Krisztián jelentkezési lapja Fórum Moderátornak.

Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Krisztián

Újonc
Játékos
Üzenetek:1
Christian Brown
QVcxKUn.gif
| Krisztián jelentkezése Fórum Moderátornak |

Magamról:

~ Farkas Krisztiánnak hívnak, jelenleg 15 éves vagyok. Hobbim a sportolás, azon belül is a focizás illetve a futás. Szabadidőmben a számitógépezni szoktam és leginkább FPS játékokkal játszom. 5-6 éve játszom Roleplay szervereken, kezdetben FUN szervereken játszottam, ahol elkezdtem az egész GTA-s pályafutásomat. Emellett sokat játszok CS:GO-val, vagy akár PUBG-zom. Szeretek viccelődni, persze megfelelő keretek között. Gyorsan betudok illeszkedni bármilyen csapatba, hamar megtalálom az összhangot másokkal. Segítőkész vagyok bármiben. Tanulékony vagyok, tehát eléggé gyorsan megtanulom azt amit esetlegesen meg kell majd tanulni. Jól dolgozom csapatban illetve én úgy gondolom, hogy jó a beszédkészségem is. ~

Motivációm:

~ Már volt szerencsém egy fórumon Fórum Moderátori pozíciót betölteni, amelyet nagyon szerettem csinálni, és mivel ez a szerver alap koncepciója nagyon tetszik, és a jövőben sokat szeretnék rajta játszani, úgy gondoltam, hogy írok egy jelentkezési lapot ide. ~

Célom/Céljaim:

~ Az életemben jelenleg az a főbb célom, hogy majd amikor oda kerülök, akkor sikeresen leérettségizzek és felvegyenek egy Egyetemre. Jelenleg informatikai ágazaton tanulok, és ebben is szeretnék tovább menni. ~

Jövővel kapcsolatos terveim:

~ Elsősorban egy érettségit, illetve nyelvvizsgát szerezni, utána pedig egy Egyetemre bekerülni. ~

Mi bomlaszthatja a közösséget?:

~ Ez sok tényezőtől függ. Elsősorban attól, hogy milyen "technikákkal" akarja egy adott szerver/fórum közösségét bomlasztani. Viszont legfőképp az olyan emberek szokták/tudják a közösségünket bomlasztani, akik sértegetik az olyan embereket, akiknek még nem "férfias" a hangja. Hiszen mostanában köztudott, hogy egyre több fiatal játszik GTAV voice RP szervereken, ha nem voice RP-n, akkor akár bemegy TS-en, vagy Discordon valakihez/valakikhez és ott sértegethetik, amíg nem szankcionálják az illetőket. ~
Aláírás:
Farkas Krisztián | Krisztián
 
G

Gofli

Vendég
Vendég
[fmod]Kedves Krisztián!
Először is szeretném megköszönni, hogy időt és energiát fektetél a lapod megírásába.
Átolvastam, és sajnos amellett, hogy nagyon rövidre sikeredett, rengeteg helyesírási és fogalmazási hibát találtam benne. Úgy gondolom, hogy egy Fórum Moderátor esetében a jó helyesírásnak és fogalmazásnak alapkövetleménynek kell lennie.
Sajnálom, de ez most nem sikerült!

Marvin[/fmod]
 
Állapot
A témához nem lehet hozzászólni, mert le van zárva.

Kinézet személyre szabása

Top Alsó