
Megáll az iroda ajtaja előtt, kilincsre teszi kezét, majd kárörvendő mosollyal kinyitja előttem az ajtót.
Épp lépnék be az irodába, mikor meglátom, hogy Mr. Ward épp az orrát törli. Mély levegőt veszek, és belépek. A behemót mögöttem egy erőteljes mozdulattal becsapja az ajtót.
Itt vagyok vele…
Megindulok az asztal felé, minden lépésem figyeli. Rámutat az asztala előtti bőr fotelre, jelezve, hogy üljek le. Feszülten leülök, még egy utolsó mély levegőt veszek, és épp bele kezdenék az előre betanult szövegembe. Ekkor megszólal, így magamba tartom szavaim.
„Csak nem meggondoltad magad?”-kérdi önelégült mosollyal.
„Sürgősen szükségem van pénzre”-mondom.
A mosoly még jobban elterül az arcán. Hatalmas szégyent érzek. Úgy érzem magával az ördöggel szövetkezem. Tényleg ennek az embernek akarok dolgozni? Tényleg itt akarok dolgozni? Még nem késő, vissza léphetek. Ekkor eszembe jut anyám mosolya. Könnybe lábad a szemem, a szívem fáj, és nehéz. Meg kell csinálnom!
„Ha egyszer belépsz, többé nincs kiút.”-mondja, majd feláll és megindul felém.
A gondolataim ezer felé kavarognak. Nincs kiút? Nem igazán értem mire gondol.
Megáll a fotelem mellett, és kényelmesen az iroda asztalának támaszkodik, közben karját keresztbe teszi.-
„Mit keres itt kisasszony?”-kérdi flegmán.
Ez a lekezelő hangnem nem olyan, amihez hozzászoktam. Meg tudnám szokni?
„Mr. Wardhoz jöttem.”-mondom határozottan.
Szó nélkül megfordul, és elindul hátra az iroda felé keresztül a báron. Sietve követem.
Megáll az iroda ajtaja előtt, kilincsre teszi kezét, majd kárörvendő mosollyal kinyitja előttem az ajtót.
Épp lépnék be az irodába, mikor meglátom, hogy Mr. Ward épp az orrát törli. Mély levegőt veszek, és belépek. A behemót mögöttem egy erőteljes mozdulattal becsapja az ajtót.
Itt vagyok vele…
Megindulok az asztal felé, minden lépésem figyeli. Rámutat az asztala előtti bőr fotelre, jelezve, hogy üljek le. Feszülten leülök, még egy utolsó mély levegőt veszek, és épp bele kezdenék az előre betanult szövegembe. Ekkor megszólal, így magamba tartom szavaim.
„Csak nem meggondoltad magad?”-kérdi önelégült mosollyal.
„Sürgősen szükségem van pénzre”-mondom.
A mosoly még jobban elterül az arcán. Hatalmas szégyent érzek. Úgy érzem magával az ördöggel szövetkezem. Tényleg ennek az embernek akarok dolgozni? Tényleg itt akarok dolgozni? Még nem késő, vissza léphetek. Ekkor eszembe jut anyám mosolya. Könnybe lábad a szemem, a szívem fáj, és nehéz. Meg kell csinálnom!
„Ha egyszer belépsz, többé nincs kiút.”-mondja, majd feláll és megindul felém.
A gondolataim ezer felé kavarognak. Nincs kiút? Nem igazán értem mire gondol.
Megáll a fotelem mellett, és kényelmesen az iroda asztalának támaszkodik, közben karját keresztbe teszi.-
Először csak kisebb táncokban vehettem részt, aztán elég nagy hírnevem lett a bárban. Így saját számokat is kaptam, és több állandó kuncsaftom is volt. Tánc alatt tilos volt hozzám érniük. Undorodtam minden férfitól. Legtöbbnek családja, és felesége volt. Vajon mit tennének, ha kiderülne szabadidejükben ebben a bárban élik ki magukat? Szánalmas. Szánok minden nőt, akik ilyen férgek mellett hajtják álomra fejüket. Embernek nem nevezhetőek. A bár négy falai közt fel kell vennem a „maszkom”, és eljátszani a szerepem. Ezeken a falakon kívül nem tudok egy férfira se megvetés nélkül nézni.
-Dühösen Mr. Ward irodája felé tartok. Az imént az egyik kuncsaft megérintett. Ezt pedig TILOS! Kinyitom az ajtót, és rohamosan besietek. Már nem bírom ezt csinálni. Mióta itt dolgozom jól megszedtem magam, anyám orvosait is tudom fizetni, de ezt már nem akarom tovább csinálni.
Ott ül a szokásos helyén, és épp a számítógépén néz valamit.
„Végeztem, felmondok!”-mondom ingerülten.
Felemeli tekintetét, és a szemembe néz. Szemében a düh csak úgy tombol.
„Ezt mégis hogy gondoltad?”-kérdi.
„Az imént hozzám értek –mondom kifogásként- azt mondtad, azt tilos. Nem tudom ezt tovább csinálni. Nem tudom már ki vagyok. Nem tudom már, mi a jó, és mi a rossz. Ez a hely tönkretesz.”
Szótlanul néz. Elegem van ebből a helyből, hiba volt ide jönnöm. Megfordulok, és kilépek az irodából. Egyenesen az öltöző felé veszem az irányt. Gyorsan leveszem magamról ezt az alig valamit takaró ruhát, a padra dobom, és magamra húzom kényelmes utcai ruhámat. Összeszedem minden cuccom, és megindulok a szabadságom felé.
Megkönnyebbülést érzek. Ilyen könnyen ment volna?
Szinte futok a kijárat felé, és hallom lépteit mögöttem.
„Ne hidd, hogy szabad vagy!”-csak ennyit mond.
Dühömben már nem tudok mit mondani, ezért csak megfordulok, a középső ujjam felmutatom, és egy mosolyt erőltetek magamra.-
Ott ül a szokásos helyén, és épp a számítógépén néz valamit.
„Végeztem, felmondok!”-mondom ingerülten.
Felemeli tekintetét, és a szemembe néz. Szemében a düh csak úgy tombol.
„Ezt mégis hogy gondoltad?”-kérdi.
„Az imént hozzám értek –mondom kifogásként- azt mondtad, azt tilos. Nem tudom ezt tovább csinálni. Nem tudom már ki vagyok. Nem tudom már, mi a jó, és mi a rossz. Ez a hely tönkretesz.”
Szótlanul néz. Elegem van ebből a helyből, hiba volt ide jönnöm. Megfordulok, és kilépek az irodából. Egyenesen az öltöző felé veszem az irányt. Gyorsan leveszem magamról ezt az alig valamit takaró ruhát, a padra dobom, és magamra húzom kényelmes utcai ruhámat. Összeszedem minden cuccom, és megindulok a szabadságom felé.
Megkönnyebbülést érzek. Ilyen könnyen ment volna?
Szinte futok a kijárat felé, és hallom lépteit mögöttem.
„Ne hidd, hogy szabad vagy!”-csak ennyit mond.
Dühömben már nem tudok mit mondani, ezért csak megfordulok, a középső ujjam felmutatom, és egy mosolyt erőltetek magamra.-
Szabadulásom után anyámmal Paleto Baybe költöztünk, és itt éljük mindennapjainkat. Emlékei még mindig nem tértek vissza teljesen, de már megérti kik vagyunk.